fbpx

Birell Bikefest 2019 – Kálnica BikePark – terepszemle – élménybeszámoló

Az előző hétvégén került megrendezésre a három napos Birell Bikefest a szomszédos Szlovákiában, ettől közelebbről a talán itthon is ismertségnek örvendő kálnicai bikeparkban. Vendéglátónk, a Dema hazai képviselete vezetett minket körbe és világított rá arra a tényre, hogy milyen különbségek állnak fent a sportkultúráinkban.

Kicsit a helyről. A Budapesttől 250 kilométerre található helyszín elérése mintegy 3 órát vesz igénybe. Ez még nem a Tátra, hasonló adottságokkal rendelkező tájaink nekünk is akadnak szép számmal. A Kellys nevével fémjelzett bikepark télen síközpontként üzemel, ahogy lenni szokott a pályák oldalt helyezkednek el, a felvonó egyszerű csáklyás megoldásra épül.

A három nap csordultig van eseménnyel pakolva, ráadásul a képviseletek is kiállítanak, szóval olyan csemegék kipróbálására van lehetőség, mint például a Santa Cruz, a Trek, vagy a Commencal modelljei, de kiállított a Canyon is. Persze ezekre előregisztráció szükséges, mert a helyek hamar elfogynak. A “kemping” a szomszédos domboldalban található, de ez a legtöbbeket nem riasztotta el, bátran sátraztak a meredélyen.

A bikepark viszonylag komoly infrastruktúrát tud felmutatni, beleértve az ösvényeket, az épített pályaelemeket, az aszfaltos pumpapályát, ezért nem is csoda, hogy mennyiségi embert tud bevonzani a rendezvény. Azért azt is tegyük hozzá, hogy nem okvetlen financiális invesztitíció jelenti a megoldást, a lenti képeket látva sokkal inkább lejön a rock’n’roll életérzés. Ami jelentős különbség, az hogy nem csak maguk a bringások vannak jelen, hanem a szurkolók is. Az események partvonalai rendszerint hemzsegő embertömeggel voltak díszítve.

A rendezvény leginkább az extrémebb szakágakat mozgatta meg, a színvonalat pedig jól tükrözi, hogy Enduro World Series kvalifikációs futamát és a Freeride Mountain Bike World Tour SlopeStyle futamát is itt rendezték meg. Programkínálat a következőképpen épült fel:

 

Íme egy-egy életkép a délutáni slopestyle futamról:

 

A programok közti szünetet nyálcsorgatással lehetett tölteni.

 

Nagyon érdekes volt látni, hogy a nálunk nagyjából a kihalófélben lévő vagy nagyon szűk szubkultúrát megmozgató bmx és dirt bringák odakint milyen népszerűségnek örvendenek, az ifjoncok próbálgatják szárnyaikat, majd később eldönthetik milyen irányt is szeretnének képviselni. A gyártók ezt komoly erőbefektetéssel támogatják, fejlesztéseikkel jobbnál jobb vázakat tesznek le az asztalra. Jó példa erre a Dema BeFly szériája, ami a folyamatos csiszolásnak köszönhetően már a 9. fejlesztési szakaszban van, s ránézésre is hozzáértő kezek munkáját látni rajta.

Fotó: Sztanko Arnold

 

Az esti Dual Slalom versenyre már mámorittasan érkezett meg a szurkolóközönség, szóval bíztatásban nem volt hiány. A kordonok két oldala egymásnak feszült, persze csak baráti élcelődést lehetett kiérezni a hangulatból. Zengett a pálya az elsuhanó bringások nyomán és a sportbéli speakerek be nem álló szája színesítette a kavalkádot.

 

Zárásként DnB parti vette kezdetét, és az éjjel sikerességéről mi sem mond el többet, mint hogy a büféseknek 8 helyett csak 10 órakor sikerült kinyitniuk.

A stáb nevében köszönjük az invitációt a Dema Magyarországnak, értékes tapasztalásokkal gazdagodtunk az eltöltött másfél nap alatt.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo