fbpx

De Rosa 2018: még mindig az Eurobike legszebb kerékpárjai

2018-ban számos új kerékpár lesz elérhető az évek óta legjobb dizájnnal rendelkező olasz gyártó kínálatában, emellett a régebbi modellek egy része is új külsőt kap. A csúcs országúti kerékpárjukat, a Protos-t újratervezték, az időfutam bringájuk is teljes egészében megújul és 2018-tól a terep felé is bővíti palettáját négy modellel a De Rosa.

de_rosa

A De Rosa kerékpárok mindig is a lenyűgöző megjelenésükről voltak híresek, e tekintetben messze a mezőny fölé emelkednek, amit más talán nem is szemléletet jobban, mint a saját példánk, amikor az újságíró már két napja megfásultan járja a Eurobike standjait egyformábbnál egyformább kerékpárokat fotózva… Végül a De Rosa standra ér, megdobban a szíve, újra visszanyeri lelkesedést a kerékpárok iránt és azon gondolkozik, hogy legszívesebben melyik bringát vinné haza a standról. Sejtelmes fénybe burkolózott idén a De Rosa stand, ezzel még inkább kíváncsivá téve, arra ösztönözve a stand mellett elhaladókat, hogy betérjenek megnézni a 2018-as modelleket.

de_rosa

Az új Protos-t már idén is többször láthattuk, hiszen a Nippo-Vini Fantini pro kontinentális olasz csapat egész évben ezt hajtotta. A régi modellt teljesen áttervezték, 20%-kal könnyebb lett az új váz (920 gramm a katalógus adatok szerint), amit az új CM63-as karbontechnológiának köszönhet, mely négyféle karbonszál keverékéből áll össze, ezzel még jobb menettulajdonságokat kölcsönözve az eddig sem hétköznapian teljesítő váznak. Érdekesség, hogy a középcsapágyház menetes, ez a mai press fit uralta világban igazi különlegesség. Hat színben lesz elérhető az új Protos Campagnolo Super Record vagy Shimano Dura-Ace felszereltséggel, típustól függően pedig Campagnolo Bora vagy Vision Metron kerekekkel. A kor elvárásainak megfelelően tárcsafékes kivitelt is készít belőle a De Rosa, innentől már ez sem lehet akadálya, hogy miért ne De Rosa-t válasszunk.

de_rosa

A De Rosa aero országútija, az SK Pininfarina, 2018-tól új színekben is elérhető, a tárcsás verzió gyönyörű vulkán vörös (rosso vulcano) színt kapott, ezzel félelmetesen lenyűgöző megjelenést kölcsönözve a kerékpárnak.

Az SK Pininfarina Luxury kerékpárok festésben különböznek a sima modelltől, három rétegű különleges tükrös festésüknek köszönhetően vonzzák az emberek figyelmét, ezenkívül speciális csúszásmentes bandázst és nyerget találunk rajtuk, melyek igazán “luxus” érzést kölcsönöznek a kerékpár tulajdonosának.

de_rosa

2018-tól a King-ek veszik át a King XS modellek helyét, valószínűleg szerencsésebbnek gondolja a De Rosa az XS nélküli megnevezést. Természetesen új színekben és festéssel (vagy festés nélkül, lásd a képen) lesz elérhető a Protos után a második legkönnyebb vázzal rendelkező országúti modell.

de_rosa

Idol-ból 2018-tól elérhető tárcsás változat is, ráadásul két színben. Tökéletes választás azoknak, akik minden időjárási körülmény között megfelelő fékerőt szeretnének.

A Planet, a fiataloknak készült Nick, a titán vázas Treduecinque és acél vázas Agé is új festéssel és színekben lesz elérhető 2018-ban.

de_rosa

2018-ra a De Rosa egy új időfutam kerékpárt fejlesztett, mely TT-03 névre hallgat. A régi modellhez képet a fékeket integrálták az első illetve a láncvillába. A kerékpáron a Campagnolo EPS rendszere dolgozik, a kábelek minimális futnak a vázon kívül és a kormányszár teljesen egy egységet képez a vázzal. Az új modell már felveszi a versenyt bármely más gyártó időfutam bringájával.

A De Rosa-val kapcsolatos legnagyobb hír, hogy 2018-tól a terep felé is nyit az olasz gyártó, ráadásul négy új modellel, melyek közül kettő mtb és kettő CX/gravel bike. A gyártótól elvárható módon mind a négy kerékpár rendkívül stílusos kék dizájnt kapott, bátran pályázhatnak a legszebb szín díjra (azzuro elektra). A két mtb modell a Big és a Bigger, a Big merevvillás, 27,5-ös kerekeken gurul és Shimano XT szett dolgozik rajta, míg a Bigger 29-es és egy színben teljesen hozzá passzoló RS-1 teleszkóppal szerelik. A CX kerékpár SFIDA névre hallgat, tárcsafékes és egy tányéros Sram Force szett végzi rajta a váltást. Az OSA lesz a De Rosa csomagtartós minden terepen elboldoguló kerékpárja, de egyelőre a katalóguson kívül még nem sikerült vele találkozunk.

de_rosa

 

További információkért és árért keresd a hazai forgalmazót: Bikeexpress.hu

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.