Elment a „Mestör”. A magyar kerékpársport újabb nagy egyénisége távozott közülünk, 91 esztendős korában elhunyt Csikós Gyula 12-szeres magyar bajnok. Ebből a szomorú alkalomból felidézzük az egykori klasszis sprinter tanulságokban gazdag életútját.
Mindebben Végh Oszkár írása nyújt segítséget, mely eredetileg a Pedál Magazin 1998. februári számában jelent meg Csikós Gyula 80. születésnapja alkalmából:
„Csikós Gyula – Életútjának három korszakában versenyzett
Betöltötte 80. életévét a magyar kerékpársport egyik kimagasló alakja, Csikós Gyula. „Mestör” – csak így nevezték, neveztük a Millenárison, hiszen szegedies, azaz szögedies „özése” a mai napig is érződik – példás életútja követésre méltó, és merítsenek erőt belőle a kerékpársport feltörekvő generációi.
Az első korszak
Az Osztrák-Magyar Monarchia bukása 1917-ben, az első világháború számunkra legkritikusabb évében vált nyilvánvalóvá. Abban az évben született Csikós Gyula. Azt, hogy járni vagy biciklizni tudott-e először, nehezen eldönthető, de horgászni négyéves korában kezdett. A sport mindig életeleme volt, atletizált, birkózott, focizott, úszott, majd érdeklődése egyre inkább a kerékpársport felé fordult. Gimnazista korában beíratkozott a Szegedi Testgyakorlók Körébe, és annak színeiben, 17 éves korában, 1934-ben nyerte élete első országúti versenyét. Nemcsak ez a győzelem, hanem műszaki érdeklődése is közrejátszott abban, hogy a kerékpárversenyzés mellett kötött ki. Vallja, hogy a győzelem ember és gépének tökéletes összhangja.
A Szeged és környékén aratott sikereket rövidesen „kinőtte”, s érdeklődése a főváros kerékpársportja felé fordult. Az 1930-as évek második felében vasárnaponként már a budapesti országúti versenyeken állt rajthoz. Ezt úgy oldotta meg, hogy szombaton kerékpárral jött a fővárosba, valamelyik ismerősénél aludt, vasárnap délelőtt versenyzett, majd délután biciklivel vissza Szegedre! Ezekben az években óriási állóképességet szerzett, ami a későbbiekben hozta meg igazán a sikerét.
Nemcsak a versenyzés, hanem a turisztika is a kedvenc időtöltése volt, és ha tehette, nagyszüleinél, Fogarason vakációzott. Fényképezőgéppel járta a Kárpátok fogarasi lejtőit, ahol is felejthetetlen élményekben volt része. Mint például 1937 augusztusában, amikor egy medve állt fel előtte. „Szinte önkénytelepül kattintottam el a fényképezőgépet, majd sarkon fordultam, és iszonyatos iramban kezdtem futni. Mint kiderült, a medve is, bár legalább annyira megijedt, mint én” emlékezett vissza a hatvan éve történt kalandra Csikós Gyula.
Az idillnek az 1930-as évek végén befellegzett, kitört a második világháború. Magyarország 1941-ben üzent hadat a szovjet-angol-amerikai-francia koalíciónak, és megtámadta a Szovjetuniót. Csikós Gyulát is behívták katonának, s 1942-ben vitték ki az orosz frontra. Két évet töltött a hadszíntéren, a legtöbb magyar áldozatot követelő fronton, a Don-kanyarban. Az oroszok áttörése után sikerült a menekülő egységek közé kerülnie. Mintegy 1000 kilométert tettek meg gyalog, többnyire -10 °C hidegben! „Rengetegen fagytak meg útközben, hogy túléltem, a sportban edzett szervezetemnek köszönhettem” -összegezte tapasztalatait Csikós Gyula.
A második korszak
A főváros ostromát már budapesti lakosként, Budán élte át. Az országúti edzéseket 1945-ben kezdte meg, és amikor már biztató formában volt, először a Zuglói Danuvia, majd a következő évben a Postás Sportegyesületbe igazolt. Első magyar bajnokságát 1946-ban, pályán a Postás legénységével, a 4000 méteres csapat üldözőversenyen nyerte. Egyébként akkor, 29 évesen indult először pályaversenyen, a Millenárison. A Postás csapatával négy egymást követő évben megnyerték pályán a 4000 méteres bajnokságot. A PSE csapatában minden alkalommal stabil ember volt Csikós Gyula. A Postás színeiben 1948-ban még három bajnokságot nyert: a sprintet, az 1000 métert és a tandemet (társa Sásdi Rezső, MTE); 1949-ben pedig a pontbajnokságot és a sprintet.
Egy sprintverseny rajtja 1946-ban a Millenárison. Csikóst Borbély Tibor indítja (jobbról). Tessék nézni, mennyien voltak a pályán!
Harmincéves 1947-ben, amikor első ízben lett magyar válogatott. És mindjárt egy nagy eredmény: Szófiában a Balkán-bajnokságon a 4000 méteres üldözéses időfutamversenyt a magyar csapat (Csikós Gyula-LadányiGedeon-Nagy Béla-Pelvási Ferenc) nyerte. Az albán, bolgár, jugoszláv, magyar és román válogatottakat felvonultató Balkán-bajnokság sprintversenyét is – minimális különbséggel – ő nyerte, de a főleg hazai versenybírókból álló zsűri a bolgár Georgievet hirdette ki győztesnek. Tiltakozásul a magyar csapat elhagyta a pályát, és csak hosszas kérlelés után, másnap állt újból rajthoz. Csikós Gyula nem sokkal utána a Millenárison találkozott ismét Georgievvel, amikor is ugyanazt a taktikát alkalmazva nagyon megverte a bolgár versenyzőt.
Csikós Gyula, amikor a Balkán-bajnokságot nyerte 30 évesen (technokraták figyelmébe: Brooks sprinternyereg van a gépen)
Legfájóbb emléke az 1948-as olimpiához fűződik. Miután a háborús károkat még szenvedő ország csak kis csapatot tudott utaztatni, mindössze egy kerékpárversenyzőt neveztek be az olimpiára. Mivel Csikós abban az évben az 1000 méteres bajnokságot 1:14,4-gyel nyerte, s ez nemzetközi viszonylatban akkor jó időnek számított, úgy döntött a sportvezetés, hogy ő utazzon a londoni olimpiára. Amikor az olimpikonok az utazáshoz gyülekeztek, Hegyi Gyula, az akkori sporthivatal elnöke közölte vele, hogy az angol olimpiai bizottság magyar kerékpárost nem fogad, mert az MKSZ a név szerinti akkreditálást nem küldte el. Az 1000 méteres olimpiai bajnokságot a francia Dupont nyerte 1’13,5″-el, a második a belga Nihant 1’14,5″-el, a londoni modern velodromban. Csikós Gyula az olimpia évében, a nehéz talajú régi Millenárison háromszor ment 1’14,4″-et! Vagyis az akkori MKSZ hanyagsága miatt Csikós Gyula egy biztos olimpiai második helyezéstől esett el, és azért ez a sportág megítélése szempontjából sem volt mindegy.
A Teherfuvar Sportegyesületben tett rövid kitérő után az 1950-ben alakult Dózsa SE-be igazolt. Még abban az évben, ugyancsak a régi Millenárison 1’14”-es idővel nyerte az 1000 méteres bajnokságot. Ez az idő akkor még mindig jó európai átlagnak felelt meg, hiszen két év múlva Helsinkiben, az olimpián a hatodik helyen végzett dán Hansen 1’14,4″-et ment! Az 1951 emlékezetes éve Csikósnak, aktív pályafutásának egyetlen magyar bajnokságát nyerte országúton. A Balaton körül, Siófoktól-Siófokig, 200 kilométeres távon rendezték a hosszú távú bajnokság döntőjét. Ezen úgy lehetett indulni, hogy a kvalifikációt az előtte való vasárnap megrendezett megyei, illetve budapesti hosszú távú bajnokságon kellett megszerezni. A budapesti bajnokság első 12 helyezettje, és a megyei bajnokságok első három helyén végzettek indulhattak az országos döntőn. Az egyéni verseny háromfős csapatokból állt, így Budapest négy, a megyék pedig egy csapatot indíthattak. Az értékelésnél egyéni és csapatbajnokot hirdettek. Abban az évben így rendezték meg a terepbajnokságot és a 100 kilométeres országúti bajnokságot is.
De visszatérve a hosszútávú bajnokságra, arra egyetlen pályaversenyző kvalifikálta magát, Csikós Gyula. Miután én is megszereztem a kvalifikációt, és ott voltam, elmondhatom, hogy a mezőny, ami a sportszerűség határain belül volt, mindent megtett, hogy Csikós ne érkezhessen a sprintre. Az utolsó 10-15 kilométeren a mezőny teljesen szétforgácsolódott, és az első négy versenyzővel Csikós is megérkezett, s géphosszal nyerte a bajnokságot Kucsera, Zóka és Kozsik előtt. Jellemző a verseny tempójára, hogy Csikós bajnoki csúcsot állított fel 5:27’10”-es idővel, ezzel megdöntve Vida Tibor egy héttel korábban, a budapesti bajnokságon elért 5:37’30”-as idejét. A csapatbajnokságot a Budapest I. legénysége (Vida Tibor-Zóka Ferenc-Szabó Lajos) nyerte. Abban az évben a pályán ismét győzött a 4000-es csapatbajnokságban, méghozzá a Dózsa országúti versenyzűkből összeállított együttesével: Domján Gyula, Sipos Lajos és Szabó Lajos társaságában. Ekkor már 34 éves, s az 1951-ben nyert két bajnoksággal összesen 12 magyar bajnokságot mondhatott magáénak.
