Home Blog Page 336

Roglic az élre repült a Vuelta időfutamán

Fotó: A.S.O.

A Vuelta 10. szakaszán eljött az igazság pillanata, az időfutamon Primoz Roglic magabiztos előnnyel nyerte a szakaszt és az összetettben is átvette a vezetést.

Fotó: A.S.O.

A Vuelta a Espana a pihenőnap után az időfutammal folytatódott, a versenyzőknek a 10. szakaszon 36,2 km-t kellett teljesíteni egyedül. A szakasz esélyese előzetesen Primoz Roglic volt, mindenki azt számolgatta, hogy a szlovén bringás vajon hány másodpercet fog adni a többieknek.

A szakértők nem tévedtek, Roglic lehengerelte a teljes mezőnyt, még a klasszikus időfutammenőknél is jobb volt a Jumbo-Visma csapatkapitánya. Az összetettben érdekeltek közül honfitársa, Pogacar kapta a legkevesebb hátrányt, a szlovén időfutambajnok 1 perc 29 másodperccel volt lassabb, mint Roglic. Valverde és Lopez is további hátrányba kerültek, a világbajnok 1 perc 38 mp-et kapott, míg Lopez kerekeken 2 perccel volt lassabb. A szakasz nagy vesztes Quintana, aki 3 perc fölött kapott Roglictól.

Ezzel az összetettben is Roglic került az élre, közel 2 perc előnye van Valverdével és Lopezzel szemben. Quintana már 3 perces hátránnyal folytathatja a versenyt, ráadásul Pogacar is ott van a kolumbiai nyakán. Izgalmas folytatásnak nézünk elébe, annak aki nyerni szeretne támadnia kell Roglicot, de akár még az is előfordulhat, hogy a végén két szlovén lesz a dobogón.

A Vuelta 10. szakaszának eredménye:

Rnk Rider Team UCI Pnt Avg
1 Roglič Primož Team Jumbo-Visma 100 80 46.131 47:05
2 Bevin Patrick CCC Team 40 50 45.726 0:25
3 Cavagna Rémi Deceuninck – Quick Step 20 35 45.694 0:27
4 Craddock Lawson EF Education First 12 25 45.360 0:48
5 Oliveira Nelson Movistar Team 4 18 45.140 1:02
6 Latour Pierre AG2R La Mondiale 15 44.953 1:14
7 De Gendt Thomas Lotto Soudal 12 44.845 1:21
8 Soler Marc Movistar Team 10 44.830 1:22
9 Teuns Dylan Bahrain Merida 8 44.753 1:27
10 Martínez Daniel Felipe EF Education First 6 44.737 1:28

 

Az összetett állása a 10. szakasz után:

Rnk Prev ▼▲ Rider Team UCI
1 2 ▲1 Roglič Primož Team Jumbo-Visma 20 36:05:29
2 4 ▲2 Valverde Alejandro Movistar Team 1:52
3 3 López Miguel Ángel Astana Pro Team 2:11
4 1 ▼3 Quintana Nairo Movistar Team 3:00
5 5 Pogačar Tadej UAE-Team Emirates 3:05
6 6 Hagen Carl Fredrik Lotto Soudal 4:59
7 8 ▲1 Majka Rafał BORA – hansgrohe 5:42
8 7 ▼1 Edet Nicolas Cofidis, Solutions Crédits 5:49
9 10 ▲1 Teuns Dylan Bahrain Merida 6:07
10 9 ▼1 Kelderman Wilco Team Sunweb 6:25

 

Új Bryton komputer: Rider 420 – Egyszerűen pontos

Bryton Rider 420

A Bryton a mai napon bejelentette a legújabb kerékpáros komputerét, a Rider 420-at, mely nemcsak az eddigiekhez képest egy fejlettebb, új külsőt kapott a tervezőitől, hanem a gyártó számos újdonsága debütál benne, ilyen például a jobban látható kijelző, a megújult útvonalkövető funkció, a POI adatokkal bővített térkép, a 35 órára megnövelt akkukapacitás és az új watt-mérő funkciók. Tervezésekor az egyszerű kezelhetőség és a kényelem volt a két főszempont, melynek köszönhetően a Rider 420 a kerékpározás minden szintjén megállja a helyét.

„A gps-es kerékpárkomputerek ezen generációját a felhasználói tapasztalatok alapján akartuk újra feltalálni” – mesélte Fema Chueh, senior termék kutató és fejlesztő mérnök. „Először a kijelzővel kezdtük, egy sokkal jobb élményt nyújtó, optikailag ragasztott kijelzővel fejlesztettük, ami minden szögből jobban látható. Azután az ismeretlen területek felfedezését akartuk aggodalommentesebbé tenni, ezért egy sokkal hatékonyabb útvonalkövető funkciót építtetünk a komputerbe, ami részletesebb kanyarról-kanyarra (turn by turn) információt mutat és a POI adatokkal is bővítettük a navigációt. Ezenkívül a Bluetooth watt-mérő támogatás is bekerült a komputerbe, továbbfejlesztettük az eszköz külsejét, megjelenését, és megtartottuk a nagyszerű funkciókat, amelyekről a Bryton ismert, beleértve az 5-műholdas rendszer támogatását, a 35 órás akkumulátoridőt, a több mint 80 funkciót és még sok minden mást.”

Azoknak a kerékpárosoknak, akik új útvonalakat követnek, ismeretlen traileket fedeznek fel, a Bryton Rider 420 új útvonalkövető funkciót kínál (mely az utcaneveket is tartalmazza) megújult kanyarról-kanyarra (turn by turn) navigációval. Ezenfelül a komputer a teljes műholdhálózat (GNSS) jeleit fogja, ami a 35 órás akkumulátoridővel kombinálva garancia arra, hogy soha nem fogsz elveszni.

Nézzük részletesebben az újdonságokat:

Kristálytiszta kijelző
A Rider 420 2,3″-os tűéles fekete-fehér kijelzőjét arra tervezték, hogy a legjobb optikai élményt nyújtsa. A kiváló minőségű, optikailag ragasztott, kristálytiszta kijelző minden szögből és mindenféle körülmény között torzításmentesen látható és egy oldalon akár 8 adatot is képes egyszerre megjeleníteni.

Vezet az úton
Mostantól könnyebb megtervezni és létrehozni az útvonalakat a Bryton Active App-on keresztül, ezenfelül importálhatóak a gpx formátumú útvonalak Stravaról, Komoot-ról, Ride with GPS-ről. Az új kanyarról-kanyarra (turn by turn) navigációnak köszönhetően a komputer minden egyes kanyar előtt jelzi az irányt, a távolságot és az út nevét, amire ráfordulunk. A Rider 420-ra rábízhatod magad, végigvezet az úton!

 

Abszolút pontos
A Rider 420 ötféle műholdrendszerrel is kompatibilis, látja a GPS, a Glonass (Russia), a BDS (China), a Galileo (Europe) és a QZSS (Japan) műholdakat is. Ezáltal induláskor sokkal gyorsabban talál jelet és menet közben is pontosabb. Ez kiemelten fontos akkor, amikor magas fák vagy épületek között kerékpározunk.

Extra watt-mérő támogatás
A Bryton komputerek többsége eddig is kompatibilis volt a watt-mérőkkel, sőt a 410, 450 szériák Blutoothon keresztül is tudtak hozzájuk kapcsolódni, de a Rider 420 az első, ami széles körű watt-mérő támogatást biztosít, pl a pedálba épített watt-mérőkkel is kompatibilis.

Állítható háttérvilágítás
A Rider 420 állítható háttérvilágítással rendelkezik, melynek köszönhetően nappal és éjszaka is tökéletesen láthatjuk a komputer kijelzőjét.

A Bryton Rider 420 hamarosan hazánkban is elérhető lesz. A további információkért érdemes figyelni a forgalmazó honlapját.

MTB XCO világbajnokság 2019 – Mont Sainte Anne: Nino Schurter és Pauline Ferrand-Prevot szivárványszínű trikóban

Pauline Ferrand-Prevot 2019 világbajnoka - @Boris Beyer/RedBull Content Pool

A legendás kanadai helyszín ismét izgalmas versenyeket hozott. Nino Schurter 8. világbajnoki sikere mellett Pauline Ferrand-Prevot másodszor örülhetett a szivárványszínű trikónak MTB szakágban. Magyar eredményekkel!

Mont Sainte Anne a nézők és a versenyzők egyöntetű véleménye alapján az XCO szezon egyik legjobban várt helyszíne. 2019-ben augusztus 28. és szeptember 1. között itt rendezték a világbajnokságot, ami a szokottnál is nagyobb érdeklődésnek örvendett.

Az XCO világbaknokság pályája 2019-ben

Az alapvetően a természet adta elemekből építkező technikás, igazi cross-country nyomvonal 4 km hosszan kacskaringózott a Quebec környéki erdőben, a versenyzőknek körönként 187 méter szintemelkedést kellett megtenni.

Nők

A nők 6 körös futamának rajtjakor nehéz lett volna megmondani, ki a legesélyesebb. Kate Courtney (USA) remek szezont tudhatott maga mögött a világbajnoki trikóban, győzött Albstadtban, de az év második felében rendre lemaradt az élmezőnyről. A hollandok Anne Terpstra és Anne Tauber személyében két rendre top 5-ben végző versenyzővel számolhattak. Jolanda Neff (Svájc) tavaly hazai pályán nem lett világbajnok és ezen szeretett volna javítani, míg Pauline Ferrand-Prevot (Franciaország) és Jenny Rissveds (Svédország) korábban már felértek a csúcsra, de fizikai és lelki problémák után ismét győzelmi esélyekkel álltak a rajtvonalon.

Pauline Ferrand-Prevot 2019 világbajnoka – @Boris Beyer/RedBull Content Pool

Az első kör végére aztán Jolanda Neff vezetett, szorosan nyomában Rebecca McConnell (Ausztrália) tette a kereket. Őket követte a két holland versenyző, míg Ferrand-Prevot közel egy perc hátrányból vágott neki egy kisebb bukás után a felzárkózásnak. Neff a tőle mostanában megszokott módon a verseny közepe fele elkezdett visszalassulni, így az ausztrál lány találta magát az élen. Az utolsó előtti körben Pauline felért az élen haladóra, aki mellett úgy ment el, hogy az egy pillanatra sem tudta átvenni a tempóját. A francia versenyzőnek hatalmas segítséget nyújtott párja, a kétszeres olimpiai bajnok Julien Absalon, aki az egész pályán e-bike-kal követte, buzdította és látta el információkkal. Ferrand-Prevot így 2015 után másodszor is megszerezte a világbajnoki címet, annak ellenére, hogy év eleji műtétje miatt teljesítménye az egész szezonra meglehetősen kérdéses volt. Neff már-már szokásos módon a verseny végére ismét magára talált, így ezüstérmet szerzett, McConnell bravúros bronzéremmel zárt. Anne Terpstra legjobb hollandként negyedik lett, míg Kate Courtney küzdelmes versenyt követően az ötödik helyen zárt. Benkó Barbara (Magyarország) a 25. pozícióban zárta a versenyt.

Női dobogó: 2. Neff; 1. Ferrand-Prevot; 3. McConnell – @Boris Beyer/RedBull Content Pool
  1. Pauline Ferrand-Prevot (Franciaország) 1:28:51
  2. Jolanda Neff (Svájc) +0:0:43
  3. Rebecca McConnell (Ausztrália) +0:01:17
  4. Anne Terpstra (Hollandia) +0:02:26
  5. Kate Courtney (USA) +0:02:54

25. Benkó Barbara (Magyarország) +0:10:04

Férfiak

Mindenki egy ellen. Nino Schurter (Svájc) az elmúlt négy évben verhetetlen volt a világbajnokságokon, összesen pedig nyolcadik sikerére készült. Az idei szezonja nem volt tökéletes, de az év végéhez közeledve ismét remekelt, a verseny előtt nyilatkozta is, hogy ismét megvan az a forma, amivel az elmúlt években sikerült elverni a mezőnyt. Schurter nem szokott mellébeszélni, Mathieu van der Poel (Hollandia) távollétében abszolút ő számított a toronymagas esélyesnek.

