A hosszú tél után ismét itt állunk egy újabb szezon kezdete előtt. Itthon már két kupafutamon túl is vagyunk, míg a nemzetközi porondon most vasárnap indul az első kör a szomszédos Mariborban, így épp ideje van, hogy egy kicsit megnézzük, mire is számíthatunk idén, illetve milyen változások történtek a tél folyamán.

Pályák

A fő változás, hogy kicsit lecsökkent a világkupa-futamok száma, így kevesebbszer izgulhatunk a monitor előtt (már aki kifizeti az idéntől fizetőssé vált élő közvetítések díját). Öröm az ürömben, hogy ilyen sok helyszín ennyire közel hozzánk talán még sosem volt: Maribor (bő 300 km), Leogang (650 km), Val di Sole (kb.1000 km), de még a svájci Champéry is elérhető egy nap utazással. Sajnos Leogangról és Windhamról még nincsenek elérhető információk, de amint lesznek, beszámolunk róla.

Magazinunkban már többször leírtuk, hogy miért érdemes legalább egyszer élőben megnézni a menőket, így ezt most nem tenném meg újra, csak jelezném, hogy szemben a 2009-es szezon eléggé tekerősre és lankásra sikeredett pályáival, idén nem sokszor fordulnak majd körbe a hajtókarok. Ez most DH versenyzés lesz végig – a legkeményebb szabadesős fajtából, emiatt végre a feltörekvő új generáció is okozhat meglepetést a rutinos vén rókáknak.

Több embert próbáló nyom kerül terítékre, amelyek közül Champéry lesz az igazi daráló. Claudio Caluori volt MS-Racing Intense csapattag és jelenlegi Scott 11 csapatmenedzser építi a pályát, amely tulajdonképpen már November óta kész. A 2007-eshez képest csak apróbb változtatások lesznek. Igyekeztek esőben is járhatóvá tenni, illetve úgy megásni a kanyarokat, hogy legalább senki ne essen le a pályáról. Végre épült egy külön nyom a nézőknek is, amelynek elkészítése több időt vett igénybe, mint a tényleges pályamunka. A 10 kameraállást pedig helikopterrel illesztették a helyére. Amúgy 23 ugrató és rengeteg kanyar nehezíti majd a versenyzők életét.

A nyomvonal az egyik legrövidebb lesz a maga 1550 méterével, de az 581 méteres szintkülönbségével nagyságrendekkel meredekebb, mint akár a hasonlóan brutális olasz pálya (1550 m és 450 m szint), amelynek a hossz és lejtés aránya 3,44, szemben Champéry 2,66-es arányával. Ugyanez a szám Mariborban 5,58 (2500 m és 448 m szint), Fort Wlliamben 5,04 (2800 m és 555 m szint), az újonc windhami (New York) pályán pedig 4,47 (1900 m és 425 m szint). Összehasonlításként: itthon a 6,00 körüli számok már durvának számítanak, de még sokunk kedvence, Semmering is csak 5,42-es arányú.

A meredekség persze önmagában még nem garancia semmire, de a talaj mindenhol durván gyökeres és köves, ami hihetetlenül megkínozza az alkarokat. Nem véletlen, hogy mindenki sokkal többet ült a DH gépen télen, mint eddig.

Elgondolkodtató az is, hogy a sorozat minden állomása Európában lesz, kivéve az idén debütáló windhami pályát, illetve a vb-t, holott a kerékpáripart egyértelműen az amerikai cégek uralják. Pénz, lelkesedés, helyszín is van náluk, de utoljára Shaun Palmer állt a dobogó tetején még az előző évezred végén. Nem csoda, hogy Aaron Gwin azt nyilatkozta, hogy hihetetlen kedvesek és támogató kedvűek vele szemben a szponzorok. Évtizedes kihagyás után mindenki benne látja náluk a kitörési lehetőségeket.

Csapatok

És akkor nézzük a csapatokat, illetve a téli pletykákat! Gwin marad továbbra is a Yetinél, ahol tavaly a szezon vége felé lehetett már látni egy prototípus gépet, amelyen a fő újítás a könnyítés volt: Gwin gépe ugyanis eddig picivel 18 kg fölött volt. Ez önmagában nem sok, de ők századokon küzdenek, és amikor az ellenfelek már 16-tal kezdődő gépekkel mennek, akkor ez bizony hátrány. Szóval a kettőből már csak egy sín lesz, mint az eddigi kis DH gépen. A 3 fősre fogyott nagycsapat másik húzóneve a 4X világbajnok Jared Graves lesz, aki tavaly DH-ban is megmutatta magát.

A tőlük távozott Blenkinsop, akit a hírek szerint itthon is láthatunk majd a Tihany DH-n, Nico Vouilloz mellé került a Lapierre-hez, ami nem egy rossz lehetőség, bár Nico csak DH-maratonokon fog indulni.

A tavalyi junior összetettet nyerő apró angol srác, Dani Hart pedig a Lapierre-től érkezett a Gianthoz Duncan Riffle és Jared Rando mellé. Ők a tavaly Rando által alaposan előtesztelt és szériává érett Gloryt fogják nyúzni, amely biztosan a mezőny egyik legkönnyebb váza, még ha nem is a legjobbnak tartott geometriájú.

Az MS Racing Evilnél maradt Kovács István (Steve Smith) és az egyetlen keleti nagymenő, Filip Polc, Matti helyére pedig jött Luke Strobel, így személyében Gwin mellett egy újabb amerikai ül amerikai bringán (mielőtt valaki kijavítana: Smith kanadai).

Nem csoda, hogy Markus Stöckl elengedte Matti Lehikoinent, aki immár két éve inkább csak a hihetetlenül szerencsétlen eséseivel és töréseivel kerül a krónikákba. Matti egyébként pedig boldogan ült vissza az M6-ra. Igaz, egy kékre, mert a hivatalos gyári (piros) csapat megszűnt már egy ideje. Amikor annak idején Kovarik is kékre váltotta a piros gépét, hirtelen nagyon megtáltosodott. Reméljük ez Mattival is így lesz, mert azért azt ne felejtsük, hogy volt ő a Hondával összetett második, illetve futamgyőztes is.

Ismét komolyan tesztelhet szegény, mert ez már a negyedik éve, hogy telót vált. A CRC Intenseken ugyanis idéntől a Manitou villák és Cane Creek tagok helyett Marzo rendszerek lesznek. Ráadásul az M6-ot is átalakították. Most már sokkal inkább csövek lesznek az első háromszögben is, mint a régi szép időkből megszokott monocoque dobozformák az M1-en és M3-on, és a vázakon az M9 Prototype felirat díszeleg.

Csapatuk – a CRC – pedig az egyik legnépesebb lesz a mezőnyben. Kovarik megint kirobbanó formában van: múlt héten nyert Fort Williamben egy angol futamon, ahol nagyon sok VK menő indult, amolyan előversenyként. Nemrég negyedszer is Ausztrál bajnok lett Hill előtt. Az ausztrál kupasorozat ugyanis télen zajlik. A leghosszabb, nagyjából 8 perces (!) pályájukon olyan égszakadás kerekedett, hogy a tudósítók jelentős része is inkább hazament már az edzőnapon. Kovarik ott maradt és 4. lett. Állítólag ő volt az egyetlen az élmezőnyben, aki nyári mezben, overall és sárgumi nélkül rombolt le a hegyről.

Hill tavaly okos, egyre gyorsuló taktikával megnyerte a sorozatot. Téli kikapcsolódásként ő is indult pár hazai futamon, és azon a bizonyos ob-n is, ahol Kovarik nyert. A befutó egy poros, nagy tempós, hirtelen meredekre és rézsűsre váltó balos kanyar után volt. Hill vezetett bő egy másodperccel Kovarik előtt, amikor ugyanúgy elvágódott, mint két éve a vb-n egy ugyanilyen kanyarban. Nem sokkal ezután eltörte a lábát, így igazán csak most vasárnap derül ki, hogy van-e már olyan állapotban, hogy komolyan tud bringázni, bár egy pearthi (szülővárosa) versenyvideón már lehetett látni nemrég.

Továbbra is maradnak Fairclough-val a Demok nyergében, de harmadiknak bekerült melléjük Hill protezsáltja, Troy Brosnan is, aki a szárnyaik alatt hamar kitanulhatja majd a mesterséget. A bringán az eddigi hírek szerint nem lesz (komolyabb) változtatás, ha nem számítjuk, hogy most már mindenhol nyíltan kimondják, hogy 150-es hátsó agyat használnak.

A nagy ellenfeleiknél változatlan a felállás: Minnaar, Peat, akit tavaly óta már csak világbajnoknak szólítanak, és Josh Brycland. Peatet a vb címe óta rengeteget interjúztatták mindenfelé, és gyakran feltették azt a kérdést is, hogy a vb-n, ahol mindenki kisgéppel ment és/vagy durván könnyített, miért nem váltottak a Driver8-re. Tömören csak annyit válaszolt, hogy nagyfiúknak nagygép kell. Persze az a nagygép (direkt nekik készült XL-es méret) 16,7 kiló volt bevallottan. Azóta az Audi és BMW durva reklámharcát idéző reklámot is csináltak a V10 VB első két helyezését meglovagolva. Mindenesetre ezek után a VPP-t senki nem tarthatja majd marketingfogásnak. Idén ráadásul az első háromszög (nevezzük így az egyszerűség végett) már karbon lesz, amivel 900 grammot spórolnak. Emellett ők lesznek az elsők, akik DH-ban karbon felniket (Edge) fognak használni. Bátor próbálkozás, főleg, hogy egy pár áráért már egy korrekt DH-vázat lehet kapni. Szóval, ha igazak a bevallott adataik, akkor az XL-es V10-ek keményen 16 kiló alatt lesznek.

Peathez a leggyakoribb kérdés azonban az volt, hogy merre tovább, hiszen a gyűjteményben minden érem megvan. A fotókon látható állandó mosolygás azt sejteti, hogy talán most indul majd az igazi örömversenyzés. Megtört az átok, nincs többé tét, hiszen bizonyított, a csúcson van, már most legendává vált, és most már bármit megtehet. Ha csak legurul és autogramot oszt minden kanyarban, akkor is ő lesz a középpontban, akihez kicsit mindenki hasonló akar lenni. Ráadásul idén megjelent a könyve is a 17 versenyszezonjáról, amelyet a honlapján is meg lehet rendelni, és aki kitartó, az valamelyik futamon, akár dedikáltathatja is.

Rossz hír Barel rajongóinak, hogy a tavalyi szezon felvezető versenyén a térdét lenullázó francia idén is eljátszotta ugyanezt, csak most a combját törte, azaz a szezont megint kihagyással kezdni. Így a mezőny leglaposabb gépét (60-63 fok) egy darabig nem láthatjuk az élmezőnyben.

Újult erővel térnek vissza viszont a tavaly szintén sok sérüléssel küzdő Atherton tesók, akik Olaszországban és Kaliforniában edzőtáboroztak. Dan nagyon komoly BMX-es edzéseket végzett, hogy végre javítson az egyetlen gyenge pontján, a rajtoláson, míg Gee a húgával rombolt lefelé a lejtőkön. Reméljük idén Gee éles pontokra tudja váltani gyakori időmérő győzelmeit, míg Rachel végre újból beszállhat a női bajnoki címért küzdők közé.

Világkupa-futamok:
Maribor – május15-16.
Fort William – június 5-6.
Leogang – június 19-20.
Champéry – július 24-25.
Val di Sole – július 31. – augusztus 1.
Windham – augusztus 28-29.

Világbajnokság:
Mont Sainte Anne – szeptember 5.

Szöveg: KGÁdám
Fotó: Ingo Kappherr