Természetesen bármire igaz, hogy jobban eladható hangzatos címkékkel, általában mi is szeretünk ilyeneket biggyeszteni a kerékpársporttal kapcsolatos hírekre, információkra, de esélylatolgatásnál, elemzéseknél azért kicsit falsnak tartom a „minden idők legnehezebb Vueltája” és hasonló jelzőket… Nézzük kicsit reálisabban a 67. Vuelta a Espana várható kimenetelét:
Nehéz lesz a verseny, de teljesen máshogy, mint ahogy általában egy GT, sokkal jobb kifejezés inkább az izgalmas, és a csapatok számára talán taktikailag lesz keményebb, valamint a rizikófaktor is nagyobb lesz a szokásosnál. Fontos, hogy nem mehet majd senki biztosra.
Tény, hogy papíron jól mutat a „10 hegyi befutó”, de ezek azért messze nem azok a klasszikus hegyek, melyek a háromhetesekről eszünkbe jutnak, a Vuelta első két hetében nem is előzi meg ezeket a befutókat embert és csapatot próbáló fársztó terep, mint ahogy egy „igazán kemény” Girón vagy akár Vueltán, Touron. Az első nyolc napon belül igaz, hogy négy „hegyi befutó” szerepel az itinerben, de ezek nem magas emelkedők, 5, 7, 4, illetve 7 kilométeresek, valamint a 12. etapon iktattak be a végére egy két kilométeres meredeket a falmászóknak.
A 14-17. szakasz egymás után már valóban embert próbáló, de magasságra és össz. szintkülönbségre meg sem közelítenek egy klasszikus többnapos Giro-terhelést, egyedül a 16. etap számít vérbeli magashegyi szakasznak. A végén a Bola del Mundo már méltó slusszpoén, és összességében ezzel már a koncepció is látszik az itinerben.
Az idei spanyol körverseny inkább „a legizgalmasabb szakaszok Vueltája” lesz, s mint ilyen, olyan szempontból lesz a „legnehezebb”, hogy nem fog működni a klasszikus taktika egy igazán erős csapat számára, mint a Sky-nak a Tour de France-on. A Sky receptje: iszonyúan megdolgozzuk a mezőnyt, és az utolsó emelkedőn leszakadnak a gyengébbek, az aznap hajszálnyival esetleg jobb formában lévők pedig hiába támadnak, pár másodpercnél több időt nem nyerhetnek, így tulajdonképpen el is vesszük a kedvüket a támadástól. Ez nem fog menni, ráadásul az utolsó hétig nem is lesz alkalom erre, egy-egy napon pedig bárki okozhat meglepetést.
Taktikai szempontból teljesen más lesz a Vuelta, mint az idei Tour, ahol a Sky a folyamatos határterhelés közeli tempóval a hegyekben rá tudta erőltetni akaratát a mezőnyre, és az időfutamokon biztosították be a győzelmet. Itt kulcsszerepet játszanak majd a szakaszok dobogós pozícióikért járó időjóváírások (12-, 8-, 4 mp) is, hiszen az első két hét rövidebb emelkedőin olyanok is odakeveredhetnek, akik a hosszú, magas emelkedőket nem olyan jól bírják, a robbanékonyabb hegyimenők akár kompenzálhatják itt a rövid egyenkénti időfutamon beszedett hátrányt. Persze az ellenérdekelt felek majd küldik folyamatosan szökésbe embereik, hogy vigyék el a másodperceket.
Nézői szempontból viszont azt kell hogy mondjuk, a dramaturgiája kiváló a versenynek. Az első két hét gyakorlatilag a zavarosban halászásról szól majd, s bár körvonalazódni fognak majd az esélyek, de valóban csak körvonalazódni, mert a 14-17. szakaszon előkerülhet majd „egy Cobo”, aki addig meghúzta magát a mezőnyben. Sőt akár előbb is, mivel nehezebb kontrollálni egy ilyen versenyt, korábban is benézhet a mezőny egy szökést, és azért sok olyan versenyző van a mezőnyben, akik nem számítanak topfavoritnak, de néhány perces előnyt itt foggal körömmel meg lehet védeni az utolsó héten. Ugyanakkor reális esély marad arra is, hogy az utolsó előtti szakasz, azon belül is a Bola del Mundo meredek rámpái döntsenek az összetett győztes személyéről.
Nézzük hát, kik a topfavoritok?
Az idei Vueltát napjaink legjobb GT-menője, a spanyol Alberto Contador eltiltása utáni visszatérése teszi különlegessé, tulajdonképpen a spanyol körverseny szervezői örülhetnek leginkább, hogy a kétszeres Tour de France győztes doppingügye így végződött ahogy, mert ha részt vehetett volna az idei Tour de France-on, valószínűleg nem, vagy nem 100%-os erőbedobással indult volna a Vuelta a Espana-n.
Most viszont borítsunk fátylat a múltra, a korábban már mindhárom GT-n diadalmaskodó Contador itt van – s bár a verseny szervezői nem tudhatták tavaly, hogy a legjobb spanyol bringás is a győzelemért fog küzdeni – az itiner olyan, mintha neki tervezték volna. Alberto kiváló hegyi menő, kellően robbanékony ahhoz, hogy a jóváírásokból is csipegessen, 10-20 másodperc előny 12 mp jóváírással már fél percet is jelenthet egy szakaszon. A spanyol képes jó önálló döntésekre is, ha szükség lesz majd improvizálni. Ráadásul az első két hét kellő teret ad Contadornak, hogy felvegye a GT-ritmusát, így kevesebb a veszélye annak, hogy mondjuk az első hét végén leküzdendő egymást követő magashegyi szakaszokba belerogyjon.
Ami ellene szól, a versenykilométerek hiánya. Bár tudjuk, hogy azon ritka versenyzők közé tarozik, akik az edzőtáborból (vagy kis túlzással a strandról – lásd Giro 2008) megérkezve is képes nyerni, a veszélyt inkább a mezőny jelenti, és a napjainkban tapasztalható rengeteg bukás, amibe könnyebben belekeveredik egy olyan versenyző, akinél hiányoznak a pelotonban töltött kilométerek. Utóbbi veszély elhárítása szempontjából is óriási munka vár csapatára, melyet abszolút Contador összetett győzelmének megszerzése szerint válogattak össze, nincs sprinter vagy szabad vegyérték. Védeni, segíteni, helyzetbe hozni sztárjukat, senki más nem számít. Ezt most csak az Eneco Touron gyakorolhatták.
Contador egyik legfőbb ellenfele a címvédő Juan Jose Cobo csapata, a Movistar lehet, ahol Alejandro Valverde is megbújik. Unzue mester szerint Cobo, azaz a „Bölény” az első ember, de Valverdével nem úgy kell számolni, mint aki egy 100%-on végignyomott Tour után jön a Vueltára, hiszen összetett esélyei rögtön az első napokban elszálltak a bukások miatt, így hasonló a helyzet, mint amikor sikerült nyernie a spanyol körversenyen. A Movistar szempontjából mindenképpen előny, hogy többfejűek, hiszen könnyebb így reagálni a váratlan történésekre, amiből akadhat bőven a Vueltán.
A másik kihívó közmegegyezés szerint a brit Chris Froome lehet, aki mellé persze nagy kérdőjelet kell tenni, hiszen Bradley Wiggins segítője gyakorlatilag több wattot adott le a Tour de France-on, mint a maga a sárga trikós, ráadásul csúcsformáját az olimpián is tartani igyekezett. Eddig is csoda volt, amit műveltek, de amennyiben a Sky ezt a Vueltát is megcsinálná, az már annál is több lenne. Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni a két kolumbiairól, Rigoberto Uranról és Sergio Henao-ról, akik kiváló hegyi menők, meg lennék lepve, ha valamelyikük nem végezne a top 10-ben, de az olimpiai ezüstérmes Urantól titkon sokkal többet várok.
Joaquim Rodriguez a Giro d’Italia előtt is élete nagy lehetősége előtt állt, hogy GT-t nyerjen, most ugyanez ismét elmondható. Rövidebb hegyi befutók tömkelege, ahol vadászhatja a 10-20 mp előnyöket és a jóváírást, nincsenek borzasztó magas, 2000 fölötti csúcsok, melyeken ő könnyen bajba kerülhet, nincs hosszú sík időfutam, van viszont egy bivalyerős csapata… Mi kell még Puritónak? Vagy egyszerűen csak nem GT-győzelemre termett? Hát, ha most sem bizonyít… Akkor talán előlép a „háttérből” a spanyol körversenyeken már győzni tudó Gyenyisz Mencsov?
Akit még a topfavoritok közé illik sorolni, az a baszk Igor Anton, aki 2010-ben már vörös trikóban hajtott, amikor hatalmas bukás következtében fel kellett adnia a versenyt. idén mindent a spanyol körverseny alá rendelt, a hegyekben nagyon erős, egységes csapatával, az Euskaltellel abszolút esélyes is a dobogóra.
Aztán még egy sor versenyző, akik éhesen maradtak a Touron, vagy már bizonyítottak, és nehéz megmondani, milyen formában érkeznek Spanyolországba: A Rabobank kettőse, Robert Gesink és Bauke Mollema adós már végre valami kimagasló eredménnyel, de Jurgen Van den Broeck is okozhat meglepetést, ha kitart még a jó formája. Az Asztana csapatában Fredrik Kessiakoff kap bizalmat, a Liquigasban a fiatal Eros Capecchi, a Radio Shack-ban úgy tűnik, a jó öreg Maxime Monfort. Az pedig, hogy ki kerülhet helyzeti előnybe egy jól időzített szökéssel az első két hétben, szinte megjósolhatatlan.
