fbpx

Táskakörkép – kerékpáros váztáskák tesztje

Trendelő sorozatunk a hazai táskakínálat bemutatásával folytatódik. Az eltérő felhasználás miatt a körképét két részre bontottuk: kerékpártáskákra, illetve személyen viselhető modellekre. Most az első típussal foglalkozunk, kivesézve fajtáikat, funkcióikat és tulajdonságaikat. Egy korábban megjelent cikkünkben felvázoltuk a táskatípusokat, illetve végigvettük a mai trendeket.

taskakorkep_vaz_tablazat_mainA táskabemutató most is “Miniteszt” formában jelenik meg. Ez azt jelenti, hogy az összes táskamodellt kipróbáltuk: a kisebb méretű táskákat mindennapi használatba vettük be, segítségükkel bevásároltunk, ügyeket intéztünk, illetve egy-egy kirándulást is tettünk. A túratáskákat a szokásos fizikális vizsgálat és a kerékpárra történő felszerelés mellett pakoláspróbának vetettük alá: egy virtuális egyhetes túrára indultunk, annak minden kellékével megrakva. Bár csak a környék változatos minőségű útjain kerekeztünk, sok tapasztalatot szereztünk a táskák tulajdonságaival, felépítésével, praktikus használatával és funkcionalitásával kapcsolatban.

Kalandra fel - még ha a bevásárlás van benne, akkor is!

Kalandra fel – még ha a bevásárlás van benne, akkor is!

Bár minden egyes “Miniteszt” bemutató tartalmazza a próbák során szerzett tapasztalatot, a tesztmódszerről, a próba átfogó tapasztalatairól, a trendekről, az ár függvényében kapott szolgáltatásokról és praktikusságról néhány nap múlva egy összegző cikkben szólunk. Elmondható, hogy a táskakörkép a hazai választék reprezentatív keresztmetszetét mutatja, váztáskákból mindösszesen 24 darab került hozzánk, pár hét múlva pedig a hátizsákokon és válltáskákon lesz a sor…

Íme a “felhozatal”, a tesztek az alsó linkre kattintva olvashatók!

taskakorkep_vaz_012Author „funkcióra szabható” csomagtartótáska miniteszt
Felhasználás: túra, közlekedés
Elhelyezés: csomagtartó tetejére rögzíthető
Tömeg: 720 g
Űrtartalom: max. 20 liter
Specialitás: a táska zsebeiből oldalpanelek nyílnak,
a teteje harmonikaszerűen bővíthető, így már-már
teljes értékű túratáskát kapunk, amely
különben alig foglal helyet a csomagtartón…
Forgalmazó: Bikeplus
Ajánlott fogyasztói ár: 14 990 Ft.
A termék bemutatója itt olvasható.
[divider scroll_text=””]

taskakorkep_vaz_015Author Sumo “adventure” nyeregtáska miniteszt
Felhasználás: túra
Elhelyezés: nyegeg alá/mögé rögzül
Tömeg: 390 g
Űrtartalom: max. 12 liter
Specialitás: “óriásnyeregtáska”, futártáskaszerű záródás,
6-12 literig bővíthető, adventure kerékpározási felhasználáshoz…
Forgalmazó: Bikeplus
Ajánlott fogyasztói ár: 9990 Ft.
A termék bemutatója itt olvasható.
[divider scroll_text=””]

taskakorkep_vaz_014Basil Bohème City Bag miniteszt
Felhasználás: városi közlekedés
Elhelyezés: kormány elé, konzolra rögzül
Tömeg: 835 g
Űrtartalom: 8 liter
Specialitás: utcai kézi táska, amely egy mozdulattal
a kormány elé felszerelt konzolba pattintható…
Forgalmazó: Neuzer
Ajánlott fogyasztói ár: 19 080 Ft.
A termék bemutatója itt olvasható.
[divider scroll_text=””]

taskakorkep_plusz_kepek_12Basil Portland Woman Businessbag miniteszt
Felhasználás: városi közlekedés
Elhelyezés: csomagtartó oldalára rögzül, gyorszáras
Tömeg: 1535 g
Űrtartalom: 19 liter
Specialitás: utcai kézi és válltáska, amely egy mozdulattal
a csomagtartóra rögzíthető, laptoprekesz, esővédő huzat…
Forgalmazó: Neuzer
Ajánlott fogyasztói ár: 33 215 Ft.
A termék bemutatója itt olvasható.
[divider scroll_text=””]

taskakorkep_vaz_013Basil Sports Single csomagtartótáska miniteszt
Felhasználás: városi közlekedés, kirándulás, túrázás
Elhelyezés: csomagtartó oldalára rögzül, gyorszáras
Tömeg: 595 g
Űrtartalom: 19 liter
Specialitás: könnyű, erős táska, egy mozdulattal
a csomagtartóra elé pattintható, esővédő huzat…
Forgalmazó: Neuzer
Ajánlott fogyasztói ár: 15 590 Ft.
A termék bemutatója itt olvasható.
[divider scroll_text=””]

