Elsőként leszögezném, az alábbi jegyzet most nem vitaindító céllal íródott, hanem tisztázni próbál pár dolgot a háromhetes körversenyekkel kapcsolatban, némi rendet tenni a fejekben, miről szól egy GT, vagy miről nem kéne szólnia.

Kezdjük pár egyszerű ténnyel a tegnapi nappal kapcsolatban. Borítékolható volt, hogy a címvédő Chris Froome feladja a Tourt a pavés szakaszon. Kétszer esett még a táv első felében, egyszer a fájós oldalára, sérült csuklóval. Egy átlagos etapon ellökdöste volna csapata a célig, de a kockaköveken ennek nem volt realitása, maximum 20 perc hátránnyal. Nyilatkozata szerint nem a bringára nem volt képes visszaülni, hanem tudta, hogy nem tudja befejezni értékelhetően a szakaszt adott körülmények között.

Nézzük a további összetett esélyeseket, kezdjük azzal, aki örülhetett. Vincenzo Nibali egy zseni. tegnap kiderült, hogy kerékpárkezelésben és összpontosításban is hihetetlen képességekkel rendelkezik. Ennek ellenére ő is megállásra kényszerült, és saját bevallása szerint rengeteget kockáztatott, háromszor is a vakszerencse mentette meg a nagyobb bukástól.

Nézzük tovább: Michal Kwiatkowski elesett, Jurgen Van Den Broeck elesett, Andrew Talansky elesett, Tejay Van Garderen elesett, Alejandro Valverde elesett és 60 kilométert ment Rojas kerékpárjával, melyen 2,5 centivel alacsonyabb a nyereg. Alberto Contador nem esett el, de csak azért, mert úgy vigyázott magára és csapattársai úgy vigyáztak rá, mint a hímes tojásra, amit csak úgy tudtak megtenni, hogy összeszedett két és fél perc hátrányt, ennek ellenére lehet, hogy nekik volt igazuk.

Nézzük a sprintereket, akik „sokkal kevesebben” vannak az egyetlen Mark Cavendish kiesésével is: Marcel Kittel elesett, John Degenkolb elesett (és komolyabban sérült is), Alexander Kristoff elesett, Andre Greipel elesett. A kisebb neveket – legyen szó sprinterekről, összetett menőkről vagy segítőkről – ne is soroljuk. A hajráemberek szerencséje, hogy nekik nem kellett a végén kockáztatni, 20 perc hátránnyal is beérhettek, kímélhették magukat a Tour hátralévő részére.

És akkor lássuk Fabian Cancellara nyilatkozatát (forrás http://velonews.competitor.com/2014/07/news/cobblestone-chaos-tour-peloton-reacts_335295), akinél nem nagyon van hitelesebb személy a mezőnyben, ha pavékról van szó:

A verseny egy zűrzavar volt. Amikor hallottam a rádióban, hogy csak az én csapattársaimmal mi történik, el tudom képzelni, mi történt a többiekkel. Szerintem ennek nincs helye egy háromhetesen. Ez teljesen más, mint áprilisban, mert teljesen más összetételű a mezőny. Ráadásul a nedves utak még veszélyesebbé tették.

És Cancellara szavaiban benne van a legfontosabb: Egy tavaszi klasszikust nem lehet összehasonlítani egy háromhetes versennyel, a modern kerékpársportban teljesen másról szól a két szakág. Azt kellene megérteni a férfias küzdelemről és hősökről szajkózóknak, hogy ma, 2014-ben nem lehet hirtelen, minden koncepció nélkül vegyíteni a kettőt, csak azért, hogy az egyszerű, vérre éhes szurkolókat kiszolgálják (azokat a szurkolókat, akik egyébként vajmi keveset fognak fel a versenyből).

Ez háromhetes kerékpárverseny, a kerékpársport csúcsa. Nem csak arról szól, hogy ki a jobb a hegyekben, vagy az időfutamon, ki hogyan reagálja le a váratlan taktikai húzásokat, hanem arról is, hogyan sáfárkodik a saját és a csapata erejével három héten át. Csodálatos, ahogy az egyes csapatok különböző stratégiái egymásnak feszülnek, és a végén kiderül, összességében ki a legjobb.

Igen, benne van ebben az is, hogy valakit balszerencse ér a három hét során, bukik. Benne van az is, hogy zuhogó esőben, lejtmenetben egy Vincenzo Nibali előnyt tud kovácsolni abból, hogy kiválóan kezeli a kerékpárt, és ráver Froome-ékra egy percet adott szakaszon. Alapvetően egy GT-nek mégis megvannak az írott és íratlan ismérvei, a modern kerékpársportban a hegyekben és az időfutamokon kell eldőlnie, nem azzal, hogy ki esik kisebbet, vagy ki fagy meg és ki nem a nulla fokban, rövidnadrágban.

A kockaköves klasszikusok másról szólnak. Tavasszal valóban gladiátorok feszülnek egymásnak, Spartacus, Tornado Tom, Thor és a többi harcos. Ők valóban tudják, mit vállaltak, egy olyan arénában küzdenek egymással, ahol kockaköveken át vezet az út a győzelemig, ahol lehet vihar, lehet sár, és a nézők ezt élvezik, a versenyzők pedig évről évre ilyen körülményekre készülnek, ennek megfelelően állítják össze a csapatot. Igen, az férfias küzdelem, az pokol, és aki olyan körülmények között a legjobb, az a gladiátorok legjobbja, az HŐS!

Ahogy Cancellara is mondja, egy háromhetesen viszont más a mezőny. Az összetett favoritokat itt hegyi menők, tempómenők segítik, ha a csapatnak még kedvezményezett sprintere is van, akkor hasonlóan gyors felvezető ember kap helyet a keretben. 9 embernek van hely, nem jön ki a matek, hogy egy GT-menő csapat azért foglalkoztasson és válogasson be a Tour-sorba „pavémenőket”, mert a szervezők marketing-kísérletképpen néha ilyen őrültséggel egészítik ki a Tour de France-t.

A marketing-kísérlet pedig könnyen bukhat, ezért is érthetetlen egy ilyen szakasz betétele. Tegyük tönkre három hét izgalmait egy véres napért cserébe?! Soha nem derül már ki, milyen csatát vívott volna Froome és Contador a hegyekben, Contador vagy Nibali drukkereit, sőt, Froome ellendrukkereit is megfosztották attól az élménytől, hogy lássák esetleg versenyben legyőzni a „botsáskát”, ahogy láthatták például a Dauphine-en. És ami fontosabb, ugyanilyen könnyen kieshetett volna bármelyik esélyes, kaphattak volna többször ennyi időhátrányt.

És nem, ez nem a versennyel járó rizikófaktor. Itt nem a balszerencse következtében estek el vagy szenvedtek sérülést a bringások, ami benne van a pakliban egy szakmailag kifogástalan háromhetes útvonalban is. Itt szándékosan a szervezők tették ki veszélynek a komplett mezőnyt, és le is feküdt a fél mezőny. Egy olyan mezőny, melyben nem klasszikus specialisták, hanem háromhetes menők és háromhetes menők segítői tekernek elsősorban. Akik egy háromhetesen belül végigtekernek egy ilyen pavés szakaszt, azok nem elsősorban HŐSÖK, ők a Tour szervezőirodájának ÁLDOZATAI.

Jó az, ha pár ostoba néző egy ilyen napon chipset majszolva élvez arra, hogy a sáros pavén esnek kelnek a szerencsétlenek? Azért csak, mert ezt tudja értelmezni, de egy háromhetes verseny koreográfiáját, finomságait nem… A Tourt szervező ASO ezzel őket szolgálta ki és a mainstream médiát, ahová bekerülnek a tegnapi szakaszról készült képek és videók. Akik meg három hétig, folyamatában szeretnék élvezni a versenyt, mindazt, amiről egy háromhetes szól, le vannak tojva, úgyis kevesebben vannak…

Azt kellene megérteni, hogy csupán a vakszerencsén múlott, hogy csak Froome adta fel a Tourt és Contador pont 2 és fél perc hátrányt kapott, Valverde 2 percet, stb. Nibali is eltörhette volna a kulcscsontját, és ezt a rizikófaktort szántszándékkal erőltették a szervezők. Nem beszélve arról, hogy egy ilyen szakasz máshogy terheli a szervezetet, nem ugyanúgy pihenik ki a bringások, mint egy olyan etapot, amihez hozzá vannak szokva. Bár mindkettő kerékpársport, de a klasszikusok és a háromhetesek két külön világ. Teljesen elkülönültek egymástól a 21. századra, mint oly sok minden más a modern világban, sokkal specializáltabb a történet.

És még ha feltételezzük, hogy vissza szeretnénk fordítani a folyamatot és felidézni a hőskort, forszírozni, hogy egy háromhetes menőnek a sáros pavékon is meg kell állnia a helyét, azt sem lehet így, ad-hoc jelleggel csinálni, ilyen szinten veszélyeztetve sportolók testi épségét. Ebben a formában ez teljesen olyan, mintha egy Forma 1-es versenyen a pálya három kanyarját felöntenénk olajjal, mondván, aki jól tud vezetni, az majd jól megoldja. (Legalább ekkora demagógia és ostobaság azt mondani egy GT-mezőny viszonylatában, hogy a sáros pavén derüljön ki, ki tud jól kerékpározni és ennek kell befolyásolni a versenyt.)

Számunkra pedig a legszomorúbb, amikor különböző fórumokon kiderül, hogy magát „értőnek” valló kerékpársport-rajongók is ezt élvezik és nem értik…

Fotók: Stefano Sirotti, ASO

Tour de France rovat a Bikemagon: https://bikemag.hu/tour-de-france-2014