Úgy tűnik semmi sem lehetetlen Danny MacAskill számára, a hihetetlen kerékpározási tudásáról híres 33 éves bringás ezúttal az időjárást uralja. Természetesen nem a valóságban, hanem egy reklámvideóban, ami kerékpáros szempontból igazi érdekesség, mert Danny itt is megmutatja, hogy mit tud. Lássuk a videót!
5 Peaks 500 – egy közösségi bikepacking túra Európa szívében
A Bikepacking Hungary csapatával idén első ízben rendeztünk Magyarországon kimondottan bikepacking eseményt. Az útvonalat Budapest és Tokaj között, látványos és kihívást jelentő útvonalon vezettünk végig értinve az Északi Középhegység jelentős pontjait. Gravel, és makadám utak, földutak, ösvények és gyönyörű aszfaltos szakaszok várták a 66 indulót.
A 5 Peaks 500 egy olyan többnapos bringás esemény, ahol egy hamisítatlan közösségi élménnyel is gazdagodtak a résztvevők: az 5 csekkpont nemcsak pecsételőhelyként, hanem ételt/italt is biztosító közösségi pontként is működött, és a kiválasztásuknál fontos volt az is, hogy olyan környezetben legyen, ami ideális egy nyugodt bivakos vagy sátras kint alváshoz. A túrán, azon túl, hogy mindenki a kijelölt útvonalon, a csekkpontok érintésével és egy megadott időkereten belül érte el a célt: semmi sem volt kötelező!
A 2019-es 5 Peaks 500 túrát a rajton, az öt csekkponton és a célon keresztül szeretnénk bemutatni nektek válogatott és szerkesztett képekkel, és az esemény hivatalos videójával. A megírt és képben is megörökített pillanatok több szervező és résztvevő élményeiből merítkeznek:
Rajt – Budapest, Margitsziget (0 km)
2019.08.17: reggel 5.30, a köztéri lámpákat éppen most kapcsolják le, a Parlamentet a Dunáról tükröződő napfelkelte világítja meg. Ritkán látni ilyen nyugodtnak ezt a 2 milliós várost. Alig néhány autó és ember van az utakon. Aztán a szigetre vezető hídon három bringás száguld el.
5.45-kor már legalább 40-en vannak a rajtnál, valaki szerszámot keres, hogy a biztonság kedvéért még egyszer meghúzza a csomagtartója csavarját. A csapat tele izgatott arccal, akik tegnap a Mesterbike-ban tartott előpartyn már együtt söröztek, most mosolyogva üdvözlik egymást. Sokaknak ez lesz az első bikepacking túrája, páran viszont már a bringájukra felpakolva bejárták a fél világot.
Egy rövid eligazítás, néhány buzdító szó és 6.05-kor elindul a mezőny a közel 600 km-es útjára. Pár perccel később még megérkezik valaki: „Elkéstem? “ – kérdezi. Gyors adminisztráció, de már indul Ő is. Így végül 13 különböző országból, 66-an indulnak el a 5 Peaks 500 bikepacking túrán.
1. Csekkpont – Nagy Hideg hegy (100 km)
A konyhás néni még soha nem találkozott ausztrállal! „A Mark Webber, az is ausztrál nem? “ – kérdezte magyarul. Majd miután kimert egy nagy adag babgulyást és megetette vele a versenyzőt, mielőtt az elindulhatott volna kirohant a konyhából és addig ölelgette és csókolgatta amíg nem szégyellte. Szerencséjére a lelkesedés kölcsönös volt, így kellemes perceket okozott azoknak is, akik a tanúi voltak a jelenetnek.
Magyarországon járunk, Budapesttől 100 km-re, az alpesi hangulatú és csodás panorámájú Nagy-Hideg hegyi turistaházban, a 5 Peaks 500 első csekkpontján. Még az is vált néhány szót a másikkal, még az is vet egy pillantást erre a tájra, aki tényleg csak belapátolja a levest és indul is tovább.
Délután 4 óra van, aki már ideért, biztosan továbbmegy még ma, de a később érkezők már a turistaházban töltik az éjszakát. Vagy a szabadban, a panorámás domboldalon. Érthető, elképesztő látvány erre a Dunai kilátásra ébredni.
2. Csekkpont – Sasbérci kilátó (180 km)
Teljesen szétszakadt az indulók sora. Az elsők 180 rázós kilométert, 3500 m szintemelkedést küzdöttek le kora estig. Fáradt, de elhatározott arcokkal találkozunk, hiszen a mezőny elejében inkább verseny folyik: „Fejlámpa bekapcsolva, és tolom tovább ameddig bírom.“ – mondja az egyikőjük.
A gyönyörű, dimbes dombos Cserhátban járunk, erdő közepén, hegy tetején, madárcsicsergésben a festői Sasbérci kilátónál. A résztvevőket előre elkészített nyársakkal várják a szervezők, amit a tűz fölött mindenki magának grillezve tud elkészíteni. Hangulatos hely ez a „semmi közepén“, tökéletesen alkalmas arra, hogy egy nyári éjszakát a természetben töltsünk.
Kora hajnalban ezért ébrednek ennyien ezen a pár 100 négyzetméteres réten, többek között Martinával, aki az egyik éjjeli érkező volt és alig néhány óra alvás után, az első nőként indul tovább a második csekkpontról.
3. Csekkpont – Galyatető (270 km)
A Galyatető, a Mátra egyik felhőkarcolója Magyarország 3. legmagasabb pontja, a 5 Peaks 500 legmagasabb csúcsa, 964 m magasan fekszik. Komoly hegyi szakasz, egy közel 15 km-es, mászás előzi meg, ami komoly megpróbáltatást jelent a csomagokkal felpakolt, 15-20 kg-os szerelvényekkel induló túrázóknak. A leggyorsabbak már a második reggel, a csekkpont nyitásakor itt vannak Galyatetőn, de a mezőny nagy része csak a 3. nap éri el a csúcsot.
Az első 270 km nehézségét mutatja, hogy ekkorra a 66 indulóból már csak 60-an vannak úton. Ez volt a túra legnehezebb része lélektani szempontból, hiszen a fáradtság kombinálva a technikás hegyi szakaszokkal együtt kopogtatott a versenyzők akaraterejének képzeletbeli ajtaján: „Kell ez neked? Tényleg be akarod fejezni?“
4. Csekkpont – Bánkút (353 km)
Este 11 óra van. A Bükki Nemzeti Park bánkúti turistaházában vagyunk. A csekkpontőr már aludni készülődik a szobájában, mikor halk kopogással felébresztik. Két induló jóval a csekkpont aznapi zárása után, éjjel érkezik meg.
Matej és Sam nem ismerik egymást korábbról, Csehországból, illetve Ausztráliából érkeztek hazánkba, és a Bükkben kezdtek el együtt tekerni valamikor sötétedéskor. Úgy beszélgetnek a kis étterem éjszakai fényeiben, mintha legalább 10 éve barátok lennének. Nagyszerű srácok, ahogy a turistaházat üzemeltető személyzet is. A konyhát álmából felrázó szakács szemrebbenés nélkül tálal ki a srácoknak egy-egy adag forró gombalevest, majd miután kiderül, hogy éjszaka még bringázni terveznek, kapnak 2-2 sonkás-sajtos szendvicset is útravalónak. Ahogy kigurulnak a turistaházból, a lámpáik fénye lassan eltűnik az erdő fái közt.
5. Csekkpont – Regéci vár (510 km)
A 4-es csekkpont után egy hosszú aszfaltos szakasz következik. Másfajta megpróbáltatás ez, mint az korábbiak. Első ránézésre könnyebbnek tűnik, de itt is van a kihívás: órákon át kell a nyeregben maradni a 30-35 fokos melegben, és várni, hogy egyszer a messzeségben megjelenjenek a Zemplén dombjai. Nagyon távolról már látni egy várat, aztán még egyet. Na az lesz az utolsó ellenőrzőpont!
Az 5. csekkpont az 1300 körül épült Regéci vár. Az azóta eltelt ~700 év alatt nem lett könnyebb megostromolni a hegytetőn álló kőrengeteget. Nehéz, sziklás terepen jutottak fel ide az indulók, de minden küzdelmet megért a kilátás, ami fent fogadja őket.
„A GPS még 3 km-t mutatott, pedig már szinte itt volt előttem a vár! Hogy a francba lehet ez ilyen magasan? Nekem ez nem jön ki, biztos tervezési hiba, vagy a térképpel van valami! Valahol azonban gondoltam, hogy ezt nem kerüljük el – meredek mászás lesz. Nagyon megszenvedtem, de megérte!“ – mondta az egyik induló.
Cél – Tokaj (575 km)
Levegőbe csapva, extázisban érkezik meg az első helyezett a 3. nap reggelén, a második helyezettet alig 5 perccel megelőzve. Nincs se díj, se külön ünneplés Almond Edgar Chrismorie mégis nagyon boldog, hogy mindenki előtt sikerült begurulnia: „Én ezért jöttem, ezért indultam el!“ – mondja. Estére már 8-an vannak a célban. Felszabadult hangulat: sör, bor, pörkölt, ez az esti menü, a sztorik pedig csak úgy röpködnek az eddig egymás számára ismeretlen emberek között. Hasonlóan telik a többi Tokaji este is a Tiszavirág Kempingben. Többen 2 éjszakát is eltöltenek a világhírű borairól ismert városban, és többször vissza is jönnek a befutókhoz, hogy üdvözöljék és meghallgassák őket. Végül a 6. nap reggelén dobozos sörökkel a mezzsebben érkezik meg az utolsó csapat.
Számtalan zseniális figura színesítette az eseményt, akikre hosszú időn keresztül jó lesz visszagondolni: volt aki, egy papírfecnire írt manuális „GPS-el“ teljesítette a túrát, egy induló, aki végig a bringáján cipelt egy felfújható csónakot és az utolsó kilométereken be is vetette azt, a legidősebb induló, aki a túra után levezetésként még hazabiciklizett Bécsbe.
Örülünk, és hálásak vagyunk, hogy a túra jellegéből és hangulatából kifolyólag egy kis szeletet mindenkiből megismerhettünk.
A Bikepacking Hungary első saját szervezésű eseményén 66 indulóból 55-en értek célba. Sikeresen teljesítették az 575 km-es távot és a közel 8800 m szintemelkedést. A finisherek listáját itt találjátok: link
Az eseményt nem tudtuk volna megrendezni a támogatóink nélkül!
A támogatásáért köszönet a Bikefun Hungary-nek a Mesterbikenak, a Ride’n’Supply-nak, az 575-nek és a BlindhChicnek!
Ha te is felfedeznéd Magyarország természeti szépségeit, kövesd a Bikepacking Hungaryt a weboldalunkon, Facebookon-on és Instagrammon. 2020-ban további eseményekkel készülünk nektek.
A cikket írta: Coates Ádám https://www.instagram.com/coatesadamd & Gangel Marcell https://www.instagram.com/marcell_gangel
Fotó és szerkesztés: Domaniczky Tivadar https://www.instagram.com/tivadardomaniczky/
Videó: Szabó Bence https://vimeo.com/benceszab
Fotógaléria:
Vasárnap Szekszárdon folytatódik a Cyclo-cross Magyar Kupa
Október 20-án Szekszárdra költözik a Cyclo-cross Magyar Kupa, a 3. CrosSzekszárdon mérik össze erejüket hazánk legjobb cyclo-cross bringásai.
Vasárnap a második állomásához érkezik a Cyclo-cross Magyar Kupa, ezúttal a találó nevű 3. CrosSzekszárdon láthatunk izgalmas cyclo-cross versenyt, vagy akár ki is próbálhatjuk ezt a sportot.
A tavalyi évhez hasonlóan idén is a Baka István Általános Iskola körül kijelölt pályán rendezik a versenyt, mely bőven tartogat kihívásokat az indulók számára. A szokásos cyclo-cross akadályokon felül lesz pár érdekesség a pályában, a nyomvonal ezúttal is fogja érinteni a közeli dirt pályát, ami garantáltan hozzájárul ahhoz, hogy látványos verseny legyen október 20-án.
A hobbi kerékpárosok számára is nyitva áll a lehetőség, hogy kipróbálják magukat ebben a szakágban, ők rajthoz állhatnak a mountainbike-kal is, nem kell feltétlenül speciális cyclo-cross kerékpárt használniuk. A CrosSzekszárd az ő futamukkal kezdődik 10 órakor, majd a korosztályos versenyekkel folytatódik, míg a legjobbak 14 óra 15 perckor az utolsó rajtban mérik össze erejüket.
A hétvégére jó időt jósolnak, így mindenképpen érdemes kilátogatni a versenyre, se szurkolóként, se versenyzőként nem kell áznunk-fáznunk, mint amit általában a cyclo-cross versenyeken megszokhattunk, napsütés, 20 fok feletti hőmérséklet és száraz pálya vár a szakág szerelmeseire.
További információk és versenykiírás a Szekszárdi Sportközpont honlapján.
TERN – a prémium összehajtható kerékpárok specialistája
A Tern kerékpármárka ismerősen csenghet sokaknak, hiszen az Eurobike beszámolók visszatérő szereplője, a kiállítás Golden Awards díjának többszörös nyertese. A jelen cikkben végig követjük a TERN történetét megszületésétől napjainkig, továbbá megismertetjük az olvasót az alapító és szellemi vezető Joshua Hon közlekedéssel és személyes mobilitással kapcsolatos víziójával. Végezetül összefoglaljuk a jelenlegi termékkínálatot.
A Tern kerékpárok a világ több, mint 65 országbán vannak jelen, Magyarország 2013 óta rendelkezik hivatalos márkaképviselettel. Fiatal, de mégis nagy múltú márkáról van szó, viharos polémiákkal dús megalakulása pedig akár egy irodalmi családregény témáját is adhatná. Alapítója az összehajtható kerékpárok nemzetközi piacán vezető szerepet betöltő Dahon cég egykori marketingigazgatója, aki apja (a névadó Dr. DAvid HON) „regnálása” alatt vezette a márkát sikerről sikerre. Elsősorban cégigazgatási és koncepcionális nézeteltérések miatt 2010-ben Joshua Hon kilépett a Dahon-ból, majd a tajvani cég és kerékpáripar több prominens személyével közösen új vállalkozást alapított. Az így létrejött Tern márka markáns cégfilozófiát hirdetett. A Tern missziója a modern nagyvárosi mobilitás újra értelmezése innovatív minőségi kerékpárok biztosításával.
A szemléletbéli különbség leginkább abban áll, hogy amíg a Dahon – amelynek piaci sikereit részint Joshua Hon munkája tette lehetővé – elsősorban az eladott darabszámra, a piaci pozícióra, illetve kompromisszumokkal az ár minimalizálására helyezi a fő hangsúlyt, a Tern minőségi alkatrészekből, precíziós gyártástechnológiával a tartósságra és a jobb használhatóságra törekszik. Egy interjú során arra a kérdésre, hogy „Apja babérjaira tör-e, illetve tervei között szerepel esetleg a piaci elsőség elhódítása?” kategorikusan elutasította. A Tern fenntartható mobilitás-alternatívát kínál a kerékpározás számos területén, beleértve az elektromos hajtású kerékpárokat, a teherszállító cargo bike-okat. Emellett fontos a környezeti terhelés minimalizálása, innovatív technikák segítségével új megoldásokat hozni a kerékpárpiaci kínálatba.
Miről kapta a nevét a márka? A Tern a sirályfélékhez tartozó sarkkörön élő vándormadár, amely elképesztő évi 71 ezer km-t tesz meg a zord éghajlaton, minimális élelemforrást felhasználva. Az etológusok szerint földünk egyik leghatékonyabb madárfaja. Ez a jelző ugyebár a kerékpár esetében is gyakran elhangzik, hisz a kerékpár a ma ismert leghatékonyabb emberi erővel hajtott jármű. Ha modern társadalmunk fenn akar maradni, olyan élőlényekről érdemes példát vennie, mint a Tern márka apró termetű névadó madara.

A Tern cégfilozófiája a fenti célkitűzést azzal toldja meg, hogy a kerékpárjaik tartósak, szervizelhetők, így hosszabb ideig szolgának, amellyel így több kilométer megtételét teszik lehetővé. (A Tern bicajok vázára, villájára és kormányegységére 10 év garancia jár!) Mivel termékeik a közlekedés hatékonnyá tételére vannak kihegyezve, a példátlan praktikusságnak és minőségnek köszönhetően a tulajdonosok valóban használják ezeket: azaz nemcsak a port gyűjtik a garázsban, mint a legtöbb kerékpár. Végezetül Tern ügyel arra, hogy a gyártás a lehető legkisebb környezeti terhelést vonja maga után. Ha lehetséges, újrahasznosítható anyagokat alkalmaznak, illetve a gyártáshoz megújuló energiát használnak. Végezetül a cég által megtermelt nyereségnek 1%-át környezetvédelmi és mobilitást elősegítő célokra fordítja.

Tucatnyi szabadalom fűződik a Tern-hez, emellett az innovatív szemléletnek köszönhetően a márka számos nemzetközi díjat és szakmai elismerést érdemelt ki. Habár mindössze 8 éve van a piacon, a Tern mégis több tucat rangos díjat „zsebelt be”, emellett kerékpármodelljei és bicajos kiegészítői a nemzetközi szaksajtó tesztjein rendre az élen végeznek. Kezdjük a sort az Eclipse S11i modellel, amely az Eurobike Awards díjazottja, az X20 a következő évben ugyanitt duplázni tudott, majd a Swoop Duo „lőtte be” a mesterhármast! A Golden Awards fődíj a kerékpáripar berkeiben óriási presztízsértékkel bír, elnyeréséhez mindennek „klappolni kell”. Kritérium az innovatív, egyedi megoldás, ezen felül a győztes termékeknek egyszerre kell kézzel fogható előnyöket kell felmutatni, illetve új trendet mutatni a piacon.
A világ legrangosabb formatervezési Red Dot díjat a Verge Duo kapta, továbbá a világ második legnagyobb kerékpáros kiállításán, a Taipei Show-n, az új országúti összehajtós vonalat képviselő Verge X10, majd a S11i és a X18 modelltárs kapott rangos elismerést. És nemcsak a kerékpárok, hanem az egyes technikai megoldások is elkápráztatták a nemzetközi szakzsűrit. Így a márkát fémjelző Physis 3D kormányoszlop és a praktikus bicajbőrönd Taipei Show díjat, míg az innovatív Tern fali kerékpártartó Eurobike Awards díjat kapott. Ez utóbbi az IF Design Award-on és Tajvanon is fődíjas lett – ha csak egy pillantást vetünk rá, belátjuk, miért. Nemrég a Cargo Node kapott „dupla díjat” a Taipei Show-n és az IF zsűriétől. A lista nem teljes, és a nemzetközi szaksajtóban megjelent írások ugyancsak egy egész litániát tesznek ki, ami a hazai forgalmazó honlapján is elérhetőek.

Szemléltetésképpen talán érdemes lenne az innovatív technológiák közül néhányat megemlíteni. Szögezzük le, hogy a piacon kapható legtöbb összehajtható kerékpár rákfenéje a stabilitás hiánya. A vázkialakításból adódik, hogy hajtás közben a vázszerkezet és a kormány önálló életre kel, csavarodik, ami nemcsak zavaró, hanem az irányíthatóságot is kompromittálja. A Physis 3D és a legújabb Physis RF kormányegység hidroform eljárással 7005 sorszámú fejlett alumíniumötvözetből készül, így a lehető legnagyobb fokú merevséget teszi lehetővé. Emellett a zsanérkialakítás is végletekig finomított, amely a piaci kínálatban a legnagyobb kontaktfelületet biztosítja. Ezt egészíti ki a DoubleTruss™ Technology vázkialakítás, amelynél a fő vázcső és a nyeregcső erős és merev 3D szerkezetet alkot. Az eredmény olyan fokú stabilitás, amely megközelíti a nem összehajtható kerékpárokat, messze túlmutatva a konkurens összehajtósok „képességein”.

Az említett zsanérból kettő is található a Tern modelleken: a vázon illetve a kormányon. Ennek neve N-Fold™ Technology, a csuklósmechanikáé pedig OCL+™ Frame Joint. A rendkívül nagy felület mellett a zsanérok fifikás és bombabiztos rugós mechanikát kapnak, amelynél a megszorítási erő automatikusan optimalizált. Rendkívül precíz csapágyazott szerkezetről van szó, így a hajtási pontok egy mozdulattal könnyedén zárhatók és nyithatók. És nem utolsósorban működtetése páratlan minőségi érzetet kelt.
Említhetnénk még a kerékpárok elején található konzolt, amely számos hasznos kiegészítő felszerelését teszi lehetővé. A legújabb modelleken megjelent (GSD, BYB, HSD) Combo Mount, illetve a korábbiakon lévő Luggage Truss adapter moduláris rendszert alkatnak, így mindenki a számára leginkább hasznos „kiszerelést” (pl. kosár, táska, első csomagtartó, itt tárolható a válltáska, amiben az összehajtott bicaj praktikusan szállítható.) Érdekes még, hogy összecsukott állapotban egy rendkívül erős mágnes (Magnetix™ 2.0) fogja automatikus össze a szerkezetet, így mozgatás közben a „csomag” mindig stabil marad. Kedvencem még az Andros™ kormány, mely az összehajtósok közt egyedi módon szerszám nélküli, praktikus és gyors testhez állítást biztosít. Így a legtöbb Tern bicaj ugyanúgy kényelmesen személyre szabható egy 150 vagy éppen egy 190 cm termetű bicajos esetében.

Bicajkínálat
A 2019-es Tern bicajkínálatot célszerű kettébontani hagyományos összehajtós, illetve elektromos rásegítéses „szekcióra”. A „manuálisak” tovább tagolhatók városi, országúti és túra felhasználásra, a kerékméret alapján pedig 20”, 22”, 24”, 26”, 27,5” típusokra. Ha tehát döntően városi felhasználásra keresünk bringát, a Link modellcsalád tucatnyi tagja 20”-os kerékméretével kínál kompakt összehajtható megoldást. Az alap felszereltségtől a „non plusz ultráig” számos változat kapható – akár már 147 ezer forintért – a hazai márkakereskedésben.

A Node sorozat hasonló célra 24” kerékméretű megoldást kínál, természetesen ugyanazokkal a fejlett technikákkal, amelyek a Tern-t világhírűvé tették. A Joe a „nagykerekű” variáns, ez lényegében egy hagyományos városi kerékpár, amely nem mellesleg összehajtható. Végezetül ott a legújabb Tern fejlesztés, a BYB. Ez egy rendkívül praktikusan használható 20”-os prémium modellcsalád, fantasztikusan apróra hajtható, így mindenhová elkísér, a legfejlettebb innovatív technikákat biztosítva az igényes kerékpáros számára. A felszereltség tekintetében majd minden típusból kapható egyaránt egy vagy több lánckerekes, illetve bolygóműves agyváltós modellvariáns, azonbelül is magasabb színvonalú vagy pragmatikusabb „kiszerelés”.


A Tern túra és a cargo szegmens kétségtelenül speciális igényeket elégít ki, ellenben az országúti típus (Verge és Eclipse) már többek számára lehet csábító alternatíva. Az ide tartozó összehajtósokat nevezhetjük akár „Ternikumnak”. Egyértelműen teljesítmény-orientált bicajokról van szó, amellyel gond nélkül lehet 30 km/órás sebességgel tekerni, akár hosszabb távon is. A hagyományos „aszfaltszaggatókkal” ellentétben a boltba, kávézóba beugorva a szeretett „jószág” is velünk jöhet, a túrát is kezdhetjük bárhol, mivel tömegközlekedésen, gépjárműben ugyanolyan egyszerűen szállíthatók, mint a városi összehajtósok. Ha a bicaj otthoni tárolása a szűk keresztmetszet, a 20/22”-os Verge és 26-os Eclipse a lakásban összehajtott állapotban várhatja a „bevetést”. A technikát nézve itt már döntően tárcsafékes modelleket találunk, két lánctányéros 22-fokozatú meghajtással, illetve könnyű, aerodinamikus kerékszettel.
Vessünk egy pillantást a pedelec szekcióra is! A Tern az első elektromos kerékpárt 2014-ben mutatta be, amely új fejezetet nyitott a márka történetében. Jelenleg a Vektron család 5 verziója és a GSD 2 verziója jelenti az elektromos kínálatot: az utóbbi egy elképesztő E-cargo, amely számos nemzetközi díjat érdemelt ki. Majd két mázsa szállító kapacitással bír, mindazonáltal csomagtartójára felállítva függőlegesen elfér egy miniliftben, otthon pedig alig foglal helyet az előszobában. A Vektron és a GSD modell közös jellemzője a 20 colos kerékméret, melynek gyorsíthatósága 40%-kal meghaladja a 26-os kerekekét, sokkal dinamikusabb menettulajdonságokat tesz lehetővé.
A GSD modellnek több változata van, de bármelyik pillanatok alatt átalakítható csomag és/vagy személyszállításra, a dupla akkumulátorral pedig nagy tömeg mozgatása mellett is komoly hatótávot biztosít. Ehhez illően elérhető a Bosch paletta legerősebb motorjával, a Performance Line CX-szel is. Továbbá jövőre érkezik az új Tern HSD mindösszesen 3 modellvariációban. A HSD lényegében a GSD kistestvére, olyan finomságokkal, mint karbon szíjhajtás és az új Enviolo automata váltó (AUTOMATIQ).

Végezetül a Tern komplett mobilitás-rendszerben gondolkodik, amelybe beletartoznak a kiegészítők: tehát a táskák, kosarak, csomagtartók, a kerékpár tárolásával és szállításával kapcsolatos eszközök, a világítástechnika, a szerszámok és egyéb speciális alkatrészek. Ennek érdekében a gyártó egy teljes Tern-re szabott kiegészítő palettával áll a bicajosok és márkatulajdonosok rendelkezésére. Elképesztően átgondolt a rendszer, ami kétségtelenül hozzájárul a Tern kerékpárok példás funkcionalitásához.

Mint ahogy a márkaismertetőből kirajzolódik, a Tern magasra céloz az összehajtós kerékpárok piacán, egyben elképesztő technológiát és innovációt sűrítve a „madaras” bicajokba. A minőség és a hi-tech a mindennapi használatban is sok előnnyel kecsegtet: ezek tényleg praktikus, stabil, finoman működő összehajtósok, amelyre boldogan ülünk fel – akár nap, mint nap munkába menet, ügyeket intézni, bevásárolni… jobbára mindenhova. És mint a cikkből láthattuk a márka fő célja pontosan ez: praktikus mobilitási megoldásokat kínálni, hogy minél többen nyergeljenek át a hatékony és környezetbarát közlekedési eszközre, a kerékpárra.
Nemsokára gyakorlati tapasztalatokkal szolgálhatunk a Tern bicajokkal kapcsolatban. Egyben a Tern hazai képviseletének támogatásával elindul a BikeMag mobilitás rovata, amelyben segítséget szeretnénk nyújtani a jelenleg is kerékpáron közlekedőknek, illetve egy ilyen váltást – átnyergelést – fontolgatóknak.
További információ a Tern kerékpárokkal kapcsolat itt található.
https://tern.hu/
Elérhetőség itt.
https://tern.hu/kapcsolat/
Óriási volt az érdeklődés az őszi teljesítménytúrára
A jó helyszínválasztás, a festői környezet és az időjárás is hozzájárult ahhoz, hogy minden a helyére kerüljön és közel 250 kerékpáros vágjon neki a Badacsony 200 kerékpáros teljesítménytúrának október közepén.
A Badacsony 200 kerékpáros túra ötletét a Bakonyban és a Balaton-felvidéken vezető, a kilencvenes évek közepe óta megrendezendő Bakony 200 túra adta. Badacsonytomajról indulva a résztvevők három táv közül választhattak, ahol a legnépszerűbb a 100 és a 70 kilométeres etap volt. A cél, hogy a Káli-medence és a Keszthelyi-hegység bebarangolása után ugyanide térjen vissza. A családosoknak és gyerekeknek egy rövid, 18 kilométeres vezetett túrával készültek, ami a szigligeti mólóhoz vezetett egy rövid vízparti látogatásra.
A felfedező beállítottságú résztvevők a helyszínen országútra vagy terepre szánt Kellys kerékpárokat tesztelhettek.
„Számítottunk a nagy számú érdeklődőre, de azt mi sem gondoltuk, hogy a 100 előnevezett résztvevő mellé még 140 fő regisztrált a helyszínen. Ez összetett tervezést igényelt a teljes lebonyolítás során, amit érzésem szerint sikerült zökkenőmentesen megoldani.” – foglalta össze Tóth András, főszervező.
A túra közben öt ellenőrzőponton ellenőrizték a teljesítést és három frissítőpont segítette a célbaérkezést, ahol több, helyi kistermelőtől származó étellel/itallal készültek. A rajthelyszín a Hableány étterem volt, ami kiválót infrastruktúrával rendelkezik, így nem meglepő, hogy a túra délutánján igazi piknik hangulat alakult ki a teraszon.
„Egész évben Balaton! a szlogen, ami régóta meghatározza munkánkat, ami egyre inkább kezd valósággá válni. Aktivitásra és rendezvényekre, valós tartalomra és hívószóra van szükség ehhez, pont mint a Badacsony 200.” – tette hozzá Laposa Bence, a Balatoni Kör elnöke.
A visszajelzések elégedettséget sugároznak, a résztvevők egytől-egyig pozitív élményekkel tértek haza.Az idei évi sikerek tükrében a folytatás garantált, folyamatos cél a résztvevői létszám bevonásának emelése és a régió további népszerűsítése.
fotó: Kaiser Erika
New top-of-the-line gravel bike from Csepel: Let’s look into the Deepspace!
Csepel is not generally recognized as a major player in the premium segment of the bike market, but this may change with the Hungarian brand’s recently introduced gravel bike, the Deepspace. Made from quality steel tubing, equipped with highly esteemed components, this top-tier model is certainly worthy of a bicycle manufacturing heritage that dates back to 1929!
Why would one choose a steel frame bike in the age of carbon? Csepel purposely stepped out of the mainstream in order to create a unique gravel bike. The question whether they succeeded in to pleasing their target audience, and if the century old frame material is appropriate for the new genre of adventure bikes will be dealt with in the present review.
Csepel is undoubtedly the best known Hungarian bicycle brand, popular not only locally, but also in many parts of Europe. If we stop people on the street in Budapest to name a bike brand, the immediate reaction will be Csepel, which began producing their first bicycle way back in 1929 in the legendary Weiss Manfréd Acél- és Fémművek factory on Csepel Island, in heart of the Hungarian capital.
Those who have been following the progression of this renowned cycling brand are aware that they have never been shy to develop new ideas, novel bikes. In recent years the company has been renowned for entering niche market segments and sidestepping mainstream cycling trends. Csepel is also the fan of steel as the frame material which is deeply rooted in the brand’s rich traditions. The new model fits perfectly into the company philosophy as it cater for the newly emerging gravel market, originated in the United States, but progressively spreading to other parts of the globe like Europe. Thus far from a mainstream bike, Deepspace was purpose built for tackling gravel roads, riding long distances and perhaps exploring new places in the form of the now popular bikepacking style.
Moreover the frame material is also quite unique in the age of carbon and aluminum bikes. Steel once ruled the bike world, nowadays it’s almost exclusively found in the lower price segment, where quality is not the top priority for bike manufacturers. Deepspace endeavors a return to the tradition of high-end steel frame manufacturing with top-notch Cro-Mo butted tubing and fine craftsmanship to boot. A steel gravel bike is truly a niche product, catering primarily for the connoisseurs, who request hand made products when it comes to bike riding. In addition, quality steel tubing has some objective advantages over carbon and aluminum, making it more than desirable for those looking for comfort and reliability over minimizing frame weight.
The frame is constructed from 4130 Cro-Mo steel alloy, and the tubes are butted, hence they have variable wall thickness for better load bearing while lowering weight. Like most bike parts, this frame is not made in Csepel like in the old days, rather it’s manufactured in the Far East in the same renowned factories where the best modern steel frames – such as ones made for Ritchey– are produced. Hence it’s certain that the quality will be up there with the best the market offers when it comes to steel. It’s important to add that the engineering and the design of the frame was done locally, and the final assembly is also completed in Csepel by the local work force.
The technical details I have just outlined can also be read from the frame decals. These logos are a strange sight, but may actually serve a purpose. For example if something was to go wrong during a bike tour far from Western civilization, a qualified welder or mechanic should instantly know what material he is dealing with and how best to repair the defect. This scenario is unlikely to happen as the frame is extremely strong, everything on this bike was designed with ultimate reliability in mind. The frame itself – unlike in the case of the carbon and aluminum counterparts – should in theory last a lifetime. Steel does not fatigue, it can safely be overloaded, and even in crashes it tends to behave in a predictable manner. This allows the rider to continue the journey until mechanical assistance is found.
Deepspace’s slender steel tubes also leave ample of space for the tires, allowing wider tires to be fitted in the frame. The maximum size according to the manufacturer is 700c x 42mm, or alternatively 650b x 47mm. So it’s compatible with both popular rim diameters, widening the scope of its application even further.
Studying the frame geometry chart tells us that the Deepspace is on the sporty end of the gravel bike genre. Unlike may gravel offerings nowadays, it bears little resemblance to mountain bikes, the kinship is with the road touring category. This is good news for those like me, who prefer to be efficient on the bike, disliking the laid back, comfort-oriented body position. The geometry information Csepel provides us includes some useful extras like stack and reach, attesting to the fact that the Deepspace is a well-thought-out design. Furthermore, it is offered in no less than 5 frame sizes while many gravel bikes on the market come in 2-3 for sake of convenience and reduced costs.
We find plenty of attachment points on the frame and fork for various accessories, like several bottle cages, fenders (mudguards), racks of all types and special bikepacking gear. I recon there is no touring or commuting accessory on the market that this bike could not accept. It proved to a challenge when it came to play a guessing game of what goes where!
The test bike is equipped with a complete Shimano 105 (R7020) component set: that’s the hydraulic disc brake version for readers is versed in the technical jargon. The Deepspace model line will also be available with other group sets, including higher and lower end ones from both Shimano and SRAM. I think it was a wise choice from the designers to introduce the model with the 105, since it has proven to be a top-performing, reliable group, offering the best value for money for the cyclists at large. There is one unusual feature on the Deepspace, namely it has post mount brake attachments instead of the presently prevalent flat mount type. It’s likely that steel frame construction necessitates this technical approach, but it makes little difference when it comes to performance and braking power.
Concerning the wheelset, this bike certainly stands out from the crown. The DT Swiss ER1600 Spline wheels definitely launch the Deepspace into the premium market: it’s not the type of hoops you’d likely to find on run-of-a-mill gravel bikes! This makes sense as the wheelset is undoubtedly the next most important element of a bike next to the frame, and can transform the ride experience way more than any of the other components. The ER1600 Spline from the legendary Swiss brand is light – though resilient – features high-end technologies such as the proprietary Spline lacing, last but not least, it’s fully tubeless compatible. The designers chose the Schwalbe G-One Allround to top off the fine wheelset, one of the best gravel tires around, which has a reputation to be apt for all kinds of terrain and ride conditions.
The accessories are partly in-house parts bearing the Csepel logo, but the most important ones – the saddle and handlebar tape – are part of the exclusive Brooks collection. It’s rare to see desirable aftermarket items like this on a production bike, these ones offer extra comfort and convenience over the run-of-a-mill parts usually fond on bikes that stand on the shop floor. For example, the bar tape offers a sure grip in both wet and dry conditions, while the saddle is truly a joy to sit on. It’s worthy of the British firm’s fine reputation and century-old tradition.
Let’s not overlook the design of this new bike! Deepspace has slender steel tubing which gives it a graceful character, an object that’s a joy to look at and admire. Then there are the rear dropouts which are a work of art, and will captivate the hearts of steel bike enthusiasts. These dropouts remind me of a fine steel MTB I used to race on back in the days. There is something about these steel bikes that bring out true affection, in stark contrast to carbon and aluminum models where we have trouble recollecting even the basic frame shape a year after having sold them. The finish of the frame is also quite special, the shimmering brownish paint is adorned with a tree leaf pattern making the Deepspece the perfect complement to rides I had in late September.
Having written a litany about the technology and the design of the bike, I’m still the bad with describing the ride experience. I received a size 54 for my 179cm stature, which turned out to be the perfect. Having set the saddle height and installed my pedal of choice, I headed out for the first ride. Since I live on the second floor of a block of flats, I needed to carry the bike over my shoulder, and quickly came to appreciate the traditional road frame geometry with plenty of space in the front triangle. Hence this bike may be a good for cyclocross since it’s easy to shoulder when running or hopping over obstacles and climbing staircases. Unfortunately there is a bolt head just where my legs touches the fork, which would have to be covered with a plastic dust cap or tape if the bike is carried on a regular basis Also keep in mind that the Deepspace frameset weights about a 1kg more than a similar size modern aluminum gravel model, so prolonged shouldering could be a burden. But a bike like this is meant to be ridden and carried around, so all the above could be completely irrelevant…
The first ride aboard the test bike took me over my favorite so-called gravel terrain, one that begins with a 20km paved road section. It’s a good test to see how nimble and responsive a bike is, and I’m happy to report that the Deepspace behaved much like a modern road endurance rig. It has road-like handling with plenty of punch when it comes to sudden accelerations and short climbs. The heavier than average frameset is well-compensated for with the light wheels, and equation is probably in favor of the Deepspace. There is just enough stability in the handling to make off-road riding a pleasant experience, but the frame geometry doesn’t go overboard in this sense, hence avoiding the sluggish manner that plagues so many gravel bikes on the market. The ride feel reminded me of the long miles I spent on various steel frame bikes a decade back. This all became especially apparent once I left the pavement to venture on some gravel roads and trails in my area. There is a certain sense of dampening the road irregularities that most bikes these days fail to provide. So there is no bone jarring harshness on bigger hits and regular road chatter, helping to spend more time in the saddle. And spending that time on the Brooks Cambium C15 is indeed a special experience: it’s comfy, offers good vibration damping – important traits that pays dividends on a gravel-oriented bike. This all results in a more pleasant ride experience both on and off road.
All in all, the Deepspace handled quite well on most types of terrain. The tires are polyvalent as advertised, but tend to lack traction loose trail conditions. This is certainly something the rider has to watch out for. Moreover flat prevention was probably not at the top priority when Schwalbe designed this G-One Allround, so it may not the best choice for adventures far from civilization. So the jury is out whether this is the best tire for a bike like the Deepspace, likewise the handlebar could have done with a little more flare in the drops to aid stability on off-road descends. Though it’s fine for general road riding.
On of the highlights of this test bike was the complete 105 hydraulic disc group set. It provides unparalleled precision despite the fact that the rear cables are routed inside the housing from the shifters to the derailleur. The routing to front shifter is pretty ingenious as it runs bare to the bottom bracket, but then enters a protective casing thus avoiding being clogged up with dirt. Another revelation for me was how comfortable the Brooks handlebar tape felt under my hands – it provides plenty of grip on rocky off-road descents even without gloves or being sweaty after a longer climb.
To sum up my experience aboard the new Deepspace, I have to say it’s a well-thought-out gravel offering, providing most of the attributes of steel bikes with very few drawbacks. It’s the rig that I’d choose to ride to the end of the world and back. And I wouldn’t have to worry about road quality when leaving the modern civilization. If you are considering trying out the new form of cycle touring often referred to as bikepacking, the Deepspace is likely to be your best choice. It offers attachment of all the gear one could imagine, there is plenty of comfort for the long miles. It’s also resilient, reliable, and in case of some mishap in a far-away location, the frame could be repaired even by the average mechanic.
The frame or the complete bike is available for order. For more information please click this link!
Újabb Szalontay győzelem Bécsből
A GP Vienna második napja is tartogatott magyar sikereket, Szalontay Sándor ezúttal a keirinben szerzett aranyérmet.
Az október 10-11-én zajló GP Vienna UCI CL2-es pályakerékpár verseny sikeresen kezdődött a magyar versenyzők számára, melyről már beszámoltunk az előző napi cikkünkben, a második nap sem alakult rosszabbul, mint az első Szalontay Sándor (Velo Class Velence) révén újabb aranyéremmel lettünk gazdagabbak, a sprinterünk keirinben bizonyult a legjobbnak. Ugyanebben a számban Lovassy Patrik Rómeó és Csengői Bálint (mindketten a BVSC-Zugló versenyzői) is rajthoz álltak, az az előbbi a 11., az utóbbi a 12. helyen végzett.
Madisonban a Lovassy Krisztián-Filutás Viktor páros képviselte hazánkat, a BVSC-Zugló duója a 17 csapatos mezőnyben a 6. helyen végzett. A nőknél Borissza Johanna Kitti állt rajthoz, aki scratchben a 9., pontversenyben a 7. helyet szerezte meg. Varga Bálint a junior férfiak omnium versenyében mérette magát és végül az 5. helyen végzett.
Jövőhéten kezdődik a pályakerékpáros Európa-bajnokság, ahol szintén lesznek magyar indulók.
Őszi grillezés a lakásban
A grillezés igazi szerelmesei bizonyára már a cím láttán felszisszentek, hiszen a legtöbben a beltéri grillezés egyetlen módjaként az elektromos grillsütő használatát ismerik. Azonban az elektromos grillezés sokak szemében nem is minősül igazi grillezésnek, hiszen pont a lényeg, a füstös aroma hiányával kell szembenézni egy ilyen sütögetés alkalmával. Azonban mi most nem az elektromos verzió előnyeit szeretnénk bemutatni, hanem egy olyan mini grillsütőt, amit bátran lehet használni beltéren is, és a füstös ízekről sem kell lemondani.

Ha nem elektromos, akkor milyen?
Az OFYR szakemberei vélhetően szintén nem rajonganak az elektromos grillsütőkért, hiszen megalkották az OFYR TABL’O névre keresztelt mini grillsütőt. Ez a grillező magában egyesíti az elektromos és a faszenes változatok minden előnyét, de azok hátrányai nélkül.
Az OFYR TABL’O egy speciálisabb faszénfajtával, vagyis kókuszbrikettel hozható működésbe, és a kókuszbrikett adja meg az ételnek a füstös aromát is. Azonban a kókuszbrikett nem füstöl annyira, mint a hagyományos faszén, így nem is kell azon aggódni, hogy a vacsora grillezése során kifüstöljük a családot a lakásból.
A kókuszbrikettel kapcsolatban még meg kell említeni, hogy mivel kókuszdió hulladékanyagaiból készül, ezért nem csupán jól termeli a hőt, hanem akár 2-3 órán keresztül is képes azt tartani. Ráadásul a begyújtása sem jár aránytalanul nagy erőfeszítéssel, főleg, ha Handy Tool grillgyújtó kéményt is használunk a művelethez.
Mennyi étel készíthető el egy ilyen mini grillezőn?
Nyilvánvalóan egy nagy méretű, többszemélyes kerti grillezőn egyszerre több személy számára is készíthető harapnivaló, de a mini grillsütőn – kompakt mérete miatt – ennek csak töredéke sül meg egyidejűleg.
Ugyanakkor pont a kis mérete teszi lehetővé, hogy elhelyezzük az asztal közepén, ezáltal körülülhessük, és így mindenki elkészíthesse magának a választott fogást. Ha pedig mégis arra lenne szükség, hogy viszonylag nagyobb társaságot szolgáljunk ki a segítségével, akkor vékonyabb, gyorsabban átsülő ételeket válasszunk az alkalomra.
Akkor is megéri beszerezni, ha van hagyományos grillezőnk?
Ez egy olyan kérdés, amire nincs egzakt válasz, hiszen mindig az egyéni igényektől függ, hogy valaki hasznát fogja-e venni a mini grillsütőnek vagy sem, ha van egy hagyományos grillezője is a kertben.
Ha sokszor tartunk nagy létszámú összejövetelt, és nem riaszt el ettől a hideg idő sem, akkor felesleges lehet egy mini sütőt beszerezni.
Ha viszont a hűvösebb idő beköszöntével behúzódunk a lakás falai közé, és a kinti grillünket a garázsba tesszük téli álmot aludni, de a grillezett ételek hiányoznak, akkor nem kérdés, hogy megéri egy OFYR TABL’O-ra beruházni.
Amennyiben te is kedvet kaptál a grillezéshez, nézz szét a SpaTrend oldalán, akár több személyes kültéri, akár beltéren is használható kisebb grillsütőre van szükséged!
GP Vienna – Szalontay győzelem az első napon
A GP Vienna pályakerékpáros verseny első napján, magyar sikereknek is örülhettünk, Szalontay Sándor nyert sprintben, míg Lovassy Patrik Rómeó ugyanebben a számban új junior országos csúcsot hajtott.
Október 10-11-én rendezik a GP Vienna UCI CL2-es besorolású pályakerékpáros versenyt, ahol rendszeresen rajthoz állnak hazánk versenyzői. Idén Magyarországot a BVSC-Zugló csapata és Szalontay Sándor révén a Velo Class Velence képviseli.
Az első napon azonnal magyar sikernek örülhettünk, Szalontay Sándor nyerte a sprintet, míg az ugyanebben a számban induló Lovassy Patrik Rómeó új junior országos csúcsot (10,379 mp) hajtott 200 méteren.
További eredmények az első napról:
Pontverseny férfi:
Filutás Viktor 6.
Lovassy Krisztián 10.
Sratch férfi:
Filutás Viktor 6.
Lovassy Krisztián 16.
Omnium női:
Borissza Johanna Kitti 10.
Scratch junior férfi:
Varga Bálint 4.




























































































































