BikeFun Expansion csomagtartótáska miniteszt
Felhasználás: túra, közlekedés, kirándulás
Elhelyezés: csomagtartó tetejére rögzíthető
Tömeg: 930 g
Űrtartalom: max. 25 liter
Specialitás: a táska zsebeiből oldalpanelek nyílnak,
a teteje harmonikaszerűen bővíthető, teljes értékű túratáska,
amely különben alig foglal helyet a csomagtartón…
Forgalmazó: Bikefun
Ajánlott fogyasztói ár: 16 990 Ft.
További infó; a termék bemutatója itt olvasható.
[divider scroll_text=””]

taskakorkep_vaz_003BikeFun Master túratáska miniteszt
Felhasználás: túrázás
Elhelyezés: csomagtartóra hevederekkel és tépőzárakkal rögzül
Tömeg: 1540 g
Űrtartalom: max. 69 liter
Specialitás: hosszabb túrára is alkalmas, háromrekeszes,
klasszikus túrazsák esővédő huzattal…
Forgalmazó: Bikefun
Ajánlott fogyasztói ár: 22 990 Ft.
További infó; a termék bemutatója itt olvasható.
[divider scroll_text=””]

taskakorkep_vaz_001BikeFun Router Touch Aqua miniteszt
Felhasználás: túra, közlekedés, kirándulás
Elhelyezés: kormányra konzollal rögzíthető okostelefontok
Tömeg: 80 g
Méret: 5″-os monitorral rendelkező készülékekhez is
Specialitás: vízálló, kiváló védelmet nyújtó telefontok,
stabil rögzítéssel, konzolba bepattintható…
Forgalmazó: Bikefun
Ajánlott fogyasztói ár: 3890 Ft.
További infó; a termék bemutatója itt olvasható.
[divider scroll_text=””]

taskakorkep_vaz_000BikeFun Smart II váztása és telefontartó miniteszt
Felhasználás: túra, közlekedés, kirándulás
Elhelyezés: felsőcső, kormányszár mögött
Tömeg: 170 g
Méret: kb. 1 liter kapacitás, 5″-os készülékekhez is
Specialitás: a tartalom mindig kéznél van,
középen védelmet nyújtó telefontok…
Forgalmazó: Bikefun
Ajánlott fogyasztói ár: 5390 Ft.
További infó; a termék bemutatója itt olvasható.
[divider scroll_text=””]

taskakorkep_vaz_008Deuter Energy Bag váztáska miniteszt
Felhasználás: sport, túra, közlekedés
Elhelyezés: felsőcső, kormányszár mögött
Tömeg: 65 g
Űrtartalom: 0,4 liter
Specialitás: a tartalom mindig kéznél van
Forgalmazó: Tengerszem túrabolt
Ajánlott fogyasztói ár: 4090 Ft.
A termék bemutatója itt olvasható.
[divider scroll_text=””]

taskakorkep_vaz_010Deuter Front Triangle Bag váztáska miniteszt
Felhasználás: túra, közlekedés
Elhelyezés: első vázháromszögben
Tömeg: 140 g
Űrtartalom: 1,3 liter
Specialitás: a tartalom mindig kéznél van,
akár nagyobb pumpának is elég hely, merev szerkezet
Forgalmazó: Tengerszem túrabolt
Ajánlott fogyasztói ár: 5690 Ft.
A termék bemutatója itt olvasható.
[divider scroll_text=””]

gpd_taska_1GPD túratáska miniteszt
Felhasználás: túrázás
Elhelyezés: csomagtartó tetejére hevederrel, tépőzárral rögzíthető
Tömeg: 835 g
Űrtartalom: 64 liter
Specialitás: hosszú túrára alkalmas háromrekeszes, klasszikus
túrazsák, zsebbekkel, hálós tartórekesszel…
Forgalmazó: Gepida
Ajánlott fogyasztói ár: 11 990 Ft.
További infó; a termék bemutatója itt olvasható.
[divider scroll_text=””]

taskakorkep_vaz_004Merida Dry Series csomagtartótáska miniteszt
Felhasználás: túrázás, közlekedés
Elhelyezés: csomagtartóra, gyorsrögzítő rendszerrel
Tömeg: 1660 g
Űrtartalom: 60 liter (gyári adat, szerintünk kb. 50 l.)
Specialitás: vízhatlan oldaltáska, hosszabb túrára is alkalmas,
közlekedéshez igény szerint egy db is felcsatolható, párban kapható
Forgalmazó: Bikefun
Ajánlott fogyasztói ár: 21 900 Ft.
További infó; a termék bemutatója itt olvasható.
[divider scroll_text=””]

Spyral Hbar Basic kormánytáska miniteszt
Felhasználás: túra, közlekedés, kirándulás
Elhelyezés: kormány elé, konzolra rögzül
Tömeg: 695 g
Űrtartalom: 6 liter
Specialitás: a tartalom mindig kéznél van, praktikus gyorsrögzítő
rendszer, rendkívül stabil és erős táska…
Forgalmazó: Megabike
Ajánlott fogyasztói ár: 7900 Ft.
További infó; a termék bemutatója itt olvasható.
[divider scroll_text=””]

Spyral Tour 12 csomagtartótáska miniteszt
Felhasználás: közlekedés, kirándulás
Elhelyezés: csomagtartó tetejére rögzíthető
Tömeg: 550 g
Űrtartalom: 12 liter
Specialitás: egynapos kirándulásokhoz való méret, rendkívül
stabil és erős táska, vállon/kézben hordozható, alig foglal
helyet a csomagtartón…
Forgalmazó: Megabike
Ajánlott fogyasztói ár: 8200 Ft.
További infó; a termék bemutatója itt olvasható.
[divider scroll_text=””]

Spyral Tour 20 csomagtartótáska miniteszt
Felhasználás: közlekedés, kirándulás, egy-két napos túra
Elhelyezés: csomagtartó tetejére rögzíthető
Tömeg:  670 g
Űrtartalom: 20 liter
Specialitás: két oldaltáska egyben, egynapos kirándulásokhoz,
rendkívül stabil és erős táska, kézben is jól hordozható…
Forgalmazó: Megabike
Ajánlott fogyasztói ár: 8400 Ft.
További infó; a termék bemutatója itt olvasható.
[divider scroll_text=””]

Spyral Tour 45 túratáska miniteszt
Felhasználás: kirándulás, túrázás
Elhelyezés: csomagtartó tetejére hevederrel, tépőzárral rögzíthető
Tömeg: 885 g
Űrtartalom: 45 liter
Specialitás: hosszabb túrára is alkalmas, háromrekeszes túrazsák
Forgalmazó: Megabike
Ajánlott fogyasztói ár: 11 600 Ft.
További infó; a termék bemutatója itt olvasható.
[divider scroll_text=””]

Spyral Tour 55 túratáska miniteszt
Felhasználás: túrázás
Elhelyezés: csomagtartó tetejére hevederrel, tépőzárral rögzíthető
Tömeg: 1105 g
Űrtartalom: 55 liter
Specialitás: hosszú túrára alkalmas, háromrekeszes klasszikus
túrazsák, rengeteg zsebbel, rekesszel…
Forgalmazó: Megabike
Ajánlott fogyasztói ár: 13 800 Ft.
További infó; a termék bemutatója itt olvasható.
[divider scroll_text=””]

Thule PNP Shield csomagtartótáska miniteszt
Felhasználás: túrázás, közlekedés
Elhelyezés: csomagtartóra, gyorsrögzítő rendszerrel
Tömeg: 2260 g
Űrtartalom: 48 liter
Specialitás: teljesen vízhatlan oldaltáska, hosszabb túrára is alkalmas,
közlekedéshez igény szerint egy db is felcsatolható, párban kapható, zseniális rögzítés, alul mágneses rendszerű!
Forgalmazó: Bikefun
Ajánlott fogyasztói ár: 36 590 Ft.
További infó; a termék bemutatója itt olvasható.
[divider scroll_text=””]

taskakorkep_vaz_006Vaude Aquaback csomagtartótáska miniteszt
Felhasználás: túrázás, közlekedés
Elhelyezés: csomagtartóra, gyorsrögzítő rendszerrel
Tömeg: 2200 g
Űrtartalom: 48 liter
Specialitás: teljesen vízhatlan oldaltáska, hosszabb túrára is alkalmas,
közlekedéshez igény szerint egy db is felcsatolható, párban kapható…
Forgalmazó: Granit
Ajánlott fogyasztói ár: 40 950 Ft.
További infó; a termék bemutatója itt olvasható.
[divider scroll_text=””]

Vaude Karakorum túratáska-szett miniteszt
Felhasználás: túrázás
Elhelyezés: csomagtartóra, gyorsrögzítő rendszerrel
Tömeg: 2480 g
Űrtartalom: 68 liter
Specialitás: hosszú túrára alkalmas háromrészes túrazsákszett,
felsőrész hátizsákként, oldaltáskák kézben, vállon hordozhatók,
rengeteg egyéb funkcióval, zsebbekkel, rekesszel…
Forgalmazó: Granit
Ajánlott fogyasztói ár: 47 250 Ft.
További infó; a termék bemutatója itt olvasható.
[divider scroll_text=””]

Nem miniteszt formában elérhető kerékpáros táskák bememutatói

topeak_trunkbag_mtx_2Topeak Trunkbag csomagtartótáska
Felhasználás: túra, közlekedés, kirándulás
Elhelyezés: csomagtartó tetejére rögzíthető
Tömeg: 620 g-tól
Űrtartalom: max. 23,6 liter
Specialitás: MTX konzolos rögzítéssel,
a táska zsebeiből oldalpanelek nyílnak,
a teteje harmonikaszerűen bővíthető, teljes értékű túratáska,
amely különben alig foglal helyet a csomagtartón…
Forgalmazó: Gepida
Ajánlott fogyasztói ár: 20 900-36 000 Ft.
További infó; a termék bemutatója itt olvasható.
[divider scroll_text=””]

topeak_dynapack_4Topeak Dynapack és Dynapack DX csomagtartótáska
Felhasználás: túra, közlekedés, kirándulás
Elhelyezés: nyeregszárra rögzíthető
Tömeg: 500 g-tól
Űrtartalom: 4-9,7 liter
Specialitás: önhordó kialakítás konzolos rögzítéssel,
alumínium keret, öntött hab szerkezet…
Forgalmazó: Gepida
Ajánlott fogyasztói ár: 22 700-32 200 Ft.
További infó; a termék bemutatója itt olvasható.
[divider scroll_text=””]

topeak_dry_bag_2Topeak DryBag telefontok
Felhasználás: túra, közlekedés, kirándulás
Elhelyezés: kormányra vagy kormánycsapágyra rögzíthető
Tömeg: 45 g
Specialitás: többféle változatban kapható okotelefon-tok
konzolosan a kormányra vagy a kormánycsapágy-kupakra
rögzíthető, teljes vízállóságot és porvédelmet biztosít…
Forgalmazó: Gepida
Ajánlott fogyasztói ár: 8 100-11 400 Ft.
További infó; a termék bemutatója itt olvasható.
[divider scroll_text=””]

topeak_kosar_1

 

Topeak kosár Ebike-ra és hagyományos kerékpárra
Felhasználás: túra, közlekedés, kirándulás
Elhelyezés: Quick-Fix konzollal kormányra rögzíthető
Tömeg: 1370 g
Űrtartalom: 16 liter
Specialitás: A Quick-Fix konzol egyéb Topeak kiegészítők
fogadására is alkalmas, a kosár több kerékpáron használható…
Forgalmazó: Gepida
Ajánlott fogyasztói ár: 13 300 Ft.
További infó; a termék bemutatója itt olvasható.
[divider scroll_text=””]

KTM Carrier Tour Trunk Bag csomagtartótáska
Felhasználás: túra, közlekedés, kirándulás
Elhelyezés: csomagtartó tetejére rögzíthető
Tömeg: 760 g
Űrtartalom: 8 liter
Specialitás: Racktime Snap-it konzolos rögzítéssel,
stílusos megjelenés, számos zsebbel és rekesszel…
Forgalmazó: KTM
Ajánlott fogyasztói ár: 19 900 Ft.
További infó; a termék bemutatója itt olvasható.
[divider scroll_text=””]

ktm_nyereg_taska_1KTM Saddle Bag Tour XL nyeregtáska
Felhasználás: túra, kirándulás
Elhelyezés: nyeregszárra rögzíthető
Tömeg: 470 g
Űrtartalom: 18 liter
Specialitás: “óriásnyeregtáska”, futártáskaszerű záródás,
18 literig bővíthető, adventure, gravel kerékpározáshoz……
Forgalmazó: KTM
Ajánlott fogyasztói ár: 11 900 Ft.
További infó; a termék bemutatója itt olvasható.
[divider scroll_text=””]

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo