Home Blog Page 815

Szatmáry elkapta a fonalat, behúzta a Bükk Maratont is

Szatmáry vezeti a sort az első emelkedőn

Szatmáry András, a Waberer’s Areus Cube MTB Team versenyzője a nyáron uralja a hazai mountain bike maratonokat, a Crosskovácsi és a Duna Maraton után a Bükk Maratont is megnyerte.

Rajt előtt: Blazsó Márton
Rajt előtt: Blazsó Márton

A 14. Bükk Maratonra az elmúlt évekhez hasonlóan nagy hőségben került sor Felsőtárkányban, bár a pályán tekerőket szerencsére hűsítette az árnyék és a Bükk völgyeinek különleges klímája. Idén a hosszú- és a középtávból is kikerült egy kisebb hurok, amit adott körülmények között senki sem bánt igazán, s szerencsére az utóbbi időben zivataros időjárás is csak elszórtan hagyott maga mögött néhány nagyobb pocsolyát, vagy sáros szakaszt.

Szatmáry vezeti a sort az első emelkedőn
Szatmáry vezeti a sort az első emelkedőn

Az elit férfiak között szokás szerint Waberer’s-Blazsó meccs alakult ki, Blazsó Márton (Kross-VKE Nelson), Szatmáry András és Vígh Zoltán távolodtak el a többiektől az elő emelkedő után. Az Ördögoldalon aztán Vígh lemaradt, Blazsó kezdte diktálni a tempót, Szatmáryval a kerekén. Utóbbiban még működött a beidegződés, hogy Marci a legerősebb hazai maratonista, ugyanis egy métert sem vezetett neki, mondván, inkább érjen fel rájuk csapattársa.

Dósa Eszter és Poór Brigitta
Dósa Eszter és Poór Brigitta

Blazsó beletörődött, hogy ezúttal neki kell több energiát fogyasztani, a duó együtt érkezett a befutóra. Szatmáry „nem ette meg” Marci korai „kamuindítását”, és kivárt, hogy a megfelelő pillanatban indítsa a hajrát. Végül Szatmáry volt a gyorsabb, tizedmásodpercek döntöttek a 90 kilométeres maratonon. A hölgyek között meggyőzőbb volt Dósa Eszter (Vitalitás SE-Kross-Nutrixxion) főlénye Poór Brigitta (Merida Maraton CST Team) előtt, a magyar bajnoknőt ezúttal sem tudta itthon megszorítani senki.

A felnőtt férfi dobogósok
A felnőtt férfi dobogósok

Teljes eredménylista: bukkmaraton_2014

Fotók: Tirszin János, SVS Pro Team, Nutrixxion-galéria: http://foto.nutrixxion.hu/2014/MTB/0803-BukkMaraton/index.html

.

Merida-siker a Bianchi Balaton-felvidék Maratonon

A felnőtt férfi dobogósok (Fotó: Kockás Krisztina)

Takács Tamás (Merida Maraton CST Team) nyerte a Balatonfüreden rendezett Bianchi Balaton-felvidék Maratont Varga Péter (Mugen Race) előtt.

A felnőtt férfi dobogósok (Fotó: Kockás Krisztina)
A felnőtt férfi dobogósok (Fotó: Kockás Krisztina)

A 105 kilométeres verseny Balatonfüredről tett egy kört a Balaton-felvidéken, ahogy a kiírásban is szerepelt, valóban nagyon jó minőségű utakon. A dombok mellett a hőség nehezítette a kerekesek dolgát, sokak számára gondot jelentett a mezőnyben a nem megfelelő folyadékpótlás, görcsöltek a lábak.

A táv közben rendszeresek voltak a próbálkozások, de végül senkinek nem sikerült elszakadni, viszont a dombok folyamatosan rostálták az eredetileg több száz indulót. Az utolsó 10 kilométerre végül csak egy 10-20 fős boly maradt, akik sprinten döntötték el a helyezéseket. A kissé korán indító Vargát végül Takács kerülte ki a célvonal előtt. A hölgyek között Al Saidi Leila (Team Veloki) nyert a magyar bajnok Szurominé Pulsfort Diána előtt.

Abszolút eredmény:
1. Takács Tamás (Merida Maraton CST Team)
2. Varga Péter (Mugen Race)
3. Balogh Lajos (Sólyom Team)

Előzetes eredménylista: bbf14__1_

.

Danny tutira ment a Playboy-nyuszikkal!

macaskill_playboy2Popókkal és cicikkel nem nagyon lehet mellé lőni, várhatóan Danny MacAskill új videója is igen népszerű lesz, amit Hugh Hefner Playboy villájában forgatott.

A street-trial koronázatlan királya úgy tűnik trükkökben és stílusban már képtelen felülmúlni magát, ezt legutóbbi hosszabb videója, az Epecuen is bizonyítja, ennél jobban, szebben nem lehet kezelni a kerékpárt. Danny tett hát egy próbát Los Angeles környékén, mi sül ki belőle, ha a látványelemekre megy rá:

.

 

Specialized 2015 – ráülsz és érzed, hogy különleges vagy

Próbakörön a Diverge

A jövő évi Specialized modellek próbája után kijelenthetjük, hogy nem csak a legendás múlt és a versenysport sikerei teszik az amerikai márka kerékpárjait kívánatossá.

Specik
Specik, Specik, Specik…

Idén meghívást kaptunk az európai disztribútoroknak szervezett Specialized tábor egy napjára. Az úgynevezett dealer event tulajdonképpen a jövő évi modellek bemutatója a kereskedők számára, de mivel a cég ez évtől távol marad az Eurobike kiállítástól, mi is Leogang felé vettük az irányt, hogy megtudjuk, milyen újdonságokra számíthatunk.

Retro-sarok a csarnokban
Retro-sarok a csarnokban

 

Alighogy leparkoltuk az autót a tesztbringákkal teli sátrak közelében, csörgött is a telefonom. A marketinges lány már várt minket, tőle megtudtuk a programot, aminek első pontjaként országúti kerékpárok próbájára került sor.

Leogang és környéke országúton és terepen is ideális teszt-helyszín
Leogang és környéke országúton és terepen is ideális teszt-helyszín

Méghozzá egyből az új Tarmac tárcsafékes változatát kezdhettük el beállítani saját igényeinknek megfelelően. Magától értetődőnek tűnik, de a szerelőknél volt mérőszalag, nyomatékkulcs, féktisztító és tulajdonképpen minden szerszám, ami máshol néha bizony hiányzik. Pillanatok alatt sikerült testre szabni a gépeket és már indultunk is a főként kereskedőkből álló csoporttal a Leogang környéki utak felfedezésére.

Az új Tarmac tárcsafékkel
Az új Tarmac tárcsafékkel

Többször hangsúlyozták, hogy az új modell neve nem SL5, vagy SL4+ hanem szimplán Tarmac. A legnagyobb előrelépés pedig a „rider-first engineered” vázkialakítás, ami minden méretben ugyanolyan kezelhetőséget biztosít, mindegy, hogy a felhasználó 52-es vagy 61-es vázat használ. Ehhez rengeteg adat elemzésére és tesztre volt szükség, de a végeredmény meggyőző. Az alapanyag maradt az SL4-nél is használt FACT11r karbon, pár észrevehető különbség, hogy az új típus tárcsafékes változatánál a patkófékek felfogatása eltűnt, csak tárcsafékekkel lehet szerelni a bringát, továbbá a nyeregcsőbilincs integrálva lett a vázba.

S-Works országúti paletta
S-Works országúti paletta

Annyi apró változás történt még, hogy a bepréselendő OSBB középcsapágy csészéjének anyaga műanyagról alumíniumra változott, miután sok panasz érkezett a középcsapágy felől jövő hangokra. Amikor feltettem a kérdést, hogy miért hagyományos post mount féktest rögzítést használnak, azt a válasz kaptam, hogy ők már régebb óta foglalkoznak ezzel a modellel, minthogy a Shimano bejelentette volna 2016-tól bevezetendő flat mount szabványát. Felfigyelhetünk még arra, hogy a kerekek egyszerű gyorszárakkal rögzülnek a papucsokban, sem elöl, sem hátul nincs átmenőtengely. Ugyanis ez nem egy tárcsafékes komfort országúti, hanem egy igazi csúcs versenygép tárcsafékekkel. A próba után itt történt meg az, hogy 100%-ban fedte egymást a véleményünk Tamással, legközelebbi cikkünkben kiderül majd, hogy miért…

2015-ös Venge változat, az aerodinamikus országúti nagyjából marad az idei
2015-ös Venge változat, az aerodinamikus országúti nagyjából marad az idei

Miután visszatértünk a tesztközpontba, azt hittük a Venge következik a sorban, már ami a próbát illeti. Helyette azonban egy fura szerzet tesztje következett. A Diverge nem gran fondo országúti, nem cyclocross bringa, hanem egy teljesen új kategória. Pontosan nehéz behatárolni a felhasználói réteget, de olyanoknak ajánlható, akik magért a mozgás öröméért és a természet felfedezéséért kerekeznek, nem szívesen hajtanak aszfalton a kamionok között, valamint az erdőben sem éreznek késztetést a köves gyökeres ösvények iránt. Ellenben sokat tekernek rossz minőségű aszfalton, murván, örülnek, ha van sárvédő és csomagtartó rögzítési lehetőség a vázon és igényesek a sporteszközükre.

Specialized Diverge, elektromos, hidraulikus tárcsafékes Ultegrával
Specialized Diverge, elektromos, hidraulikus tárcsafékes Ultegrával

A Diverge is csúcstechnika, csak kicsit másként. A váz természetesen karbon, Zertz rezgéselnyelő elemek találhatóak a támvillában, valamint a villában és nyeregcsőben egyaránt. A tárcsafékes kerekek elöl és hátul is átmenőtengellyel rögzülnek, akár 35-ös gumikat is fel lehet tenni rájuk. Elsőre azért elég furán hangzik nem? Hamarosan beszámolunk róla, hogyan működött ez a hardver a gyakorlatban…

Próbakörön a Diverge
Próbakörön a Diverge

Gyors ebéd következett, a különböző saláták és egy fél óvodáscsoport uzsonnájára elegendő topfenstrudel elfogyasztása után ismét a tesztgépek között kajtattunk. Tamás a cyclocross szakágban is érdekelt, így kíváncsi volt, mit tud a Zdenek Stybar alatt a világbajnokságon már bizonyító Crux.

Specialized Crux Cyclocross
Specialized Crux Cyclocross

Én egy dolgot próbáltam kideríteni. Vajon tényleg a világ legjobb összteleszkópos cross country gépe az Epic S-Works? Papíron minden adottsága megvan hozzá. FACT 11m karbon váz, természetesen FSR rendszerű rugózással, mindenütt csapágyazott forgáspontokkal. A rugóstag a gyártótól már megszokott módon Brain rendszerű, a beállítást AUTOSAG segíti, így pillanatok alatt tökéletesen a bringás súlyához igazítható.

S-Works Epic a női részlegen az új RS1 villával
S-Works Era a női részlegen az új RS1 villával

A Sid villa is Brain rendszerű, nem egy akármilyen OEM darab. Fontos, hogy Specialized MTB-k esetében is vázszettekről beszélünk, mert menettulajdonságokat tekintve nem mindegy, hogy éppen 80 vagy 100 mm-t mozgó teleszkópot rakunk a bringa elejébe. Szettként lett kitalálva, érdemes úgy is kezelni.

A tesztelt S-Works Epic
A tesztelt S-Works Epic

Még a tesztbringákat fotózzuk, ismét csörög a telefon, kicsit elhúzódott a próbálgatás, késésben vagyunk a sajtótájékoztatóról. Arról már a délelőtti áttekintés során lemondtunk, hogy minden újdonságot részletesen megismerjünk, arra lehet, hogy három nap is kevés lett volna. Az öt terem mind tele van kerékpárokkal, míg az oda vezető folyosót retro ereklyék díszítik.

Az S-Works sorban alumínium kerékpár is helyet kapott, az új Allez
Az S-Works sorban alumínium kerékpár is helyet kapott, az új Allez
M5 alumíniumból, mint a régi Speci csúcsvázak
M5 alumíniumból

Az országúti bemutató két legfőbb újdonsága, az új Tarmac és Diverge már délelőtt bizonyított alattunk. A méltán népszerű alumínium Allez paletta jövőre egy 650c kerékméretű gyerekbringával bővül, de továbbra is elérhető lesz a csúcs alumínium (M5), gyönyörűen megmunkált S-Works Allez is. A legfelső kategóriát jelentő S-Works vázszettek rengeteg színben állnak rendelkezésre, a matt feketétől kezdve, csapatfestéseken keresztül, a manapság divatos fluo dizájnig.

Az új mountain bike-ok 29er és 650B változatokban
Az új mountain bike-ok 29er és 650B változatokban

Nagyobb a változás MTB fronton, hiszen a kisebb DH gép, a Status, a fatbike FatBoy és pár gyerekmodell kivételével a 26” szerepét átveszi a 650B kerékméret. Igen, még a Demo esetében is nagyobb kerekek lesznek jövőre. A Stumpjumper FSR 650B már márciusban napvilágot látott, sejteni lehetett, hogy nem egy modell miatt fejlesztenek az amerikaiak 650B gumikat és kerekeket is. A belépő szintű mountain bike kategóriában is az „új” kerékméret a nyerő, a Pitch 650B mostantól a kezdő montisok első gépe lehet. Alap A1 alumínium váz, egyszerű Acera/Alivio felszereltség, hidraulikus Tektro fékek és a Specialized által továbbfejlesztett és hangolt Suntour villa teszik teljessé a képet.

Az új "kezdő" mountain bike modellcsalád, a Pitch
Az új „kezdő” mountain bike modellcsalád, a Pitch
30 mm széles karbonfelni
30 mm széles karbonfelni

Újdonságnak számítanak a 30 mm belső szélességű Roval Traverse SL kerekek is. A széles kialakítás előnye, hogy a gumik kevésbé hajlanak az oldalfaluk mentén, így azonos oldalirányú erőhatások mellet, például kanyarodásnál, kisebb a gumi deformációja, mint egy hagyományos pl. 20 mm belső szélességű felninél. Látható, hogy a felni perem nélküli kialakítású, ezzel egyrészt súlyt spórolnak meg, másrészt gyártás szempontjából karbon felnik esetében a perem megalkotása rengeteg időt és pénzt igényel. Mivel a felni széles, hagyományos belsős, vagy tubeless gumikkal is használható, garantálják, hogy nem fog lefordulni a külső.

Roval Traverse SL kerekek
Roval Traverse SL kerekek

Akiknek túl nehéz a szalag, műanyag küllőfurat takaró betétekkel helyettesíthetik azt. Ha már ennyi energiát töltöttek a felni fejlesztésével, nyilván a kerék többi összetevője sem lehet akármilyen. Egyenes fejű, csúcsminőségű húzott DT Revolution küllők, alumínium küllőanyák és DT agyak teszik teljessé a szettet. Ha igazak a pletykák, a tökéletes reteszelés érdekében a hátsó agyba 54 fogas star ratchet rendszer került. Az első kerék 15/20 mm-es átmenő tengelyekkel kompatibilis, míg a hátsó akár hagyományos gyorszárral, vagy 142X12-es átmenőtengellyel használható.

Női részleg
Női részleg

A Specialized különösen nagy hangsúlyt fektet a női modellek fejlesztésére is, kisebb gyártóknak kevesebb típusa van összesen, mint amennyit ők csak nőknek készítenek. Országúton az Amira a csúcs, míg terepen a merevfarúaknál a Fate, míg az összteleszkópos választékban az Era jelenti a paletta tetejét.

S-Works Enduro
S-Works Enduro
S-Works Stumpjumper merevgépek
S-Works Stumpjumper merevgépek

S-Works változatok facebook-galériánkban: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.817975121569851.1073741862.133666210000749&type=1

A ruházat megtekintésére már tényleg csak perceink maradtak, amiben az is szerepet játszott, hogy a hatalmas kivetítőn épp a Tour de France 18. szakaszán Vincenzo Nibali, történetesen egy Tarmac nyergében, száguldott az újabb szakaszgyőzelem felé.

A friss fejlesztésű 2FO szabadidőcipő inkább a keményebb, lejtőzős szakág kedvelőinek készült, de elérhető lesz hagyományos – és SPD patenttal ellátható talppal is. A jól tapadó gumi talp, a megerősített orrész, a jól szellőző hálós felsőrész, valamint a saroktámasz mind jó szolgálatot tesznek az egész napos veretések során.

Ezen a ponton pedig már mindenki a Tourt nézte
Ezen a ponton pedig már mindenki a Tourt nézte

Nibali megnyerte a szakaszt, mi pedig útnak indultunk haza. A vacsora és a FatBoy szlalom már túlságosan átnyúlt volna az éjszakába, talán jövőre azt is kipróbálhatjuk.

A következő részben a Tarmac, a Diverge, a Crux és az Epic S-Works menetpróbájával jelentkezünk!

És egy bónusz kép a retro-rajongóknak:

Speci-töri
Speci-töri

.

Nagykanizsán épül az ország első épített olimpiai krossz pályája

Csoportos spinning foglalkozás - remek csapatépítés...

Nagykanizsa városvezetése évek óta komoly energiát fektet abba, hogy az ország egyik kerékpáros nagyhatalma legyen. Mi sem bizonyítja jobban kitartó munkájukat, mint az, hogy augusztus első felében várhatóan elkészül az ország első épített olimpiai krossz pályája, amelynek a város szélén található szabadidő központ és az azt övező erdős terület ad teret. A város a Magyarország – Horvátország Határon Átnyúló Együttműködési Programban, az Európai Unió társfinanszírozásával valósítja meg a projektet.

kanizsa xco map

„Évek óta nagy erőkkel dolgozunk azon, hogy a városban fokozzuk a szabadidősportok, ezen belül is a kerékpározás iránti érdeklődést. Egy sikeresen megpályázott EU-s projekt kapcsán merült fel bennünk az ötlet, hogy szeretnénk uniós forrásából egy olyan hegyikerékpáros pályát létrehozni, amely minőségi, tehát versenyek rendezésére is alkalmas, ugyanakkor időtálló és bárki által saját felelősségre használható az egész szezonban. A Waberer’s Areus Cube csapatot is üzemeltető Sport Vision & Solutions Kft. szakértelmének köszönhetően egy professzionális koncepció került kidolgozásra. Jelenleg is folyik a kivitelezés, hamarosan elkészül a pálya. Bízunk benne, hogy a kanizsai mountainbike park elnyeri majd a helyiek és természetesen minden kerékpáros tetszését és ez által sokszor ellátogatnak majd hozzánk.” – mondta el Holczinger Melinda.

IMG_3816

A pálya elkészültével néhány próbafutamot terveznek az üzemeltetők, de nem kell sokat várni az első hivatalos versenyre sem, ugyanis az idei Elimina Tour szeptember 13.-i eliminátor futamát követően, szeptember 14-én az UCI által minősített C2-es minősítésű olimpiai krossz futamot rendeznek majd itt. Ezáltal az átadás után nem sokkal máris egy igen rangos eseménynek adhat otthont a versenypálya.

IMG_3820

„Nagy örömünkre szolgál, hogy egy ilyen kivételes kezdeményezés mellé állhattunk. Immáron négy esztendeje menedzseljük az ország egyetlen profi MTB csapatát. Versenyzőink folyamatosan járják a világot, hogy versenyeken vegyenek részt, így számos világkupán, világbajnokságon, valamint Parti András lévén olimpián is részt vettünk már. Kellő tapasztalat birtokában – versenyzőink javaslatait is figyelembe véve – büszkén mondhatom el, hogy olyan világszínvonalú pályát alkottunk meg, amely reményeink szerint nem csak a hazai, de a külföldi versenyzők elismerését is kiváltja majd. Nagykanizsa hozzáállása a kerékpársport népszerűsítéséért példaértékű, bízom benne, hogy pár éven belül elérik céljukat és valóban a kerékpározás fellegváraként említik majd ezt a kivételes várost.” – mondta Tóth Árpád az SVS Pro Team-et (Waberer’s Areus Cube) menedzselő Sport Vision & Solutions Kft. ügyvezetője.

IMG_3819

Magyarország első nemzetközi színvonalú épített mountainbike pályája – a kanizsai XCO versenypálya – 4200 m hosszú, 160 m szintemelkedéssel. A pálya lüktetően változatos. Hat meredek emelkedőt és rendkívül technikás lejtmeneteket tartalmaz. A pályát 5 fő részre lehet osztani, amelyben a nehezebb részeket mindig egy könnyebb követi. A pálya három ugratót, három döntött kanyart, egy sziklakertet, egy pumpapályát és egy gyökeres lejtmenet részt tartalmaz. A felsorolt elemek teszik a pályát igazán technikássá. A két frissítő és technikai zóna közel található egymáshoz, valamint a nézői útvonalakat is úgy alakították ki, hogy mindössze 5 perc sétányi távolságra legyen több látványos pályaszakasz egymástól.

.

Rubena Defender Speed MTB köpeny

defender_speed_4A Rubena Defender Speed modell a sikeres Defender mintázat utódja, amely meglepően sok MTB felhasználási területen bizonyított, közkedvelt univerzális köpeny. Alacsony gördülési ellenállásra kihegyezett, például az eredeti Defender modellel 211,5 km/órás sebességgel is száguldottak!

defender_speed_mainAz új Defender Speed generáció a korábbi Defendernél könnyebb és gyorsabb, köszönhetően a mintázat optimális mélységének, szélességének és kifinomultságának. A tapadás, kapaszkodó képesség és alacsony gördülési ellenállás ideális kombinációjával bike parkban és kevésbé megterhelő terepen való használatra egyaránt ajánlott. Számos versenyző sikeresen használja például slopestyle versenyeken, de feltűnt már cross country eliminator számokban is.
[divider scroll_text=”Rubena Defender Speed”]
defender_speed_5
A cseh gyártó MTB köpenykínálatát különböző felhasználások szerint osztályozza, a Defender Speed a Cross & Extreme kategória termékei között szerepel, kifejezetten a nehéz és megterhelő pályák és felhasználási módokra, stílusra ajánlja, de az új mintázat – mint már utaltunk rá – ennél sokoldalúbb modell. Két változatban elérhető: a Racing Pro Max Carbon Race Extreme Light alapanyag-összetételnek köszönhetően a lehető legmagasabb teljesítményt teszi lehetővé, emellett ú.n. Grey Line kivitel, ahol a szürke sáv a futófelületben puhább, kanyarokban jobban tapadó felületet biztosít, míg a fekete keményebb, gyorsabb, tartósabb alapanyag. A Racing Pro Gery Line változat versenyhasználatra is ajánlott, míg a hobbifelhasználást a Sport Max kivitel ajánlható – természetesen kedvezőbb árfekvésben, fokozott futásteljesítménnyel. Mindkettő igen ballonos 2,25″ mérettel rendelkezik, kiváló úttartást és kényelmet biztosítva, és mindez akár 530 grammos tömeg mellett élvezhető!

defender_speed_3

Egy kis adalék a bevezetőben említett „féktelen száguldásról”: a cseh Rubena gumigyártó cég gyári versenyzője, Richard „Gaspi” Gasperotti 211,5km/h sebességet ért el kerékpárjával. Gaspit természetesen egy „speed-motorral” húzták be, hogy elérje ezt az elképesztő sebességet: ilyen tempónál már egy apró hiba is végzetes lehet, ezért választotta a Rubena Defender gumikat, amely kiváló összetételű anyagokból készült, hogy minden körülmény között helyt tudjon állni!

defender_speed_6

Végezetül jegyezzük meg, hogy a Rubena nem ma kezdte a gumigyártást: a márkanevet 1999 óta használja a cég, amikor a Continental autóipari ága termékeihez megvette a legendás Barum márkanevet, ami alatt korábban a termékek futottak. A Barum cég története pedig így egészen 1908-ig nyúlik vissza, amit nem sok mai gumigyártó mondhat el magáról!
[divider scroll_text=”Rubena Defender Speed”]

Ajánlott fogyasztói ár:

-Két komponenses Grey Line: 9900,- Ft

-Egykomponenses: 8500,- Ft

További információ a Defender Speed-ről

Rubena logo WinnersChoice color

Oszd meg a kerékpározási szenvedélyedet!

InstaBike-graph-roadNapvilágot látott a tekerés rajongói számára készült új mobil alkalmazás, az InstaBike.

Ez nem egy edzéseket figyelő vagy megtett kilométereket számláló alkalmazás. Az InstaBike, ahogy a megnevezése is sugallja, a népszerű Instagram alkalmazásokkal (valamint egyéb applikációval és közösségi portálokkal) csatlakozik és lehetővé teszi a tréningekkel, startokkal és kerékpáros kiruccanásokkal, fényképküldéssel történő dicsekedést.

Az InstaBike egy olyan alkalmazás, mely lehetővé teszi a kerékpáros képek speciális, kész, négy kategóriára osztott motívumokkal való ellátását. A képek szabadon személyre szabhatók.  A felhasználók feltölthetik az úti célt, a képen lévő személy nevét, a verseny alkalmával használt kerékpár modellnevét illetve márkáját, továbbá bármilyen, kerékpározást népszerűsítő jelszavakat. Ezen felül az InstaBike alkalmazás a Google forrásokat támogatja, ennek köszönhetően ha beállítjuk az úticélt, a képen megjelenik a hátralevő távolság. Automatikusan letöltésre kerül az aktuális tengerszint feletti magasság is, mely könnyebbé teszi a tájékozódást.

InstaBike-graph-mtbAz alkalmazás megteremtője a KROSS lengyelországi kerékpármárka. Sadowski Jakub elmondása szerint: Egy olyan alkalmazást hoztunk létre, melyet mi magunk is, mint kerékpárrajongók alkalmazni szeretnénk. Egyre jobban mobilak vagyunk, mindenhová magunkkal visszük az okostelefonjainkat és szeretünk dicsekedni eredményeinkkel. Az Instagram és Facebook tele van olyan kerékpárosok képeivel, akik ily módon nap mint nap  rögzítik szenvedélyüket. Úgy döntöttünk, hogy lehetőséget adunk a kerékpározóknak, hogy képeiket testre szabhassák, és ezeket kiegészítő szövegekkel gazdagíthassák. Így született meg az InstaBike.

Az ingyenes alkalmazás Adroid és iOS operációs rendszereken keresztül érhető el.

.

Még minden nyitott a DH válogatott csatájában az OB után!

Keresztes Péter

A GravityHall Downhill és Fourcross Országos Bajnokságot követően már túl vagyunk a downhill válogatott válogató versenyeinek felén, melyeken a szeptemberi norvégiai világbajnokságra lehet kvalifikálni.

Az Elite Férfiaknál továbbra is Keresztes Péter vezet, mögötte Liszi Attila, de ne feledjük, a legrosszabb eredményét mindenki eldobja a versenyek lezárultjával.

Keresztes Péter
Keresztes Péter

A nőknél Megyaszai Lilla juniorként tudott akkora előnnyel győzedelmeskedni az OB-n, hogy a többiek kiestek a +20%-ból, így csak ő szerzett pontot. A szép az, hogy Lilla még éppen befért volna az Elite Férfiak 20%-ába is.

A Junioroknál Király Ármin rendre szorgalmasan teljesíti a válogató versenyeket, így magabiztos előnnyel van jelenleg az élen. Ő az egyetlen, aki mindegyik versenyen részt vett, ami azt is jelenti, hogy neki kell majd megválnia a legtöbb ponttól a végén, persze csak ha továbbra is elindul a válogatókon.

A válogató jelenlegi állása
A válogató jelenlegi állása

Tehát semmi nincs még lefutva, igaz beszállni már késő, de a már pontszerzőknek még minden nyitott! Folytatás most hétvégén Jasnán, Szlovák Kupán, majd még egy hét és Hosszúhetényben zárul a küzdelem!

 

Eb-értékelés Pataki Ibolyával: Hol tart a pályasportunk?

Pataki Ibolya az országos csúcsot (37,666 mp) futó női sprintcsapatot rajtoltatja

Európa-bajnokságon szerepeltek utánpótlás korú pályakerékpárosaink, az eredmények értékelésére Pataki Ibolya szakvezetőt kértük meg.

A Millenáris Velodróm – ha minden a tervek szerint halad – jövőre már bontási terület terület lehet, hogy a helyén új fedett kerékpáros pálya épülhessen. Ez mindenképpen új lendületet adhat a kerékpározásnak, nem csak a pályás szakágnak, ami az elmúlt években szinte nem is létezett hazánkban, Szalontay Sándor egyedül vívja szélmalom harcát, s ér el ehhez képest figyelemre méltó eredményeket. Klubszinten a BVSC-Zugló szakosztályában folyik specifikus felkészülés, a fiatalokat Pataki Ibolya kíséri rendszeresen versenyekre és edzőtáborokba. Az Európa-bajnokságon a világ elitjével találkoztak utánpótlás versenyzőink, ha végigtekintjük az eredménylistákat, az élmezőnytől messze vagyunk, ugyanakkor a gyér bázisból is kiemelkedik egy-két tehetséges fiatal, ami azt mutatja, hogy megfelelő munkával, koncepcióval hosszú távon lehetne kinevelni Magyarországról is jó versenyzőket, pláne ha pár éven belül megfelelő pálya is rendelkezésre állna.

Pataki Ibolya az országos csúcsot (37,666 mp) futó női sprintcsapatot rajtoltatja
Pataki Ibolya az országos csúcsot (37,666 mp) futó női sprintcsapatot rajtoltatja

Bikemag: Elsőként arra kérnélek, értékeljük az Eb-t abból a szempontból, hogy hol tartunk most a nemzetközi élmezőnyhöz képest?

Pataki Ibolya: Az európai élmezőny a világ élmezőnyét jelenti, az U23-as 4000 m-es svájci Stefan a felnőtt vb-n is dobogós volt egy éve, az U23-as francia Boudat Thomas az omnium világbajnok, a keirines orosz Nikita Shursin 200 m-es ideje 09.943. Így csak pár példával alátámasztva, a világ élvonala Európa élvonala. A most elért eredmények a magyar pálya sport folyamatos fejlődését támasztják alá.

A 200 m-es ifi női idők, melyek szintén magyar csúcsok, előbb Johannáé majd Zsuzsié, Szabolcsi Szilvi óta nem látott idők. Az 500 m-es új csúcs Antal Zsuzsitól kimagasló magyar eredmény és bár az élvonal idejétől elmarad, de nem behozhatatlanul. Továbbá 21 éve nem futott magyar lány hasonlót sem.

Filutás Viktor 3000 m-es ideje 3mp-vel marad el Lovassy 2006-os csúcsától, melyet a WCC-ben töltött ideje alatt futotta. Holló Botond 4000 m-es ideje kifejezetten bíztató, a fejlődési rátáját nézve. Lődi Áron 200 m-es ideje is rég, Barkóczi óta nem látott ifi idő. Lényeg, hogy sportolóink a hazai körülményekből maximálisan kihozható eredményeket hozták és hozzák. Vannak versenyszámok, amiben igenis ott a helyünk az európai mezőnyben.

Bikemag: Milyen rendszerben, körülmények között dolgoztok most pályán, lévén a Millenáris már szinte alkalmatlan komoly munkára?

Pataki Ibolya: Nos, a Millenáris már-már csak kiegészítő edzésekre használható. Így az országúton és a konditeremben eltöltött edzések mellett az alap munkát tudjuk elvégezni a Millin. Az év elején az MKSZSZ támogatásával a kibővített pálya válogatott Tatán edzőtáborozott. A tervek szerint szerettük volna vidékről is a tehetségeket a pályára hozni és versenyeztetni. Sok tehetséges fiatal van még, akik csak országúton versenyeznek, míg a pálya válogatottal kimagasló nemzetközi eredmények elérésére lenne lehetőségük. Ezen versenyzők pályára hozása még mindig cél, a szövetség és vezetősége szeretné ezt a programot teljesen kiépíteni és a pályasportot magasabb szintre emelni. Hisz a Magyar kerékpár sport mindenkori legnagyobb eredményeit a pályán érte el az elmúlt 100 évben.

Jelenleg szűk 8 fős pálya kerettel dolgozunk. 7 fő ebből rendszeresen közösen edz és versenyez, Holló Botond, Lovassy Kristián, Lődi Áron, Filutás Viktor, Király Mónika, Borissza Johanna, Antal Zsuzsanna. Szalontay Sándor egyéni munkával készül a külföldi versenyre, így az EB-re is. Bécsben edzünk, a versenykerekeinket a Millenárisra már be se merjük tenni, nehogy bajuk essen, nem beszélve az első telikerékről, amit a szélben nem is lehet használni. A bécsi edzéseket teljes egészében a BVSC-Zugló fizeti, mind a pálya díját, mind a versenyzők utaztatását. A felkészülő versenyek költségei és a felszerelések, kerékpárok és kerekek fa pályás gumik költségei egy az egyben a BVSC-t terhelik. Szalontay Sándor versenyeztetését és felkészülését, a felszerelése egy részét Szövetség biztosítja.

A pálya válogatott munkáját én irányítom, teljesen ingyen, a versenyekre való utazási költséget is magam fizetem. Az Európa-bajnokságra való kiutazásom költségét is magamnak kellet fizetnem, hogy a válogatottat ellássam.

Antal Zsuzsanna 500 méteren futott országos rekordot
Antal Zsuzsanna 500 méteren futott országos rekordot

Bikemag: Van reális esély ilyen keretek között fejlődésre?

Pataki Ibolya: Mint már mondtam, versenyzőink dinamikusan fejlődnek és nem kevesebbek kontinens-ellenfeleiknél. Szalontay Sándor folyamatosan jobb és jobb eredményeket ér el. Az ifi lány kettős Zsuzsi és Johanna még sok jó meglepetést fog okozni. Filutás Viktorban még vannak tartalékok, amiket ki lehet hozni. Továbbá vannak az utolsó éves serdülők, akik jövőre már akár Eb-résztvevők is lehetnek.

Bikemag: Mi a helyzet az új pálya építésével? Meddig maradunk pálya nélkül?

Pataki Ibolya: Az új pálya építése elvileg, tudomásom szerint 2015. 06. hóban kezdődik, a pálya területe 05. hótól lesz építési terület. Az átadás ideje 2017. december. Ezen idő alatt a pályasport élete nem áll meg, az elnökség már tárgyalja a lehetőségeket és több program is kidolgozásra került az átmeneti időszakra.

Bikemag: Mi kell még hozzá, hogy elindulhasson valami felfelé?

Pataki Ibolya: Nagy szükségünk lenne a jobb körülményekre, a technikai fejlesztésre, mert a BVSC nem tudja csak egymaga ellátni a válogatott keretet. Fedett pálya nélkül a fejlődés döcögősebb, de nem lehetetlen. Amennyiben lehetőség lenne a válogatottat egy teljes évi program keretében folyamatosan versenyeztetni, a fejlődés ugrásszerű lehetne. Fontos a kerékpáros közösség egységes hite a sportolókban és az összetartás, a sportolóink ön és megbecsülése.

Bikemag: Sok sikert kívánunk a megvalósuláshoz!

.