Úgy gondolom, szerencsésnek mondhatom magam, hiszen az elmúlt hétvégén két olyan versenyen vehettem részt, amelyek lakhelye(i)m 15 km-es körzetében vannak. A sors fintora, hogy ebben az időszakban mégsem sikerült annyit edzenem rajtuk, hogy meglegyen a hazai pálya előnye, ráadásul nem szeretett maraton szakágam versenyei voltak, de sebaj, a szombati esti csömöri XCO futamon 4. helyen végeztem, vasárnap pedig a Tereptriatlon OB-n sikerült egy szép kék kupát begyűjtenem sportkarrierem 15. bajnoki címe mellé! 
De miért is “kellett” ez a duplázás éppen a VB előtt? A szombati XCO verseny C2-es minősítése végett az ott megszerzett helyezés pontjai már beleszámítanak a riói olimpiai kvalifikációba, míg a vasárnapi tereptriatlon a lelkemnek kellett. Mégiscsak gyerekkorom kedvenc strandolóhelye a bánki tó…
A csömöri verseny, annak ellenére, hogy nem komálom a mesterséges pályaelemeket, s a futamunk is újfent rövidre sikeredett, tetszett, az előző heti írországi Maraton EB-n ráhangolódtam szűk, kacskaringós ösvényekre.
Az elit férfi és női kategória 17.30-kor rajtolt, ami ugyan nem volt a szívem csücske, de igazából nem is hátráltatott semmiben. Ennek fényében még izgalmasabbnak ígérkezett a másnapi tereptriatlon – persze csak ha rajthoz állok. Habár beneveztem, a szombat esti-vasárnap reggeli állapotomtól tettem függővé, hisz a Maraton VB-t nem veszélyeztethetem semmiféle esetleges megbetegedéssel!
Szóval Csömör. A női mezőny, C-s minősítése ellenére, ismét családiasra sikeredett (ukrán szomszédaink tették tiszteletüket), gondolom részben azért, mert Ausztria komoly konkurenciája volt azon a hétvégén. A jó oldalát nézve viszont több pontot tarthattunk itthon (ami egyébként a fiúknál is igaz volt).
A rajt maga egész jól sikerült, s az emelkedőkön is jól éreztem magam – már amennyire jó érzés, hogy majd’ meghalsz. 
Több körön át egy ukrán leányzóval meccseltem, akiről ugyan tudtam, hogy junior, tehát nem kategóriám, de ha ezáltal fel tudom magam pörgetni, akkor csak jól jöhetek ki belőle.
A kisebb ugratókat, lelépéseket megoldottam, a nagyot azonban nem vállaltam be. Miért? Mert még nem tartok ott a bringakezelés azon törzsfejlődési szintjén, hogy kockázatmentesen, hiba nélkül abszolváljam. Majd amikor ráérzek az ízére, s reflex-szerűen megy, akkor. Pláne VB előtt…
Így maradt a kerülőút, hiszen aki nem vállalja be, köteles az ún. chicken-way-en menni – gondoltam én. Mint utólag kiderült, akár le is szaladhattam volna (amivel értékes másodperceket takaríthattam volna meg), mint ahogyan tette ezt a későbbi ezüstérmes Krompets is (aki mellesleg tizenpár mp-cel végzett előttem az XCO EB-n). Tanulság: ha nem veszélyeztetek senkit, akkor nem vagyok köteles kerülőúton menni. Erről persze az jut eszembe, hogy akkor a 2 évvel ezelőtti OB-n miért is volt kötelező kerülni? De mindegy, igazából ezen szombaton semmi sem múlott, csak lehet, ezt jó lett volna kihangsúlyozni még a verseny előtt.
De nem is fecsérelem ilyen unalmas eszmefuttatásokra a sorokat, hisz volt pár sokkal izgalmasabb pillanat is szombat délután!
Szóval az ifjú Daryna Tkacheva kisasszonyt igyekeztem elkapni, ami igencsak nem volt egyszerű feladat, hiszen minden áldott körben jelentős előnyt adtam neki a nagy ugratónál. Viszont minden emelkedőn és sík szakaszon ott voltam a nyakában, sőt, még noszogattam is, hátha ez megzavarja… Tudom, nem szép dolog, de bíztam abban, hogy ezzel, illetve a folyamatos egymás kerülgetésével sikerül kicsit megrogyasztanom a számukra kiírt három kör során.
Így is történt. a harmadik kör utolsó szakaszában birngást vélek hallani a hátam mögött, aki nem Daryna, hanem a mi Lillánk!
Amint lehetett, gyorsan elengedtem, majd megnyugtattam, hogy nyomja keményen, Daryna nem fog elmenni mellettem egykönnyen!
Így Lilla boldogan a célban, míg rám várt még egy utolsó kör. Uh, ez volt talán életem legrosszabb versenyzős élménye!
Történt ugyanis, hogy a későbbi győztes Gerashchenko utolért, épp az első ugartó előtt. Jól van, Eszti, mondtam magamnak, semmi gond, csak szépen menj a kinézett nyomvonalon, hiba nélkül megoldod, majd pedig elengeded, amint lehetőség van rá. Igen ám, de az a szakasz nem arról volt híres, hogy csak úgy félrehúzódjon az ember, megállni viszont nem fogok, hisz én is versenyben vagyok.
Az esetek többségében ekkor a hátulról érkező úriember kiált (lehetőleg sokak által ismert nyelven) hogy melyik irányból jön, hogy lehessen készülni a fájdalommentes előzésre. Erre mit tesz ő? Üvölt, mint a sakál! De véletlenül sem mondja, hogy left/right, rechts/links vagy sinistra/destra, hanem folyamatosan kiabál… Igyekeztem kommunikálni vele, már amennyire lehetett a nagy tempó és a koncentráció mellett, de egyben biztos voltam: ha egy ujjal is hozzám ér, hogy letúrjon a pályáról, első dolgom a célban az lesz, hogy megóvom. Huh, még most is kiakaszt.
Persze tudom, ha gyorsabb vagyok, meg ügyesebb, akkor nem ér utol, s nincs konfliktus, illetve nyilván a versenyszellem hozta ki ezt belőle, hisz a győzelemért hajtott, tehát ne morogjak! Különben is, sikerült “képben maradnom”, nem hibáztam a bringán, így minden jól végződött. Úgyhogy téma lezárva.
A négy kört letudva így 1:15:37-tel értem célba. Barbi nyert, Krompets lett a második, Popova pedig másfél perccel előttem a harmadik.
A fiúknál Gerashchenko-t Parti Andris és Juhász Zsolti követte, szóval nem panaszkodhatunk a hozott pontok miatt!
A másnapi bánki versenyben viszont egyáltalán nem voltam biztos. Este bejelzett a torkom, hogy jól fontoljam meg, kockáztatok-e. Na jó, reggelre, meglátom, ha baj lenne, akkor max. szurkolni megyek. Az a környék úgyis a szíven csücske, jó ott lenni!
Reggel torok okés, de továbbra is bennem van a bizonytalanság: és ha hideg lesz a víz? 1 km-t kell úszni, addig százszor szétfagyok. Affene… nem lesz ez így jó… Akkor maradjunk annyiban, hogy ha hideg a víz, nem indulok, de azért minden cucc nálam lesz. Viktor még a neoprénekért is hazaugrott – ő sem szeret fázni.
Jajj, ekkor már nagyon, de nagyon be voltam sózva, rajongok a triatlon versenyekért (is)! Á, biztos jó az a víz…
S persze mi más lehetett, mint jó. Neoprént ugyan az OB kategóriában nem lehetett használni, de ha mozogtál, nem volt gond. Akkor start!
Volt, aki a vízi színpadról ugrott, többen a part széléről vágtunk neki, míg egy tehetséges sporttárs egyszerűen a vízen járt.
A vízben elég sok időt töltöttem, meglátszott a pár hónap úszásmentes idő. A víz kellemes volt, így nem volt küzdelmes a 2 kör abszolválása. A második körben igyekeztem rákoncentrálni a gyors lábtempóra (úgy értem, a gyorsúszás lábmunkájára), mert bőven volt benne kimozgatni való az előző nap után.
Szokás szerint a sereghajtók közt másztam ki a partra, de igazából nem aggódtam túlságosan, hiszen ez afféle örömködés volt részemről, illetve a szintes bringapálya biztosan kedvezni fog.
Így is történt, bringára pattanva kezdődött igazán a móka! Igazából magamat is megleptem, hogy “másnaposan” is ilyen frissek a lábaim, a kis Kross csak úgy szárnyalt felfelé a kaptatókon.
Közben iszogattam az Endurance izómat, s egy koffeines (kólás!) Nutrixxion gél is lecsusszant! 40-45 perc után azért nem árt egy kis extra energia, hisz messze még a cél!
Így szép fokozatosan értem utol versenytársaimat. Egy ponton azonban be kellett húznom a satuféket, s bevárni a mögöttem jövőket, mert nem értettem a jelölést, azonban utána nem volt megállás. Egyébként is, Viktort még futás előtt utol kell érnem, ami becslésem szerint 10 perc hátrány ledolgozását jelenti. Neki kicsit jobban megy az úszás…
Utolérvén (hisz mi mást mondhat egy edző), biztat, hogy nyomjam, hisz a lányok itt vannak nem sokkal előttem. Naná! Kis idő elteltével mindkettejüket utol is értem. Ó, már csak pár kili lehet a depóig, tehát nincs megállás, hisz a futás is meglepetés lesz – annyiban mindenképp, hogy itt is hónapokban tudom mérni az utolsó futásom óta eltelt időt… Ha nem is tudok minden lányt megfogni, azért csak ne előzzenek már vissza a ránk váró 7 km-en!
A futás egy jó kis emelkedővel kezdődött, így még egy gélt legurítottam. A parti sétányról letérve egy erdei lépcsősoron futottunk fel a víkendházakhoz. Sejtettem, hogy ez benne lesz, az egyik legjobb szakasz. A faluból kiérve nyugat felé, a Börzsöny irányába haladtunk tovább, ami szintén szemet gyönyörködtető látvány volt a ragyogó napsütésben.
A pálya utolsó szakaszán viszont néha úgy éreztem, tájékozódási versenyen vagyok, ugyanis nem kitaposott ösvényen vezetett az utunk, nem volt híja hatalmas ágaknak, gallyaknak. Így igencsak hasznosnak bizonyult a Photo Red lencsés (fotokromatikus) Rudy szemüvegem: nem volt botladozás vagy bukdácsolás a gallyakban.
A futópálya végén várt még ránk vasúti síneken futás, függőhíd és töltésmászás, majd a tóparti sétányon a cél. Két szusszanás után a frissítős standot vettem célba: dinnye, jeee! De jól esett a piros, cukros “izó”!
Közben persze az is kiderült hogy a bringa során minden lányt sikerült megfognom, így 2:13-as idővel a női abszolút győzelem is az ölembe pottyant. De igazából, még ha furán hangzik is, nem emiatt jöttem (s nyilván azt is tudom, hogy ha Brigi itt van, nem gyönyörködhettem volna a Börzsönyben…), de tényleg annyira feltöltött, hogy kvázi itthon úszhattam-bringázhattam-futhattam, hogy már önmagában ezért megérte.
A dinnyeparti és az interjú után azonban a legfontosabb teendő a lábaim rendbehozatala volt: elsők közt éltem az ingyenes profi masszázs lehetőségével. Na ekkor kezdtem rájönni, mit műveltem az elmúlt két napban. Amikor már annyira fáj, hogy kínodban nevetsz…
Közben célba ért a bringán legutoljára leszakított két kollegina is: Sallay Bernadett és Szöllősi Virág.
Este pedig dobozolás volt még a program – na nem úgy, mint Tóték c. Örkény remekműben.
A Kross-t készítettük elő a dél-afrikai repülőútra, hiszen hétfő délutánra szólt a repülőjegyem. Az út hosszú, de problémamentes volt, a pálya teljes szakaszát be tudtam járni az elmúlt napokban, s habár a több hónapos szárazság után tegnap a nap nagy részében esett az eső, mint ahogy épp most is, bízom abban, hogy túl nagy kért nem fog okozni a pályában. Ha mégis, akkor legalább egy 7km-es futóedzéssel a lábaimban vághatok majd neki a küzdelmeknek!
Ma regisztráció, ünnepélyes megnyitó, holnap reggel 8.45-kor pedig elit női rajt! Kemény lesz, de fantasztikus! Gondoljatok rám!
Ja igen, még valami: lezárult a Marathon Series VK-összetettért folytatott küzdelem, melynek csúcsán valami Dósa Eszter nevű magyar lány áll!
De erre még visszatérünk!
A fotókért köszönet Blankának, Fenyvesi Tominak és Máhr Attilának!
