fbpx

Az olimpiainál is sűrűbb mezőnyben – interjú Benkó Barbarával

Benkó Barbarának remekül sikerült az év első mountain bike versenye Cipruson, kőkemény mezőnyben volt partiban a világ legjobbjaival. Az alábbi interjúban a Sunshine Cup-ról és a körvonalazódó szezonról beszélgettünk.

Fotó: Armin M Küstenbrück

Fotó: Armin M Küstenbrück

Ha létezik a női mountain bike világkupánál vagy akár az olimpiai futamnál is „sűrűbb” mezőny, akkor a ciprusi Sunshine Cup ilyen, a legerősebb profik álltak rajthoz. Benkó Barbi a német Focus XC Team színeiben 11. helyezést ért el az U23-as világbajnok Jolanda Neff mögött. A 60 UCI világranglista ponton túl ez komoly elismerést is jelentett londoni olimpikonunknak, előtte például Lisi Osl (Ghost), mögötte Julie Bresset (BH-Suntour) végzett. A férfiaknál is sztárparádé volt, többek között Florian Vogel, Jaroslav Kulhavy és Manuel Fumic is indultak.

Bikemag: Látszik, hogy nem túl nagy, de kőkemény mezőny volt, pár mondatban mutasd be az olvasóknak a versenyt, kik indulnak itt, milyen céllal?

Benkó Barbara: Cyprus Sunshine Cup névre hallgat a verseny és már sok éve megrendezik, 4 napos, egy ideje SHC kategória, tehát jó sok Világranglista pontot lehet szerezni. Illetve az utóbbi években csak lehetne, mert a magas kategória egyre több nagy versenyzőt idevonz. Sokan összekötik edzőtáborral az itteni versenyeket, ugyanis ezen a héten is lesz egy C1 vasárnap, szinte mindenki marad. Ez alól én sem vagyok kivétel. Az időjárás változékony, de még mindig biztosabb a jó idő, mint Közép-Európában, ezért is jönnek ide sokan. A női mezőny nem volt olyan népes, 30 páran neveztünk, a férfi már inkább, de aki itt volt az mind brutális név. Végignéztem szerda este vacsora közben a másnapi prológ rajtlistát és megakadt a falat a torkomon… Csupa nagy név, ráadásul mind megvert tavaly… Nem baj, én viszont nem ugyanaz vagyok, aki tavaly, úgyhogy gyorsan hozzáállást váltottam. Csak hogy néhányat említsek: Jolanda Neff, Gunn-Rita Dahle, Pauline Ferrand-Prevot, Lisi Osl, Annie Last, Annika Langvad, Kathrin Stirnemann, Julie Bresset, és még sorolhatnám. A tengerentúliak kivételével itt volt Európa krémje. A férfiaknál szintúgy. Jó páran a Cape Epicre hegyezték a formájukat, ahogy az összetett győztes Langvad is, ők nyilván már egy másik dimenzióban közlekedtek, de akadt olyan is, mint pl. én, aki szezon eleji tesztnek és versenykilométer gyűjtésnek vette ezt a versenyt. Ahhoz képest meglepően jól ment!

Fotó:

Fotó: Weschta Thomas

Bikemag: Neked hogyan illeszkedett a programodba, elégedett vagy-e a teljesítményeddel, mik a konzekvenciák?

Benkó Barbara: Nekem mint említettem edzés és forma teszt volt a verseny, de persze ha rajtszám van az emberen, azért nem úgy megy, mint edzésen. Én is igyekeztem a maximumom nyújtani, ami sikerült is, meglepően jól tartottam a lépést az élmezőnnyel és érzem, hogy már most jobban állok, mint tavaly. Azt tudtuk, hogy magas intenzitáson még nem tudtam sokat dolgozni, ott lehet mit javítani, illetve lefelé sem voltam teljesen megelégedve magammal, de ha majd többet ülök a montin visszajön a technika is. Amiért jöttem az sikerült, láttam hol kell még fejlődnöm, min kell javítani és dolgozni, de az is kiderült, hogy az irány jó, ahová tartok, úgyhogy nem lehetek elégedetlen.

Bikemag: Hogy alakul a felkészülésed?

Benkó Barbara: Eddig minden flottul ment, sikerült jó munkát végeznem a télen úgy érzem. A legfontosabb, hogy egészséges maradjak és tovább tudjam folytatni, amit elkezdtem!

Fotó:

Fotó: Armin M Küstenbrück

Bikemag: Hogy érzed magad tavalyhoz képest, változott-e Benkó Barbi?

Benkó Barbara: Érdekes, hogy tavaly ilyenkor is jól éreztem magam és most is, de mégis valahogy más a mostani állapotom. Jobban érzem magam a kerékpáron és úgy érzem sikerült lezárnom a tavalyi felemás évet és mentálisan is megerősödtem kicsit, feldolgoztam a kudarcokat, sok kérdésre választ kaptam, edzőt váltottam, teljesen átalakult a csapat. Annefleur elvesztésén is túl vagyok, ott nekem véget ért a szezon, de erre csak később jöttem rá. Szóval történt pár változás, de összességében pozitív irányba billent minden, úgyhogy optimista és motivált vagyok a jövőt illetően!

Bikemag: Motiváció a szezonra, tervek?

Benkó Barbara: Továbbra is a Világkupák az első számú versenyek számomra, ezen túl pedig minél több Világranglista pont gyűjtése, hogy a riói kvótához közelebb kerüljünk.

Bikemag: Hogyan alakul a közeljövő és a felkészülés?

Benkó Barbara: Jövő héten megyek haza Ciprusról és utána jó darabig otthon leszek, kezdődik az európai szezon, folytatom az edzéseket, mellette csinálom az egyetemi dolgaimat is. Amennyire lehet a közelben fogok versenyezni, az első nagy highlight pedig csak májusban lesz, Nové Mesto Világkupa!

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo