fbpx

Veszélyben a magyar pályakerékpáros szakág

Pár hónappal ezelőtt ideiglenes fedéssel rendelkező, a tervek szerint szeptember közepétől március végéig üzemelő jégpálya építése kezdődött meg a Millenáris Sporttelep kerékpárpályája által körbezárt területen. Ennek a funkciónak vannak hagyományai a velodromban, hiszen a mostani jégpálya elődjét 1972-ben adták át, fedését akkor az ország legnagyobb felületű Graboplast kupolája biztosította.

Az akkori létesítménnyel szemben fontos követelmény volt, hogy a tavasztól őszig tartó pályakerékpáros szezonban az épület kerékpáros funkcióját ne zavarja – tehát erre az időszakra elbontható legyen, így biztosítva a pálya zavartalan átláthatóságát, ami a pályaversenyek esetében elengedhetetlen követelmény. Ennek érdekében a gépészetet akkor egy föld alatti helyiségben helyezték el. Ezzel szemben a mostani projekt már az előkészítés fázisában is nyugtalanságra adott okot – a félelmek pedig mostanra sajnos beigazolódtak.

millenaris_1

A jövőbeli jégpályán felkészülésüket végző jégkorongozók illetékesei, valamint a létesítmény üzemeltetői ugyanis a kerékpáros szakággal történő érdemi egyeztetés nélkül fogtak bele az előkészítésbe, kezdetben abban a szellemben, mintha a Millenárison éppenséggel nem a kerékpársport lenne a legrégebbi és legfőbb funkció. A többszöri megkeresés után a NUSI és a BOK képviselői egy egyeztetésen a kerékpárosok kérésére kijelentették, hogy az elődjével megegyező módon elbontható műanyag kupolával rendelkező csarnok üzemidején (azaz a szeptember közepétől március végéig tartó időszakon) kívül a pálya beláthatóságát megakadályozó elemeket elbontják, így a kerékpáros funkció zavartalan marad. Erről a felek által elfogadott emlékeztető készült.

Nyugtalanságra adott okot már ekkor is, hogy Török Ottó, a NUSI főigazgatója a jégkorongblognak azt nyilatkozta, hogy ha valaki kéri tőle, akár írásba is adja, hogy a Millenárison szeptemberre felépülő jégpálya fölé emelt, meleg levegővel felfújt sátor helyett a 2010-es nyári leállás alatt végleges, alumíniumvázas, hőszigetelt, dupla sátras tetőt kap a pálya. A kijelentésben foglaltak megvalósulása az egész hazai pályakerékpáros szakág létét veszélyeztethetné.

millenaris_2

Sajnos, az utóbbi hetek történései alapján nagyon úgy tűnik, hogy a Millenáris átalakítása/bővítése a pályabringások szemszögéből rossz fordulatot vett. Egyrészt a kivitelezés csúszása miatt veszélybe került a Pályabajnokság megrendezése. Másrészt a gépészet a kivitelezés jelenlegi fázisában a térszín felett, állandó jelleggel került elhelyezésre, ezzel ellehetetlenítve a pályakerékpáros funkciót. Ha a beruházás így, ebben a formában nyeri el végső alakját, illetve a Török Ottó által beígért állandó csarnok megépül, abban az esetben olimpiai pontszerző sportágunk az egyetlen használható hazai bázisát fogja elveszíteni. Miután pályasport nélkül nincsen eredményes országúti szakág sem, ezért ez hosszú távon a magyar kerékpársport teljes leépüléséhez vezethet.

Forrás: Kerékpáros Magyarország Szövetség

Millenárisról a weben: www.velodrom.hu

A Millenáris jégkorongos vonatkozásairól bővebben:
http://www.bm.hu/web/portal.nsf/archiv_hir/8C25A681C5B7AF36C12575CC0028DFDD
http://jegkorong.blog.hu/2009/07/24/kilenc_magyar_jegpalya_epul_szepul
http://jegkorong.blog.hu/2009/06/24/2010_tol_teljes_erteku_lesz_a_millenaris
http://jegkorong.blog.hu/2009/06/09/a_nusi_jovo_szerdan_valaszol
http://jegkorong.blog.hu/2009/06/07/az_egesz_csak_szervezes_es_akarat_kerdese
http://m.blog.hu/je/jegkorong/file/sajtokozlemeny_7.pdf
http://jegkorong.blog.hu/2009/06/04/a_tuntetes_megvolt_targyalasok_jonnek

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo