Hétvégén (2023.04.16-án) rendezték a 31. Stop Cukrászda Időfutamot, ahol az elmúlt sok-sok évhez hasonlóan rengeteg amatőr kerékpáros állt rajthoz. Idén viszont egy baleset árnyékolta be a verseny jó hangulatát, a rajt után nem sokkal a mellékutcából kikanyarodó versenyzőt egy autó ütött el. A táv közben a nagy autó forgalom miatt eleve problémák adódhatnak a gyorsabb versenyzőknél ezen a szakaszon, de az idei évben az útvonal legeleje és a vége jelentette a legnagyobb veszélyhelyzetet a rajt utcájából kikanyarodással, illetve visszakanyarodással, ahol sok autó parkolt és két forgalomirányító igyekezett biztosítani a verseny útvonalát. Személyesen én is jelen voltam az eseményen, mint kísérő és a célban azon aggódtam, hogy bekanyarodás közben valamelyik versenyzőm fel fog kenődni az utcából kijövő autókra. Szerencsére velük nem történt baj, de egy másik versenyzőt elütöttek, de nem bekanyarodás közben, hanem még kifelé egy meg nem állított autó miatt. Az esetet nem láttam, viszont Horváth Attila jelen volt és egy hosszú facebook bejegyzést írt a történtekről. Mindenképpen érdemes elgondolkodni, hogy mi vezetett idáig és hogyan lehetne megelőzni az ilyen eseteket, szükség van szabályokra és a szabályok betartatására, mert ennél rosszabbul végződő balesetek is lehetnek a jövőben. A bejegyzést változatlan formában közöljük.

„Hogyan éljünk túl egy kerékpárversenyt?

Mi történik, ha egy hivatalosan versenynek meghirdetett rendezvényen egy versenyzőt elüt egy autó? Ki a felelős azért, hogy az autó és a kerékpáros keresztezték egymás útvonalát, és egyszerre lehettek ott? Milyen útvonalbiztosítás várható el egy versenyen, mit biztosít a szervező valójában, és hogyan kommunikálja ezt? Kinek meddig terjed a felelőssége? Minden résztvevő tudja-e, hogy azt írja alá a nevezés véglegesítésekor, hogy a versenyen a KRESZ szabályai érvényesek?
Mit jelent ez a valóságban, betartatják-e, vagy ez a mondat csak azért van benne a versenyszabályzatban, hogy ha baleset történik, a szervező minden körülmények között háríthassa a felelősséget? Vajon ha mindenki tisztában lenne azzal, hogy a gyakorlatban mekkora a felelősségvállalás, és mennyire van biztosítva egy amatőr kerékpáros rendezvény, hányan neveznének és állnának rajthoz?

Mi fog előbb megtörténni, az, hogy valaki meghal egy ilyen versenyen, vagy az, hogy változik a versenyek kötelező biztonsági minimuma és a felelősségvállalás, a felelősség lerázhatósága, vagy az, hogy a versenyzők elfordulnak ezektől a rendezvényektől, és komoly csapatok komoly versenyzői nélkül kell megtartani ezeket – csak akkor minek?
Tegnap óta ezek a kérdések járnak a fejemben.

Hosszú írás lesz, csak elszánt olvasóknak. De ha kerékpárversenyző vagy, vagy a gyereked versenyez, szerintem fuss neki, nem fogod megbánni.

2023. április 16-án rendezték meg a XXXI. Stop Cukrászda Időfutamot Tarjánban. A verseny az AKESZ (Amatőr Kerékpáros Egyesületek Szövetsége) versenynaptárában szerepel. A rendezvény szervezője a Tatabányai Kerékpár és Triatlon Klub, akik számtalanszor bizonyították már, hogy kitűnő házigazdák. Nevükhöz fűződik a Turul Kupa megszervezése is. Az utóbbi versenyen már többször, az időfutamon az idén először állt rajthoz a fiam, és mindannyiszor jól sikerült a verseny, jó eredménnyel és szép emlékekkel tértünk haza.

Az április 16-ai versenyen a jó eredmény és a jó verseny hangulatát sajnos beárnyékolta egy baleset, amelyet már nézőként, a fiam célba érkezését követően néztünk végig, és amely után, főleg, mert ismerem a folytatást, nem tudok olyan felszabadultan visszagondolni erre a hétvégére. És – ami ennél is rosszabb – eltűnt az a hamis biztonságérzetem is, ami eddig élt bennem egy hivatalos versenynaptárban meghirdetett kerékpárversenyről.

Rengeteg érzelem kavarog bennem, de ez az írás nem ezeknek a szabadon eresztéséről szól. Nem azért írok, hogy jól kidühöngjem magam. Hiszem, hogy azok szerveznek versenyt, akik szívükön viselik a kerékpársport ügyét, és az anyagi lehetőségeikhez képest igyekeznek a maximumot nyújtani. Ezért tisztelet illeti őket. Ugyanakkor nagyon fontosnak érzem, hogy biztonsági kérdésekben semmilyen kompromisszumot ne lehessen kötni, és erre az volna az egyik legjobb garancia, ha a felelősség kérdése mindig kristálytiszta lenne. Most nem az.

Úgy gondolom, hogy komoly biztonsági rések lehetnek – és jelen esetben voltak is – egy ilyen versenyen, a felelősségvállalás pedig egyetlen mondattal nullázható. És ezt a mondatot a versenyek szervezői minden esetben a nevezés lezárásakor íratják alá a versenyzővel vagy törvényes képviselőjével, ez a mondat pedig így hangzik: a versenyen a KRESZ szabályai érvényesek.

Nézzük, mi történt, aztán nézzük meg, hogyan kezelte a felelősség kérdését az, aki a baleset pillanatában a pálya érintett pontját biztosította, és hogyan kezelte a szervező.

Mi ez a verseny?
A verseny egy időfutam. Kerékpárversenyekben kevésbé járatosak számára egyszerűen elmondva: itt rövid időközönként, egyesével egymás után rajtoltatva indulnak a versenyzők, és az idő ellen versenyeznek. Mint a síelők az óriás műlesikláson, csak nem lejtőn lefelé.

Adott egy útvonal, amelyet minél nagyobb tempóban kell végigtekerni. A célvonalon áthaladva az elektronikus időmérő rendszer által ezredmásodperc pontossággal mért eredmény alapján korosztályonként osztják ki a helyezéseket.
A verseny Tarján központjából indul egy focipálya mellől, egy mellékutcából. Egy kisebb emelkedőn néhány 100 métert feltekerve érnek fel a versenyzők egy főútvonalra. A kereszteződésben 2 sárga láthatósági mellényt viselő rendező áll. A szemközt álló szájában egy síp, és azt látjuk, hogy amikor közeledik egy versenyző, folyamatosan sípol, jelzi a versenyző számára, hogy balra kell ráfordulnia a főút menetirány szerinti jobb oldalára. Közben az arra járó autókat feltartóztatja. A balról érkező autókat, akik kereszteznék a versenyző útját, egy másik, szintén sárga láthatósági mellényes rendező tartóztatja fel. A versenyzők balra fordulnak a főútra, majd áttekernek Tarjánon, kihajtanak a településről, egy távolabbi ponton a pálya visszavezeti őket a településre, és visszatérnek abba az utcába, ahonnan rajtoltak. Előtte áthaladnak azon a ponton, ahol a cél utcája keresztezi a főútvonalat, és jobbra fordulva térnek vissza. Tehát minden versenyző kétszer halad el ezen a ponton, kétszer találkozik a rendezőkkel.

Két táv van, korosztályok szerint az egyik 15 km, a másik 25 km.

Mi történt?
A délutáni szakaszban, amikor az Elit (=felnőtt) kategóriát rajtoltatták félpercenkénti indítással, az egyik versenyzőt, amikor balra ráfordult a főútvonalra, egy balról érkező személyautó elütötte. Ezt az autót ugyanis nem állította meg senki. A kerékpáros elesett, hosszú másodpercekig a földön feküdt, megsérült. A kerékpár váza eltörött, a bicikli kereke és egyéb alkatrészei szintén jelentős károkat szenvedtek. Mindez a szemem és a fiam szeme előtt történt, pár méterre álltunk a kereszteződéstől. Ha a spori sikeresen átjutott volna, a menetirány szerinti jobb oldalán lettünk volna. De nem jutott át.
Rohantunk oda a fekvő versenyzőhöz, aki szerencsésen fel is kelt. Az autó vezetője azonnal kiszállt, a halálra rémült kisfia sírva követte, nekik is rettenetes élmény volt. Az autó vezetője nem is értette, hogy került ide bringás – és igaza volt. Neki ugyanis senki nem jelzett.

Megkérdeztem a sárga mellényes pályabiztosítótól, hogy miért nem állította meg a kocsit. Egy szót se válaszolt. Láthatólag vagy azzal volt elfoglalva, hogy megértse, mi történt, vagy azzal, hogy találjon valami indokot, hogy miért is nem jelzett a kocsinak.

Mindeközben az a pályabiztosító, aki a versenyző közeledtét lett volna hivatott sípszóval jelezni (de ebben az esetben nem tette), odalépett a már feltápászkodott bringáshoz, és megkérdezte tőle (miután a srác vagy fél percet feküdt a földön, majd még legalább ennyi ideje csak meredt maga elé), hogy: „Visszaülsz? Folytatod?”

Amit ezek után mondtam, arra nem vagyok büszke, de így történt, úgyhogy nem fogom szépíteni. Azt kérdeztem, hogy „Normális vagy, bazmeg? El van törve a váza, azt se tudja, merre van előre, fogalmunk sincs, mije sérült meg, mentőt kell hívni hozzá, nem tovább kell küldeni. Majdnem megöltétek.”

Első blikkre szerencsésen esett a srác. Azzal úszta meg a halált, hogy az autó a bringa elejét kapta el, így őt berántotta a kocsi mellé, és a mozgási energiákat fele-fele arányban nyelte el a kocsiszekrénynek ütközés és az aszfaltra esés, két lépésben. Meg hogy volt a srácon sisak. Természetesen, mert ez egyrészt magától értetődően kötelező, másrészt senki nem akar elfelejteni oroszul, ezért sosem ülünk bringára sisak nélkül. Ha csak 40 centivel odébb kapja el a kocsi, akkor minimum szanaszét törik mindene, és el is repül.

A verseny persze közben zavartalanul ment tovább, a pályát biztosítók nem állították meg, pedig kifejezetten nagyon útban volt a kocsi, a sérült és a bringa a kihajtó versenyzőknek, akiket persze váratlanul ért az, hogy a bukkanóra felérve nem volt hol értelmesen balra fordulniuk. Látszott, hogy nincs forgatókönyv arra, hogy mi történjen, ha ebben a csomópontban akadály van vagy baleset. 30 másodpercenként érkeztek a versenyzők a rajttól, és közben ugyancsak érkeztek a korábban elrajtoltatott sporik, akik jöttek volna vissza, hogy visszatérve a főútról rákanyarodjanak a célba vezető utcára.
Közben az autó vezetője is próbálta megérteni, hogy mi történt itt.

Újra megkérdeztem azt az útvonalbiztosítót, aki az úttestnek azon az oldalán (a visszatérő versenyzők oldalán) állt, ahol a baleset történt, hogy miért nem állította meg a kocsit. Mire a másik sárga mellényes azt kiabálta nekem, hogy „hagyd már békén, ha én nem jelzem, hogy jön a biciklista, ő nem tudja, hogy meg kell állítania.” (Való igaz, tényleg nem sípolt, vagy nem figyelt jól, vagy nem látta – tényleg nem jelzett.) „És különben is, nekünk nincs is jogunk megállatani az autókat. Nem vagyunk rendőrök.”

– Akkor te mit csinálsz itt? És egyáltalán mit csináltok itt? És miért nem egy rendőr van itt? – kérdeztem.
A választ soha nem felejtem el:
– Én csak jelzem a bringásnak, hogy merre kell fordulni. Neki körbe kellett volna néznie. A KRESZ szabályai érvényesek.
Na, erre gurult el a gyógyszerem. Mert minden olyan versenyen, ahol történik valami, mindig ez a végső aduász. Az, hogy aláírtad, hogy a KRESZ szabályai érvényesek. Ó, igen, drága barátaim, ezt írjuk alá minden versenyen, ha tetszik, ha nem.
Elmondtam, sok-sok érzelemmel fűszerezve, hogy rohadtul elegem van abból, hogy valahányszor baleset történik egy versenyen, legyen az akármekkora, a szervezők gyorsan kibújnak a felelősségvállalás alól, ezzel a jokerrel.

Csak hát az a helyzet, hogy a versenyzők abban a hitben ülnek ám fel a bringára, hogy egy időfutamon – érted, időfutam, nem túra, itt ezredmásodpercek is számítanak, itt nem állhat meg a bringás a kereszteződésben körülnézni, itt ezerrel kell taposni a pedált – szóval hogy egy biztosított rendezvényen úgy érvényesek a KRESZ szabályai, hogy az ilyen csomópontokban, mint egyébként egy gondosan szervezett versenyen elvárható, olyan személyek állnak, akik jogosultak megállítani a forgalmat, és elég gyakorlatuk is van hozzá, hogy ezt meg is tegyék. Mert a KRESZ szerint ilyenkor a rendőr karjelzése felülírja a kresztáblákat. Vannak erre szakosodott cégek, számtalan versenyen lehet velük találkozni, és hát van a rendőrség is. A szervező felelőssége, hogy kit állít ide. A versenyző abból indul ki, hogy aki ott áll, az a forgalmat irányítja. Teljes jogkörrel. A versenyző erre az emberre bízza az életét.

És persze lehet hivatkozni a KRESZ-re, de akkor nézzük, mit tartattak be belőle.
Ezen a versenyen 2011-es születésű és náluk idősebb női és férfi versenyzők vehettek részt, összesen 16 kategóriában.
A verseny két részből állt: délelőtt 1 percenként rajtolt 45 olyan versenyző, aki korosztályához tartozó kategóriája alapján a 15 kilométeres távon indult, 12:45-től pedig 30 másodpercenként rajtoltatva indultak a többi kategóriából, azok, akik 25 km-es távot tettek meg.

Egy időfutam versenyen a várható átlagsebesség korosztálytól függően várhatóan 35 és 45 km/h, ami azt is jelenti, hogy a pillanatnyi sebesség a verseny számos pontján meghaladhatja az 50 km/h-t is. Ez csak egy adalék ahhoz, hogy lehetséges-e versenyt rendezni a KRESZ szabályainak betartására hivatkozva, főleg lakott területet is érintve. Nézzük a KRESZ 26. § 1. bekezdését:
– lakott területen kerékpárral legfeljebb 40 km/h sebességgel lehet közlekedni
– lakott területen kívül, ha a kerékpáros sisakot visel és utast nem szállít, legfeljebb 50 km/h sebességgel lehet haladni.
A végeredmény alapján aligha mondhatjuk, hogy sikerült betartani a KRESZ-t. De nyilván nem is ez volt a cél, hiszen ez egy verseny. És az is egyértelmű, hogy senki nem kérte számon a versenyzőktől, hogy e kerékpáron legyen első és hátsó világítás, plusz fényvisszaverő prizma elöl és hátul, küllőprizma legalább az egyik keréken (2 darab), valamint csengő. Ezek nélkül ugyanis egyetlen kerékpár sem felel meg a KRESZ szabályainak.

Minden versenyzőt a szervezők rajtoltattak, a rajtoló óra mellől, visszaszámlálással, sípszóval. Egyetlen esetben sem jelezték, hogy a versenyző nem állhat rajthoz, mert nincs a kerékpáron csengő, világítás, prizma elöl és hátul, valamint legalább az első keréken 2 sárga küllőprizma. Mondjuk vicces is lett volna. Egy ilyen csingilingikkel felszerelt kerékpár mindenre alkalmas, csak versenyzésre nem. És ezt mindenki pontosan tudja. Ezekre a kerékpárokra ugyanazért nem szerelnek prizmát, lámpát és csengőt, amiért a Forma-1-es versenyautókra nem tesznek indexet meg vonóhorgot.
Világos tehát, hogy a KRESZ-re való hivatkozás csak a felelősség kizárása miatt szerepel a kiírásban. És semmilyen versenyzői eligazítás nem szólt arról, hogy a kereszteződésben és az útvonal egyéb csomópontján álló útvonalbiztosítók nem a szabad áthaladást biztosítják, hanem – mint a sárga mellényes velem a baleset után közölte – csak jelzi, hogy merre kell fordulni. Mondjuk erre a célra elegendő egy tábla piros nyíllal. Annak még sípot se kell a szájába adni.

Ne feledjük: itt 14 éven aluli versenyzők is rajthoz állhattak, akiktől nem sok alapon lehet elvárni teljes körű KRESZ ismereteket. A 2011-ben születettek kerékpáros szempontból már 12 évesnek számítanak, de aki a verseny napjáig nem töltötte be a 12. életévét, az a KRESZ szerint nem is haladhatna főútvonalon kerékpárral. A szervezők pedig az életkorát ismerve mégis az aszfaltra engedték. Ez hogyan lehetséges, ha a verseny alatt a KRESZ szabályai érvényesek? Nyilván sehogy. És nem az a probléma, hogy az éppen hogy 12 évesek is rajthoz állhatnak – az éppen hogy előny és jó dolog –, hanem az, hogy akár egy ilyen 12 éves gyerek is kerülhetett volna az autó kereke alá. Vagy az én fiam. Vagy a tiéd. Vagy te. Vagy én. Érted, ugye? És hogy erre az a válasz, hogy nincs felelős, illetve te vagy a felelős. Mert nem lassítottál a csomópontnál, hogy körülnézz.

Ebben a kereszteződésben majdnem állóra kell fékezni ahhoz, hogy balra-jobbra be tudj nézni. Ezzel ugrik a verseny.
Persze, ha nem tudod, hogy bármelyik pillanatban jöhetnek oldalról, mert az útvonalbiztosító, akiről egyébként a verseny kiírásában azt írják, hogy te köteles vagy az utasításait követni, amikor ott áll, és a keze balra mutat, de elfelejt sípolni a másik biztosítónak, nos, akkor te ezt úgy fogod értelmezni, hogy mehetsz. És éppen az ő utasítását követed, amikor az autó elé fordulsz.

Megnéztem azért a versenykiírást részletesen. Van itt néhány figyelemre méltó mondat. Azon kívül is, hogy a verseny során a KRESZ szabályait kell követni.
Ott van például, hogy „Fejvédő használata, és a KRESZ betartása kötelező, az időfutamra, a MKSZ verseny- szabályzata vonatkozik!”
Nézzük, mit ír az MKSZ (Magyar Kerékpáros Szövetség) Versenyszabályzata, amely megtalálható a bringasport.hu/szovetseg/szabalyzatok/ oldalon, az MKSZ Versenyszabályzat menü alatt!
„21. Útvonalbiztosítás a versenyeken”
„21.4. Azokon a részben vagy egészben közúton történő szabadidős eseményeken, melyeken a
rendező nevezési vagy részvételi díjat szed is kötelező feltétel a rendőri biztosítás”
Ez bizony elég egyértelmű és logikus. Joggal gondolhatta tehát a versenyző, hogy aki a sárga mellényt viseli, az a forgalom irányítására jogosult személy, mert bizony itt kötelező lett volna rendőrnek biztosítani a versenyt. De rendőr annyira nem volt, a közelben sem, hogy a sérüléssel járó balesethez is csak körülbelül egy órával a bekövetkezte után érkezett meg.

Hogyan lehetett volna elkerülni ezt a balesetet és azt a számtalan balesetveszélyes helyzetet, amely egyébként a verseny közben szintén adódott, csak csodával határos módon sikerült megúszni?

Az egyik és legfontosabb nyilván az lett volna, ha a forgalmat rendőr irányítja, vagy olyan, arra kiképzett személy, aki képes és/vagy jogosult megállítani a közlekedő autókat. De legalább is észreveszi, ha versenyző közeledik, és jelzi a másik útvonalbiztosítónak, aki erre megállítja a járművet.

A másik lehetőség a verseny nyomvonalának más módon történő kijelölése lett volna, vagy a teljes útzár ugyanezen a nyomvonalon. Az ugyanis rengeteg veszélyes helyzetet teremtett, hogy a versenyzők ugyanannak az aszfaltcsíknak a két oldalán közlekedtek. Az egyik irányba mentek félútig, és visszafelé a másik oldalon jöttek. Ha közben az úton két egymással szemben közlekedő nagyobb jármű érkezett volna, és épp az út mindkét oldalán versenyző halad, nem lehetett volna őket biztonságosan kikerülni.

Kevés versenyen látom, de nagyon jó követendő példának tartom, hogy az érintett útszakaszra kitesznek táblákat, hogy “Figyelem! Kerékpár verseny!” Nem bánnám, ha ez kötelező lenne. Mindenkinek sokat segítene.
Mivel ez egy időfutam, nagyon sokan kifejezetten erre épített időfutam kerékpárokkal érkeztek. Ezeken könyöklő helyzetben vezetnek, sokkal kevesebbet látnak előre (rövidebbet látnak előre), mint egy hagyományos országúti kerékpárt vezetve. Más a testhelyzet. Ezt a szervezők tudják.

Igen, az is megoldás, ha az ember nem nevez ilyen versenyre, de az AKESZ (Amatőr Kerékpáros Egyesületek Szövetsége) versenynaptárban több ilyen futam szerepel, és csak az tud érvényesen részt venni a pontversenyen, aki legalább 6 mezőnyversenyen és legalább 4 időfutamon részt vesz.

Ami nem is baj, csak legyenek ezek az időfutamok versenyzésre alkalmasan és biztonságosan szervezve.
Jó volna persze most azt mondani, hogy a mezőnyversenyek biztonságosabbak. Sok igen, de ott is gyakran vannak ijesztő hiányosságok. Szervezők, bármennyibe is kerül, ne sajnáljátok a pénzt a biztonságra. Építsétek be a nevezési díjba, vagy szerezzetek szponzort. Mindenkinek az a legrosszabb, ha ezen spórolunk.

Az is egy megoldás lett volna, ha a rajt eleve a főútvonalon van, így nem kell alárendelt útról ráhajtani. Ám ebben az esetben is gondoskodni kellett volna a forgalom megállításáról, részben vagy egészben történő eltereléséről.
Értem, hogy eddig 30 alkalommal nem volt jelentős baleset (vagy nem tudunk róla, ahogy abban sem vagyok biztos, hogy ezt a balesetet valahol említeni fogják még), de a legszívesebben minden szervezővel megnézetném azt a videót, ami beleégett a retinámba, és azóta is ott pereg az agyam mozivásznán. A baleset pillanatában biztos voltam, hogy a srác meg fog halni.

Biztos vagyok benne, hogy a szervezők, akiknek volt alkalmam látni a lelkes, áldozatos munkáját, nem szándékos gondatlanságból szervezték így ezt a versenyt, hanem egyszerűen nem gondoltak rá, hogy ez megtörténhet. De ez nem jelenti azt, hogy ez így is maradhat.

Tudom, a hazai versenyeket nagyon sokszor sportimádók, egykori élsportolók szervezik, akiknek ez szívügye. Tisztelet érte, és megértem, hogy ők nem marketing szakemberek, akik tehetős szponzorokra tudnak vadászni, akiknek meg is éri annyit fizetni, amennyiből kompromisszumok nélkül lehet biztonságos versenyeket szervezni. De vannak igen szép példák itthon is. Legyen ez az etalon.

Értem azt is, hogy miért volt rám dühös mindkét forgalombiztosító, amiért üvöltöztem velük, és rajtuk kértem számon, hogy miért nem állították meg az autót. Értem, hogy jogilag nem vonhatóak felelősségre, és ők is csak belesétáltak ebbe a helyzetbe azzal, hogy elvállalták ezt a feladatot, ami abban a pillanatban, amikor igent mondtak rá, nyilván lényegesen egyszerűbbnek tűnt.

De, a fene egye meg, mégis egyikük volt az, aki elbambult, és nem fújta meg a sípot, amikor megérkezett a bringás, a másikuk pedig – ha jól értem, épp ezért – nem állította meg az autót. Helytállok minden szavamért, amit mondtam. Ha én biztosítom a forgalmat, és azt látom, hogy ez nem működik, fel kell hívni a szervezőket, hogy elfáradtam, nem tudok figyelni, kérek embert. De legalább szóljanak a rajtban mindenkinek, hogy a kereszteződésnél lassítsanak (ami egy versenyen nonszensz persze, de akkor is).

És persze nem szarunk arra az asztalra, amelyikről eszünk, így az ember nyilván nem követi el azt a hibát, hogy ha ő vagy a gyereke ebben a versenysorozatban áll rajthoz, netán még képes is eredményt felmutatni, akkor azzal hívja fel magára a figyelmet, hogy ilyen hosszan felemleget egy olyan balesetet, amit sikeresen el is lehetett volna hallgatni. De akkor hol a vége?

És hát az lett a vége, hogy sem az autósnak, sem a bringásnak nem téríti meg senki a kárát, és a dolog jelenlegi állása szerint a bringásra akarják húzni az egész balesetet, mondván, az ő felelőssége lett volna benézni balra és jobbra, mivel a KRESZ szabályai érvényesek. Legközelebb ezt bárhol ugyanúgy meg lehet csinálni. A versenyzők zöme azt se tudja, hogy ez megtörtént, hogy egyáltalán megtörténhet.

Az volna jó, ha minden közúti sportrendezvény szervezői minden esetben, ahogy egyébként az MKSZ szabálya is írja, rendőri útvonalbiztosítást használnának. A KRESZ mögé bújni álságos dolog. Megnézném, mit szólnának, ha a mostani dobogósok és dobogóesélyes versenyzők a következő versenyen lámpás, csengős, küllőprizmás biciklikkel mennének, és nem lépnék át a KRESZ szerint megengedett sebességhatárt. Vagy nem is neveznének. Ki állna akkor rajthoz?
Az is jó volna, ha azok az egyesületek, akik lehetetlen anyagi helyzetben, iszonyatosan sok áldozatos munkával kerékpárosok generációit nevelik ki, leülnének egymással, majd együtt az AKESZ-szel és az MKSZ-szel, hogy együtt megbeszéljék a biztonságos versenyeztetés minimumát, és senki nem nevezne olyan versenyre, ahol ez nem teljesül, sőt, ilyen verseny be se kerülhetne a versenynaptárba. Jó volna, ha valaki hallgatna rájuk. Sok-sok ezer versenykilométer tapasztalattal nagy hülyeséget nem fognak mondani.

És persze jó volna, ha valaki érezne annyi felelősséget, hogy azt mondaná, hogy kifizeti a spori bringáját, mert az bizony egy gyönyörű full karbon Wilier volt, és gallyra ment. Nagyjából 2 milla. Úgy tudom, két versenyt élt meg.
Külön szomorú, hogy a verseny szervezői oda se jöttek a balesethez. Pedig tudtak róla, az egyik útvonalbizosító telefonált nekik.

Ha a szervezők nem akarnák megtéríteni a kárt – ami sajnálatos volna –, én azt mondom, akár össze is dobhatnánk egy részét. Sokan vagyunk. Akármelyikünk lehetett volna abban a kereszteződésben abban a pillanatban. Szép gesztus volna.

Aki idáig eljutott, annak fizetek egy kávét a következő versenyen.
Hátszelet!

Frissítve (ezt már azok után írom, hogy a 185.80.49.65/teszt-uj-wp/ lehozta ezt az írást, amit egyébként külön köszönök nekik):
Felhívott Záray László, a Mátra Biker Sport Clubtól , hogy amennyiben elindítjuk a gyűjtést, 100.000 forinttal beszállnak a sporttárs bringájába. Köszönet a felajánlásért, fel is vettem a kapcsolatot a bringással. Amint küld nevet és bankszámlaszámot, közzé is teszem! Nagyon szép gesztus, Mátra Biker SC, köszönjük szépen!

A balesetet szenvedett sporttárs neve, és a bankszámlaszám, ha te is segíteni szeretnél: Paulovics György – számlaszám: 11991119-80551298-00000000″