fbpx

Kusztor Péter végig jól haladt a Székely Körversenyen

Kusztor Péter kiegyensúlyozott jó teljesítményével, második, negyedik, hatodik és nyolcadik helyezésével vasárnap véget ért az UCI Europe Tour 2.2 kategóriás Székely Körverseny.

Az augusztus 9-12-éig tartó viadal első felében sajnosn a csapatidőfutam és az első napon kialakult szökés megakadályozta Kuszti pontszerző helyezését, de így is az egyik legerősebb volt a mezőnyben a magyar bajnok. A történtekről a Magyar Válogatott sportigazgatója, Árvai Attila számol be:

“Az idei, hatodik Székely Körversenyen  népes, 20 csapatnyi mezőny gyűlt össze, mintegy 135 versenyzőt számlálhattunk a rajtnál. A csapatok 5-8 fővel képviseltették magukat, a legerősebb osztrák, német, ukrán, görög, román kontinentális csapatokkal.

A magyar klubok közül a Bianchi Club KE és a Close2 Gi-Esse Carrera csapat nevezett, de a Bianchi Club, segítve ezzel  Kusztor Péter Világbajnokságra való felkészülését válogatottként állt rajthoz!

Az első szakasz egy 22 km-es csapategyenkénti volt, mely sajnos egyik magyar különítménynek sem kedvezett.  Ugyanis az ötödik célba érkező versenyző idejét viszi tovább a csapat, illetve mert az időfutam első 5 kilométere teljesen sík volt, ezért a hátszélben jelentős időt veszítettünk megfelelő technika híján.

Az időfutam második fele stabilan emelkedett Csíkszépvíztől egészen a célig, Szellőtetig. Vegyes összetételű válogatott csapatunk 11. helyen, 3 perc hátránnyal a nyertes osztrák Gourmetfein klubja mögött zárta a napot, amivel tulajdonképpen elégedettek voltunk! A Close-2-Carrera 5 fővel rajtolt, így minden embernek fel kellett érnie hegytetőre, ami megnehezítette a dolgukat.

A második napon 168 kilométer megtétele várt ránk, zömében hullámos terepen zajló útvonalon. Nagyon nagy iramban telt el az első óra, egymást érték a próbálkozások, szinte minden szökésben ott voltunk, de végül egy “ártalmatlannak tűnő” csoport megpecsételte a napot. Mind a Tusnad, mind a Gourmetfein soraiban lévő nagy nevek hátul ragadtak, de több más alakulat is hasonlóan járt. Ugyan Sepsiszentgyörgy után – ekkor jártunk féltáv környékén – a Tusnad leugrott az útpadkára, és komoly szélezésbe kezdett. Ahhoz azonban kevésnek bizonyult, hogy a szökevények három perc  fölé nőtt előnyét ledolgozzuk, de sokan áldozatul estek a nagy iramnak. Az utolsó 50 kilométerre fordulva, az erős pofaszélben újra begombolkozott a mezőny, és végleg több darabra is szakadt. Többen a “roubaix szakaszon” szenvedtek behozhatatlan hátrányt, ahol is a 2 kilométeres zúzott kavicsos úton, tucatnyian álltak defektes kereket lengetve, várva a porban a neutral és kísérőautókat-sajnos Tóth Attis is pórul járt!.. Kuszti nagyon jól helyezkedett, és ugyan az elmenést –Marin Matejt és a két ISD versenyzőt- nem érte be, de az üldözősortól elszakadt az utolsó 4 kilométeren, és így külön idővel érkezett a 4. helyen!!!

A harmadik napot – a tulajdonképpeni király etapot hegyekkel,  és 180 kilométeres távjával – borongós időben kezdtük meg, de szerencsénkre megúsztuk eső nélkül, csak a széllel kellett megküzdenünk.  A verseny elején egy 1000 méteres heggyel indítottunk, amire a verseny végén ismét fel kellett mászni. Sajnos egy neutral autó hajmeresztő manővere folytán bukásba keveredett Nagy Gyula, ezért feladni kényszerült a versenyt kerékpárja törése miatt!  A hegyi és síkhajrák miatt nagyon erős iramban kezdtük meg a napot, de miután “elgurult” a kétfős Tusnad-Bolgár duó, kicsit megnyugodott a mezőny, és innentől az összetettben vezető Gourmetfein sora vette magához a stafétát. A legnagyobb előnyük 6 perc volt, ami a “Liban” hegy után, Csíkszeredáig olvadt el a sík, pofaszeles részen. Itt a mezőny nagyobb fokozatra kapcsolt, ekkor már más sorok is becsatlakoztak az üldözésbe. Csíkszeredára érve óriási iramban estünk neki a Hargitának. A tulajdonképpeni mezőny -mintegy 40-50 fő – a “Hármas-kereszt” utáni utolsó 5 kilométeren, a 10%-os meredekségű betonlapokon hullott szét. A Tusnad első embere: Matija Kvasina már 15 kilométerrel a vége előtt eltávolodott, amire csak  Kuszti tudott válaszolni a meredek véghajrában, de 10 másodperces hátránya így is maradt, és már nem tudta ledolgozni. Így második helyen ért Hargitafürdőre, az 1300 méteres befutóra!! A napot 5. csapatként zárta a magyar válogatott! ”

Kuszti mindenképpen dobogós helyezésért száll ma délelőtt nyeregbe a délelőtti hegyi időfutamon, ami ugyancsak a ’Hármas-kereszttől’ a Hargita tetejéig a meredek  betonlapos pályán zajlik majd.

Az utolsó nap két félszakaszán Kusztor végül kiegyensúlyozott jó teljesítményt nyújtott, az időfutamon hatodik lett, mindössze 3 másodpercre elmaradva a dobogótól, délután pedig a második naphoz hasonlóan, miután nem volt benne a szökésben, a végén betámadta a mezőnyt és a 8. helyen érkezett egyedül. összetettben az előkelő 12. helyen végzett.

Összetett végeredmény:

1 POPKOV Vitaliy ISD 12:02:59
2 PAKHTUSOV Anatoliy ISD +0:00:22
3 MARIN Matei ARB +0:00:46
4 KVASINA Matja TCT +0:02:53
5 *VASYLIV Yuriy LKT +0:03:56
6 ZOIDL Ricardo ARB +0:04:07

12 KUSZTOR Peter HUN +0:06:12
25 KISERLOVSKI Emanuel CLO +0:11:00
28 VIGH Zoltan HUN +0:11:23
40 LOVASSY Krisztian TCT +0:16:07
52 KISS Gergely HUN +0:23:23

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo