fbpx
MKSzSz

A nyeremények kiosztásával zárult le az idei Erste Tour

Összesen 2,2 millió forint értékű nyereményt adtak át az Erste Tour amatőr országúti kerékpárverseny résztvevőinek 2010. augusztus 27-én a névadó szponzor Erste Bank székházában. A verseny fődíját, a 840 ezer forint értékű Scott kerékpárt Sikari ...

Kik lesznek 2010 pályabajnokai? – elkészült a nevezési lista

A hétvégén, 2010. augusztus 22-24-én megrendezésre kerülő pályabajnokságra 10 korcsoportban összesen 78 versenyző nevezett. Népes mezőny gyűlt össze a férfi eliteknél, sok az új versenyző a nőknél. Izgalmasnak ígérkezik sprintben a Lovassy-Szalontay ...

Magyar Köztársaság Pályabajnoksága – versenykiírás

A Magyar Köztársaság 2010. évi Felnőtt, U23-as, Master és Utánpótlás Pályabajnokságára 2010. augusztus 22. és 24. között kerül sor a Millenáris Sporttelepen. A BVSC, a Két Kerékkel az Ifjúságért Alapítvány és a Kerékpáros Magyarország Szövetség ...

Erste Tour Szerencs: Dancs Márton az abszolút győztes, Tóth Attila megőrizte összetett elsőségét

Szerencsen került sor a háromfordulós Erste Tour országúti amatőr kerékpárverseny harmadik, egyben befejező szakaszára. A verseny az Amatőr Kupa sorozat 10. állomása is volt egyben. A változékony, nem túl meleg, ámde fülledt időben közel 150 ...

Olasz 2.1-es viadalon áll rajthoz a Tecnofilm-Betonexpressz 2000 gárdája

Az egyetlen magyar országúti kontinentális kerékpáros csapat, a Tecnofilm-Betonexpressz 2000 rajthoz áll a 2.1-es kategóriás Brixia Tour viadalon. A július 21. és 25. között zajló Europe Tour-versenyen igen erős mezőnyben kell a csapatnak ...

Erste Tour Szerencs: találkozz világklasszisokkal!

Élőben szeretnéd látni a Giro d’Italia vagy a Tirreno-Adriatico szakaszának ezüstérmesét? Esetleg a Tour de Swiss és a Volta a Portugal szakaszgyőztesét vagy a Tour of Japan összetett első helyezettjét? Vagy élőben szeretnél találkozni valakivel, ...

Időfutam ob: új helyszín, 12 bajnok

Folyamatosan hallottam a hírekben, milyen katasztrofális árvizes állapotok uralkodnak Felsőzsolcán. Azon gondolkoztam, vajon minek a kapcsán találkozhattam ezzel a településnévvel mostanában... A megvilágosodás a Millenáris bejáratánál ért, amikor ...

Erste Tour Tihany: 90 kilométeren Benedek László és Nagy Enikő volt a leggyorsabb

Színvonalas kerékpárversenyt láthatott a közönség 2010. június 13-án Tihanyban. A háromfordulós Erste Tour amatőr országúti versenysorozat 2. fordulójának mezőnye balatonfüredi lassú rajttal indult neki a Tihanyi-félszigeten található 12,1 ...

A betonexpresszes Cador Rida megszerezte az idei első Europe Tour-pontokat Magyarországnak

Sikerrel zártak a magyar kerekesek a Montenegróban megrendezett Europe Tour többnaposon. A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség naptárában 2.2-esként jegyzett Miklós király útja elnevezésű versenyen Cador Rida révén megszülettek az első idei Europe ...

Erste Tour: amatőr országúti kerékpáros versenysorozat profi körülmények között

Három fordulóból álló amatőr versenysorozattal bővül májustól a hazai kerékpársport versenynaptára az Erste Bank jóvoltából. A pénzintézet a több mint 100 éves múltra visszatekintő, Magyarország egyik legrégebben működő sportszövetségével, a Magyar ...

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo