Lentivel négy éve ismerkedtem meg a patakhegyi pályán. Természetesen előtte én is megnéztem a híres Csepel riders-es videókat, amelyekben Gábor kiemelt szerepet kapott. Hihetetlen trükk-kombinációival rögtön elkápráztatott mindenkit. Az évek során stílusa még tökéletesebbé csiszolódott, az új trükkökről nem is beszélve. Szerénysége, a sporthoz és az emberekhez való hozzáállása példaértékű lehet mindenki számára. Magyarország egyik legsikeresebb dirt jump versenyzőjével beszélgettem, akitől a külföldi megmérettetések sem állnak távol.

– Szia Lenti! Kérlek, mutatkozz be a Bikemag olvasóinak!

– Sziasztok, Lenthár Gábor, egyetemi hallgató és notórius dirt jump versenyző vagyok. A kerékpáros társadalomba „Lenti” néven törtem be, aki ismer, így ismer. Jelenleg a Neuzer Kft-nek bringázom, legtöbbször dirt jump versenyeken fordulok meg. Extrém bringázásom kezdetén kipróbáltam sok szakágat, triállal kezdtem, de egy év után átpártoltam az ugratásra. Ekkor jött a dual slalom és 4X versenyekre járás, míg végül a dirt jumpnál álltam le. Nem tudok vázat pörgetni, ez momentán a legnagyobb szívfájdalmam…

– Mikor kezdtél el biciklizni? Mi volt az első olyan élmény, melynek hatására egyértelműen komolyan akartál foglalkozni a sporttal?

– Azt hiszem először 2000-ben – azaz 9 éve – éltem át a bicajozás egy olyan élményét, ami aztán mindig visszahúzott ide. Amikor először jártam bringával a Normafánál, egyből megfogott a szabadság érzése, és tudtam, ez a hobbi le fog kötni. Ebben az évben el is indultam első versenyemen, a Duna Maratonon, ami szintén nagy élményeket adott, és nem tudtam szabadulni többé. Szüleim ezt látván a lehető legtöbb támogatást adták hozzá, így kerültem be a Veres Ördögök SE-be is, ahol elhatároztam, hogy az extrém válfaját szeretném űzni a kerékpározásnak.

– Mit gondolsz a mai mountain bike szakágról? Kik azok a biciklisek, akiket igazán tisztelsz?

– Ha most szétnézek ebben a szakágban, teljesen mást látok, mint amikor én kezdtem. Rengeteg ügyes, vakmerő és fiatal bringás van, a versenyzők listáján széles a paletta, nem úgy, mint régen. Nagyon felkapott lett ez a sportág a srácok körében, és bringázás terén sok mindent lesnek el külföldről. A bringások körében nem feltétlenül az érdemel tiszteletet, aki nagyon ügyes. Mindig vannak fellángoló emberek, akik megmutatják, hogy tehetségesek, de valami miatt kiszállnak a sportból hamar. Azokat becsülöm, akik sokáig a versenysportban tudnak maradni, megmutatják magukat évről évre, kitartóan edzenek, és egy-egy sérülés sem tántorítja vissza őket.

– Milyen irányban látod fejlődni a bringás karrieredet?

– Eddig minden évben tudtam hozni a magamnak kitűzött teljesítményt, miszerint pár új trükköt elő kell varázsolni. Nem szeretnék azzal az érzéssel találkozni, hogy rosszabb vagyok, mint korábban, ezért meg is teszek mindent. Az utóbbi időben a tanulmányaim miatt kissé háttérbe szorult a bringázás, de azért ott vagyok minden lényeges eseményen, igyekszem tartani a lépést a többiekkel, ami nem könnyű mostanság!

– Szeretsz versenyezni?

– Határozottan igen! Szeretem azt a légkört, a rendezvény és a közönség hangulatát. Itt futhatsz össze mindig a legtöbb jó bringással, nagy nyomás nehezedik rád és az adrenalin sokkal több, mint egy szimpla edzésen. A versenydrukk miatt lehet, hogy még többet is beadsz, mint amire képes voltál addig, és a kihívásokat mindig is szerettem.

– Melyek a legkedvesebb versenyemlékeid és melyik versenyed sikerült eddig a legjobban?

– Ha a terjedelem engedi, három versenyt említenék meg, két külföldit, és egy magyart. Bécs volt 2007-ben a legkedvesebb emlékem, hogy 40 indulóból sikerült bejutnom a döntőbe (12), pedig egyáltalán nem készültem rá. Pár hónapra rá Svájcban sem gondoltam volna, hogy mint az egyedüli versenyző, aki nem szaltózik a 7 m-es duplán, mégis 5. helyezést ér el olyan nevek előtt, mint Andi Wittman, Mike Smith, Rob J vagy Mischa Breitenstein. A médiában még sokat láttam vissza ezt az eseményt, azért is kedves emlék. Itthon pedig tavaly év végére sikerült felépülnöm a sérülésemből, és egy jó hangulatú, erős, színvonalas versenyt végül meg tudtam nyerni, nevezetesen a harmadik Patakhegyi Dirt Jumpot, ami régóta vágyam volt.

– Mit csinálsz a szabadidődben, amikor éppen nem montizol?

– Legtöbb időmet a suli veszi el, ha nem bent ücsörgök előadásokon, akkor itthon görnyedek a gép előtt (a mérnök informatikai szak átka). Persze mást is csinálok, esténként én is belevetem magam néha a szórakozóhelyek világába, vagy a barátnőm társaságát élvezem, vagy leülünk pókerezni a haverokkal. Focizni is el szoktam járni, mint bokaregeneráló, állóképesség-növelő intézkedés, és mindig kipróbálok valami új sportágat is (gokart, falmászás…).

– Indultál már néhány külföldi versenyen, ahol szép sikereket értél el. Mit gondolsz, javít a magyarok megítélésén, hogy megjelennek ezeken a versenyeken?

– Elsősorban az a haszna, hogy a rendezvényszervezők tudomást szereznek a magyar kvalitásokról is. Ez mindenképpen előnyös, mert a legtöbb külföldi verseny meghívásos. Kapcsolatok alakulhatnak ki, ami rosszul nem sülhet el. Példát is láttunk rá az utóbbi években: itthoni versenyző meghívása külföldi versenyre, külföldi versenyző magyar versenyre csábítása. Ezek mind jótékony hatásúak a magyar extrém szakág fejlődésében, tehát baj nem lehet.

– Kedvenc bicós hely, film, zene?

– A Kranked és a New World Disorder sorozatokon nőttem fel, de mostanában „bejönnek” a művészibb beállítottságú bringás filmek is, mint például a Seasons. Zene terén mindenevő vagyok, még bringázás közben is. Kedvenc helyként bármelyik külföldi bringás parkot említhetném, a nagy méretek miatt, itthon pedig elsősorban Csillebérc, ahol sok éve a trükkjeimet tanultam, és a patakhegyi pálya, ahova sokat járok a társaság miatt is.

– Kedvenc trükk?

– Leszállni a pedálokról, megfogni a nyerget, és amennyire csak tudja az ember, kitolja maga elé a bringát, a lábával meg hátralendít, egészen homorít. Fantasztikus érzés, ha kellő méretű ugrató áll rendelkezésre, és szerintem rendkívül látványos. A trükk neve: superman seatgrab.

– Tudom, hogy nemrég épültél fel egy komoly bokasérülésből. Sikerült meggyógyulnod teljesen?

– Tavaly sikerült felgyógyulnom egy elég régi bokasérülésből, azóta kapaszkodok vissza, meg is látszik a teljesítményemen sajnos a sok kihagyás. Eddig rossz volt, mert egy hibátlan érkezés után is sajgott a bokám, nem tudtam kicsivel sem többet vállalni a biztosnál. Az idei évben már nem zavar a bokám, de mindig óvatosnak kell lenni, nehogy megint pihenőpályára kerüljek.

– Mik a terveid a jövőre nézve?

– Elsősorban szeretném az egyetemet befejezni, és ezt úgy megoldani, hogy maradjon időm rendszeres edzésekre. Szeretnék újra a dobogó legfelső fokára állni itthon, és ismét kipróbálni magamat külföldön. Régi álmom továbbá egy CC bringa, amivel csak úgy tekergészhetek a hegyen, amin van váltó, magas nyereg és kormányszarv. Persze ez csak utópia…

– Köszönjük az interjút! Üdvözlet, köszönet, egyéb?

– Köszönettel tartozom a szüleimnek, hogy a kezdetek kezdetén maximálisan támogattak, aztán Setinek, aki belerángatott ebbe a sportágba a legelején, és nem utolsósorban a Neuzer Kft-nek, amely lassan már harmadik éve támogat alkatrészekkel. Üdvözölni szeretném a bátor hátsófékeseket, a remek Patakhegyi Kru-t, a master bajnok Gizmót és persze az új generációt is. Szia Anyu!

Szöveg és fotó: Szász Norbert

Megjelent a Bikemag 2009. május-júniusi számában.