Meghátrált az UCI az új kormányszabálynál, kizárják az aero sisakok egy részét a mezőnyversenyekről

Nyár elején az UCI bejelentette, hogy 2026 januárjától szigorítja az országúti kerékpárok kormányaira vonatkozó szabályokat, ami nagy felháborodást váltott ki a versenyzőkből és a szurkolókból egyaránt. Most viszont érkezett a hír, hogy átgondolták a változásokat és végül enyhébb szigorítások lesznek csak.

Júniusban írtunk róla, hogy az UCI harcba száll a mostanában divatos keskeny országúti kormányok és az erősen beforgatott fékváltókarok ellen. Szigorú szabályokat hoz, aminek a betartása teljesen eliminálja az országúti és a cyclo-cross versenysportból ezt a kormány trendet. Akkor azt a szabályt hozták, hogy a kormány legszélesebb pontjának (azaz széltől szélig) minimum 40 cm-nek kell lennie. Ez azt jelenti, hogy alsó fogásban a 38 cm-es C-C (középtől középig) kormány használható és mivel mostanában szinte minden kormány nyílik valamennyit ezért fent lehet valamennyivel keskenyebb. Illetve a fékváltókarok közti belső távolságot is szabályozták, ami ezentúl minimum 32 cm. Ezenfelül a kormány egy 3. paraméterét is szabályozzák: az alsó fogás külső síkjának és a fékváltókar belső szélének síkjának nem lehet a távolsága 5 cm-nél nagyobb, ami az extrémen nyíló kormányok ellen nyújt szabályt.

- Hirdetés - Szabadics Ride Banner

Viszont UCI azóta egyeztetett több szereplővel és arra jutottak, hogy enyhítenek a szigorításon és a két fékváltókar között az eredetileg tervezett 32 cm helyett 28 cm lehet a minimum távolság, illetve az 5 cm-t helyett 65 mm-t engednek a fékváltókarok nyílásának (jobban nyíló kormányok engedélyezettek).

Mit jelent ezt a gyakorlatban?

A júniusi szabálybejelentés után én megnéztem az itthon található kerékpárok kormányait, hogy melyik felel meg a szabályoknak. Nem volt kérdés, hogy az én bringáimmal nem lesz gond, hiszen 44 cm-es (C-C) kormányokat használok, amik bőven beleférnek a maximális 40 cm szélességbe és a fékváltókarok is bőven távolabb, mint 32 cm-re vannak egymástól. Viszont barátnőmnek az országútija már neccesebbnek tűnt, ő alul 38 cm, felül 36 cm (C-C) széles kormányt használ, ami pont belefér a 40 cm-es széltől szélig kategóriába, de egy kicsit be vannak forgatva a fékváltókarjai, amiknek a távolságára 28 cm-t mértem. Konkrétan teljesen ki kellene őket egyenesítenem ahhoz, hogy beleférjenek az eredetileg tervezett 32 cm-es szabályba, ami már számára nem lenne kényelmes, hiszen nem véletlenül állnak így a fékváltókarjai. Viszont így, hogy enyhítettek a szabályokon, pont bele fog férni a határértékbe. Egyébként nála még vannak sokkal kisebb női kerékpárosok, akik számára kb nem gyártanak kormányt és nem is tudnak optimális testhelyzetet felvenni egy országútin.

Az viszont biztos, hogy a profiknál már nem fogunk látni extrémen beforgatott fékváltókarokat, mert azok a 28 cm-es szabályba sem férnek bele, illetve nem lesznek nagy nyílású gravel kormányok sem a mezőnyben, mert azok sem felelnek meg az új szabályoknak. A mostani módosítással az UCI eléri azt, hogy a normális mederbe visszatérjenek a kormányok geometriái, illetve a fékváltókarbeállítások. A szabályok oka egyébként az, hogy az UCI biztonságosabbá szeretné tenni a kerékpárversenyzést és a keskeny kormány és a beforgatott fékváltókarok rontják az irányítást és a stabilitást, plusz a beforgatott fékváltókarokkal a fékezés is nehezebben megy.

Nem lehet időfutamsisakot használni a mezőnyversenyeken

A júniusi cikkben írtam, hogy a fejvédőket is szabályozni fogja az UCI, szeretné eliminálni az időfutamsisakokat a mezőnyversenyekről, de még konkrét részleteket nem lehetett tudni, most viszont ezt is bejelentették. A szabály 2026 január 1-től fog élni az országúti és cyclo-cross mezőnyversenyeken és 2027 január 1-től lesz érvényes a pályaversenyeken.

Innentől fogva a mezőnyversenyeken használható fejvédőknek lesznek minimum szellőzési követelményei, nem használható olyan sisak, ami vagy annak kiegészítője takarja a fület, illetve az integrált vagy levehető lencsés sisakok is be lesznek tiltva. Ezek például az EF Education versenyzőit fogják érinteni, akik használtak ilyen POC sisakot, és a Visma-Lease a Bike versenyzői is előszeretettel hordták a Giro időfutamsisakot előtét lencse nélkül. Számukra ezentúl nem lesz erre lehetőség.

TOVÁBBI CIKKEK
- Hirdetés -