fbpx
ProTour

2014, a párharcok éve!

Froome vs. Nibali, Cancellara vs. Sagan, Cavendish vs. Kittel... Még el sem kezdődött igazán a tél, de az egyszeri kerékpársport-rajongó már azt keresi, vajon mire számíthat a következő idényben, mely versenyek lesznek különösen izgalmasak, illetve ...

Idén sima ügy volt: összeállt a WorldTour-mezőny

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) kihirdette a 2014-ben WorldTour-, azaz profi első osztályú licenccel versenyző csapatok névsorát, akik között csak egy újoncot találunk. Idén nem volt nehéz dolga az UCI licencbizottságának, hiszen az ...

Robban az Omega „BOMBA” Quick Step 2014-ben?

Az Omega Pharma-Quick Step belga kerékpáros csapat nagyon komoly erősítéseket hajtott végre a holtidényben. Előbb a Mark Cavendish egyeduralkodását veszélyeztető, német Marcel Kittel miatt kellett megerősíteni a sprinterkirály vonatát. Első körben ...

Cirkusz vagy kiegyensúlyozott verseny? A pavék szelektálhatnak a 2014-es Touron?

Szárnyra kelt a nemzetközi sajtóban egy hír még a 2014-es Tour de France hivatalos prezentációja előtt, miszerint 2010 után ismét ráengednék a GT-mezőnyt a veszélyes francia kockaköves utakra, a pavékra. Ezzel ismét felmerült a megosztó kérdés, hogy ...

Megkérdeztük Fernando Alonso-t a profi kerékpáros projektről…

Egy hónapja bombaként robbant a hír, miszerint a kétszeres Formula 1-es világbajnok, Fernando Alonso megmenti az Euskaltel ProTour-istállót, bő egy hete viszont arról olvashattunk, hogy zátonyra futottak a tárgyalások. Az a szerencse ért, hogy ...

Bianchi 2014: A legenda a fejlődés élvonalában az Eurobike-on

A Bianchi egyértelműen hisz a tárcsafékek létjogosultságában az országúti kerékpározásban, a Colnago mellett a másik patinás olasz márka, amely az új technológia elkötelezett zászlóvivője. A csúcskategóriás Oltre XR2 és Infinito CV jövőre megújul, ...

Fernando Alonso kerékpáros csapatot vásárol!

A kétszeres Formula 1 világbajnok, spanyol Fernando Alonso megvásárolja a szponzorgondok miatt megszűnő Euskaltel kerékpáros csapatának első osztályú profi licencét, és saját profi kerékpáros istállót alapít. Fernando Alonso egy Colnago-Ferrari ...

Merida Scultura alu változat: a 2014-es modell augusztus végén kapható!

A Merida Lampre Team ProTour versenytapasztalatai alapján a tajvani óriás meglepő fejlesztésekkel áll elő 2014-re, ráadásul hazánkban az új modellek megvásárlásához nem is kell januárig várni: az első szállítmány már augusztus utolsó hetében, még az ...

Merida Scultura alu változat: a 2014-es modell augusztus végén kapható!

A Merida Lampre Team ProTour versenytapasztalatai alapján a tajvani óriás meglepő fejlesztésekkel áll elő 2014-re, ráadásul hazánkban az új modellek megvásárlásához nem is kell januárig várni: az első szállítmány már augusztus utolsó hetében, még az ...

Hóhelyzet miatt a nagy profi kerékpárversenyek TÖRÖLVE!

A rajtlistán protour-sztárok mellett magyar nevekkel is fémjelzett svájci GP Lugano és a híres belga egynapos kerékpárverseny, a Kuurne Brussel Kuurne is törölve lett a szerte Európában tapasztalható hóhelyzet, kedvezőtlen időjárás miatt. Filippo ...

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo