Home Blog Page 1221

Pertorini Márió: országút magyar szemmel

Canon EOS1D Mark II, 24 mm, 1/20, f20, ISO 50; TdH 2005 – Szétesve. Az utolsó napon Dunakeszi felé
Canon EOS1D Mark II, 24 mm, 1/20, f20, ISO 50; TdH 2005 – Szétesve. Az utolsó napon Dunakeszi felé

Bevallom őszintén, az interjú előtt Pertorini Márió neve ismerős volt ugyan, de egy képet sem tudtam felidézni tőle, vagy eseményt, ahol dolgozni láttam volna. Aztán készülvén a beszélgetésre, hamar kiderült, hogy van legalább 15 olyan fotója, amit már rengetegszer láttam itt-ott, ahogyan mindenki más is láthatta már, csak legfeljebb nem tudatosult bennünk, hogy az adott lapban, borítón, katalógusban az ő munkáit nézegetjük. Budai otthonában látott vendégül, ahol rögtön az elején kiderült, hogy abban az évben végzett a Kertészeti Egyetemen, amikor én is ott tanítottam, így – bár akkor és ott nem találkoztunk – rögtön oldottabb hangulatban kezdhettünk beszélgetni…

Pertorini Márió, photosokk, fotó, fotózás, Tour de Hongrie
Pertorini Márió

Névjegy:
Név: Pertorini Márió
Életkor: 31
Végzettsége: fényképész, kertészmérnök és marketing szakmérnök
Szakterülete: hivatásos fényképész, elsősorban műtermi alkalmazott fotográfus, divat, esküvő valamint sportriport vonalon
Mióta fényképez hivatásosként: 1999 óta
Felszerelése: Canon EOS 1D Mark II, fényerős L-es objektívek 16-400 mm-ig
Fontosabb munkák: a Tour de Hongrie hivatalos fényképésze 2005-ig, Bringa, Bikemag, Pedál, Axel-Springer Lapkiadó, Alexandra Kiadó

Canon EOS1D Mark II, 98 mm, 1/2000, f2.8, ISO 250; TdH 2005, Kerecsend felé az 5. szakaszon. – Nincs megállás! Kisebb műszaki hiba elhárítása menet közben a szervizautóból
Canon EOS1D Mark II, 98 mm, 1/2000, f2.8, ISO 250; TdH 2005, Kerecsend felé az 5. szakaszon. – Nincs megállás! Kisebb műszaki hiba elhárítása menet közben a szervizautóból

– A neved nem az a tipikus magyar név. Honnan ered?

– Ahogyan az sejthető, olasz eredetű, ugyanis a dédszüleim olaszok voltak. A következő generáció ellenben már Ausztriában élt, én pedig már itt Budapesten nőttem fel magyarként, de a név és a tésztaimádat megmaradt.

– Marketing szakmérnöki diplomamunkádat meglehetősen szokatlan témában, a fotográfusok XXI. századi helyzetéről írtad. Mi volt a kutatásaid konklúziója?

– Sajnos a digitális technika elterjedésével a fénykép elvesztette klasszikus értékét. Számolatlanul készülnek a silány minőségű képek mobiltelefonnal, olcsó és drága gépekkel egyaránt. Ezek nagy része aztán az enyészeté lesz, soha nem nézzük vissza őket, albumba vagy a falra soha nem kerülnek ki. Sokan már igazolványképért sem mennek fényképészhez. A lakossági szolgáltatások tekintetében viszont kiugróan magas az igény az esküvők megörökítésére. Ezt sokan nem akarják a véletlenre bízni, inkább szakembert hívnak. Az alkalmazott fotográfia viszont éli tovább digitális életét, legyen szó reklám, divat vagy illusztrációs munkáról. Ez a szakma számára továbbra is kihívás maradt.

Canon EOS1D Mark II, 200 mm, 1/1000, f4, ISO 200; TdH 2005, a királyetap – Irány Kékestető!
Canon EOS1D Mark II, 200 mm, 1/1000, f4, ISO 200; TdH 2005, a királyetap – Irány Kékestető!

– Mindig fényképésznek készültél?

– Nem, bár már nyolc-tíz éves korom óta készítek képeket és végigjártam a szamárlétrát a kis ikonos orosz gyerekgéptől a Canon EOS 1Ds-ig, ahogy a képzés szintjén is. Volt egy másfél éves kitérőm az egyetemen informatikusként, majd végleg eldöntöttem, hogy fényképész leszek. Elvégeztem a Práter utcai szakképzést, amely önmagában még semmit sem jelent, a mi évfolyamunkból például csak hárman maradtunk a szakmában. Az évek során a természet szeretete miatt – amelyből nálam egyébként a montizás is ered –, elvégeztem a Kertészeti Egyetemet is, bár soha nem dolgoztam ezen a vonalon.

– A montizásból hogyan jött a montisok fotózása?

– Viszonylag egyszerűen: kijártam a versenyekre, ahol összeismerkedtem Pálos Istvánnal, így hamarosan a Bringának kezdtem dolgozni, majd idővel bővült a lista. A sportoké is, hiszen később más lapoknál labdarúgás, vízilabda, rali és motokrossz lett a szakterületem. A magyar labdarúgásból két év alatt sikerült is teljesen kiábrándulnom, a színvonaltalan játék és a sok balhé miatt. Néha elkerülhetetlen volt munka közben a szurkolók „jóindulata”. Ennek tetejében aki a tűzvonalban dolgozik, annak kijár egy kis lökdösődés, suhogó gumibot és könnygáz is.

Canon EOS1D Mark II, 24 mm, 1/20, f20, ISO 50; TdH 2005 – Szétesve. Az utolsó napon Dunakeszi felé
Canon EOS1D Mark II, 24 mm, 1/20, f20, ISO 50; TdH 2005 – Szétesve. Az utolsó napon Dunakeszi felé

– A Tour de Hongrie Eisenkrammer Károly vezette időszaka alatt végig ott voltál hivatalos fotósként. Hogyan kezdődött ez a kapcsolat?

– Az első évben még a Sportfórum riportereként közvetítettem a versenyt. Ekkor még inkább montis körökben voltam járatos, de Eisit onnan már ismertem, így hamar megtaláltuk a közös hangot. Következő évben már ő hívott, hogy legyek a verseny hivatalos fényképésze. Ezt én boldogan elvállaltam, mert a verseny hangulata, a szervező csapat, az események teljesen lenyűgöztek. Egész évben azt az egy hét csodát vártam.

– Hogyan zajlott egy munkanapod ott?

– Töményen… Hajnali kelés, hajnali fekvés, közte folyamatos munka. Ha épp nem a gombot nyomtam, vagy nem a laptop előtt ültem, a stáb részeként természetes volt, hogy segítek a többieknek molinózni vagy akár kordont pakolni.

Gyors és kómás reggeli közben már az útvonalat néztem át, megbeszéltük a szakasz fontosabb állomásait, a nap eseményeit. Aztán 3-4 óra motorozás – legyen akár tűző napsütés az Alföldön vagy szakadó eső a Bükkben. Célba érkezés után kezdődött a mi versenyünk Gombkötő Roland sajtófőnökkel, hiszen ilyenkor villámgyorsan össze kell állítani a sajtóanyagot, ehhez a legjobb 2-3 képet kell megtalálnod. Ha elment a sajtóanyag, akkor a napi több száz kép válogatása, rendszerezése és a verseny honlapjának képekkel feltöltése kezdődött és tartott hajnalig.

A verseny hivatalos fényképészeként a sajtót a lehető leggyorsabban kell kiszolgálni. Így aztán amíg nem küldtem el az összes e-mailt, amíg Roland nem írta meg az összes cikket, addig nem volt megállás. Közben legfeljebb a laptop fölött rágcsálod a már rég kihűlt ebéd-vacsora egyveleget. Emlékszem arra, amikor egyszer hat órát aludtunk. Egyszeri, hihetetlen ünnep volt, csak a reggelink bánta… Szóval nagyon fárasztó, de ezt nem érzi az ember a nagy pörgésben, mert nincs rá idő. Mi ezt szerelemből csináltuk, és minden évben remegve vártuk, hogy újra ott lehessünk. Így aztán nagyon hiányzik, immár második éve…

Canon EOS1D Mark II, 200 mm, 1/250, f8, ISO 400; T-Mobile Criterium Tour 2006, Szeghalom – Lekörözés?
Canon EOS1D Mark II, 200 mm, 1/250, f8, ISO 400; T-Mobile Criterium Tour 2006, Szeghalom – Lekörözés?

– Egy korábbi interjúalanyunk, Marketa Navratilova nyilatkozta, hogy iszonyú fárasztó dolog motorról dolgozni. Valóban?

– Ez így van. Nem lehet motoron háttal ülve fényképezni, így aztán folyamatosan forgolódni kell. A comboddal szorítod magad a motorhoz, hiszen más végtagod nem áll rendelkezésre. A motor gyorsít, lassít, kanyarodik, ráz, rángat, miközben te gumiemberként hátrafordulva a keresőben kukucskálsz és próbálsz komponálni, élességet állítani. Olyasmi, mint hullámvasúton csukott szemmel tornamutatványokat végezni. Mindezt napi 100-170 kilométeren keresztül. Az első napok végén hihetetlen izomlázam szokott lenni. Aztán elmúlik.

– Hogyan képzeljük el a fotós és motoros közös munkáját?

– Különleges összhang szükséges, mert elég nehéz a menetszél, meg a bukósisak miatt kommunikálni. Szerencsére egy évet leszámítva mindig nagyon profi sofőrjeim voltak. Általában előre megbeszéljük az útvonalat, hogy hol kell mondjuk előremennünk, mert ott bemegyek majd a búzatáblába vagy felmászom egy dombra.

Nagyon fontos, hogy ne motorozzon, hanem engem szállítson. Úgy kell közlekednünk a mezőnyben, hogy a versenyzőket ne zavarjuk, de közben mégis ott legyünk. Fel kell ismernie a mezőny mozgásából, mire készülnek a kerekesek, mert egy pillanat alatt a mezőny közepében találja magát az ember, amikor hirtelen átcsapnak a túloldalra. És még egy nyolcvanfős mezőny közepéből is tudni kell, merre van a kiút!

A jó motoros érzi, hogy mit akarok, egy kézjelemből tudja, hogy most előre kell tépnünk és akkor akár 200 felett is húzza. Tudja, hogy mikor, hova helyezkedjen. Próbál úgy fékezni, hogy én ne koppanjak a hátán, mert ugye nem kapaszkodok és mellesleg 8-10 kiló lobog a nyakamban és a derekamon. Érzi, ha épp lehajolok, és olyankor úgy tart ellen, hogy én gond nélkül exponálhassak, de közben ne is boruljunk bele az árokba. Szóval nem egy kéjutazás ez számára és közben folyamatosan figyel rám és kiszolgál.

Canon EOS1D Mark II, 200 mm1/320, f4, ISO 200; T-Mobile Criterium Tour 2006, Tiszafüred – Összeöltözve
Canon EOS1D Mark II, 200 mm1/320, f4, ISO 200; T-Mobile Criterium Tour 2006, Tiszafüred – Összeöltözve

– Esőben is végig a motoron vagy?

– Természetesen. Előfordul, hogy látni is alig lehet, de esőben egészen különleges képeket lehet készíteni, nem szabad kihagyni.

– Ilyenkor van valamilyen speciális trükköd a felszerelés védelmére?

– Nincs. Csak magamat védem, mert kegyetlenül el lehet ázni. Az elején kérdezted, hogy miért pont EOS 1-est használok. Hát azért, hogy ilyenkor se legyen gondom. A gép van értem és a munkámért. Bár igyekszem óvatosan használni, de azért nem kímélem.

– A Tour de Hongrie körüli botrányok miatt kiszálltál a versenyfotózásából. Egyben a sportfotózásból is?

– A kerékpársportból tulajdonképpen igen, de más sportágak azért megmaradtak. Most már csak meghívásra megyek sportot fotózni. Idén voltam a Duna Maratonon, felkértek célfotózásra. Ezt a műfajt nem tartom szerencsés dolognak, hiszen egy kerékpáros maraton nem olyan, mint az evezés, ahol az utolsó lapáthúzások a legizgalmasabbak. Szívem szerint valahol a pályán készítettem volna kemény akciófotókat, de a szervezők a célfotót igényelték. Ez egy nagyon kemény egész napos robot. Lefényképezed a rajtot, majd egy órával később kezdődik az őrület, jönnek az első célba érkezők. Mindenkiről kell kép, így aztán este fél nyolcig nem mozdultam el a helyemről csak nyomtam, nyomtam. Enni is csak akkor tudtam, amikor a számba tették a szőlőcukrot – ez volt az egész napi betevő. Aztán hazaérve képválogatás és átméretezés, szóval ez a nap is éjjel egy óra felé ért véget, de ez sajnos nem az a „Tour-érzés”…

Canon EOS1D Mark II, 170 mm, 1/250, f5.6, ISO 320; Budapest, 2006 – Futárszerelem
Canon EOS1D Mark II, 170 mm, 1/250, f5.6, ISO 320; Budapest, 2006 – Futárszerelem

– Több fotós panaszkodott már, hogy gyakran sokallják az áraikat. Veled is előfordult már ez?

– Igen. Amikor azzal jönnek, hogy más a feléért, negyedéért, tizedéért is megcsinálná, akkor mindig azt kérdezem, hogy akkor miért engem hívtatok. A fényképezés attól függetlenül, hogy ma boldog-boldogtalan nyomja a gombot, továbbra is egy szakma maradt, amelyet megtanultam, amelyben profi vagyok, így az én exponálásomnak ára van, mert az a kép tudatosan készül, nem a véletlenen múlik, és a megrendelő minőséget fog viszontlátni. Engem ezért hívnak.

– Kívánom, hogy még sok ilyen képet láthassunk tőled, és köszönöm a beszélgetést!

Canon EOS1D Mark II, 27 mm, 1/125, f18, ISO 200; Critical Mass 2006
Canon EOS1D Mark II, 27 mm, 1/125, f18, ISO 200; Critical Mass 2006

Tanácsok és tippek a fotóstól:

1. Törekedjetek arra, hogy maradandót alkossatok. A fényképezőgép nem videokamera, hogy ész nélkül nyomjátok a gombot. Mindig legyen mondanivalója a képnek.
2. A fényképezés a fénnyel rajzolás művészete. Lássátok meg és használjátok tudatosan a fényt.
3. Nem a csúcstechnikától lesz jó a kép, hanem az egyéni látásmódtól, ötlettől. Szakadjatok el a sablonoktól és használjátok bátran a fantáziátokat!

Canon EOS1D Mark II, 125 mm, 1/250, f6.3, ISO 400; TdH 2005, 3. szakasz, Nagymágocs
Canon EOS1D Mark II, 125 mm, 1/250, f6.3, ISO 400; TdH 2005, 3. szakasz, Nagymágocs

Képsztori:

Egy félórás felhőszakadás ért véget Nagymágocs határában. Előrementünk, és egy éles kanyarban megálltunk, hogy szivárvánnyal a hátérben megörökítsem az elázott mezőnyt. Miközben megtöröltem az arcomat és a keresőt, megjelent mögöttem a kerékpárját toló bácsi, így a szivárványos kép helyett ez született. Megérte. Ezt a képet egy sorozat részeként beválogatták és kiállították a Sajtófotó Pályázaton 2006-ban a Művészetek Palotájában.

Megjelent a Bikemag 2007. szeptember-októberi számában

Szöveg: KGÁdám

Végéhez ér a pálya edzőverseny-sorozat – vajon kik lesznek az összetettek győztesek?

Pálya edzőverseny-sorozat 2010
Pálya edzőverseny-sorozat 2010

Ötödik, egyben utolsó fordulójához érkezik 2010. július 17-én, 11 órakor az idei edzőverseny-sorozat a budapesti Millenáris Velodromban. Az omnium jelleggel zajló küzdelem ezzel véget is ér az idei évre, így szombaton korcsoportos összetett győzteseket is hirdetnek.

Az U13-as korcsoport összesítésének élén jelenleg Hajdú Máté Olivér (BVSC-Zugló) áll, az U15-ös korcsoportot Peringer Balázs (KSI SE), az U23-Elit kategóriát pedig Solymosi Márton (BVSC-Zugló) vezeti.

Pálya edzőverseny-sorozat 2010
Pálya edzőverseny-sorozat 2010

Várható program:
– Programkezdés: 11 óra
– hivatalos időmérés – 1000 méteres állórajtos időfutam
– 200 méteres repülőrajtos időfutam (U13, U15, U17, U19, U23, elit)
– 200 méteres állórajtos időfutam (amatőr)
– tempóverseny (5 kör; U13, U15)
– tempóverseny (8 kör; U17)
– tempóverseny (12 kör; U19, U23, elit)
– 412 méteres repülőrajtos időfutam (U13, U15, U17, U19, U23, elit)
– 412 méteres állórajtos időfutam (amatőr)
– pontverseny (14 kör; U13, U15)
– pontverseny (20 kör; U17)
– pontverseny (30 kör; U19, U23, elit)

Nevezni a helyszínen és a versenykiírásban szereplő elérhetőségeken lehet.

Letölthető dokumentumok:
– versenykiírás

Pálya edzőverseny-sorozat 2010
Pálya edzőverseny-sorozat 2010

A Millenáris Velodromról röviden:

A Millenáris Európa egyik legrégebbi kerékpárpályája, mely 1896-ban a Milleniumi ünnepségek sportrendezvényeinek helyszínéül épült. Itt rendezték meg 1897-ben az első nyilvános hazai futballmérkőzést, 1928-ban pedig az UCI kerékpáros világbajnokság pályaszámainak adott otthont. Emeltfordulós, 412 méteres cementburkolatú pályáról van szó, mely az egyenesekben 11,6, míg a kanyarokban 36,6 fokos dőlésszögű. A Millenáris Sporttelep a Budapesti Olimpiai Központ része, a létesítménnyel kapcsolatos fejlesztési tervek kapcsán pedig 2006-ban a lebontása is felmerült. A hír erős kerékpáros civil szervezkedést váltott ki, ennek következtében az épület végül helyi védelmet kapott.

További információk az edzőverseny-sorozatról:
www.bvsccycling.hu
www.kmsz.hu

A Millenárisról bővebben:
www.velodrom.hu

Dolomiti Superbike: az álom valóra vált

Az első emelkedő tetején, 2000 m felett – itt még nem tudtam, mi vár rám, csak sejtettem…
Az első emelkedő tetején, 2000 m felett – itt még nem tudtam, mi vár rám, csak sejtettem…

Egy régi terv(álom) vált valóra, 10 év után jubiláltam, ismét részt vettem a Dolomiti Superbike montis maratonon. A ’90-es években mélyen megérintett a Dolomitok, már 1994-ben és 1997-ben is jártam a környéken, de akkor még túrabringával „felmálházva”. Akkor határoztuk el, hogy ide vissza kell jönni montival…

Több szempontból is beszédes a rajtszám :-)
69-es rajtszám a 96-on

Magyarországon 2000-ben még igencsak gyerekcipőben járt a montis maraton szakág. Az akkori nagy külföldi maratonozó és bringás szakíró Popovics Gyuri társaságában volt lehetőségem először kipróbálni a Dolomiti Superbike-ot, és már akkor tudtam, ide visszatérek. Mi is változott azóta? A táv hosszabb lett, megnőtt a szintkülönbség, eltűntek a V-fékes gépek, mindenki tárcsafékkel, karbon vázzal, ja és lehetőleg könnyű össztelós gépekkel teker. De lássuk részletesebben!

Itt az élmezőny még együtt haladt, a későbbi győztes Urs Huber az élen
Itt az élmezőny még együtt haladt, a későbbi győztes Urs Huber az élen

A 16. Dolomiti Superbike versenyen 3.648 induló vett részt 33 országból a hosszú- és középtávon. A legtöbben természetesen olaszok – közel 3000-en –, majd németek, osztrákok, belgák, svájciak, hollandok és csehek. A résztvevők többsége a 34 és 47 év közötti korosztályból került ki, a legidősebb induló 70 éves volt.

Egy pihentető egyenes szakasz kb. 1400 méteres magasságban, háttérben a híres Monte Cristallo csúcsa
Egy pihentető egyenes szakasz kb. 1400 méteres magasságban, háttérben a híres Monte Cristallo csúcsa

A maraton Villabassa nevű faluból startol reggel fél 8-kor. Hogy miért ilyen korán? Praktikus oka van, a rendezvény legfőbb szponzora a régió idegenforgalmi hivatala, így a korai start miatt kénytelen vagy a környéken megszállni. A versenyen mindkét táv együtt rajtol, 38 km-nél – magad mögött az első nagy mászással – eldöntheted, hogy elegendő a középtáv, vagy vállalod a hosszútáv közel 4000 méteres szintkülönbségét… Persze a döntésedet nagyban befolyásolja az időkorlát is, hiszen a pályán négy ponton van időkapu, ha nem éred el a kijelölt idő alatt, akkor automatikusan lezárják a pályát és a legközelebbi aszfaltúton visszaküldenek a célterületre.

Egy kis erdei csiki-csuki néhány fahíddal a vizenyős terepen. A képen 61 a hosszútávot teljesítő nő egyike
Egy kis erdei csiki-csuki néhány fahíddal a vizenyős terepen. A képen 61 a hosszútávot teljesítő nő egyike

Kíváncsi voltam, hogyan tudnak a versenyen, a pályán ennyi bringást kezelni: a nevezési csomag átvétele már két nappal a verseny előtt megkezdődik, körülbelül tíz perc alatt megkaptam csomagom, telis-tele a szponzorok hasznos termékeivel. Persze helyszíni nevezés nem volt, a nevezés online betelt már június elején. A rajtoltatás 5 perces blokkokban történt, egyszerre 700 versenyző indulhatott, a tervezett befutási idő szerint kellett már előre nevezni. E szerint kaptuk a rajtszámunk számát és színét. Az első 100 rajtszámot az eddigi legjobb teljesítők és a VIP személyek kapják. Az én rajtszámom (mint Bikemag-Merida Maraton Team-CST) teljesen véletlenül a 69-es lett, aminek nagyon megörültem, hisz a bringám típusa 96-os: Merida Ninety-Six… Megjegyzem, ekkora tömegben még soha nem maratonoztam. Mivel a verseny első 17 kilométere alatt 2014 m magasra kell feljutni először aszfalton majd erdei murvás úton, a mezőny jól széthúzódik.

Dolomiti Superbike 2010
Dolomiti Superbike 2010

Próbáltam az erőmet jól beosztani, mert ennyi szintet még soha nem tekertem egyszerre, illetve az olasz időjósok szerint az év eddigi legmelegebb vasárnapjára számíthattunk. Nem versenynek, inkább „teljesítménytúrának”, kihívásnak fogtam fel a hosszútávot. Egy cél lebegett előttem: egy jót bringázni, megcsinálni szintidőn belül, elérni minden időkaput, megúszni baleset nélkül, elkerülni a görcsöt, lehetőleg nem eléhezni vagy dehitradálódni. Az első időkaput bőven elértem, de meglepődve láttam, a legtöbben a hosszútávot választották. (Hazai maratonokon általában 150-en vagyunk hosszútávon, itt meg sikeresen szintidőn belül 1.400 férfi és 60 nő fejezte be, hihetetlen ez a létszám) Ami már az első lejtőn szembetűnt, hogy a murvás, sodródós lejtőn számomra felfoghatatlan sebességgel küldik lefelé. Egy ekkora tömeg azzal jár, hogy por, por és por… Elég egy kanyar, egy fékezés és már nem is látsz a portól.

Az első emelkedő tetején, 2000 m felett – itt még nem tudtam, mi vár rám, csak sejtettem…
Az első emelkedő tetején, 2000 m felett – itt még nem tudtam, mi vár rám, csak sejtettem…

Körülbelül a 75. kilométernél, 2.300 méter hegymenettel mögöttem éreztem, hogy itt pont elég is lett volna. Az időjósoknak igaza lett, kezdett a meleg elviselhetetlen lenni, még 2.000 méterhez közel is 30 fok felett volt a Polar órám szerinti hőmérséklet. Hiába készültem 2 kulaccsal, hiába álltam meg minden frissítőnél, erre a melegre nem számítottam. Közben megjelentek a viharfelhők és érződött a fülledt levegőben, hogy eső lesz… Meg is jött 80 km után, jó kis zápor, vihar kíséretében. Először még örültem, gondoltam elveri a port, de aztán ahogy egyre jobban esett, esett a hőérzet, meg kezdett csúszni az út. És a neheze még hátra volt, újabb és újabb elgyötört mászások, észveszejtő lejtőzések. Amíg délelőtt a rekord meleg és a por, délután az eső, a 20 fok alatti hőmérséklet és a csúszós lejtők okozták a nehézséget. Az utolsó emelkedő után jól elfáradva (kissé kimerülve) gondoltam már csak legurulunk és kész… Na és ekkor jött a feketeleves, a végét ugyanis megfűszerezték egy jó technikás, gyökeres ösvénnyel, ami az eső hatására igen csúszós lett. De végre a cél elérkezett, és az eső is elállt.

Ezt a sokszoros patakátkelést nagyon profin kiépítették, persze volt ahol ténylegesen kellett a patakban is menni…
Ezt a sokszoros patakátkelést nagyon profin kiépítették, persze volt ahol ténylegesen kellett a patakban is menni…

Az erőmet jól sikerült beosztanom, sikerült teljesítenem, bár több mint 9 órát voltam a pályán. Hogy miért érte meg mindez? Igazi magashegyi környezetben tekerhettem, az Alpok szerintem legszebb ösvényein, bringás útjain, egy profin szervezett versenyen. Ide még egészen biztosan visszajövök!

Túl a 110. kilométeren… A Dolomiti Superbike esőben, eső után is jól járható. A pálya talaja nem ragad, csak esetleg csúszik… Persze csak ott ahol gyökeres
Túl a 110. kilométeren… A Dolomiti Superbike esőben, eső után is jól járható. A pálya talaja nem ragad, csak esetleg csúszik… Persze csak ott ahol gyökeres

Tények a versenyről:

A Dolomiti Superbike helyszíne Budapestről közel 700 km-re található. Érdemes időben nevezni, idővel a nevezési összeg növekszik, illetve a létszám limitált. Ha eljössz a versenyre, érdemes pár napot maradnod, bringás eldorádó ugyanis a környék, igazi turistaparadicsom. Családdal, gyerekekkel, barátokkal ideális „aktív” nyaralási célpont lehet.

Nyolc óra és 40 perc nyeregben töltött idő után végre a célban. A rajtszám szerencsét hozott, teljesen véletlen, hogy a 3.600 indulóból pont én kaptam, pedig másoknak is volt Ninety-Six gépük…
Nyolc óra és 40 perc nyeregben töltött idő után végre a célban. A rajtszám szerencsét hozott, teljesen véletlen, hogy a 3.600 indulóból pont én kaptam, pedig másoknak is volt Ninety-Six gépük…

A nevezési díj 60 euró, lássuk, hogy ez mit is foglal magában! A versenyen 9 frissítő pont található, itt izotóniás ital, szendvics, banán, alma, dinnye, sütemények, gél, izotóniás szelet, keksz várja a résztvevőket. A versenyt 500 fős szervezőgárda biztosítja, a pálya minden pontján lelkes segítők, balesetisek vigyáznak a versenyzőkre. A rajtcsomagban minden induló az egyik szponzor – a Vaude – szélmellényét kapta, hozzá még Enervit szeletet, gélt, kekszeket, olasz tésztát, pastát. A végén, amikor az időmérő chipet leadod, értékes ajándékok közül választhatsz, például Vaude keréktáska, hátizsákok, pólók, sapik közül, amit épp szeretnél. Illetve jár még az egészhez egy hatalmas pasta party, masszázs…

A mósónál nem kellett sorba állni, két helyszínen legalább 20 mosó várt a célba érkezőkre
A mósónál nem kellett sorba állni, két helyszínen legalább 20 mosó várt a célba érkezőkre

Bővebb infó a versenyről és a környékről:
http://www.dolomitisuperbike.com/ és http://www.dolomitisuperbike.com/de/das-hochpustertal.html

Pályarajz és szinttérkép:
http://www.dolomitisuperbike.com/en/courses.html

A 2010-es verseny videója:
http://www.dolomitisuperbike.com/de/videos/16-sdsb-2010-videos.html

A második kulacsot fogadó kulacstartó elhelyezésének házi tuningja
A második kulacsot fogadó kulacstartó elhelyezésének házi tuningja

Szállásajánló:

http://www.dolomitisuperbike.com/en/unterkunft.html – különösen javaslom a verseny helyszínétől kb. 8 km-re 1500 m magasan található Brückele Gasthofot. Ha igazi olasz ízekre és vendégszeretetre vágysz kedvező áron, akkor itt a helyed. A pálya a ház előtt megy el, több nyelven beszélnek, még magyarul is… (http://www.gasthof-brueckele.it/)

A győztesnek mindössze 4 óra 50 perc kellett a hosszútáv 119 kilométeréhez…
A győztesnek mindössze 4 óra 50 perc kellett a hosszútáv 119 kilométeréhez…

És jöjjön pár szó az élmezőnyről:

A hosszútávon (119,9 km / 3.830 m szint) dupla svájci győzelem született. Urs Huber 4:50’06”-es idővel nyerte a hosszútávot, őt követték az olasz Mirko Celestino és Mike Felderer. A nőknél a svájci Erika Dicht nyert 5 óra 44 perces idővel, őt követte a finn Pia Sunstedt és a brit Sally Bigham.

A svájci Urs Huber nyerte az idei versenyt, nyereménye 2500 euró…
A svájci Urs Huber nyerte az idei versenyt, nyereménye 2.500 euró…

Eredmények:

Elite férfiak:
1. Urs Huber (svájci, Team Stöckli – Craft) 4:50’06,5”
2. Mirko Celestino (olasz – Semperlux Axevo Haibike) 4:50’26,3”
3. Mike Felderer (olasz – Full Dynamix) 4:52’32,4”
4. Jukka Vastaranta (finn – Tampereen Pyora Union) 4:53’31,7”
5. Marzio Deho(olasz – Cicli Olympia) 4:53’51,4”
6. Massimo Debertolis (olasz – Full Dynamix) 4:57’26,1”
7. Stefan Sahm (német – Team Bulls) 4:59’00,0”
8. Johann Pallhuber (olasz – Silmax Cannondale Racing Team) 4:59’26,9”
9. Karl Platt (német – Team Bulls) 5:01’08,9”
10. Matthias Leisling (német – Muskelkater Genesis Team) 5:03’50”

A hosszú táv férfi győztesei: balról Mirko Celestino (2.hely), Urs Huber (1.hely) és  Mike Felderer (3.hely)
A hosszú táv férfi győztesei: balról Mirko Celestino (2.hely), Urs Huber (1.hely) és Mike Felderer (3.hely)

Elite nők:
1. Erika Dicht (svájci – Wheeler IXS Swiss Team) 5:44’04,6”
2. Pia Sundstedt (finn – Craft Rocky Mountain) 5:49’29,5”
3. Sally Bigham (brit – Topeak Ergon Racing Team) 5:55’43,2”
4. Birgit Söllner (német – Team Firebike-Drössiger) 5:57’55,0”
5. Barbara Kaltenhauser (német – Team Radsport-Oberland-Stevens) 6:02’29,8”
6. Katrin Schwing (német – Trek) 6:12’25,0”

A hosszú táv női győztesei: balról Pia Sundstedt (2.hely), Erika Dicht (1.hely) és Sally Bigham (3.hely)
A hosszú táv női győztesei: balról Pia Sundstedt (2.hely), Erika Dicht (1.hely) és Sally Bigham (3.hely)

Külön gratulálok két honfitársamnak, akik közül Pap Zoltán a hosszútávot, Czira Zoltán pedig a középtávot teljesítette:
119 – H3M – 44. Pap Zoltán (Veresegyház – Samu Factory Team) 7:08’50,0”
56 – H2M – 176. Czira Zoltán (Budapest) 3:46’11,9”

A 2010-es év legjobbjai – az első 10 helyezett komoly pénzdíjjal térhetett haza
A 2010-es év legjobbjai – az első 10 helyezett komoly pénzdíjjal térhetett haza

Letölthető dukumentumok:
– A 2010-es Dolomiti Superbike hosszútáv pályája, elég változatos vonalvezetéssel
– A verseny szintgörbéje: a hosszútáv 3 nagy mászásból tevődik össze, nagyrészt erdei murvás utakon, néni technikás egynyomtávos trailekkel tarkítva

Térkép alapján talán egyszerűnek tűnik, de valójában nem az…
Térkép alapján talán egyszerűnek tűnik, de valójában nem az…

Szerző: Kovács Tamás (BikeMag – Merida Maraton Team CST)
Fotó:
Sportograf GmbH & Co. KG, Tölgyesi Rita

MTB retró: azok a csodás ’90-es évek!

Profi déhás a 90-es évek elején: cicanaci, canti fék, merevvilla…
Profi déhás a 90-es évek elején: cicanaci, canti fék, merevvilla…

Sok olvasónk 1993-ban, amikor az újság elődje, a Dave Erickson által alapított Mountain Bike Action Hungary indult, még pajzán gondolat sem volt. Szerkesztőségünk régebbi tagjai viszont akkor már egy ideje montiztak. Nem nehéz utána számolni, hogy már keményen a harmincas éveink közepe felé, vagy már azon is túl vagyunk, azaz jó két évtizede hajtjuk a pedált…

Profi déhás a 90-es évek elején: cicanaci, canti fék, merevvilla…
Profi déhás a 90-es évek elején: cicanaci, canti fék, merevvilla…

De mit is jelentett montizni a kilencvenes évek elején? Sopronban, ahol felnőttem, és ahol ma minimum négy komoly bringabolt van, csak a járműalkatrész boltban lehetett kerékpárt kapni. Csepel Sast meg Campinget, néha egy-egy BMX-et. Páraknak később sikerült magán úton Ausztriából behozniuk pár Offroad, Sator vagy Kettler, esetleg Bianchi gépet. A pénztelen tömegeknek viszont maradt a sufnituning: reszeltük a canti fékeket, fúrtuk a lyukakat, hogy könnyítsünk, terjedtek a dögnehéz fékmerevítő patkók, fűrészeltük a kormányt, mert a keskeny volt az igazi profizmus jele. Szóval dübörgött a dilettantizmus, hiszen senki nem látott még igazi montit, meg versenyt. Közvetlenül a kilencvenes évek legelején volt itthon először igazi, több helyszínes MTB kupasorozat, ami akkor egyenlő volt a cross countryval. Sopronban ’92-ben láttunk először telót, ami hihetetlen négy centit mozgott – papíron. Gyakorlatilag egy jobb Ritchey Logic acélvilla is kényelmesebb és jobban irányítható volt. Aztán megnyílt a Heavy Tools bolt, ahol minden nap megnézhettünk élőben egy 62.000 forintos (tehát teljesen elérhetetlen) Deore DX-es Alu Compot. Ez már maga volt a földi paradicsom. Ahogy a pozícionált váltók megjelenése is… Fiatalabbak kedvéért: a lánc nem ugrott egy kattintással magától a helyére, hanem érzésre kellett megtalálni a következő fokozatot.

A CC élmezőny 15 éve: John Tomac (Raleigh), Tinker Juarez (Klein), Gerhard Zadrobilek (GT Xi Zang Lee) és Thomas Frischknecht (Ritchey P-21). Utóbbi itt még telós stucnival (!) ment
A CC élmezőny 15 éve: John Tomac (Raleigh), Tinker Juarez (Klein), Gerhard Zadrobilek (GT Xi Zang Lee) és Thomas Frischknecht (Ritchey P-21). Utóbbi itt még telós stucnival (!) ment

Ebbe a lelkes, ám tökéletesen hozzá nem értő világba robbant be Dave újságja, hogy irányt mutasson: az első számokban Manitou (még amikor bringákat is gyártottak), Fat Chance (még amikor létezett) és Yeti bringák bemutatói. Interjúk Ned Overenddel, John Tomac-kel, Jimmy Deatonnel. Előtte soha nem hallottuk ezeket a neveket, ezzel valószínűleg a mai fiatalok megint így vannak már, de magoltuk az adatokat és rojtosra olvastuk a cikkeket. Ők lettek a sztárjaink, és a bringáink az elérhetetlen vágyálmaink. A rendszerváltás okozta eufórikus örömöt, naiv lelkesedést és bájos vadkeletiséget megérezte a Nyugat is, mert kuriózumként az évtized közepén – Dave hathatós közbenjárására – idehozták a világkupát Budapestre, amin olyanok is indultak, mint René Wildhaber, aki ugye ma a világ egyik legjobb endurósa.

Ilyen Yeti volt az, amivel Jimmy Deaton és Missy Giove évekig verte a férfi és női DH mezőnyt. A rugóút öt centi körül volt elöl és hátul is
Ilyen Yeti volt az, amivel Jimmy Deaton és Missy Giove évekig verte a férfi és női DH mezőnyt. A rugóút öt centi körül volt elöl és hátul is

Ennek apropóján járt akkor hazánkban a német Mountain Bike magazin. Pontosan tizenöt évvel ezelőtt a júliusi számukban jelent meg a számukra vadromantikus (Magyar)ország montisairól a következő cikk, amelynek szó szerinti fordítását kortörténeti dokumentumként közöljük:

——————————————

Helyszín: Budapest

Nincs még egy város Keleten, amely ekkora érdeklődéssel fordulna a Nyugat felé. Az emberek nem kérnek sem a szocializmusból, sem a katonai rezsimből. Eközben a hegyikerékpározás egyre fontosabb szerepet játszik a helyi fiatalok életében, a kerékpár egyaránt státusz- és szabadságszimbólum. A Mountain Bike az első világkupa keretein belül figyelte meg a magyar színteret.

A budapesti világkupán a rajongók teljesen kifordultak önmagukból: házilag készített kereplőkkel, kavicsokkal töltött palackokkal sarkallták a profikat még jobb teljesítményre. Emellett olyan hangosan üvöltöttek, hogy majd beszakadt a versenyzők dobhártyája. A keleti elnyomásból semmi sem volt érezhető a VK-n. Nyíltnak és öntudatosnak mutatták magukat a magyarok a pálya szélén. Ugyanakkor elragadtatottan és lelkesen szemlélték a VK cirkusz színes világát. A profik bringáit az utolsó csavarig áttanulmányozták, a rajongók pedig autogramokra és relikviákra vadásztak.

Fat Chance Titan: azóta sem készült szebb bringa. Rajta a kor etalon cuccai: Syncros nyeregcső, Cook Bro’s hajtókar, és az itthon is mindenki által használt Panaracer Smoke külsők. Érdemes a combos áttételeket is megfigyelni
Fat Chance Titan: azóta sem készült szebb bringa. Rajta a kor etalon cuccai: Syncros nyeregcső, Cook Bro’s hajtókar, és az itthon is mindenki által használt Panaracer Smoke külsők. Érdemes a combos áttételeket is megfigyelni

Éjjel-nappal a csapatok kamionjai körül nyüzsögtek és figyelték hőseiket munka közben. Hiszen ki tudja mikor térnek vissza a világ első számú versenyzői a Duna menti városok királynőjének tartott Budapestre…

Négy éve még megfordultak a járókelők, ha Budapest utcáin egy mountainbike-ot láttak elsuhanni. Ma már a terepkerékpárok látványa olyan megszokott dolog, mint a Trabi a Mercedes mellett. A hegyikerékpár előre törése terén Magyarországon már megállíthatatlan: szupermodern boltok állnak az ócska kis sufnituning bódék mellett, ahol minden csavart helyben gyártanak le. A magyar montisok abszolút naprakészek: az Oakley szemüveg kerülő nélkül az USÁ-ból érkezik. Az olyan nevek, mint RockShox, Ritchey vagy Ringlé nem hangzanak idegenül. Mindazonáltal a látszat csal: a montizás Magyarországon a legdrágább sport. Egy átlagos munkavállalónak nagyjából háromhavi fizetését kell összegyűjtenie egy LX-es géphez. Az olyan tuning alkatrészek ára pedig, mint mondjuk egy Manitou villa, gyakran meghaladja a komplett bringáét. Keleten az 1991-es politikai fordulat óta a biciklik ára drasztikusan megemelkedett. Két éve egy Scott Boulder átszámítva még csak 350 dollárba került, most viszont már 800 dollárt kell kipengetnie egy lelkes bringásnak.

Amikor mi kezdtünk bringázni csak a színesség számított…
Amikor mi kezdtünk bringázni csak a színesség számított…

A Szabadság-hegy szilárdan bringás kezekben van. Régebben a szocialista országok lányai itt pihenték ki magukat, ma viszont a Slalom Klub fiai tombolnak idefent. A hatalmas területen egy sport- és szabadidőparkot alakítottak ki, ahol a montisok számára (semmiben) nincsenek határok. A számtalan triál és montis ösvény egy mesés bringás paradicsom. A sportpálya mellett még két félcső, egy freestyle- és egy gördeszka pálya is van. A srácok egész nap ott nyomatják, gyakorolják az új mozdulatokat és trükköket.

A jelenlegi ifjúsági szállás pincéjében van a harmincfős klub otthona. Itt minden megtalálható, ami elengedhetetlen egy modern egyesület életéhez: szauna, pihenő- és hálószobák, fitnesz- és tornaterem, öltözők, zuhanyzó, közösségi helyiség tévével, műhely és a bringáknak tároló helyiség. A fiatalok emellett jó barátai David Ericksonnak, aki gyakran kíséri el őket egy-egy tekerésre, majd hajnalig bulizik velük. Természetesen vannak versenyek is, de a szlalomosoknál a szórakozás az első. Szabadidejükben a Szabadság-hegyen találkoznak, és a környéken száguldoznak bringával. Tavaly közösen Kaprunba utaztak, hogy a sztárjaikat egyszer testközelből is láthassák. A falakon rengeteg fotó látható az emlékekről, amelyek mindegyike egy újabb izgalmas történetről mesél.

Mr. Yeti: a különleges

Rosta Gábornak öt évig kellett spórolnia. Csak ezután engedhette meg magának az álombringáját. 3600 dollárért rendelt magának egy Yeti A.R.C.-t Amerikából. Azóta a barátai kedvesen csak Yetinek hívják. De nem csak azért, mert mindig a durangói kultmárka egyen mezében feszít, hanem mert ő az egyedüli, akinek Magyarországon ilyen bringája van. Gábor életében messze a bringázás a legfontosabb. Bár a húszéves montis gyógyszerészként dolgozik, szívesebben bütykölget szerelőként a Slalom Klubnál. Szabadidejében a kollégái bringáit szereli, túrázni jár velük a Budapest környéki erdőkbe, bulizgat és élvezi az életét.

David Erickson

„Kezdetben az emberek még némán álltak a pálya szélén és csak kívülállóként bámulták a montis futamot”- meséli a magyar montizás ősapja, David Erickson. „Most már ugyanolyan őrülten szurkolnak, mint az amerikaiak.” David két évvel ezelőtt alapította meg a Mountainbike Action Hungary nevű magazint. Attól a naptól fogva meredeken nő a hegyikerékpározás népszerűsége és az iránta tanúsított lelkesedés. „Pár éve még csak százötven induló volt a rajtvonalnál, ma már legalább hatszáz versenyző küzd versenyenként. A hegyikerékpározás különösen vonzó a fiatalok számára.” A 31 éves David eredetileg Kaliforniából származik, ahol régebben egy nagy számítógépes cégnek volt az egyik vezető beosztású alkalmazottja. Pár év stressz után egy csapásra döntenie kellett, mert az orvosa két lehetőség elé állította: vagy elmegy nyaralni vagy meg fog halni. Így feleségének hazájába, Magyarországra ment. A tervezett három hónapból egy új élet lett. Megalapította az amerikai Mountainbike Action magyar változatát, és azóta írja cikkeit alkatrészekről, kultuszról és emberekről. Közben pedig Magyarországon maga is kult-személyiséggé vált. Ahogy Zap a Mountain Bike-nál, úgy David a magyar színtér különc figurájaként szeret megjelenni. Arra pedig különösen büszke, hogy hároméves harc és számos az UCI-val történő levélváltás után Magyarországra tudta hozni a világkupát.

Szöveg: Michael Badichler és KGÁdám
Fordította: KGÁdám

Erdőbénye Drótszamár Fesztivál: maraton, bringapóló és alleycat

Rajthoz gyülekezik a maraton mezőnye
Rajthoz gyülekezik a maraton mezőnye

Az elmúlt hétvégén került megrendezésre az első Erdőbénye Drótszamár Fesztivál. Az esemény keretein belül amatőr MTB maratont, bringapólót és futárversenyt (alleycat) bonyolítottak le a szervezők.

Rajthoz gyülekezik a maraton mezőnye
Rajthoz gyülekezik a maraton mezőnye

A 2010. július 10-ei MTB maraton központja a Béres Szőlőbirtok és Pincészet területén volt, míg maga a verseny útvonala a szőlődűlőkön haladt és kétszer érintette a települést is. A résztvevők délután 13 órakor rajtoltak el az egy, illetve kétkörös versenyen. Az embert próbáló hőségben 89-en egy kört mentek, míg a két körös távot 24-en teljesítették. A díjakat a verseny házigazdája, Béres Melinda, valamint Erdőbénye polgármestere, Kántor Dezső adta át.

A versenyhelyszín
A versenyhelyszín

A hegyikerékpáros maraton után a Fesztivál rendezvényei átköltöztek Erdőbénye központjába, majd folytatásként a bringapólósok mérték össze tudásukat. A látványos körverseny végén az „EGYIK” nevű csapat győzött (csapattagok: Víkuny /Hatalyák Attila/, Dodi /Hageman József/, Celeb /Járosi Balázs/).

Az egykörös futam női győztese, Pignitzky Ágota
Az egykörös futam női győztese, Pignitzky Ágota

A bringapólóval azonban nem ért véget a fesztivál, a kivetítőn közvetített foci vb bronzmeccs után sötétben zajlott le az Erdőbénye Alleycat (futárverseny), ahol a nők közül Tóth Éva és Magda Enikő, a férfiak közül Diós Gábor teljesítette a leggyorsabban a feladatokat.

Az egykörös futam felnőtt férfi korcsoportjának díjátadója
Az egykörös futam felnőtt férfi korcsoportjának díjátadója

MTB eredmények:

Az egykörös verseny győztesei:
Gyerek: Zámbó Dániel
Junior női: Debreczeni Ildikó
Junior férfi: Mellau Ádám
Felnőtt női: Pignitzky Ágota
Felnőtt férfi: Peták Levente
Senior női: Lukács Eszter
Senior férfi: Mezei Zoltán

Bringapóló meccsre is sor került
Bringapóló meccsre is sor került

A kétkörös verseny győztesei:
Felnőtt női: Volf Annamária
Junior férfi: Laborc Dániel
Felnőtt férfi: Farkas Attila
Senior férfi: Kis József

A teljes eredménylista a http://hegyibringa.hu/cikk/2010/jul/11/erdobenye-drotszamar-fesztival/ cím alatt érhető el.

Forrás és fotó: Erdőbénye Drótszamár Fesztivál sajtóközlemény

Selle Italia Turbomatic Gel Flow Team Edition nyeregteszt

Selle Italia Turbomatic Gel Flow Team Edition nyereg
Selle Italia Turbomatic Gel Flow Team Edition nyereg

45.000 Ft egy nyeregért??? Igen! Ezt is megéltük! A Selle Italia „rövid”, hétnevű nyergének személyében egy igazi csúcsmodellt tesztelhettünk! Már most előre bocsáthatom, nagyon különleges élmény volt…

Selle Italia Turbomatic Gel Flow Team Edition nyereg
Selle Italia Turbomatic Gel Flow Team Edition nyereg

Először még csak szemezgettem vele a bemutató állványon. Tetszett a forma, az ötletes kétféle színösszeállítás, és a finoman kidolgozott részletek, de akkor még nem tudtam, hogy hol is helyezkedik el a ranglétrán. Elkértük hát ezt is tesztelésre. Kiírták, elvittük. Otthon a kibontás és mérlegelés után megláttuk a szállítón az árát..

Bazzzzzzz… Ennyiért a magyar átlagpolgár komplett kerékpárt szokott vásárolni, majd dicsekszik mindenkinek, hogy mennyire drága bicajt vett… Miután összevakartuk az állunkat az ár-sokkból, utánanéztünk a dolgoknak. Kiderült, hogy a Turbomatic, a cég zászlóshajója, már ami az országúti nyergek palettáját illeti. 15 éve van jelen a Selle Italia palettáján, azóta fejlesztik töretlenül, így nem csoda, hogy nagyobb népszerűségnek örvend a profi versenyzők körében, mint a legendás Flite vagy az SLR.

Selle Italia Turbomatic Gel Flow Team Edition nyereg
Selle Italia Turbomatic Gel Flow Team Edition nyereg

Ha egy mondatban szeretném összefoglalni, hogy mit is „tud” a nyereg, akkor csak annyit mondhatnék, hogy gyakorlatilag egymaga tartalmazza szinte az összes fejlesztést, amit a gyártó az egyes modellekben csepegtet, csak itt egyben megkaphatsz mindent, ráadásul kompromisszumok nélkül. Hogy mik is ezek? Lássuk sorjában:

Termet / tömeg:

– Ez egy nagy méretű nyereg. Hosszú, és közel olyan széles, mint egyes női nyergek. Az orra is kellemes szélességű, és ez is párnázott. Mindez idáig semmi extra, hiszen vannak egyéb nagy, kényelmes, széles nyergek, de ez ráadásul könnyű is. Még éppen belefért a könnyű nyergek 250 g-os lélektani határába, ami annak fényében, hogy mi mindent tud, nem rossz teljesítmény.

„Cerka vájat”:

– Attört ülőfelület, Love Chanel, Comfort Zone, Anatomic design, Body Geometry, vagy nevezd akárhogy, a lényeg, hogy a felszabadult férőhely által a cerka vérellátása menet közben sem szenved csorbát. Jól beállított nyeregpozíció esetén a fütyivég zsibbadását el lehet felejteni. Az sem mellékes szempont, hogy alulról hűti a szerszámot.

Selle Italia Turbomatic Gel Flow Team Edition nyereg
Selle Italia Turbomatic Gel Flow Team Edition nyereg

Zseléáramlás:

– A zselés nyergek általában kényelmesek, de nehezebbek mint a szivacsos társaik. Ez mégis könnyű. A kiemelt fontosságú helyeken van különösen jó rezgéscsillapítású gélbetét, ami integrált csillapítóként működik, és nagyon hatékonyan veszi le az ütések „élét”.

„Kárbonos ecsém, kárbonos”:

– Mármint a pálca. Részben ennek is köszönheti a kellemes össztömegét a nyereg, de gyanítható, hogy az árat is rendesen megdobja. A pálcák aszimmetrikus kialakításúak, és bár a magasságuk 9,4 mm, mégis nagyon jó a rugalmasságuk. Szemmel láthatóan hajladoznak, mint a kolbász, de az alapanyaguk miatt nem kell a törésüktől tartani. Könnyű, kényelmes és irgalmatlanul drága.

Szuszpensön szisztem:

– Mert hogy ez is van benne. És itt nemcsak a marketinggépezet legfrissebb varázsszavával állunk szemben. Szerencsére nem a raktárost nevezték át „készletgazdálkodási manager”-nek… A pálcák mindhárom végén van egy rezgéselnyelésre, hajlásra, és szögelfordulásra is képes kapcsolódó felület, ami hatalmas elmozdulási lehetőséget, és mozgásteret biztosít a nyereg számára.

Jó bőr:

– Ha ez a nyereg egy csaj lenne, ezt mondanánk rá, és nem is állítanánk valótlanságot. A teljes burkolat első osztályú, feszes, „narancsbőr -mentes” bőr, tartós festéssel, precíz kidolgozással.

Selle Italia Turbomatic Gel Flow Team Edition nyereg
Selle Italia Turbomatic Gel Flow Team Edition nyereg

Pattanjunk már rá végre!

Szóval: felszereltem. Ránézésre csodaszép. Áramvonalas, de mégis kellemesen szögletes formák, és ívek jellemzik. Pont mint egy Lamborghini Gallardót. Ez a kissé szögletes kialakítás nekem nagyon bejön, nem úgy mint a mostanában egyre jobban elterjedő „szopottgombóc” design. De ez persze csak szubjektív magánvélemény, így kéretik a helyén kezelni.

Felpattanok rá, még a szobában, és… recseg. Nem is kicsit. Ha szemernyit is megmozdulok rajta azonnal hülye hangot hallat… Rühellek minden ciccegést, kattogást, zümmögést, recsegést, pattogást, ami a bicajból jön.

Selle Italia Turbomatic Gel Flow Team Edition nyereg
Selle Italia Turbomatic Gel Flow Team Edition nyereg

Bakker… ilyen az én formám… Gondoltam. Vagy sikerült kifognom egy hibás mintapéldányt, vagy ezek az olaszok tényleg egy recsegő szutykot akarnak horror áron rásózni a jónépre? Ilyen, és ehhez hasonló gondolatok kavarogtak a fejemben, és már tervezgettem, hogy mit mondok majd a forgalmazónak, miért viszem vissza azonnal a csúcsmodellt.

De mivel perceken belül indulnom kellett, és már nem fért bele egy újabb nyeregcsere, ezért úgy döntöttem adok neki egy esélyt, hátha…

Menet közben is recsegett, de ezen felül fel sem tűnt, hogy van valami alattam. A jó nyereg akkor jó, ha nem is érzed a jelenlétét. Már órák óta ügyeztem a városban, mikor bevillant, hogy hoppá… hát én most éppen nyerget tesztelek, de teljesen meg is feledkeztem róla… A város alapzaján már a recsegés sem szűrődött át, így menet közben ez sem volt zavaró tényező. Este hazafelé menet a csendesebb utcákban azért még hallottam, ahogy „beszél hozzám”, de már korántsem olyan mértékben, mint reggel, amikor elindultam.

Kopik be? Vagy mi a túró? Gondoltam másnap kap még egy újabb esélyt, mivel alapvetően kényelmesnek találtatott.

Selle Italia Turbomatic Gel Flow Team Edition nyereg
Selle Italia Turbomatic Gel Flow Team Edition nyereg

Másnap kézzel megnyomkodva, még mindig „beszélget”, de már szolidabb a hangja. Mindegy, nyomassuk, hiszen erről szól a tesztelés. Furcsa, de másnap még kényelmesebbnek találtam. Sőt, egyre kényelmesebbnek. Az orra kellőképpen széles a stabil az irányításhoz, nem vágja oldalról a lábamat, mint az extrém lapos típusok. Kiülni is simán ki lehet a hegyére, lehet rajta könnyen ficeregni, a bőrfelület kellemesen csúszós, semmi nem gátolja, hogy oda mozogj rajta ahova csak akarsz. Többféle üléspozíciót is lehet használni rajta, sőt, még totál felegyenesedve, elengedett kézzel pihentetve is kényelmes.

Aztán soook-soook km következett. Három hétig volt szerencsém használni. Aszfalton és terepen egyaránt kipróbáltam. Volt a teszt alatt jó néhány nap, amikor nagyjából egész nap nyomattam. A nyereg szó szerint egyre jobb lett. A használat során a nyereg rugózási rendszere „bekopott” most már eltűnt mindenféle zavaró zaj és hanghatás, de megmaradt az elképesztő rugalmasság és kényelem. Hozzá kell tenni, hogy a nyereg rugalmassága teljesen kontrolált és irányított, szóval nehogy valami instabil takonyra gondoljatok, amikor rugalmasságról beszélek.

A nyereg összes rugalmassága kb. így alakul: zselé-szivacs, 8-10 mm, nyeregtest: 10-12 mm, pálca alatti gumipárnák, 2-3 mm, karbon pálca: 4-5 mm. Összeadva ez kb. 25-30 mm, ami nagyon-nagyon komoly teljesítmény az elit verseny nyereg kategóriában. Így már nem csoda, hogy elképesztően kényelmes a cucc. Gyakorlatilag a nyereg összes részegysége kiveszi a részét az ütések csillapításából, maximalizálva ezzel a kerékpáros komfortérzetét, hogy neki tényleg csak a tekeréssel kelljen foglalkoznia. Nem véletlenül választják előszeretettel azon versenyzők, akik a fél életüket a nyeregben töltve élik le. Mivel a széria versenygépek is már jóval az UCI hivatalos súlyhatára alatt vannak, ezért a 250 g-os tömeg teljes mértékben elfogadható a nyújtott teljesítmény függvényében.

Ha megteheted, ne habozz kipróbálni! Nagyon fájó szívvel adtam vissza, de ha lesz egyszer egy Gallardóm, garantáltan veszek mellé egy ilyet…

Selle Italia Turbomatic Gel Flow Team Edition nyereg
Selle Italia Turbomatic Gel Flow Team Edition nyereg

Termékadatok:

Forgalmazó: Paul Lange Hungary Kft.; www.paul-lange.hu; www.lanchalozat.hu
A nyereg a gyártó oldalán ide kattintva érhető el.
A nyereg a forgalmazó oldalán ide kattintva érhető el.
Ajánlott fogyasztói ár: 44.990 F

Hossz: 275 mm
Szélesség: 150 mm
Magasság: 55 mm
Pálca anyaga: Karbon
Pálca vastagsága: 7 × 9,4 mm
Tömeg: 251 g

Szöveg és fotó: Ardó Tamás

PRO 445 Carbon merevvilla teszt

PRO 445 Carbon merevvilla
PRO 445 Carbon merevvilla

„- Hűűű ez milyen teló? – Hagggyámááá…” Néhányszor lejátszódott ez a röpke beszélgetés, amikor jártamban keltemben összefutottam rég nem látott ismerősökkel, vagy csak amikor leszólított valaki mondjuk lakatolás közben… Mert hogy budira még éppen nem, de bevásárolni is ezzel jártam. Simán.

PRO 445 Carbon merevvilla
PRO 445 Carbon merevvilla

Mint a férfiemberek nagy része, először ugye megnézzük, hogy mekkora a csaj melle, aztán jöhet a többi. Valahogy így történhetett ezzel a villával is. Megláttuk a falon. Nem volt menekvés, „fel kellett próbálni”. Tény, hogy impresszív megjelenésű a villa. Alaposabb szemlélődés után leginkább ipari műremeknek mondanám. A tesztidőszak alatt nem találkoztam olyan emberrel, akinek ne tetszett volna.

A kiindulási alap tehát biztató. Nem hátrány az, ha egy termékre, egy tárgyra jó ránézni. A titán színűre eloxált fényes vállak, a papucsok és a karbon lábak vonzzák a tekintetet. No de ennyi bevezető után vonatkoztassunk el a kinézettől, hiszen a belbecs legalább annyira fontos, mint a külcsín. A cucc alapvetően egy nagyon egyszerű szerkezet. Nincsen benne semmi kopó, mozgó, csúszó, kenő alkatrész. És ez jó. Mert ettől lesz könnyű és totál karbantartásmentes.

PRO 445 Carbon merevvilla
PRO 445 Carbon merevvilla

A méretre vágott nyakkal rögtön be is csusszanunk a 800 g alá, egészen konkrétan 785 g-nál áll meg a mérleg kijelzője. Hmmm. Baráti. Egy 1500-1700 g-os teló után mindenképpen kijelenthető, hogy felezős. Egy fél teló áráért egy fele olyan tömegű villát kapsz. Végül is arányos. Nagyon könnyű lesz tőle a gép eleje.

A villa 445 mm-es beépítési magasságát úgy álmodták a tervezők, hogy az kompatibilis legyen a leginkább elterjedt 80-100 mm-t mozgó telók SAG-gel csökkentett hosszával. Tehát pont olyan hosszú, mint egy telós gép villája a ráülés és a benyomódás után. Ez egy különösen fontos momentum, mivel így nem szúrja el a telóhoz tervezett gépek geometriáját, ami valljuk be, azért nem hátrány.

PRO 445 Carbon merevvilla
PRO 445 Carbon merevvilla

Normál acél merevvillákat tömkelegével lehet kapni, de azok vagy nehezek, mint a kő, ezzel együtt ráznak is, mint a veszedelem, ráadásul helyből agyonvágják a telóhoz tervezett vázak geóját, mivel többnyire rövidek is. Többségükön nincs is tárcsakonzol, így pont a téli edzőgép felállásban kell visszatérni a felnifékes opcióra, ami egy lucskos tél után garantáltan ledarálja a felnidet. Az ilyen acél villák beépítése után a végeredmény egy nagyon meredek fejcsövű, túl alacsony középrészű gép lesz, ami ráadásul a tömést is kirázza a fogaidból, valamint a felnidet is elfogyasztja reggelire. Ezzel a villával ellenben nincsenek ilyen gondok.

Az installálás egyszerű, mint a sárga tányér. Sokat nem kell sz.rakodni a beállítással, és a különböző kütyük tekergetésével, valamint a kamrák fújkálásával. A beszerelés után azonnal lehet küldeni a veretést.

PRO 445 Carbon merevvilla
PRO 445 Carbon merevvilla

Menet közben:

Ami azonnal feltűnik, hogy a geometriája hibátlan. Tökéletes vele a fejcsőszög, az utánfutás mértéke és a kormánymagasság is. Élmény vele Bunnyzni is, könnyen jön a gép eleje, azonnal reagál minden apró húzásra. Bár még csak „bejáratós”, de mégsem rázza szét az ember markát, ami mindenképpen biztató előjel.

Az első napokban nagyrészt csak a várost jártam vele, és örömmel konstatáltam, hogy milyen nagyszerűen veszi le az úthibák, a betonrepedések, és a macskakövek élét. Egy durung merev acél villához képest olyan érzés, mintha eggyel ballonosabb méretű gumit raknál fel, és azt 0,3-04 bárral alacsonyabb nyomáson használnád, mint amit korábban megszoktál. Kellemes érzés a hooooosszú karbon lábak vibrációt csökkentő hatása. A karbon, mint alapanyag ebben elég jó.

PRO 445 Carbon merevvilla

Megküldtem néhányszor a dörtökön is, meg néhány kisebb letörés is befigyelt, egyrészt hogy teszteljem a stabilitását, másrészt hogy „betörjön” (ez itt a szinonimája a telók bekoptatásának). A villa rugalmassága és vibráció tompító hatása elsősorban hosszirányban értendő. Értelemszerűen be nem mozog, mint egy teló, viszont előre-hátra van kb. 10-15 mm körüli elmozdulása, és ez a 20-25 mm pont elég ahhoz, hogy a rázatós egyenetlenségek nagy részét eliminálja. Van két irány, amerre betonmerev a szerkezet. Az egyik az oldalirány, tehát az irányítási precizitás, a másik pedig a fékmerevség.

PRO 445 Carbon merevvilla
PRO 445 Carbon merevvilla

A villa irányítása fenomenális, ultraprecíziósan lehet vele kanyarodni, de leginkább csak stabil, egyenletes talajon, vagy aszfalton. Izgő-mozgó, durván kavicsos kanyarokban azért hajlamos elpattogni, főleg ahogy nő a sebesség. A fékmerevség az „ilyen állat nincs is” kategória. A villa kovácsolt alu papucsainak stabilitása össze sem hasonlítható a gyorszáras telók puha magnézium papucsai által nyújtott stabilitással, mert egyszerűen nem egy kategóriában versenyeznek. Ez a villa, az átütős telók kivételével az összes gyorszáras telót megeszi reggelire, ha fékmerevségről van szó. Nagyban hozzájárul ehhez a szintén alu Post Mountos konzol, valamint az a nem mellékes tény, hogy a villa szárai az aljukon is 34 !!! mm-esek.

PRO 445 Carbon merevvilla
PRO 445 Carbon merevvilla

A fékhatás szemléltetéseként:

Nyolcvan kiló vagyok. Beöltözve, hátizsákkal, cókmókkal együtt 85. Nyolc éven át triáloztam. Megtanultam nagyon durván, agresszíven és hatékonyan fékezni. Nem találkoztam még soha olyan gyorszáras telóval, amin elég lett volna a stílusomhoz és a testtömegemhez a 160-as tárcsa. A minimum a 180 mm, de néha a 203-ra is szükség van. És láss csodát: ezzel a villával vígan elvagyok a 160 mm-es tárcsával, és tökéletesen elégedett vagyok a fékhatással. Bármilyen sebesség mellett azonnal tudok Nózvílizni. Fenomenális a fékérzés ezen a villán…

PRO 445 Carbon merevvilla
PRO 445 Carbon merevvilla

A bejáratás után természetesen megküldtem terepen is. A hazai terepek nagy része – a durván sziklás részek kivételével – simán vállalható vele. Persze itt nem azokra montisokra gondolok, akik napi 120-150 kilcsiket akarnak beletolni, de a 40-50 kilométer vállalható kompromisszum. Érdemes ellenben legalább 2,2-es 2,3-as vékony falú ballonos külsővel használni. A sárférőhely fenomenális, a villa akkora, hogy a 29-es gépek szerelmesei is használni tudják, akár nagyobb külsőkkel is.

Az ára elsőre riasztónak tűnhet, de ha belegondolsz, három villát kapsz egy áráért:

– Adott a tökéletes geometriájú téli edzővilla a montidba. Garantáltan nem rohad el a téli dzsuvában, és a karbantartást is meg lehet vele úszni.
– A pénzedért kapsz egy teljes értékű 29-es kerékkel is használható montis villát, szóval ha ilyen terveid vannak, akkor ez is kipipálva.
– Városi vagy trekking gépbe is ideális választás, kellően könnyű, kényelmes, simán elfér benne a trekking kerék akár ballonosabb külsővel is. A nagyobb átmérőjű kerék esetében sem lesz gond a fékhatással, ez garantált.

PRO 445 Carbon merevvilla
PRO 445 Carbon merevvilla

Egy hibáját találtam csak a villának: A tervezők a papucs kilógását olyan kicsire vették, hogy a Shimano gyorszárakat leginkább elterjedt pozícióba nem lehet behajtani, mert a fej nem fér el rendesen a láb aljától, és kicsit kiemeli a kereket. Ezt láthatod az utolsó előtti képen. Az utolsón pedig a megoldást az ideális gyorszárkar elhelyezkedésre.

PRO 445 Carbon merevvilla
PRO 445 Carbon merevvilla

Szóval a műszaki tartalom teljes mértékben összhangban áll az árral, így tőlem megkapja az ajánlott plecsnit. Egy ilyen cucc beszerzésével 3 teljes értékű villához jutsz egy személyben, és garantáltan nem fog benne elromlani semmi, így évekig hű társad lehet.

PRO 445 Carbon merevvilla
PRO 445 Carbon merevvilla

Termékadatok:

Forgalmazó: Paul Lange Hungary Kft.; www.paul-lange.hu; www.lanchalozat.hu
A villa a forgalmazó oldalán ide kattintva érhető el.
Ajánlott fogyasztói ár: 49.990 Ft

Beépítési magasság: 445 mm
– 34 mm-es karbon lábak
– Kovácsolt villaváll és papucsok
– Alu ötvözet nyakcső
Tömeg: 817 g (265 mm-es vágatlan alu nyakkal), 785 g (195 mm-es nyakkal)

Szöveg és fotó: Ardó Tamás

Marzocchi Dirt Jumper 3 T100 2010 a boncasztalon

Marzocchi Dirt Jumper 3 T100 2010
Marzocchi Dirt Jumper 3 T100 2010

Szép lassan a fiatal bringások körében a legnépszerűbb sportággá növi ki magát a dörtözés. Mert ugyebár, csak egy vékony sáv kell hozzá az erdő szélén, és máris lehet lapátolni az ugratókat… Mert már egy viszonylag olcsó bringával is el lehet kezdeni… Mert összehozza a társaságot, és persze azért, mert igencsak látványos tud lenni. Na persze meg azért is népszerű, mert kellőképpen veszélyes…

Marzocchi Dirt Jumper 3 T100 2010
Marzocchi Dirt Jumper 3 T100 2010

A veszélyeket úgy csökkenthetjük, hogy a megfelelő alkatrészeket aggatjuk a bringánkra. Itt van például ez a szerény bombázó. A Marzocchi Dirt Jumper 3 T100-as. Ezt a villát kifejezetten dörtre fejlesztették ki, ráadásul 2 év garanciát is vállal rá a gyártó. Lássuk a belsőségeket!

Marzocchi Dirt Jumper 3 T100 2010
Marzocchi Dirt Jumper 3 T100 2010

A teleszkóp jobb oldali szára tartalmazza a rugókat, az elasztomernek is csúfolható gumi rudat. Továbbá a kirúgást csillapító rugót – mely talán egy kicsit puhára sikerült -, a visszaút rugó alatt pedig még egy gumiból készült ütéscsillapító egységet. Ez az oldal kizárólag zsírral töltött. Jófajta, ragadós, áttetsző zsírral. Hogy ez áttetsző is maradjon, dupla szimeringgel védik a portól. Kétélű fegyver ez, na nem úgy, mint egy rendes csigafúró, hanem mint egy vicces önéletrajz, vagy mint szélfogózás az autópályán. A mozgás finomságát feláldozták a karbantartás-mentesség oltárán. Ez egy AM villán kevésbé kifizetődő próbálkozás, de egy „ütődött” dörtösnek inkább az csal mosolyt a szájára, ha nem kell hetente szerelnie a bringát.

Marzocchi Dirt Jumper 3 T100 2010
Marzocchi Dirt Jumper 3 T100 2010

A bal lábban szintén duplázták a szimeringeket. Ezt az oldalt annyira lebutították, mint egy kampányzáró beszédet. Egyszerű és lényegre törő. Zárt cartridge fékezi a duhajkodó rugó kilengéseit. Nincs olajfürdő, sebességérzékeny szelepek, cicoma és eloxált állítócsavarok tömkelege. Nem állítható, nem szerelhető, és ennek következtében nem elrontható. Annyira nem, hogy kiszerelni sem tudtuk „hála” a spéci alakú – célszerszámot igénylő – kissé puhácska anyagú zárókupaknak, melyet nem volt kedvünk gányolással elnyalni. Hogy a mozgás kottyanásmentes legyen, lábanként két darab tíz milliméter magas perselyt préseltek a becsúszószárak megvezetésére. Ebben a kategóriában ez átlagos megoldásnak számít.

Marzocchi Dirt Jumper 3 T100 2010
Marzocchi Dirt Jumper 3 T100 2010

A külsőségek terén sincsen a felhasználó elhalmozva túl sok mindennel. Egyetlen foganatos és fejvakarást kiváltó alkatrésze van a villának. Ez pedig, egy négy milliméter laptávolságú imbuszkulcs befogadására alkalmas csavar a jobb láb tetején. Igen, ez a rugó előfeszítést állító csavar. Nem túl nagy tartományban, nem túl nagy változást lehet elérni vele, nekem a teszt alatt végig teljesen becsavart állapotban volt.

Marzocchi Dirt Jumper 3 T100 2010
Marzocchi Dirt Jumper 3 T100 2010
Marzocchi Dirt Jumper 3 T100 2010
Marzocchi Dirt Jumper 3 T100 2010

A villanyak acélból készült, és közel négymilliméteres falvastagsággal bír a villaváll felőli végén. Egyszerűen csak belepréselték az alumínium vállba, melyet több ponton is kikönnyítettek. Az így keletkezett „bordák” nagyban javítják a villa horizontális merevségét. A becsúszók felülete feketített acél. Ez a réteg nekem a több heti tesztelés alatt egy cseppet sem kopott meg. Régebben volt azért ezzel probléma. Kielégítő merevségét ad a szerkezetnek a magnézium ötvözetből készült láb, mely PM rendszerű tárcsafékeket fogad, és nem sok helyet hagy a sárnak, ha ballonosabb gumival használjuk, bár dörtön ez nem igazán szempont. A fékrögzítéshez használt furatok megfelelően hosszú menetet foglalnak magukba. Így javaslom minél hosszabb csavar használatát, mert a puha anyagú lábból bizony könnyedén ki lehet tépni a menetet. Persze fékezéskor legkevésbé a puhasága jutott eszembe. Próbáltam Saint és Avid BB5-ös fékekkel is. Egyikkel sem produkált bicskanyitogató tekeredést.

Marzocchi Dirt Jumper 3 T100 2010
Marzocchi Dirt Jumper 3 T100 2010
Marzocchi Dirt Jumper 3 T100 2010
Marzocchi Dirt Jumper 3 T100 2010

Összeszereléskor egyetlen hiba tűnt fel, hogy nem tudom hol vezetni a hidraulika csövet / bowdenházat. Az addig oké, hogy szépen bepattintom az egykori féktuskó korcsosulásba a kábelt, de ott aztán egyből a két lábat összekötő hídba ütközik. Itt viszonylag éles szögben meg kellett törni a vezetéket, és kábelkötegelővel rögzíteni két ponton. Ha valaki tud jobb megoldást, kérem ossza meg a kedves olvasókkal, kommentben. Linkelni is ér!

Marzocchi Dirt Jumper 3 T100 2010
Marzocchi Dirt Jumper 3 T100 2010
Marzocchi Dirt Jumper 3 T100 2010
Marzocchi Dirt Jumper 3 T100 2010

Miután ezt az igen bonyolult bowdenház vezetési problémát sikerült megoldanom, utamat a közeli dörtpálya felé vettem. Megkezdődött az éles tesztelés. Kapott a villa tőlem hideget-meleget, de hibátlanul és főleg hang nélkül tűrte. Ami azért volt érdekes, mert az úton odafelé már egy járdáról leugrásnál is tudott csattani a villa, de csak kifelé. Befelé a hosszú rugóba tömködött guminak (hol is láttam ilyet? Csak nem a Suntour villámban?) köszönhetően gyakorlatilag lehetetlen volt összecsukni. Aztán a nyúzópróbát tovább fokoztam. A haverok tévesen úgy emlékeztek, hogy tudok háromhatvanat ugrani. Aztán úgy voltam vele, hogy ha annyian mondják, biztos úgy is van. Nekiveselkedtem, és sokadjára sikerült is. Nagyjából tíz tizenöt rontott ugrást sikerült összehoznom aznapra, de a villa egy nyekkenés nélkül tűrte. Nem úgy persze, mint a bokám…

Javaslom a Marzocchi Dirt Jumper 3 T100-at hobbista dörtösöknek, akiknek nem gond a közel háromkilós tömeg, mert a hosszú megbízható működést többre tartják.

Marzocchi Dirt Jumper 3 T100 2010
Marzocchi Dirt Jumper 3 T100 2010
Marzocchi Dirt Jumper 3 T100 2010
Marzocchi Dirt Jumper 3 T100 2010

Értékelés:

Pozitívumok:
+ erős, strapabíró felépítmény
+ egyszerű beállítás
+ megbízható, zárt rendszer
+ porvédelem

Negatívumok:
– fékkábel elvezetés
– tömeg

Marzocchi Dirt Jumper 3 T100 2010
Marzocchi Dirt Jumper 3 T100 2010
Marzocchi Dirt Jumper 3 T100 2010
Marzocchi Dirt Jumper 3 T100 2010

Termékadatok:

Forgalmazó: Mali Kft.; www.mali.hu
A termék a gyártó honlapján ide kattintva érhető el.
A gyártó honlapja: http://marzocchi.com
Ajánlott fogyasztói ár: 59.900 Ft

Műszaki paraméterek:
Nyak + váll + becsúszó + patron: 1711 g
Láb: 711 g
Rugó + elasztomer: 247 g
Rugó nyomórúdja: 64 g
Csavarok, kupakok, stb.: 44 g
Extrák: 2 × 10 mm-es csúszóperselyek, dupla szimeringek
Beépítési magasság: 475 mm
Becsúszók széttartása: 0,85 mm
Nyak falvastagsága alul: 3,85 mm
Össztömeg: 2800 g

Szöveg: Spálya
Fotó: Ardó Tamás

Somló: bortúra helyett

Cikkünk főszereplője – a Somló hegy – színre lép
Cikkünk főszereplője – a Somló hegy – színre lép

Ha sör és bor között kell választanom, akkor többnyire az előbbire szavazok. Ha már mindenáron bort kell inni, akkor viszont inkább a fehér fajtákra voksolok, ezen belül két kedvencem van, a furmint és a juhfark. Teljesen véletlenül mindkét hungarikumnak tekinthető szőlőfajta megterem a Somlói borvidéken, ahol azonban még sohasem jártam korábban. Ellenben nagyon érdekelt a hely, így ezúttal ezt a hiányosságomat pótoltam.

Cikkünk főszereplője – a Somló hegy – színre lép
Cikkünk főszereplője – a Somló hegy – színre lép

Egy gyönge hetvenes kört néztem ki magamnak ajkai indulással, a tervben a Somló-hegy (és egyben Tájvédelmi Körzet) részletesebb megismerése szerepelt külön feladatként. Az útvonal érinti a kerékpárosok körében hatalmas hírnévre szert tett Devecsert, a lomtalanításból behozott kerékpárok Mekkáját, ahol még a kanász is Pinarellóval jár – hogy valóban így van-e, erre később fény derül. A főváros és Ajka viszonylatában nem kényezteti el a MÁV az utazót sűrű járatindításokkal, így célállomásom tekintetében a reggeli vagy déli érkezés között kell választanom. Minél előbb, annál jobb alapon a reggeli járat mellett döntök. Ajka nem éppen egy metropolisz, így nem nehéz az állomásról bekeveredni a belvárosba, illetve a reggeli ital elfogyasztásának helye tekintetében sem kell kettőnél több lehetőséget mérlegelnem. A resti közönségének többsége két darab fröccsel indítja a napot, és mivel ebből a társaságból macskanadrágomban eléggé kilógok, így marad a belvárosi cukrászda.

Útban Noszlop felé: villanyoszlop teljes egészében vasbetonból
Útban Noszlop felé: villanyoszlop teljes egészében vasbetonból

Az edzőkör bemérését a Szabadság térről indítom, innen a Fő úton hagyom el a várost észak irányába. Pár kilométer után keresztezem a 8-as főutat, ami az eddigi forgalom jó részét el is viszi szépen. Újabb néhány kilométer és balra fordulok Noszlop felé. A település neve az élelmiszerboltok polcairól lehet ismert, a helyiek ugyanis 1992 óta foglalkoznak hőkezelt savanyúságok, ételízesítők és befőttek előállításával. A falu irányába csekély forgalmú, erdős-ligetes tájékkal szegélyezett aszfaltúton haladok. Mindig, mindenhol észreveszek valami jelentéktelennek tűnő részletet, így ezúttal az utat szegélyező teljes egészében vasbeton villanyoszlopok szokatlan konstrukciójára csodálkozom rá. Most akár jöhetne valami fifikás rím a Noszlop / oszlop viszonylatában, de ettől ezúttal megkímélném az olvasót. Már csak azért is, mert időközben balról beköszön a Somló – tehát mégsem veszett el Varsóban… A hegy látványa innentől kezdve végigkíséri a kört, egyfajta tájékozódási pontot nyújtva a helyismerettel nem rendelkező vándornak…

A Somló várába vezető út gyenge minőségű, de a kilátás miatt érdemes bevállalni
A Somló várába vezető út gyenge minőségű, de a kilátás miatt érdemes bevállalni

…aki a noszlopi templom tövébe érve elbizonytalanodik: a térkép nem igazán ad információt arról, hogy a jelöletlen kereszteződésben jobbra avagy balra tartson. Szerencsére a közeli gumiszerviz munkatársa ráérez a helyzet tragikumára, és segít az értelmezésben: balra érdemes továbbhaladni. Kiderül továbbá az is, hogy nagyon látványos erdei szakasz vár rám, valamint hogy merre érdemes menni és merre nem. Az edzőkör-tipp tehát ettől a ponttól kezdve a noszlopi gumiszerviz ajánlását is magáénak tudhatja.

Panoráma a várból Somlószőlősre
Panoráma a várból Somlószőlősre

Az út valóban kellemes, a forgalom csekély, Nagyalásony marad mögöttem, majd Dabronynál dobok egy hátast az idáig ellenem dolgozó szélnek. A szaki javaslatára némileg módosítva az eredeti elképzelésemet úgy döntök, hogy keletről kerülöm meg a Somlót, ráfordulva a hegyet körberajzoló bortúra útvonalra. Somlószőlősre érkezve már szinte tapintható közelségben tornyosul előttem a hegy, oldalában a vadregényes megjelenésű Somló várával. A faluközpontban a „Hegy-kút”-nál balra fordulok Doba felé, majd mielőtt beérnék a faluba, jobbra rátérek a bortúra útvonalra. Itt lehet felvenni igazán a borvidék-életérzést, a hegyoldalt présházak és pincék tucatjaival szórták tele ugyanis. Nemsokára jobbra tábla mutatja a Somló várába vezető aszfaltutat… legalábbis itt még annak néz ki, így bevállalom.

Bizarr látványt nyújt a vár egymagában álló kéménykürtője
Bizarr látványt nyújt a vár egymagában álló kéménykürtője

A borpincék között kanyargó aszfaltcsík éppen egy autónyi széles, anyaga morzsalékos, helyenként egy-egy keréknyomnyi a járható része mindössze. Aki tart a defekttől, vagy egész egyszerűen meg szeretné kímélni a gépét egy ciklokrosszos élménytől, az inkább hagyja ki. Engem viszont hajtott a kíváncsiság, meg az a tudat, hogy ezúttal a karbontalpas versenycipőm helyett egy sportmontis darabban gyűröm, így legrosszabb esetben majd gyalogolok. Ekkor még nem is sejtettem, hogy ez egy valós veszély. A pincesorok között haladva egyre csak fogy az aszfalt, majd mielőtt végleg eltűnne, az erdőbe érvén jó minőségű betonba csap át. Örömre azonban nincsen ok, mert a meredeksége exponenciálisan nő, egészen a csillagos égig. Szerintem kb. 18-20%-os lehetett az a szakasz, ahol végül leszálltam, és szégyen avagy nem, de feltoltam a gépet. Utoljára talán serdülőként valahol az osztrák Alpokban cseréltem szerepet a biciklivel, nem hittem, hogy erre legközelebb idehaza kerül sor, azt meg pláne nem, hogy éppen itt. Utólag persze mindez nem meglepő: hiszen a várba vezető közel 2 kilométeres bekötőút utolsó kilométerének átlagmeredeksége 14,5%. A legkönnyebb áttételem mindehhez ismét a jól bevált 39/23 volt, ami eddig idehaza 99%-ban mindenhová kényelmesnek bizonyult.

A szőlőhegy jellemző nézete észak felől
A szőlőhegy jellemző nézete észak felől

No de nézzük, miért is kaptattunk ennyit? Adott egy nagyon dekoratív várrom, meglepően sok még ma is értelmezhető építészeti részlettel. Azon ritka váraink egyike, amelyet nem romboltak le 1711 után az osztrákok, hanem a hazai állapotokra jellemző módon magától esett szét. Mindehhez körpanoráma jár, a hely ideális tehát egy jó kis ozsonnára. Meg is ejtem tüstént, majd a féket vadul markolva visszazuhanok a hegy lábához és megkerülve Magyarország legkisebb borvidékét Somlójenőn és Somlóvásárhelyen keresztülhaladva célzom be Ajkát, illetve Devecsert… Ahol sem kondással, sem pedig Pinarellóval nem találkozom, a különös kereskedelmi tevékenységre mindössze egyetlen jel utal: a településen szinte mindenki méretes furgonokkal jár. Klasszikus lomiudvarokat sem látok tranzitom során, de ez nem is meglepő, hiszen a devecseri használtcikk-kereskedelem „utcáról árulós” nagy korszaka már véget ért. Illetve véget nem ért ugyan, csak átalakult. Például már a világhálón is böngészhetjük az Ausztriából és Németországból behozott lomokat. Az egyik ilyen honlap szlogenje mindent visz: „A világ másodkézből…”

Edzőkör Somló
Edzőkör Somló

Devecsert vásárfia nélkül hagyom magam mögött, de szerencsére a bringám is alattam marad. Vadiúj aszfalton suhanok tova Ajka felé, közben némi hátszél is segít, így az enyhe emelkedőt sem érzem meg. Pontosan a Szabadság térre érkezem, 65 kilométerrel a hátam mögött. Hála az utolsó húsz kilométer fokozott tempójának sikerül elérem a korábbi vonatot. A bringaszállító vagon ugyanaz, amivel idefelé jöttem. Felismerem a fél négyzetméternyi jellegzetes nyálkás pacát a padlón. De legalább van, így elégedetten zötykölődök haza.

Edzőkör Somló
Edzőkör Somló

Az itt bemutatott kör csak egy lehetőség, a Somló-hegy megtekintése ürügyén még ezerfelé lehet biciklizni a környéken. Teljes hétvégét felölelő programmá szervezve a dolgot, a kerékpársport mellé még némi borturizmus is befigyelhet. Nekem erre most sajnos nem volt alkalmam, de sebaj, majd legközelebb…

Szöveg: HBalage
Fotó: HBalage

Szabó „Brother” Andrásra emlékezünk

Szabó „Brother” András
Szabó „Brother” András

Pár napja tragikus körülmények között elhunyt Szabó „Brother” András, a hazai MTB élet egyik meghatározó alakja. Többször is közreműködött a nyomtatott Bikemag készítésében, munkakapcsolatunk során ügyes, precíz, kreatív személyiségnek ismertük meg, aki emellett még nagyon jól is bicózott, fotózott, videózott és összességében nagyon sokat tett a hazai MTB sportért. Emlékét egy magazinunk 2005. júniusi számában megjelent interjúval szeretnénk megőrizni.

Szabó „Brother” András
Szabó „Brother” András

„(…)

Akik megfordulnak a fogasnál vagy bike-os oldalakat böngésznek, már biztosan találkoztak Szabó Andrással, azaz Brotherrel. Az elmúlt egy-két évben egyre többet hallani róla, így ennek kapcsán kértük fel egy beszélgetésre.

– Kezdésképpen feltennénk a már-már hagyományosnak számító „Mióta bicózól és hogyan kezdted?” kérdést…

– Ez lesz az ötödik nyaram. Az öcsém hatására (Lógós) kezdem bicózni, ő mutatott be az akkori brancsnak, Milánnak, Krisznek stb… Kezdetben csak lejtőztem a haverokkal, nyomtuk a fogas köröket. Egyszer csak azt vettem észre, hogy már csak bicós barátaim vannak, és minden szabadidőm, illetve pénzem erre megy el.

Szabó „Brother” András
Szabó „Brother” András

– Most már csak trails vonalon mozogsz és a streetet nyomatod. Mi okozta a fordulatot?

– Az első nyár után összekapartam a pénzt egy fulltelósra, de rájöttem, hogy az nem az én világom.

– Mi volt, ami nem tetszett benne?

– A freeride-ban elrettentettek azok a méretek, amiket be kellett volna vállalnom ahhoz, hogy tartsam a szintet. Úgy tűnt, hogy nem ez a hosszú élet titka. Sokkal jobban szeretek trükköket begyakorolni, mint bevállalni. Igazából ez volt az ok, ami miatt elkezdtem technikás kombókat begyakorolni.

Szabó „Brother” András
Szabó „Brother” András

– Szóval átnyergeltél…

– Igen. Eladtam az össztelóst, vettem egy szupi ugratós merev bringát, a maradék pénzt meg elpizzáztam.

– Most mivel pirítod?

– Mostanra összeraktam egy fullos 24”os street-trails gépet, amin már alig kell változtatni. Legfeljebb könnyítek még itt-ott. Igazából ezzel kezdtem versenyezni is.

Szabó „Brother” András
Szabó „Brother” András

– Milyen versenyek léteznek ebben az irányzatban?

– Ide tartoznak a dirt- és a park versenyek vagy a lazább jamek. Utóbbiak nekem sokkal jobban bejönnek a versenyek feszített tempójával szemben, mert nem konkrét idő alatt kell teljesíteni, hanem a legjobb és a legstílusosabban beadott trükk vagy trükksorozat a nyerő. A másik dolog, hogy nem VV Feri szakavatott pontozása alapján dől el a végeredmény, hanem a ridereknek is van beleszólásuk a közönség és a zsűri mellett. Az a baj, hogy az ilyen rendezvények nagyon ritkák, már-már alig vannak…

Szabó „Brother” András
Szabó „Brother” András

– Idén milyen versenyekre készülsz?

– Hát a montival BMX-es pályán bohóckodós és vízbeugrálós versenyek mellett idén már pár hazai dirtversenyen is tekerek, már ha idén végre be merem ugrani a dirt-ride nagyságú ugratókat.

– Ha nem bicózol, mivel foglalkozol a szabadidődben?

– Tanulok egy médiafejlesztő suliban, igazából ezzel is szeretnék foglalkozni a jövőben. Csinálom a saját weboldalamat és videózok is. Mindezeket a barátnőm mellett és vele. Mert ő is bicózik, és így érdeklik ezek a dolgok.

Szabó „Brother” András
Szabó „Brother” András

– A barátnődön kívül még kikkel bringázol?

– Nem sokan veszik komolyan ezt az irányzatot montiban. A legtöbbet a régi társaságból megmaradt hasonló felfogású emberekkel, de már egyre inkább BMX-es arcokkal nyomulok. Sajnos a nagy fogasos brigád kezd egyre jobban szétszakadni az idő múlásával. Mindenki egyre inkább a saját érdekeit nézi, és nem foglalkozunk a közös érdekekkel.

Szabó „Brother” András
Szabó „Brother” András

– Mi a helyzet támogatás terén?

– Eddig csak a szüleim támogattak, ezúton is köszönök nekik mindent! Szerencsére egyre több lehetőségem van az újság és a videó szereplésekből kifolyólag. Egyelőre nem akarok elkiabálni semmit, de a DMR-rel kezd alakulni egy együttműködés.

– Sok sikert kívánunk, köszönjük a beszélgetést!

– Én is köszönöm a lehetőséget, Tominak és Halnak pedig a szép fotókat!”

Szöveg: OBFilms
Fotó:
Lippich Tomi, Pere “Hal” András