fbpx

Tour de France: a megtért brit harcos, Millar nyert

A dopping elleni küzdelem megtért szószólója, a brit David Millar nyerte a Tour de France 12. szakaszát, lehajrázva szökevénytársát, a francia Jean-Christophe Peraud-t. Az összetettben nem történt változás, Bradley Wiggins őrzi a sárga trikót.

A Saint-Jean-de-Maurienne és Annonay Davézieux közötti 226 kilométeres 12. szakasz az idei Tour de France leghosszabb napja volt, két nehéz, első kategóriás emelkedővel a táv elején. Az események a tegnapi hegyi szakaszhoz hasonló forgatókönyv szerint zajlottak, rengeteg szökési kísérlettel az első két emelkedőn.

Több csoport is eltávolodott a főmezőnytől, melynek élén ismét a norvég Edvald Boasson Hagen kezdte a kemény munkát. A két első kategóriás emelkedő után azonban ma lenyugodtak a kedélyek (ha nem számítjuk David Moncoutie csúnya balesetét, ami után fel kellett adnia a versenyt), következett bő száz unalmas kilométer.

Elöl a David Millar (Garmin-Sharp), Jean-Christophe Peraud (AG2R La Mondiale), Cyril Gautier (Team Europcar), Egoi Martinez De Esteban (Euskaltel-Euskadi) és Robert Kiserlovski (Asztana) alkotta csoport maradt állva a sok próbálkozó kerekes közül, az összetett szempontjából nem sok vizet zavart egyikük sem, a Sky kontrollálta mezőny hagyta őket több mint 10 perc előnyt építeni.

Az utolsó kilométereken emelkedett kicsit az út, először Egoi Martinez próbálkozott, de végül Millarnak és Peraud-nak sikerült elszakadni. A brit Millar talán jobban tudta mozgósítani a legutolsó tartalékait is, ennek köszönhetően nyert, megmentve a Garmin csapat becsületét, akiknek rémálomba illően indult az idei Tour, elveszítve összetett menőiket, Hesjedalt, Vande Veldét és Danielsont is.

A főmezőny élén a hatodik helyért sprintelt Matt Goss és Peter Sagan, előbbi belepkézett egyet balra, amikor Sagan kerülni próbálta, a zöld trikós ezt láthatóan nehezményezte, de nem történt komolyabb gond. Az összetett top 10 állása nem változott.

A 12. szakasz eredménye:
1.     David Millar (GBr) Garmin – Sharp     5:42:46
2.     Jean-Christophe Peraud (Fra) AG2R La Mondiale
3.     Egoi Martinez De Esteban (Spa) Euskaltel – Euskadi     0:00:05
4.     Cyril Gautier (Fra) Team Europcar
5.     Robert Kiserlovski (Cro) Astana Pro Team
6.     Matthew Harley Goss (Aus) Orica GreenEdge Cycling Team     0:07:53
7.     Peter Sagan (Svk) Liquigas-Cannondale
8.     Sébastien Hinault (Fra) AG2R La Mondiale     0:07:54
9.     Cadel Evans (Aus) BMC Racing Team
10.     Luca Paolini (Ita) Katusha Team

Az összetett állás:
1.     Bradley Wiggins (GBr) Sky Procycling     54:34:33
2.     Christopher Froome (GBr) Sky Procycling     0:02:05
3.     Vincenzo Nibali (Ita) Liquigas-Cannondale     0:02:23
4.     Cadel Evans (Aus) BMC Racing Team     0:03:19
5.     Jurgen Van Den Broeck (Bel) Lotto Belisol Team     0:04:48
6.     Haimar Zubeldia Agirre (Spa) RadioShack-Nissan     0:06:15
7.     Tejay Van Garderen (USA) BMC Racing Team     0:06:57
8.     Janez Brajkovic (Slo) Astana Pro Team     0:07:30
9.     Pierre Rolland (Fra) Team Europcar     0:08:31
10.     Thibaut Pinot (Fra) FDJ-Big Mat     0:08:51

A Prológ összefoglalója

Az 1. szakasz összefoglalója

A 2. szakasz összefoglalója

A 3. szakasz összefoglalója

A 4. szakasz összefoglalója

Az 5. szakasz összefoglalója

A 6. szakasz összefoglalója

A 7. szakasz összefoglalója

A 8. szakasz összefoglaója

A 9. szakasz összefoglalója

A 10. szakasz összefoglalója

A 11. szakasz összefoglalója

Mennyit lehet keresni a Tour de France-on?

Ki nyerheti a 99. Tour de France-t?

A Tour de France szakaszok, szintrajzok, információk

A Tour de France rajtlistája, rajtszámokkal

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.