Az aktív versenyzést követően edzője lett a Dózsa pályaversenyzőinek, s néhány alkalommal a magyar válogatottnak. Ezen a területen legnagyobb sikerének azt tekinti, amikor 1956 nyarán Karl-Marx-Stadtban válogatottja legyőzte a lengyel, a svájci és az NDK legjobb nemzeti együtteseit. A kerékpársporttól való teljes visszavonulás után a BRFK Közlekedési Rendészetén dolgozott felelős munkakörben, alezredesi rangban.
A harmadik korszak
Nyugdíjba vonulása után a megnövekedett szabadidejét szinte teljes egészében a természetben, túrázással, horgászással töltötte. Egy idő elteltével azonban a versenysport hiánya „kezdett fellépni életvitelében”. A megoldás egy Ladányi Gedeonnal való véletlen találkozáson született meg. Ladányi – az 1940-es évek kiváló kerékpárversenyzője és gyorskorcsolyázója Bécsben dolgozott gyorskorcsolya edzőként, s ő javasolta Csikósnak, hogy kezdjen tréningezni a minden évben Tirolban megrendezett szenior világversenyekre.
Így sprintelnek a szeniorok - jobbról Csikós
Csikós Gyula 62 éves korában indult először a Kerékpáros Világhét (Weltradsport-Woche) korcsoportos versenyén, majd az azt követő szenior világkupa-futamán. A tiroli versenyek a szenior korú kerékpárosok legnépszerűbb viadalai az egész világon. Évenként 30-35 ország egykori versenyzői, köztük világbajnokok, Tour de France etapgyőztesek, nemzeti bajnokok találkoznak és mérik össze erejüket. Csikós 15 éven keresztül, 77 éves koráig versenyzett. Abban az évben, 1994-ben, amikor befejezte szenior versenyzői pályafutását, a Weltradsport-Woche rendezői kiadtak egy olyan évkönyvet, melyben összesítették az addigi, évenként megrendezett versenyek eredményeit. A győztesek listáján 215 név szerepel, mindazok, akik akár egyszer is nyertek WeltradsportWoche-versenyt. Csikós Gyula 5 győzelmével a nagyon előkelő 32. helyen szerepel. Érdekességként említem, hogy rajta kívül még egy volt magyar kerékpárversenyző található a felsorolásban, 1 győzelmével a 108. helyen: Cserepényi Dénes, kettős, magyar és új-zélandi állampolgárként. Csikós a Szenior Világkupában kétszer végzett a 6. helyen, s több alkalommal futott be a 7-10. hely egyikén. Csikós Gyula a szenior világversenyeken elért eredményei elismeréseként megkapta a Tirol díszpolgára címet. (És nem lehetne Szeged díszpolgára is?)
Mestör a Balkán-bajnokság aranyérmével, a korabeli válogatott mezben
Csikós Gyula aktív versenyzőként nem indult világbajnokságon, nem volt olimpián, de amin részt vett, azon győzött, mert mindig nyerni akart. De soha nem okolt senkit, ha szabályosan kapott ki, ugyanis azt tartotta, hogy ő mindent megtett a győzelemért, de a másik jobb volt. Kitűnő sportembernek ismertem meg 50 évvel ezelőtt, s tartom annak ma is.
Végh Oszkár”
Csikós Gyulát 2009. március 25-én búcsúztatják a Farkasréti Temetőben. Végezetül álljon itt magyar bajnoki címeinek részletes felsorolása:
1946 – 4000 m csapatbajnok (Postás SE – Csikós Gyula, Gere Gyula, Gszeil József, Pelvássy Ferenc)
1947 – 4000 m csapatbajnok (Postás SE – Csikós Gyula, Pelvássy Ferenc, Tihanyi Gyula, Tóbiás Zoltán)
1948 – 4000 m csapatbajnok (Postás SE – Csikós Gyula, Pelvássy Ferenc, Tihanyi Gyula, Tóbiás Zoltán)
1948 – sprintbajnok (Postás SE)
1948 – 1000 m-es bajnok (Postás SE)
1948 – tandembajnok (Postás/MTE vegyes páros, Sásdy Rezsővel)
1949 – sprintbajnok (Postás SE)
1949 – pontbajnok (Postás SE)
1949 – 4000 m csapatbajnok (Postás SE – Csikós Gyula, Pásztor István Pelvássy Ferenc, Szekeres II. Béla)
1950 – 1000 m-es bajnok (Dózsa, ideje: 1’14,2″)
1951 – 200 km-es országúti bajnok (Dózsa, ideje: 5:27’10”)
1951 – 4000 m csapatbajnok (Dózsa – Csikós Gyula, Domján Gyula, Sipos Lajos, Szabó Lajos)
