fbpx

Rui Costa elrontotta Frank Schleck játékát a Svájci Körversenyen

Izgalmasan alakult a Svájci Körverseny második szakasza a Verbier hegyi befutóján, a luxemburgi Frank Schleck keverte a kártyákat, de a portugál Rui Costa elrontotta a játékát: az utolsó fél kilométeren érte utol és hagyta faképnél…

A 218 kilométeres etap végén a mezőny a Radio Shack vezetésével együtt kezdte meg a hegyóriás megmászását, s nem véletlenül álltak előre a rádiósok, Frank Schleck 6 kilométerrel a vége előtt támadott.

Szűk fél percre sikerült azonban csak eltávolodni, természetesen a mezőny komolyan vette az üldözést. John Gadret, majd Tom Danielson is megpróbált felugrani, ám utóbbi ritmusváltását végül Rui Costának sikerült kihasználni két kilométerrel a befutó előtt, üldözőbe véve és utolérve Schlecket.

Utóbbinak nem sikerült tehát a szakaszsiker, de úgy látszik, legalább sikerült összekapnia magát a Giro után, ahonnan csapatfőnöke, Johan Bruyneel nemtetszése ellenére szállt ki idő előtt. Az összetettben is Rui Costa és Schleck álltak az élre, a tegnapi prológ győztese, Peter Sagan a sprinterek grupettójával érkezett.

A 2. szakasz eredménye:
1.     Rui Alberto Faria Da Costa (Por) Movistar Team     6:21:13
2.     Frank Schleck (Lux) RadioShack-Nissan     0:00:04
3.     Mikel Nieve Ituralde (Spa) Euskaltel-Euskadi     0:00:12
4.     Giampaolo Caruso (Ita) Katusha Team     0:00:13
5.     Thibaut Pinot (Fra) FDJ-Big Mat
6.     Nicolas Roche (Irl) AG2R La Mondiale     0:00:16
7.     Chris Anker Sörensen (Den) Team Saxo Bank
8.     John Gadret (Fra) AG2R La Mondiale
9.     Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar Team     0:00:18
10.     Roman Kreuziger (Cze) Pro Team Astana     0:00:22
11.     Robert Kiserlovski (Cro) Pro Team Astana
12.     Thomas Danielson (USA) Garmin-Barracuda
13.     Levi Leipheimer (USA) Omega Pharma – QuickStep
14.     Thomas Löfkvist (Swe) Sky Procycling     0:00:25
15.     Steven Kruijswijk (Ned) Rabobank Cycling Team     0:00:33
16.     Jakob Fuglsang (Den) RadioShack-Nissan     0:00:37
17.     Vladimir Gusev (Rus) Katusha Team     0:00:43
18.     Damiano Cunego (Ita) Lampre – ISD     0:00:47
19.     Robert Gesink (Ned) Rabobank Cycling Team     0:01:04
20.     Volodymir Gustov (Ukr) Team Saxo Bank     0:01:08

Az összetett állás:
1.     Rui Alberto Faria Da Costa (Por) Movistar Team     6:31:22
2.     Frank Schleck (Lux) RadioShack-Nissan     0:00:08
3.     Roman Kreuziger (Cze) Pro Team Astana     0:00:15
4.     Thibaut Pinot (Fra) FDJ-Big Mat     0:00:19
5.     Nicolas Roche (Irl) AG2R La Mondiale     0:00:21
6.     Thomas Löfkvist (Swe) Sky Procycling
7.     Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar Team     0:00:23
8.     John Gadret (Fra) AG2R La Mondiale     0:00:24
9.     Mikel Nieve Ituralde (Spa) Euskaltel-Euskadi     0:00:26
10.     Thomas Danielson (USA) Garmin-Barracuda     0:00:29
11.     Robert Kiserlovski (Cro) Pro Team Astana     0:00:32
12.     Jakob Fuglsang (Den) RadioShack-Nissan     0:00:33
13.     Levi Leipheimer (USA) Omega Pharma – QuickStep     0:00:37
14.     Chris Anker Sörensen (Den) Team Saxo Bank     0:00:40
15.     Giampaolo Caruso (Ita) Katusha Team     0:00:41
16.     Steven Kruijswijk (Ned) Rabobank Cycling Team     0:00:47
17.     Damiano Cunego (Ita) Lampre – ISD     0:00:57
18.     Vladimir Gusev (Rus) Katusha Team     0:00:58
19.     Moreno Moser (Ita) Liquigas-Cannondale     0:01:01
20.     Robert Gesink (Ned) Rabobank Cycling Team     0:01:09

Az 1. szakasz (prológ) összefoglalója

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo