Pech? Szerencse? Talán csupán nézőpont kérdése, bár annak tudatában, hogy fénysebességgel gyógyulok a múlt csütörtökön történt balesetem óta, nem mondhatok mást, hogy “Huh, ezt megúsztam!”. Igaz, így a békéscsabai Cyclocross OB-n csupán szurkolóként vehettem részt – de még mindig jobb, mint négy fal között raboskodni egész nap…
Úgyhogy pár sort röviden arról, mit sikerült művelnem magammal, aztán viszont – lemaradásom pótolandó – következzen még pár izgalmas pillanat a portugáliai edzőtáborból!
Igazából egy szimpla kicsúszás bosszulta meg magát, épp a szombati megmérettetésre készültem, gyakorolgatva a tempós kanyarvételeket. Kezdtem egészen felbátorodni, mikor is rátévedtem egy kis aszfaltos szakaszra. A nyálkás időben az utacska tükörsima felülete pedig szépen kivitte alólam a bringa hátulját, s már a földön is teremtem.
Estére elért a “vég”: 20 centi átmérőjű, hatalmas pusok a bal alfelemen, fülzúgással, hányingerrel és szédüléssel kombinálva. Mozdulni több mint nehéz. A szokásos teendők mellett (jegelés, árnika, polcolás) is bennem volt az ideg, mi a fene van / lesz, ezért végül csak sikerült kikötnöm a hatvani kórházban – köszönet érte Ferinek és Áginak! Törés nincs, folytassam az eddig végzett “kezelést”. Bringára két hétig nem fogok ülni – szólt az “ítélet”. Hát persze, épp ezt akartam én is javasolni magamnak… – gondoltam cinikusan, miközben azon filóztam, hogy is lehet bringázás képes állapotba kerülni szombatig.
Péntek reggelre azonban be kellett látnom, ebből a hétvégén tényleg nem lesz verseny, függetlenül attól, hogy mit szeretnék. Újratervezés. Lehetőleg sok nyűgösködés nélkül…
Viktor, szerencsére, most is higgadt ésszerűséggel rendbe rakta az agyam, s a gyógyuláshoz hozzásegítő nyugati és keleti gyógymódokat is alkalmazni tudtam már pénteken. S láss csodát, nagyszerűen haladok! Csak időt kell adni szegény lábikómnak, hogy feldolgozza a sokkhatást!
Ha nem gond, a fotót inkább nem mellékelem, a nyugalom meg nem zavarása érdekében.
Jöjjön inkább a portugáliai folytatás!
A modern technológiák bevetése ellenére azért néha elő-előfordult, hogy “erőből” tájékozódtunk, illetve nem volt hátrány, ha a fénymásolt térképpel is meghatároztuk pozíciónkat. A főbb utak sem voltak zsúfoltak, bár az 1.40 eurós üzemanyagár is ösztönző lehet…
A napi programról már írtam, talán annyit nem, hogy 10.30-11.00 óra körül már annyira kellemes is tudott lenni az idő, hogy kevesebb ruhából is megoldható volt az edzés.
Nekem nagy deficitem az alacsony pedálfordulat, amit a nyújtásra szánt időtartam növelésével, illetve a fordulat folyamatos monitorozásával igyekeztem-igyekszem korrigálni. Ehhez szükség volt egy nyomatékos ejnye-bejnyére – de megérte! Mivel a könyöklő is fenn volt a bringán, egy kis sufni-tuning után “képbe is kerültem”.
S ha már a bringánál tartunk, jó volt látni, mennyire odafigyelnek a városban bringával közlekedni vágyó turistákra is: egységes dizájn, kitűnő állapot jellemzi a bringákat – mindez informatív tárolóban. Nem rossz!
A várost egyébként a holtszezon ellenére is igyekeznek tisztán tartani, bár hozzá kell tennem, kutyagumi mentes járdán csak kora reggel sétálhatsz…
Brigi megérkeztével nekivágtunk a városi uszoda felkutatásának is, amely sportkomplexum részeként funkcionált: volt itt még atlétikai és focipálya, valamint deszkás és bmx-es ügyességi gyakorlótér. Nem mellesleg pedig magas színvonalú “street art” dekoráció.
Habár mintegy 20 percnyi járásra volt szállásunktól a hely, bőven megérte a sétát: a 2 eurós belépődíj (illetve a kötelezően igényelendő úszókártya) fejében, 50 m-es + 2 kisebb medence valamint jakuzzi állt rendelkezésünkre – ki is használtuk!
Visszafelé pedig igyekeztem ismeretséget kötni a helyi macsekokkal, akiket ez nem hatott meg… bár lehet, nem a halpiac mellett kellett volna próbálkoznom…
Megérkezésem után az első teendők között igyekeztem felkutatni helyi bringaboltot, ugyanis nem találtam a küllőmágnesem, ráadásul az első nap után jelzett az órám, hogy elfogadna egy elemcserét. Mikor máskor…
Szerencsére nem is volt messze a szállástól, bár nekem sikerült az ellenkező irány(ok)ba indulni felkutatni. Az úriember kedves és segítőkész volt, minden problémámat sebtiben meg is oldotta. Mikor kifizettem a szerény ellenértéket, hát mit látnak szemeim? Csak nem a jól bevált Nutrixxion “tápjaim”?! Nem hiába, Portugáliában is tudják, mitől döglik a légy!
Az utolsó napok egyikén pedig humoros társaságot kaptunk egy komplett portugál montis csapat formájában. Beszédbe is elegyedtem velük – páran egész jól beszélték az angolt – mire az egyik kiskamasz mondja, hogy járt már Budapesten, s tud magyarul pár szót. Majd megszólal ékes magyarsággal: “Nem tudom”! Ezt követően rákapcsoltak, majd egyik-másik egykerekezve (minimum 25km/h-s tempónál!) istenhozzádot mondtak. Egy pillanatra tátva maradt a szám…
Az utolsó előtti nap délután hosszabb sétát tettünk a szülinapos Virággal, szuvenír-csokit és helyi specialitást árusító éttermet/kifőzdét keresve. Sajnos ez utóbbi zárva volt (s a bringaboltos srác jó szívvel nem is tudta volna ajánlani), így ez most sajnos kimaradt.
Azt viszont láttuk, hogy Portugáliában sincs “kolbászból a kerítés”. A buszállomás melletti lépcsősor alatt hajléktalanok ideiglenes szállása, kukát kémlelő, bódult állapotban lévő 50-es férfi, s az alábbi, a tengerparti sétány végén elhelyezkedő ruhagyűjtő konténer… bizonyára nem az egyetlen.
Mindazonáltal úgy gondolom, Quarteira egy élhető hely, s az a nyugalom, amelyet a végtelennek tűnő óceán látványa és hangja teremt, teszi igazán vonzóvá.
Köszönöm a Szövetségnek a lehetőséget, hogy itt lehettem, s (túlságosan is) jó körülmények között gyűjthettem a km-eket!
Egy gondolat erejéig azért még visszakanyarodnék a hétvégéhez, hiszem csapattársaim remek versenyzéssel szép eredményeket hoztak: Béla Dávid U15-ben bronzérmes, Vanessza 6., Viktor pedig Master 1-ben 5. lett. Jó volt nektek szurkolni!
A cyclocross-szezon vége felé közeledve a SRAM megvillantott valamit, amit „ismeretlenül” is várhatnak majd a szakág szerelmesei a következő idényig: a kimondottan cyclocross versenyzésre tervezett CX1 1×11-es rendszert, ami a mountain bike XX1 szetthez hasonlóan elöl egy tányérral dolgozik.
Az amerikai cyclocross bajnokságon Ryan Trebon Cannondale kerékpárját (és Elle Anderson Giant gépét) szerelték az új meghajtással, a felvételeket a Bikeradar.com portál tette közzé tegnap. A gyártótól konkrét technikai információk még nem állnak rendelkezésre, Trebon bringájának megjelenése a mezőnyben egyelőre a „beetetési fázis”.
Az 1×11-es mountain bike szett is megosztja a közvéleményt, a CX1-nél talán annyiból egyszerűbb a helyzet, hogy ez a rendszer sokkal szűkebb réteg számára készül: cyclocross-versenyzőknek, hiszen aki hobbi célra vagy mindennapi használatra vásárol cx-gépet, valószínűleg továbbra is a kéttányéros hajtóműre szavaz majd.
A szettben hasonló váltó dolgozik, mint az XX1-ben, az egyenesen elmozduló paralelogramma elv szerint. Az áttételtartomány nyilván szűkebb, bár pontos információnk erről sincs, a képek alapján 30 körüli fogszámúnak tűnik a pöri. A legkisebbről szemre megállapítható, hogy nem 10-es, inkább 11-es vagy 12-es, de talán még ez sem a piacra kerülő verzió, simán elképzelhető, hogy a végleges fogaskoszorút még nem tették a kamerák kereszttűzébe.
Ránézésre elöl 46-os tányérral van dolgunk, feltehetően 44-es vagy 48-as is választható lesz majd a kereskedelmi forgalomba kerülő szettnél. A fogak hasonló kialakításúak, mint az XX1-nél, vagyis nehezebben esik le a lánc, mint egy hagyományos fogazású lánctányérról. Az is látható, hogy itt nem egyszerűen egy tányért tettek egy duplás hajtókarra, hanem a láncvonalat gondosan optimalizálták, ennek megfelelően kialakítva a lánckerék mélységét.
A fékváltókar sem végleges még (szerintünk hasonlóan a fogaskoszorúhoz), ugyanis láthatóan a 11-es SRAM Red szettbe tartozó alkatrész működteti a váltót. A bal oldali fékváltókarból pedig radikális megoldással „kukázták” a belsőségeket. Nyilván súlyadatokról, várható árról, hasonlókról sincsenek még konkrétumok, de ahogy a SRAM-ot ismerjük, az elhagyott „anyaggal” párhuzamosan nem fog csökkenni az ára…
A gyakorlatban kulcskérdés lesz, hogyan viselkedik sárban a rendszer, hiszen egyrészt jól jön majd, hogy a kevesebb alkatrész (az átdobó hiánya) következtében nehezebben szedi össze a sarat, viszont a másik oldalon ha összeszedi, és ha mondjuk ez a váltó mozgását is befolyásolja, akkor a kialakítás ellenére is könnyebben esik le a lánc…
Most következő túrabeszámolónk rendhagyó több szempontból is. Ez volt az első alkalom, amikor nem távolodtunk el igazán Budapesttől, most először volt az ösvényeket pontosan ismerő kalauzunk, és most először – s remélem utoljára – Jorus nem tartott velünk. A következőkben egy kellemes, csúcshódító túrát mutatunk be, amely szabadon, egészen nehézzé is bővíthető. A végcél: leküzdeni a Pilis legmagasabb csúcsát!
Pilisborosjenő után, háttérben a Nagy-Kevély
Az ország minden szegletéből könnyű elérni Budapestet, és ha sikerül a lovainkat magunkkal hozni – no meg egy kis szabadidőnk is akad –, miért ne tennénk egy kellemes kirándulást a könnyen elérhető, szép pilisi hegyek között. Budapestiként, ha valaki talán még nem járt errefelé, mihamarabb pótolhatja eme „hiányosságát”. Haladjuk csak szépen sorjában, még az élménybeszámoló előtt tekintsük át, kinek is ajánlható a túra, és mire számíthatunk.
Vonattal most csak a fővárosunkig kell eljutnunk. A bűzből való kiverekedéshez használhatjuk a szentendrei HÉV-et, ha minél kevesebb aszfaltos tekeréshez van kedvünk. A városi szakaszt nem számolva majdnem 50 km a túra, körülbelül 800 m szintemelkedéssel. Előny, hogy ha fáradunk, bárhonnan könnyedén visszajuthatunk az aszfaltra, és némi gurulással elérhetjük a helyi érdekű vasutat.
Lehetőleg teleszkópos montival induljunk neki, ugyanis most kicsit keményebb terepre merészkedünk, és maga a túra sem olyan könnyű, az eddig megszokottnál némiképp több a köves, meredekebb emelkedő. Cserébe viszont majd egészen kivételes kilátásban gyönyörködhetünk, és persze jó érzéssel tölthet el, hogy önerőből jutottunk fel a csúcsra. Bukósisakot mindig illik vinni, de most még véletlenül se felejtsük otthon, mert bár a lejtők nem túl nehezek, ellenben sok a szikla. No meg teljesen mellékesen a napszúrás ellen is nyújt némi védelmet…
A látnivalók elsősorban természeti jellegűek, de a kis községekben is elidőzhetünk, ha kedvünk tartja. Vizet bőven vigyetek magatokkal, főleg, ha hozzánk hasonlóan, a nagy nyári hőségben indulnátok neki. Bár az erdőben kicsivel elviselhetőbb a klíma, a vízvételezési helyek száma korlátozott. Szinte végig gyér forgalmú területen tekerünk, inkább csak a gyalogos turistákra kell figyelnünk, az útvonal egyébként nagy részben kijelölt kerékpáros ösvény. Egy Budapest és környéke, vagy egy Pilis turista térképet vigyünk magunkkal, esetleg mindkettőt.
A tetőre vezető szerpentin egy jellegzetes kanyarja
Kezdjük az egészet a szentendrei HÉV Aquincum megállójánál. Nagyjából idáig vezet bringaút is, utána lekanyarodik a Római partra, arra már nem érdemes tovább menni. Az első cél Üröm, de hogy ne legyen olyan egyszerű az élet, ezt is terepen, egy kis dombon keresztül közelítjük meg. Az egész útvonal Manka fejében volt meg, aki elsőként vállalkozott vezetésünkre. A szentendrei út bal oldalán a forgalommentes kis utcákban haladunk északra, aztán a Határ út végénél keressük meg a Hétmalom utcát, ami földútban folytatódik. Ez vezet a Péter-hegyen keresztül, ami mindjárt egy jó kis technikásabb mászással/tolással kezdődött. Szerencsére korán elkezdődik a fás rész, s ez némiképp enyhíti a hőséget, valamint a hobbitelkek között vezető széles dózerút hamar lankássá válik. Néhány izgága kutya kirohanására felkészülhetünk, de szerencsére csak ugatnak és elég picikék. Magunk mögött hagyva a civilizációt az ösvény egyre keskenyedik, s egészen árnyas emelkedő után jön máris egy igen finom lejtős „single track” ösvény. A növények egészen belógnak, szinte keréknyomnyi csapáson haladhatunk, technikailag nem nehéz, úgyhogy bátran mosolyogva gurulhatunk. Dobunk egy balost egy murvás kis meredek csapáson, egy kis hullámvasút, és már el is értük Üröm szélét. Innen legurultunk – mint utólag kiderült Széchenyitelepre –, ami hiba volt, mert mászhattunk vissza Pilisborosjenőre. Mondjuk nem vészes ez a kerülő sem, enyhén emelkedik, és csak 2 km aszfalton, bár ez rossz minőségű, egyre keskenyedik és fogy. Közben balra megfigyelhető a modern világ egyik csodája, a szeméttelep. Ha eddig követtetek, akkor a Rozália kápolnánál fogjátok elérni ’Jenőt. A Fő utcát hamar megtaláltuk, így már irányban is voltunk, megpihenhettünk. Találtunk egy kutat, leheveredtünk mellé, igaz, nem működött, de a fa, ami ott volt, árnyékot adott, s megettük első szendvicseinket. Onnan tudtuk, hogy most már biztosan elhagytuk a fővárost, hogy egy helyi fiú messziről előre köszönt – vagy talán épp egy bringás volt civilben.
Közvetlenül a csúcs előtt
Irány a vár! Mármint az „egri”, de nem az, hanem csak a mű. Mielőtt odaértünk volna, előbb elhaladtunk egy dirt pálya mellett, amiről messziről nem tudtam megállapítani, hogy most motoroknak, vagy bátor bringásoknak szánták, esetleg mindkettőre alkalmas. A búzamezők között haladó út háttérben a Nagy-Kevéllyel nagyon idilli volt. A vár előtt megcsodáltuk fentről a Teve sziklát, aztán legurultunk és alulról közelítettük meg a művárat. Itt forgatták az „Egri csillagok” című nagyszabású magyar filmeposzt. A tömegjelenetekhez képest viccesen kicsinek tűnt, hiába, az operatőrök már akkoriban is nagyon tudtak. Sajnos ide el lehet jutni autóval is, így komoly szeméthegyet halmoztak fel a belsejében és a környékén a „modern kirándulók”. Szégyelljék magukat!
Kisebb meredek mászás északnak, és már el is értük az erdő szélét, itt balra haladunk tovább kevésbé meredek úton. Egészen biztosan találunk itt méretes pocsolyákat, akkor is, ha már hetek óta nem esett az eső. Ezek némi izgalmat jelentenek, mármint hogy mikor merre kerüljük ki őket, esetleg átrongyoljunk-e rajtuk. Végül így a Kevély alatt haladunk Csobánka felé, amit az Ózon kempingnél érünk el. Tulajdonképpen erre szokott menni a Duna Maraton is, itt volt anno az első frissítőállomás. Tegyünk mi is így, a műutat keresztezve kicsit guruljunk jobbra a temető felé, ahol friss, hűvös vizet vételezhetünk. Messze lesz a következő, úgyhogy minden kulacsot, és magunkat is töltsük fel! Kapaszkodjunk vissza és folytassuk utunkat a kék jelzésen, utána pedig a zöldön, így végig majdnem a gerincen haladunk és persze lesznek mászások, de kevesebb, mintha a nulláról kéne majd felkapaszkodnunk a Pilis legmagasabb pontjára.
A Teve-sziklánál, közel az „egri várhoz”
No de ott még nem tartunk, még előttünk van egy elég monoton és sunyi szakasz, ahol folyamatosan emelkedik az út, hol jobban, hol kevésbé köves, és jó hosszú. Az ez előtti még inkább meredekebb szakasz, izgalmassá tette az erre való felkészülést. Itt már csak fáradhatatlan vezérünk Manka tekert fel gond nélkül, én már majd hanyatt estem, mókuskerékben is alig bírtam. Márti inkább sétálós, virágszedős tempóra váltott. Valószínűleg neki volt igaza. Ez a legmeredekebb rész, nyugtasson meg minket ez a tudat…
A lankás úton – mint mindenhol – itt is megtaláltuk a szépséget, például a nedvesebb részeken csapatokban gyűltek a lepkék, és olykor körbetáncoltak minket. Mint egy mesében, csak éppenséggel mi nem tündérek voltunk, hanem egyre fáradtabb vándorok. Örültünk, mikor kissé lejteni kezdett már, és végre suhanhattunk. Tudtuk, hogy túljutottunk a Hosszú-hegyen is, következhet hát a valóban nagy falat. Ha esetleg már elfáradtunk volna és hiányzik a kocsma, cukrászda, akkor – ahogy eddig minden településnél – most is rövidíthetünk, már nem vagyunk messze Pilisszentkeresztől, az aszfaltot elérve legurulhatunk a településre, onnan pedig Pomázra a HÉV-hez. A túra végén ugyanez lesz az útvonalunk, csak előbb meghódítjuk a 756 m magas hegyet.
Rövid pihenő után neki is veselkedtünk az oldalában egyre magasabbra kanyargó szerpentinnek. Annak ellenére, hogy már fáradtunk, feldobott az a felfedezés, hogy nem is olyan meredek, mint amire számítottuk, és hamarosan már olyan kanyarokba érkeztünk, ahol nagyon jól látni az alattunk elterülő tájat, és hogy hogyan jutunk egyre feljebb és feljebb. Az ösvény – mint az eddigiek is – eléggé köves, néhány rész kifejezetten. Kicsit fejleszthetjük a mászási technikánkat. Bevallom, én már az első kanyarnál – ahol egy nagyobb csapat turistával is találkoztunk – azt gondoltam, hogy: „nézd már, milyen magasan vagyunk, nem lehet sok hátra”… Ezzel szemben valójában még sok volt, a nap hol elbújt, hol kisütött, szóval nem fáztunk az biztos. A vége felé az utak már egymással szinte párhuzamosan haladtak, szerencsére jól alakították ki, tényleg szinte végig tekerhető. Érdekes módon csak itt találkoztunk más bringásokkal (az országútisokat hazafelé nem számolva), és mindannyian lefelé jöttek, mind a három. Barátságosak voltak, és „bátrak”, ahogyan bukó nélkül küzdöttek a kövekkel. Egyikük meg is jegyezte, hogy „farönk van keresztben az úton”, ami olyan kapitális méretű volt, hogy Márti lazán félrehúzta.
Élőben lenyűgöző volt a lepkeforgatag
Épp mielőtt teljesen kikészültünk volna, elértük az utolsó fordulót, és vele együtt a Pilis-tetőt. Vigyorgás, bámészkodás, és természetesen pihenés, fotózás következett. Hihetetlen mennyire felhallatszanak a hangok a környező településekről, akár még egy kutya ugatása is tisztán hallható.
Utána aztán már csak egy cél lebegett a szemünk előtt, legurulni a szentkereszti cukiba. Nagyon élvezetes volt az odavezető út. Kicsit le, kicsit fel, de leginkább lefelé. Nem volt semmi húzósabb szakasz, a lányok is nagyon élvezték, kőből is kevesebb van, így kezdőknek is pont ideális. Gyorsan leértünk, mondhatni túl gyorsan, mivel szívesen elgurulgattunk volna még egy ideig. Pont a Dobogókőre vezető aszfaltozott szerpentin elágazásához jutottunk. Innen egy kis mászással elérhető a közkedvelt téli sportparadicsom, minket azonban jobban vonzottak a szénhidrátok, így lecsurogtunk a kanyargós műúton. A cukrászdát jobbra találjuk az első szélesebb főútnak tűnő utcán, ez vezet amúgy Pilisvörösvárra.
Figyelem! Nagyon nehéz lesz elindulni falatozás és néhány ülve eltöltött perc után. Elrettentő lehet, hogy még 12 km áll előttünk, de nyugalom, ez javarészt lejt egészen Pomázig. Itt már aktívabb az autóforgalom. Pomázon hopp fel a zöld hernyóra, vagy sportosabbaknak tekerés egészen hazáig/vasútállomásig. Otthon aztán joggal lehetünk büszkék magunkra, megmásztuk a legmagasabb hegyet! A Pilis rengeteg érdekes helyet rejt, felsorolni is hosszú lenne, ez csak egy példa volt. Térképünk birtokában magabiztosan térhetünk vissza, amikor kedvünk tartja, de ennél magasabb csúccsal úgysem fogunk találkozni…
Pilis tető:
A Pilisszentkereszttől nyugatra fekvő Pilis legmagasabb pontja 756 méterrel emelkedik a tenger szintje fölé, s ezzel a Dunántúl második- (az Írott-kő 882 métere után), míg a Dunántúli-középhegység legmagasabb csúcsa. A Pilis-tetőről gyönyörű panoráma kínálkozik Dobogókő, a Hosszú-hegy, a Kis- és Nagy-Kevély valamint a Budai-hegyek irányába is. Közkedvelt kilátó- és kirándulóhely.
Pilisborosjenő és az „egri” vármakett:
A rómaiak idejében a település északi határában lévő Nagy-Kevély csúcsa alatt húzódott egy római út, amely Aquincumba vezetett. Napjainkban német nemzetiségi falu, mely része a Duna-Ipoly Nemzeti Park területének. A Teve-szikla illetve az „Egri csillagok” című film forgatásához felépített „egri vár” Pilisborosjenő északnyugati határában, a Nagy-Kevély lábánál helyezkedik el. A sziklánál is forgattak jeleneteket. www.pbj.hu
Pilisszentkereszt:
Budapesttől mintegy 30 km-re északra található 2200 lelket számláló hegyi falu, mely a Pilis dolomittömbjét és a Visegrádi-hegység vulkanikus eredetű vonulatát kettészelő völgyben fekszik. Kedvelt kiindulópont kirándulóknak, mivel a Pilis legtöbb nevezetessége könnyen elérhető innen. www.pilisszentkereszt.hu
A Shimanót sokáig „betolakodónak” tekintették a kerékpáripar öregjei, mivel ez volt a márka, amely a hagyományos régi gyártókat, a Campagnolót, a Sun Tourt és a Huret/Simplex-et kiszorította a piacról. Viszont, ha lehetséges egy olyan cikket írni, amely a cég egyetlen alkatrészcsaládjának bő 40 éves történetéről szól, azért mégsem olyan egyértelmű az említett betolakodó státusz.
Yozo Shimano, aki a nagy „ugrások” idején a céget vezette…
Akkor lássuk, milyen is volt a kerékpárpiac 1972-ben, a Dura-Ace program beindításakor. Kétségtelenül az olasz Campagnolo volt az ászok ásza, azzal mentek a versenyzők, és nem sokkal azelőtt hozták ki a Nuovo Recordot, mely rengeteget javított az eredeti Record teljesítményén. A japán SunTour tökéletesen lefedte a túraalkatrészek kínálatát, és egy-két gyönyörű váltója ma is megdobogtatja a gyűjtők szívét. A francia Simplex a váltókarok terén alkotott nagyot, mivel felfedezte, hogy egy kis ellenrugó csodára képes a pontos váltóállításnál. (Akkor ugyebár nem volt pozícionálás: az alsócsövön lévő váltókarral kicsit túl kellett váltani, majd érzéssel pont a fogaskerék vonalába kellett hozni a felső görgőt.)
A Shimano gyár és gyártókapacitás a 70-es évek közepén…
Nem mondhatjuk, hogy a Shimano piaci űrbe pottyant. Rettentően kemény fába vágta a fejszéjét, mivel addig mindössze európai gyártók agyváltóinak kiváló másolatairól volt híres, és a komoly „teljesítmény-orientált” alkatrészek területén még semmit nem tudott felmutatni. A városi gépek piacán sem volt kézzel fogható fölényük, főleg nem az európai piacon, ahol a Sturmey-Archer és Sachs nagyon komoly ellenfélnek számított. Ebben a piaci helyzetben azt mondani, hogy törjünk be oda, ahol eddig sikertelenek voltunk, ráadásul olyan alkatrésszel, amit eddig meg sem próbáltunk gyártani, nagy merészségnek tűnik. Ráadásul a Campa is felszálló ágban volt, és éppen akkor hozták ki az első valóban „tökéletes” országúti szettet! Az ilyen vállalkozásra nem sok bank adna hitelt!
A korai Crane szett, amely Dura Ace néven folytatta pályafutását, anno 1973…
Két dolog szólt az európai piacra történő betörés mellett: a Shimano fejlettebb alumíniumgyártási kapacitással (lásd hidegkovácsolás) rendelkezett, mint bármely más vetélytársa. Ezen felül, már látható volt, hogy az „európai kerékpározás” kezd elterjedni Amerikában, és ott majdan óriási piac nyílhat meg, ahol az európai gyártók ugyanolyan idegenek lesznek, mint a japánok. Ha a Shimano folyamatosan meg tud egyezni az ugyancsak japán SunTourral, és felosztják a termékkínálatot, kivitelezhetőnek látszott ez a merész üzleti terv. De azért ismerjük el, nagyon rizikós vállalkozás volt. Hasonló a 80-as évek végi montis divatra történő hazardírozás, amivel végül is a Shimano végérvényesen felszámolta vetélytársait. Mindkettő bejött! Amerikában a 70-es évek második felében kitört a kerékpárláz, és ahogy kezdett lankadni, a 80-as évek végén berobbantak a montik.
Az első Dura Ace, 7100-as szériaA 70-es évek előtt a Shimano legfeljebb az egyszerűbb alkatrészek terén volt ismert…
A kerékpáralkatrész-piacnak vannak bizonyos sajátosságai. Miért nem volt, és soha nem is lesz sok kerékpárváltókat gyártó cég? Ma is mindössze négy van belőlük! A váltók a megmunkálás szempontjából bonyolult és precíz szerkezetek, amit csak nagy szériában lehet olcsón gyártani. Hajtókart is akkoriban kezdtek tömegesen aluból előállítani, és itt a Shimano hidegkovácsoló gépparkja aranyat ért. Az agyak tekintetében a kazettás rendszer kifejlesztése jelentette az adu ászt, illetve a Shimano érdeme, hogy a kovácsolt alu test elkezdte kiszorítani az acélt. Mint láthatjátok, a Shimano sikerének és piacvezető szerepének sok összetevője van. Kellett hozzá egy-két merész marketing-húzás, de ugyanilyen fontos volt a magas szintű kutatás-fejlesztés és a legyártott termékek kiváló és egyenletes minősége.
A hátsó váltó korszerűbb volt, mint a korabeli Campagnolo Nuovo Record, de a pozícionálást még „nem tudta”…A hozzá tartozó váltókar semmi extra technológiát nem hozott a szettbe…
A kutatás és fejlesztés büdzséből mindig a legfelső osztály, a Dura-Ace kapta a többet. Rajta keresztül végigkövethetjük a kerékpáripar fejlődését az utóbbi három évtizedben, illetve megcsodálhatjuk a japánok folyamatos tökéletességre való törekvését. Legjobb lesz, ha az utóbbi négy évtizedből az első hármat megpróbáljuk éves bontásban végigkövetni. Sok érdekességet találhattok majd: sok Shimano ötlet de facto ipari szabvánnyá vált, és volt számos újdonság, mely látványosan megbukott, és egy-két év alatt el is tűnt.
A komplett korabeli Dura szett…
A fékkar szép vonalaival és igényes felületkezelésével vált híressé…
A fejlett váltó gyártásához precziós gyártástechnológia szükséges…váltó
Robbantott váltókar: itt semmi extra…
Robbantott féktest: ez már egy átgondolt fejlesztés, a minőségi megmunkálásnak és a kiváló alapanyagoknak köszönhetően elpusztíthatatlannak bizonyult…
Shimano Dura Ace az 1975-ös katalógusból!
Kattints a képekre a nagyobb felbontáshoz!
Kronológia:
1972 – A Shimano vezetése úgy dönt, hogy elindít egy országúti alkatrészeket kifejlesztő programot, mely segítségével új piacokat hódít meg majdan a cég.
1973 – A Dura-Ace első generációját mutatja be a gyártó, Crane fantázianév alatt. Számos új technikai ötletet tartalmaz, mint például a hátsó váltóban található dupla rugós parallelogramma szerkezetet. Sikerül egy akkoriban jól menő profi országúti csapatot, a Belgium Flandria-t alkatrészekkel támogatni. Ebben a csapatban versenyez a legendás Walter Godefroot, aki ma a Deutche Telecom vezetőedzője. Abban az évben, a Tour de France 12 csapata közül 9 Campagnolo alkatrészekkel versenyez, kettő Huret/Simplex-szel, és az említett belga csapat az első, amely nem európai gyártmányú felszerelést használ. Az év végén, óriási meglepetésre, a Flandria egy másik versenyzője, Freddy Maertens második lesz a világbajnokságon. Akkor már a Dure-Ace felirat virít az alkatrészeken.
Kétségtelenül az amerikai piac lebegett a Shimano szeme előtt!
1974 – A sikereken felbuzdulva, a Shimano úgy dönt, hogy kizárólagos szponzora lesz a Flandria csapatnak, és új csapatot alapít az Egyesült Államokban Shimano US-Pro név alatt.
1975 – A kereskedelemben kapható Dura-Ace szett ekkor még egy hajtókarból, első-hátsó váltóból, alsócsőre bilincselhető váltókarokból (nem a jobbik ellenrugós Simplex fajtából, mivel az akkor még védett termék volt!), fékkarokból, fékekből és első-hátsó agyból állt. A hátsó agy még hagyományos menetes szabadonfutókkal működött.
1976 – A Shimano úgy dönt, hogy a pályaversenyzésben is részt kíván venni. Lényegében minden alkatrész adott hozzá, de már régóta fontolgatják az 1 colos fogaskerék/lánc szabvány megváltoztatását. Így kihozzák az új 10 mm-es szegecstávolságú rendszert. (Minden kisebb lesz: az 52 fogas lánckerék akkora, mint egy hagyományos 44-es!) Az ausztrál John Nicholson rögtön nyer egy sprint világbajnoki címet ezekkel az alkatrészekkel. Egyelőre halogatják a 10 mm-es rendszer váltós meghajtásokra történő alkalmazását.
A robbantott rajzok a Shimanónál már a 70-es években is divatban voltak!
1977 – Két új európai csapatot kezd szponzorálni a Shimano: mind a svájci Winora, mind a holland Cees Stam Dura-Ace alkatrészekkel hajt ebben az évben. Az utóbbi egyik versenyzője megnyeri a serdülő világbajnoki címet.
1978 – Ez az év az első mérföldkő a Dura-Ace, és ezzel együtt a Shimano történetében. A 10 mm-es láncszabvány úgy tűnik csak a pályaversenyeken vált be, de az 1978-as újításuk, a kazettás hátsó agy, ma már világszabvány. A Dura-Ace EX családban szerepelt először, és egyszerre két problémára kínált megoldást: gyakori volt a hátsó tengelytörés, főként a kockaköves európai versenyeken, illetve a menetes, szabadonfutós lánckerekek esetében nem lehetett 13 fognál kisebb fogaskereket feltenni. Az EX kazettás agyon az utolsó (legkisebb) fogaskereket menetesen kellett rátekerni, és ez akár 11 fogas is lehetett. Így már nem volt akadálya annak, hogy a lejtőn lefele is lehessen hajtani. Emellett, a Shimano újabb csapatokat kezdett szponzorálni, és most már a Superia, a Bode-Shimano, a Clio és az amerikai Panasonic-Shimano is ezt az új szettet használja.
A 80-as éveket már a legendás AX szett nyitja…
1980 – Ugyanezzel a lendülettel, fellelkesedve a komoly szakmai és versenysikereken, a Shimano bejelenti az AX szettet. Ebben két látványos újítás szerepel: az egyik a két forgáspontos, középhúzós fék, a másik az áramvonalasított formatervezés. Sajnos két év nem volt elég az új szett tökéletesítésére, így gyártási gondok miatt nem tudnak időben szállítani, és az elkészült dararabok sem működnek tökéletesen. A versenyzők sem elégedettek a fék tömegével és teljesítményével. Hasonló zsákutcába futottak a Shimano kutatás-fejlesztői, mint a Campagnolo parallelogrammás Delta fékszettjével.
1981 – A svájci Clio csapat sok szép sikert ér el Dura-Ace alkatrészekkel. Két újabb európai profi csapat próbálja ki a japán alkatrészeket: a belga IJSBOERKE és a német Capri-Sonne.
A Dura Ace AX egyik leglátványosabb eleme a hajtókarba integrált pedálcsapágyazás!
1982-83 – Az újabb profi csapatok „átcsábítása” mellett, a Shimano most már higgadtabban, megfontoltabban készül az új Dura-Ace szett kifejlesztésére. Még mindig kapható, és az amatőr felhasználók körében is igen népszerű az EX szett, míg az AX-szel is kezdenek megbarátkozni a versenyzők. Viszont már látható, hogy a fékek terén vissza kell térni a hagyományos oldalhúzós típushoz.
1984 – Ez az év teljes egészében forradalmasította a kerékpárok fokozatváltását. Hosszas fejlesztőmunka gyümölcse a pozícionált váltó, mellyel nem kell többé a kézi finombeállítással foglalkozni, mivel mindig pontosan a fogaskerék síkjába helyezi a felső görgőt.
A 70-es évek Dura szettjei még hagyományos, menetes szabadonfutóval voltak kaphatóak, de könnyedén bontható volt, mechanikája pedig tartós (nem úgy, mint a mai darabok), így érdemes volt beszerezni pót lánckerekeket is!
A SunTour már régebben próbálkozott ilyen rendszerekkel, de az eredmény rendre alulmúlta az elvárásokat. A Shimanónak sikerült a hátsó váltón olyan parallelogramma geometriát kialakítani, mely a mozgása során végig azonos elmozdulást eredményez egy adott mennyiségű bowdenelmozdulásra. (A régebbi próbálkozások mind a váltókar pozícionálásában kívánták korrigálni a váltó nem lineáris működését.) Nevet is kapott a gyerek: ezt a szinkronizált rendszert azóta is SIS-nek nevezzük.
Az amatőrök gondolkodás nélkül átálltak az új pozícionált váltórendszerre, és a Shimano alig győzte az új SIS-es alkatrészek szállítását. Valóban nagy igény volt egy egyszerűen, gyorsan működő váltóra. A versenyzők ellenállása is egy szezon után kifújt, mihelyt rájöttek, hogy mennyi időt takarítanak meg azzal, ha a másodperc töredéke alatt válthatnak, és nem kell keresni a megfelelő állást.
Már maga a SIS elég vonzerőt adott az új 7400-as szériás Dura-Ace szettnek. De úgy tűnik, a Shimano mindig párosával hozza ki nagy ötleteit. A 7400-as fékkarba ellenrugót építettek, amivel lényegesen kisebb erő kellett a működtetéséhez. A mai napig minden valamire való fékkarban megtaláljuk ez a kicsi, de rettenetesen fontos ötletet.
Korabeli katalógusképek
A nagyobb felbontáshoz kattints a képre!
[divider scroll_text=”Shimano Dura Ace töri”]
Milyen volt valójában a Dura-Ace bemutatkozása 1973-ban?
A Flandria csapat akkori szerelője és a kirendelt japán mérnök meséli el emlékeit …
A Flandria csapat a Párizs-Bordeaux motorvezetéses versenyen a 70-es évek derekán…
Freddy Hydens, a Flandria csapat egykori szerelője:
Vegyes érzelmeim vannak az első Dura-Ace szett iránt. Őszintén szólva, voltak vele gondok. Kétszer olyan hosszú ideig tartott összerakni a kerékpárt, mint egy Campagnolo szettel, és a beállítás is nagyon nehézkesnek bizonyult. A folyamatos láncleesés is idegesítő volt. A versenyzők állandóan azokat a fránya japán alkatrészeket szidták. Általában a problémák rajtam csattantak, és egész éjjel szerelhettem emiatt. Mindazonáltal, volt valami izgalmas is ebben a „próbanyúl” szerepben. Rettentően tetszett a Shimano hozzáállása, és amikor látták a nehézségeket, azonnal küldtek egy mérnököt, aki a nap 24 órájában segítette a munkámat. Ugyanúgy kíváncsiak voltak a hibákra, mint az elért sikerekre. Tudták, hogy csak így lehet tökéletesíteni az alkatrészcsaládot.
Hirosi Nakamura, a Flandria csapat technikai tanácsadója
A Shimano rögtön az 1973-as versenyszezon elején Európába küldött, hogy segítsem a Flandria csapat munkáját. Komoly kommunikációs gondjaim voltak, ráadásul nap mint nap rengeteg nehézséget kellett megoldani. Senki nem készített fel arra, hogy milyen lesz a versenyek hangulata. Teljes anarchia uralkodott, és mindig történt valami, ami keresztülhúzta a számításokat. Egy tömegbukás, és egész éjjel szerelhettük a gépeket, hogy másnap rajthoz állhassanak a fiúk. Csodáltam, hogyan bírják ezt az őrült világot a csapatszerelők! Az új országúti szettünk első nagy próbája a Párizs-Roubaix verseny volt, amit ott csak az „észak poklának” neveznek. A verseny után a szétesett váltókat azonnal visszaküldtem Japánba, hogy mérnökeink lássák, mit kell kibírniuk az alkatrészeknek. Az 1973-as világbajnokság örök emlék marad számomra. Kiváló versenyzőnk, Freddy Maertens, a legendás Eddy Merckx és Felice Gimondi hajráztak együtt: Freddy-nek sikerült Merckx elé kerülni, de Gimondi néhány centivel megelőzte. A második helynek is nagyon örültünk, és végre bebizonyosodott, hogy alkatrészeink versenyképesek a profi sportban.
A Shimano 1984-ben jelent meg az első működőképes pozicionált váltórendszerrel. 6-fokozatú váltókar tartozott hozzá, amit a kerékpár alsócsövére lehetett bilinccsel rögzíteni. Újdonság lévén, az első sorozat még nem volt tökéletes. A vevők voltak a „próbanyulak”, akik valós körülmények között tesztelték az új rendszert. Ez bizonyos szempontból izgalmas dolog volt, de később sokkal jobb terméket lehetett vásárolni, így igazából nem érte meg elsőnek lenni.
Az első Dura-Ace SIS esetében a japán gyár megpróbálta megvédeni az első vásárlókat. Az első szériában kicsit rövidebb volt az adott bowden mennyiségre történő váltótest-elmozdulás, így a vártnál többször kellett utánállítani a váltót, és a sarat-piszkot se szerette a rendszer. A következő évben, a 600-as szettben, ezt az 1:2 elvvel orvosolták: egy egységnyi váltókar elmozdítás két egység görgőelmozdulást eredményez. A Dura Ace 9000 széria megjelenéséig pontosan ekkora áttétellel működött a Shimano SIS rendszer. A Dura-Ace a következő évben is a bevezető (első szériás) SIS rendszert alkalmazta, így valójában két különböző SIS rendszer létezett. Ez az anomália 1997-ig fennállt. Éppen ezért a mellékelt ábrán látható módon kell a régi Dura-Ace hátsó váltókon a bowdent rögzíteni, ha új (nem DA) SIS szerinti váltókarral használjuk.
Korai UG-s rendszerű kazettatest
A másik kompatibilitás-probléma az UG szabvány miatt van. Ez a forradalmi újítás az 1978-as EX családdal látott napvilágot, és az első kazettás hátsó agyhoz kifejlesztett, cserélhető fogaskerék-rendszert jelentette. A 80-as évek elején rájött a Shimano, hogy túl bonyolult a 11 vagy 12 fogú, menetes lánckerék miatt lecsökkentett átmérő legyártása kazettán. Elkezdtek olyan kazettákat gyártani a 600-as szetthez, mely nagyobb átmérőjű volt, de minimálisan csak 12 fog volt felhajtható. Ez nagyban megkönnyítette a gyártást és a karbantartást. Így aztán lett külön Dura-Ace UG és a többi szettre való UG. A kettő kizárólag az utolsó, menetes fogaskerék tekintetében különbözött. Azért ezek a problémák nem tették egyszerűvé azok életét, akik csak a Dura-Ace egyes elemeit akarták felszerelni kerékpárjukra! Ma már fellélegezhetünk, mivel a Dura-Ace, az Ultegra és a 105-ös szett 100%-osan kompatibilis egymással.
A cikksorozat eredetileg 2002 áprilisában jelent meg a BikeMag hasábjain a 30. évfordulóra emlékezve.
Megszereztem a 18. Bajnoki címem! Ebből ez a 4. cyclocross-os, a többi 14 MTB! Ez azt hiszem nem olyan rossz 23 évesen. 🙂 Külön öröm számomra, hogy visszakerült rám ez a mez 2 év kihagyás után, mert különböző okokból sosem tudtam részt venni a cross bajnokságon.
A helyszín tőlünk elég messze volt, a rajt szombaton meg korán, ezért már pénteken leutaztam Édesapámmal, meg egy PCCC-s különítmény is érkezett, köztük olyan szupersztárokkal, mint a Dina tesók vagy Cser Gabi. 🙂 Dina Marcival már a héten beszéltük, hogy majd megyünk pár kört, ha leértünk, ez így is volt. Legnagyobb meglepetésemre már rengetegen lent voltak és a pálya teljes egészében ki volt szalagozva, na, erre nem fogadtam volna.
Fejes Gabival egyszerre érkeztünk és pont azt beszélgettük a parkolóban, hogy milyen jó, végre mennyi női nevező van és egész jó mezőny lesz. Hát ez másnapra jócskán megváltozott, kb. mindenki visszamondta különböző okok miatt (sérülés, kerékpár problémák) és alig volt női induló. Sajnáltam kicsit a dolgot, de annyiból nem, hogy így nem kellett maxon mennem, mert mióta hazaértünk Portugáliából, nem vagyok túl jól. Valószínű a repülőn megfáztam a klímától, ami általában egy nap alatt elmúlik nekem, hát most nem.
Nem akartam még betegebb lenni, így nem is hajtottam ki teljesen magam, inkább a biztosságra mentem és meglett a Bajnoki cím! 2. Rozsnyai Manka lett, 3. Cseh Roni! Az U19-es fiúkkal indultunk, ahol pedig a Dina tesók ledurrantották a futamot, Marci lett a Bajnok, Dani 2. Nagyon örültem a srácoknak! Fetter Erik U17-ben lett Bajnok, Virág 2. lett a lányoknál, úgyhogy elég szépen szerepelt a pilisi különítmény. Levezetés után nem maradt más hátra, mint az elit és U23 futamot megnézni, ami a végére egész izgalmas lett és mentek már a fogadások a rajt-célnál a depóban, hogy vajon utoléri-e Vígh Zoli a Fejes Gabit, de végül nem így lett, így a fiúknál is új Bajnokot avattunk Gabi személyében!
Azt kell mondanom meg is érdemelte, mert egész szezonban kiegyensúlyozottan versenyzett és tegnap is nagyon szépen ment a saras-csúszós pályán. Ja, igen a fiúk esőt is kaptak, ami közben elállt és a végére már tapadós sárban versenyeztek, hogy érezzék a törődést… Meg kicsit együtt is éreztem Gabival, mert ezen a pályán ő is mindig peches volt, de most végre legyőztük a mumusunkat. 🙂 Az U23-at egy pocsék rajt után Rózsa Balázs nyerte, bár ez annyira nem volt izgalmas, mert hamar átvette a vezetést és az előnyét növelte körről-körre. Azt gondolom ő is nagyon megérdemelte ezt a trikót, egész szezonban jól ment és hát ő volt az egyik favoritom…:)
A pálya szerintem egészen jó lett, én csak a füves kanyargós csiki-csukit nem élveztem, a többi tetszett nagyon és azt kell mondjam, hogy ami a szervezést illeti évek óta az egyik legjobb szövetségi rendezvényen vehettünk részt! Gratulálok a szervezőknek! Néző nem volt túl sok, talán a helyszín miatt sem, de a Supercrosst elnézve itthon egyre népszerűbb ez a sportág hál’ Istennek!
Nekem ez volt az utolsó cross versenyem ebben a szezonban, most már szigorúan csak a felkészülés a monti szezonra, amit egy saját szervezésű edzőtáborral kezdek meg Gran Canaria-n egy hét múlva. Addig már csak meg kell gyógyulni, mert sajnos rosszabb lett az állapotom a verseny óta, pedig ezt a telet kihúztam eddig mindenféle betegség nélkül, nem most kéne elkezdeni.
Köszönöm szépen a segítséget Édesapámnak, még mindig a legjobb és a csere kerékpárt Rózsa Balázsnak, amire szerencsére nem volt szükség, majd meghálálom…:)
Edzőtáborból majd próbálok jelentkezni. Köszönöm szépen a sok szurkolást és támogatást az egész cross szezonban mindenkinek!
Ha sportról beszélgetünk, még mindig sokszor példálózunk az egykori NDK-sokkal. Illés Bálint egy rendhagyó visszaemlékezésen keresztül próbál betekintést adni ebbe a gyakran emlegetett világba, egy kerékpárversenyző, Wolfgang Lötzsch történetén keresztül, akit az évszázad tehetségeként emlegetnek.
Az időszak, amiről az alábbiakban szó lesz, az én korosztályom, versenyzői, és edzői tevékenységem alatti életéről szól egy kiragadott példán keresztül, de erre az útra bárki „rátévedhetett”, akár minden ok nélkül.
Wolfgang Lötzsch életéről még napjainkban is kötelező beszélni, mert a történelemkönyvekből kimarad, és szükséges, hogy a mai kerékpárosok szerezzenek tudomást az elkötelezettségről a sport iránt.
Wolfgang Lötzsch egy hazai versenyen
Wolfgang Lötzsch 1952-ben született Chemnitzben (Karl-Marx-Stadt). Gyermek, és ifjúsági sportiskolát végzett, a két későbbi befutott labdarúgóval, Joachim Müllerrel és, Gerd Schädlichel. Az NDK kiváló kiválasztási szisztémája már 12 évesen kiemelte a többiek közül. Ettől kezdve mindent megnyert, ahol csak elindult a Karl-Marx-Stadt egyesület színeiben.
1972 a sorsdöntő fordulat.
Ekkor 19 évesen kezdődött hosszú kálváriája. Az egyes források különbözően számolnak be az eseményről. Az tény, hogy eredményei alapján az olimpiai csapatba nyert delegálást. Ám azt a minősítést kapta az illetékes politikai szervtől, hogy „politikailag nem világos”. Ezt a bélyeget azután kapta, miután visszautasította a SED (Német Szocialista Egységpárt) belépési „felkérését”.
A SED logója
Még ez év márciusában kizárták klubjából, edzője, Werner Marschner mellette való állhatatos kiállása ellenére. Mivel kizárták a kiemelt egyesületek egyikéből, ez azt jelentette, hogy más kiemelt egyesület sem foglalkoztathatta. Gyakorlatilag visszaminősítették az amatőr sportolók közé. Ez még állhatatosabbá tette, a Motor Ascota Karl-Marx-Stadt amatőr egyesületben folytathatta a kerékpározást, mindenféle támogatás nélkül. Kerékpárját is saját magának kellett összerakni, sokszor barátai által juttatott alkatrészekből.
Mindezt alapos Stasi1 felügyelet mellett tehette, ám ez most még nem zavarta. Mindezen hátrányok ellenére 1973-ban, és 1974-ben is bajnok lett 4000 m egyéniben, ezen kívül 1974-ben a klasszikusnak számító országúti presztízs versenyt, az „Around Berlin”-t is megnyerte. Most már nem kis zavart okozott az NDK sportvezetésének, akik nem tudtak magyarázatot adni arra, hogy egy „gyári amatőr” versenyző minden támogatás nélkül sorra nyeri a versenyeket az agyon menedzselt válogatott versenyzők előtt.
1976, a példátlan eset, és a szankciók szigorítása.
1976 a montreali olimpia éve. Az NDK kerékpáros válogatottja klimatikus edzőtáborokkal, magas teljesítményt segítő táplálkozással, és hát ma már tudjuk, hogy egyéb, illegális módszerekkel készül az olimpiára. Lötzsch otthon a hóban, hidegben a kisebb hegyek közé sorolható szász lankákon készül.
Eljött a minden világverseny előtti szokásos válogató verseny. S megesett a nagy blama, amire senki sem számított: Wolgang Lötzsch nyerte a válogató versenyt. Nyilvánvaló lett volna, hogy ő legyen az elsőszámú jelölt az Olimpiára, de nem az NDK-ban. Minden tájékoztatás, bel-, és külföldi felháborodás ellenére, minden magyarázat nélkül kimarad a csapatból.
Azért, hogy neve legyen a gyereknek, a legfelsőbb utasításra ki kellett találniuk az illetékeseknek valami indokot. Az eddigi szabályokban, törvényekben nem találtak, így hát megalkották az un. Lex-Lötzsch szabályt, amelynek az volt a lényege, hogy BSG (amatőr státusz ahova száműzték) sportoló nem lehet a válogatott tagja, és eredményét nem kell figyelembe venni a csapatkijelöléskor. Ezt a szabályt, és még sok egyebet az NDK sporttörténelmében, Manfred Ewald2 nevéhez kötik.
Rund um Berlin közben
Ezekben az években már egyre több nyugati ország nyitott külképviseletet Berlinben, így a Német Szövetségi Köztársaság is. A külképviseleten keresztül Peter Pragal a Süddeutsche Zeitung újságírója az egyre szorosabb Stasi jelenlét ellenére felvette a kapcsolatot a versenyzővel. Az újságíró tisztában volt vele, hogy irodája be van poloskázva, mégis itt bonyolították le az interjút. Ezzel kb. egy időben egy Mr. Wegner (valószínű nem az igazi neve), azt ajánlotta a mindenképpen súlyosabb retorziókra számító versenyzőnek, hogy ha szánnak rá 20.000 DM-t, hamis útlevéllel nyugatra távozhat. A 20.000 DM-ből 10.000-et ő kapott volna. A S.Z. cikk megjelenése után, mint az várható volt, minden eddiginél szorosabb megfigyelés következett, amiben 50 fizetett Stasi ügynök, és mintegy 200 „önkéntes” besúgó követte minden lépését. Köztük legjobb barátja küldte róla a legtöbb jelentést. (A névről nem lelhető fel említés.)
10 hónapig a Stasi jelképét kellett címernek tekintenie
Exkaláció.
A történtek után, és Wolfgang teljesen nyugodt viselkedése annyira felbőszítette a hatalmat, hogy 1976. december 3-án éjjel két személy jelent meg lakásán igazoltatás céljából. Wolfgangot elönti a düh, és kifakad: „Ez jellemző az NDK-ra, hogy a polgároknak nincsenek jogaik, minden szar ebben az országban”. A népi rendőrség természetesen letartóztatja, majd másnap közlik vele, hogy miért: „az állam rágalmazása” miatt.
Börtönben.
Lötzsch a hírhedt Kaßbergi Stasi fogolytáborba kerül, számos kihallgatás, 8 m2-es ablaktalan nyáron nyirkos, télen hideg cella jut neki. Ezen kívül napi 20’ séta egyedül, szigorú őrizet mellett. Lötzsch életét nagyon megnehezítette, hogy intenzív edzésből, minden átmenet nélkül semmittevésre kényszerítették, mely a szokásos, nem súlyos, nehezen elviselhető tüneteket okozta nála. Álmatlanság, szapora szívdobogásérzés, izomfájdalom és erős kitartó fejfájás gyötri.
Stasi börtöncella
Csaknem három hónapos előzetes letartóztatás után 1977. mácius 18-án közlik vele, hogy a bíróság „az állam rágalmazása”, bűncselekmény elkövetése miatt 10 hónap börtönbüntetésre ítélte. A fellebbezést elutasították.
Lötzsch, az engedélyezett heti egy levélben többször kérte fogva tartásának javítását, edzéslehetőségek biztosítását. Vonakodva teljesítették csak kérését. Már az előzetes letartóztatás alatt is szinte hihetetlen fizikai terhelést alakított ki magának, ami 3-5 ezer guggolás, és 400 fekvőtámasz naponta. Ezt úgy osztotta be, hogy egyszerre 1000 guggolást csinált, majd egy órát pihent, ha hagyták. Ilyen adagokat a fekvőtámaszokkal kiegészítve igyekezett tartani kondícióját. Sokadik kérelmező levele után biztosítottak neki egy rozoga ergométert, ami egy órát sem bírt ki a kondícióját a lehető legjobban karbantartó sportoló alatt. Lötzsch bízva helyes értékítéletében, 1977. április végén levelet ír egyenesen Siegfried Gehler helyi Stasi vezérőrnagynak, és Eirich Mielke miniszternek Berlinbe, hogy engedélyezzék, hogy sportorvosok állapítsák meg, jelenleg milyen állapotban van és milyen állapotban lehet szabadulása után. Sportorvosok véleménye szerint szabadulása után képes lesz a börtön előtti teljesítményre. Ez persze nem okozott feltétlen örömet bizonyos körökben.
Élet a Börtön után.
1977. december 03-án szabadul. Szabadulása előtti utolsó Stasi interjú szerint „Lötzsch befejezte az NDK-hoz való negatív hozzáállását, de azt is kijelentette, hogy a negatív kritikáinak továbbra is hangot fog adni”.
Mondani sem kell, hogy szabadulása után is megkülönböztetett figyelem övezte tevékenységét. Ez abból állt, hogy mindössze két utat használhatott edzésre, állandó kísérettel, amit nem az edzőjétől kapott. Kapott viszont eltiltást a versenyzéstől 1979-ig. (Így a messzi távolból nézve teljesen értelmetlen, hogy miért?ILLÉS)
Akik jól ismerték tudták, hogy lesz még nagy versenyen dobogós Wolfgan Lötzsch. Így is lett. 1983-ban ismét megnyerte az „Around Belin” versenyt potom 8 és fél perc előnnyel egyedül. 1985-ben a Berlin-Cottbus-Berlin versenyt, és 1986-ban már, mint Béke verseny keret tagjaként az akkori évek leghosszabb amatőr versenyét nyerte a Prága-Karlovy Vary-Prága 250 km-es szakaszon. (Az akkor érvényes szabályok szerint amatőr versenyzőknek 200 km lehetett a leghosszabb táv. Az ilyen estekben egyedi engedélyt kellett kérni az UCI-tólILLÉS) Nosztalgikusan emlékszik vissza, hogy a még amatőr Indurainnal versenyzett, utazott, lakott együtt.
Nagy húzása volt, hogy 1986-ban az országúti egyéni bajnokságon harmadik lett Olaf Ludwig, Uwe Ampler mögött. Ebben az évben Ampler nyerte az amatőr VB-t, Ludvig pedig pálya pontversenyen ezüstérmes lett pontegyenlőséggel. Lötzsch természetesen nem kapott helyet ebben a csapatban sem.
1990-92 között Rudy Altig invitálásnak eleget téve az RC Hannover csapatához igazolt, ahol 1990-ben 100 km-es országúti csapatbajnokságot nyertek. Lötzsch 1995-ben 42 évesen 552 győzelemmel a háta mögött fejezte be pályafutását.
Nyugdíjban.
2012-ben a Reconannaissance Interjú Mag-ban jelent meg Uwe Kreißig beszélgetése az egykori ikonnal. Philip Köster könyvet írt életéről, és Sandra Prechtel, és Sasha Hilpert pedig egy 89 perces megrázó riport-dokumentum filmet forgatott, amelyben megszólaltatott egykori Stasi tiszteket, akik minden lelkiismeret furdalás nélkül nyilatkoztak a diktatúra éveiről, mintha ő, vagy ők nem is lettek volna részesei a rezsim fenntartásának. A filmet az elmúlt két évtized ötödik legjobb filmjének tartják.
A riportban Lötzsch elismerően szól az egykori NDK tehetségnevelő rendszeréről, példaként említve Jan Ulrich esetét, akit édesanyja 3 testvérével egyedül nevelt, szerinte manapság esélye sem lenne ilyen környezetből a csúcsra jutni. Arról is megemlékezik, hogy úgy látja, hogy egykori Stasi tisztek, ügynökök egyre magasabb pozíciókat töltenek be újra az új Németországban. Érdekes példát említ meg, hogy egykori Stasi tiszt, aki korábban arról döntött, hogy az utazni vágyó állampolgárok elutazhatnak-e oda ahova szeretnének, jelenleg jól menő utazási irodát vezet. Mert ért hozzá!
Beszél a nagyon átgondolt doppingolásokról is, és az egykori első számú sportvezetőt, Manfred Ewaldot nevezi meg kizárólagos felelősnek. Arról sem feledkezik meg, hogy megemlítse: az NDK kerékpársportjában az elvártnál óvatosabban bántak a doppingszerekkel, mint egyéb sportágakban. Egyetlen NDK kerékpáros, Norbert Dürpich akadt fel az ellenőrzésen az 1978-as müncheni pálya VB-n, mint ezüstérmes. Úgy elkaszálták, mintha minderről ő egyedül tehetett volna. Kellett a színjáték a külföldnek, az nem számított, hogy sok dicsőséget hozó sportoló további életét tönkre tették. Szolidaritásról, jóvátételről szó sem eshetett.
Saját műhelyében trófeák, emlékek között
Dolgozott a ’70-es években a Diamant kerékpárgyárban, mint tesztversenyző. Elmondása szerint a gyárnak kellett volna előállítani nagyobb tételben jó minőségű versenyvázakat. Mivel azonban nem jutottak megfelelő acélhoz, ez nem sikerülhetett. A legjobb váz, amit a Diamantnál töltött évek alatt kipróbálhatott, az két Reynolds váz volt. Miután bizonyossá vált, hogy saját erőből nem tudják megoldani a válogatottak rövid időn belüli kerékpár ellátását, a versenyképesség fenntartása érdekében Wolfram Lindner a Colnago márka mellett döntött. (Természetesen nem adták fel a saját világszínvonalú kerékpár létrehozásának kísérleteit, ebből születtek meg a mai napig használatos FES vázak, kerekek 1984-ben)
A békeidő.
Lötzsch volt edző egy helyi egyesületnél, majd Nürnbergben, a Gerolsteinernél és a Milramnál szerelő. Van emellett saját műhelye is.
1995-ben Roman Herzogtól átvehette a Német Szövetségi Érdemkeresztet.
2012-ben bekerült a német Hall of Fame tagjai közé is.
A díjátadáson
2013-áprilisában Wolfgang Lötzsch megkapta a tiszteletbeli Chemmy díjat
Szabadidejében egykori börtönében idegenvezetőként is találkozhatunk vele. Az elismerések szépek, de a sok megaláztatásért, meghurcolásért soha senki nem kért bocsánatot!
Utószó.
Stasi: Röviden a Staatsichereit, azaz állambiztonság. Az egyesülés előtti utolsó pillanatokig létezett hihetetlen létszámmal. 91.015 fő fizetett alkalmazott, és 173.081 fős különböző szintű, és értékű külsős besúgó hálózat biztosította a „rendet, fegyelmet”. Csak viszonyításképpen az NDK-ban 63 lakosra jutott egy ügynök, és 166 lakosra egy besúgó. Ugyanez a KGB-nél 1:538 arány, míg a hírhedt Gestapónál 1:2000 fős arányt tartanak nyilván. Ezek a számok 80-as adatok, korábban jelentősen magasabb is volt a létszám.
Stasi lehallgató szoba
Mivel Németországban rekord gyorsaságban rendezték az ügynök törvényt, relatív gyorsan, és egyben maradt anyagokhoz juthattak az érintettek. Lötzschről 20.000, nem tévedés, húszezer oldalnyi anyagot gyűjtöttek össze. Lehet csodálkozni, hogy lehetetlenné tudták tenni az életét? A Stasi egyesületei a Dinamó sport klubok voltak, és nagyon keményen kézben tartották a sport minden területét. A dopping kísérletek elsődleges helyszínei is a Dinamó klubok voltak. A kerékpársport doppingolása a közhitelemmel ellentétben eléggé a perifériára szorult, ezért a nagyon durva dopping kísérletekből kimaradtak. A női sportokban láttak nagyobb lehetőséget. A másik nagyhatalom a hadsereg egyesületei (ASK) voltak, és állandó konfliktusban volt a két vezérkar egymással.
Manfred Ewald.
Ma azt mondanánk, hogy a jég hátán is megélne. 1926-ban született a mai Lengyelország területén lévő helységben. Edwald a világháborúban is hamar feltalálta magát, vezetője lett a Hitlerjugednek 4 falu, és Stettin területén. 1944-ben már náci párt tagja, 44-ben elveszti két ujját és jobb kezét és szovjet fogságba esik.
Szinte hihetetlen, de 1945-ben alapító tagja a német kommunista pártnak, most már felszabadult lengyel területen, ahol korábban Hitlerjugedként járőrözött. Miután visszakerült Németország keleti felébe szinte az összes antifasiszta, és baloldali politikai szervezet tagja lett. 1947-től már a FDJ központi tanácsának tagja (német Ifjúsági szervezet, mint nálunk a KISz).
1952-től 1960-ig az állami Testnevelési és Sportbizottság elnöke. (Stako) 1961-ben Ewald elnöke a korábban általa alapított német torna sportszövetségnek (DTSB). (Ez gyakorlatilag sport minisztériummá alakult, és megszűnéséig így is funkcionált a fentebb látható módon) 1963-tól tagja volt a SED központi bizottságának.
1973-ban átvette az elnökséget az NDK Nemzeti Olimpiai Bizottságban.
Ezt követően abszolút mindenható ura volt az NDK sportjának. Ha az életrajzából eddig nem derült volna ki valakinek, hogy jellemtelen, gátlástalan emberről van szó, annak az életrajzi kötetének címét ajánlom, „Én voltam a sport” (Berlin 1994). Állítólag tiltakozott a cím ellen, de átnézve pályafutását azért egy picit csak elhitte, hogy ez így volt. Kicsit nagyképűnek sikeredett a cím, de ehhez volt hozzá szokva, hogy az övé az egyetlen, és az utolsó szó.
Megdönthetetlenül rábizonyosodott, hogy a 14:25 állami tervet Ő dolgozta ki és diktatórikus módszerekkel be is vezette az NDK sportjába. Ez a terv volt törvénybe iktatva, amely a sportolók állami doppingolását rendelte el. Ezért a bíróság 22 hónap felfüggesztett büntetésre ítélte 66/2001 számú ítéletével. Ezt is megúszta.
A zsinórban második alkalommal a Békés megyei Békéscsaba-Pósteleken megrendezett cyclocross bajnokság győztese az elit nőknél Benkó Barbara (Focus XC Team), az elit férfiaknál pedig Fejes Gábor (Dr. Bátorfi AKTK). A futamon Benkó simán, Fejes kicsivel nehezebben gyűjtötte be a 2014-es cyclcocross országos bajnoki címet.
Fejes győzelme
A csabaiaknak a tavalyinál is jobb pályát sikerült összehozni a pósteleki Park erdő területén, ritmusos, helyenként technikás nyomvonallal, amivel kapcsolatban az egyetlen kritikai megjegyzés a viszonylag hosszú, szűk szakaszokat illetheti, ahol nehéz feladat volt előzni.
Lépcső szekció
A fiatalabbaknak egy könnyített, 2200 méteres körben kellett versenyezni, ami nem tartalmazta a „bombatölcsér szekciók” technikásabb részeit. U19 korosztálytól felfelé pedig egy 3000 méteres pályán kellett róni a köröket. Nehezítette a bringások dolgát a nem túl hideg, de párás idő, időnként az eső is eleredt, sárossá, csúszóssá téve a pályát.
Búr Zsolt
Az elit futamon Fejes Gábor jól vette a rajtot, elsőként indult, az üldözőket Buruczki Szilárd (Merida-Kőbánya TC) vezette. Ő az első bombatölcséres résznél rontott, ezzel az egész mezőny lendülete megtört és Fejes így később tovább növelhette előnyét. Előbb még Búr Zsolt (Alpinbike Team Giant Endura CsontiCar) szorongatta Fejest, majd a második helyért versengők közül Vígh Zoltán (Waberer’s Areus Cube MTB Team) dominanciája jött elő.
Molnár Pisti gratulál a nagy hajrát produkáló Vígh Zolinak
A verseny utolsó harmadát ő bírta mindenki közül a legjobban, még Fejeshez is közel került, utóbbinak is nagyon ki kellett hajtania magát a bajnoki címért. A végső sorrend Fejes Gábor, Vígh Zoltán, Búr Zsolt lett. A Dr. Bátorfi AKTK versenyzőjének ez az első cyclocross bajnoki címe, aminek nagyon örült.
Az elit férfi dobogó
Nagyon-nagyon örülök a győzelemnek, három éve készülök már erre. Nem akarok szerénytelen lenni, de úgy érzem, megérdemeltem, az egész szezonom alapján is, a SuperCrossokon mutatott teljesítményem szerint is, emellett UCI-pontokat is hoztam Magyarországnak. A versenyen sikerült jól rajtolni, és innen gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratni. Már az első körben lélegzetvételnyi előnyhöz jutottam, miután Szilárd esett mögöttem, s gondolom ezzel feltartotta a többieket is. A vége felé nagyon megnehezítette a dolgomat Vígh Zoli, aki folyamatosan közeledett, mindent bele kellett adnom végül a győzelemért – mondta az újdonsült bajnok a befutó után.
Az elit női dobogó
Az elit nők között Benkó Barbara győzelméhez nem férhetett kétség, a második helyre a SuperCross összetettet nyerő Rozsnyai Mariann (Hegyibringa SE) érkezett, harmadikként pedig tájékozódási kerékpár világbajnokunk, Cseh Veronika (Alpinbike Team Giant Endura CsontiCar) futott be.
Az U23 dobogó
Az U23-as korosztályban a KSI-Csepel SE versenyzője, Rózsa Balázs fölényesen nyerte kategóriáját, ezúttal elmaradt a meccs Fenyvesi Péterrel (Cube Csömör) és Pelikán Jánossal (Cube-Balaton Team), utóbbi valamit elvaxolt a csúszós pályán, folyamatosan hibázva a dobogóért is meg kellett küzdenie Kurilla Bencével (Bikeexpress SE).
Az U19 fiúk dobogója
U19 korosztályban a „Dina-dinasztia” uralta a versenyt, Dina Márton (PCCC-Kross) és Dina Dániel (PCCC) sokáig együtt haladtak Zathureczky Márk (Bikeexpress SE) előtt, majd amikor már biztosnak látszott a sorrend, Marci magára hagyva öccsét egyedül ért célba, megszerezve a bajnoki címet.
U17
Versenytáv/Distance: 11,3 km
Átlagsebesség/Average speed: 22,217 km/h
1. FETTER Erik Pilis CCC 0:30:31
2. KARL Ádám Bikeexpress SE 0:31:27
3. BÉLA Dávid Vitalitás SE Kross 0:31:31
4. KECSKÉS Dominik Tamási MTB SC 0:32:50
5. FÁBIÁN Csongor Szekszárdi Szabadidős KE 0:33:12
6. MOLNÁR Gábor Bikeexpress SE 0:33:25
7. HAJBA Gergő PCCC 0:33:36
8. KISS Hunor Máté DKSI-Freeriderz 0:36:06
9. SCHNEIDER Sebestyén Szekszárdi Szabadidős KE 0:36:55
WU17
Versenytáv/Distance: 11,3 km
Átlagsebesség/Average speed: 20,629 km/h
1. BUKOVÁCZ Kata Cube-Csömör 0:32:52
2. BUZSÁKI Virág PCCC 0:33:29
3. VAS Kata Blanka Merida Maraton Team CST 0:35:33
4. KARL Bianka Bikeexpress SE 0:36:25
5. OETL Netta Bikeexpress SE +1 kör hát.
6. NAGY Vanessza Vitalitás SE Kroee +1 kör hát.
7. OETL Dana Bikeexpress SE +1 kör hát.
U19
Versenytáv/Distance: 14,65 km
Átlagsebesség/Average speed: 23,864 km/h
1. DINA Márton PCCC 0:36:50
2. DINA Dániel PCCC 0:37:05
3. ZATHURECZKY Márk Bikeexpress SE 0:38:18
4. KARL Dávid Bikeexpress SE 0:39:41
5. BÖRÖCZ Bence Bikeexpress SE 0:40:28
6. NAGY Olivér Szekszárdi Szabadidős KE 0:42:33
U23
Versenytáv/Distance: 23,50 km
Átlagsebesség/Average speed: 21,703 km/h
1. RÓZSA Balázs KSI-Csepel SE 1:04:58
2. FENYVESI Péter CUBE csömör SE 1:05:32
3. PELINKÁN János Cube-Balaton Team 1:07:03
4. KURILLA Bence Bikeexpress SE 1:07:10
Elit
Versenytáv/Distance: 23,50 km
Átlagsebesség/Average speed: 23,210 km/h
1. FEJES Gábor Dr. Bátorfi AKTK 1:00:45
2. VÍGH Zoltán Waberer’s Areus Cube MTB Team 1:00:56
3. BÚR Zsolt Alpinbike Team Giant Endura CsontiCar 1:02:07
4. BURUCZKI Szilárd Merida Kőbánya TC 1:03:37
5. MOLNÁR István Peloton SE 1:03:50
6. SZALAY Péter Cube Balaton Team 1:04:49
7. CSER Gábor PCCC-Lapierre Endura 1:05:10
8. VINCZEFFY Zsolt Footstrong SE 1:05:36
WElit
Versenytáv/Distance: 14,65 km
Átlagsebesség/Average speed: 21,659 km/h
1. BENKÓ Barbara Focus XC Team 0:40:35
2. ROZSNYAI Mariann Hegyibringa SE 0:45:37
3. CSEH Veronika Alpinbike Team Giant Endura CsontiCar 1 kör / 1 lap
4. KIRÁLY Mónika Squadra Scappatella DNS
5. CSÉRI Szilvia ZKSE DNS
6. DÓSA Eszter Vitalitás SE Kross DNS
Masters I.
Versenytáv/Distance: 17,60 km
Átlagsebesség/Average speed: 23,467 km/h
1. SZABÓ András Balázs Peloton SE 0:45:00
2. KOVÁCS István Ózdi Kerékpáros Egyesület 0:45:10
3. TAKÁCS Tamás Merida Maraton Team CST 0:47:02
4. HALÁSZ Krisztián GoFast Hungary 0:49:52
5. SZÁSZ Viktor Vitalitás SE Kross 0:52:02
6. SZALMA Csaba Trek-SE DNF
Masters II.
Versenytáv/Distance: 17,60 km
Átlagsebesség/Average speed: 22,580 km/h
1. ÁRVAI Attila Peloton SE 0:46:46
2. JORDÁN Péter Cube Balaton Team 0:47:35
3. KLEIN Tamás Footstrong SE 0:47:35
4. SPECZIÁR Viktor Balaton-Cube Team 0:48:18
5. KIS József Merida Maraton Team CST 0:48:28
6. VAS Péter Merida Maraton Team CST 0:50:11
7. EISENKRAMMER Károly Merida Kőbánya TC 0:54:16
Amatőr I.
Versenytáv/Distance: 7,5 km
Átlagsebesség/Average speed: 17,197 km/h
1. VAS Balázs Merida Maraton Team CST 0:26:10
2. DEÁK Ervin Tamási MTB SC 0:26:25
3. FÜRI Márton Bikeexpress SE 0:28:13
4. SZEDELI Viktor Tamási MTB SC 0:28:15
5. SZEDELI Krisztián Tamási MTB SC 0:28:53
Amatőr II.
Versenytáv/Distance: 7,5 km
Átlagsebesség/Average speed: 17,431 km/h
1. BALLA Dávid Pedáldöngölők HKE 0:25:49
2. CZÉH Balázs Bikeexpress SE 0:26:28
Amatőr III.
Versenytáv/Distance: 17,60 km
Átlagsebesség/Average speed: 22,874 km/h
1. ZSIVITY Zorán Meditech SC 0:46:10
2. VAJDA János Péter Alpinbike 0:46:25
3. SZABÓ Róbert Életerő KSE 0:46:31
4. MOLNÁR Tamás Gusztáv Peloton SE 0:47:02
5. HACSI Ákos Team3K 0:48:38
6. HAJDU Barna DKSI Freeriderz 0:49:52
7. DUZMATH Csaba Kecskeméti Első Sor 0:49:58
8. KOVÁCS Balázs Footstrong SE 0:50:50
9. SZABÓ Zsolt Életerő KSE 0:50:58
10. SZABÓ László Csaba egyéni induló 0:52:14
11. JANDA Zsolt Cube-Csömör 0:53:50
12. BÁLINT Szabolcs Peloton SE +1 kör hát.
13. VÁRKONYI Gábor Életerő KSE +1 kör hát.
14. Dr. KOVÁCS Kristóf Merida Kőbánya TC +1 kör hát.
15. BARTOS Judit Merkapt SE +1 kör hát.
16. VERES János Aradi Amatőr Biciklisek +1 kör hát.
17. TORZSA János amatőr +1 kör hát.
18. TAMÁS Róbert Pedáldöngölők HKE +3 kör hát.
Amatőr IV.
Versenytáv/Distance: 17,60 km
Átlagsebesség/Average speed: 21,924 km/h
1. EKE Zoltán Pedáldöngölők HKE 0:48:10
2. ERDŐS László Pedáldöngölők HKE 0:48:53
3. SERES János Kecskeméti Első Sor 0:51:25
4. BENCZ Zoltán Footstrong SE 0:52:05
5. VOZÁR Zoltán Pedáldöngölők HKE +1 kör hát.
6. ZELE László Alpinbike Team Giant +1 kör hát.
7. OETL Gyula Bikeexpress SE +1 kör hát.
8. BALLA László Pedáldöngölők HKE +1 kör hát.
9. KEREKES Csaba egyéni induló +1 kör hát.
10. BONDAR László Gyula Bringa +1 kör hát.
11. SVECZ Zoltán egyéni induló +1 kör hát.
12. CSOLLÁR Gábor egyéni induló DNF .
Élénk, divatos színek, vagy visszafogottabb német design, a Bergamont palettáján bárki találhat szimpatikus bringát, a minőség szempontjából pedig megnyugodhat, a hamburgi gyártó a legtöbb kategóriában hozza a 2014-ben elvárhatót!
A Bergamont márka egy hamburgi műhelyből indult 20 éve, mára a legjobb távol-keleti gyártóktól rendelik a vázakat, melyeket a hamburgi műszaki egyetem laboratóriumaiban terveznek és tesztelnek. Természetesen a tesztelést segítve – főleg mountain bike vonalon – neves szponzorált versenyzőkkel is rendelkeznek a németek. Ráadásul szoros együttműködésben állnak a versenysporttal összeforrt svájci BMC-vel, az Eurobike-on is egymás mellett volt a két gyártó standja.
Nem tudom, ki, hogy van vele, de én még emlékszem a kilencvenes évek közepéről is Bergamont feliratú mountain bike-okra Magyarországon, fehér alapon pofás felirat, kb. ennyi maradt meg. Szemügyre véve a 2014-es kínálatot, természetesen ég és föld a különbség. És a legjobb hír, hogy nem régóta elindult a hivatalos forgalmazás, a hazai képviselő weboldala IDE KATTINTVA tekinthető meg.
A 2013-as Eurobike-on hajlamosak voltak a kerékméretek szempontjából besorolni a gyártókat, ki ült fel teljesen vagy részben a 27,5-es hullámra és ki nem. Nos, a Bergamontnál még nem 2014 lesz a 27,5-es kerekű mountain bike-ok éve, bár kínálnak ilyen bringákat, például minőségi alumínium XC-szériát Metric néven. 27,5-es kategóriában vannak még a Bergamont-nak remek All Mountain össztelós gépei is, 140mm-es rugóúttal, a Threesome 7.4, Threesome 8.4 és Threesome 9.4. De ha már a kerékméreteknél tartunk, a hamburgiaknak a 26-osokon és 29-eseken kívül van 24-es kerekű gravity bringájuk is: a Big Air Tyro 24!
Maradjunk is pár szó erejéig ennél a gépnél, ami egy kemény slope-bringa, könnyen mozgatható és elpusztíthatatlan 24-es kerekekkel, négyforgáspontos alumínium vázzal, 160 mm-es úttal hátul. Tuningmestereknek talán még abból a szempontból is megmozgathatja a fantáziáját, hogy különböző stílusokhoz is idomítható (slopestyle, könnyű DH, Freeride), különböző rugóutas villa, vagy extrém esetben elöl 26-os kerék variálásával.
A Bergamont DH-rombolója a Straitline, 215 mm úttal hátul, az alumínium váz felfüggesztésének különlegessége pedig a CPS – Coax Pivot System, aminek nevéből is kiderül, hogy a tengelyt egyben forgáspontként is használja. Ennek előnye, hogy kevésbé merevíti be a rendszert a fékezés, jobban használható a rugóút és könnyebb is. Az egyre meredekebb pályákhoz alkalmazkodva a villaszög is laposabb lett, a 200 mm-es Dorado 63,5 fokban nyúlik előre.
A Straitline négy változatban is elérhető, a képeken látható Team verziónál is drágább felszereltségű Straitline MGN visszafogottabb designnal kapható, Fox 40 villával, Sram X0 alkatrészekkel, e-thirteen hajtással és DT kerekekkel gyári állapotban megáll 16,5 kiló alatt, 5 200 euróért. A 19 kiló fölötti tömegű alap Straitline viszont már 2000 euróért kapható…
Extrém vonalon Dirt-ben is erős a Bergamont, a Kiez bringák 26-os kereket fogadó szupererős aluvázra épülnek, letisztult vonalakkal, de hatalmas átmérőjű csövekből, tapered villanyakkal. A már inkább elterjedt singlespeed verziók mellett váltós modell is kapható, a vázon azonban minden esetben alaptartozék az ISCG-szabvány láncterelő előkészítés.
A cross-country és maraton versenyzőknek a 29-es kerékméretű Revox karbon szériát ajánlja a Bergamont. A karbon vázban a terhelésnek megfelelően különböző technológiákkal alakított csöveket találunk, a támvillák keresztmetszete például változik, hogy középen rugalmasak legyenek a függőlegesen ható erőkkel szemben, a laterális merevségük viszont megmarad például kiállva csűréskor.
A Revox széria modelljei egyébként sok felszereltségi szinttel, sőt, alumínium vázzal is kaphatóak, akár már 600 eurótól. Azonban még a legolcsóbb Revoxoknál is tökéletes a színharmónia, és átgondolt az alkatrészek válogatása is. A felsőbb kategóriákra is jellemző amúgy a mutatós és minőségi saját logóval (BGM) díszített kiegészítők, kormány, stucni stb. használata. A Metric mountain bike-ok nem annyira teljesítményorientált (XC/maratonozós) geometriájú vázzal készülnek, ezeket inkább hétvégi hegyi túrázóknak szánják.
A Bergamont országúti kerékpárok nemes egyszerűséggel Prime néven futnak, az MGN, a Team és az LTD karbon vázakra épül, míg a 6.4 és a 4.4 alumíniumra. Azonban az aluvázas modellek is figyelemre méltóak, főleg a tetszetős design és az árcédula miatt, a Shimano 105-ös alkatrészekkel szerelt Prime 6.4 értéke például az 1000 eurós lélektani határ alatt marad.
A csúcs versenybringák karbonváza is hasonló technológiával készül, mint a mountain bike-ok, vagyis az alapszövet és a megmunkálás is eltérő a különböző fajta terhelésnek kitett részeken. A legjobb Prime gépek szintén megkapták a rugalmasabb, a talaj egyenetlenségeit elnyelő DFS támvillákat.
A 22 sebességes Sram Red szettel szerelt, 6,5 kilós csúcsmodell, a Prime MGN Reynolds kerekeken gurul és dögös, fekete-vörös designt kapott, ahogy a legjobb Revox mountain bike is, így aki leszurkol érte 5 300 eurót, plusz 5 400-at a Revox MGN-ért, teljesen egységes géppark boldog tulajdonosa lehet.
Természetesen érdemes még megemlíteni a Bergamont cross és trekking kerékpárokat is, hiszen idén járt nálunk egy ilyen tesztelésen, és nagyon pozitív véleményünk alakult ki. A német piacon egyébként is csak az maradhat fent ebben a szegmensben, aki kifogásolhatatlan minőséget produkál és alkalmazkodik az aktuális maximális elvárásokhoz.
A napokban prezentált a WorldTour főszereplői közül két profi kerékpáros csapat, a Cannondale és az Asztana gárdája is, egészen eltérő, de hasonlóan érdekes helyszíneken.
Csapatfotó a’la Cannondale
A Cannondale Pro Cycling Team az Egyesült Államokban, Los Angeles-ben tartotta a cspaatbemutatót, rockkoncerttel egybekötve, amin az egyébként ismert zenészekből összeállt Green Machine formációban fellépett a csapatból Moreno Moser is, részt vállalva egy Nirvana-szám előadásában.
Moreno Moser a mikrofon mögött
A Canyon Club-ban rendezett prezentáción szakmai szempontból már inkább a szlovák Peter Saganra volt mindenki kíváncsi. A 24 éves kerékpáros sztár elmondta, hogy a Monumentumokon szerzett második helyeit szeretné győzelemre váltani, tavasszal mindenképpen akar nyerni egy klasszikust. Tavaly ezüstérmet szerzett a Milánó-SanRemo-n, a GP E3 Harelbeke-n és a Flandriai Körversenyen is, mellesleg a Tour de France-on is gyűjtött négy második helyet a szakaszsikere mellé. Természetesen a Tour is nagyon fontos számára, minél többször szeretne elsőként áthaladni a célvonalon.
A Cannondale kerete 2014-re: Peter Sagan, Ivan Basso, Moreno Moser, Elia Viviani, Damiano Caruso, Ted King, Maciej Bodnar, Guillaume Boivin, Alessandro De Marchi, Michel Koch, Kristijan Koren, Matthias Krizek, Paolo Longo Borghini, Alan Marangoni, Daniele Ratto, Fabio Sabatini, Juraj Sagan, Cristiano Salerno, José Cayetano Sarmiento, Cameron Wurf és a frissen igazoltak: Jean-Marc Marino (Sojasun), George Bennet (RadioShack), Oscar Gatto (Vini Fantini), Marco Marcato (Vacansoleil), valamint a neopro versenyzők, élükön a szlovén Matej Mohoric és három olasz tehetség: Davide Villella, Alberto Bettiol és Davide Formolo.
Csapatkép konzervatívabban, kazah-olasz módra
A kazah Asztana gárdája teljesen eltérő helyszínt választott a csapatbemutatóhoz, a Brescia közelében lévő Villa Fenaroli kastélyt. A konzervatív prezentáción a menedzser, Alexander Vinokurov abszolút konzervatív célt fogalmazott meg: a 2013-ban Girót nyerő Vincanzi Nibalitól Tour de France-sikert várnak 2014-ben, és mindent ennek a célnak rendelnek alá.
A csapat motorja még mindig Vinokurov
Nibali ismertette felkészülési tervét, amiről már korábban is írtunk, a célok teljesítésében olyan versenyzők lesznek segítségére, mint a frissen igazolt honfitárs és egykori nagy ellenfél Michele Scarponi, de az Asztanában teker továbbra is Jakob Fuglsang, Janez Brajkovic, Enrico Gasparotto, Tanel Kangert, Fredrik Kessiakoff, Paolo Tiralongo és Fabio Aru is.
Egy hét sem telt el az új évből, de Buruczki Szilárd már két versenyen van túl, a BUÉK Kupa után a SuperCross zárófordulója következett a filmgyárban. A Merida-Kőbánya TC versenyzője ezekről számol be legfrissebb blogjában:
Sziasztok!
Szokás szerint Újév napját is versenyzéssel kezdtem, a Noé Állatotthonért tekertem/tekertünk! A nevezési díjakból befolyt összeggel támogattuk az állatotthont. Egyébként is jó az új évet jó cselekedettel kezdeti, ráadásul az edzésprogramomban is versenyszerű edzés szerepelt. Versenytársakból sem volt hiány: Buzsó, Cseri, Pelikán Jani emelték az edző-verseny intenzitását. Sokat Buzsóval mentünk együtt, hogy kemény edzést tudjunk menni. Az egyik körben Buzsót kiszólította barátnője egy defekt szerelésre. Majd a következő körben pihenten folytatta a versenyt.
Jól éreztem magam a pályán és utána jólesett a meleg lencseleves és tea. A verseny remek hangulatban telt és sokan kilátogattak az állatotthonhoz. Rita és Bellus kutyus biztatását is jó volt hallani. Köszönjük Setikének az önfeláldozó munkáját, nagyon jó buli versenyben volt részünk e nemes cél érdekében.
Az utolsó SuperCross fordulóra az etyeki dombokon a Korda Filmstúdió területén került sor. Érdekes helyszín, ami nagyon népszerűvé tette a SuperCross záró futamát. Mind a versenyzők száma, mind a nézelődők, szurkolók száma rekordot döntött. A versenyrendező HegyiBringa csapata a látványos díszleteket is kihasználva egy gyors, de technikás nyomvonalat jelölt ki. A a terület adottságait elég jól kiaknázták, már csak talán komolyabb földmunkával lehetett volna többet kihozni belőle. A pálya teljes egészében összetett technikai tudást igényelt, talán ami hiányzott még belőle: egy pár meredek emelkedő, letörés.
A tárcsás Merida cyclocross-szal mentem ki megnézni a pályát, majd a görgős bemelegítésnél és a versenyen a canti fékes gépet használtam. A pályajárás első köreiben még nem éreztem magaménak, csak később, több kör után jöttem bele. Számomra is a sokak által felkeresett óvárosi rész tetszett a legjobban. A hátsó rész eléggé defektveszélyes volt, a sok éles kövek, kiálló szögek miatt. A délutáni 1 órás futam előtt szabad görgőn 40 percet melegítettem, amikor is elég jó erőben éreztem magam. Majd a rajtnál, beszólítást követően vettem észre, hogy az első kerék a szelep miatt eresztett. A gyors pumpálást követően a probléma meg is oldódott. Izgalmasan teltek a rajt előtti pillanatok, ráadásul egy perccel később is indultunk miattam, köszönöm mindenkinek a türelmet, Ritának és Petinek pedig a gyors segítséget! A rajtot jól elkaptam, Buzsó mögött fordultam be az óvárosi kanyarokban. Buzsó jó tempót diktált és gyorsan vette a kanyarokat, szerencsére sikerült nekem is átvennem a sebességét. Mögöttünk Fejes Gabi jobban lemaradt a sodrós kanyarokban majd az egyenesebb szakaszokban sokszor közeledett. Aztán a 3. körben Cleppe is feljött ránk, négyen vonatoztunk váltott vezetéssel, kivéve Fejes Gabit, aki nem vezetett. Sajnos én defektet kaptam az utolsó előtti körben a hátsó sittes, szemetes résznél. A depó sajnos csak egy irányban volt a rajt-cél területen, pedig a terület elég széles lett volna ahhoz, hogy mindkét irányba legyen technikai zóna. Fél kört kellett mennem defektes kerékkel futva, bringázva, így visszacsúsztam a 6. helyre. Az utolsó körben feljöttem az 5. helyre, de sajnos a végjátékba már nem tudtam beleszólni, pedig nagyon jó éreztem magam, sok volt még bennem. Nagyon el voltam keseredve, hogy megint egy defekt hiúsította meg a győzelmi esélyeimet! A HegyiBringások nagyon jó versenyt hoztak össze és gratula a jó helyszínválasztáshoz az egész brigádnak és kiváltképp Danó Peti főszervezőnek, hogy ezt a kiváló ötletet meg is tudták valósítani!
SuperCross összetettben 2. helyen végeztem Fejes Gabi mögött, de ez nem is meglepő! Nem tudtam kihozni magamból a maximumot egy leharcolt montis szezon után. Nem lehet hosszú távon télen-nyáron nyélen nyomni a versenyzést pihenő nélkül. Valamint Fejesnek több lehetősége volt versenyezni a külföldi, szlovák cyclocross kupákon.
A jövőre nézve ahhoz, hogy fejlődni tudjunk a nemzetközi szintre, a szövetségnek is tenni kéne érte valamit. A szlovákoknál egy jól kidolgozott rendszerben tud eredményesen működni a kerékpársport. Amíg nincs jó koncepció, amit nem az egyéni érdekek vezérelnek, addig marad ez.
Hétvégén a cyclocross Nemzeti Bajnokságon szeretném megvédeni bajnoki címemet. Jó esélyeim vannak a jobb erőnlétemnek köszönhetően valamint a pósteleki pályát is szeretem, érzem mivel jó technikás, egy igazi cyclocross pálya! Szurkoljatok, hogy összejöjjön a bajnoki cím!
Mindazonáltal úgy gondolom, Quarteira egy élhető hely, s az a nyugalom, amelyet a végtelennek tűnő óceán látványa és hangja teremt, teszi igazán vonzóvá.