Nino Schurter a La Beatrice lejtmenetben – @Boris Beyer/RedBull Content Pool

A kihívók közül honfitársa Mathias Flückiger számított a legkomolyabb ellenfélnek, míg a svájciak tempóját az egyedi stílusáról híres Stéphane Tempier (Franciaország) tudta még lőtávolból követni. Flückiger a negyedik körben aztán első defektet kapott, a csere meglehetősen sokat, 39 másodpercet vett igénybe, Tempier pedig folyamatosan a leszakadás ellen küzdött, majd az 5. körben ő is defektelt, így Schurter kényelmes előny birtokába került. A nyolcadik világbajnoki cím így hibátlan versenyzéssel lett meg, másodpercre kiszámolt, svájci óramű pontossággal működő gépként húzta be Nino az újabb sikert. A második helyen Gerhard Kerschbaumer (Olaszország) haladt, remekül beosztott taktikus versenyzést bemutatva, azonban az utolsó 500 méteren utolérte a balszerencse, defektet kapott és a gumi is lefordult, így a drámai befejezésben végül a felzárkózó Flückiger szerezte meg az ezüstérmet. Tempier élete egyik legjobb versenyén világbajnoki bronzérmet szerzett Franciaországnak és az év végén megszűnő Bianchi csapatnak.

Férfi dobogó: 2. Flückiger; 1. Schurter; 3. Tempier – @Boris Beyer/RedBull Content Pool

A magyarok közül az újdonsült magyar bajnok Dina Márton szerepelt a legjobban, a kemény mezőnyben 6 perc alatti hátránnyal a 31. lett. Palumby Zsombor 53. pozícióban zárt, míg Parti András a 71. helyen végzett.

  1. Nino Schurter (Svájc) 1:27:05
  2. Mathias Flückiger (Svájc) +0:00:30
  3. Stéphane Tempier (Franciaország) +0:00:38
  4. Titouan Carod (Franciaország) +0:00:56
  5. Gerhard Kerschbaumer (Olaszország) +0:01:02

31. Dina Márton (Magyarország) +0:05:40
53. Palumby Zsombor (Magyarország) +0:09:15
71. Parti András (Magyarország) + 1 kör

További eredmények:

Junior nők

  1. Jacqueline SCHNEEBELI (Svájc)
  2. Mona MITTERWALLNER (Ausztria)
  3. Helene Marie FOSSESHOLM (Norvégia)
  4. Vas Kata Blanka (Magyarország)

Junior férfiak

  1. Charlie ALDRIDGE (Egyesült Királyság)
  2. Luca MARTIN (Franciaország)
  3. Andreas Emanuele VITTONE (Olaszország)

51. Baranyi Dávid Áron (Magyarország)

U23 nők

  1. Sina FREI (Svájc)
  2. Laura STIGGER (Ausztria)
  3. Loana LECOMTE (Franciaország)

22. Buzsáki Virág (Magyarország)
42. Schmidel Regina (Magyarország)

U23 férfiak

  1. Vlad DASCALU (Románia)
  2. Filippo COLOMBO (Svájc)
  3. Vital ALBIN (Svájc)

24. Fetter Erik (Magyarország)

Szlovák és osztrák győzelem a Mátra Maratonon

Rajt

A szlovák bajnok, Tomas Višňovský és az osztrák Sabine Sommer nyerte a 2019. szeptember 1-én megrendezett 18. Mátra Mountain Bike Maratont. A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) naptárban szereplő Mountain Bike Series futamon közel kilencszázan álltak rajthoz a Mátraszentistváni Síparkban.

A Mátra Maraton idén is UCI C3-as besorolást kapott, így a MTB Series pontokon túl világranglista pontokat is gyűjthettek a felnőtt férfi és a felnőtt női kategória legjobb versenyzői. A férfiak között hosszú távon idén szlovák győzelem született: Tomas Višňovský (Ceska Sporitelna Accolade) 3:46:48-as idővel győzött az osztrák David Schöggl (KTM Pro Team) előtt. Legjobb magyarként a harmadik helyen Blazsó Márton (Mesterbike 575 Team) végzett.

„Nagyon meleg volt ma, így eléggé elfáradtam. Örültem a pontszerzési lehetőségnek, mert Szlovákia közel van, csak három órát kellett utaznom a Mátráig. Kicsit nagyobb hegyekhez vagyok szokva, de ettől eltekintve nagyon hasonló a verseny a többi európai maratonhoz. A pálya izgalmas részein nagyon élveztem az egynyomos szakaszokat.” – nyilatkozott a verseny után a felnőtt férfi győztes, Tomas Višňovský, aki szombaton még nagyon izgult, szoros versenyre számított, ezért többször is bejárta a pálya utolsó kilométereit a Síparkban. Végül nem kellett sprintelnie, a 91 km végén közel 8 percet adott a második, osztrák David Schögglnek.

A többszörös Mátra Maraton győztes Blazsó Márton a verseny után elmondta, hogy tegnap éjfélkor még egy esküvőn táncolt, így nagyon örült, hogy sikerült felküzdenie magát a dobogó harmadik fokára. „A versenynek most is, mint a korábbi években, vannak olyan szakaszai, ahol érdemes az országúthoz hasonlóan bolyozni. Ezeken a részeken nem éri meg leszakadni a többiektől. Ezek a részek vannak technikás, köves lefelékkel összekötve, ahol viszont az a feladat, hogy elszakadj a bolytól. Ez volt a taktikám most is.” – mesélte Blazsó, akitől kiváló eredmény, hogy dobogóra tudott állni egy ilyen kemény nemzetközi mezőnyben.

A nők között szintén külföldi győzelem született: az osztrák Sabine Sonnen (PopaFlo Arbö Freistadt) közel negyed órát adott a nagy esélyes, szlovén bajnok Blaza Pintaricnak (Pintatim), aki 2:46:45 alatt teljesítette a 61 km-es távot. A legjobb magyar a bronzérmes Cseh Veronika (Alpinbike Team Giant Endura) lett.

„Ez egy nagyon gyors verseny, remek pályával. Nálunk Ausztriában hosszú, fárasztó emelkedők vannak, itt a felfelék rövidek, a lefelék pedig technikásak. Ha a sík szakaszokon túlhajtottam volna magam, nem maradt volna erőm a végére, ezért inkább tartalékoltam.” – mondta az női győztes, Sabine Sommer.

Eredmények:

Hosszútáv (91 km) felnőtt férfi:

  1. VIŠŇOVSKÝ Tomas
Ceska Sporitelna Accolade

3:46:48

  1. SCHÖGGL David
KTM Pro Team

3:54:31

  1. BLAZSÓ Márton
Mesterbike 575 Team

4:03:33

Középtáv (62 km) felnőtt nő:

  1. SOMMER Sabine
PopaFlo Arbö Freistadt

2:46:45

  1. PINTARIC Blaza
Pintatim

3:01:05

  1. CSEH Veronika
Alpinbike Team Giant Endura

3:16:07

További részletek: www.matramaraton.hu

Parakerékpáros Európa Kupa eredmények – Újabb 40 pontot gyűjtött Magyarország a világranglistán

A hétvégén került megrendezésre a Tisza-tó környékén a magyarországi Parakerékpáros Európa Kupa. 9 kategóriában 7 nemzet sportolói mérték össze erejüket.

A sportolók Magyarország mellett Görögország, Izrael, Ausztria, Szlovákia, Szlovénia, Románia és Oroszország színeit képviselték. A kilenc kategóriából ötöt magyar versenyző nyert. Győzteseink: Tandem: Ocelka Róbert (FTC, pilótája: Nagy Gergely), MH3: Bók László (Kőbánya TC), MC3: Császár Attila (Mercedes-Benz Gyár KMSE), MC4: Szénási Péter (Fehérvár Cycling Team), MC5: Wermeser Zsombor (Dr. Bátorfi TKE). Ezekkel a kiváló eredményekkel újabb 40 pontot kapott Magyarország a világranglistán.

 

Vuelta: Özönvíz az egyik legnehezebb szakaszon, pirosban Quintana, Pogacar a szakaszgyőztes

Fotó: A.S.O.

Az időjárás megnehezítette a versenyzők dolgát a Vuelta a Espana 9. szakaszán, ennek ellenére az összetettmenők igazi ki-ki meccset vívtak, melyből Lopez jött ki rosszul és Quintana került az élre. A fiatal szlovén titán, Tadej Pogacar továbbra is remekül versenyzik, melyet ma szakaszgyőzelemmel bizonyított.

Fotó: A.S.O.

A Vuelta 9. szakasza az előzetes várakozások szerint is az egyik legizgalmasabb szakasznak ígérkezett. A mindössze 94 km-es távon 5 komoly emelkedő is várt a mezőnyre, mely garancia volt arra, hogy az elejétől fogva izgalmas csatákat láthatunk.

A szakasz elején gyakorlatilag kettészakadt a mezőny, egy óriási csoportot engedtek el köztük az összetettben érdekelt csapatok segítőivel. A tempó hátul sem volt kicsi, így a szökevények nem igazán tudtak nagy előnyre szert tenni. A főmezőny is folyamatosan morzsolódott, amikor 18 km-rel a cél előtt Lopez lendült támadásba. A kolumbiai el tudott szakadni a többiektől, sőt a szökésből visszamaradt csapattársai is folyamatosan segítették. Hátul a Movistar duója, Quintana és Valverde lószolgatta folyamatosan Roglicot, aki gyakorlatilag így folyamatosan tempót ment.

Az emelkedő közben leszakadt az ég és semmit nem lehetett látni a versenyből. A murvás részen Lopez bukott, Quintana és Valverde pedig otthagyta Roglicot, majd a kolumbiai movistaros Pogacarral a kerekén eltempózott a többiektől. Roglic közben magára talált és felért Valverdére és Lopezre, majd pár kilométerrel később ritmust váltott és csak a világbajnok tudott vele menni. Közben elöl Quintanát megtámadta Pogacar, és a fiatal szlovénnel nem tudott menni a kolumbiai. Ezzel a szakaszt Tadej Pogacar nyerte, 23 másodperccel később Quintana ért be a célba, majd az elsőhöz képest 48 másodperc hátránnyal Roglic és Valverse gurult át a célvonalon. Nairo Quintana átvette az összetettben a vezetést, 6 mp előnye van a második helyen található Rogliccsal, és 17 másodperc Lopezzel szemben. Hétfőn pihenőnap lesz a Vueltán, majd kedden egy időfutammal folytatódik a verseny.

A Vuelta 9. szakaszának eredménye:

Rnk Rider Team UCI Pnt
1 Pogačar Tadej UAE-Team Emirates 100 80 2:58:09
2 Quintana Nairo Movistar Team 40 50 0:23
3 Roglič Primož Team Jumbo-Visma 20 35 0:48
4 Valverde Alejandro Movistar Team 12 25 ,,
5 Soler Marc Movistar Team 4 18 0:57
6 Pernsteiner Hermann Bahrain Merida 15 0:59
7 Higuita Sergio EF Education First 12 1:01
8 Kelderman Wilco Team Sunweb 10 ,,
9 López Miguel Ángel Astana Pro Team 8 ,,
10 Geoghegan Hart Tao Team INEOS 6 1:38

Az összetett állása a 9. szakasz után:

Rnk Prev ▼▲ Rider Team UCI
1 6 ▲5 Quintana Nairo Movistar Team 20 35:18:18
2 4 ▲2 Roglič Primož Team Jumbo-Visma 0:06
3 3 López Miguel Ángel Astana Pro Team 0:17
4 5 ▲1 Valverde Alejandro Movistar Team 0:20
5 9 ▲4 Pogačar Tadej UAE-Team Emirates 1:42
6 7 ▲1 Hagen Carl Fredrik Lotto Soudal 1:46
7 1 ▼6 Edet Nicolas Cofidis, Solutions Crédits 2:21
8 8 Majka Rafał BORA – hansgrohe 3:22
9 12 ▲3 Kelderman Wilco Team Sunweb 3:53
10 2 ▼8 Teuns Dylan Bahrain Merida 4:46

 

Kona Mahuna 29er – Hakuna Matata!

Kona was one of the most popular brands for MTB bikes in the early 21th century. Many have delightful memories riding their excellent rigs on XC, dirt and even more extreme mountain biking trails. In recent years Kona bikes were not available in Hungarian shops, but the brand hasn’t vanished, it’s alive and well, producing world-class equipment for the dedicated mountain bikers. This year signs the reappearance of the Kona brand in our country, so we swiftly took the opportunity to ride on of their well-equipped mid-range 29er model in astonishingly striking green exterior, the brand new Kona Mahuna 2019.

The Mahuna’s frame is constructed from 6061 aluminum alloy, the up-to-date geometry favors comfort over outright performance, lending a well-mannered character to the handling. There are no great technical feats to report on: the cables all run under the top tube, much to the delight of shop servicemen. The bottom bracket is the tried and trusted threaded type and both wheels utilize the conventional quick release mechanism. On the other hand, the Mahuna was made to accept internal dropper post cable routing, and the head tube is the new tapered variety enhancing stability and durability. The customer also gets a lifetime warranty for the frame, which is an indication that this bike can handle actual trail use.

From the specs we assume that the Mahuna signifies a deliberate return to the roots of mountain biking, albeit with a 29er platform some up-to-date technical details to enhance the ride experience. It’s a durable construction for certain, also providing great handling and lot of enjoyment along the way for the rider. The quality of workmanship is evident: the welds are precise and the designers made sure that there are plenty of structural reinforcements in the frame. The design is quite conservative, there are very few logos by modern standard, but the bright green color is something to be experienced. I truly embrace this type of bike design.

The equipment choice for the Mahuna is predominantly mid-range. There are both cheaper and much more expensive alternatives on the market, but I would advise those embarking on serious mountain bike riding to consider the Mahuna’s spec to be the starting point. Otherwise the experience might be hampered by the poor quality of the parts. Here we get 1×10 speed Shimano Deore shifting paired with a conventional square taped FSA Alpha Drive crankset, Shimano MT400 hydraulic brakes and an apt Rock Shox XC30 suspension fork. The wheels are based on the WTB ST i29 rims and WTB rubber, the renowned Trail Boss 29×2.25”. All well-performing, trustworthy pieces, ideal for general XC leisure riding. Since the equipment is far from space-age, their simplicity guarantees a level of durability: there is less to go wrong as in the case of more technologically advanced devices, the equipment should survive more abuse and require less maintenance. This is not to say that maintenance should be neglected, but if it does happen, the repercussions are less severe. For hobby and leisure use this design strategy is much more realistic.

As I mentioned the Mahuna gets a XC30 fork, which is a model from the lower end of the Rock Shox range. It employs tried and trusted technologies, the left leg houses the air spring, the right the rebound damping and the lockout. There is no remote lever for locking out the travel, but in casual riding there is little need to constantly operate such a mechanism for the sake of efficiency. We should be glad that Kona made such an equipment choice, avoiding putting a lesser quality fork in order to save some expense. Maybe the fork travel (100mm) is a bid on the conservative side: I believe this frame could have benefited from a little longer travel. The rebound damping can be altered in infinite steps from “rabbit with antlers” to the “turtle” extreme setting. I tend to prefer slower return, which by the way comes with a distinctive snuffling sound.

Sensitivity of the fork is adequate out of the box, but a general service after the first few hundred kilometers should improve the performance. For most of the budget forks the manufacturing tolerances are not as good as with the premium models, hence the debris after the initial run-in should be cleaned out, and good quality lubricant added for a smooth operation. Neglecting this step tend to cause accolated wear to the internals, worst performance and a shorter service life.

Shifting duties are carried out precisely by a Shadow Plus Deore rear derailleur with active chain stabilizer system. It’s paired with a Deore 10-speed shifter, but instead of front shifting, the Mahuna provides a 28T narrow-wide FSA Megatooth chainring which effectively keeps the chain on even in bumpy MTB riding. This is a very popular and user-friendly setup, and the 11-42T rear cassette provides adequate gear range for most type of recreational trail riding. The owner might miss the high end gears for fast paced efforts on downhills, otherwise there is little reason to complain about such gearing.

The wheelset lends welcome agility and trail-worthy nature to the bike. The tires are truly excellent, one that I would happily ride them on my own rig. The wide rims also help to maximize their traction and comfort, they perform well on even the most demanding terrain. Kona deserves praise for the wheel package, it’s a well though-out concept, should give confidence to the beginner riders and satisfy even the more advanced mountain bikers. The only gripe might be the added weight of its overbuilt construction, hampering somewhat the bikes climbing prowess. On the other hand, the great tire tread and the stables wheels pay their dividends for the lost calories when the trail points downward.

The bike’s accessory parts are in-house pieces with the Kona logo as we have come to expect with most manufacturers nowdays. This marketing strategy is very useful for keeping the cost at bay as long as the quality of the equipment is fine. In this case we have no reason to doubt the choices as the accessories are perfectly fine even at a quick glance. The saddle not only looks the part, but proved to be quite comfortable during the test ride – it fitted by backside perfectly.

The ride:

Due to the sloping frame geometry, the size “M” entailed a 42cm set tube length. When shopping for a bike you should always double check the fit, since the Mahuna falls on the small side of each frame size. For my 175cm statue it turned out to be a little crammed, and the seat post was fully extended to achieve my standard seat height. Otherwise handling was spot on, very natural, just jump aboard and you immediately fell at home. Of course the handlebar position, the brake lever angle has to be set up for the body proportions and the personal preference, but that’s really all that’s needed for a great ride experience.

Since I wasn’t aware of the retail price previous to the test ride, when putting this review on the computer I was pleasantly surprised to find out that a much esteemed brand’s mid-level MTB offering could be purchased for less than the average monthly salary of a Hungarian worker. I would have guessed that the Mahuna costs upwards of HUF 300.000, but it’s actually lower, though the performance it offers could warrant even the a higher figure. The stability, handling and comfort is as good as it gets in the mid-range, these qualities are well-balanced with seeming no major shortcomings. Riding uphill is not a great chore, and the bike’s downhill performance is really something special. It displays exemplary agility and control with excellent weight distribution. You can easily lift either wheel over obstacles, providing plenty of trail fun. At this price you cannot ask for much more, and the distinctive color of the Mahuna sets it apart both on the trail and at the ice cream shop.

Riding the Mahuna brought back childhood memories of The Lion King’s well-known wisdom: Hakuna Matata. This is what I would first associate with the bike and its funny sounding name, to me it was made to enjoy life while out riding. You hop onto its saddle and immediately switch off from the worries in your daily life, being engaged in the only thing that matters in that moment, the ride experience. I had zero niggles with the bike itself, I could concentrate solely on the trail. It’s not hard to accept the few shortcomings due to the strict price constraints. Of course, I would have preferred to ride rims with double eyelets at the spoke nipples for added durability, pedal a stiffer crankset with integrated bearings, a longer travel fork, but the Mahuna’s modest budget clearly doesn’t allow these part choices. On the other hand, I was more than happy to see cost-cutting in the form of running the cables outside the frame, since it makes servicing much easier while not effecting the actual performance. Some ma frown at such things, but for me this is all and well.

All in all, the Mahuna rider gets a great bike which can provide the same mountain biking experience that got me hooked originally back in days when Kona was the hottest bike brand. It’s perfect for leisure MTB riding on cross country type terrain, training for greater exploits, developing our MTB skills. It will be a trustworthy companion for the years to come backed by a lifetime frame warranty. The new 2020 model has some added features like a Yoke chain stay construction and shallower head angle which will likely to turn it into a proper trail bike, one that can take your riding prowess even further.

We received the Mahuna test bike from Biciklikk.hu. You can find this exact bike (Kona Mahuna 2019) by following the link. More information can be found on the manufacturer’s international website. It’s worth checking out the Biciklikk.hu Facebook site as well as they are putting out a sweepstake to win a fantastic Kona bike!

https://biciklikk.hu/

https://biciklikk.hu/kona-mahuna-2019-mtb-kerekpar

https://www.konaworld.com/2019/mahuna.cfm

https://www.facebook.com/biciklikk.hu/

Szakadó eső és újabb trikócsere a Vuelta 8. szakaszán

A vihar előtti csend jellemezhette volna a Vuelta a Espana 8. szakaszát, ehelyett szakadó esőt kaptak a nyakukba a bringások a borzasztó nehéz vasárnapi hegyi etap előtt.

Valls és Igualada között dombos terepen 167 kilométert kellett ma teljesíteni, a 131 kilométertől egy 500 méter szintkülönbségű, 7% átlagmeredekségű heggyel. Az itiner tökéletesen kedvezett egy szökevénysikerhez, ráadásul az eső is garantálta, hogy a mezőnyben nem fognak túl nagy erőfeszítéseket tenni a gyors haladásért.

Viszonylag nagy elmenés alakult ki, ami a hegyen szétszakadozott, de sokan maradtak a hajrára, mintegy huszan abszolválták elöl a csúszós lejtmenetet. A mezőny még kevésbé kockáztatott, ráadásul a piros trikóért sem fájt az Astana csapatának szíve, hiszen úgyis a holnapi andorrai etap számít majd az összetett szempontjából többet.

Kb. 3 kilométerre a céltól Martijn Tusveld (Sunweb) akciózott csapattársát – a csoport legjobb sprinterét – Niklas Arndt-ot segítve, de kicsúszott. Szerencsére ez volt a hajrá egyetlen bukása, de a Sunweb bringásán kívül egy kísérőmotoros is elesett.

A célhoz közeledve a kiváló időfutammenő, Tobias Ludvigsson (Groupamma-FDJ) sokkolta a többieket 30-40 méter előnyt szerezve, majd Zdenek Stybar (Deceuninck-Quick Step) következett, de egyikük sem tudott végleg elszakadni. Az utolsó 200 méteren pedig Arndt-nak nem volt ellenfele, simán nyert Alex Aranburu (Caja-Rural) előtt.

A piros trikót Nicolas Edet vette át a Cofidis csapatából, miután a mezőny közel 9 és fél perces hátránnyal ért célba.

Vuelta a Espana 8. szakasz eredménye:

1. Nikias Arndt (Ger) Sunweb 3:50:48
2. Alex Aranburu (Esp) Caja Rural -Seguros RGA a.i.
3. Tosh Van der Sande (Bel) Lotto-Soudal a.i.
4. Ruben Guerreiro (Por) Katusha-Alpecin a.i.
5. Jonas Koch (Ger) CCC a.i.
6. Dylan Teuns (Bel) Bahrain-Merida a.i.
7. Jonathan Lastra (Esp) Caja Rural – Seguros RGA a.i.
8. Tobias Ludvigsson (Swe) Groupama-FDJ a.i.
9. Fernando Barceló (Esp) Euskadi Basque Country – Murias a.i.
10. Segio Henao (Col) UAE Team Emirates a.i.

Összetett állás:
1. Nicolas Edet (Fra) Cofidis, 32:16:24
2. Dylan Teuns (Bel) Bahrain-Merida, +2:21
3. Miguel Ángel López (Col) Astana, +3:01
4. Primož Roglič (Slo) Jumbo-Visma, +3:07
5. Alejandro Valverde (Esp) Movistar, +3:17
6. Nairo Quintana (Col) Movistar, +3:28
7. Carl Frederik Hagen (Nor) Lotto-Soudal, +3:45
8. Rafał Majka (Pol) Bora-Hansgrohe, +4:59
9. Tadej Pogačar (Slo) UAE Team Emirates, +5:37
10. Esteban Chaves (Col) Mitchelton-Scott, +5:53

Bükki Kerékpáros Teljesítménytúra – 2019.09.14.

A résztvevőknek ismét lehetőségük nyílik a Bükk-hegység természeti szépségeinek megismerésére és választásuknak megfelelően egy jókedvű, baráti, családi, vagy éppen egyéni tekerésre! A rendezvényt kedvezőtlen időjárási körülmény esetén is (eső, hó) megszervezzük.

Időpont: 2019. szeptember 14. (szombat), 8-17 óra között

Rajt és cél: Miskolc – Majálispark, Királyasztal
Kérjük, hogy a gépkocsival érkezők a Herman Ottó Emlékpark, illetve az 1-es autóbusz végállomása melletti parkolót vegyék igénybe! A parkolótól az iránymutató táblákat követve érhetik el a Királyasztali faháznál található versenyközpontot. A távok ellenőrző pontjain és beérkezéskor frissítőket biztosítunk.
Újdonság: A Királyasztalnál a családtagokat és gyermekeket programokkal (KRESZ és közlekedési játékok, kerékpáros ügyességi verseny, játékok íjászat, madarászat) várjuk, részvételi lehetőségre tombola megvásárlásával lesz lehetőség (500 ft/fő).
Jelentkezés, további információ:
•. Előnevezést az átutalt előnevezési díj banki átutalásának feltüntetésével lehetséges szeptember 11-ig (szerda 24 óra). Online, vagy az info@zoldkapcsolat.hu e-mail címen a név, teljesítendő táv megjelölésével (30, 50, 80, 110). (KÖZLEMÉNYBEN AZ INDULÓK PONTOS NEVÉNEK FELSOROLÁSÁVAL)
Online regisztrációs lehetőség (a gyorsabb jelentkezés és gördülékenyebb rajt érdekében):
Egyéni: https://forms.gle/HZCmoTGxZhPYK75bA
Csoportos: https://forms.gle/NEvf43w9jP7iju56A
Számlaszám: Zöld Kapcsolat Egyesület, 10700086-43426809-51100005.

A nevezés visszamondására nincs lehetőség, azonban a nevezési díj (pontos adatok megadásával) átruházható. Diák és munkahelyi csoportok számára (minimum 10 fő) előnevezés esetén 10% kedvezményt biztosítunk.

• Fejvédő használata kötelező!
18 év alatti indulók csak írásos szülői engedéllyel indulhatnak, amit a regisztrációnál kell leadni. 14 éven aluliak csak felnőtt kíséretével vehetnek részt a rendezvényen!
• Kérjük, hogy a teljesítménytúrán jó műszaki állapotban lévő kerékpárral vegyen részt, és a közlekedési szabályokat betartva közlekedjen.
• Javasolt felszerelés: működő képes telefon, tartalék töltő, Bükk-hegység turistatérkép, poncsó, pohár/kulacs, eü. csomag, tartalék belső, szerszámkészlet.
• A környezetterhelés csökkentésének érdekében a túra alatt a szervezők által biztosított frissítőket az általatok hozott pohárba, kulacsba is tölthetitek (3 dl/fő).
• A teljesítménytúra útvonala végig aszfaltozott erdészeti, illetve közforgalmú utakon halad. A résztvevők a rajtban útvonal leírást tartalmazó igazoló füzetet kapnak. A választott távtól függően különböző számú ellenőrző pontot kell érinteni, melyek egyben frissítő pontként is szolgálnak.
• Felhívjuk a figyelmet a 110 km-es távra, ahol rossz minőségű útszakaszok is találhatók, országúti kerékpárok számára aggályos, a kerékpár megválasztása ennek ismeretében ajánlott. Itt lassítást és fokozott figyelmet javaslunk (miután ez nem verseny, hanem teljesítménytúra, nem okozhat nagyobb problémát).
• A jelentkezéssel a résztvevő tudomásul veszi, hogy a rendezvényen saját felelősségére vesz részt, a rendezőktől kártérítést semmilyen jogcímen nem igényelhet, valamint kifejezett hozzájárulását adja, hogy a megadott elérhetőségekre információkat juttassanak el számára, a rendezvényen készült képeket a program népszerűsítésének céljaira felhasználhassák.

Választható távok:
30 km: Királyasztal – Alsóhámor – Felsőhámor – Hámori-tó – Savós völgy – Létrás-tető – Jávorkút –Kecskeláb rét – Lusta-völgy – Szinva-forrás – Lillafüred – Felsőhámor – Alsóhámor –Királyasztal
Táv: 34,1 km Szintemelkedés: 575 m Szintidő: 4 óra Indítás: 10.00-12.00 óra között
Nevezési díj: 900/1200 Ft (előnevezés/helyszíni nevezés)50 km: Királyasztal – Alsóhámor –Felsőhámor – Hámori-tó – Savós völgy – Létrás-tető – Jávorkút – Nagymező – Bányahegy –Pénzpatak – Rejtek – Hollóstető – Szinva-forrás – Lillafüred – Felsőhámor – Alsóhámor –Királyasztal
Táv: 49,9 km Szintemelkedés: 735 m Szintidő: 5 óra Indítás: 9.00-11.00 óra között
Nevezési díj: 1000/1300 Ft (előnevezés/helyszíni nevezés)80 km: Királyasztal – Alsóhámor – Felsőhámor – Hámori-tó – Savós völgy – Létrás-tető – Jávorkút – Nagymező – Olasz kapu – Gerenna vár – Tótfalu völgy – Szilvásvárad – Nagyvisnyó – Dédestapolcsány – Mályinka – Kerek hegy – Szentlélek – Csókás – Őskohó – Hámori tó – Felsőhámor – Alsóhámor – Királyasztal
Táv: 80,1 km Szintemelkedés: 1325 m Szintidő: 7 óra Indítás: 8.00-10.00 óra között
Nevezési díj: 1300/1600 Ft (előnevezés/helyszíni nevezés)

110 km: Királyasztal – Alsóhámor – Felsőhámor – Hámori tó – Savós völgy – Létrás-tető – Jávorkút – Nagymező – Bánkút – Mályinka – Dédestapolcsány – Uppony – Borsodbóta – Sáta – Lénárddaróc – Csernely – Bükkmogyorósd – Szilvásvárad – Szalajka völgy – Tótfalu völgy – Gerennavár – Olasz kapu – Nagymező – Jávorkút – Létrás-tető – Savós völgy – Hámori tó – Felsőhámor –Alsóhámor – Királyasztal
Táv: 111 km Szintemelkedés: 1490 m Szintidő: 9 óra Indítás: 8.00-10.00 óra között
Nevezési díj: 1500/1800 Ft (előnevezés/helyszíni nevezés)
A rendezőség fenntartja a jogot, hogy a helyszínen nevezőknek a díjazását /medál, emléklap/ utólag küldje meg.

Kellemes túrázást kívánunk Mindenkinek!

További információ:
Szervező: Zöld Kapcsolat Egyesület, Miskolc, Kossuth u. 13. 3525
Tel.: 301787651, 706002852, info@zoldkapcsolat.hu, www.zoldkapcsolat.hu,

Face: Bükki Kerékpáros Teljesítménytúra csoport

Csatlakozz, hogy az esemény legfrissebb információiről is értesülhess:
https://www.facebook.com/events/2940654179283741/?active_tab=about
——-
Támogató: Miskolci Mobilitási Hét
A rendezvény az Európai Mobilitási Hét és az “Autó nélkül a természetben nap” keretében hívja fel a figyelmet arra, hogy a növekvő gépjárműforgalom által okozott hatások a természetvédelmi területeken is egyre súlyosabbak, zavarják az élővilágot, valamint a környezetkímélő időtöltést választók (gyalogosok, kerékpárosok) pihenését.
Szeretettel várunk minden sporttársat a miskolci Autómentes Napon is, 2019. szeptember 20-án, a Városház téren!

Okos alkalmazás segíti a „Bringázz a munkába!” kampányt

Szeptember 9. és 22. között újra indul a Bringázz a munkába! kampány, a cél ismét, hogy minél többen kipróbálják, mennyivel egyszerűbb, olcsóbb, egészségesebb és környezetkímélőbb kerékpárral a munkába járni. Ráadásul, ahogy tavasszal, most ősszel is a kampány kiemelt célja, hogy a munkahelyek, egyetemek, baráti társaságok együtt gyűjtsék a kilométereket, mellyel azonfelül, hogy hozzájárulhatnak egy egészségesebb világ alakuláshoz, még nyerhetnek is. A kampány alatt megtett kilométereket egy alkalmazáson keresztül tudják rögzíteni, melynek használatához segítséget szeretnénk nyújtani.

„214-szer tekerte körbe a határok mentén Magyarországot, és két és fél tonna gumimaciban rejlő kalóriát égetett el az a teljes Bugyi községnyi (plusz még pár tucat) ember”, így kezdődik a tavasszal véget ért Bringázz a munkába! kampány sajtóközleménye. Ezek a számok komolyak, de nézzük, hogy milyen eredményeket ért el a május 6-31. között zajló kampány:

A részvevők
-8 642 144 kcal energiát égettek el izmaikban – aminek pótlásához körülbelül 2,5 tonna gumimaci vagy egy 140 035 tojásos rántotta elfogyasztására lenne szükség;
-69 678 318 forint benzinpénzt spóroltak meg – amiből közel 3500-szor lehetne megtankolni egy átlagos benzines autót, vagy közel 700 jobbfajta biciklit lehetne vásárolni;
-76 947 tonna szén-dioxid kibocsátását kerülték el;
mindezt egy olyan május során, amikor a szokásos csapadék sokszorosa esett, például volt olyan település, ahol egy nap alatt hullott le a havi átlagos 62 milliméternyi eső.

Már az előző kampányban is az alkalmazás segítségével mérték a kilométereket, melynek köszönhetően nem csak azt tudhattuk meg, hogy adott személy, csapat vagy város mennyi kilométert tekert, hanem látványos hőtérképeket is kaptunk, melyeken a legtöbbet használt kerékpáros útvonalak nagyon jól látszódnak, ami nagy segítség a kerékpáros infrastruktúra fejlesztésében.

Nézzük, hogy milyen alkalmazást kell letöltenünk ahhoz, hogy részt tudjunk venni a kampányban és a nyereményjátékban!

Az alkalmazás neve Bike Citizens, melyet Android operációs rendszer mellett a Google play-ben, IOS (iphone) használata mellett a telefonunkon található App Store alkalmazásból találunk meg. Elég csak az adott alkalmazás keresőjébe beírni, hogy Bike Citizens és a kereső egyértelműen meg fogja találni, ezután már csak le kell tölteni. Az alkalmazás nem működik minden telefonon teljesen tökéletesen, ezért érdemes felkeresni a Bringázz a munkába! kampány honlapját, ahol tételesen is megtaláljuk a kompatibilis telefonok listáját (IDE kattintva elérhető), természetesen más készülékeken is működik, csak lehetnek hibák. Érdemes rákattintani a linkre, mert a listán felül rengeteg hasznos információ található az alkalmazásról.

Ha letöltöttük az alkalmazást akkor nyissuk meg, ezután választhatunk, hogy bejelentkezünk vagy regisztrálunk. Ha még nincs Bike Citizens fiókunk (tehát nem vettünk részt az alkalmazáson keresztül régebbi kampányban) akkor válasszuk a regisztrációt. Maga a regisztráció nagyon egyszerű, töltsük ki a kért adatokat, fogadjuk el az Általános szerződési feltételeket és már mehetünk is tovább. Ezután operációs rendszertől függően meg fogja kérdezni az alkalmazás, hogy használhatja-e a telefon gps-ét az útvonal rögzítésére, amit érdemes engedélyeznünk, különben nem fog működni az alkalmazás.

Ezzel még nem végeztünk, két feladatunk van még, melyek közül az egyik opcionális. Mindenképpen csatlakoznunk kell a Bringázz a munkába! kampányhoz az alkalmazáson keresztül, hogy részt tudjunk venni benne. IOS-nél  közösség fülön a kampányoknál találjuk a Bringázz a munkába! kampányt, míg Androidnál a menüben a kampányoknál. A kampány kiválasztása után még vagy regisztrálnunk kell a Bringázz a munkába! kampányra vagy be kell lépnünk, ha például már a honlapon regisztráltunk rá. A regisztráció folyamatában egy vállalatot is meg kell adnunk és azon belül egy csapatot is. Ha a vállalatok listáján nem találjuk a munkahelyünket akkor pillanatok alatt létrehozhatunk egy újat, egyszerű folyamat. Csapatnévnek pedig bármit kitalálhatunk. Ezután már a személyes oldalunk jön fel, ahol láthatjuk, hogy mennyit tekertünk eddig (mivel a cikk megírásakor még nem fut a kampány, így 0 km szerepel a listán).

Opcionálisan letölthetjük a városunk térképét is, ami több szempontból előnyös, egyrészt lesz egy offline térkép a telefonunkon, másrészt az alkalmazás navigálni is képes lesz, például beállítástól függően rövidebb/gyorsabb útvonalakat ajánl fel. A térkép nem ingyenes, választhatunk, hogy pénzzel vagy kerékpározással fizetünk érte, utóbbi esetben 100 km-t kell 30 nap alatt tekernünk és utána végleg megtarthatjuk a térképet ingyenesen.

Ezután már tényleg nincs más dolgunk, mint használni az alkalmazást amikor bringával megyünk a munkába. A rögzítés elindításához a kék, stoppert ábrázoló gombot kell megnyomnunk és ugyanezzel az ikonnal tudjuk megállítani. Egyébként az alkalmazásban van egy olyan okos funkció is, amit ha bekapcsolunk, automatikusan érzékeli, hogy kerékpárral közlekedünk és egyből elkezdi rögzíteni az útvonalat, tehát érdemes körülnézni a beállításokban is.

Ezenfelül létezik egy gadget is, melynek segítségével a főképernyőről tudjuk elindítani, illetve megállítani az útvonalrögzítést, ezáltal egyszerűbbé téve a megtett kilométerek regisztrálását.

Bringázz a munkába!

A Bringázz a munkába! kampány a Magyar Kerékpárosklub szervezésében valósul meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium, mint a kampány kezdeményezője és a védjegyoltalom jogosultja hozzájárulásával.

Tématámogatás. Készült Magyarország Kormányának támogatásával.