Az elmúlt években keveset hallottunk Bodrogi Lászlóról, aki az elmúlt évtizedben a magyar kerékpársport legnagyobb sikereit érte el, világbajnoki érmeket szerezve. A múlt hétvégi hazalátogatásakor a profi kerékpáros pályafutás után történtekről és az újrakezdésről beszélgettünk vele.

Az átlagos magyar sportkedvelők számára – akik körülbelül csak a Tour de France-t követik a hírekben – Bodrogi neve a közelmúltban tulajdonképpen egyet jelentett a magyar kerékpársporttal. Az egyetlen olyan versenyző, akinek fölösleges felsorolni az eredménylistáját, aki kapcsolatba került az országúti kerékpározással, annak nem kell bemutatni.

Fiatalon Franciaországban alapított családot, megkapta később az állampolgárságot és ma is ott élnek. Profi karrierjében törést jelentett – szó szerint – egy súlyos lábtörés, amit követően a Katusha csapatából profi másodosztályba szerződött, az amerikai Team Type 1 pro continental gárdához. Karrierje itt csendben és hirtelen szakadt félbe, 2013-ra profi szerződés nélkül maradt.

Abban a megtiszteltetésben volt részünk, hogy hivatalos látogatása mellett – a V4 Kerékpárverseny díszvendégei voltak – Bodrogi László és a belga klasszikusmenő Nico Mattan hazautazásuk előtt eljött a RideHard.hu és a 185.80.49.65/teszt-uj-wp/ közös teszthétvégéjére. Zamárdiban ebédeltek együtt csapatunkkal és kötetlen beszélgetés mellett Lacival egy interjút is készítettünk. Főleg azokon a kérdéseken mentünk végig, ami egy profi sportoló civil életbe illeszkedésével kapcsolatban merülnek fel.

Bikemag: Mihez kezdtél, miután véget ért profi karriered 2012-ben?

Bodrogi László: Az úgymond nyugdíjas életre nem készültem fel a sportolás közben, hirtelen jött a helyzet, hogy munkát kellett találni. Kényszerhelyzetbe kerültem, hogy legyen fizetésem. Szerencsére a profi karrierem során tudtam úgy félretenni pénzt, hogy ha van valami probléma, azt át tudjam vészelni. Sikerült meglapozni az életet, felépítettem a házamat, és be tudtam úgy rendezni, hogy kényelmesen éljünk a családommal, gyerekekkel.

A profi kerékpárosok közül vannak, akik többet félre tudnak tenni, vannak, akik kevesebbet, de Franciaországban a munkanélküli segéllyel tudnak élni egy ideig a kerékpározás után. Ez nekem nem volt meg, 6 hónapig semmilyen kereset, munkanélküli segély se. Elkezdtem munkát keresni a civil életben, először a Tour de France-on vezettem autót a Skodának (ami VIP vendégeket szállított a karavánnal).

A Tour előtt sikerült egy olyan munkahelyet találnom az otthonunktól nem túl messze, ahol képzettség nélkül kezdhettem, helyben megtanítottak gépeket kezelni. Sok választási lehetőség nem volt, ma is ebben a gyárban dolgozom. Most már sikerült beállni egy olyan civil életmódra, hogy minden rendben van.

Az a 6 hónap elment, de nem vesztettem semmit, a mostani fizetésemből meg tudunk élni és minden megmaradt, amit korábban felépítettem, csak a bankszámla lett vékonyabb. Ha nem lettek volna jó évek a profi pályafutásomban, lehet meg kellett volna válni tulajdontól, autótól, egyebektől, az rosszabbul esett volna. Három év után most kezdek keresni olyan lehetőségeket, melyek az életstílusomnak megfelelnek, tehát nem csak elmenni a munkahelyre, dolgozni és hazamenni, hanem kicsit változatosabb.

Bikemag: Jellemző ez a forgatókönyv a profi kerékpárosok életére a sportkarrier után? Van rálátásod, hogyan alakult ez mások esetében?

Bodrogi László: Nem sok mindenkivel tartom a kapcsolatot, de sokan vannak, akik megtalálták a jó helyzeteket – még ha nem is voltak jó versenyzők – és rögtön jól tudtak váltani a civil életbe. Lehet találni munkát a kerékpározáshoz kapcsolódva, de ezt az utolsó profi években már tudatosan kell előkészíteni. Úgy irányítani az életedet, hogy jó kapcsolatok révén olyan helyre kerülj, ahová szeretnél. Én anno reméltem, hogy még kapok szerződést, nem hittem volna, hogy abba kell hagyjam. Úgy gondoltam, hogy kapok még szerződést francia csapatnál és akkor minden rendben lesz, hiszen utána lesz munkanélküli segély, egyebek, és azt a két évet már kezdem úgy irányítani, hogy nézem, merre, hova, hogyan tudok a profi karrier után elhelyezkedni dolgozni. De sajnos ez nem jött össze.

Bikemag: A kényszerpályát követően azt mondod, most jött el az idő, hogy továbblépj, merre tartasz?

Bodrogi László: Volt idő felmérni a helyzetet, megnézni az opciókat és már van lehetőség munkaidő mellett tanulni, fejlődni, másra váltani. Most fémmegmunkálással foglalkozom, nehéziparban, és van lehetőség szakmán belül magasabb diplomát szerezni. Én most ezen a vonalon haladok, de más irány is érdekel, vannak tervek, A, B, C terv.

Bikemag: Van kerékpározással kapcsolatos terv is?

Bodrogi László: A bringa megmarad hobbinak, alacsonyabb szinten, de fontos, hogy azért legyen meg a mozgás és a versenyzés érzése is. 3 évig nem versenyeztem, mert profiként csak a legmagasabb amatőr kategóriában lehetett volna licencem és munka mellett olyan szinten versenyezni elképzelhetetlen, edzeni se lehet. A gyerekek viszont elkezdtek kerékpározni, őket kísértem a versenyekre, azóta is járunk, és most, hogy 3 év után kaphattam licencet én is újra elkezdtem versenyezni amatőrként. Az edzések még mindig nem elegendőek ahhoz a szinthez, hogy nyerjek valamit, de már haladok korrektül a mezőnyben.

Bikemag: Egy komoly profi pályafutás után is hiányzott a versenyeken való indulás?

Bodrogi László: Természetesen. Az hiányzott, ami a mezőnyben van: a stressz, amit érzel, nehéz leírni, hogy mit érez egy versenyző egy verseny alatt, de ez az érzés hiányzott. Ráadásul láttam, ahogy a gyerekek versenyeznek, és furcsa volt, hogy ott állok az út szélén, és nem csinálok semmit. Őket viszem hétvégenként versenyekre, van ahol én is el tudok indulni, amikor ők már befejezték, de ilyen van kevesebb. Ritkán szerveznek olyan versenyt, ahol van olyan kategória ami nekik is jó és nekem is jó, hiszen 6-, 12- és 13 évesek.

Bikemag: Visszatérve a profi sportkarrier és a civil élet viszonyához, mit gondolsz arról, mennyire egyeztethető össze a tanulás és a profi sportolás? Nemrég olvastam, hogy az olasz Manuel Quinziato például most fejezte be végre 37 évesen a jogi egyetemet és egyúttal be is jelentette, hogy a következő évtől már a civil életre koncentrál.

Bodrogi László: Én is úgy kezdtem, hogy főiskolára jártam Budapesten, mérnöki diplomával végeztem volna. A versenyek színvonala miatt azonban külföldre kellett állandóan járnom. Egy olasznak, vagy egy spanyolnak megvannak otthon a megfelelő versenyek, az év jelentős részében. Nekem állandóan utaznom kellett, mert Magyarországon nem voltak olyan nagy versenyek, hogy csak hétvégén kelljen elmenni versenyezni és a hét maradék részében otthon maradhass, edzhess, főiskolára járhass. Ez nem volt meg.

Hoztunk egy döntést a szüleimmel, elindultunk egy úton, bejött, ott tudtam maradni a profi élmezőnyben. Ha máshogy döntök, meglehetett volna a diplomám, de azt, hogy akkor később profi lehettem volna-e, nem tudom megmondani… Most azon vagyok, hogy meglegyen a megfelelő civil életem, azt rendezem.

Bikemag: Milyen tanácsot adnál a magyar fiataloknak a sport és a tanulás összeegyeztetésével kapcsolatban?

Bodrogi László: Szerintem az érettségiig el kell menni, az érettségi objektíven egy minimum. Ha esetleg sikerül továbbtanulni távoktatásban, vagy bármilyen más módon, meg kell próbálni, de el kell indulni egy irányban: sport, vagy tanulás és munka. Ahhoz, hogy eljuss profi szintre, meg kell hozni a döntést, vagy egyik irányba, vagy a másik irányba.

Ha a tanulás és munka döntést hozza az ember, biciklizgethetsz mellette, szabadidőben stb., de akkor a munkára kell koncentrálni, előtte pedig a tanulásra. Ha pedig a sport, akkor amíg a kerékpár vagy más sport megy profi szinten, abba kell beletenni 100%-ot. Esetleg esténként tudsz mellette foglalkozni a tanulással, vagy azzal, miként lehet visszakerülni a civil életbe.

Bikemag: Köszönjük az interjút, a tanácsokat és reméljük, hamar viszontláthatunk itthon!