fbpx

Világbajnokok, 2011-es Merida bringák és pálmafák

Állófogadással vette kezdetét a Merida 2011-es sajtótábora 2010. február 19-én Mallorcán. A négynapos rendezvény programján belül a gyártó 2011-es újdonságainak ismertetése és a Multivan Merida Biking Team 2010-es versenyzői keretének bemutatása kapott helyet. A sajtóprogramok mellett a Meridások edzőtábora is ekkor zajlik, ehhez pedig az időjárás ideálisnak bizonyult: 16-19 fokos hőmérséklet fogadta a héten a versenyzőket.

A 2010-es Merida Press Camp megnyitóján három csapatbringa – az új Ninety Six, O.Nine Carbon és Scultura Evo E2 – és a Multivan Merida Biking Team teljes versenyzőgárdája fogadta a világ minden tájáról összesereglett 200 újságírót és vendéget Mallorcán. Andreas Rottler, a csapat menedzsere bemutatta a versenyzőket, köztük a versenypályákra idén ismét teljes erőbedobással visszatérő többszörös világbajnoknőt, Gunn-Rita Dahlét.

Személyre szabva - Hermida Ninety-Six bringája szabvány igazolványképpel díszítve

Személyre szabva - Hermida Ninety-Six bringája szabvány igazolványképpel díszítve

A vendégek megcsodálhatták az új csapatgépeket, az újdonságok kipróbálására pedig két nap múlva kerül majd sor. A paletta meglehetősen széles: One.Twenty Carbon, O.Nine Carbon, Ninety Six Carbon és Trans Mission Carbon gépekből válogathatnak majd egy-egy tesztkör erejéig a szakújságírók.

Világbajnokok egy kupacban: Gunn-Rita Dahle, Jose Antonio Hermida és Ralph Näf

Világbajnokok egy kupacban: Gunn-Rita Dahle, Jose Antonio Hermida és Ralph Näf

Most debütál majd a cég 2011-es karbon ciklokrossz gépe, valamint az új Scultura Evo E2 és a tavaly prezentált Warp triatlon/időfutam gép “Black Knight” verziója is.

A jövő már most tapintható: a 2011-es Ninety Six

A jövő már most tapintható: a 2011-es Ninety Six

A sajtótáborral párhuzamosan a Multivan Merida Biking Team edzőtábora is zajlik, a versenyzők egy hét zordabb időjárást követően a héten kellemes, 16-19 fokos hőmérséklet mellett, kellemes napsütésben gyűjthetik a kilométereket. A nagycsapat mellett idén a nemzeti Merida együttesek egyes tagjai is meghívást kaptak, így hazánkat Mikula Gábor csapatvezető irányítása mellett a Módos Gabriella-Lobmayer Balázs-Lukács Bálint trió képviseli.

Az új modellek tesztpéldányai már a garázsban sorakoznak, várva közel két tucat ország újságíróinak rohamát

Az új modellek tesztpéldányai már a garázsban sorakoznak, várva közel két tucat ország újságíróinak rohamát

A 2010-es versenyzői keret bemutatására február 20-án kerül sor, az új gépek tesztelésére pedig 21-én kapnak lehetőséget az újságírók. Honlapunkon nemsokára mindkét eseményről részletesen beszámolunk, most pedig átadjuk a szót a stúdiónak…

Szöveg és fotó: HBalage

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo