Pihenő a szerb hegyekben. Az út mellett sokszor találkoztam hasonló roncs- vagy éppen kiégett autókkal, buszokkal
Néhány évvel ezelőtt egy biofarmon dolgoztam Skóciában, ahol gyakran megszakították a munkát rövid, de annál vadabb záporok. Ilyenkor behúzódtunk a fészerbe teázni, beszélgetni Alex-el, a farm tulajdonosával, aki rengeteget mesélt, többek között biciklis kalandjairól. Másfél év alatt tekert le Skóciából Dél-Afrikáig. Imádtam hallgatni a történeteit! Itt fogalmazódott meg a gondolat, hogy ezt nekem is ki kell próbálnom…
Pihenő a szerb hegyekben. Az út mellett sokszor találkoztam hasonló roncs- vagy éppen kiégett autókkal, buszokkal
Összesen 2600 km biciklin. Sok? Vagy kevés? Nem is tudom… Attól függ persze, kinek mesél róla az ember. „Első túrának talán nem rossz.” – gondoltam magamban március végén a térképet nézegetve. Tetszett az ötlet. Nagyon is! Számításaim szerint cirka 30 nap alatt kényelmesen teljesíthető. Ezen felül Isztanbul a kelet kapuja. Félig Ázsia, félig Európa. Más szokások, más emberek, ízek és illatok…
A felhők nem sok jót sejtetnek. Fél óra múlva leszakadt az ég alja...
Az útvonal Magyarország – Románia – Bulgária – Törökország volt, egészen március utolsó hetéig. Ekkor találtam rá néhány frissen készült fotóra, amik a román hegyeket és utakat mutatták. A majdnem térdig érő hó elgondolkodtatott: mi lenne, ha azonnal délnek venném az irányt? Így módosult az útvonalam. A végeredmény: Magyarország – Horvátország – Szerbia – Koszovó – Makedónia – Görögország – Törökország.
A Koszovóban készült kevés képek egyike
Mivel kevesen voltak, akikkel szívesen utaztam volna és azon kevesek sem éreztek nagy „kedvet” ahhoz, hogy megtegyék az utat, így egyedül vágtam neki. A biciklimen láncot cseréltem, átnézettem, csomagtartót és táskákat vettem. Végül elérkezett 2010. március 29-e, az indulás napja. A bicajom megpakolva 42 kg-ot nyomott.
Végre Macedóniában!
Mindjárt az első napon kellemes meglepetésként Kalocsa után egy kerékpárszerelővel, biciklirajongóval és bringás utazóval hozott össze a sors. Vendégül látott, beszélgettünk korábbi európai tekergéseiről. Azt hiszem, az ilyen jó- és érdekes emberekkel való találkozás az egyik oka annak, hogy útra keltem…
A görög határtól nem messze találkoztam az első versenykerékpárossal. Intettünk egymásnak, majd tovaszáguldott. Nagyon örültem neki!
Horvátországon gyorsan áttekertem és Szerbia sík vidékét is hamar magam mögött hagytam. Sabac városától délre kezdett el az út emelkedni. Sokszor meredek szerpentinen, néhol mély völgyben, patak mellett tekertem. A táj gyönyörű volt, apró falvakon át haladtam. Emlékszem egy hosszú, murvás-földes útra, ami az engem és bringámat szegélyező magas sziklák és hágók miatt leginkább egy westernfilm egyik jelenetére emlékeztetett.
Első éjszakám Görögországban. A táj festői. Az éjszakából a csontig hatoló hidegre és kutyák távoli ugatására emlékszem...
Álomszerű, mámoros bringázásomból egy kék egyenruhás férfi ébresztett fel. Mintha fekete golyóálló mellény is lett volna rajta. Érdekes, az arcára nem emlékszem tisztán. Csak arra, hogy rendkívül segítőkész volt, teával kínált és nem értette, hogy mit keresek a szerb-koszovó határon biciklivel. „Ez itt extrém sportnak számít”- mondta. „Ha itt elütnek, nem visznek kórházba. Kivágják a vesédet és a folyóba dobnak… Ne állj meg Kosovska Mitrovicán – (ahol aludni szándékoztam)! Mindennaposak a lövöldözések és szinte mindenki fegyvert hord. Itt nem úgy mérik az emberéletet, mint otthon. A sátrazást felejtsd el. Itt a számom, ha bármi probléma lenne, ezen éjfélig elérsz.” – majd bepötyögtem a számát a mobilomba. Közben forró teát szürcsölgettünk. Jól esett a magyar szó, de bevallom, meg is ijesztett kissé. Az idő olyan volt, mintha este lett volna. Sötét és hideg. Pedig késő délelőtt volt. Húsz perccel később, erős szembeszéllel küzdve beléptem Koszóvóba…
1400 km után elértem a tengert!
Félóránként harckocsik, tankok robogtak el mellettem, a gépfegyveres katonák jelenléte állandó és megszokott volt. Egy kép mindörökre beleégett az emlékezetembe: az úton egy kiégett benzinkút feketére szenesedett váza. Körülöttem szétlőtt és lebombázott épületek maradéka. Kóbor kutyák és szemét mindenütt. Balra tőlem, a benzinkút sötét, rozsdás csontvázához erősítve egy lánc lóg, rajta egy rongyokba bugyolált kócos, fekete hajú kislány hintázik. Idill a züllött káoszban…
Hatcsillagos szálloda. Aki nem hiszi, járjon utána!
Makedónia. A biztonság földje. Találkoztam egy ukrán óriással, aki nem mellesleg szerelmese a kerékpározásnak. Ez Skopjében történt. Invitált, alhatok náluk, de valahogy éreztem még erőt a lábaimban, így elköszöntem és tovarobogtam. Aznap 218 km-t tekertem. Hegyen-völgyön. Talán Koszovóból menekültem még mindig? Nem tudom, csak azt, hogy reggel 6 órától este 8 óráig fél óra szünetet tartva tekertem és tekertem és tekertem. 116 km-t autópályán tettem meg. Meglepett, hogy a helyiek mind azt ajánlgatták, hogy biciklizzek a leállósávban nyugodtan! Persze arra én sem számítottam, hogy a két fizetőkapu közül az egyiken 1 Eurot kell majd fizetnem az autópálya használatért. A táj gyönyörű volt, a naplemente szintúgy. Köröskörül hófedte hegycsúcsok, kutyák vonyítása a távolból. Zárásként, a 180. km után az a 30 km felfele (2000 m szint) már nem esett jól. Másnapra kiírtam magamnak Pécs óta az első pihenőnapomat.
Ha már ott voltam, körbetekertem Thasos szigetét is. Meseszép hely!
Görögország a béke szigete. Végre teljes biztonságban éreztem magamat és első este egy tó partján nyugodtan vertem fel a sátram. Igaz, akkor még nem tudtam, hogy az áprilisi tavasz nem ugyanazt jelenti itt, mint, amit én otthon elképzeltem. Két réteg alulra, sok réteg felülre. És még mindig fáztam. Felvettem hát az utolsó ruhaneműt: a neonsárga esőkabátomat. Sajnos egész este nem aludtam. Ellenben volt időm két igen fontos fogadalmat tenni a jövőbeni utazásaimmal kapcsolatban:
1./ többet nem hozok egyrétegű sátrat, bármilyen könnyű is (ezt később – néhány teljes elázás után- többszörösen megfogadtam!)
2./ a nyári hálózsákom helyett a melegebbet kell legközelebb elcsomagolnom!
Úti önportré. Végre egy kép, amin nem csak a bringám, vagy csak én vagyok rajta, hanem mindketten!
Görögországban pedáloztam az utam egyharmadát, de sajnos így sem sikerült hozzászoknom a drága árakhoz. Komolyan kezdtem aggódni költségvetésemet illetően. Két hét után itt láttam meg először a tengert és itt vendégeltek meg ebédre utam során először (és utoljára). Thessalonikin átvergődni fél napba tellett, de utána egyértelmű volt az útirány. A tenger mellett biciklizni felemelő érzés volt, gyönyörű helyeken jártam.
Ez a teknős az út közepén sprintelt valami olyan sebességgel, hogy késztetést éreztem, hogy átvigyem a túloldalra (ugyanis egy kamion akarta megzavarni szegény kalandvágyó kis életét)...
A török határtól mintegy 40 km-re találkoztam két izraeli kerékpáros utazóval. Emlékszem, borús idő volt. Úgy terveztem, hogy egy kimerítő és rendkívül hideg éjszaka után – amelyet Thasos szigetén, a homokos strandon a csillagos ég alatt volt szerencsém eltölteni – kijár egy pihenőnap. De az időjárás közbeszólt. Sűrű, sötét felhők gyülekeztek felettem és délelőtt tíz óra tájt úgy döntöttem, hogy nem kockáztatok még egy éjszakát, inkább összeszedtem a sátrat és a lehető legrövidebb úton a török határ felé vettem az irányt. Ők épp gyrost ettek. Mikor eltekertem mellettük, utánam kiáltottak. Megvallom, majdnem három hét magányos tekerés után rendkívül örültem a társaságuknak! Első este, vadkempingezés közben eldöntöttem, hogy a maradék 300 km-t Isztanbulig velük teszem meg! Másnap délelőtt együtt gurultunk át a török határon.
Roei, Gadi és jómagam Isztambul előtt kb. 60 kilométerrel. Roei (Jinji Sadan) az első izraeli földkerülő biciklivel, eddig 3 év alatt 44.000 km-t tekert! Nagyon jó társaság voltak!
Törökországban bringázni piszok jó volt! Nem csak azért, mert éreztem a végcél közelségét, hanem, mert az emberek érdeklődőek, barátságosak voltak. Szinte végig egy viszonylag nagy forgalmú autóút mellett haladtunk. A táj a tengert elérve egyre színesebbé vált. Finom volt esténként az Effes sör és a rizottó, amit új barátaimmal főztünk. Utolsó közös sátrazásunk alkalmával éjféltájt egy zápor jóformán elmosta táborunkat. Az enyémet egészen biztosan. Reggel szó szerint kiöntöttem a sátramban szorult mintegy 6-8 liter vizet…
A nagy pillanat. Megérkeztem. Háttérben a Kék mecset
Másnap elcsigázottan, fáradtan róttam a kilométereket. A táborunkat körülvevő ragadós sár miatt a bicajok úgy néztek ki, mint a legdurvább esős maraton után, így megálltunk egy benzinkútnál és magasnyomású mosóval sikerült nagyjából letisztítani őket (és magunkat). Ezután kezdődött az igazi nagyvárosi küzdelem. Isztanbult majdnem 20 millióan lakják és a bevezető utakon szó szerint az életünkért küzdöttünk. Egy alkalommal például egy hatsávos úton kellett a belső sávba vergődnünk úgy, hogy közben 120-al téptek el mellettünk az autók…
Bursaból hazafelé. Azért a vízen nem tekertem át...
Müezzin. Kék mecset. Április 20. 13:21.
Megérkeztem.
Valami olyasmit éreztem akkor, amit talán még soha. Napok óta nem fürödtem, egész éjjel vacogtam, teljesen eláztam, átfagytam és mégis: rendkívüli pillanat volt!
Sok mindent tanultam az útból. Először is gyorsabban tudtam haladni, mint számoltam. Simán lehetett volna napi 110-130 km-el kalkulálni (a 80 km helyett). Másodszor áprilisban még nincsen az a rekkenő hőség (a táskámba elrakott 3 rövid ujjú kerékpáros mez közül egyet sem használtam!). Egyedül utazni jó volt, de örültem a társaságnak is az út végén. Megtapasztaltam, hogy a sík út hosszú távon unalmas és hogy a kerékpáros legnagyobb ellensége a szembeszél. A kutyák külföldön sem a biciklisek barátai. Több kutyatámadást szenvedtem el, a legtöbbet és legkomolyabbakat Koszovóban, ahol szinte minden kanyarban 4-5 kóbor kutya leste, hogy mikor pattanhat fel és ronthat nekem. A közlekedés is itt és Isztanbulban igényelte a legtöbb odafigyelést. Egyszer például egy busz leszorított az út mellé, máig sem értem, hogyan éltem túl nagyobb esés nélkül. Egy másik alkalommal egy kamiont éppen 140-el előző szakadt autó dudálása ijesztett halálra. 20 centin múlott…
Az utamat sikeresen teljesítettem. Mivel maradt még majdnem egy szabad hetem a visszaútig, úgy döntöttem, hogy eltekerek egy Ázsia északnyugati részén található nemzeti parkba, Bursa mellé. Mindenkinek csak ajánlani tudom, gyönyörű hely! Visszaérve Isztanbulba néhány napig egy kint élő magyar jó barátom és menyasszonya szállásoltak el. Részt vettem a helyi Critical Mass rendezvényen, ami sokkal kisebb, mint itthon nálunk!
Biztos vagyok benne, hogy ez nem az utolsó kerékpáros csavargásom volt…
A „habverő“ megjelenésekor a homlokomra csaptam, hogy ezt miért nem én találtam ki. Egyszerűbb szerkezetet nem nagyon tudnék elképzelni, ha pedálról van szó. Épp ezzel az egyszerűséggel nyűgözött le már az első találkozáskor.
A kezdeti lelkesedés miatt első ránézésre csak a pozitív tulajdonságait láttam. Filigrán megjelenése könnyű súlyra engedett következtetni, „szellős“ felépítésének köszönhetően nyilván kifogástalanul működik sárban, az már csak hab a tortán, hogy kettő helyett négy oldalon is bekattinthatjuk a csukánkat. „Nekem ilyen kell!“ – volt tehát az első reakció, aztán mégis más pedál mellett döntöttem, anélkül, hogy az Eggbeatert kipróbáltam volna. Ennek egyetlen oka volt, mégpedig: hogy azon állítható volt a rugóerő.
Crankbrothers Eggbeater SC pedál
Sokat hallottam és olvastam előnyeiről és hátrányairól, végül aztán tavaly két tesztbringán is alkalmam adódott kipróbálni a beugró szintű C modellt, ami a pedálról alkotott véleményemet részben megerősítette, részben cáfolta.
No, de a múltbéli emlékek helyett foglalkozzunk inkább a 2010-es Egg Beater SC-vel! Ezt a modellt az alap C és az igényesebb kivitelezésű SL közé pozícionálták. Az elképzelés az volt, hogy egy – a C-hez – hasonlóan masszív pedált készítsenek magasabb minőségű anyagok felhasználásával. Ennek eredményeként az SC tengelye edzett Cr-Mo acél, a pedáltest és a rugó pedig nemesacél. Az alapanyagok miatt a 167 grammos szuperpehelysúlyú 4Ti-nek a maga 286 grammjával – erős túlzással –, majdnem a dupláját nyomja, de az előbbire jellemző nagy karbantartási igény és rövid élettartam vélhetően az SC-re nem lesz jellemző. Igaz, a nagyobb tömeg nem jelent feltétlenül tartósabb konstrukciót, az azonban érdekes, hogy a CB 2011-es pedáljainak zászlóshajója, a 4Ti-t leváltó 11-es 7 grammal nehezebb, ami azonban elenyésző, ha figyelembe vesszük, hogy az eddigi siklócsapágyakat tűgörgős váltotta fel.
Crankbrothers Eggbeater SC pedál
Már a tavalyi tesztgépeken tapasztaltak eloszlatták azon félelmemet, hogy a fix rugóerő gondot jelenthet. Ahogy akkor a C-vel, most az SC-vel sem fordult elő, hogy kirántottam volna a lábam a pedálból. Ez sem nyugis tekerésekkor, sem a versenyek hevében nem fordult elő. A másik aggodalmam –, hogy az aprócska pedáltest miatt csak kisebb felületen adom át az erőt a pedálra és emiatt a cipőm talpát esetleg rugalmasnak fogom érezni – sem igazolódott be, annak ellenére, hogy nem karbon talpú cipőt használok. A terhelés nyilván így kisebb felületen oszlik el, de tapasztalataim szerint, ez nem érezhető. A kétoldalas pedálokhoz szokott lábam – a négy oldal ellenére – néha nehezen talált bele a pedálba. A megszokottnál jobban előre kellett tolnom a cipőm orrát ahhoz, hogy bekattanjon a stopli. Verseny közben az is előfordult, hogy négy oldal ide vagy oda, jó darabig szerencsétlenkedtem, mire sikerült belépnem. Ezt azonban nem a pedál számlájára írom, sokkal inkább azzal magyarázható, hogy máshoz szoktam és 180-as pulzus környékén reflexből próbáltam megoldani a dolgot. Ha már szóba került a verseny, a szlovákgyarmati első OX futam pályáját napokig áztatta az eső, ennek köszönhetően egy szakasz a pályabejárás napján még meglehetősen sáros volt. Ezen a részen letettem a lábam és jó adag agyagos sárral tapasztottam tele a talpát, ami viszont a pedálba lépésben mindez nem akadályozott.
Crankbrothers Eggbeater SC pedál
Ennél a habverőnél a „hagyományos“ pedálok között is találunk könnyebbet, tehát nem a súlymániások jelentik a célközönséget. Legnagyobb előnye a kiemelkedő sártűrő képessége, tehát azoknak lehet jó választás, akik nem riadnak vissza a sáros tereptől, és télen sem hagyják porosodni a bringát.
InfoBox:
Forgalmazó: Megabike
Cím: www.megabikeltd.hu
e-mail: info(kukac)megabikeltd.hu
A pedál tömege: 288 g/pár
Ajánlott fogyasztói ár: 28.000 Ft
Szöveg: Kovács Botond
Fotó: Crank Bros., Kovács Botond
Harmadik fordulójához érkezik 2010. május 15-én, szombaton 11 órakor az idei edzőverseny-sorozat a budapesti Millenáris Velodromban. Az omnium jelleggel zajló küzdelemben fordulónként és a sorozat végén összetettben egyaránt győztest hirdetnek.
Az U13-as korcsoport összesítésének élén jelenleg Hajdú Máté Olivér (BVSC-Zugló), az U15-ös korcsoportban Peringer Balázs (KSI SE), az U23-Elit kategóriában pedig Solymosi Márton (BVSC-Zugló) áll.
Pálya edzőverseny-sorozat 2010
Várható program:
– Programkezdés: 11 óra (eső esetén 2 órát csúszik a kezdés)
A Millenáris Európa egyik legrégebbi kerékpárpályája, mely 1896-ban a Milleniumi ünnepségek sportrendezvényeinek helyszínéül épült. Itt rendezték meg 1897-ben az első nyilvános hazai futballmérkőzést, 1928-ban pedig az UCI kerékpáros világbajnokság pályaszámainak adott otthont. Emeltfordulós, 412 méteres cementburkolatú pályáról van szó, mely az egyenesekben 11,6, míg a kanyarokban 36,6 fokos dőlésszögű. A Millenáris Sporttelep a Budapesti Olimpiai Központ része, a létesítménnyel kapcsolatos fejlesztési tervek kapcsán pedig 2006-ban a lebontása is felmerült. A hír erős kerékpáros civil szervezkedést váltott ki, ennek következtében az épület végül helyi védelmet kapott.
További információk az edzőverseny sorozatról: www.bvsccycling.hu www.kmsz.hu
Egy kiváló ár-érték arányú kerékpár, amely kimondottan a hazai igények figyelembevételével épült: igen masszív váz, erős kerekek. A tavalyi modellhez képest jobb első-hátsó váltó, teleszkóp, nyereg, gyorszáras agyak.
Nyári felhasználásra tervezett, verseny célra is alkalmas kantáros kerékpáros nadrág a neves olasz gyártótól.
Lycra Strech anyagú nyári viselet
Anatomikus TriProPad versenyzőknek tervezett ülepbetéttel
Fényvisszaverő logo és oldaljelzés
Elérhető színek: fekete és fehér
Elérhető méretek: M, L, XL, XXL
Mezőtúr városában 2010. május 8-án Szőke Barna és a Kerék- Túr SE tagjai kerékpárversenyt rendeztek, immáron ötödik alkalommal, viszont ezúttal a megszokottól eltérően más útvonalon versenyezhettek a nevezők. A rajtot délelőtt tíz órára hirdették meg, s gyakorlatilag csúszás nélkül indulhatott a mezőny az élesrajt helyszínére, ahol külön indították a hosszú- és a rövidtávosokat.
V. Tour de Túr, Fotó: Tirszin János
Az útvonal Mezőtúr város művelődési háza elől indult, tett egy kis kitérőt a városban, aztán a szarvasi komp felé vezető úton kellett végigmenni, a komp előtt volt egy fordító, amely után ugyanezen az úton tértek vissza Mezőtúrra, legalábbis a rövidtávosok, akik az előírt harminc kilométeres penzumot egy fordulóval teljesítették, ellentétben a hosszabb táv hatvan kilcsijével. Nekik ugyanis ezt a kört még egyszer meg kellett tenniük, hogy meglegyen a táv.
Reggel nyolc órától lehetett nevezni a megmérettetésre, amit gyorsan, még elég korán meg is tettem – másodikként. A start előtt már szép számú bringás gyülekezett a rajtvonal előtt, leginkább országúti gépek nyergében, persze akadtak bőven olyan bicajosok is, akik csak a táv teljesítése és nem a helyezés miatt indultak el, s nem mellékesen igen sok gyerek is nevezett. Az időjárás is kellőképpen kegyesnek mutatkozott, nem volt szikrázó napsütés, de legalább az eső sem esett, problémát is csak a gyenge szembeszél okozhatott.
A verseny kis híján nemzetközivé avanzsálódott, mert Erdélyből is jelezte egy csapat az indulási szándékát, majd egyszer csak csörgött Barna telefonja, hogy miért hazudták nekik azt, hogy május nyolcadikán verseny lesz! Kérdezték tőlük, hogy mégis hol vannak éppen… Erre a válasz: – Itt Mezőkövesden, a Művelődési Ház előtt! – Ily apró félreértésen bukhat el a versenyen való részvétel…
Szóval tíz óra előtt pár perccel felsorakozott a mezőny a rajtvonalhoz, élen a profikkal. Több mint százharminc kerekes állt be, hogy a visszaszámlálást követően nekivágjon a távnak. A felvezetés kissé érdekesre sikeredett, mert valamilyen oknál fogva többször is megálljt parancsoltak elölről. Öt perc alatt kiért a mezőny az élesrajt helyszínére, melyet a városhatár előtt párszáz méterrel jelöltek ki. Itt kettébontották a mezőnyt, s először a hatvan kilométereseket indították. A profik gyakorlatilag mintha puskából lőtték volna ki őket, egy perc leforgása alatt negyven fölé nyomták a tempót, és huss… elszáguldottak a tavaszba! A rövidtáv mezőnyét két perccel később rajtoltatta el Szőke Barna, akik hasonló elánnal vágtak neki a penzumnak.
V. Tour de Túr
A verseny aránylag jó minőségű aszfalton haladt, nehézséget csak a kisméretű, de annál alattomosabb lyukak okoztak, többen is megtalálták ezeket a gödröcskéket, de egy versenyző kivételével mindenki túlélte a kutacskákat. Nagy Enikő, aki nagy eséllyel indult a győzelemért, nemcsak felütéses defektet kapott, hanem még a felnit is használhatatlanra deformálta.
Hamar kialakult az élen egy ötfős élboly, melynek tagjai ezután nagyban meghatározták a verseny végeredményét. A mezőny többi tagja ezt nem is tudta befolyásolni, inkább a többi helyért folyt a harc, technikát és embert nem kímélő iramban. A profik negyven alatt csak a fordítókban mentek, s nem volt ritka az ötven-hatvan közötti sebesség sem, főleg a hátszeles szakaszokon.
Időközben a rövidtávosok leggyorsabbjai is beérkeztek a bicajos nirvánába, azaz a célba, az első három között igen kiélezett befutót generálva, a kis számú, de annál lelkesebb szurkolói sorfal hangos biztatása közepette. A második helyezett egy eléggé banális történés miatt lett a második, mert az első helyen haladva Szűcs Ádám beszorult egy szabálytalanul behajtó civil autó és a felvezető kocsi közé, amit az addigi második helyen sprintelő debreceni Kiss Attila – kihasználva a szituációt – az élre tört. A hazai pályán induló Szűcs Ádám nem kis bosszúságára, aki nem túl finoman tette le a bicaját a célba érkezést követően.
A hosszútávon indulók is besprinteltek a célba, élen az elit Nagy Gyulával, s olyan lendülettel, hogy jócskán túlgurultak a célvonalon, szinte a következő településig. A mezőny többi tagja is pár percen belül beszáguldott, őket pedig a harminc kilométert lazább tempóban letekerő versenyzők követték, szintén akkora ovációt kapva a célegyenesben, mintha a Tour de France mezőnyének élén haladnának.
Kis várakozást követően kihirdették a kategóriák első három helyezettjeit, majd a nap fénypontjaként a hosszútávosok abszolút első hat versenyzőjét szólították a dobogóra, hogy átvegyék a teljesítményükért a díjazást: Nagy Gyula az elsőnek járó vándorserleget, az őt követő öt versenyző pedig a gyönyörű, fényes kupákat. A serlegek mellé kaptak még egy-egy mezőtúri sajátosságnak számító, igazi kézzel készített Túri Kerámiát és nem mellékesen pénzjutalmat, illetve oklevelet.
Összességében nagyon jó kis versenyt szerveztek a Kerék- Túr SE tagjai, mindenki elégedett lehetett a szervezéssel és a biztosítással is, a hangulat pedig szintén első osztályú volt (hozzáteszem, hogy ez az én szubjektív véleményem, de szomorú embert nem láttam, csak mosolygósat). A befutónál a versenyzőket étel és ital bőségesen várta, a kínálatban pedig szerepelt nem egy házilag készült sütemény is, hogy mindenki csordultig tele legyen ne csak élményekkel, hanem finom ételekkel is.
Ha minden jól megy, akkor a tizedik alkalommal megrendezendő Tour de Túr verseny idején már bizton kijelenthetjük: van nekünk is egy tavaszi klasszikus versenyünk. De addig még le kell tekerni néhány kilométert…
Hátszelet és sikeres versenyzést kívánok mindenkinek!
Végezetül az eredmények:
30 km:
Nők:
1. Kéki Dorottya (Mezőtúr)
2. Szűcs Laura (Mezőtúr)
3. Dr. Farsang Istvánné (Békéscsaba)
Férfiak:
1. Kiss Attila (Debrecen)
2. Szűcs Ádám (Mezőtúr)
3. Arany András (Budapest)
60 km:
Nők:
1. Pályiné Szűcs Julianna (Mezőtúr)
2. Farsang Katalin (Békéscsaba)
3. Nagy Enikő (Budapest) Karbona
Férfiak:
1. Nagy Gyula (Hajdúböszörmény)
2. Bartha Gergely (Debrecen) Alföld KSE
3. Pályi Csaba (Mezőtúr) AEGON P- NIVO NOTEBOOKSTORE TEAM
4. Zsivity Zoltán (Békéscsaba) Ferbonex- Gyulai SE
5. Lizon Dániel (Békéscsaba) Békéscsaba Kerékpártechnika SE
6. Petsuk Zoltán (Budapest) Csepel Dolphins SE
Végéhez érkezett az idei tavaszi Bringázz a munkába! kampány
A 2010-es tavaszi Bam! kampány zárórendezvényét tartja a Magyar Kerékpárosklub a Margitszigeti Petőfi Sándor Ifjúsági Táborban 2010. május 22-én, szombaton.
Végéhez érkezett az idei tavaszi Bringázz a munkába! kampány
A rendezvény reggel 10 órakor nyílik a Nyugati pályaudvar 9-es számú vágányánál a MÁV Start Zrt. bemutatójával, ahol a biciklisek 14 óráig gyarapodhatnak tapasztalatokkal és információkkal a kerékpárok vonaton szállítását illetően, másrészt pedig a MÁV végez az érdeklődők között felmérést a további ilyen irányú fejlesztések tekintetében.
Ezután 13 órakor közös menet indul a rendezvény helyszínére, a Margitszigetre, a függetlenül érkezőket pedig útjelző táblák irányítják a Margit híd és az Árpád-híd felől.
Aztán 14 és 18 óra között az érdeklődők rendhagyó sporteszközöket próbálhatnak ki: várja a látogatókat a bungee run, a sumo, kipróbálhatják magukat gladiátorként és falmászásban is.
Az idei tavaszi Bam! eredményhirdetésére 14:45-kor kerül sor!
15:30-tól a „Süss kerékpáros süteményt!” verseny bringázás ihlette sütemény kreációi mérkőznek meg egymással, 16 és 17 órától pedig maguk a résztvevők a kerékpáros sprintversenyen, valamint a csocsó- és ping-pong bajnokságon. A nyereményeken túl a szakképzett sportriporteri közvetítés fokozza a kedélyeket, miközben a Schwinn Csepel ingyenes kerékpárszervizzel várja a generálozásra szoruló bringákat.
A helyszínen további vetélkedők és játékok kínálnak tartalmas és mókás szórakozást kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A rendezvény díszvendége Dr. Oláh Lajos államtitkár, Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium.
Időpont: 2010. május 22. szombat Helyszín: Margitszigeti Petőfi Sándor Ifjúsági Tábor – oldalsó bejárat a BringóVár felől
Csúcskategóriás All Mountain gép a Cannondale elképzelései alapján. Elnézve a részleteket, az elképzelés jó. Az mindenképpen, hogy a karbon váz alapanyagnak köszönhetően a lehető legkisebb tömeget lehet kihozni a legnagyobb erősség mellett. A Moto-ról nekem a „büntető” szó jut eszembe.
Canonndale Moto Carbon2
Váz: Moto Carbon 160mm
Villa: Fox 36 Talas RC2
Váltókarok: Shimano SL-R440
Váltók hátsó/első: Shimano XT, Shimano Deore
Rugóstag: Fox DHX Air 4.0
Fék első/hátsó: Magura Louise BAT
Fékkar: Magura Louise BAT
Lánckeréksor: Shimano XT
Hajtómű: Truvativ Stylo OCT 3.3 44/33/22 fog
Kerekek: DT Swiss X 430
Kormány: FSA Gravity Light
Kormánycsapágy: Cane creek 1,5″ integrált
Kormányszár: FSA Gravity Light
Középrész: Ipari csapágyas
Külső első/hátsó: Schwalbe Nobby Nic 2.4 EVO Snake Skin
Lánc: Shimano Hg73 9s.
Nyereg: Fizik Gobi
Nyeregcső: FSA XC 190 Superlight 31.6
Markolat: Cannondale
Pedál: nem tartozék
