Home Blog Page 879

A ProTour-menők paradicsomában – Mallorcán készül a Waberer’s Areus Cube

A Waberer's legénység

A magyar válogatottal eltöltött közös portugáliai edzőtábor után, Mallorcára már együtt utazott el az egyetlen hazai profi MTB csapat. Juhász Zsolt, Szatmáry András, Csielka Márk, Parti András, Vigh Zoltán és a csapat sportigazgatója Bogár Gábor számos edzőtáborban részt vett már korábban a világ legkülönbözőbb pontján, ezúttal mégis új környezetbe csöppentek, hiszen első alakalommal fedezték fel a spanyol szigetet.

délutáni cappuccino
Délutáni cappuccino
esti pornónézés a táborban
Esti pornónézés a táborban

Parti András – „Eddig minden jól alakul a néha napfényes, néha kevésbé napfényes Mallorcán. Volt már részünk mindenben; egész napos esős tekerésben, brutális szélben, de csodás napos, kellemes tavaszias időben is sikerült már bringázni. A sziget egyébként több mint tökéletes a bringázásra, mivel rengeteg út van és az autósok is elég elnézőek a bringásokkal szemben. Sokan edzőtáboroznak itt, több Pro Tour csapat versenyzőjével is összefutottunk már. A szállodák is fel vannak készülve a bringásokra, a mi hotelünkben is egy óriási kerékpártároló van, beltéri mosóval és még egy kisebb bolt is van a pincében. Én személy szerint futással, vagy kondizással kezdem a napokat, ezek után ülök csak bringára. Ahogy telnek a napok, egyre emelkedik a bringán töltött idő is. Eddig 5,5 óra volt a leghosszabb edzésem, ami 156 kilométerre sikerült, 2260 méter szinttel. Ez volt eddig a legfárasztóbb nap, mivel előtte még egy konditermi edzést is beiktattam. Pihenőnapokon a csapat nagy része közösen átmozgat, majd szintén közösen kiülünk egy tengerparti kávézóba, és élvezzük a napsütést!”

Az idei esztendőben megkezdődik a kvótafutás a 2016-os riói olimpiára, ezért fontos, hogy a versenyzők a lehető legjobb fizikai és mentális állapotban vágjanak neki a világkupákkal és számos C1-es minősítésű nemzetközi versennyel tarkított szezonnak.

A Waberer's legénység
A Waberer’s legénység

Csielka Márk„Az edzőtáborok egy szemszögből igen egyhangúak tudnak lenni, mert ez a 2-3 hét edzésről és pihenésről szól végig. A pihenő napokon azért igyekszünk kizökkenni. Megiszunk egy cappuccinót, esetleg csobbanunk, ha az idő, vagy a szálloda engedi, felderítjük a környéket, és igyekszünk felfedezni a helyi gasztronómia jellegzetességeit. Saját nézőpontunkból viszont izgalmasan telik egy tábor. Főleg ilyenkor, ha még új, eddig ismeretlen helyre utazunk. Most éppen Mallorca ad helyet az edzéseinknek. Mindenkinek nagyon tetszik a sziget, van rengeteg hegy és sík terület is. Az időjárás is viszonylag kegyes hozzánk és nem utolsó sorban a táj is festői. Több új edzésmódszert is bevezettünk, ami új ingereket jelent és persze sok kihívással is jár. Általában három edzést gyűrünk le egy nap, ami lehet futás, fitball, konditerem, pliometrikus tréningek, és persze leginkább bringa. Bringán is sok típusú edzést végzünk. A fáradtságot sok-sok nyújtással, izomhengerezéssel, valamint hideg-meleg váltófürdővel próbáljuk elhesegetni, amennyire csak lehet. A bringás edzések pedig egyre intenzívebbek, hiszen közeledik a szezon.”

új utakon Mallorcán
Új utakon Mallorcán

A csapat idei felkészülési programjában összesen 5 edzőtábor szerepel, köztük egy magaslati, és természetesen idén is meglátogatják Hvar szigetén az Adiraitiq Resort Fontana apartmanjait. A csapat vasárnap hajnalban érkezik haza Budapestre, ahol nem töltenek el sok időt, hiszen pár nap múlva indulnak tovább a Kanári-szigetekre. A tempó feszített, sok a munka, amely rengeteg kitartást és erőt igényel a versenyzők részéről.

A géppark
A géppark

„Az idei évben több tábort terveztem be, mint a korábbi esztendőkben, ráadásul új helyszínekkel, melyek új ingereket és motivációt gerjesztenek a versenyzőkben. Hiszem, hogy ezek a változtatások, a fiúk előnyeire válnak. Egyre több fajta edzésmódszert alkalmazunk professzionális eszközök segítségével. Az edzéseken vannak közös munkák, de egyre több a speciális felkészülés kinek, kinek a maga szakágához igazítva. Bízom benne, hogy az idei eredményeken ez meglátszik majd.” – mondta Bogár Gábor a csapat mentora és kapitánya.

.

Holló Botond a nap szökevénycsoportjában a profi olasz szezonnyitón!

Holló Botond szökésben (Fotó: Utensilnord)

A profi olasz szezonnyitón, a GP Costa Degli Etruschi UCI 1.1-es versenyen kezdte meg a szezont a magyar bejegyzésű kontinentális csapat, az Utensilnord, négy magyar versenyzővel a sorában.

Holló Botond szökésben (Fotó: Utensilnord)
Holló Botond szökésben (Fotó: Utensilnord)

A 190 kilométeres viadalon természetesen a pro csapatok irányították az eseményeket, de formájára nézve bíztató, hogy a fiatal Holló Botond több mint 100 kilométert töltött elmenésben a táv első felében kialakuló szökevénycsoportban. Az események a hajrában leküzdendő két 3 kilométeres kemény emelkedőn gyorsultak fel, Botond itt a fárasztó szökés után már nem tudta felvenni az élmezőny tempóját, és az eredménylistán végül nem értékelték.

A verseny szintrajza
A verseny szintrajza

A versenyt végül a Yellow Fluo (korábbi Vini Fantini) kontrollálta legjobban, a győztes is a neonsárgák közül került ki, Simone Ponzi személyében. A hírek szerint volt némi kavarodás az eredménylistával, mindenesetre a hivatalos jegyzőkönyvben a magyarok közül Dér Zsolt (58.) és Kenyeres Ábel  (67.) 7:30 perc hátránnyal szerepel, Kusztor Péter neve mellett DNF olvasható, pedig elmondása szerint ő is értékelhetően fejezte be a szezonnyitót.

Eredmények:  http://www.procyclingstats.com/race/GP_Costa_degli_Etruschi_2014

Az Utensilnord sajtóközleménye a versenyről Holló Botond nyilatkozatával:

Tisztes helytállás, Holló Botond szinte egész nap szökésben

Az olasz szezonnyitón, azaz a Gran Premio Costa degli Etruschi – Alta Maremma 1.1-es besorolású viadalán kezdte meg 2014-es szereplését hazánk egyetlen kontinentális csapata az Utensilnord. A Franco Gini sportigazgató által vezetett sor a Dér Zsolt, Gianfelice Fonte, Holló Botond, Kenyeres Ábel, Kusztor Péter, Gennaro Maddaluno, Alessandro Mazzi és Daniele Scampamorte alkotta nyolcassal vágott neki a megmérettetésnek.

A 190,6 kilométeres penzum ezúttal is komoly erőpróbának ígérkezett, hisz a San Vincenzo és Donoratico közötti viadal hajazva a szokásos olasz egynaposokra számos kisebb emelkedőt tartogatott. Mintegy 40 kilométer megtételét követően máris ott tornyosult a Campiglia Marittima kaptatója, majd az utolsó 30 kilométeren belül két alkalommal is meg kellett küzdeni a Localita Torre Segalari (2,9 km hosszú, átlagban 9%-os meredekségű) emelkedőjével, amely a verseny végkimenetelét hivatott eldönteni.

Az első 15 kilométeren a próbálkozásoké volt a főszerep, mígnem ki nem alakult a napot meghatározó nyolcfős elmenés, amelybe a magyar csapat kerekese Holló Botond is bekerült. Botond remekül teljesített, hisz közel 130 kilométert töltött elmenésben egy nem akármilyen erősségű mezőnyben.

„Az előzetesen megbeszélteknek megfelelően Dér Zsolttal igyekeztünk végig a mezőny elején helyezkedni és hellyel-közzel ott lenni minden életképesnek tűnő elmenésben. Egy pillanatra megnyugodni látszottak a kedélyek, éppen amikor jó lendülettel érkeztem a mezőny elejére a jobb szélről. Ekkor a baloldalról indult meg a Dukla Praha kerekese, akire rögtön tettem is a kereket. Sorban érkeztek hátulról a többiek, így úgy tűnt, hogy ez az elmenés lesz az, amit hagynak majd a nagyobb csapatok. Hamar összeálltunk és folyamatosan növeltük az előnyünket. Aztán persze, amikor már tíz perc körüli volt a differencia a nagyok elkezdtek hátul tempót menni, mire az előnyünk egyre csak fogyott. A kis körben lévő dombon adtam meg magam a Dukla Praha-s sráccal együtt. Meg volt velem elégedve az olasz vezetés, számomra sokat jelentett ez a verseny talán az eddigi legjobban sikerült megmérettetés volt,” – nyilatkozta Holló Botond.

A viadalt végül a Simone Ponzi (Neri Sottoli-Yellow Fluo) nyerte Mauro Fineto (Neri Sottoli-Yellow Fluo) és Andrea Pasqualon (Area Zero) előtt. A mieink közül többen is értékelhető helyen jöttek be.

Soha rosszabb kezdést mondhatnánk, folytatás január 21-én a Trofeo Laigueglian.

.

Fejlemények – Engedélyezzék a kerékpározást Szentendrén! – harmadszor

A szentendrei, kerékpározást tiltó táblák eltávolítása ügyében újabb fejleményekről számol be Vörös Csaba, az ügy elindítója, valamint szeretnénk emlékeztetni mindenkit, hogy az aláírásokra továbbra is szükség van, megtámasztandó a kezdeményezést:

share-the-road-bicycle-sign-af9f68fd7137cd68Sziasztok,

Köszönöm a javarészt pozitív és segítő szándékú visszajelzéseket. Páran már hiányolták, hogy jó ideje nem jelentkeztem, ezért most összefoglalnám az elmúlt 1 hónap történéseit.

Még egy nagyon rövid időre visszakanyarodnék azokhoz, akik még mindig egy picit kételkednek a tiltó táblák levételét illetően. Megint a Kerékpárosklub weboldalán talált anyagra fogok hivatkozni, amelyből kiderül, hogy minél többen közlekednek kerékpárral, annál nagyobb lesz a közlekedés biztonsága. Tehát az egyre nagyobb tiltással pont az ellenkező hatást fogjuk kiváltani. A részletesebb infókat itt találjátok.

Most pedig jöjjenek az ígért részletek.

Még egy tavalyi flóriános edzésen futottam össze Eisenkrammer Karcsival, akit rögtön sikerült is az ügy mellé állítanom. Hamar előszedte a kapcsolatait és írt egy levelet a Közlekedés Koordinációs Központos ismerősének, hogy egy szakmai konzultációra kérjünk tőle egy időpontot. A találkozó január 10-én létre is jött, majd Karcsi a facebook oldalán az egyeztetésről az alábbiakat írta.

“A szentendrei Szerpentin Kerékpáros Egyesület vezetője, Vörös Csaba egy aláírásgyűjtő akcióba fogott, hogy ezzel is segítse azt a kezdeményezést, hogy a 11-es főút Szentendrén áthaladó szakaszán engedélyezzék a kerékpározást. A jelenlegi helyzetben a szabályok betartásával, kerékpárral nem lehet több intézményt megközelíteni, vagy például Budapestről a Skanzenig eltekerni. Bár az autós forgalom valóban elég erős a városban, ez szerintem mégsem indokolja a tiltást. Egyrészt azét, mert ez ellehetetleníti Szentendrén keresztül a Dunakanyar vagy akár a Pilis irányába haladó kerékpáros sportolókat, másrészt azért, mert az ebbe az irányba vezető útvonalon ennél veszélyesebb szakaszokon (például a budapesti szakaszon) is békében megfér egymással az autós és a kerékpáros. Hogy a kezdeményezés szakmai hátteret is kapjon, Vörös Csabival ma délelőtt egy személyes egyeztetésre, és bejárásra hívtam Berencsi Miklóst, a Közlekedési Koordinációs Központ (KKK) osztályvezetőjét (aki nem mellesleg maga is gyakran ül kerékpárra). Együtt bejártuk az útvonalat, és első körben felmértük a problémákat. Ígéretet kaptunk arra, hogy a követező lépésként a KKK segít abban, hogy létrejöjjön egy minden érintett szervezet (Magyar Közút, Önkormányzat, Rendőrség, KKK) részvételével egy egyeztetés, amelynek a célja az lehet, hogy megoldást, megoldásokat találjunk erre a problémára. Csabi a blogjában mindenkit tájékoztatni fog a fejleményekről.”

Most tartunk ott, hogy sikerült az összes érintett emberrel felvenni a kapcsolatot és Berencsi Miklós elküldte a meghívót. A találkozó február 11-én délelőtt 10 órakor lesz a Szentendrei Önkormányzatnál. A meghívottak listáját itt olvashatjátok.

        Magyar Közút Nonprofit Zrt. Pest Megyei Igazgatóság

        Szentendre Közös Önkormányzati Hivatal

        Szentendrei Rendőrkapitányság

        Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség

        Magyar Kerékpárosklub

        Vuelta Sportiroda

        Szerpentin Kerékpáros Egyesület

        Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ

Közben felvettem a kapcsolatot az MKSZ-el is, és nagyon rövid időn belül felkerült a weboldalukra a petíció.

A helyi önkormányzat mellett felkerestem a szentendrei civil szervezet vezetőjét is, aki benne van az önkormányzati testületben. Ennek eredményeképpen megállapodás született arról, hogy a civil szervezet weboldalán is megjelenhet a kezdeményezés. Szipőcs Levente csapattársammal karöltve próbáltunk egy olyan írást közölni, amivel talán még jobban rávilágítunk a probléma lényegére. A cikket itt  olvashatjátok.

Nagy áttörésnek tartom, hogy ugyanezen írást a helyi városi oldal is leközölte.

Valamint a civil szervezettől még ígéretet kaptunk, hogy a Skanzenhez is eljuttatják az aláírásgyűjtő íveket. Ők is fontosnak tartják, hogy minél előbb megváltozzon a mostani helyzet, mert jelen állás szerint a Skanzent sem lehet megközelíteni szabályosan kerékpárral.

A héten részt vettem a Magyar Kerékpárosklub szentendrei tagozatának alakuló ülésén. A 2 órás jó hangulatú beszélgetés alatt sikerült a főbb célokat megfogalmazni, aminek az egyik pillére a 11-es út biciklizhetővé tétele.

Majd a közös levelező listán az egyik tag – aki jelenleg külföldön tanul – tájékoztatott minket, hogy a részletes teendők már előkerültek máskor is, amivel jó, ha tisztában vagyunk, mert akkor nem futunk fölösleges köröket. Ugyanis a tesója szakdolgozatának a tartalmát már az önkormányzatnak is bemutatták.

A szakdolgozat szemrevételezése után jött csak a teljes döbbenet számomra. Egy 100 oldalas részletesen kidolgozott koncepció a kerékpáros fejlesztésekkel kapcsolatban, egész Szentendrére vonatkozólag, dán minta alapján. Hihetetlen.

Mindez olyan részletességgel és magas színvonalon tálalva, hogy erre nem találok szavakat. Jelenleg a szerző is külföldön van, de szerencsére a tagok közül az egyik lelkes kerékpárossal beszélve sikerült megtudnom az ügy részleteit.

Nagyon hosszú lenne, ha most itt mindent leírnék… Szerintem most elég annyi, hogy 2010-ben be lett mutatva a Városházán László János (MK elnök) társaságában a közlekedési munkacsoportnak. A koncepció mindenkinek nagyon tetszett, de a lelkesedés 1 napig tartott. A szakdolgozat írója ingyen és bérmentve átengedte a városnak a koncepció tervet. A szakdolgozat teljesen nyilvános, az MK honlapjáról itt tudjátok letölteni.

A dolgozatból is világosan látszik, hogy Szentendre egyik alapvető kerékpáros problémája a 11-esen való bringás tiltás. Ez rögtön az azonnali megoldandó listák első helyére került. A mai napon beszéltem telefonon László Jánossal és kedden fogunk találkozni az MK központjában. Az MK 2006 óta próbálja rávenni a Közútkezelőt, hogy változtassák meg a véleményüket. A sok kudarc után viszont nagyon örült, hogy megint elindult valami. Megpróbálunk majd valami stratégiát kidolgozni az önkormányzati megbeszélés előtt.

Néhány gondolat az aláírásgyűjtéssel kapcsolatban.

Sokan érdeklődnek, hogy hol tart, mennyi aláírás gyűlt már össze. Jelen állás szerint 874 elektronikus aláírást látok a rendszerben. A papírlapúakról nem tudok egyelőre számot adni, de összesen biztos, hogy 1000 felett járhatunk már.

Látszik, hogy valami megmozdult, de annyira azért nem vagyok elégedett. Amolyan kettős érzések vannak bennem. Egyfelől nagyon sok pozitív visszajelzést kapok, sokan próbálnak segíteni, másfelől azok a prominens kerékpárosok, akik javarészt alkotják a jelenlegi versenyeken a mezőnyt,  azok közül elég kevesen szavaztak. Az okokat nem nagyon értem, pedig talán őket érintené a legjobban a téma. Innen szeretnék most nekik egy ébresztőt fújni, hogy ne legyenek pesszimisták!

Sokan esnek abba a hibába, hogy elolvassák, tetszik nekik, de a szavazás valahogy elmarad, utána meg a hétköznapi forgatagban hamar elfelejtik. Pedig most tényleg ki lehetne használni a facebook előnyeit. A tapasztalatok alapján akkor a leghatásosabb, ha nem csak egyszerűen megosztjátok a linket, hanem egy kis rövidke levélben meg is kéritek az ismerőseiteket, hogy támogassák a kezdeményezést.

Mi a csapaton belül például csináltunk egy kis mini kampányt és látszott nagyon az eredménye. És nem csak kifejezetten kerékpárosok támogathatják, egy jó ügy mellé bárki odaállhat. Viszont azért, hogy a hatékonyságot tudjuk növelni, tervezés alatt van már egy teljes arculati koncepció is. Remélem, ennek az eredményét mihamarabb látni fogjátok.

Rengeteg ötlet, lehetőség van még a tarsolyban, amit szeretnénk kihasználni- csak ehhez kell még egy kis idő. Minél nagyobb nyilvánosságot tudunk elérni, annál nagyobb az esélye a szavazatok meglódulásának…

Jelenleg az alábbi kerékpárboltokkal vettem fel személyesen is a kapcsolatot, a papíralapú ívek itt megtalálhatóak:

Budapest:

Kerékvár: 1015 Budapest Hattyú u. 10/c

Bringaland: 1071 Budapest Dózsa György út 64.

Bergusson: 1035 Budapest, Vihar u. 10.

Szentendre:

Balázs Kerékpár Bolt: 2000 Előd utca 2/a

Kerékmánia: 2000 Kossuth Lajos u. 17-19.

És itt lehet szavazni elektronikusan: INTERNETES ALÁÍRÁSGYŰJTŐ ÍV

Vörös Csaba

Szerpentin KE

voros.cs@gmail.com

06-70-526-3972

Cyclocross világbajnokság: Stybar visszatért! – videó

styby2Nem sokat kellett módosítanunk a cyclocross vb-beharangozó címén, az országúti profiként visszatérő cseh Zdenek Stybar megcsinálta: harmadszor is cyclocross világbajnok lett! Ráadásul nem is akárhogyan, nagy meccset vívva a szakág legendájával, a címvédő belga Sven Nys-szel.

A hollandiai Hoogerheide pályája ma a kevésbé sáros arcát mutatta, tegnap a junioroknak és a nőknek sokkal jobban meg kellett küzdeni a talajjal. Az elit férfi futam így rendkívül gyors volt, az apróbb hibák is kellemetlen hátrányba sodorták a versenyzőket. A rajt után rögtön a hazaiak reménysége, a világkupa-győztes Lars van der Haar hibázott, magával sodorva néhány nagymenőt – Stybarnak is boxolnia kellett a felzárkózásért.

styby5

Pár kör után kialakult egy négyfős élboly, Stybar, Nys, Van der Haar és a francia Mourey tekertek együtt. Előbb Mourey, majd a holland fiú is leszakadt, az utolsó köröket Stybar és Nys együtt tették meg az élen. Stybar apróbb hibái (köztük egy kisebb bukás) után látszott, hogy a cseh versenyzőben hatalmas tartalékok vannak, mindig simán visszazárkózott Nys-re. A belga tulajdonképpen verve volt, hiszen Stybar papíron jobb sprinter, Nys csak abban bízhatott, hogy ellenfele nagyobbat hibázik. Nys ennek ellenére támadással is próbálkozott, de hiába.

styby4Végül az utolsó körben mégis Stybar volt az, aki nem akarta sprintre hagyni a döntést, és kapcsolva az ötödik sebességet egyre jobban leszakította Nyst, majd egyedül átgurulva a célvonalon megszerezte harmadik szivárványszínű trikóját. A harmadik a stabil tempót diktáló belga Kevin Pauwels lett, a negyedik honfitársa, Klaas Vantornout, Van der Haar visszacsúszott a hatodik helyre. Stybar a befutó után röviden így értékelt:

A rajt után sietnem kellett Lars van der Haar hibáját követően, de sikerült felérni és onnantól végig figyeltem, hogy az élen haladjak. Jó volt úgy versenyezni, hogy nem volt rajtam nyomás, hogy ismét világbajnok legyek, végül mégis sikerült. Őszintén nem gondoltam volna, hogy most én fogok nyerni. A legkülönlegesebb az első vb-címem megszerzése volt, amikor hazai szurkolók előtt sikerült nyerni, de most is nagyon örülök!

Videón a közvetítés:

Végeredmény:

1 Zdenek Stybar (Czech Republic) 1:05:30
2 Sven Nys (Belgium) 0:00:12
3 Kevin Pauwels (Belgium) 0:00:40
4 Klaas Vantornout (Belgium) 0:00:58
5 Tom Meeusen (Belgium) 0:01:07
6 Lars van der Haar (Netherlands) 0:01:21
7 Rob Peeters (Belgium) 0:01:42
8 Francis Mourey (France) 0:01:52
9 Radomir Simunek (Czech Republic) 0:02:03
10 Wietse Bosmans (Belgium) 0:02:10

.

Samuel Sanchez a BMC-nél!

Hónapokig tartó idegőrlő várakozás után a 2008-as Pekingi Olimpia bajnoka szerződést kapott az amerikai csapattól.

Az Euskaltel megszűnésével még tavaly lapátra került többszörös Grand Tour szakaszgyőztes spanyol bringás már csak pár hetet adott volna magának, hogy bejelentse pályafutásának végét, ha nem sikerül csapatot találnia. A befutó végül a BMC lett, ahol vélhetően Alessandro Ballan eltiltásával vált lehetővé az igazolása.

Samu, a "legbaszkabb" spanyol
Samu, a „legbaszkabb” spanyol

Sanchez programja még nem konkretizálódott, az viszont biztos, hogy részt vesz az ardenneki klasszikusokon és valamelyik háromhetesen.

.

Interjú „a felhők fölött” Lovassy Krisztiánról és a FixIT.no csapatáról

Hegymenet

Lovassy Krisztián számára egy spanyolországi (Guardamar) edzőtáborral kezdődött a közös munka új csapatával. Rendhagyó módon most mégsem a magyar országúti bajnokkal készítettünk interjút miután hazaér… Először a Team FixIT.no sportigazgatóját, Frode Jarle Jacobsen-t kérdeztük a frissen alakult kontinentális csapatról, Krisztián leigazolásáról és az eddigi benyomásairól. Frode már tegnap este, 10 000 méteren repülve Norvégia felé rendelkezésünkre állt az internet jóvoltából.

Frode Jarle Jacobsen
Frode Jarle Jacobsen

Bikemag: Szia Frode, csapjunk a közepébe, hogyan értékeled így frissiben a Team FixIT.no spanyolországi edzőtáborát?

Frode Jarle Jacobsen: Az edzésterv ebben a táborban a kilométerekről és az órákról szólt. Itt próbáltuk ki először az új országúti bringákat, tehát fontos volt az is, hogy jól összeszokunk velük. Nem beszélve arról, hogy ez volt az első hosszabb időszak, amikor mindannyian együtt voltunk, összebarátkoztunk, jól megismertük egymást. Mi most éppen Norvégia felé repülünk, Krisztián hazafelé Magyarországra, de csütörtökön ő is érkezik Bergenbe, aztán a következő hétfőn irány újra Spanyolország…

Bikemag: Hogyan sikerült Krisztiánnak a beilleszkedés?

Frode Jarle Jacobsen: Krisztián személyisége nagyon pozitív volt, emellett ő az egyik legjobb versenyző a csapatban, és nagyon jól kijött a többiekkel. Még néhány szót norvégul is megtanult, örülünk, hogy motiváltnak tűnik!

Edzés
Edzés

Bikemag: Menjünk vissza kicsit időben, hogyan került Krisztián a képbe? Én eredetileg úgy tudtam, hogy egy helyi, bergeni csapatról van szó. Vagy szeretnétek nemzetközi sort a jövőben?

Frode Jarle Jacobsen:  Elsősorban jó kerékpárosokat szeretnénk igazolni, nem számít a nemzetiség. Egyébként meg igen, a bázisunk Norvégiában, Bergenben van, így természetesen főleg norvég versenyzőink vannak. Szeretnénk megtalálni a jó arányt az U23-as és a tapasztaltabb versenyzők között.

A csapat Spanyolországban
A csapat Spanyolországban

Bikemag:  Beszéljünk kicsit a norvég kerékpársportról, ami nagyon sokat fejlődött az elmúlt években. Több világklasszis ProTour versenyzővel büszkélkedtek, de ami talán még érdekesebb, hét nemzetközi bejegyzésű kontinentális csapatotok van és 2017-ben Bergen akár elnyerheti a világbajnokság rendezési jogát. Szerinted mi a sikeretek titka?

Frode Jarle Jacobsen:  Szerintem a mi sikerünk titka a nagyon jó képzési rendszerünk, edzéskultúránk. Gondolok a szakemberekre, edzőkre és már a legfiatalabbakat is, akik bringázni szeretnének, korszerű szellemben készítjük fel. Nagyon sokat edzünk, de ugyanakkor nagyon tervszerűen. A tervszerűség alatt azt értem, hogy többféle szinten is megtervezzük a felkészülést, és eközben rengeteg tesztet végzünk (laktát- és VO2 max értékekre). A mi csapatunknál minden versenyző edzésnaplót vezet, a Trainingpeaks.com-ot használjuk, ugyanazt a rendszert, amivel a Team Sky is dolgozik.

Edzés teremben
Edzés teremben

Bikemag: Ok, térjünk vissza a FixIT.no Team-re. Azt tudjuk, hogy ez az első évetek és a főszponzor egy online booking rendszert használó fodrász vállalat Norvégiában, de milyen célokkal hoztátok létre a csapatot, mit kell tudnunk a  struktúrájáról?

Frode Jarle Jacobsen:  Igen, 2014 az első szezonunk, most az edzőtábor a negyedik összetartásunk volt, Krisztiánnal másodszor találkoztunk, mert ő az USA-ban készült. A rövidebb távú célunk természetesen felkészülni a lehető legjobban a szezonra. Sok nagy versenyen indulunk majd, de a legfontosabbak ezek közül a Tour des Fjords és az Artic Race of Norway lesznek, és még több UCI 2.2-es verseny. A hosszabb távú célunk azonban a szponzorokkal egyetértésben, hogy delegálhassunk versenyző(ke)t a 2017-es országúti világbajnokságra, amit nagy valószínűséggel a szülővárosunk, Bergen rendezhet majd. Igazán nagyon bízunk ebben.

A stáb a következőképpen áll fel: Jan Roger Jensen a csapatvezető, én vagyok a sportigazgató (Frode Jarle Jacobsen), valamint Hollandiai székhellyel is van egy sportigazgatónk, Eric Verstraten. Az edzők: Fredrik Mohn (korábban Boasson Hagen edzője volt), Are Andresen, Yngve Kiserud és Ørjan Madsen (utóbbi a német úszóválogatott edzője volt), a szakmai vezetőjük pedig az a Kjell Tore Solvang, aki az egyik legsikeresebb szakember Norvégiában, rekordszámú, 11 nyári olimpiai, világbajnoki és Európa-bajnoki aranyéremmel a dicsőséglistáján. Emellett segítenek masszőrök, gyógytornászok, szerelők, Norvégiában és Hollandiában is.

A személyzet nem dolgozik teljes munkaidőben a csapatnak, mindnyájunknak megvan a saját civil foglalkozása. De nagyon keményen dolgozunk, fantasztikus munkát végez mindenki. A srácok mögött szerintem egy remek team áll, akik segíteni fogják őket az edzésekben, az edzéstervezésben és a versenyeken.

Lovassy Krisztián
Lovassy Krisztián

Bikemag: Térjünk vissza Krisztiánra, hogyan értékeled az edzőtáborban tőle látottakat? Az eddigiek alapján szerinted beváltja majd a reményeket?

Frode Jarle Jacobsen:  Már a leigazolása előtt is tisztában voltunk az erősségével, és amit az edzőtáborban láttunk tőle messze igazolta azt, amit vártunk és gondoltunk. A versenyzők tesztjei általánosságban pozitívak, Krisztián is remekül teljesített, pedig még nagyon a szezon elején vagyunk. Úgy gondoljuk, hogy kiváló eredményeket hozhat a csapatnak, már 2014-ben. Tudjuk, hogy Krisztián erőssége a sprint, de annak ellenére, hogy nem egy hegyi menő, nagyon jó adottságokat mutatott az edzőtáborban a rövid és közepes emelkedőkön, nagyon örültünk annak, amit láttunk.

Bikemag:  Mit gondolsz, láthatjuk őt az említett nagy versenyeken – Tour des Fjords és Artic Race amiket a tv is közvetít – a FixIT.no kapitányaként a sprinteken?

Frode Jarle Jacobsen:  Feltétlenül! A másik erős sprinterünkkel, Filip Eidsheim-mel együtt biztos vagyok benne, hogy mindkét versenyen Krisztián vezetheti majd a sort. De egyelőre még inkább az edzésre koncentrálunk, minden nap. És persze a pihenésre, a regenerálódásra, nem adva esélyt a betegségre, ami nagyon fontos ebben az időszakban!

Hegymenet
Hegymenet

Bikemag: Kíváncsi lennék egy „független” véleményre, szerinted Krisztián eljuthat-e WorldTour-szintre a kerékpársportban?

Frode Jarle Jacobsen: Erre nehéz még ebben a pillanatban válaszolni, de mi úgy gondoljuk, Krisztián magasabb szintre kerülhet még, de minden tőle függ. Fejlődést kell mutatnia ebben a szezonban, de reméljük és hiszünk is benne, hogy ez sikerülni fog neki. Mi mindenben támogatni fogjuk, hogy feljebb léphessen!

Bikemag: Ez jó végszó is lehetne, de még kíváncsi lennék, hogy tervezitek-e a részvételt nyáron a Central European Tour UCI 1.2-es versenyein, ahol Krisztiánnak is szurkolhatnánk?

Frode Jarle Jacobsen: Még nem döntöttünk erről, de reméljük, és természetesen ehhez meghívásra is szükség van. Láttuk, hogy Krisztiánnak sokan szurkolnak Magyarországon, köszönjük a kommenteket és hogy követtek minket a Facebook-oldalunkon!

Bikemag: Mi is köszönjük a beszélgetést és jó pihenést kívánunk!

Fotók: https://www.facebook.com/teamFixIT.no

.

Kőbányai BringaPark Kupa: MTB és CX kerékpáros versenysorozat februárban

Van Der Poel joggal volt elkeseredett

Mountain bike vagy cyclocross kerékpárral is részt vehetnek az indulók az idén nyitó Kőbányai BringaParkot népszerűsítő versenyeken, a pálya elsősorban cyclocross elemeket tartalmaz majd.

cx3

Budapesten, Kőbányán, az Újhegyi lakótelep szomszédságában, az uszoda mögött található egy kellemes park, a Sportliget. Ezen a fás, ligetes területen épül meg 2014. nyarán a legtöbb kerékpáros szakágat kiszolgáló kőbányai BringaPark.

A BMX és az MTB extrém szakágak mellett a „hétköznapi” biciklisek részére is létesül itt edző és versenypálya. 2013. szeptemberében már elészült egy pumpa-pálya (más néven hullám-pálya), amit a környékbeli gyerekek már birtokba vettek.

Most télen pedig egy új versenysorozatot indít a Vuelta Sportiroda és a Kőbányai Torna Club mountain bike és cyclo-cross bringások részére. A három futamból álló versenysorozat időpontjai: február 2., február 9. és február 16. A megfelelő korosztályokban egyaránt indulhatnak igazolt és amatőr sportolók is. Az elit kategória rajtjánál ott lesz a KTC sokszoros magyar bajnok versenyzője, Buruczki Szilárd is. Remélhetőleg a többi korosztályban is nagy csatákra számíthatunk a 3,5 km hosszú körpályán. Rövidített pályán a gyerekek is kipróbálhatják magukat. Tekintettel a téliesre fordult időre, jó hír, hogy a célterületen, a KTC sportpályán melegedési lehetőséget is biztosítanak a szervezők. 

Időpontok:

• 2014. 02. 02. (vasárnap): Kőbányai BringaPark kupa – 1. futam

• 2014. 02. 09. (vasárnap): Kőbányai BringaPark kupa – 2. futam

• 2014. 02. 16. (vasárnap): Kőbányai BringaPark kupa – 3. futam

Helyszín (mindhárom futam esetén):

• Budapest, X. Sportliget, Hangár utca 10.

További információk, nevezés:

http://vuelta.hu/bringapark-kupa-2014

.

Cyclocross világbajnokság vasárnap – Stybar is visszatér!

Zdenek Stybar

2009 után ismét a hollandiai Hoogerheide ad otthont a cyclocross világbajnokságnak, és a vb hetében végre eldőlt: a 2010-ben és 2011-ben szivárványszínű mezt szerző cseh Zdenek Stybar is visszatér a játékba. Stybar a pályáról, a visszatérésről és az esélyekről is nyilatkozott.

Az elit futamra vasárnap 3 órakor kerül sor, ma még edzések vannak soron, holnap a junior fiúk és a hölgyek küzdenek a vb-címért, vasárnap délelőtt pedig a 23 év alatti férfiak. A tavalyi világbajnok belga Sven Nys nagyon készül a címvédésre, papíron a legnagyobb ellenfele honfitársa, a 2009-ben ugyanitt nyerő Niels Albert lehet (aki 2012-ben tudott még ismételni), valamint a világkupa sorozatot nyerő, hazai pályán versenyző holland Lars van der Haar. A vb azonban mindig különleges verseny, előfordulhat, hogy a topfavoritok egymást figyelve elengednek egy kevésbé esélyes versenyzőt, a belga csapatból kis túlzással bárki okozhat meglepetést.

Zdenek Stybar
Zdenek Stybar

Tulajdonképpen Stybar sikere is meglepetés lenne, hiszen kinyilvánítottan nem a cyclocross jelenti már a prioritást számára, sokkal inkább a tavaszi klasszikusokra, különösen a Paris-Roubaix-ra készül. Az Omega Pharma-Quick Step 28 éves versenyzője azonban óriási klasszis, csúcsformájában nem volt ellenfele a cyclocross pályán, még Nys is a háttérbe szorult uralkodása idején. Kérdés, hogy a többiekhez képest jóval kevesebb versenykilométerrel a lábában megtalálhatja-e pont a vb-n a „góllövő cipőjét”… Stybar nyert Bredene-ben egy C1-est, második volt Baal-ban (Bpost Bank Trophy), harmadik Zolderben (világkupa), negyedik Diegemben (Superprestige), ötödik Loenhoutban és nyolcadik Essenben (Bpost Bank Trophy).

Stybar már a pályán is tett egy kört, ami után pozitívan nyilatkozott:

Jó formában vagyok, Mallorcáról érkeztem, ahol fontos edzéseket végeztem, és készen állok a versenyre. Tetszik a pálya, annak ellenére, hogy ma még nem tudtam versenytempóban menni rajta. Ahogy már pár hete is mondtam, ha itt látnak a világbajnokság rajtjánál az azért van, mert úgy gondolom, hogy jó eredményt érhetek el. A dobogós helyezéssel lennék elégedett, pedig a vetélytársak nagyon erősek, különösen Sven Nys, aki ismét bizonyította klasszisát a legutóbbi versenyeken. A lehető legjobbat fogom kihozni magamból a jó eredményért.

A nyomvonalat nehezíteni fogják az utóbbi napok esőzései. Nekem fekszenek az ilyen körülmények, de azért nem szeretném, hogy essen vasárnap. Mallorcán én már elvégeztem a megfelelő edzéseket, innentől a verseny napjáig már nem tudok ehhez hozzátenni. Megpróbálom minél jobban kipihenni magam és minél jobban összeszokni a Specialized Crux bringámmal. Nagyon motivált vagyok a versenyre, egy világbajnokság mindig különleges, a vb-k a múltban is meghatározták a pályafutásom.

Utolsó simítások a bringákon
Utolsó simítások a bringákon

Korábban Stybar így magyarázta a cyclocross és a profi országúti karrier összeegyeztetését:

Számomra a cyclocross mindig is egy szenvedély marad, amit nehéz teljesen feladni, annak  ellenére, hogy főképpen az országútra koncentrálok. Mindig is a cyclocross marad az első szerelmem, és ha lehetőségem van, szeretnék is versenyezni az országúti holtszezonban, szeretek közel kerülni a szurkolóimhoz, élvezem ezt a családias légkört. Ennek ellenére örülök, hogy váltottam az országútra, és nagyon komolyan készülök a 2014-es szezonra.

Startlista:

1 Sven Nys (Belgium)
2 Niels Albert (Belgium)
3 Klaas Vantornout (Belgium)
4 Kevin Pauwels (Belgium)
5 Tom Meeusen (Belgium)
6 Rob Peeters (Belgium)
7X Bart Wellens (Belgium)
8X Bart Aernouts (Belgium)
9 Wietse Bosmans (Belgium)
10 Julien Taramarcaz (Switzerland)
11 Simon Zahner (Switzerland)
12 Marcel Wildhaber (Switzerland)
13 Arnaud Grand (Switzerland)
14 Jeremy Powers (United States of America)
15 Timothy Johnson (United States of America)
16 Ryan Trebon (United States of America)
17 Jonathan Page (United States of America)
18 Zach McDonald (United States of America)
19 Allen Krughoff (United States of America)
20 Francis Mourey (France)
21 Fabien Canal (France)
22 Guillaume Perrot (France)
23 Nicolas Bazin (France)
24 Steve Chainel (France)
25 Mike Garrigan (Canada)
26 Aaron Schooler (Canada)
27 Lars van der Haar (Netherlands)
28 Thijs van Amerongen (Netherlands)
29 Corne van Kessel (Netherlands)
30 Thijs Al (Netherlands)
31 Niels Wubben (Netherlands)
32 Twan van den Brand (Netherlands)
33 Eddy van Ijzendoorn (Netherlands)
34X Patrick van Leeuwen (Netherlands)
35X Micki van Empel (Netherlands)
36 Martin Bina (Czech Republic)
37 Radomir Simunek (Czech Republic)
38 Ondrej Bambula (Czech Republic)
39 Lubomir Petrus (Czech Republic)
40 Zdenek Stybar (Czech Republic)
41 Vladimir Kyzivat (Czech Republic)
42 Philipp Walsleben (Germany)
43 Marcel Meisen (Germany)
44 Sascha Weber (Germany)
45 Michael Schweizer (Germany)
46 Enrico Franzoi (Italy)
47 Elia Silvestri (Italy)
48 Bryan Falaschi (Italy)
49 Luca Braidot (Italy)
50 Cristian Cominelli (Italy)
51X Mirko Tabacchi (Italy)
52X Thomas Paccagnella (Italy)
53X Daniele Braidot (Italy)
54 Javier Ruiz De Larrinaga Ibanez (Spain)
55 Aitor Hernandez Gutierrez (Spain)
56 Yu Takenouchi (Japan)
57 Hikaru Kosaka (Japan)
58 Ian Field (Great Britain)
59 David Fletcher (Great Britain)
60 Christian Helmig (Luxembourg)
61 Martin Haring (Slovakia)
62 Robert Gavenda (Slovakia)
63 Vaclav Metlicka (Slovakia)
64 Alexander Revell (New Zealand)
65 Angus Edmond (New Zealand)
66 Nick Both (Australia)
67 David Quist (Norway)
68 Morten Vaeng (Norway)
69 Mariusz Gil (Poland)
70 Kenneth Hansen (Denmark)
71 Calle Friberg (Sweden)
72 Magnus Darvell (Sweden)
73 Martin Loo (Estonia)

 

Hivatalos: Chris Horner a Lampre-Merida csapatában


chris horner
Megválaszolásra került az átigazolási piac legnagyobb függőben maradt kérdése, a tavalyi Vuelta a Espana győztese, Chris Horner aláírt a Lampre-Merida csapatához.

A Lampre-Merida az olasz Gazzetta dello Sportnak erősítette meg ma elsőként az igazolást, ami egy évre szól. A Gazzetta szerint Horner a Girón és a Vueltán kap majd lehetőséget a nagy körversenyek közül, de ami számunkra jobb hír, ott lehet a Mallorca Challenge versenysorozaton és az azt követő csapatbemutatón, ahol interjút is készíthetünk a 42 éves amerikaival.

Korábban a Lampre-Merida csapatmenedzsere, Brent Copeland már beszélt az igazolás fontosságáról, ami része annak a programnak, hogy minél nemzetközibbé tegyék a csapatot, és népszerűsítsék szponzoraikat az Egyesült Államokban is. A karakteres figuraként ismert GT-győztesnél erre alkalmasabb személyt aligha találhattak volna, nem beszélve arról, hogy Horner még az aszfalton is szeretne bizonyítani…

.

Bombaerős mezőnyben kezd az Utensilnord

Január 27-én utazott ki Olaszországba az Utensilnord kontinentális csapata képviseletében Dér Zsolt, Holló Botond, Kenyeres Ábel és Kusztor Péter kvartettje, hogy talján társaikkal kiegészülve készüljenek a vasárnapi olasz országúti kerékpáros szezonnyitóra, a Gran Premio Costa degli Etruschi – Alta Maremma 1.1-es besorolású viadalára.

A 190,6 kilométeres penzum ezúttal is komoly megmérettetésnek ígérkezik, hisz a Donoratico és San Vincenzo közötti viadal hajazva a szokásos olasz egynaposokra számos kisebb emelkedőt tartogat. Mintegy 40 kilométer megtételét követően máris ott tornyosul a Campiglia Marittima kaptatója, majd az utolsó 30 kilométeren belül két alkalommal is meg kell mászni a Localita Torre Segalari (2,9 km hosszú, átlagban 9%-os meredekségű) emelkedőjét, amely a verseny végkimenetelét hivatott eldönteni.

Utensilnord_szintrajz

A szervezők előzetesen húsz csapatot hívtak meg, nevezetesen 2 World Tour – Cannondale (olasz), Lampre-Merida (olasz) -, 4 Pro-Kontinentális – Androni Giocattoli-Venezuela (olasz), Bardiani-CSF (olasz), Colombia (kolumbiai), Neri Sottoli-Yellow Fluo (olasz),

13 kontinentális – Amore & Vita-Selle SMP (ukrán), Area Zero (olasz), ASC Dukla Praha (cseh), Itera-Katusha (orosz), Marchiol Emisfero (olasz), Meridiana Kamen (horvát), MG Kvis-Trevigiani (olasz), Radenska-Kuota (szlovén), RC Gourmetfein Wels (osztrák), Team Idea (olasz), Utensilnord (magyar), Vega-Hotsand (olasz), Vini Fantini-Nippo (japán) és egy nemzeti válogatottat – Olaszország U23-.

Olyan nevek állnak a mieinkkel egy mezőnyben rajthoz, mint Ivan Basso (Cannondale), Franco Pellizotti (Androni Giocattoli), Johnny Hoogerland (Androni Giocattoli), Fabio Duarte (Colombia), Diego Ulissi (Lampre-Merida), Damiano Cunego (Lampre-Merida), Patrik Sinkewitz (Meridiana Kamen) vagy éppen Francesco Chicci (Neri Sottoli-Yelow Fluo).

utensilnord_edzotabor17

Az Utensilnord csapatának elsődleges célja, hogy a srácok felvegyék a ritmust és megalapozzák versenyprogramjukat a viadal által. A sort Franci Gini sportigazgató vezeti majd, várhatóan a Dér Zsolt, Gianfelice Fonte, Holló Botond, Kenyeres Ábel, Kusztor Péter, Gennaro Maddaluno, Alessandro Mazzi illetve Daniele Scampamorte összeállításban.

A csapat legújabb igazolása Gianfelice Fonte 1985. január 19-én született, korábban, pedig a D’Angelo&Antenucci-Farnese Vini dilettanti csapatában versenyzett.

A kiutazás előtt Holló Botond a következőképpen nyilatkozott a verseny nehézségeiről: „Szeretnék felérni erre a szintre és ehhez az a legfontosabb, hogy ilyen körülmények között mérettessünk meg. Örülök, hogy bizalmat szavaztak nekem, igyekszem maximálisan elvégezni a rám bízott feladatokat.”

.