fbpx

Neuzer Mistral 24 gyerek kerékpár

Emberemlékezet óta szerepel a Mistral gyerekbringa a Neuzer kínálatában, persze folyamatos lépést tartva a trendekkel és a piac követelményeivel. Jelen esetben egy alumínium vázas de még elérhető árú gépet mutatunk be nektek.

neuzer_mistral_241

A 24”-os bringákra úgy tekintenek a szülők mint egy szükséges rosszra, hiszen a 20-as bringa után már szeretnék, ha csak egy felnőtt gépek kellene venniük. Valahol érthető is, hiszen 2-3 évente kiadni 50-100 000 forintot csak gyerekbringára azért hazánkban nem könnyű. Valószínűleg az esztergomi székhelyű Neuzer-nél is tudják ezt, így sikerült baráti ársávban tartani a Mistral 24-es árcéduláját. Persze 79 990 forint sem kevés pénz manapság, de vannak gépek melyek ennek a duplájába kerülnek ugyanezen kerékmérettel.

A Mistral 24-es 6061-es alumínium vázra épül, és még telót is építettek bele a Suntour M3010-es személyében. 18 sebességes Shimano váltórendszerét RS35-ös markolatváltó mozgatja, a fékezésről pedig Alhonga alumínium V-fékek gondoskodnak. Kerekeit duplafalú felnikből építették, így biztosan bírni fogják a kiképzést.

neuzer_mistral_242

A nyereg egészen alacsonyra letolható, a kormányszár pedig A-head rendszerű, így annak cseréjével könnyen testreszabható a bringa. Igazából egy belépő árú gyerekbringa, de a belépő szintnél azért jobban átgondolt konstrukcióban, bónuszként teleszkópos villával ellátva. Természetesen csajos kivitelben is kapható, alacsony átlépési magassággal.

Forgalmazó: Neuzer Kft.

Elérhetőség: http://webshop.velostar.hu/termek-kategoria/kerekparok–vazak–villak/neuzer-kerekparok/24-es-gyerek-kerekparok/mistral-24

Ajánlott fogyasztói ár: 79 990 Ft

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo