fbpx
retro

Retroblog: Reflex – egy „nagykorú” MTB

A RetroBlog MTB-történet feldolgozását egy érdekes, nem túl gyakran felbukkanó paripával folytatjuk. A tulajdonos a veterán kerékpárok specialistája, a jól ismert maratonversenyző, Vock Balázs. A régi gépekkel foglalkozó ismerősöm mondása szerint a ...

Retroblog: Hooger Booger emlék a Matúz Team történetéből

A RetroBlog eme epizódjában bemutatott MTB-történelmi „ereklye” egy 1992-es Hooger Booger DX Comp, amelyet rendhagyó módon a Matúz Team történetének bemutatásával kötünk össze. A kerékpár, illetve az egykori lelkes amatőrökből álló csapat sztoriját ...

Retroblog: GIANT Cadex 1994

A neves márkák régebbi kerékpárjai közül számomra sokkal érdekesebb lehet egy-egy alsó-középkategóriás modell, mint a korabeli zászlóshajó. Sokszor lényegesen többet mond el a cégről, a gyártástechnológiákról és a hozzáállásról, mint a drágább ...

Retroblog: „Őskarbon” Basso Baia 1992-ből

Ugyan a képeken látható Basso versenygép ebben a formában már nem létezik, mégis úgy éreztem, illik megörökíteni az utókornak a „karbonkor” hajnalán született olasz bringát, mely felszereltségében egyszerre volt jövőbe mutató újdonság, és a ...

Bianchi Sika “Made in Japan”

A kerékpáripar legpatinásabb gyártója, amely idestova 130 éve készíti sorra kiváló modelljeit, Itália egyik elismert és komoly védjegye. De egy "Made in Japan" matricás Bianchi modell? - a talányra a Retroblog sorozat alábbi cikkében kapunk ...

Retroblog: Rocky Mountain Summit 1991

Retroblog sorozatunkban folytatjuk a mountain bike aranykorszakából származó, azaz a múlt évszázad 90-es évei elején napvilágot látott patinás amerikai csodák bemutatását. A Rocky Mountain a legendás márkák közül az egyik legismertebb és ...

Cannondale M800 “Beast of East” 1992

Retroblog sorozatunk ismét egy legendás tengerentúli gyártó nem kevésbé áhított modelljével jelentkezik. A korszak még mindig a montizás őskora, a múlt század utolsó évtizedének első fele! A Cannondale a kerékpárgyártás egyik legszínesebb ...

In Velo Veritas – retrokerékpárok határok nélkül

Az alsó-ausztriai Weinviertel régió immár harmadik éve rendezi meg az In Velo Veritas, azaz kerékpárok határok nélkül nevezetű dzsemborit. Hasonló utakon tekernek, mint a hétvégi Srade Bianche-on, de sokkal inkább a hangulatról szól az esemény, mint ...

RetroBlog: Yeti Ultimate, 1989

  A korábban megjelent Fat Chance és Klein gyöngyszem után ismét egy legendás montis modell kerül a Retroblog terítékére. Nem kellett hozzá túl messzire menni, mivel a Yeti Ultimate tulajdonosa ugyanaz a Szabó Csabi, akié a nyálelválasztást ...

A hagyományos kerékpáros sapka tiszteletére, megújulására

Néhány évvel ezelőtt eme cikk bevezetője így hangzott volna: „Azért gyűltünk itt egybe, hogy végső búcsút vegyünk kedvenc sportunk egyik fő szimbólumától, a pamut kerékpáros sapkától, a forma és a funkció tökéletes megtestesítőjétől.” A városi ...

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo