fbpx

Parti András Németországba igazol

Hegyikerékpáros olimpikonunk sportpályafutását a német SRM Stevens Team-ben folytatja – derült ki honlapjáról nemrég. A 26 esztendős Parti 8 évet versenyzett a Trek Józsefhegyi SE színeiben, további fejlődése érdekében azonban a külföldre igazolás mellett döntött.

Parti András igen szép szezont zárt idén: olimpiai krossz (OX) és maraton (MX) szakágakban egyaránt nemzeti bajnoki címet szerzett, 46. helyen végzett a világbajnokságon, legjobb világkupa helyezése szintén egy 46. hely, a pekingi olimpián pedig egy nagyszerű 23. helyezéssel fejezte be a versenyt.

Parti András Pekingben

Parti András Pekingben

Mostani döntését edzőjével és kerékpárszponzorával közösen hozta meg, több csapattal való egyezkedés után végül a freiburgi székhelyű SRM Stevens Team-re esett a választás. A csapat várhatóan három versenyzőből áll majd, a menedzser pedig az Marc Hanisch, akit versenyzőként a közelmúltban még világkupa-futamok dobogóján láthattunk.

András 2009-es versenyprogramjában főként nemzetközi európai versenyek szerepelnek majd, így az európai világkupa futamok mellett hat Bundesliga futam részvétel is várható. Mindemellett természetesen részt kíván venni a világ- és Európa-bajnokságon, és az MX/OX magyar bajnokságon is.

Parti döntése nem számít egyedinek, hiszen az országútis Kusztor Péter Svájcba, az immár U23-as korosztályú montis Benkó Barbara pedig Németországba igazol.

Forrás és kapcsolódó anyagok:
http://www.partiandras.hu/
http://www.srm-stevens-team.de/
http://www.jozsefhegyise.hu/

Fotó: Molnár Dénes

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo