fbpx

A sport szerepe a bűnmegelőzésben (4. rész) – A kommunikációt segítő játékok

2018-ban a Belügyminisztérium és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács megbízásából elkészült egy jegyzet a bűnmegelőzés szerepe és helye a sportfoglalkozásokon témában, mely testnevelőtanároknak, edzőknek, sportszakembereknek szól. A Sport, közösség, bűnmegelőzés jegyzet kifejezetten hasznos mindenkinek a kerékpársportban is, aki gyerekekkel foglalkozik, ezért egy cikksorozatban dolgozzuk fel a szakanyag tartalmát remélve, hogy kedvet csinálunk az edzőknek ahhoz, hogy részletesebben áttanulmányozzák a jegyzetet és alkalmazzák a benne foglaltakat edzéseiken. Az előző részekben a sportfoglalkozásokon használható módszerek közül az értékeinkkel kapcsolatos, felelősségvállalásra irányuló feladatokról és a bizalomjátékokról írtunk, a negyedik részben pedig a kommunikációt segítő játékokat mutatjuk be.

A kommunikáció szerepe gyakorlatilag az élet minden területén kiemelten fontos, hiszen az embernek a magasan fejlett kommunikációs képessége az, amivel nagy mennyiségű információt tud gyorsan és hatékonyan átadni, lényegében a civilizációnk is részben erre épül. Ezért különösen fontos, hogy a kommunikáció jól működjön az emberek között, a közölni kívánt információk a lehetőségek szerint mindig, torzulásmentesen a célba érkezzenek, ellenkező esetben számos példát lehet mondani, amikor egy félreértett kommunikáció (félrehallott szavak, félmondatok, nézés, gesztusok) miatt verekedés, háború tört ki, vagy akár párkapcsolatok mentek tönkre. Ezért is elengedhetlen dolog, hogy megtanítsuk a gyerekeket megfelelően kommunikálni, de nem csak egymással, hanem a felnőttekkel, edzőkkel, testnevelőkkel, mindenkivel, sőt szükségszerűen a felnőtteknek is meg kell tanulni kommunikálni a gyerekekkel. Az utóbbi lehet elsőre furcsán hangzik, de valójában teljesen logikus, a fiatalok más csatornákat használnak kommunikációra, mint a felnőttek, (például snapchat, facebook, instagram, viber), ezért mindenképpen nyitnunk kell feléjük, különben csak el fogunk egymás mellett beszélni és a kommunikáció sikertelen lesz.

Ahogy a jegyzetben is szerepel, nemcsak a nyelvtan tanárok feladata megtanítani kommunikálni a gyerekeket, hanem például a testnevelés órák és a csoportos edzések is nagyon jó alkalmat biztosítanak erre. Itt fontos megemlíteni, hogy a kommunikáció a legtöbb sportnak elengedhetetlen része legyen akár csapat- vagy egyéni sport. Valószínűleg sokat nem kell magyarázni, hogy egy csapatsportnál a csapat tagjai között szükségszerű a kiváló kommunikáció, hiszen így tudják megbeszélni egymással a taktikát vagy szinte bármilyen információt így tudnak átadni a másiknak, ami az adott versenyen, mérkőzésen vagy edzésen fontos lehet, a rossz kommunikáció pedig veszekedésbe és eredménytelenségbe torkolhat. Az egyéni sportoknál is szükség van jó kommunikációra, persze itt nem a csapattársakkal történik, hanem az edzővel vagy más segítő személyzettel, akik a sportolóval együtt valójában egy csapatot alkotnak.

Na, de hogyan tudunk hatékonyan kommunikálni a gyerekekkel? A válasz nem is olyan bonyolult, meg kell kérdezni őket az adott sportról, terveikről, a véleményüket kell kérni az edzésekről (pár lehetséges kérdés olvasható a keretes írásban). A kérdéseket érdemes írásban feltenni, akár internetes kérdőívet használva, ami ki is értékeli nekünk a válaszokat. Ezzel elkezdődik a gyerekek és köztünk a kommunikáció, várhatóan ők is meg fognak lepődni azon, hogy a véleményüket kérjük, ami plusz motivációt jelent majd a válaszoknál és mi is visszajelzést fogunk kapni az edzésekről.
[message_box title=”” color=”blue”]
-Mióta űzöd a …?
-Milyen céljaid vannak a sportban? hova szeretnél eljutni?
-Értékeld a szezonban nyújtott eddigi teljesítményed egy 1-től 10-es skálán
(karikázd be) és néhány mondatban!
-Milyen tanulási céljaid vannak a sport mellett? most melyik iskola tanulója/
hallgatója vagy, hányadik osztályba jársz?
-Milyennek találtad az edzéseket? jelöld egy 1-től 10-es skálán (karikázd be)!
Kérlek, értékeld néhány szóban az eddigi munkát!
-Kérlek, jelöld meg, hogy mely típusú gyakorlatokat élvezed.
Melyeket szereted kevésbé?
-Jelöld meg, hogy milyen gyakorlatokat hiányolsz! miből szeretnél többet?[/message_box]

Hogyan fejleszthetjük a gyerekek kommunikációját? Sajnos a magyar sportra és oktatásra nem igazán jellemző, hogy interaktív módon tartják az órákat és az edzéseket, többnyire csak a tanár vagy az edző beszél és egyoldalú a kommunikáció. Ezen úgy lehet változtatni, hogy a versenyek utáni edzéseken rendszeresen a gyerekek véleményét kérjük, értékeltetjük velük az adott versenyeket, szerintük mi volt a jó, min kellene változtatni, mit tetszett nekik benne, stb, mellyel egyrészt fejlesztjük a szóbeli kommunikációjukat és a csapaton belüli kommunikáció is javul, másrészt pedig könnyebben meg tudjuk világítani, hogy mi volt a probléma a versenyen, min kellene javítani. Az írásbeli kommunikáció fejlesztésére pedig tökéletes eszköz az versenynapló vezetése, melyet már a legalacsonyabb korosztályokban érdemes kérni a gyerekektől, természetesen nem óriási követelményeket kérni tőlük, csak csupán írják le a véleményüket, érzésüket az adott versennyel kapcsolatban.

A teljes téma bővebben olvasható a Sport, közösség, bűnmegelőzés jegyzetben, melyet ide kattintva érhettek el.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo