Benkó Barbara sporttörténelmet írt idén, első hegyikerékpáros hölgy olimpikonként. Akik Barbi blogján követték szezon közben a történéseket, tudják, hogy nem volt egyszerű az út Londonig. A német Focus versenyzőnője számára sok tanulsággal szolgált ez az év, és a tapasztalatokkal felvértezve vág neki a következő ciklusnak. Az alábbi beszélgetésben erről is szó lesz, s persze értékeltük 2012-t, jelent, jövőt, ahogy ilyenkor az ünnepek táján szokásos…

Bikemag: Mire gondolsz legtöbbet egy átlagos napodon?

Benkó Barbara: Arra, hogy megvannak-e a vizsgák. Óránként próbálok felmenni a Neptunra, hogy megnézzem a közös emaileket… Csináltunk a csoporttal egy magánemailt és ezen jönnek az eredmények, meg a tesztek, hátha valami kiszivárog. Amúgy most tanulással töltöm az időm 80%-át.

Bikemag: Második legtöbbet?

Benkó Barbara: Második legtöbbet? Hogy mindezt hogyan illesszem be az edzésbe. Van ugye edzéstervem, amit meg kéne csinálni, és azt kell mondjam, eddig ez egész jól sikerült. Bár volt két hét, amikor  kimaradtak edzések, ez így lesz ezen a héten is, de úgy gondolom, hogy az ünnepek alatt már jobban be fogom tudni osztani az időmet. Az egyetemen most újra túl kellett esni a kezdeti nehézségeken, mert miután halasztottam az olimpiai felkészülés miatt, a rendszer módosítása következtében kiestem az államilag finanszírozott státuszból. Jött a 430 ezer Forintról szóló csekk, amit be kellett volna fizetnem, ha folytatni akarom, hát mondtam: „no way”. Most új szakon tanulok a SOTE-n optikusnak, de sajnos a korábbi letett vizsgákat sem lehetett beszámítani.

Bikemag: Tekintsünk először vissza 2012-re, mi volt az év legboldogabb pillanata?

Benkó Barbara: Amikor megtudtam, hogy mégis mehetek az Olimpiára. És a legboldogtalanabb pont az volt, amikor május huszonvalahányadikán vártam otthon fekve, és annyit tudtam, hogy aznap kell megjelenni az UCI honlapon az eredményeknek… Folyamatosan frissítettem a laptopon, egyszer csak megjelent, megláttam, hogy 19. helyen van Magyarország, és csak annyi jutott eszembe, hogy: Úristen, most mi lesz… és akkor nagyon kiborultam.

Bikemag: Nem ciki kicsit, hogy ezt nem tudtátok már akkor? Ezt ki lehetett számolni…

Benkó Barbara: Tudni kellett volna, sőt, úgy számoltuk, hogy megvan. Ezért is volt nagyon rossz, ahogy megjelent a 19. hely, egyszerűen nem értettem. Ugyanakkor igazunk volt, mert mi jól számoltuk ki, az alapján, ahogy az UCI szabályzatban volt, csak probléma volt a megfogalmazással, de utólag ez nem számít.

Bikemag: Mi volt az év legfontosabb tanulsága?

Benkó Barbara: Az, hogy kicsit figyeljek oda jobban magamra. Tehát ne próbáljak kifelé mindenkinek megfelelni, hanem figyeljek jobban magamra és tudjak nemet mondani. Ez a legnagyobb problémám, hogy nehezen mondok nemet, de néha muszáj, és most a „tanuló fázisban” vagyok. Kicsit legyek önzőbb, ne hajtsam szét magam azért, hogy valakiknek megfeleljek. Bizonyos esetekben én is és a másik fél is sokkal jobban járna, ha tudnék nemet mondani. Tudnom kell, hogy számomra mi a fontosabb, és ennek megfelelően dönteni, nem szétszakadni.

Bikemag: Az biztos, hogy végigjártad a hadak útját az olimpiáig, magad is leírtad, hogy kicsúsztak kezedből a dolgok májusban, hogyan tekintesz vissza erre az időszakra fél év távlatából?

Benkó Barbara: Nove Mesto-ban (Csehország), a harmadik világkupán már éreztem, hogy nagyon fáradt vagyok és kellene tartani egy kis pihenőt, de úgy voltam vele, hogy már csak egy hét van hátra, és már csak egy világkupa, és kicsit pihenhetek az olimpiára, ha minden jól megy.  Ezen a ponton hiába tudtam legbelül, hogy valószínűleg már sok lesz, akkor sem csinálhattam mást, mert egyrészről kellettek a pontok, másrészt azt sulykoltam magamba, hogy azt az egy hetet már biztos kibírom.

Aztán a negyedik világkupán, Franciaországban közbejött az esés. Nyilván benne volt, hogy fejben is szét voltam esve, fizikálisan is fáradt voltam. Év elején még nagyon egyben voltam fejben, de utána, ezt a sérülést követően minden megváltozott, nagyon nehéz volt. Életemben nem volt még rajtam gipsz, ezt nagyon rosszul viseltem, ráadásul fekvőgipsz, mindjárt egy hétig… Az első nap mély depresszióval telt, hogy ha meggyógyul akkor sem fog jól működni, akkor sem én megyek Londonba… De aztán rájöttem, ha egész nap sírok, azzal nem fog megoldódni semmi vagy megváltozni a helyzet, úgyhogy inkább minél hamarabb gyógyuljunk meg…

Jó kezekben is voltam, mert Hidas Péter mondhatjuk, hogy Magyarország egyik legjobb sebésze. Azért is rakott rám gipszet, mert ismert és tudta, hogy úgysem fogom betartani az előírt pihenőt. (Egyébként nem lett volna muszáj, vagyis ha otthon fekszem és felrakom a lábam a székre, és tv előtt ülök és nem mozgatom – mert az lett volna a lényeg, hogy ne mozogjon – akkor nem kellett volna gipszelni.)

Bikemag: Mondod, hogy tulajdonképpen belekerültél egy negatív spirálba, ami a sérüléshez vezetett, ezzel kapcsolatban az jut eszembe, hogy először találkoztál olyan szintű sorozatterheléssel (és ezt most nem a bringázással kapcsolatos fizikai terhelésre értem), ami egy profi bringás életére jellemző, vagyis a folyamatos fárasztó utazások, verseny-utazás-verseny-utazás… Erre fel tudott valaki készíteni előre, vagy a „saját károdon” kellett levonni a tanulságokat?

Benkó Barbara: Én azt tudtam mire vállalkoztam, mire készülők, mik a célok, és közben nem gondolkoztam, hogy ez hú milyen fárasztó… Az előbb említett dolgokkal nem foglalkoztam, és egy ideig nem is volt semmi gond, mert jól éreztem magam. Csak jöttek a problémák, nem voltam itthon, széthullott a magánéletem, ha nincs itthon az ember, nincs is miről beszélni ilyen szempontból. Plusz még feldolgozni, hogy fáradt is vagyok, minden összejött, és valószínűleg ennek a következménye is volt, hogy kicsit összeomlottam májusban. Aztán amikor otthon pihentem, megint összekaptam magam, csak hát az a törés bennem maradt szezon végéig, bár úgy érzem, hogy az olimpiára jól fel tudtam készülni és úgy álltam ott a rajtnál, hogy elég jó formában voltam. Tele kedvvel, jól éreztem magam, jó versenyt tudtam volna menni, csak a technikai probléma sajnos benne van (váltókar törés). A vb-re az olimpia miatt már nem tudtam úgy rákészülni, közbejöttek kötelező versenyek a csapat miatt, a vb-n pedig a szervezetlenség, ami körbevett minket, azt eredményezte, hogy úgy álltam a rajtnál, hogy már nagyon elegem van. Ezért is sikerült úgy, ahogy, de ezt igazából nagyon sajnálom, mert az utolsó U23 évem volt 2012.

Bikemag: Most már tapasztalatokkal gazdagodva tudnál menedzselni egy hasonló évet, hasonló szintű terhelést?

Benkó Barbara: Megemésztettem a dolgot, feldolgoztam, tanultam a hibákból, és pont ezért most már úgy állítottuk össze a versenynaptárat, hogy ez sokkal átláthatóbb és sokkal koncepciózusabb lett. Igazából tavaly közbejöttek olyan versenyek is, amiket én eredetileg nem terveztem, kezdve a magyar válogatókkal, mert el kellett egyáltalán azt is dönteni, ki megy az Olimpiára. Ezt mondjuk a csapatom egyáltalán nem támogatta és ebből volt némi feszültség is, nem értették, miért kell összevissza járkálnom versenyekre. Ők azt látták, hogy hány magyar van egyáltalán valamilyen szinten a világkupákon vagy a nemzetközi versenyeken, és ők rajtam kívül senki mást nem ismertek. Ugyanakkor megértem magyar részről is, hogy Tibinek (Valter Tibor szövetségi kapitány) valami alapján dönteni kellett, nem mondhatta csak úgy, hogy „jó, te mész”. És én is igazságosnak tartottam, hogy így döntöttük el, hogy meglegyen a kvóta, mert a lányok is ugyanúgy gyűjtötték a pontokat. Ebben a kérdésben megértem mindkét álláspontot.

Lehet, az sem volt feltétlenül jó, hogy csak a kerékpározásra koncentráltam idén, és túl voltam feszülve, hogy mindennek sikerülnie kell, és nem volt olyan dolog, ami kicsit elterelte volna erről a gondolataimat. Gyakorlatilag ami erről elterelte, az mindig csak probléma volt, semmi olyan, ami kicsit felszabadulást nyújtott volna. Azt hiszem, jobb is lesz most megint párhuzamosan csinálni a kerékpározást és az egyetemet.

Bikemag: Mik lesznek jövőre a legfőbb célok? Lehet olyat kérdezni, hogy a bringa vagy az egyetem a fontosabb?

Benkó Barbara: Most talán pont nem látszik rajtam, de első helyen még mindig a kerékpározás van, úgyhogy amennyire csak lehet, háttérbe fogom szorítani az iskolát, persze nyilván lesznek olyan hetek, amikor alá kell rendelni a vizsgáknak az edzéseket. Korosztályt is ugrok U23-ból elitbe, ami tovább nehezíti a célok kitűzését.

Bikemag: A versenynaptárat is ennek megfelelően terveztétek?

Benkó Barbara: Az a baj, hogy a világkupákat nem tudom az egyetemhez igazítani, a versenynaptár adott, tehát megpróbálom majd eszerint tervezni a vizsgaidőszakomat. Most úgy gondolom, hogy két nagyon fontos versenyem lesz, az Eb és a vb, és a világkupákon is szeretnék jó formában menni, és ezek pont jó időpontban vannak, Eb-re lehet edzeni nyáron, vb pedig majd szeptemberben lesz. Nyáron gyakorlatilag végig tudok készülni a vb-re, akkor már nem fog zavarni az egyetem, június közepére túl leszek minden vizsgán, és koncentrálhatok rá, plusz még külön jó lesz a felszabadulás érzése. Most is ha túl vagyok egy vizsgán, annyira jó, hogy már egyre kevesebb van. Egyébként meg ez nem baj, mert a tanulás eltereli kicsit a gondolataimat, nem csak a kerékpározásra kell koncentrálnom, amibe be lehet sokallni.

Bikemag: Mikor kezdted most a kerékpáros felkészülést, és milyen jellegű edzéseid vannak?

Benkó Barbara: Október közepén. Hazajöttem egy franciaországi nyaralásból, és gyakorlatilag egyből kezdtem az edzést. Most kétszer megyek hetente kondiba, járok futni, vannak még külön erősítő edzéseim, úszni megyek legalább egyszer a héten biztos, kétszer, ha összejön. Attól függően, mennyi időm van, kimegyek bringázni, de főleg montizni és krosszozni (versenyezni is) szoktam, mert a mínuszokban országútizni szerintem felesleges. Egyrészt fázik az ember, másrészt jeges az út, nekünk csúszhat egy autó, bármi, tehát még veszélyes is. Az erdőben, hóban pedig lehet a technikázást gyakorolni. Ha nagyon nem lehet kimenni, akkor marad a görgő, de csak kétszer vagy háromszor görgőztem eddig, nem is szándékozom többet, mert nem szeretem.

Kicsit kevesebb időtartamú edzések lesznek, teljesen más most minden, mint amikor kint voltuk tavaly Kaliforniában, ott minden nap rá tudtam ülni a bringára. Egyébként egy kicsit mindenhogy módosítottunk volna, tehát több a koordinációs, illetve erőnléti edzés, és részben az időjárás miatt is a kerékpár visszaszorul. Nem hiszem azonban, hogy ebből hátrányom lesz, mert januárban tervezek egy edzőtábort, ott mindent be fogok hozni. Illetve most figyelembe kell venni a felkészülés szempontjából is, hogy átalakult a cross-country szakág, rövidebbek a versenyek, viszont durvábbak. Tehát azt gondolom, hogy nekünk nem feltétlenül kell menni 5-6 órákat 120-as pulzuson.

A cross-country nagyon eltávolodott az egykori állóképességi sporttól, és aki itt jó akar lenni, annak módosítani kell az edzéstervén, illetve többet kell gyakorolni a technikai részét. A pályák sokkal-sokkal durvábbak, ami nekem jó, mert relatív technikás versenyzőnek mondanak, viszont néha már azt érzem, hogy ez rámegy a versenyzőkre. Túlzásokba esnek a szervezők, tehát amikor van mondjuk egy közel két méteres leugrás, az nem hiszem, hogy cross-country pályába való. Helyenként ezt kicsit soknak érzem, de ez van, ehhez kell alkalmazkodni.

Bikemag: Változott valami a német csapatoddal kapcsolatosan?

Benkó Barbara: Tavaly újítottunk, de márciusban aláírtunk további egy évet, így 2013 decemberéig van szerződésem. Kicsit átalakul a csapat, páran elmentek, jöttek újak, most már csak a Focus lesz a névadó szponzor: Focus Elit Team. Remélhetőleg kicsit komolyabb lesz, az összes világkupára megyünk, a Bundesliga is marad.

Bikemag: Milyen feltételekkel vagy a Focusnál?

Benkó Barbara: Kapok egy – mondjuk úgy jelképes – havi fix összeget, illetve van egy prémium keret, UCI-pontonként, de ez viszont nem kevés. Ha jól szerepelek világkupákon, az jól hoz a konyhára, de sokkal nehezebb dolgom lesz most az említett korosztályugrás miatt. Mivel egyedül élek, függetlenítettem teljesen magam, minden bevételre szükségem van.

Bikemag: Kerékpárral kapcsolatos kérdés: mesélnél tapasztalataidról a 27,5-es bringával?

Benkó Barbara: Igen, 3 napig teszteltük november végén a csapat-találkozón, egyetlen baj van vele, hogy nem mehetünk vele. Nekem ez lenne a méretemhez a legideálisabb, de jövőre még biztos, hogy a 29-esekkel megyünk. Először az volt az indok, hogy a Continental miatt, mert nem gyártanak 27,5-es gumikat. Most az van, hogy a DT Swiss kizárt, hogy szállítson addig kereket és telót, ameddig nekünk kellene, úgyhogy 29-essel fogunk menni. De hosszú távon én azt gondolom, hogy a középút lesz a legjobb. Nálunk lányoknál aki magasabb, a 29 megfelelő, én határeset vagyok, de aki nálam alacsonyabb, nem gondolom, hogy a 29-es annyira jó lenne. Jövőre viszont még biztos, hogy azzal megyünk, mindenki egységesen.

Bikemag: Idén az Olimpiának köszönhetően rivaldafénybe kerültél, sokat népszerűsítetted a kerékpározást, olyan helyeken is, ahová máskor nem nagyon jutunk el. Erről mit gondolsz?

Benkó Barbara: Az Olimpia közeledtével sok felkérés volt, volt olyan hét, hogy felhívtak négyen-öten, hogy forgatnának… Jó, de akkor mikor eddzek? Vagy mikor éljek? Ez elég érdekes volt, ugyanakkor tudtam, hogy ezeket el kell vállalnom, mert négyévente egyszer van, ilyenkor mindenki érdeklődik. Pontosan azért is vállaltam el mindent (6-7 felkérés biztos volt, ebből 5 egy héten belül, volt egy-két órás, de 12 órás is), hogy kicsit népszerűsítsük, felhívjuk a figyelmet a kerékpározásra. Szerettem volna én is tenni valamit ezért a sportért, nekem úgymond nem kerültek semmibe ezek a dolgok, ugyanakkor talán előre vitték a szakágat. Az esetek 90%-ában tök jó stábok jöttek, lazák voltak az operatőrök is, mindenki, jó hangulat alakult ki, és a végén észre sem vettük, hogy kamerák vannak, vagy hogy ez valamilyen szinten munka.

Bikemag: Hogy érzed, számíthatunk rá, hogy visszatérő vendég leszel bizonyos felületeken, tovább népszerűsítve a kerékpározást?

Benkó Barbara: Nem tudom megmondani. Az MTV-vel forgattam a legtöbbet, legutóbb a szekszárdi kerékpártúrás napra is úgy hívott vissza a főszerkesztő lány, hogy szeretne velem forgatni, mert tök jó volt a másik forgatás. A DigiSport is mindig hív időközönként beszélgetésre, ők már régóta, de azért nem hiszem, hogy én leszek itthon a kerékpáros celeb…

Bikemag: Pedig még naptáron is szerepeltél…

Benkó Barbara: Az is olyan volt, mint minden más, olyat nem lehet csinálni, ami mindenkinek tetszik. Van olyan szélsőséges, aki azt mondta, hogy ilyenre kurvák mennek, volt, akinek tetszett, volt, akinek nem tetszett, én nem értek a fotózáshoz. De úgy vagyok vele, megtiszteltetésnek éreztem, hogy egyáltalán elhívtak. Ha megnézem azt, hogy kik szerepeltek eddig a naptárban, mindenki a világ élvonalába tartozott, meg is lepődtem nagyon, amikor hívtak! Jó buli volt az egész, abszolút nem bántam meg. És itt is igaz, hogy többen megismertek, mint kerékpárost is. Én legbelül nem annyira szeretnék így a reflektorfényben lenni, tőlem ez távol áll, és 1000%, hogy nem fogom erőltetni. Ha hívnak, nyilván elvállalom, és segítek, amiben tudok.

Bikemag: Arra a szintre kerültél, hogy akár már te segíthetnéd a mögötted felnövő generációt, az „újabb Benkó Barbikat” hogy látod a helyzetet ebből a szempontból?

Benkó Barbara: Nagyon nehéz bárkit is a kerékpározás felé terelni, hiszen nincsenek itthon versenyek (mountain bike-ról beszélek), nincs egy összefüggő magyar kupasorozat, amire azt mondhatnánk, hogy induljunk el minden versenyen, szerezzünk pontokat, és tök jó lesz az összetett, meg tök jó móka, jó a hangulat, jól fogod érezni magad, megismerkedsz egy csomó emberrel, jó arcok az emberek… Nem tudom nekik ezt felmutatni. Nincs olyan Magyar Kupa, ahol azt érezhetné valaki, hogy de jó, ha ezen jól megyek, de jó, ha esetleg bekerülök a válogatottba, az egész semmilyen előnnyel nem jár. Addig amíg nincs értéke annak, hogy kiutazhatnak Eb-re, vb-re, és hogy rajtuk lehessen a nemzeti válogatott mez, addig nehezen lesznek kimagasló versenyzők.

Van jó pár gyerek, akik szeretnek kerékpározni, egy-kettőre azt mondom, hogy tényleg tehetséges, és lehetne valaki, de egész egyszerűen elkallódnak, mert nincs hol induljanak, eljárnak maratonra, rövidtávon… És akkor mi van? Semmi nem történik, nincsenek nekik megszervezve a versenyek, edzések, és nyilván egy idő után elvesztik az érdeklődésüket, amit tökéletesen megértek. Egy ideig elvannak, szereznek barátokat, de nem érzik azt, hogy lenne ennek jövője, vagy ebből lehetne valami, ha komolyan csinálja.

Bikemag: A múlt héten tisztújítás volt az MKSZ-nél, neked volt idén egy „csörtéd” a szövivel, amikor az utolsó pillanatban tudtátok meg a vb-n, hogy nem voltatok benevezve. Mint élsportoló, te mit várnál el a jövőben?

Benkó Barbara: Semmi különöset nem várok el, csak annyit, hogy ne nevezzenek hazugnak, és alapvető dolgokat biztosítsanak, például a nevezést a világversenyekre. (Mert amikor ott álltunk, és nem voltunk benevezve, akkor ne mondják, hogy be voltunk nevezve, mert nem voltunk benevezve.) A licenckérés gördülékenyen menjen, de ne csak nekünk, akárkinek itthon. Én elhiszem, hogy nehéz volt az átállás, csak szeretném látni az akaratot, hogy tegyenek előre lépéseket. Megértem, hogy nem volt pénz semmire, nem volt arra lehetőség, hogy támogassanak minket, ezzel nincs is semmi baj. Csak akkor az alap dolgokban, ami nem kerül pénzbe, például egy világbajnoki nevezés, ne legyenek problémák, mert ezek eddig is mindig jól működtek. Tehát az alap dolgokat kéne először rendbe tenni, utána beszélhetnénk komolyabb dolgokról, szponzorkeresés, stb. Egységes megjelenés… Nézzünk végig a magyar válogatotton mondjuk egy vb-n: mindenki a csapatruhában edz, mert nincs más. Mert egy ruhánk van, amiben versenyzünk, azt nem lehet összekoszolni, meg ötször mosni. Minden ország válogatott ruhában edz, mi nem, mi csapatruhában. Tehát nincs egységes megjelenésünk egy világversenyen, a DH-sok máshol laknak, a cross-country-sok is, a triálosok megint, ilyen sincs más országoknál.

Bikemag: Kívánom, hogy minden szempontból pozitív irányba változzanak a dolgok, és eredményes új esztendőt kívánok a Bikemag nevében! Zárszóként mit üzennél az olvasóknak?

Benkó Barbara: Meg szeretném köszönni mindenkinek a sok biztatást, támogatást és szeretetet, ami kaptam egész szezonban, mert sokat segített és sokkal többen voltak, mint az ellenlábasok! Hihetetlen jó érzés volt, hogy mennyien szurkoltak az Olimpián és mindenhol, már csak ezért is megéri dolgozni és remélem még sok szép eredményt hozhatok majd Magyarországnak! Na meg persze mindenkinek nagyon Boldog Karácsonyt és sikeres, egészségben gazdag új évet kívánok!