fbpx

A sport szerepe a bűnmegelőzésben (3. rész) – Bizalomjátékok

2018-ban a Belügyminisztérium és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács megbízásából elkészült egy jegyzet a bűnmegelőzés szerepe és helye a sportfoglalkozásokon témában, mely testnevelőtanároknak, edzőknek, sportszakembereknek szól. A Sport, közösség, bűnmegelőzés jegyzet kifejezetten hasznos mindenkinek a kerékpársportban is, aki gyerekekkel foglalkozik, ezért egy cikksorozatban dolgozzuk fel a szakanyag tartalmát remélve, hogy kedvet csinálunk az edzőknek ahhoz, hogy részletesebben áttanulmányozzák a jegyzetet és alkalmazzák a benne foglaltakat edzéseiken. Az előző részben a sportfoglalkozásokon használható módszerek közül az értékeinkkel kapcsolatos, felelősségvállalásra irányuló feladatokról írtunk, a harmadik részben pedig a bizalomjátékokat mutatjuk be.

“A bűnmegelőzés központi eleme a biztonság és a bizalom. Társadalmunk, együttélésünk alapja a hit abban, hogy megbízhatok a családomban, a társaimban, a barátaimban, a páromban, s remélhetőleg embertársaimban is. Ez a bizalom biztonságot szül. Ezt a bizalmat ki kell alakítani, s meg kell értetni azt is, hogy ennek a bizalomnak néha, különféle módokon hangot kell adni, ki kell mutatni a másik személy irányába. Ilyen lehet az, ha valakit átkísérünk a zebrán, átadjuk a helyünket a buszon, észleljük valakinek a rosszullétét, s érdeklődünk, hogy igényli-e külső segítség nyújtását.” – így kezdődik a Sport, közösség, bűnmegelőzés jegyzet bizalomjátékokkal foglalkozó része.

A bizalom szerepe a csapatsportokban is kulcskérdés, hiszen ha egy csapat tagjai nem bíznak egymásban akkor a csapat kudarcra van ítélve az adott sportban. Elég a labdajátékoknál arra gondolni, hogy mi történik akkor, ha egy játékos nem bízik meg a társában és nem passzol neki, amivel felborítja az egész taktikát. A kerékpársportban is ugyanúgy előfordulhat hasonló eset, lévén az országúti kerékpározás többnyire csapatsport, és a bizalom hiánya szintén tönkretehet egy csapatot, például egy versenyző nem mer támadni azért, mert attól tart, hogy a csapattársa nem védekezni fog hátul, hanem az ellenfeleknek fog segíteni. Tehát a valós életen kívül a sportokban is nagyon fontos, hogy kialakuljon a bizalom, mert nélküle a csapat megszűnik csapatnak lenni. Viszont maga a sport is folyamatosan arra tanít, hogy bíznunk kell a másikban ahhoz, hogy sikeresek legyünk.

A csoporton, csapaton belüli bizalom építésére több egyszerű feladat használható az edzéseken, testnevelés órákon, ami segít abban, hogy a tagok megbízzanak egymásban és megértsék a csoporton belüli bizalom fontosságát. Természetesen ahogy az előző cikkünkben is írtuk itt is a fiatal generáció formálása az egyik legfontosabb feladat, hiszen őket lehet még könnyen alakítani és egy jó alapokat kapó gyerek nehezebben téved a rossz útra. Ha valaki megtanul a sportban bízni a csapattársaiban, edzőjében, versenybíróban, játékvezetőben, stb, akkor az életben is könnyebben kialakul majd a mások iránti bizalom, ami mint feljebb olvasható a társadalom egyik alapja.

A jegyzet többek között bizalomjátékként a sorversenyt vakon ajánlja, melynek a leírása alább található:

“A játék során ismét a sorverseny izgalomnövelő hatására alapozunk. Létrehozunk egy nem túl nehéz
akadálypályát, amelynek végén elhelyezzük a céltárgyakat (labdát, trikót, almát, csokit stb.). Két csapatot választunk, amelyeknek választaniuk kell 3-3 bátor önként jelentkezőt. Az önkéntesek kapják meg a szembekötőt, akiknek az akadálypálya „A” pontjából úgy kell eljutni annak „B” pontjába, hogy kizárólag az „A” pontban álló csapattársak szóbeli instrukciói alapján haladhatnak előre. Mindig egy vak játékos tartózkodik a pályán, ha elérte a céltárgyat, egyet felvesz, a szembekötőt leveszi, visszafut a starthoz, s indulhat a következő vak társ. Az győz, aki előbb begyűjti a céltárgyakat.”

A játék után érdemes kérdéseket feltenni a gyerekeknek, hogy hogyan érezték magukat a feladat közben, meg tudtak-e bízni társaikban vagy úgy érezték, hogy félrevezetik őket. Maga a bizalomról történő beszélgetés ugyanolyan fontos, mint a feladat, lényeges, hogy a gyerekek megértsék ennek a működését és fontosságát.

Rengeteg bizalomjáték létezik, például a fenti feladat átültethető kerékpáros edzésre is, egy könnyebb bringás ügyességi pályán ugyanígy sorversenyként vakon, csak szóbeli instrukciókkal végigvezetni a gyerekeket a csapatagok által, biztosan izgalmas és érdekes feladat lesz mindenkinek. Természetesen ehhez már szükséges, hogy a gyerekek jól kezeljék a kerékpárt.

Hasonló példák, feladatok még találhatóak a Sport, közösség, bűnmegelőzés jegyzetben, amit ide kattintva érhettek el.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo