fbpx

Bajnoki arany és ezüst – interjú Fejes Gáborral

Időfutam bajnoki aranyai után (2008-2010 – U23 országúti időfutam, 2011-2012 – elit országúti időfutam, 2010-2011 – 4000 m pálya) Fejes Gábor, a Bátorfi AKTK versenyzője a mezőnyversenyen is bizonyított.

A Szerb Körversenyen elért UCI-pontszerző összetett eredmény után megtartva jó formáját a második helyen sikerült végeznie Kusztor Péter mögött.  A 24 éves versenyző eredményeit értékeli az alábbiakban.

Bikemag: Elsőként  a bajnokságról, hogy láttad belülről?

Fejes Gábor: Az idei Magyar Bajnokságnak otthont adó hosszúhetényi pálya az utóbbi évek egyik legnehezebb nyomvonala volt. Csapatunk egri részéből sajnos sokan lebetegedtek a bajnokság napjára ezért csak én és Király Zoli utaztunk le előző nap a verseny helyszínére. Délután három körül érkeztünk és rögtön utána elmentünk bejárni a kört. A rajt-cél Hosszúhetényben volt emelkedőnek felfelé, innen volt egy 10 km-es összekötő szakasz a komlói körökig, ami már önmagában is tartalmazott egy hosszabb emelkedőt, majd ezután következett a komlói körözés, szintén kettő emelkedővel, amiből az egyik egy meredekkel indult, a másik meg egy lankásabb húzó volt.

Másnap délután a népes U-23-as és Elit mezőny gyűlt össze a startvonalnál, igazi nyárias meleg idő fogadott minket. A verseny lassú rajttal vette kezdetét Hosszúhetény körül, majd pedig a célon áthaladva volt az éles rajt. Az első emelkedőn azonnal megkezdődtek a szökési kísérletek. A verseny folyamán több embernek is sikerült, számtalanszor eltávolodnia, de a mezőny mindig ügyelt arra, hogy ne jussanak, jelentős előnyhöz. Csapatunkból Lengyel Gábornak volt egy ígéretes próbálkozása a negyedik körben, amikor két versenyző társaságában sikerült eltávolodnia, de a szökevény csoportban nem volt megfelelő összhang, és később utolértük őket. Én az elején csak kivártam, igyekeztem nem csinálni semmit, és figyeltem az ellenfeleket hogyan mozognak a mezőnyben.

Az utolsó négy komlói körben Kusztor Péter kezdte támadni a mezőnyt az emelkedőkön, végül az utolsó körben a mánfai emelkedőn sikerült ellépnünk a mezőnytől. Innentől kezdve szépen összedolgoztunk Hosszúhetényig, együtt érkeztünk az utolsó kilométerhez. Kuszti először 500 méterrel a cél előtt indult meg, ekkor gondoltam, hogy ez még hosszú lesz, lereagáltam a támadását, majd az utolsó 200-ra fordulva nyitotta meg a hajrát és végül megnyerte a versenyt, másodikként gurultam át a célvonalon. Beérkezés után nem voltam túlságosan elégedett a második helyemmel, de tudomásul kell venni a dolgokat, Kuszti jobb volt, jövőre újra megpróbálom.

Bikemag: Jó formában versenyzett az elmúlt hónapban, a bajnokság és a Szerb Kör megmutatta, hogy nem csak időfutamon, hanem országúton is képes vagy jó teljesítményre. Miért nem láthatunk többet komoly versenyeken, mi ennek az oka? Lehet-e ebben változás, mi a terv?

Fejes Gábor: Az idei évre országúton a hosszútávú OB-n való minél jobb szereplést tűztem ki elsődleges célul, persze annak is örülök, hogy sikerült megvédenem időfutam bajnoki címemet is, amit 2009.-hez hasonlóan Felsőzsolcán rendeztek, iszonyat melegben és oldalszélben. Nem kifejezetten szeretem azt a pályát, mikor megy rajta az ember, olyan, mintha soha se lenne vége. Sikerült nyernem csapattársam Lengyel Gábor és a Bianchi Klub versenyzője Kiskó Gábor előtt. A Szerb Körversenyt is a bajnokságokra való felkészülés miatt iktattam be, az ott elért összetett 7. helyezésem igazi csapatmunka volt, több okból is, mert bár kevesen tudják, de az 5. szakaszon a szélezésben az utolsó 10 km-en belementem egy gödörbe és ledefekteltem mind a két kerekemre. Kiss Gergő megállt velem és odaadta mindkét kerekét, majd pedig kísérőnk Bischof Ferenc felstéhereztetett a mezőnyre, amit 3 km-rel a vége előtt értem utol és be tudtam jönni azonos idővel. Akkor azt hittem elúszott az összetett helyem. Így utólag is még egyszer köszönöm nekik, a többiek pedig mindig ott voltak körülöttem, és hoztak kulacsot vagy éppen amit kellett.

Bikemag: További céljaid a szezonban, és a távolabbi jövőben?

Fejes Gábor: Most egy pihenő időszak következik, számomra elég hosszú a szezon, legközelebb a Székely körversenyen szeretnék majd jól menni, ha lesz rá alkalmam hogy elinduljak, és persze ott van közeledő cyclo-cross szezon is.

Fotók: sportkult.net, Takács Tamás

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.