fbpx

Az időjárás tizedelte a nemzetközi elit futam versenyzőit a Bikemag Eplény Kupán!

Az elemekkel és három vendég nemzet versenyzőivel is meg kellett küzdeni mountain bike-osainknak az eplényi Bringarénában megrendezésre kerülő Bikemag Eplény Kupa cross country magyar kupafutamon. A Veszprémi KE-Nelson által szervezett verseny új helyszínként és új rendezői gárdával kapcsolódott be a hazai versenyek sorába.

A Beurer, a BikeStore24 és a Nelson Bike szponzorációjával megvalósult verseny több, mint 180 fővel rajtolt el a borongós júniusi napon. Az idei évet jellemző hűvös, csapadékos időjárás egész héten sakkban tartotta a rendezvényt, de szerencsére péntek délutántól egészen vasárnap délutánig a bakonyi helyszín mellé szegődött a szerencse.

fotó: Zudor Imre Gyula

fotó: Zudor Imre Gyula

A szombati pályabejárás elején néhány rövidebb, még száradófélben levő pályaszakasz ragadós talaja szegte a versenyzők kedvét, ami estére már szinte teljesen felszáradt.

A vasárnap a 37 főt számláló amatőrök futamával indult, ahol a felnőtt korú, a rendező csapat színeiben versenyző Márkus János volt a leggyorsabb. Az Amatőr Masterben Selmeczi Tibor (Femat-ZKSE), az Amatőr Juniorban pedig Takács Balázs (VKE-Nelson) volt a leggyorsabb.

A második rajt a gyerekeké volt. A legkisebbek maroknyi mezőnye a parkoló körül kialakított körön teljesítette a kiírt penzumot. A nagyobbak – U11, U13, U15 – már az Amatőrök által is használt, 2,1 kilométeres pályán versenyezhettek.

fotó: Sikos Zoltán

Tesztaréna a Bringarénában, még szárazon – fotó: Sikos Zoltán

A 12 órás rajtban indulók élvezhették utoljára a száraz eplényi pályát. A délben rajtoló U15, U17 és Másodosztály női kategóriáknak már a hosszabb, a sípálya tetejét is érintő, körönként mintegy 180 méteres szintkülönbséggel kellő kihívást jelentő pályán versenyezhettek.

Az egyik leglátványosabb futam a negyedik rajt volt, ahol a Másodosztály férfiak mellett a Master 1, 2 és 3-asok is a földet karcoló felhők alatt rajtoltak. Ők nem sokat gyönyörködhettek a hegycsúcsról eléjük táruló panorámában, mivel leginkább a felfelé és lefelé is csúszós pályával voltak elfoglalva.

Mountain bike fronton erősít a KSI: az országútra koncentráló Varró Bálint

Mountain bike fronton erősít a KSI: az országútra koncentráló Varró Gergely nyert a juniorok között

A legizgalmasabb futamnak az eliteké ígérkezett, mivel itt négy nemzet versenyzői készültek összemérni erejüket, technikásságukat és kitartásukat a sáros körülmények közt. A rajtvonalnál világkupákra járó szlovákok, szlovének és izraeliek sorakoztak fel, ahol még egy beszorult lánc miatti hajtókar le és felszerelés is belefért Miha Halzernek (Energijateam.com).

A futamot több körön keresztül vezető Haimy Shlomi (Focus XC Team) mellett az elit futam indulóinak többsége kiállni kényszerült a dagonyában, a férfiak közülvégül csak négyen teljesítették a távot. A győztes Korošec Rok és csapattársa Ferenčak Urban (Calcit Bike Team-GT) után első magyarként Szalontay Bence (Merida Maraton Team CST) érkezett célba.

A versennyel párhuzamosan egész napos kiállítás és kerékpártesztelés várta a kilátogatókat. Itt mintegy 30 kerékpárt próbálhattak ki az érdeklődök egy rövidebb erdei nyomvonalon.

Az eredmények itt találhatók

A versenyről készült videó itt látható:

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo