Május 12-én Sándor Benedek, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke bejelentette, hogy május 31-ei hatállyal lemond elnöki tisztségéről. A dátum egybeesik az MKSZ közgyűlésével, természetesen nem véletlenül. Már megszokhattuk, hogy az utóbbi években a rendes közgyűléseknek komoly tétjük volt a szövetség jövőjét illetően, most sem lesz ez másképpen. Az elvégzett munkáról, a lemondás körülményeiről és az esetleges folytatás lehetőségéről beszéltünk a lemondását beadó elnökkel.
Takács Tamás: Tisztázzuk az elején, miről szól a lemondásod. A lemondásoddal felkerül a közgyűlés napirendjére a tisztújítás is, vagyis a tagság az elnök és az elnökségi tagok személyéről is szavaz majd. A lemondó nyilatkozatodat tartalmazó levélben élesen fogalmaztál: „… a jelenlegi összetételű elnökséggel, a jelenlévő belső feszültségekkel és intrikákkal nem lehet irányítani egy sportágat, a jelenlegi elnökség nem képes egységes döntések meghozatalára.”
Sándor Benedek: Meggyőződésem hogy a kerékpáros sportág jelenlegi helyzetében erős elnökség kell, csak egységes szövetség tudja sikeresen képviselni a sportág érdekeit. Ehhez szakembereket kell felvenni és pénzt kell áldozni eszközök fejlesztésére, további átalakításokat kéne tenni a szövetség működésében, hogy profin működjön. Ebben bizonyos elnökségi tagok nem értenek egyet, sőt, egyenesen érdekeltek voltak abban, hogy az egységes kerékpársport érdekeit ne lehessen érvényesíteni. Ebben lényegi álláspont különbség van, és így nem lehet eredményesen dolgozni.
Ha lényegi kérdésekben legalább az elnökség nem tud egységesen haladni és dolgozni, akkor nem tudunk sikerrel járni. Emiatt én úgy láttam jónak – ahogy kérdezted is – hogy a közgyűlés május 31-én tárgyalja meg ezt a kérdést, és döntsön arról, hogy bennem és egy, a fentiek szellemében működő sportág jövőjében hisz, vagy más irányt képzel el. Így most felvettük a tisztújítást is napirendre. Az általam képviselt programhoz egy más összetételű elnökség szükséges. A közgyűlésen a bringasport.hu oldalról is letölthető költségvetés elfogadása alapvető feltétele annak, hogy arról beszélgessünk, hogy látom-e értelmét folytatni ezt a munkát. A következő kérdés pedig az, hogyan alakul az elnökség összetétele.
T T: Miben látod a fenti problémák gyökerét?
S B: Amikor novemberben megkezdtem a munkát a szövetséggel, nagyon érdekes volt, mert a legnagyobb problémának (a nemzetközi sportsikerek elmaradása mellett) mindenki az elmúlt évek rossz gazdasági vezetését és a visszafizetendő, 100 milliós nagyságrendű fizetési kötelezettséget tartotta. Fél év elnökségi munka után meggyőződésem, hogy ma nem ez a kerékpársport legfőbb problémája. Nem a pénzhiány. Ahogy ma működik ez a sportág és a szövetségi rendszere, ha a világ összes pénzét idehoznád, akkor se történne semmilyen érdemi hosszú távú fejlődés. Ezek kemény szavak, de meggyőződésem, hogy ilyen jelenséggel állunk szemben.
Két fő problémát látok, az egyik a szakemberhiány. Kevés olyan szakember dolgozik ma a kerékpársportban, aki képes magas szinten eleget tenni a szakmai elvárásoknak, és emellett kellő függetlenséggel tud dolgozni a kerékpársport érdekében. Értem ezalatt, hogy nincs valamilyen érdekeltsége a sportban, mint például egy versenyszervezőnek, és nem áll fent semmilyen más érdek konfliktus sem. Szakágvezetői posztokra eddig általában klubcsapatok vezetői kerültek, akik nem tudták hatékonyan kezelni az olyan jellegű problémákat, melyekkel ők még nem találkoztak. Nem tudtak a helyzetekben megfelelően disztingválni, sokszor parciális szempontok, vagy klubcsapat érdekek húzták jobbra-balra, fel-le a működést. Ez rettentően lelassítja és ellehetetleníti a szisztematikus építkezéseket és oda vezet, hogy a döntések nem szakmai alapon kerülnek meghozatalra. Az alapszabály a mai napig nem kezeli az összeférhetetlenségi kérdéseket sem megfelelően. Idevágó hasonlat lehet, hogy jó-e, ha orvos vezet egy kórházat? Ugye tudjuk, hogy teljesen más dolog egy kórházat vezetni, mint jól operálni. Az egészségügyben már megjelent ez az újfajta szemlélet. A kerékpáros szövetség elnökségébe is olyan emberekre van szükség, akik nem aktív szereplői a sportnak, akik nem működő klubcsapatok vezetői, vagy versenyszervezők. Rájuk azokban a pozíciókban van szükség. Nem rendelkezhetnek elfogultsággal semmilyen irányba, mert szigorúan szakmai szempontok alapján kell tudniuk dönteni pénzekről, pozíciókról, struktúráról, vagy bármilyen kérdésről.
Másik probléma, ami a legnagyobb gond, és szerepet játszott abban, hogy ide jutott az elnökség, én pedig a lemondásom beadását és a tisztújítást láttam az egyetlen megoldásnak: a sportág emberi párbeszédre való képtelensége, a kultúra (illetve kulturálatlanság), ahogy ez a sportág jelenleg működik. A mai napig a sportág nagy részét a nem megfelelő, nem kellően etikus, egymás számára a legkevesebb emberi és szakmai tiszteletadást sem megadó és nem professzionális hozzáállás, valamint a párbeszédek hiánya jellemzi.
Hosszú idő után először megszerveztünk a télen egy központi díjátadót. Sokáig nem volt közösségi élménye a szövetségnek, újszerűnek hatott, hogy egy központi díjátadón ünnepeljük a közös sikereket. Szakmai napot szerveztünk Várgesztesen, ez is hiányzott korábban, kellenek kommunikációs fórumok, lehetőség a párbeszédet tápláló rendezvényeknek. Természetesnek kellene lenni, hogy a szakma negyedévente, félévente találkozik, átbeszéljük mik a kilátások stb.
Ráadásul itt a tíz szakág kérdése, egymástól izoláltan munkálkodnak, és úgy gondolják, ütköznek az érdekeik, mert egy közös tortán marakodnak. Ahelyett hogy sokat beszélnének egymással, azon dolgoznának, hogy a szinergiákat, közös lehetőségeket keressék. A legutóbbi áprilisi elnökségi döntés után megválasztott szakágvezetőket összehívtam, hogy induljon el egy párbeszéd. Még itt is látszott, hogy ettől sokan elszoktak, nehezen indul be a kommunikáció. Régi idők hiányosságát terveztük pótolni azáltal, hogy a szakágvezetőkkel – az egyértelmű feladatvégzés, a tagság és az elnökség általi elszámoltathatóság érdekében – szerződést kötünk. Ezek a mai napig nincsenek aláírva, döntően azért, mert a szakágvezetők egységesen arra az álláspontra helyezkedtek, hogy csak fix fizetésért hajlandóak végezni a feladatot. Az általam képviselt nézetbe ez nem fér bele, de az igen (és ez szerepel a benyújtott költségvetési javaslatban), hogy a tagság és az elnökség által meghatározott célok elérése esetén, év végén utólag fizessünk prémiumot a szakágvezetőknek. Tehát ne előre fixen, hanem teljesítmény és siker után utólag; fontos különbség!
Sokan operálnak nyomásgyakorlással, adott esetben akadályoztatással, elfogadhatatlan helyzeteket teremtve. Például a bírói kollégium a költségvetés és a bírói díjazás kapcsán arra az álláspontra helyezkedett, hogy nem küld versenybírót hivatalos versenyre. Ez elfogadhatatlan! Itt is hiányzik, hogy a bírók tisztázott szerződéses viszonyban legyenek a szövetséggel és ne tudjon előfordulni következmény nélkül, hogy egyszer csak azt mondják, hogy nem dolgozunk!
T T: Nyilván kell, hogy legyen a tarsolyodban megoldás a fenti problémákra, de ezen a ponton arra kérnélek, haladjunk sorrendben – ahogy majd a közgyűlésen is – és tekintsük át az elmúlt fél évet olyan szempontból is, hogy milyen feladatokat sikerült megoldania a szövetségnek az elnökséged alatt. Aztán persze kíváncsi lennék arra is, milyen irányt vehet – ha a közgyűlésen a tagság is úgy akarja – a szövetség munkája a jövőben?
S B: Novemberben a közgyűlés elsöprő többséggel választotta meg az elnökséget és engem is, azonnal el is kezdtük a munkát. Nagy tempóval kezdtünk neki az iroda működésének stabilizálásához, belső és külső erőket tekintve is. Sportszakmai szempontból több terület is csődben volt, vagy a levegőben lógott, a versenyrendszerrel kapcsolatban komoly fejlesztési munkákat kellett megkezdeni. Szükséges volt egy új versenyszabályzat elfogadása és a bírói működés áttekintése. Nagy erőkkel kezdtünk bele a pénzügyi helyzet átvilágításába is.
A versenyszabályzatban végre definiálásra kerültek alapfogalmak: versenyzők, profik, amatőrök, licenc, versenyek, versenyszervezők, versenyszervezéssel szemben támasztott egyéb követelmények, és sok egyéb, a versenyzés kereteit meghatározó egyéb definíciókkal és szabályok frissítésével álltunk neki a munkának. Nagyon fontos volt, hogy már a valós állapotoknak feleljen meg a szabályzat.
Persze eközben több fronton dolgoztunk, ami a tagság és a versenyzők felé kevésbé volt látható. 2016 végén olyan állapotban volt még mindig a kerékpáros szövetség és az iroda, hogy azonnali beavatkozás kellett, és sok ideje ment el az elnökségnek, nekem, és a főtitkárnak azzal, hogy az alapvető működést biztosítsuk. 2016 végén még a 2017-es szezon szempontjából nem meghozott döntéseket kellett meghozni, versenyregisztráció, licenccel kapcsolatos szabályok, díjak, hogy el tudjon egyáltalán indulni a 2017-es szezon.
Sok tárgyalás eredményeképpen ma már 7 utánpótlás edzőt tudunk támogatni, és dolgozunk az infrastrukturális beruházásokon is: a korábbi évek négyszeresét kitevő támogatást értünk el, az idei 200 millió forint állami támogatással lassan megfogható közelségbe kerülhet a mobil track pálya elhelyezése és elindítása. Külön figyelünk azon szakágakra, akik létesítmény-függők, így a BMX, DH, teremkerékpár, triál és majd a BMX Freestyle érdekét is képviseljük a tárgyalásokon.
Hat hónap alatt is értünk el eredményeket a versenyrendszer fejlesztésében! Újra UCI kategóriás verseny a Gemenc Kupa, így a V4 és a Tour de Hongrie-val már három UCI kategóriás országúti versenyünk van 2017-ben. Véleményem szerint pezsgő nemzetközi verseny-életet kell teremtenünk itthon! Évente 5-10 saját rendezésű hazai UCI versenyre van szükség, minden szakágban. Ezért írtunk ki egy pályázatot UCI versenyek rendezésére központi, szövetségi vissza nem térítendő forrásokra. Érkeztek szép pályázatok a 2018-as szezonra, és a terveim szerint központi szponzori bevételekből még több ilyen versenyt rendeznénk. Dolgozunk továbbá egy kritérium versenysorozat elindításán is annak érdekében, hogy újra az emberekhez közel vigyük a sportot, növeljük a népszerűségét és minden szakág képviseltethesse magát a nagyközönség előtt.
A pénzügyi rendbe tételt illetően több éves elmaradást pótoltunk a pénztár tételek rendezésével, aminek köszönhetően a közgyűlés el tudja fogadni az éves beszámolót és visszamenőleg az utóbbi három év rendben van. Itt egy jogszabályok által jelentett működési kockázatot sikerült megszüntetnünk. Emellett két jogi per még mindig folyamatban van a szövetség ellen, ezekben reméljük, hogy hamar megszületnek a kedvező bírósági ítéletek.
Több fronton a hazai és nemzetközi sportdiplomáciai jelenlétünkön is elkezdtem dolgozni. Részt vettem az Európai Kerékpáros Szövetség (UEC) éves közgyűlésén, bekapcsolódtunk a szakmai munkákba, és elkezdtem felépíteni minden közeli ország elnökével kapcsolatot. Brian Cookson-nal, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) elnökével is több ízben tárgyaltam annak érdekében, hogy esetleg Magyarország pályázzon a 2020-2021-es pálya világbajnokság megrendezésére. Terveink szerint addigra már elkészül az Óbudai Velodrom, a pályázat azonban a közeljövőben aktuális, hiszen a nemzetközi viadalokra 3-4 évre előre kell jelentkezni.
Az utánpótlás nevelés kérdésével is természetesen foglalkoztunk, nehezen, de meg tudtunk szervezni a Diákolimpia versenyeket, elindult egy beszélgetés képzések témában a Testnevelési Egyetemmel, részt veszünk a KRESZ módosításban, továbbá aktív részesei vagyunk a Győrben megrendezésre kerülő Európai Ifjúsági Fesztiválnak, az EYOF-nak.
T T: Hol kezdődtek a gondok és mik azok a konkrét példák, amiben már nem volt egységes az elnökség?
S B: Ennek a munkának az elnökség még közös erőfeszítéssel ugrott neki, de nagyon rövid idő alatt nyilvánvalóvá vált, hogy a problémákra adott válaszokat illetően az elnökség nem egységes. Január-február hónapban, majd később aztán egészen nyilvánvalóvá vált, és már a szavazásokon se volt egységes az elnökség, és ebből rengeteg félreértés és hamis információ szivárgott ki. Több témában nem értettünk egyet, sportszakmai szempontból a sportág rövid és hosszú távú fejlesztésének irányában sem voltunk egységesek, az iroda működésének és az iroda szerepét illetően sem azonos az elképzelés, és a végén a költségvetésben sem volt közös nevező.
Szintén érdekes jelenség volt egyes elnökségi tagok és klubok részéről a türelmetlenség az elnökség felé, mondván, miért nem oldódtak még meg a problémák pár hét alatt? Ezt inkább egyfajta nyomásgyakorlásnak fogtam fel, de azért jól jelzi a tisztánlátás hiányát. Hegymagas pénzügyi hiány, szervezetlenség és koncepció hiányát nem lehet pár hét alatt megváltoztatni. Ugyanakkor érdekes jelenség az is, hogy az egész magyar kerékpársport számára is lehetőséget biztosítani képes, még a korábbi elnökség által elindított FISE BMX világkupa sorozat Budapesti versenyhez sokan közelítenek kétkedően. Egy hatalmas sportdiplomáciai és sportszakmai siker, hogy Budapest ad otthont egy ilyen eseménynek! A szövetség oldaláról sokat dolgozunk azon, hogy minden szakág majd megjelenhessen az augusztusi rendezvényen. Mégis, valahogy a hazai szaksajtó és közvélemény nem foglalkozik vele és sokan csak azt hajtogatják, hogy erre mi szükség van?
Nemcsak az elnökséggel, de egyes szakágvezetőkkel sem jutottunk egységre abban, hogy kell-e a válogatott eszközparkját fejleszteni vagy nem? Például kell-e válogatotti gépjármű parkot vásárolni és üzemeltetni a szövetségnek vagy nem, vagy elég csak bérelni. Ugye költői a kérdés, kitől lehet bérelni például versenyzésre alkalmas tetőtartóval és egyéb felszerelésekkel ellátott kísérőautókat.
Másik példa az egyik tervem és álmom megvalósítani, hogy a szövetség szervezzen központi edzőtábort. Nagy problémája a magyar kerékpársportnak, hogy az éghajlat miatt télen nehéz itthon jól felépített felkészülést, edzésprogramot megvalósítani kültéri edzésekkel. Aki nem engedheti meg magának az edzőtáborozást a téli időszakban, márciusban egy tehetős kerékpáros csapatnak a versenyzőjéhez képest akár 5000 kilométer hátránnyal a lábában kezdi el a szezont. Ezért arra gondoltunk, hogy a szövetség képes arra, hogy felkutasson megfelelő környezeti adottságokkal, domborzattal és edzéslehetőséggel szolgáló déli helyszínt, ahol nagyon jutányos áron kibéreljen egy létesítményt (szálloda, apartman). A magyar kerékpáros csapatok bejelentkezéses alapon, előre meghatározott szempontrendszer alapján ingyen eljuthatnának ide edzeni a téli hónapokban. Ez is egy olyan kérdés, amiben egyes elnökségi tagok, illetve szakágvezetők nem értettek velem egyet.
Azt is látni kell, hogy a költségvetésből rengeteget kell áldozni arra, hogy a központi eszközparkot fenn tartsuk, és abba újra beruházzunk. A kordonoktól, rajt-cél felszereléseken át, válogatott ruházatig, rengeteg dologra kell költeni. Ezeket is sokan igénybe veszik, csak nem gondolnak bele, hogy el is használódnak ezek az eszközök.
A kommunikációt is kell fejleszteni, a honlapot kellene fejleszteni, dedikált kampányokra van szükség. A szövetségnek nem elhanyagolható feladata, hogy népszerűsítse a sportot és megfelelő erővel tudjon szponzorokat is bevonni. A novemberi közgyűlésen is az egyik programpontomként mondtam el, hogy a szó valódi értelmében profi alapokra kell helyezni a kerékpársportot, kellenek központi támogatók. Sokkal könnyebben tud egy szövetség szponzorral tárgyalni, ha meg tudom teremteni annak a lehetőségét, hogy a teljes kerékpársportban és akár mind a 10 szakágban tudom őt reklámozni, és tudok megjelenési lehetőséget adni.
Jelenleg versenyző, csapat, versenyrendező, vagy egy teljes szakág külön-külön, izoláltan próbál szponzort találni, ahelyett, hogy a szövetség központilag vonna be egy vagy két nagy szponzort – láthatunk erre is nemzetközi példákat – aki a teljes szövetségi rendszerben jelen van és mindenhol könnyen meg tud jelenni. Sokkal könnyebben áldoznak így pénzt komoly cégek a kerékpársportra és lenne egységes támogatása is a kerékpársportnak. Ebben sem voltunk egységesek.
T T: Mi lehet szerinted a megoldás, milyen célokat fogalmaznál meg a jövőre nézve?
S B: Az én filozófiám és meggyőződésem, illetve a féléves elnöki munkám egyik fő tapasztalása, hogy a sportban, főleg a kerékpársportban is igaz az, hogy csak erős és egységes elnökség képes egy sportágat sikeresen vezetni. Ezért én az elnöki munkát és a szövetségi iroda működését illetően abban hiszek, hogy kellő szakismerettel rendelkező és megfelelő mennyiségű kollégákkal kell ellátni az irodát, hogy mind pénzügyileg, sportszakmailag és a sportdiplomáciában is el tudjuk végezni azt a munkát, ami ránk vár.
A szövetség –alapszabályban is rögzített – feladata a versenyrendszer működtetése (adott esetben, ha szükséges, versenyek szervezése), és egy erős nemzeti válogatott működtetéséhez és versenyeztetéséhez, utaztatásához szükséges források biztosítása.
Már év elején elkezdtük kommunikálni, hogy eredmény-orientált támogatási és működtetési elveket szeretnénk életre hívni, támogatásokat leginkább UCI pontszerzés illetve OB helyezések alapján fizetnénk. Az MTB szakágban parádés évkezdést látunk, jól indult a pálya és az CXO szezon is, és némi szervezéssel elértük, hogy az országúti válogatott és klubcsapatok versenyzői az utóbbi pár hónapban értékes UCI pontokat gyűjtöttek! Ez rendkívüli eredmény, amely természetesen a versenyzők érdeme, de kellett hozzá, hogy a szövetség a válogatott számára világos üzenettel és támogatással jelezze, hogy fontosak! Legyen újra érdem válogatottnak lenni! Legszívesebben minden válogatotti mezben eltöltött kilométer, versenynap után kalóriapénzt fizetnék a válogatott versenyzőknek, és ha közös eredmény van, számíthassanak érdemi megbecsülésre a csapattársak és edzők is. Ezért fejlesztjük a gépparkot, rendeltünk 160 garnitúra új mezt, stb.
T T: Visszatérve kicsit a jövőképed egyik alapvetésére, az mind szép, hogy vannak konkrét célkitűzések, de ha eredendő gondok vannak a közeggel és a kultúrával, akkor miért lenne garancia egy erős elnökség arra, hogy sikerüljön keresztülvinni azt, amit meg kell változtatni?
S B: Nincsenek illúzióim, rengeteg feladat áll a szövetség és a szakma előtt. A struktúrát illetően kihívás, hogy egy civil szervezetnél a közgyűlésen az „egy tag – egy szavazat” elv működik, és nagyon nehéz ilyen szervezeti felállásban eredmény-orientált, hatékonyság-vezérelt célokért dolgozni. Ez olyan egyenlőséget teremt tag és tag között, ami valójában nem felel meg a valóságnak.
Nincs semmilyen érdemi szűrő sem, hogy kik az MKSZ tagjai, kötelező mindenkit felvenni a tagok sorába. A puha szabályozás mindössze annyi, hogy a következő évben az maradhat tag, aki részt vesz a versenyrendszerben, tehát legalább egy versenyzővel rendelkezik, és az a versenyző legalább egy versenyen indult. Értsd: lényegében ma a kerékpáros szövetségnek csak az nem a tagja, aki nem akar az lenni. A közel 120 tag egy relatíve nagy tagságot jelent, de ennek a sokaságnak nagyjából csak a fele végez érdemi munkát és versenyez magas színvonalon. Változtatni kell a rendszeren, hogy az ösztönözze a tagokat, klubcsapatokat, hogy minél több versenyzővel rendelkezzenek, minél többet versenyezzenek, és az eredményre koncentráljanak. Aki nem teszi ezt, az is lehessen tag, de bizonyos kérdésekben ne számítson például a szavazata.
Maga a kerékpáros szövetség is nagyon nehéz szerkezet. 10 szakág, az elnökség, a FEB, az iroda, a szakágvezetők, a kollégiumok, a bizottságok, a válogatott szövetségi kapitány, utánpótlás kapitány, erre a 10 szakágra dolgozik 50-60 ember és még nem történt semmi… A sok bába között elvész a gyerek. Azt gondolom, hogy nagyon le kéne egyszerűsíteni ezt a szerkezetet. Nem lehet érvényesíteni mindenkinek az érdekét, akár tetszik akár nem, nem egyenlő méretűek ezek a szakágak. Az olimpiai szakágak fajsúlyosabbak, és ebből a mountain bike és az országút adja a tagság nagy részét, és a kerékpársportot megmozgató tömegek nagy részét is. A szakági rendszeren tehát szerintem faragni kell. Azt gondolom, hogy indokolatlan a 9 fős elnökség is, nehezen irányítható. Egy 5 fős elnökség bőven elegendő lenne. Az egységes elnökség egy hatékonyabb irányítási rendszerben, egy erős irodával megtámogatva 4-5 éves időtávon képes lenne eredményeket elérni.
Külön öröm számomra, hogy Vízer Barnabás elfogadta a felkérést, és Hollandiából hazaköltözve elvállalt egy szakmai irányítói szerepet. Hosszú időt eltöltött a kerékpársportban, magas szintű szakmai tapasztalattal rendelkezik sport menedzseri végzettséggel, de az utóbbi években a kerékpársporttól már picit eltávolodva, érdekeltségektől mentesen tud hazajönni, és szigorú sportszakmai munkát fog tudni végezni.
T T: Az interjú során egyértelműen kiderült, hogy bár beadtad a lemondásod, de egyszersmind az „új elnökjelölttel” is beszélgettem. Utóbbi minőségedben mit üzennél innen a tagságnak a közgyűlés előtt?
S B: Aki személyes találkozót kért tőlem az elmúlt fél évben, azzal találkoztam itt az MKB Bankban, az irodámban. Próbáltam erősíteni a közvetlen viszonyt, egy „roadshowba” is belefogtam, eljártam vidékre egyesületekhez, hogy lássam, hogyan dolgoznak. Szerintem mindenki tisztában van vele, hogy akár a közgyűlés előtt, akár a közgyűlésen, bárki felteheti nekem személyesen is a kérdéseit, nincsenek tabuk. Transzparens elnökség dolgozott eddig is, transzparens elnökként dolgoztam én is. A tagság egy része, aki korábban a kilencvenes évekből ismert, vagy az előző fél évben megismert, az nagyjából tudja, hogyan dolgozom, mire számíthat.
Tulajdonképpen most kerül sor arra, hogy a programomat a közgyűlés megvitassa, és a novemberi egy jelöltes szavazás után, akár több jelölt mellett megerősítőleg szavazzon. Azt gondolom, hogy a kerékpársportnak nem olyan önjelölt, vagy odarakott megoldó emberekre, nem a közhangulatot szító, mindenki mást lehetőség szerint elnyomó ál-szakértőkre, a pálya széléről megmondó és a háttérből irányító, vagy az elmúlt két évtizedben különböző minőségben mindig a kerékpársportban dolgozó emberekre van szüksége. Mit vár ezektől még mindig a tagság? Hogy majd most itt a tuti megoldás és majd most minden megváltozik? Nem fog! Ez a sport akkor fog változni, amikor közösen változtatunk rajta. Szerintem luxus 93 ezer négyzetkilométeren egymás ellen dolgozni, állandóan csak azt nézni, hogy a másik mit csinál. Dolgozzunk együtt, legyenek közös projektjeink, örüljünk egymás sikerének! Mindenkire szükség van, különböző feladatoknál.
Ez az a szemlélet, amelyben mi menedzserek nagy rendszereket, vállalatokat irányítunk. Szerény véleményem szerint a sportnak is hozzám hasonló menedzserekre, vezetőkre van szüksége, külön öröm, ha ismeri is a kerékpársportot (ne adj’ Isten kerékpároztak is), és kellő kapcsolatrendszerrel, kapcsolati és anyagi tőkével, továbbá elszántsággal bírnak, hogy mindezt a kerékpársport javára fordítsák. Az én értékem a sport számára nemcsak az, hogy van kerékpárversenyzői múltam is, hanem az, hogy velem egy rendszer-szintű magyarországi bank támogatását tudhatják a kerékpársport mögött. Ha a tagság úgy gondolja, hogy az általam képviselt elvek és program vonzó jövőképet fest, a közgyűlésen meg kell beszélni. Egy erős felhatalmazás, mandátum esetén remélem, hogy minél tovább juthatunk közösen.
T T: Köszönjük az interjút és a tájékoztatást!
(Fotók: Vanik Zoltán)
