Idén is lesz veterán tekerés – 2010. július 11-én – második alkalommal szervezi meg a Magyar Gyártmányú Veterán Kerékpárok Virtuális Múzeumát működtető csapat közös veterán kerékpáros túráját és egyben találkozóját. A túra Magyarország egyik legszebb táján, a Dunakanyarban kerül lebonyolításra. Ha van egy öreg vasad (1989 előtti), legyen az magyar vagy akár külföldi gyártmány, és kedved egy jó kis tekeréshez, akkor ott a helyed!
Veterán bringás túra indul Szentendréről
A teljesítménytúra lényege egy közös élménytekerés, egy nagy kirándulás. Persze nem utolsó sorban megmutatni, hogy az öreg, több évtizedes korral rendelkező gépek nyergében még ma is képesek vagyunk lenyomni egy 50-est.
Információk a túrával kapcsolatban:
– Időpont: 2010.07.11.
– Indulás: 10:00 Szentendre, Duna korzó, Gomba büfé
– Táv: 50 km
– Útvonal: Szentendre-Leányfalu-Tahitótfalu-Dunabogdány-Visegrád és vissza
– Tempó: kényelmes 🙂
– Ebéd a tavalyi túrához hasonlóan Dunabogdányban a Forgó étteremnél lesz.
Az elmúlt hetek csapadékos időjárása sem gátolja a vasárnapi Caprine Maraton Szilvásvárad megrendezését. A hétvégi, 9. alkalommal kiírt bükki maratonnal rajtol a négy állomásból álló T-Mobile Top Marton sorozat újabb szezonja, a verseny előtt néhány nappal már 1410-en szerepelnek a nevezési listán. A május 30-ai viadalon a tavalyi felnőtt összetett legjobbak mellett a 2009-es csapat világranglista-első német Multivan Merida Biking Team svájci kerekese is rajthoz áll.
Caprine Maraton Szilvásvárad
A szilvásváradi hegyikerékpár-verseny alkalmával a tíz órás rajt után 117-, 70- vagy 39 kilométeren, a Bükk legszebb részein tekerhetnek a kerékpárosok. A szolgáltatások között kerékpármosó, fürdő-lehetőség és chipes időmérés biztosítja a kényelmet és a pontos eredmény-nyilvántartást; a rajtszámok hátoldalán térkép lesz feltüntetve. A résztvevők pólót kapnak emlékbe, az energia-utánpótlást a frissítőállomásokon biztosítják a rendezők.
A német profi Multivan Merida Biking Team versenynaptárából már év elején kiderült, hogy idén is rajthoz állítanak néhány versenyzőt a T-Mobile Top Maraton sorozat első állomásán. A tavalyi Duna Martonon győzelmet szerző duó, a 2005-ös Európa-bajnoki nyerő páros, Hannes Genze és Andreas Kugler érkezett volna a versenyre, de csütörtökön a magyar meghívó levélben kapott tájékoztatást arról, hogy az Eb-ezüstérmes Kugler egyedül jön, mert Genze komoly hátproblémákkal küzd, speciális kezelésen kell otthon részt vennie. A hazai legjobbak közt láthatjuk a tavalyi felnőtt hosszú távú összetett győztes Blazsó Mártont és a női középtáv legjobbját, Dósa Esztert.
A rendezvény ezúttal is bővelkedik kísérőrendezvényekben. A T-Mobile Kerékpáros Természetjáró Túrát a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának idegenforgalmi szakembere vezeti. A 12 km-es, könnyen teljesíthető túra térítésmentes részvételéhez még bringát is kapnak az érdeklődők. Az útvonal a Szilvásváradot a Bükk-fennsíkkal összekötő egykori kisvasút nyomvonalán halad.
Caprine Maraton Szilvásvárad
„Tavaly egy picit többen neveztek, ennek lehetnek gazdasági okai vagy akár az időjárással is kapcsolatba hozható, de 1410-en már szerepelnek a nevezési rendszerünkben. Mindhárom távot bejártuk szervező-társaimmal Pünkösd után, az útvonal végig biztonsággal bringázható volt. Mindent egybevetve, a pálya most sokkal jobban tekerhető, mint tavaly a maraton napján. Az elmúlt nagy esőzések következtében annyi történt: technikásabb lett. Van, ahol kimosta a talajt a kövek közül, azokat felforgatta, kicsit rázósabb lett. A szilvási hosszútáv mindig is az ország legkeményebb maratonja volt, végigtekerni is igazi sportteljesítmény. Hogy a bringások hogyan teljesítik az előírt penzumot, azt honlapunkon, a szilvásváradmaraton.hu-n élőben közvetítjük majd. Érdekességként említem, hogy megbecsülésünk jeléül a győztesek idén egy igazán fényes éremmel térhetnek haza, minden aranyérmünk 24 karátos arannyal bevont érem.” – mondta elöljáróban Tarnai Csaba főszervező.
Kizártnak tartom, hogy létezik olyan bringás, akinek a Mavic márkanév hallatán semmi sem jut az eszébe. Évek óta használom a cég felnijeit és három éve nyúzom versenyeken a felnifékes SLR kerékszettjüket. Tapasztalataim szerint termékeik kiváló minőségűek, megbízhatók, valamint egyszerre visszafogott és feltűnő megjelenésűek.
Mavic Crosstrail Disc kerékszett
Ilyen előzmények után kíváncsian vártam, hogy vajon a Crosstrail szett erősíteni fogja-e bennem a Mavic iránti elfogultságomat. A gyártó honlapján a „mindentudó” jelzővel illetik, eszerint alkalmas keményebb túrafelhasználásra, de akár OX versenyzésre is.
Mavic Crosstrail Disc kerékszett
A Crosstrailen megtalálhatók azok az újítások, amelyek korábban a drágább modellekre voltak jellemzők. Ilyenek például a Fore felnifuratok, amelyek a kerék stabilabbá tételén kívül lehetővé teszik, hogy belső nélkül használhassuk, vagy az ISM nevezetű bemarások a felnin, amelyekkel sikerült további pár grammot lecsípni a kerék kerületéről. A továbbiakban a katalógusadatok felsorolása helyett megpróbálom felfedni, hogy az ígéretek mennyire felelnek meg a valóságnak.
Mavic Crosstrail Disc kerékszett
Összeszereléskor a kerékre Center Lock felfogatású tárcsákat tettem, de 2010-től ez egy – a kerékhez mellékelt – gyári adapterrel 6 csavarosra alakítható. Következő lépésként a tubeless külsők kerültek fel. A saját SLR kerekeimhez hasonlóan becsavartam a szelepet, felraktam a külsőt, úgy, hogy annak peremét a felni közepén futó vájatba igazítottam, majd végigforgatva a padlóhoz „pattogtattam” a még lapos kereket. Aztán szépen, könnyedén a kívánt nyomásra pumpáltam.
Mavic Crosstrail Disc kerékszett
A szett a maga 1820 grammjával nem pehelysúlyú, ennek ellenére jól gyorsítható. A racsni, ha odalépek, azonnal „kapcsol”, gurulás közben pedig – az én ízlésemnek túlságosan is – csendes. Passzírozós, kiállva tekerésnél az első és hátsó kerék 2 keresztel fűzött 24 küllője megfelelő oldalmerevséget biztosít. Sziklás, gyökeres lejtőkön a kerekek követik a kiszemelt nyomvonalat, határozottan tartják az irányt. Gyors lejtmenetben az első kerék agilisan, de nem idegesen reagál a kormánymozdulatokra.
ISM felnifal könnyítés
A tubeless előnyeiről a Bikemag egy korábbi, nyomtatott számában már írtam. Továbbra is elkötelezett híve vagyok a belső nélküli rendszereknek, mert ezek nagymértékben hozzájárulnak a gondtalan kerékpározáshoz, ez különösen igaz, ha a Crosstrailhez hasonló, utólagos szigetelést nem igénylő kerékről van szó. A kerékhez már csak egy tubeless külső és némi latextej kell, így máris minimálisra csökken a defekt lehetősége, ráadásul alacsonyabb guminyomással mehetünk, ami kisebb gördülési ellenállást és nagyobb kényelmet eredményez.
A kerék tubless mivoltáról megfeledkezve is csak pozitív tapasztalatokról tudok beszámolni, azt figyelembe véve pedig kiváló választásnak tartom kemény terepeken való túrázáshoz, maratonozáshoz, nehezebb vagy agresszívabb kerékpárosoknak pedig akár OX versenyzésre is.
Termékadatok:
Forgalmazó: Megabike Kft., www.megabikeltd.hu
Ajánlott fogyasztói ár: 115.000 Ft
Tömegadatok: 818 g (első), 961 g (hátsó)
Felni:duplán anodizált, fekete felületkezelés; „Fore” küllőfuratok; „ISM” felnifal könnyítés; Maxtal alu; UST rendszer; hegesztett illesztés Küllők:rozsdamentes acél alapanyag; elöl-hátul 2 keresztre fűzés; a keresztezett küllők nem támaszkodnak egymásra; lapított-, 24 / 24 db, egyenes fejű küllő; M7 alu küllőanya
Agyak: „QRM” csapágyak; FTS-X kilincsmechanika; elöl-hátul acél tengelyek; acél szabadonfutó test; 6 csavaros tárcsarögzítés; adapterrel Center Lock
Ha a gyermek már akkora, hogy jó neki egy 20-as kerekű bringa, és elég ügyes ahhoz, hogy elkezdhesse komolyabban fejleszteni a képességeit, akkor a Marc 5 BMX ésszerű választás. A kerékpározás alapjait talán egy BMX nyergében lehet a legjobban megtanulni – ezt a mai 30-asok, a mi korosztályunk is megtapasztalhatta gyerekkorában.
Kellys Marc 5
Forgalmazó: Mama sro., Piestany, Sk
Származási hely: Kína, Tajvan; gyártási hely: Szlovákia
Szombaton (2010.05.22-én) nem akármilyen helyszínen zajlott XC verseny! Ezúttal ugyanis egy Kőbánya alatt húzódó, összességében sok kilométeres pincerendszer adott otthont a versenypályának, pontosabban annak egy részének.
Underworld Kupa
A jó egy évszázaddal ezelőtti nagy pesti építkezések idején létrejött, egykor a sörgyár által használt pincerendszer – melyben egyes források szerint titkos hadiüzemek is működtek a második világháború alatt – igazán különleges miliőt kölcsönzött a futamnak. Talán ezért is láthatóan nagy sajtóérdeklődés kísérte, legalábbis ami a megjelent fotósok és kamerák számát illeti. Noha nem volt hivatalos Magyar Kupa, azért a különleges helyszín mások mellett több profit is elcsábított.
Underworld Kupa
Az érdeklődést mutatja, hogy már jóval a verseny előtt beteltek a korlátozott indulói keretek. A sajátos helyszín ugyanis egyben korlátozta is az indulók számát, mivel a járatok sok helyen bizony csak egyesével történő haladást tettek lehetővé. A pince egyébként már-már barlang hangulatú volt, néhol a plafonról csöpögő vízzel, hűvös, nyirkos sötéttel. Világítás volt itt-ott, de bizony nem a nagyszámú fotós művészi elképzeléseinek megvalósításához elképzelt fényerővel, így villogtak is rendesen a vakuk alaposan próbára téve ezzel a versenyzők érzékszerveit. Emiatt egy idő után egyik-másik versenyző már előre ordibált: „Ne vakuzz!!!” Ennek ellenére azért sikerült pár képet lőni, melyeket mellékelve csodálhattok meg.
Underworld Kupa
A versenyről magáról annyit, hogy a Merkapt Team SE rendezői munkájának köszönhető, a helyszín is a Merkapt Sportpálya volt és a jobbára az alatt húzódó pincehálózat, az elitek mellett több korosztályos futam is zajlott. A versenyközpont hangulatfelelőse ezúttal is Bíró Ádám volt, aki – talán a hely különleges szelleme miatt – az átlagosnál is több ökörködéssel szórakoztatta a hallótávolságon belül lévőket.
Underworld Kupa
Pár szóban azért megemlékeznék a végeredményekről: A férfiak profi mezőnyében magabiztos fölénnyel győzött Buruczki Szilárd (Magellan-Kőbánya TC), aki a második helyezett Melts Andris (Corratec World Team-Bringavilág) kivételével mindenkit lekörözött. A harmadik helyért járó trófeát pedig Ruszin Ádám emelhette a magasba.
Underworld Kupa
A hölgyeknél az utóbbi időben egyre inkább favorittá előlépő Dósa Eszter (Vitalitás SE-Scott-Xiont) vitte a pálmát a Meridás Módos Gabi és a Trek-es Füzy Anna előtt. Egyébként ők is mindhárman adtak egy kört a negyedik helyezettnek, a verseny ugyanis úgy zajlott, hogy amint az egy-egy futamra megadott idő (kb. 80 perc) letelt, leintették a versenyt, és a még pályán lévők már csak a megkezdet körüket fejezhették be, így jelentős körszám különbségek adódtak a különböző versenyzők között.
Underworld Kupa
Remélem nem volt egyszeri alkalom ez a nagyon fílinges „pinceride”, és ebben meggyőző érv lehet a rendezők számára a jelentős médiajelenlét mellett a nevezésnél lemaradt sok-sok versenyző is, akik látva a verseny hangulatát talán most még inkább sajnálják, hogy nem határozták el magukat kicsit előbb.
A Kellys abszolút csúcsmodellje 2010-re a verseny össztelós gépeik közt. Merev társát a Hackert teszteltük már, ami egy megdöbbentően jó gép volt. A cikket itt olvashatod.
A Spyke a döntően Sram-mal szerelt csúcsmodell, de természetesen a Shimano rajongók igényeit is kielégíti a gyártó az Innuendo modellel.
Kellys Spyke
Forgalmazó: Mama sro., Piestany, Sk
Származási hely: Kína, Tajvan; gyártási hely: Szlovákia
A DH szezon kezdetét beharangozó cikkem megjelenésekor a versenyzők már javában edzettek Mariborban, ahol közel 500 m szintet küzdöttek le bő 3 perc alatt, egy héttel ezelőtt. Az első verseny mindig meghatározó, mert itt derül ki először élesben, hogy ki mit fejlesztett a télen, mennyire szokta meg az új bringát, az új alkatrészeket, csapatot, no és persze, hogy mennyi időt töltött edzőteremben, illetve bringán.
DH világkupa 1. forduló, Maribor
Azt már előre lehetett tudni, hogy a szezonban kizárólag nagyon durva pályák lesznek, ahol inkább a bringakezelés és az alkar ereje, mintsem a tüdő és a tekerési erő fog számítani. Ezért az készült jól, aki főleg súlyzós edzéseket végzett és sokat ült a DH gépén.
Maga a maribori pálya egyébként sokak kedvence, hiszen nagyon gyors, nagyon változatos és tulajdonképpen végig természetes nyomon halad, ami az évek alatt egyre durvábbá vált emiatt. Kezdők számára különösen nehéz lehet a rengeteg nagyméretű terephullám miatt, amelyeket csak jó ritmusérzékkel lehet manuálozni és/vagy ugrani, mert ahhoz egyszerűen túl nagyok, hogy tempóból csak úgy át lehessen gurulni rajtuk. Emiatt állandóan rángatni kell a bringát, ami hihetetlenül rabolja az energiát. Mindehhez társul még a sok gyökér is, így tulajdonképpen csak a sziklakert alatti 50 méteres szervizúton történő sprint közben pihenhetnek a kezek. A híres sziklakerten pedig változtattak egy kicsit, így most nem lehetett akkora tempóval végigrombolni rajta, mert a szalagozással kanyarodásra próbálták kényszeríteni a versenyzőket. Persze ez például Gee Athertont cseppet sem érdekelte, és továbbra is simán átment egyenesen a legdurvább nyomon. Lazán csak annyit nyilatkozott, hogy nem látott ott köveket, csak egy fát az alján, amit ki kellett kerülni.
Változott még a célterület is, ami most a felvonótól balra volt pár nagy ugratóval, amely szedte is az áldozatokat. Sajnos magyar részről is.
A hétvége szokás szerint a 4X-szal kezdődött, amit a UCI és a Freecaster közti médiaszerződés miatt egyéb médiumok (elvileg) nem vehettek fel, ami az amúgy is egyre inkább érdektelenségbe csúszó szakágnak nem igazán használ. A versenyt a hatalmas sár tette nagyon izgalmassá, ahol a döntőbe három RSP versenyző mellé csak Jared Graves fért be. Természetesen a csapat keményen dolgozott az aktuális világbajnok ellen, akit így sikerült is a 2. helyre szorítani, és ezzel Michal Marosi lett a győztes.
A sár határozta meg a DH futamokat is, bár az edzések zömmel még száraz pályán zajlottak, ahol Gwin futotta a legjobb mért edzésidőt. Tudható volt viszont, hogy az időmérőn – de főleg a versenyen – komoly eső lesz. Ez bizonyos fokig még jó is lehetett, mert a híg sár jobban tapad.
A szombati időmérőkön aztán hamar kiderült, hogy a tavalyi élmezőny helyei nagyjából biztosítva vannak, mert Peat itt soha nem szerepelt igazán jól, így a 11. hely elfogadható tőle, viszont tényleg csak nagyjából, mert az új generáció keményen támadásba lendült. Látszott, hogy Hill tudja, hogy ez az ő hegye, és nem hagyott kétséget afelől, hogy felépült a sérüléséből. Csapattársa, Fairclough pedig nagy szezon elé néz. Tavaly egyre többször ment az abszolút idők környékén az időmérőkön, és mindig a durva körülményekhez alkalmazkodott jól, így vidáman várta a második helyről a döntőt.
A lányoknál Rachel Athertonra figyelt mindenki, bár látszólag eléggé lenullázta magát. A héten már törött kisujjal bringázott (egy mosogatószivacsot tekertek a markolatára, hogy valahogy kibírja a keze), és az időmérőn a cél előtti ugratóban esett egy hatalmasat, így a mezőny hátsó részébe került.
A vasárnapi főversenyre aztán végképp hatalmas lett a sár, ami rendesen szedte az áldozatokat. A végeredményre ez rá is nyomta a bélyegét. A lányoknál Rachel összehozott egy jó kört és nagyjából 10 másodperccel verte nagy riválisát, Sabrina Jonniert, ami tudva, hogy törött az ujja, elég megalázó érzés lehetett a női mezőnynek, és egyúttal jelezte is, hogy idén ő fog diktálni.
A férfiaknál érdekes, hogy a nagy veterán és világbajnok Peat a 45. helyen végzett, ami saját elmondása szerint élete legrosszabb helyezése, míg kettővel mögötte végzett a volt junior világbajnok Ruaridh Cunningham. Ők érthetően nem örültek annyira ezeknek a helyezéseknek. Az XS-es (2 centivel kisebb az S-esnél) Demóval élete első VK-ján induló Troy Brosnan viszont boldog volt közvetlen mögöttük a 48. helyen. 17 évesen először versenyzett Európában és igazi sárban. Nem semmi, hogy egyből ő lett a legjobb junior, aki nem mellékesen lazán verte az ilyen körülményeket és ezt a pályát remekül ismerő német, ausztrál, szlovák, osztrák és amerikai volt- és jelenlegi nemzeti bajnokokat. A jelek szerint nem csak Peatnek, de Hillnek is jó szeme van a tehetségek kiválasztásához és felkarolásához.
Hill egyébként bukott, bár már az első időmérőnél volt 2 másodperc előnye, és így csak az 5. helyre ért be. Felkerült a netre egy maribori 190 eurós számla, amit a csapatuknak tulajdonítanak, bár senki nem tudja biztosan, hogy kik követték el. A dolog pikantériája, hogy „table dance” és „lesbo show” is szerepelt a tételek közt. Lehet, hogy Hill és Brendog így ünnepelte meg, hogy új Demóik nyergében megnyerték az időmérőt, és emiatt volt Hill kissé dekoncentrált? Fairclough is visszaszorult a 3. helyre a sok hibája miatt, de cseppet sem volt bánatos, hiszen először életében lenyomta Hillt, másrészt szintén először a dobogóra állhatott.
Honfitársa, Gee Atherton is nagyon boldog volt a 2. helyével, mert ezzel végre megtört a 4. hely átok, azaz javított és nem rontott az időmérő eredményén.
Sokak szerint meglepetés, hogy Fabien Pedemanaud feljött a 4. helyre, de ő itt évek óta hasonlóan jól szerepel, úgyhogy inkább tartotta régi jó formáját.
Minnaar meglepődött a győzelmén, mert mindenki tudta, hogy ez nem az ő pályája. Legalább a dobogóra kerülés volt a fő célja, amit messze túlteljesített, és ezzel máris 70 ponttal vezet fő riválisával szemben, akit itt eddig megszorítani sem tudott, ami jó jel lehet a szezonra. Érdemes a videókon összehasonlítani a mozgását meg az erejét a többiekével. Talán ő az egyetlen, aki az utolsó mély tapadós sárral borított, nyomvályús ugratón nem csak átesett, hanem mérnöki pontossággal ívre ugrotta.
A verseny tanulsága, hogy a fiatalok Smith, Gwin, Bryceland, Joseph Smith, Cameron Cole, Justin Leov – és még sorolhatnék vagy 10-20 nevet – beértek, és idén bármikor felléphetnek az első tízbe. Az első húszban ugyanis már csak nyolc olyan versenyző volt, aki 25 éves vagy idősebb, míg a többiek nem is a huszonöthöz, hanem a húszhoz vannak közelebb.
Az előző cikkben írtam, hogy a Mondrakert nem fogjuk látni egy darabig az élmezőnyben. Tévedtem, mert Damien Spagnolo átvette a tavaly itt győzedelmeskedő Barel helyét és bejött a 11. helyre. Barel egyébként már otthon van a családjával, igaz még várnak bizonyos leleteket. Annyi biztos, hogy két bordája is törött. A combcsontját pedig egy 400 mm × 12 mm-es „átütő tengelyhez” rögzítették az operáció során. Sajnos nagyon hasonló sorsra jutott a hazai szezon két futama után 100%-os teljesítményű Lukács Rajmund is, aki a hírek szerint szintén combcsontját törte, amit még ott Mariborban műtöttek. Ezúton is jobbulást neki.
A bringák
Bár a csapatok hagyományosan a Sea Otteren szokták bemutatni az új gépeket, jutott finomság ide Mariborba is. A legnagyobb attrakció Hill és Brendog új Demoja volt (http://vimeo.com/11983181), amit az első napokban nem is engedtek nagyon fotózni, meg takargatták, ami felhasználói szemmel elég érthetetlen hozzáállás. Persze, ezzel az összes idei piros-fekete és a limitált zöld-fekete Demo is már csak „régi” Demo.
A gép megjelenése annyira elhomályosította az élesben itt bemutatott karbon V10 fényét, hogy Peaték meg is jegyezték epésen, hogy nem értik mi ez a nagy felhajtás a Demo körül, hiszen még csak nem is karbon. Ez a Demók időmérős tarolása és döntős 3. meg 5. helye után – szemben a V10 felemás sikerével – a savanyú a szőlő mondást juttatja eszembe. Abban igazuk volt, hogy az alapanyag még alu, bár a Speci eléggé komoly karbon tapasztalattal rendelkezik, de ez még valószínű, hogy csak egy prototípus. A tömeg ennek ellenére biztos, hogy csökken, hiszen jóval kisebb lett a gép. Az első háromszög nagyjából az SX-ekből érkezett, és nagyságrendekkel egyszerűbb szerkezetű, mint a „pókhálós” Demók eleje. A hátsó rész szerkezetileg maradt a régi csak mindent összenyomtak benne: kisebb a magnézium link, rövidebb a támvilla és az alsó kis háromszög is. A tag az újabb Speciken megszokott speciális rögzítésű, és ránézésre maradt a megszokott hosszúságú.
Jó volt látni Aaron Gwint, akit a Yeti fennállásának 25 évfordulója alkalmából az eredeti sárga-türkiz színekbe öltöztette és a hátára felkerült a driftelős, napszemüveges jeti is. A még mindig prototípusnak számító új DH gépe is megkapta a retró festést.
A verseny igazi technikai érdekességét a Dirt magazin rögtönzött méregetős videója jelentette (http://dirt.mpora.com/news/dirttv-world-cup-bike-weighin.html), ahol lemérték az élmezőny kilenc gépét (adatokat lásd az alábbi táblázatban). Sok csak a számítógép előtt „bringázó” ember számára lehetnek meglepőek az adatok, mert egyértelműen azt mutatják, hogy nem a bringa mérete és tömege a döntő, hanem szerencsére még mindig az számít, hogy ki ül rajta. A mellékelt táblázatban kiemeltük a két szélsőértéket, azonban kell némi magyarázat is, hogy ne jussunk téves következtetésekre. Ben Reid ugyanis 15 centivel alacsonyabb, mint mondjuk Peat vagy Minnaar, és kilóban is legalább ennyivel kevesebb. Értelem szerűen S-es géppel megy, míg az utóbbiak direkt nekik készült XL-es vasakkal. Nagyobb méret, nagyobb tömeg. Nem beszélve a nehezebb rugókról, és egyéb súlyfüggő dolgokról.
DH világkupa 1. forduló, Maribor
Azt is fontos megemlíteni, hogy erre a pályára mindenki nehezebb gumikat és belsőket tett fel, szinte minden gépen volt valamilyen sárvédő, amelyek jelentősen megdobták a súlyt. A szezont beharangozó cikkemben említettem, hogy Peat vb-győztes alu V10-e 16,8 kilóra lett lekönnyítve. Az idei karbon csodájuk eleve sokkal könnyebb, így egy lazább pályán biztosan 16 kg körül, vagy még az alatt lesz. Az Intense szerelője is megjegyezte, hogy az eddigi legkönnyebb versenybeállításukkal egy kilóval könnyebb a gép.
A tömegnél azonban szerintem érdekesebbek a tengelytáv adatok. Elterjedt az a nézet, hogy rövid tengelytáv egyenlő jobb kanyarodás. Ez alapján Ben Reidnek kellett volna nyernie, aki 89 mm-rel rövidebb gépet terelget, mint mondjuk Barel és csapattársai. A táblázatból viszont egyértelműen látszik, hogy egy bizonyos szint fölött a stabilitás fontosabb – ami meg ugye a hosszúság függvénye. Bolti bringákon 1200 mm fölötti tengelytávokat nem igazán lehet látni, legfeljebb csak egy két cég L-es gépénél. Ez persze összefügg azzal is, hogy a versenyzők bringái akár 3-4 fokkal is laposabbak lehetnek, mint amit mi ugyanattól a márkától megvehetünk. Szerencsére ez a bekövült 65 fokos fejcsőszög tendencia kezd eltűnni, és egyre több lapos vagy állítható fejcsőszögű gép kerül a piacra.
A láncvillák viszont mérettől függetlenül elég egységesen 44 centiméter körül vannak, ami alól leginkább a Demo volt eddig kivétel, a maga 422 mm-ével. Most a verseny alatt annyira rejtegették az új változatot, hogy a kinézetén kívül semmi érdemi adatot nem lehetett megtudni róla.
A videó érdekessége volt még, hogy egyes csapatfőnökök mennyire nincsenek tisztában a bringák adataival, illetve bizonyos mértékegységekkel.
Hogy milyen viszonyok voltak a versenyen, azt pedig jól mutatja, hogy Minnaaar gépe a döntő céljában 20 kiló fölé hízott a sártól, azaz bő 3 kilóval volt nehezebb.
A végére tartogattam a jó hírt: az IMTTO közbenjárására mostantól ismét ingyenes lesz a Freecasteren a versenyek közvetítése, így lehet bekészíteni a popcornt Fort Williamhez!
A pünkösdi hétvégén rendezték Offenburgban a hegyikerekesek idei, harmadik világkupáját, az olimpiai krossz viadalnak az angol és a belga után adott a német város otthont. Magyar részről a felnőtt férfiak és nők mezőnye mellett az utánpótlásfutamokban is volt érdekeltség, a junior fiúk esetében az offenburgi, a szingapúri olimpia egyik felmérő versenye is volt egyben. A felnőtteknél összesen hat magyar szerzett világranglista-pontot, a londoni olimpiára beindítva a pontszerző gépezetet.
MTB világkupa, Offenburg
A férfiak rajtlistáján – az U23-asokkal együtt – közel 50 csapat mintegy 240 kerekese szerepelt, a verseny a francia Julien Absalon győzelmével zárult. A magyarok csapatszínekben álltak rajthoz. Parti András (SRM Stevens, német) legjobb magyarként – 12:03 perces időkülönbséggel – 64-ként, Juhász Zsolt 2 körhátránnyal 128-ként, Bogár Gábor (4 körhátrány) 192-ként, Csielka Márk (4 körhátrány) 199-ként, Szatmáry András (4 körhátrány) 201-ként haladt át a célvonalon – utóbbi négyen az Euro One-Cube Pro MTB Team-et képviselve. Miután mind az öt kerekes teljesítette a versenyt, így fejenként 3-3- világranglista-pontot kaptak. A hölgyeknél a kanadai Catharine Pendrel végzett az élen, az U23-as Benkó Barbara (Rothaus-Cube, német) szintén közel 12 perces hátránnyal, 39-ként ért célba, helyezésével 29 világranglista-pontot gyűjtve.
A juniorok válogatottként vettek részt a világkupán. A fiúknak az offenburgi világkupa egyben válogató volt a közelgő ifjúsági olimpiára. A Benkó László utánpótlás szövetségi kapitány által kiírt kritériumoknak megfelelően Pintér Tamás (Cube-Csömör) és Fenyvesi Péter (X2S Kona Team) utazását a hazai szövetség finanszírozta. A többi junior – köztük a lányok –, Panyi János (Meditech SC), Meggyesi Gergő (PCCC), Kéri Zsófia (LTV Merida Racing) és Vaskó Luca (Merida HCT) részben szövetségi támogatással álltak rajthoz. A fiúknál holland győzelem született: Van der Heijden gurult át elsőként a célvonalon. Fenyvesi 17 perces hátránnyal 64. lett, míg Pintér 1 körhátránnyal 80. Meggyesi és Panyi nem fejezte be a viadalt. A lányok versenyét a francia Ferrandt Prevot nyerte, Kéri 1 körhátránnyal 28., Vaskó 2 körhátránnyal 30. lett. A világkupát követően a szingapúri kvalifikáció állása szerint Fenyvesi Péter vezet (25 pont) Pintér Tamás (20 pont) előtt. A május 9-én elmaradt pécsi olimpiai krossz verseny helyett Benkó László az e hét végi, C1-es kategóriájú horvát, samobori versenyt jelölte ki az olimpiai kvalifikációs válogató utolsó állomásaként. A szövetség – az elmúlt versenyeken elért eredmények és egy, az ezzel összefüggésben lévő májusi elnökségi határozat alapján – Fenyvesi Péter és Pintér Tamás utazását támogatja.
Az előző években az AM kormányszárak robosztus kinézetükkel és 12 fokos emelkedésükkel taroltak a piacon. 2010-ben a Syncros, követve a minél könnyebb-, hosszú rugóutas bringákra irányuló végfelhasználói igényt, és azt a trendet, hogy az emberek szeretnék minél alacsonyabban tartani a bringájuk elejét az AM stucnikat is átalakította.
A 12 fokból 8 fok lett, ami egy ésszerű kompromisszum, és a megmunkálás, valamint a külalak is finomodott. Ezek mellet ez a család is megkapta fényes fekete festést. Ennek eredményeként a 100 mm-es kormányszár csupán 165 g-ot nyom az eddigi 185-tel szemben.
Próbálgattuk, de a merevségében nem történt változás.
Elérhető méretek: 70-110 mm.
Elérhető színek: fényes fekete grunge, fehér.
670 mm széles-, 25 mm emelkedésű-, merev-, a durvább bánásmódnak is ellenálló kormány, amely változó falvastagságú-, 2014-es alumínium csőből készül.
31,8 mm-es kormánybefogó méret, 5 fokos-, ideális hátrahajlás.
A tavalyi évhez képest 25 grammal könnyebb, így csupán 294 g-ot nyom.
Persze kívülről minden kormány egyforma, de ha belenézel a végén, láthatod az egyenletes-, stresszpont-mentes belső kidolgozást, a festés pedig tényleg halál precíz és szépséges.
Erre is igaz a Syncros jelmondata: ”Mi bombabiztos MTB alkatrészeket készítünk 1983 óta.”