fbpx

Az első sajtótájékoztató: valóság a Giro d’Italia rajtja Budapesten!

Budapest ma vendégül látta az olasz RCS szervezőiroda képviselőit és az élőben közvetített sajtótájékoztatón bejelentették: 2020-ban Magyarország fővárosa adhat otthont a Grande Partenza-nak, azaz a Giro d’Italia rajtjának!

Dr. Szabó Tünde és Paolo Bellino aláírták a megállapodást

A sajtótájékoztatóra az Olasz Intézetben került sor, az RCS Sport képviselőinek részvételével, Mauro Vegni, a Giro d’Italia versenyigazgatója és Paolo Bellino, a Giro d’Italia-t szervező RCS Sport igazgatója látogatott hazánkba, utóbbi aláírta a szerződést is a 2020-as Grande Partenza rendezéséről, amit a magyar kormány részéről Dr. Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár szignózott.

A budapesti rajtról elsőként az RCS szervezőiroda kerékpáros szakágának vezetője, a Giro versenyigazgatója, Mauro Vegni beszélt:

A jeruzsálemi rajt után már tudtam, hogy 2020-ban külföldi rajtot szeretnénk, de nagy szükség volt rá, hogy visszahozzuk Európába a Girót. Szerettünk volna egy fontos fővárost választani, Magyarország hagyományai, történelme, kultúrája pedig hasonló Olaszországéhoz, és ez Budapest mellett szólt (például Marseille-jel szemben). Szintén számított, hogy az önök hazája, kormánya, fővárosa egységet, széles összefogást mutatott. Fontos szempont az is, hogy népszerűsítsük a világon a kerékpársportot, főleg olyan országban, mint Magyarország, ahol meg lehetne gyökereztetni ezt a sportágat. A budapesti rajt mellett 2 szakaszt tervezünk Magyarországon, de a részletekkel kapcsolatban csak június végén tudunk majd többet mondani.

Mauro Vegni, a Giro d’Italia versenyigazgatója

Nyilván mindenkit a dátumok és a rajt-cél városok érdekelnek legjobban, de erről egyelőre valóban nem döntöttek még a szervezők. Két lehetőség van. Ha a 2020-as Giro délről észak felé halad, akkor valószínűleg Budapesthez közel maradnak a magyarországi szakaszok és átrepül a mezőny Szicíliába. Ha viszont északról délre, akkor elképzelhető, hogy megcélozza a karaván a délnyugati határt. Erről azonban még korai beszélni.

Magyar részről Révész Máriusz, Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos vezeti az egyeztetéseket, aki nagyszabású eseményről beszélt:

A Giro d’Italia-t tavaly 198 ország közvetítette és a rajtra is nagy tömegeket, több 10 000 embert várunk. A kormány 7,8 milliárd forintot különít el a rendezvényre, amiben már a több mint 100 előkészítő esemény is benne van. A tapasztalat azonban az, hogy minden elköltött euro 2 másikat fial a rendező nemzetnek.

A Főváros részéről Dr. Szalay-Bobrovniczky Alexandra, Budapest főpolgármester-helyettese biztosított mindenkit, hogy Budapest teljes mértékben elkötelezett a Grande Partenza rendezése mellett:

Kiemelt eseményként kezeljük a Giro d’Italia rajtját a helyszín biztosítása, a kötelező engedélyek megadása és az esemény népszerűsítése szempontjából is. Emellett fokozott ütemben szeretnénk folytatni a kerékpáros infrastruktúra fejlesztését is, a kerékpáros közlekedés terén is.

A megállapodást aláíró Dr. Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár így foglalta össze a teendőket és a lehetőségeket:

Feladatunk elsősorban kiszolgálni a szervezőket a három szakasz alatt. Nem szabad azonban megfeledkezni a turisztikai lehetőségekről sem, egy ilyen esemény hosszú távon is pályára állíthatja a sportturizmust. TV nézők millióinak mutathatjuk be Magyarországot. Óriási lehetőség a kerékpársportban az utánpótlás számára is, hiszen a sportág legjobbjai jönnek ide majd, akik példaképek, fegyelmezettséget, tűrőképességet, céltudatosságot tanulhatnak tőlük a fiatalok.

Nyilván érdekli olvasóinkat a történet, hogyan rendezheti Budapest egy háromhetes körverseny rajtját, mik voltak az előzmények. Az ezredforduló környékéig visszanyúló sztoriról Szilasi László a Tour de Hongrie versenyigazgatója tájékoztatott, aki akkor és most is részt vesz a Magyar Körverseny szervezésében. A Tour de Hongrie rendező stábja minden bizonnyal segíti majd az RCS Sport szervezőirodát a magyarországi szakasz(ok) lebonyolításában. Szilasi a következőket mondta a Grande Partenzát megelőző tárgyalásokról:

A történet egészen a 2000-es évek elejéig nyúlik vissza, amikor Budapest főpolgármestere (akkor még Demszky Gábor) és az ASO részéről Budapestre látogató Tour de France versenyigazgató, a Tour de Hongrie vendége, Jean Marie Leblanc egyeztetett arról, hogy milyen módon kerülhet sor külföldön a Grand Depart-ra, azaz a Tour de France rajtjára. Itt hosszú, több mint 10 éves szünet következik, majd egy turisztikai fórumon az Aktív Magyarországért (ezen belül kerékpározásért) felelős kormánybiztos, Révész Máriusz fejébe szöget ütött az egyik téma: milyen módon profitál egy ország/város ha otthont adhat egy háromhetes kerékpárverseny rajtjának. Miután a 2017-es Girót már a helyszínen tekintette meg, a gondolat tettekben is megnyilvánult. A tavalyi év során született egy kormányhatározat, ami szerint a háromhetes körverseny rajtja szerepelhet az államilag támogatott kiemelt sportesemények listáján.

Tavaly még természetesen a Tour de France rajtjának Magyarországra hozatala volt a cél, erről volt is kint egyeztetni egy magyar delegáció tavaly a 2019-es Tour de France útvonalának prezentációján. A Tour de France rajtjának elnyeréséhez azonban nem elég letenni egy összeget, kell mögé egy sztori is, vagy egy ok, amiért adott évben külföldre viszik a franciák a Grand Depart-t. Itt elakadhatna a sztori, azonban januárban Olaszországból érkezett a lehetőség, hogy a 2020-as Giro külföldi rajtjának rendezése még nyitott. Hamar célegyenesbe fordultak az egyeztetések és most itt vagyunk a jó hír bejelentésének sajtótájékoztatóján.

A következő fontos állomás tehát június, amikor az idei Giro lebonyolítása után tovább dolgoznak a szervezők a 2020-as útvonalon, és fejlemények várhatóak majd a magyarországi szakaszokkal kapcsolatban is. A lényeg: lesz Giro d’Italia Magyarországon, ilyen rangos kerékpáros esemény pedig hosszú ideje (talán soha) nem volt, és talán jó ideig nem is lesz hazánkban. Érdemes kihasználnunk a sportág fejlődése érdekében!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo