fbpx
előzetes

2013-ban hét versennyel folytatódik a Mountainbike Challenge!

Harmadik szezonjában, hét versennyel várja a bringásokat a több téren is megújuló Mountainbike Challenge! A szervezők az idei év fő céljának a sorozat eseményeinek egységesítését és további erősítését tűzték ki, ennek érdekében több változás is ...

Kosice Miskolc UCI 1.2 nemzetközi verseny

Hazánkban is elkezdődik lassan az országúti szezon. A Kerékpársport 2000 Sportegyesület jóvoltából március 23-án UCI 1.2 kategóriás versennyel. Hazánk egyetlen profi országúti kerékpárversenyek szervezésével foglalkozó szervezete idén tovább emeli ...

Vasárnap Budapestre érkezik a SuperCross Sorozat

2013. január 27-én, vasárnap a fővárosban ér véget a 2012/2013-as, III. SuperCross Sorozat, hiszen utolsó, hetedik állomásként a Budapest Crosson állhatnak rajthoz a versenyzők. Az időjárás eddig kedvezett a szervezőknek és a résztvevőknek ...

A Kánai úti lakóparkban dől el a III. SuperCross összetettje

Miközben szombaton nemzeti bajnokságra kerül sor a cyclocross szakágban, a III. SuperCross sorozatban is zajlanak az események a pályán kívül. A legfontosabb talán, hogy eldőlt: az utolsó, budapesti forduló a XI. kerületi Kánai úti lakópark ...

A karácsonyi beigli és töltött káposzta is ellenfél lehet a Kiskun Cross-on

A III. SuperCross Sorozat előttünk álló, hatodik állomásán akár az is fontos szerepet játszhat majd, hogy ki mennyire „engedte el magát” a Karácsonyi ünnepek alatt. A vasárnapi futam az összetett eredmények szempontjából is kiemelten fontos lesz, ...

Tolna Megyei Nyílt CycloCross Bajnokság vasárnap, versenykiírás

Az előzetes tervekkel ellentétben nem szombaton (a közgyűlés időpontjában), hanem december 16-án, vasárnap kerül megrendezésre a Tolna Megyei Nyílt CycloCross Bajnokság, melynek kiírása az alábbiakban olvasható: Tolna Megyei nyílt Cyclo-Cross ...

Havas futamra készülhet a SuperCross mezőnye

A SuperCross Sorozat résztvevői az első szezon során már találkozhattak havas futammal a balassagyarmati Palóc Cross kapcsán, az előttünk álló vasárnap újfent ilyen körülményekre kell majd számítani az Ipoly-parti városban. A verseny célterülete ...

Bulival zárul a Mountainbike Challenge második szezonja!

Befejeződött a Mountainbike Challenge hegyibringás versenysorozat második évadja, amely nagy reményekkel, bátor elképzelésekkel és egy névadó támogatóval vágott neki a 2012-es esztendőnek. Nagy reményekkel, hiszen a sorozat nem titkolt célja volt, ...

Középpontban a SuperCross

Salgótarjánban egy régi-új krosszos helyszínen fogadják a versenyzőket november 25-én, vasárnap, a hétfutamos SuperCross Sorozat középső, negyedik állomásán, a Karancs Kupán. A Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egyesület a Szojka Ferenc Stadion környékén ...

Pedáldöngölők versenydömping: a Karácsony Kupa kiírása

A Pedáldöngölők Hegyikerékpáros Egyesület a 2013-as OB szervezése mellett sem feledkezik meg a hagyományokról, az ünnepről, ráadásul a december 23-ai Karácsony Kupa a cyclocross nemzeti bajnokság tesztversenye is lesz egyben: Várjuk a kicsiket, ...

A Balaton mellett, Veszprémben folytatódik a SuperCross

A veszprémi bringás élet felpezsdülését jelzi, hogy idén már harmadik alkalommal ad otthont kerékpár versenynek a város. A júniusi cross country futam és augusztusi tájkerékpáros világbajnokság után ezúttal cyclocrossozásra hív a Királynék városa. ...

A 2013. évi nemzeti cyclocross bajnokság kiírása

Elkészült a 2013. január 12-én, Békéscsaba mellett megrendezésre kerülő cyclocross országos bajnokság hivatalos kiírása, pályatérképpel és a pályát bemutató videóval: VERSENYKIÍRÁS 1. A verseny célja: A Magyar Nemzeti Cyclocross bajnoki címek ...

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo