Június végén meghívást kaptunk a Kross lengyelországi központjába, hogy megtekinthessük, a hazánkban egyre népszerűbb márka alatt futó termékek milyen körülmények között nyerik el végső alakjukat. A történet persze ennél sokkal komplexebb volt, így részt vehettünk egy bike park megnyitóján, betekintést nyerhettünk egy alig húszezer fős lengyel kisváros éjszakai életébe, kacsavér-levest kanalazhattunk a menedzsment tagjaival, és kiderült az is, hogy a dörtözés valójában egy fárasztó sportág…

Bander pipájára gyújt hírtelen, majd sűrű füstfelhőbe burkolódzva nyúlik el a Keleti Pályaudvar egyik padján, miközben jómagam elkocogok egy élénkítő kávéért. Előttünk a Metropol-Chopin nemzetközi gyors hálókocsis szerelvénye, továbbá várhatóan 11 óra vonatút Varsóig. Kisvártatva a gyorsvonat kidöcög a fővárosból, szisszennek a sörök, kezdődik a kaland…

Az éjszakai vonatozásban az a praktikus, hogy a relatíve hosszú utat az ember hasznosan tölti el: alszik közben. Így tettünk mi is, így szempillantás alatt Varsó peremtelepülésein áthaladva ért minket a reggel – jobban mondva a kalauz erélyes dörömbölése a hálófülke ajtaján. A főpályaudvar előtt állva valóságos metropolisz képe rajzolódott ki előttünk: nagyvárosi forgalom, toronyházak, embertömeg, hasonlók. Wojtek elnézést kér, de késik kicsit. Fél óra múlva bepattanunk a Kross felségjelzésbe öltöztetett kisbuszba, ahol egy szpíker és egy operatőr foglal helyet rajtunk kívül. A városban még begyűjtünk egy fotóst, majd padlógázzal magunk mögött hagyjuk Varsót.

Lengyelország úthálózata az ország méretéhez képest nem túl fejlett, autópályákból, autóutakból nem állnak túl jól, így szinte 100%-ban másfél- kétsávos, felezővonal nélküli utakon haladunk. Ez azonban nem okoz problémát, ugyanis az utazósebességünk ritkán csökken 130 alá, sofőrünk településeken belül is legfeljebb 80-ra lassít. Az utazás során begyűjtjük az első nyelvi megfigyeléseinket. Feltűnő, hogy útitársaink száját meglehetősen gyakran hagyja el az a szó, hogy „kurwa”. Naiv módon először arra gondoltam, valami kanyargós ösvényről folyik a társalgás, de aztán kiderül, ez bizony ugyanazt jelenti, mint a magyar nyelvben szimpla „V”-vel. Ami viszont különbözőség, és nem csak a magyarhoz, hanem a világ talán összes nyelvéhez képest, az a kerékpár elnevezése. Itt ugyanis a kerékpár „rower” néven fut, az eredet pedig állítólag a hajdan Lengyelországban is forgalmazott, a technikatörténészek szerint az első mai értelemben vett biztonsági kerékpárt előállító „Rover” márkanévből ered.

Másfél órás autóút után érkezünk meg a Kross gyárnak otthont adó Przasnysz nevű településre, amelynek nevét megjegyezni, illetve kimondani máig nem sikerült, különleges kihívásokra váró olvasók esetleg gyakorolják tükör előtt… A gyárral szemben elterülő kietlen síkon kihajtogattuk magunkat a kisbuszból, és szétnéztünk a szikrázó napsütésben. Egy pump track nyomvonalból és egy dupla ugratósorból álló frissen elkészült bike park mellett álltunk, ahol így fél tíz magasságában alig tucatnyi laza nadrágos fiatal lézengett különböző kerékméretű dörtbicókkal. Mai napunkat itt töltjük majd el, ami első hallásra nem tűnt túl izgalmasnak, főleg a magamfajta keményvonalas országútistának. Aztán ez a nap végül meglepően gyorsan elrepült, és a végén valójában egészen újszerű és érdekes élményekkel gazdagodunk…

„Falunap” Przasnysz-ben

A bike park megnyitóját, és az ennek kapcsán rendezett dörtversenyt leginkább egy családias hangulatban zajló falunaphoz lehetett hasonlítani, már csak a település léptékéből adódóan is. Ennek ellenére a szervezők igencsak kitettek magukért. Meghívták a környék összes komolyabb riderét, akik rajtpénzt kaptak és komoly pénzdíjakért szálltak harcba. A pump tracken rendezett időmérő futamokon elindulhatott bárki, aki kedvet érzett hozzá. Különösen népszerű volt ez a dolog a helyi 6-10 éves gyerekek körében, akik igen nagy kitartással rótták a köröket. A bringások mellett motokrosszosok is bemutatóztak a pályán, mi pedig közben sült kolbászt falatoztunk a Kross külkereskedelmi kapcsolatokért felelős szakemberével, Andrzejjel. Vendéglátónk két májas hurka között felvázolta a másnapi gyárlátogatás programját – kezdünk a kutatási-fejlesztési részlegnél, majd következik a gyári mintabolt, aztán a gyártási technológia bemutatása, az egészet pedig egy helyi specialitásokat felvonultató ebéddel zárjuk le majd.

A hangulatot eközben egy utazó DJ fokozta, aki egy Red Bullos járgány hátuljából kihajtogatott pulton keverte a zenéket valami hihetetlenül jól. Nem volt könnyű dolga, ugyanis az idő nem volt kegyes a rendezvénynek: vagy három alkalommal kellett a sátrak alá menekülnünk egy-egy húszperces intenzív zuhé apropójából.

Kross Spade premier

Mit tehet egy a szakág tekintetében teljesen outsider kerékpáros újságíró egy dirt eseményen? Nos, lehet például fotózni, ami azért izgalmas, mert teljesen más praktikákat igényel, mint amit az általam dokumentált országúti- és pályasport megkíván. Aztán ha már kimerítettük az összes fotótémát, kacérkodhatunk például a bringázás gondolatával is… Miért is ne?

A bike park megnyitó a Kross egyelőre még csak prototípus stádiumban létező „Spade” dirt gépének nem hivatalos bemutatója is volt egyben. A várhatóan jövőre sorozatgyártásba kerülő modellből 4-5 alumínium és egy acél verzió várta az első tesztelőket. A gép összességében egyszerű volt, mint a faék, és ezzel egyből be is lopta a szívembe magát. Ultra rövid tengelytáv, csúszópapucs, egy sebesség, egyetlen fék hátul, aztán ihaj. Miután nagyon tetszett, amit a kölkök a pump tracken művelnek, egyre erősebb kedvet éreztem hozzá, hogy kipróbáljam magam is, így elkaptam egy Spade-et, aztán bevetettem magamat vele a huplik közé.

Immár két évtizedes klasszikus szakágakban eltöltött idő után nekem ez maga volt a megtestesült újdonság, annak minden varázsával együtt. Egyrészt szokatlan volt, hogy bár van nyereg, de oly alacsonyan található ugye, hogy még referenciapont gyanánt sem tudom használni. A hajtókarok Q-faktora minden eddig általam próbált felállást felülmúlt, időbe telt, mire megtanultam, a szűk kanyarokban hogyan helyezkedjek vele. A gép sajátosságainak ízlelgetése mellett meglepett, hogy ez a szimpla játéknak tűnő körözés és pumpálgatás mennyire igénybe veszi az egész testet. A folyamatos álló helyzet és a huplik kimozgása keményen dolgoztatja a kart és a lábat egyaránt, nem hittem volna, hogy ebben mennyire el lehet fáradni. Érdekes élmény lehetne egy ilyen bringázás mindazoknak, akik alapból csak mosolyognak a lógó gatyás, bilibukós csávókon. Nos, számomra is csak most vált világossá, hogy ez bizony egy ugyanolyan kemény és embert próbáló kerékpáros szakág, mint bármelyik másik.

Sör málnaszörppel

A kellemesen, új élményekben gazdagon (az én szemszögemből mindenképpen) eltöltött első nap után Wojtek vezetésével becuccoltunk a kék-sárga színben pompázó Kross üzem melletti szállodába. Vendéglátónk a csinos huszonéves recepciós lány láttán felhívta a figyelműnket arra, hogy szokatlan ez a korosztály a városban, tekintve hogy a Kross gyáron kívül nem sok munkalehetőség adódik a 17.000 fős településen, így a 17-18 év felettiek munka vagy tanulás ürügyén rendre elhagyják a várost. Hogy a megállapítás helyes-e, annak Banderral saját szemünkkel néztünk utána az este folyamán, amikor enni-inni indultunk a belvárosba.

A városközpont legzsúfoltabb helye a kebabos étkezde volt, és mivel úgy gondoltuk, ennyi helyi nem tévedhet, ezért mi is egy-egy tálra adtuk le a rendelést, és nem is csalódtunk. A gyros-tál errefelé emberes sült krumpival és házias csalamádéval érkezik, előny továbbá, hogy alig 1.000 forintnak megfelelő összegért nagyon durván jóllakatják az embert. A lengyel sörök viszont meglehetősen feledhetőek, gyorsan elkopó szegényes habbal, csekély szénsavtartalommal, és nem túl karakteres ízvilággal bírnak. Wojtek állítása viszont igaznak bizonyult, a fogyasztóközönség és a városban flangáló csoportok tagjainak átlagéletkora nem igazán haladta meg a húsz évet.

A következő projektünk a város léptékéhez képest szokatlan vasárnapi nyüzsgés okának felderítése volt. Nos, a tömeg mozgását lekövetve a városi sportpályára jutottunk, ahol éppen egy háromnapos nyári fesztivál befejező napja zajlott. Itt újabb érdekes impulzusokat szereztünk. Rájöttünk például, hogy értünk mi lengyelül: a Wata Cukrowa például teljesen egyértelmű, hogy micsoda. Vicces volt továbbá, hogy a sört zsetonra adták – először egy sátorban megveszi az ember a zsetont, aztán vesz belőle sört. Az sem mindegy viszont, hogy milyen az a zseton, mert sört például csak kékért cserébe adtak. No mindezt nem volt könnyű lelogisztikázni úgy, hogy a helyiek közül senki sem beszélt angolul, mi pedig a vattacukron kívül mást nem értettünk meg lengyelül…

Ha a pultig már eljutott az ember, ott egy érdekes helyi koktélt is kipróbálhatott akár. Igény esetén – és erre sűrűn volt igény – a sört fél deci málna (errefelé malina) szirupra csapolják rá, amit jellemzően lányok fogyasztanak, és szigorúan csak szívószállal. Mi ennyire azért nem voltunk bátrak, így maradtunk a tiszta változatnál, majd a lengyel könnyűzenei kultúrában történő rövid megmerítkezés után hazabattyogtunk. Hosszú szakmai nap várt ránk másnap, azaz hétfőn: gyárlátogatás fél tíztől kimerülésig…

Akár egymillió kerékpár évente

A gyárlátogatás során két kísérőnk akadt: Andrzej, aki a külkereskedelmi ügyekért felelős a cégnél, így jól ismeri a magyar piacot is, illetve Arkadiusz, aki a cég marketingmenedzsereként tevékenykedik. A bejárást a kutató-fejlesztő részlegen kezdtük, ahol 8-10, jellemzően fiatal mérnök és grafikus dolgozik az új modellek műszaki tartalmán és megjelenésén.

Már az előző napi rendezvényen is megfigyeltük, hogy a kreatív és a vezető pozíciókban jellemzően a húszas éveiket taposó vagy legfeljebb a harmincas éveik elején járó lelkes, dinamikus, a kerékpározást napi szinten avagy rendszeres szabadidősport gyanánt űző fiatalokat találunk. Ennek megfelelően a kutatási-fejlesztési részlegen is vidám, közvetlen volt a hangulat, mindent megnézhettünk, megtapogathatunk, még a legújabb fejlesztések prototípusait is.

A mérnökök ott jártunkkor éppen egy össztelós XC/maraton vázon dolgoztak, ez az össztelós termékcsalád első eleme lenne, ugyanis a jelenlegi termékpalettán kizárólag merevvázas gépeket találunk. A másik, jóval előrehaladott állapotban lévő 2012-es fejlesztés a Spade dirt MTB, amelyet azonban már az előző nap ki is próbálhattunk.

A fejlesztés során náluk is fontos szerepet játszik az adott szakágakban mozgó versenyzők véleménye, így szoros szakmai együttműködésben állnak az általuk szponzorált – többek között a Kross Racing Team keretein belül hajtó – lengyel bringásokkal.

A kutató-fejlesztő részleg mellett található egy bemutatóterem, ahol már a 2012-es modelleket csodálhattuk meg. Ütősek lesznek az új dizájnnal felruházott felső kategóriás montik, illetve ami minket legjobban megfogott, az a cég 2012-es városi kerékpárpalettája. Az aktuális modelleket a gyár bejárata mellett található mintaboltban tekinthettük meg. A bolt egységes, natúr OSB lapokkal kombinált fekete/piros dizájnja része a céges arculatnak, és minden egyes Kross-t forgalmazó partnerüzletben megjelenik. A gyár és a technológia tényleges megismerése csak ezután kezdődött.

Az üzem léptéke eléggé tekintélyt parancsoló: csúcsra járatva naponta akár 4.000 kerékpár is elkészülhet itt, az éves maximum azonban eddig 1.000.000 darab volt. A gyár jelenleg a kapacitása harmadával dolgozik, azaz évente megközelítőleg 300.000 kerékpár hagyja el a gyártósort.

No de mi is történik konkrétan Przasnysz-ben? A Kross vázak gyártása természetesen a Távol-Keleten történik, ide nyersen, fényezetlenül érkeznek meg. A festést, matricázást és a lakkozást helyben végzik, a bringákra kerülő alkatrészek a beszállítóktól érkeznek.

A gyárban ezen kívül kerékfűzés, összeszerelés és minőségellenőrzés zajlik, továbbá különlegesség hogy van felnigyártó részleg is, ahol egyszerűbb, de saját gyártmányú felnik készülnek. Haladjunk tehát végig szépen sorjában a technológián!

A nyers vázak és villák a fényezőkamrába kerülnek, amely teljesen automatizált zárt rendszerben működik. Kampókra akasztva érkeznek ide a festeni kívánt dolgok (sárvédők és csomagtartók is akár), hogy aztán elnyerjék végleges színüket.

Ezután következik a feliratok, minták felhelyezése, mely a legmodernebb, ultravékony matricák segítségével történik, és jellemzően hölgyek foglalkoznak vele. Ezután a vázakra felkerül a lakkréteg, és száradás után megkezdődik a csatlakozó felületek tisztítása, rendbe tétele, majd a szerelvényezés.

A Kross alkatrészraktára gigantikus méretű, a végeláthatatlan sorban több emelet magasságban felpolcolt Shimano alkatrészek, RST telók, Sram komponensek és egyebek között fürge targoncák rohangálnak és osztják a motyót a szerelőcsarnokok felé. A csarnokot kívülről tucatnyi kamionbeállón keresztül „etetik”, de ebből az irányból érkeznek a nyers vázak is egy másik csarnokba, illetve hasonló módon távoznak a kész bringák kartondobozai is.

A gyár érdekessége, hogy egy saját igényeket kielégítő felnigyártó részleggel is rendelkezik, ahol az elejétől a végéig megtekinthettük, hogyan készül egy egyszerű, háromkamrás, szegecselés nélküli felni. Kétféle felniprofillal dolgoznak, és az egyszerűbb városi, trekking, krossz és MTB kerékpárokra kerülnek ezek. A felniprofilok, saját, egyedi tervezésűek, az abroncs készítéséhez szükséges profilozott alumínium szálanyagot pedig Lengyelországban gyártják le, magyarán szinte 100%-ig lengyel termékkel állunk szemben.

Arra a kérdésre, hogy ez miért éri meg nekik, Arkadiusz azt felelte, hogy ebben az árkategóriában így olcsóbban jönnek ki, továbbá így házon belül annyi és olyan kialakítású felnit gyárthatnak, amire éppen szükségük van. Emellett az sem elhanyagolható szempont, hogy egy-egy ilyen felni bármilyen színt kaphat, így rugalmasan illeszthető egy adott színű kerékpár arculatához. Volt példa arra is, hogy bérgyártást is végzett ez a részleg, készültek itt felnik például az Alex Rims-nek is.

No és hogyan készül a felni? Először is a szálanyagot betolják egy görgős hajlító gépbe, amely a felniméretnek megfelelő szorosan tekercselt spirált hajlít az egyenes kiindulási alapból. A spirált ezután egy sablonba helyezik, majd ráeresztenek egy vágókorongot, ami egyrészt a befogás miatt torzuló két végét lemetszi a spirálnak, másrészt teljesen átvágva azt, így immár különálló gyűrűket készít. Az így kapott, a végleges állapot síkjából ekkor még kitérő végű „karika” két oldalsó kamrájába egy-egy illesztőcsapot helyeznek, majd összepréselve a végeket a felni elnyeri végleges alakját.

Ezután a furatok készülnek el oly módon, hogy a nyers felnit egy osztókészülékkel szerelt befogókészülékbe helyezik, mely pontosan annyi szögelfordulást végez egy-egy lépésben, ami az adott felni furatszámnak megfelelően szükséges. A furatok kialakítását egy lépcsőben végzik el egy olyan csigafúróval, mely egy csúcsfészek-fúróra hasonlít, azaz a két felnifalon különböző átmérőjű furatot ejt egyetlen lépésben. Egy másik gép ugyanezt a folyamatot egyszerűbben oldja meg: fúrás helyett lyukasztással.

Egy gép egyszerre csak egy felnit képes furatokkal ellátni, közben a gépkezelő a korábban elkészült felnit sorjázza és deponálja. Ezután a kész darab vagy nyersen marad, vagy színre fényezik, és matricázzák – utóbbit ismét kézimunkával, és megint csak szigorúan hölgydolgozók.

A felnik ezután a szerelőcsarnokba kerülnek, ahol a bringák összeszerelésére való futószalagok mellett egy komplett kerékfűző/építő részleg működik. Az agyakat előszerelik, azaz a kerékfűzést végző emberhez már úgy kerül az agy, hogy addigra az összes küllőt elhelyezték benne. A munkaerő ezután befűzi a küllőket, a kerék pedig egy futószalagra kerül, és a centrírozógépet etetik meg vele. A nem éppen egyszerű szerkezet teljesen automatikusan végzi a küllők feszítését és a kerék centrírozását, majd a kész kerék a szerelősorra kerül. Itt ellenőrzik, hogy minden rendben van-e vele, majd felkerül rá a felniszalag, a külső és a belső, és megy tovább a futószalag mellé, ahol ténylegesen a bringákba kerül.

A futószalagra már előszerelt vázak érkeznek, a fékek, a váltók, a középcsapágy, a villa és a kormány vidéke már felszerelve várja, hogy bekábelezzék, további kiegészítőkkel lássák el, bekerüljenek a kerekek, és minden beállításra kerüljön. Mindezt a gyártósoron a legváltozatosabb korú és nemű dolgozók végzik el, akik vidám slágermuzsika mellett szemlátomást jó kedélyűen dolgoznak. Ebédszünetben egyébként a munkásoknak saját étkezde áll rendelkezésükre, és feltűnően sokan járnak kerékpárral a munkahelyükre.

Ha az összeszerelés során minden rendben ment, akkor ismét kikerülnek a kerekek, és a dobozokkal kompatibilis módon csomagolják/kötegelőzik a bringákat, melléjük kerül a jótállási jegy és a dokumentáció, majd zsupsz a dobozba, és irány a raktár. Utána az úti cél a nagykereskedő avagy a kiskereskedő bázisa, hogy aztán a felhasználó hajthassa megelégedésére.

A szerelőcsarnokban egyébként négy gyártósor található, ezekről óránként 68 db kerékpárnak kell a dobozba kerülnie – és ez ténylegesen meg is történik. A négyből jelenleg kettő működik, de egy-egy nagyobb megrendelés esetén lehetőség van a másik kettő hadrendbe állítására is. Przasnysz-ben pillanatnyilag kizárólag Kross kerékpárok készülnek, a bérmunka helyett mostanság ugyanis a saját márka építését helyezte előtérbe a cégvezetés.

A munkafolyamatok közben állandó minőség-ellenőrzés zajlik, ennek egyik végső momentuma például, amikor a gyár egyik idősebb, tapasztaltabb szakembere szúrópróbaszerűen kiválaszt egy-egy dobozt egy adott sorozatból, összerakja a bringát, és teker vele egy jót, figyelve eközben arra, hogy minden rendben van-e. Amennyiben nem, a gyári kódok és a vázszám alapján visszakereshető, mikor, ki foglalkozott a géppel, így esetleges minőségbeli gond esetén egyből kiderülnek az okok.

A délutánba nyúló kimerítő szakmai nap után vendéglátóink egy helyi specialitásokat felvonultató ebédre invitáltak minket, amelyre egy közeli faluban található népies hangulatú vendégházban került sor. A rendelésnél azért megkérdezték, hogy mennyire vagyunk nyitottak az új- és jellemzően helyi dolgokra, de miután mindenre kaphatónak bizonyultunk, ezért nemsokára egy mélybarna színű, vastag házi tésztával körített kacsavér-levest kanalazhattunk. Andrzej azért megnyugtatott minket, hogy a kacsavér sokkal inkább ízesítő elem benne, mint domináns összetevő, de akárhogy is volt, magyar gyomornak is ízlett a cucc.

A második fogás kevésbé volt formabontó, kapros tört krumplival körített hagymás natúrszelettel zárhattuk le az étkezést. A ház további specialitása a helyben főzött mézes-gyömbéres alkoholmentes sör volt, ami sokkal jobban bejött, mint itteni alkoholos társai. Közben az asztalnál sok mindenről szó esett. A kerékpárpiac sajátosságai mellett terítékre került az aktuálpolitika is, és ismét megállapítást nyert, hogy akármilyen országban is járunk, a szavazópolgár mindenhol elégedetlen, a politikus pedig nem végzi jól a munkáját…

„Varsóban elveszett a Somló”

Lengyelországi tartózkodásunk utolsó napját varsói városnézéssel töltöttük. Túlzás lenne azt állítani, hogy a rendelkezésre álló fél nap alatt bejártuk volna az egész belvárost, de sok minden érdekeset láttunk és tapasztaltunk azért. Egyfelől a közlekedés ott sem fenékig tejfel, kedd délben akkora dugóba csöppentünk a vasútállomásra menet, ami még Budapestnek is becsületére válna. A magyar fővárost jól ismerő Andrzej szerint Varsó dugók tekintetében sokkal durvább, mint Budapest.

Az óváros ellenben gyönyörű, főleg annak fényében, hogy a második világháború során közel porig rombolták, és szinte nulláról kellett mindent újra felépíteni. A munka léptékét és időintervallumát jól jelzi, hogy például a fő téren álló Királyi Palota elkészültéig egészen 1984-ig kellett várni – viszont a végeredmény megérte a fáradozást. Érdekesek továbbá a szocreál építészeti irányzat ötvenes évekbeli remekei is, ezek közül a szó szoros értelmében kiemelkedik a „Kultúrpalota”, melyet a hasonlóság miatt én csak „Lomonoszov Egyetem”-nek hívtam ott tartózkodásunk idején.

A szokásos esti vonatunk indulását megelőzően még hevertünk egy keveset a Visztula partján. A napfürdőzés mellett ez szakmailag is jó programnak bizonyult, hiszen a város ezen részén kiemelten élénk a kerékpáros forgalom, így jó képet kaphattunk a helyi kerékpáros társadalom összetételéről, és arról, hogy milyen gépeket használnak a varsóiak. Milyet is? Például rengeteg Kross-ot, ami nem túl meglepő. A cég azonban nemcsak saját felségterületén erősít, hanem komolyan gondolják a forgalmazást Magyarországon is, így a közeljövőben számtalan bemutatón és kerékpárteszten keresztül ismerkedhetnek meg az olvasók a márkával, ahogyan arra lehetett már némi alkalmuk eddig is:

– Shopping guide: Kross Trans Sander
– Kerékpárteszt: Kross Level A7

Varsói tudósítónk ezennel elköszön, a hazai forgalmazónak ezúton köszönjük a meghívást, a Kross helyi munkatársainak a vendéglátást, most pedig kapcsoljuk Moszkvát…

További információk:
http://www.kross.pl/
http://kross.hu/

Szöveg: HBalage
Fotó: HBalage, Laczkó András

(x)