fbpx

Borul a luxemburgi kerékpáros projekt, Cancellara 1 órás csúcsra készül

Mint ismeretes, a Radio Shack-Leopard alapjain formálódó utódcsapat, a Trek 3 évre leszerződtette a svájci klasszist, Fabian Cancellarat, ellentétben Fränk Schleckkel, akivel eszük ágában sincs hosszabbítani.

2011-ben nagy reményekkel állt fel a luxemburgi dream-team, a Leopard-Trek, ám valahogy nem érkeztek a várva-várt győzelmek sem a klasszikusokon, sem a nagy körversenyeken.

PIC374056S

Andy Schleck (Fotó: Stefano Sirotti – sirotti.it)

2012-ben (és főleg idén) sérülése ellenére Cancellara újra hozta a tőle várható eredményeket, így vele 2016-ig számol is a Trek, azonban hiába feltörekvő tehetség Bob Jungels, negyedmagával (köztük a harmatos formát mutató Schleck-testvérekkel) nem elegendőek ahhoz, hogy egy nemzeti csapatot eltartsanak.

Flavio Becca pénzügyi nehézségekre hivatkozva bejelentette, hogy kiszáll a Leopard projektből, az utódcsapat pedig nem tart igényt Fränk Schleckre. A 33 éves versenyző, nem érti a döntést: “Mindig elvégeztem a munkámat és nem is néztem más csapat után.” Öccse, Andy máris közölte, hogy bármi is történik, 2014-ben egy csapatnál fognak tekerni…

Fabian Cancellara (Fotó: Stefano Sirotti – sirotti.it)

A négyszeres időfutam világbajnok Fabian Cancellara közben bejelentette, hogy az elkövetkezendő 1 évben meg kívánja dönteni az 1 órás világrekordot. Ha sikerül, akkor Ondrej Sosenka 2005-ös 49.7 km/h-s rekordja válik multidővé. Fontos megjegyezni, hogy az UCI ezredfordulón hozott döntése óta minden kísérlet csak hagyományos kerékpárral (hagyományos geometria, kormány és küllős kerék) érvényes.

A csúcsdöntésre az idei világbajnokságok, vagy a jövő évi klasszikusok után kerülhet sor, a helyszín pedig a svájci kerékpározás központja, a grencheni velodrom lesz, így népszerűsítve a komplexumot. Spartacus feltehetően az 50 km átlépésével szeretne új rekordot felállítani.

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.