Home Blog Page 826

PRO MTB XCR UD-karbon kormány és kormányszár

pro-xcr-mtb-stem_3A holland székhelyű PRO saját tervezésű, magas minőségi szintet képviselő kellékekkel egészíti ki az anyavállalat, a japán Shimano alkatrészkínálatát. A Shimano technikai igényességével nem lehet könnyű lépést tartani, de a szponzorált versenyzők termékfejlesztésbe való bevonásával PRO-nak ez a feladat látszólag egyre jobban megy. A PRO idestova egy évtizede kínál cross country és keményebb felhasználásra szánt MTB, országúti, időfutam- és triatlonhasználatra tervezett kormányokat, kormányszárakat, nyeregszárakat és egyéb kiegészítőket. Lássuk, hogy a XC/CC-orientált MTB XCR sorozatban milyen újdonságok vannak 2014-ben!

PRO meglepő módon az egyik legaktívabb szponzor a profi kerékpársportban, legyen az országúti válfaj, MTB vagy triatlon. Az országúti kiegészítőket 5 WordTour csapat menői nyúzzák nap mint nap, köztük például a 2013-as Tour de France győztese, a Team Sky bringása Chris Froome, vagy az idei év egyik legjobb sprintere, az Argos-Shimano versenyzője, Marcel Kittel. Mountain bike fronton is hasonló húzónevek kerékpárján találkozhatunk Pro alkatrészekkel, sőt léteznek kifejezetten a legnagyobbak által fémjelzett modellek is, gondolok itt az Atherton vagy Thomas Vanderham szériákra. FAPRHA0183
A PRO-ra továbbra is jellemző, hogy kiegészítő-családokat kínál, tehát egységes megjelenésű kormány-stucni-nyeregcső összeállításokkal csinosíthatjuk gépünket országúton és terepen egyaránt. A bemutatóban szereplő két alkatrész éppen az MTB XCR szériához tartozik, a kormányszár fő érdekessége az előlap rögzítése, amely felül egy beakasztható körömmel, alul pedig két csavarral történik. Ez a megoldás visszaköszön több versenyzők nevével fémjelzett szériában is, ráadásul extrémebb felhasználásban, így ismerve a Shimano rendszerszemléletű hozzáállását és átgondolt tervezésfilozófiáját, minden bizonnyal elég erős és strapabíró CC felhasználásra is.  A háromszög keresztmetszetű szárprofil fokozza a merevséget, a 3D hidegkovácsolási technika pedig a legfejlettebb ma ismert megmunkálási módszer. A kormányszár 109 grammos tömege az egyik legcsekélyebb a piacon, ami jól mutatja az alkatrész fejlettségét. 80-130 mm-es hosszban kapható, és ami még érdekes – mivel ez a modell a bilincskialakítás miatt nem megfordítható – kínálják –5 és +5 fokos változatban is! FAPRSS0165 A lehető legerősebb UD-karbon alapanyagú extra széles, emelés nélküli XCR kormány is mindössze néhány grammal nehezebb a kormányszárnál, ami 660 mm szélességben rendkívül jó, állítólag a merevségre és tartósságra sem lesz panasz. A szokásos 6 helyett 9 fokos visszahajlást kapott, fogása kényelmesebb és természetesebb, egyértelműen biztosabb irányítást tesz lehetővé a nagyobb kerékmérettel rendelkező MTB kerékpárok esetében. A végekben alumíniumdugós megerősítést találunk, amely egy esetleges bukás esetén megvédi a kormányt a töréstől, illetve lehetővé teszi a szarvak biztonságos felszerelését. pro-xcr-mtb-szettAz XCR UD karbonkormány pedig most már nemcsak emeléssel vagy anélkül elérhető, hanem létezik egy nem emelős, 660 mm széles, nagyobb visszahajlítással rendelkező változat, amely geometria és ergonómia szempontból jobban passzol a nagyobb kerékátmérővel rendelkező új kerékpárokhoz.

Ajánlott fogyasztói árak:

  • PRO MTB XCR CARBON WIDE UD kormány: 33.990 Ft
  • PRO MTB XCR ALLOY kormányszár: 25.990 Ft

További információ a forgalmazó honlapján, illetve a Lánchálózat honlapján.

pro-xcr-mtb-stem_2

Dósa Eszter blogja: összetett győzelem és vb-élmények

A legutóbbi beszámolómat azzal a jó hírrel zártam, hogy az elmúlt egy esztendő hullámvölgyei ellenére nagy álmom vált valóra azzal, hogy a Nemzetköri Kerékpáros Szövetség (UCI) Marathon Series sorozatának világranglistáján (október végétől) “bitorolhattam” az első helyet, s a periódus lezárultával összetett győztes is lehettem.

vb2

Hatalmas élmény volt, hogy az év – s a maraton szakág – legnagyobb eseményén elsőként szólítottak rajthoz, s így a nagyközönség is szem- és fültanúja lehetett, hogy “Hungary”-ben is teremnek még céltudatos bringások! A válogatott mez egyébként osztatlan sikert aratott, s habár szerintem túl sok benne a piros szín, a virágminta tényleg különlegessé teszi.

Az előző hétvégi duplázást követően sok időm nem maradt, hiszen hétfő délután már indultam is a dél-afrikai Pietermaritzburgba, ahol Erdélyi Eszter és kis családja vendégszeretetét élvezhettem.

Az út hosszú volt, Münchenben, majd Johannesburgban is át kellett szállnom, így másnap kora délután érkeztem meg úti célomba. Ablak mellett ülni persze mindig nagy öröm, más nézőpontból is láthatod a dolgokat:

vb15

Míg a Johannesburgba tartó gép hatalmas volt (2 folyosós, 8 székkel soronként), a pietermaritzburgi akár magángépnek is elment volna… de jó volt végre szilárd talajon járni!

vb16

Délután, habár a cirka 4 óra alvás nem tűnt elégségesnek, Eszter kivitt a Cascades MTB parkba, amely a VB központjának is helyet adott. Amint az ember belép, nyomban a dél-afrikai hegyikerékpározás tragikusan fiatalon távozott ikonja, Burry Stander emléke előtt róhatja le tiszteletét.

vb17

Az egyik este volt lehetőségem személyesen is találkozni a feleségével, Cherise-szel. A hideg futkosott a hátamon, amikor belegondoltam, mi lenne, ha a helyében lennék… Tényleg minden nap egy ajándék, úgyhogy panaszkodás helyett jobb, ha összetesszük a két kezünket, s végezzük a dolgunkat!

Cirka másfél órát gurulgattam a pályán, hogy a lábaim életre keljenek. Pontosítok: sok gurulgatás nem volt benne, ugyanis a pálya egy remek, jó pár km hosszú, s igencsak combos emelkedővel kezdődött.

vb18

A jelölés remek volt, aki ezen a pályán eltévedt, az tuti csukott szemmel tekert. Volt nyíl, X-jelzés karókon, illetve max. 100m-enként rózsaszín szalag. Ez utóbbi remek ötlet, az itthoni maratonokon is szorgalmaznám. Tulajdonképpen egy, a 3M-es szalaghoz hasonló ragasztócsík; gazdaságos, mert nem kell hosszúra hagyni, s színe miatt jól észrevehető.

Ja igen, azt ne felejtsük el, hogy jelenleg “tél” van a déli féltekén, ezért ne lepődjetek meg a faleveleken… Hóra azért nem kellett számítani, viszont a napi hőingás igencsak nagy volt: éjjel 5-8C fok körül volt a hőmérséklet, délben pedig akár 30-ig is felkúszott a hőmérő higanyszála.

Szóval a pálya első és utolsó szakaszát néztem meg, ami remek összegzése volt annak, ami ránk fog várni a 74km-en – mint később kiderült: a meredek kaptatók mellett sok volt az egynyomos ösvény is, a kedvenc 180 fokos visszafordítóimmal, hegynek fel és le egyaránt, valamint remek mandíneres kacskaringók, éles letörésben végződő fahidak – csupa olyan dolog, amihez nem árt majd a koncentrált, tiszta fej!

vb7

Így az első nap kis homlokráncolással zártam le a bringázást, de igyekeztem megnyugtatni magam, hogy majd szépen kipihenve a hosszú utat minden akadályt leküzdök.

Hát igen, kb. 12 órát aludtam is egyhuzamban, s a másnapi pályabejárás mindjárt helyre is tette a (felesleges) aggodalmaimat. S képzeljétek el, szerdán az egyik helyi bringás lánnyal Carlával illetve Sabine Spitz-cel (és persze párjával-edzőjével) mehettem pályabejárásra! Ez aztán a megtiszteltetés! Nem minden nap adatik meg hogy olimpiai és világbajnokkal edzhetek együtt!vb26

Ráadásul 2 napon át! S tudjátok, olyan jó megtapasztalni, hogy ezek a félisteneknek gondolt szupersztárok is egyszerű földi halandók, mindenkinek megvan a maga nyűgje, konfliktusa és persze öröme. De akkor mégis mi teszi őket ennyire különlegessé, amivel a többiek fölé tudnak nőni? Szerintem a céltudatosság, az elköteleződés, illetve az elvégzendő munka iránti alázat. Van mit tanulni tőlük…

A szerdai pályabejárás során utunk egy vadrezervátumon keresztül vezetett, ahol békésen legelésző zebracsikókat láthattunk. De jó, hogy jó turista módjára magammal vittem a fényképezőt! ;-)

vb19

Persze nem maradhatott el az alpesi versenyekről már jól ismert tehéncsorda sem! Na itt egy kicsit visszahőköltünk, mi, lányok, de szerencsére Ralf, Sabine férje is velünk volt,  s törte előttünk az utat!

vb23

Amint a fotón is látszik, volt pár szántóföldes átkötő szakasz, ami azért rázott, mint a dög, úgyhogy itt sem volt sok pihenésre lehetőségünk.

Pláne, mert egy-egy erdei szakasz vagy épp patakátkelés nagy bukfenceket eredményezhetett. Ezért a rafkós helyeken többször is megálltunk, hogy kitapasztaljuk, melyik lesz az ideális nyom. Nem mi voltunk az egyetlenek! ;-)

vb5

A csütörtöki napon a pálya távolabbi szekcióját néztük meg, ahol a “kötelezően tolós” szakasz is volt. Kb 700 m szintet tudtunk le hirtelenjében, egy turistaösvényen.

vb25

A technikai értekezleten ki is hangsúlyozták, hogy ne is próbálkozzunk a tekeréssel (drága a mentő, hahaha), s ellenőrök is lesznek oda telepítve. Miért? Mert ez max. a dh-soknak, védőfelszerelésben abszolválható, illetve volt olyan szakasz is, ahol egyszerűen nem fértél át:

vb24

S ha ez még nem lett volna elég, egy-egy szakasznál jó kis szúrós növénykék éltek-virultak, ami eredményeképp a nap végén tizensok tüskét szedtem ki a gumiból. Szerencsére a tubeless-rendszer miatt nem kellett szerelnem, persze a tüskékhez csak este mertem hozzányúlni.

Ja, igen. S hogy véletlenül se legyen hiányérzetünk a terep változatosságát illetően, jó kis köves szekciók is örvendeztettek minket. Ezt nem a cinizmus mondatta velem, tényleg szuper volt, csak figyelni kellett, különben a váltó vagy a pedál bánta!

vb4

A második bejárós nap elég hosszúra nyúlt, ami azt eredményezte, hogy igencsak híján voltunk a folyadéknak pár óra elmúltával. Egy biztos: Afrikában el ne indulj ivópúp nélkül, ugyanis nincs minden faluban kút! Végül egy kedves idős néni segített rajtunk, s még jégkockát is kaptunk a kulacsba!

A háza nagyon fura volt, nagyon egyszerű, igazából az ajtaja, mint egy lóistállóé (2 részletben nyílt, mintha vízszintesen kettéfűrészelték volna), s a tyúkok boldogan mászkáltak ki-be. Belül egyszerű meszelt fal, a konyhában egy csaptelep, semmi elektronika. Azt azért nem mertem lefotózni…

Ezen a vidéken nagyon elszórtan voltak a házak, talán az alföldi tanyavilághoz lehetne hasonlítani…

Útközben egy “falu”-t is sikerült lencsevégre kapnom.

vb20

Az idézőjelet azért használom, mert igazából semmi másból nem áll, csak lakóházikókból: se bolt, se orvos, se templom, semmi. Csak a házak. Az előtérben a learatott cukornád maradványait láthatjuk. A házak lakói ezeken a földeken dolgoznak, lehet, talán épp ezért épültek épp ide a házikók, mondhatni közel a “munkahelyhez”. A legközelebbi bolt kb. 5km-re található. El nem tudom képzelni, hogyan lehet ilyen egyszerű körülmények között élni. De tényleg!

És hogy legyen végre valami bringához közeli érdekesség is: az alább látható “kütyüt” Ralph Näf bringáján véltem felfedezni. Na ez meg mi a szösz?

vb22

Először azt hittem, valami szárított hús… Ki tudja, a helyiek kedvelik, bár a svájci úriemberről nem feltételeztem. Nem voltam szívbajos, rá is kérdeztem: defektjavító cucc. Röviden elmondta, hogy is működik, de nem állt össze a kép (s nem a nyelvi akadályok miatt).

Szóval az érkezésemet követő két nap sikerült feltérképezni a pályát – majd péntek éjjel megérkezett az eső. Jajj, ne! :-(

Szinte egész álló nap esett, így a laza átmozgatást Eszter országúti csodagépén abszolváltam. Nem ültem még súlyhatár alatti országútin azelőtt…

Délután elvittük a brinyót a VeloLife nevű bringaboltba, hogy a versenyre a váltás is tökéletes legyen. Illetve új defektgátló tejet is kaptak a kerekek, mert azt vettem észre, hogy a tej nem szereti, ha megfagy, s több ezer méter magasságban igencsak hideg tud lenni. A gép rakterét pedig nem hiszem, hogy fűtenék.

vb27

A boltban patikarend, a srácok serényen dolgoznak, a pultnál pedig csupa közép- és prémium kategóriás termékek sorakoznak. Vagy ennyire jó árat tudnak, vagy ekkora a felvevőpiaca a városnak… A mókás dolog pedig az volt, hogy a srác, aki megszerelte a bringám, apai ágról magyar származású. Mindenhol ott vagyunk! :-)

vb28

A szombati program kis átmozgatás, illetve rajtszámfelvétel és csapatprezentáció volt. Ez utóbbiról azonban csak 10 perccel a ceremónia előtt szereztem tudomást, de mivel úgyis be kellett mutatni a szabályoknak megfelelő nemzeti mezt, így gyorsan magamra kaptam. Sajna a magyar csapat csupán belőlem állt, de kihúztam ám magam! :-)

Ezt egy kis kulturális bemutató követte, amit nem lehetett otthagyni!

vb34

Ekkorra már Lőrincz Olivér is megérkezett, aki az antidopping-csoport vezetője volt az eseményen. szerencsémre, ugyanis otthon felejtettem a bringás órámat, így volt kedves és elhozta. Köszi! Meg tudtam volna oldani mással, de mégiscsak a megszokott a legjobb.

Az esti technikai értekezlet után vacsora, majd a szokásos előkészületek.

Reggel kipihenten ébredtem, s bár a reggelivel kicsit megcsúsztam időben, nem gondoltam, hogy óriási baj lehet belőle. A verseny előtt is minden a forgatókönyv szerint zajlott: időben megettem a sós Nutrixxion szeletem, majd 10 perccel a rajt előtt az RQMax bogyót is, a hidratáltság is rendben volt – már-már hihetetlenül jól alakult minden! Majd jött a bibi: a hasam ugyan nem fájt, de éreztem, hogy baj van az emésztésemmel. Á, biztos csak izgulok, majd elmúlik!

vb11

A lányok gondoskodtak a jó hangulatról, így stressz nélkül, jó lelkiállapotban vártam a beszólítást. Reggel egyébként elég hideg volt, 10C fok, ezért a melegítéshez nem volt haszontalan a meleg ruha.

A fiúk ekkor már messze jártak, ők reggel 8-kor rajtoltak, míg mi háromnegyed órával később.

vb12

És következett a beszólítás. A maraton világranglista alapján elsőként hívtak, utánam pedig a korábbi versenyekről jól ismert arcok. Lehet unalmas, hogy már megint ezzel jövök, de annyira örülök, hogy nyoma sem volt a korábban rendszeres rajt előtti “dilimnek”: higgadtan, koncentrált állapotban vártam a rajtjelet. Pedig nem ígérkezett könnyűnek a nap. Most fog kiderülni, kinek mi van abban a bizonyos malacperselyben, amibe gyűjtögetett az alapozó periódus óta! Köszönöm, Levente!

Majd FIRE – helyett sípszó, remek rajttal!

vb13

Nagyon jól éreztem magam, s bár hideg volt, az erős tempó miatt esélyünk sem volt szétfagyni!

Ez a nagyon jó érzés kábé 5-6 km-ig tartott, amikor is azt éreztem, hogy a gyomrom mindjárt visszadobja nemcsak a reggelit, de az előző vacsorát is. Küzdöttem vele, próbáltam nem foglalkozni vele, de nem volt bennem elég makacsság. Ilyen rosszul nem is tudom, mikor éreztem magam utoljára. Ajjajj, Eszti, ne ess kétségbe, menni kell, bármi is lesz, nagyon sok embernek nagyon sok munkája-áldozata van benne, ennek a történetnek nem lehet itt vége – ráadásul nem így!

Éreztem, hogy visszább kell vennem, miközben láttam, hogy azok az emberek, akikkel májusban meccseltem, mennek el mellettem. :-(

Igazából kicsit tanácstalan is voltam, mit kellene ebben a helyzetben tenni… Egy dologban azonban biztos voltam: ha fáj, ha nem, célba fogok érni, ha nem lesz meg a top 20, akkor nem lesz meg, de mindenképp időeredményt akarok a nevem mellett! Mert ez a verseny nagyon nem csak rólam szól, az országot képviselem!

Hát efféle belső eszmefuttatásokkal haladtam a harmadik frissítőpontig, ahol Carla férjétől megkapom az első “agydurrantós” kulacsom. Mivel jól tudtam, ekkorra már fel fog szökni a hőmérő higanyszála, felesbe kevertem az XX-Force-ot és a narancsos Endurance-izót, nehogy túlságosan fejbe vágjon, hisz a gélekben is van még turbó.

Lehet, ez hiányzott a gyomromnak, ugyanis a 30-35. km környékére elmúltak a panaszaim. Lehet, a reggelihez kellett volna egy kis koffein? De szívemre teszem a kezem, volt itt azért más probléma is. Konkrétan az, hogy túl sokat vállaltam az elmúlt hónapban: alig, hogy vége lett a májusi maratonoknak, jött az XCO-menet, nem kisebb megmérettetéssel, mint az EB, ami után ugye nyomban ott volt a Maraton EB is, majd a csömöri C2-es verseny… Fejben volt sok, az XCO-t hagynom kellett volna csudába.. Oké, de kvalifikációs periódus van, s már számítanak a megszerzett pontok… Most tessék okosnak lenni! Na utólag persze mindig könnyebb, meg hát mi lett “volna”, ha…

Igazából nincs okom panaszra, mert 1: én döntöttem így, még ha kissé el is számoltam magam, illetve 2: akárhogy is nézzük, VB-n top 20-as elit (felnőtt) eredmény nem sok volt a hazai hegyikerékpár sportban.

vb3

De kanyarodjunk csak vissza, hiszen még hátra volt a táv fele! :-)

Szóval sikerült magamra találnom, s vérszemet kapnom. Na végre, na végre! Két dél-afrikai és egy német lánnyal nyírtuk egymást – én természetese a kaptatókon támadtam kegyetlenül! Igazából jól tudtam, hogy erőnlétemet tekintve nem itt volna a helyem, ez a tudat pedig erőt adott ahhoz, hogy okosan, de keményen belószolva fárasszam ki a lányokat. Egyébként is, sietni kell, mert az idő most nem nekem kedvez, már csak egy feladott kulacsra számíthatok, s hátra van még harminc kili!

vb35

Ez az ereszd-el-a-hajam stílus olyannyira bejött, hogy folyamatosan szedtem áldozataimat – egyet kivéve: Carla, akivel a pályabejáráson is voltam, keményebb diónak tűnt, ő volt az egyetlen, aki rá tudott még tenni egy lapáttal a verseny második felében is.

Olyannyira jól ment nekünk ez egymás “kerülgetése”, hogy az utolsó lejtő előtt az ausztrál kolleginát is utolértük.

Sajnos azonban az utolsó, két opciós single-trailen nem választottam a legjobban, így mögé kényszerültem a végelszámolásban. Nem sokon múlott! De, ahogy az eredménylistát elnézem, a 15. hely sem volt cirka 1 percnél előbb…

vb31

Mindenesetre célba értem, ez a legfontosabb, bár amikor kiderült, még 20-on belül is vagyok, huh, megkönnyebbültem. Minden jó, ha a vége jó, de leginkább akkor, ha izgalmas!

A lányoknál a dobogósok az esélyesek közül kerültek ki, nagy meglepetés-eredmény nem született: Langvad-Spitz-Hurikova lett az eredmény.

vb9

A fiúknál a sérüléséből visszatérő Kulhavy nyert, őt Lakata és Sauser követte.

vb10

A verseny után levezetés, majd este Tereza elő-szülinapi bulija (inkább csak baráti összejövetele) követte. Huh, de álmos voltam…

Hétfő délelőtt Eszter elvitt egy csodás helyre, nem messze Pietermartizburgtól, hogy lássak egy kicsit a versenypályán túl… ;-)

vb29

A fotón tán nem látszik, de fenn asszonyok mosnak, miközben a gyerekeik ott játszadoznak a vízben. Nekik biztos nincs tériszonyuk, de nem is szívbajosak… Efféle vízesésekben egyébként bővelkedik Afrika, s nagy szerencsénk volt, hogy a téli, száraz évszak ellenére ennyire bő vizű volt a folyócska.

Azt bizonyára sokan tudjátok, hogy Afrika a pillangóiról is ismert. Habár sok türelem kellett, míg sikerült ezt a szépséget lencsevégre kapnom, megérte!

vb30

Hétfő késő délután pedig Eszterrel és a tündéri kis Zoey-val megkezdtük hosszú utunkat haza. A gép rengeteget késett, így nagy volt az izgalom, hogy elérjük-e csatlakozásainkat.

vb32

Hát, nagyon csücskös volt! 10 perccel a menetrend szerinti indulás előtt értem oda a kapuhoz, gyorsított eljárással, s hatalmasat sprintet követően. Azonban (vagy inkább szerencsére), ez a gép is késett majd’ egy órát, így legalább a bringát is be tudták pakolni. Gondoltam én. Budapesten persze kiderült, a bringa nem jött meg… :-(

Másnap délután azonban itt volt, sértetlenül. Persze nem meglepő, hiszen Viktor megtanított “bombabiztosan” csomagolni. ;-)

vb36

Hát egy nagyobb méretű dióhéjban így tudnám összefoglalni, mi is történt az elmúlt héten a glóbusz túloldalán.

Már csak egy dologgal vagyok talán adós. Tudjátok, idestova 8 évvel ezelőtt, amikor beleszerettem a montizásba, eszembe sem jutott, hogy valaha nemzetközi dobogón állok majd, illetve hogy a világ legrangosabb maratonjait összefogó Marathon Series összetett élén állhatok majd – a 2013/14-es szezon győzteseként. És tényleg, amikor azt mondom, nagyon sok ember munkája, segítsége, bizalma, anyagi és erkölcsi támogatása van benne, komolyan is gondolom, mert egyszerűen nem tartanék most ott, ahol. De ami még az összetett győzelemnél is fontosabb: annyi, de annyi élménnyel, tapasztalattal, nézőponttal gazdagíthattam ezáltal a személyiségem – ez egyszerűen felbecsülhetetlen!

A VB-re való kijutásomban pedig a Szövetség mellett Erdélyi Eszternek és kis családjának tartozok hatalmas köszönettel, akik nemcsak, hogy gondomat viselték, míg ott voltam, hanem a legapróbb, sportolók számára fontos részletekre is odafigyeltek. A technikai hátteret a Biking Kft-nek, a Krosskerékpárok hazai forgalmazójának, a Bell sisakot és a Sidi bringás cipőt a Biker Kft.-nek köszönöm. A mindent kibíró Rudy Project szemüvegért pedig az Eyeland kft-nek vagyok hálás, s az pedig, hogy a szervezetem is szinte mindent kibír, a Nutrixxion sport táplálékkiegészítők hazai forgalmazója, a Nutrixxion-X-Iont Hungary segítsége révén valósulhatott meg. A felkészülésben nyújtott segítségért pedig Szász Viktort és Balassa Leventét illeti köszönet! Illetve a sok-sok szurkolásért, bátorításért Mindannyiótoknak!

Fotók: Darren Goddard, Erdélyi Eszter, Tobias Ginsberg

.

Egyesek szerint a kerékpárok csúcsa: McLaren Tarmac S-Works

Egy bringa a McLaren-ek mellé a garázsba

Bemutatta új „szuperkerékpárját” a Specialized, a McLaren Formula 1-es istállóval közösen fejlesztett S-Works McLaren Tarmac-ot.

Egy bringa a McLaren-ek mellé a garázsba
Egy bringa a McLaren-ek mellé a garázsba

Az új (2015-ös) Tarmac SL-ről már írtunk a Giro d’Italia kapcsán, de a legnagyobb durranást természetesen a Tour de France-ra időzítette az amerikai gyártó, amely a Tinkoff-Saxo, az Omega Pharma-Quick Step és az Asztana csapatának is kerékpárszállítója, s ezzel egyedülálló a dominanciája a profi WorldTour-gárdák között.

A McLaren műhellyel való együttműködés még a Venge aerodinamikus kerékpárral kezdődött az előző évtizedben, és Cavendish csodafegyvere meghatározónak bizonyult a kerékpáripar történetében, tulajdonképpen a Venge S-Works-szel indult el igazán az aero-őrület.

Vannak, akiknek ez a logó a tökéletességet jelenti
Vannak, akiknek ez a logó a tökéletességet jelenti

A Tarmac ehhez képest a klasszikus versenykerékpárok vonalát képviseli, persze a legmagasabb szinten, ez a modell többek között Contador és Nibali kedvence. Az idén bemutatott Tarmac SL különlegessége a korábbi Tarmac SL4-hez képest, hogy minden különböző méretű vázat külön-külön terveznek, figyelembe véve a kisebb vagy nagyobb testtömeget, vagy eltérő testarányokat. Ez a „Rider First”-technológia. A kerékpár bizonyos pontjain ugyanis nagyobb vagy kisebb mértékben változhat a terhelés a kerékpáros testméreteitől függően. Hasonló a helyzet a geometriával is, vagyis ha tökéletes bringát akar tervezni valaki, nem elég csupán megalkotni az 56-os méretet, majd arányosan kicsinyíteni, nagyítani. Változtatni kell a méretezésen (pl. falvastagság, csapágyazás) a terhelésnek megfelelően.

A McLaren Tarmac nem csak a narancssárga csíkkal több a "sima" Tarmac SL-nél. Példa erre az eeCycleworks fékszett és egyéb nyalánkságok...
A McLaren Tarmac nem csak a narancssárga csíkkal több a „sima” Tarmac SL-nél. Példa erre az eeCycleworks fékszett és egyéb nyalánkságok…

Ezekhez a fejlesztésekhez a McLaren labor is a segítségére volt a Specialized-nak, az utóbbi években a két cégnek sikerült kidolgozni olyan szimulációs protokollokat, amiben a mérnöki tudáson kívül a világ legjobb versenyzői is segítségükre voltak. Az eredmény egy olyan szimulációs program lett, ami képes elemezni a kerékpár merevségét és menettulajdonságait, a kerékpár és a kerékpáros tömege szempontjából, vagy a különböző gumiktól függően.

Figyelembe veszik a kerékpáros különböző kerékpáron elfoglalt pozícióit, az emelkedő vagy lejtő utat, a különböző szélirányokat és sebességeket, az útburkolat tulajdonságait, és bármit, ami befolyásolja a kerékpáros teljesítményt. Ilyen szintű analízist korábban soha nem végeztek a kerékpársportban, és forradalmasította mindazt, amit a kerékpárokról tudunk, s főképpen arról, milyen kölcsönhatások keletkeznek a kerékpár és a kerékpáros között – tudhattuk meg korábban David Belo-tól, a McLaren Applied Technologies szimulációs mérnökétől.

Egyedi gyári hajtókar
Egyedi gyári hajtókar

A McLaren Tarmac S-Works bringákat a Tour de France-on Jacob Fuglsang (Asztana) és Nicholas Roche (Tinkoff-Saxo) hajtják majd. Ezeken a kerékpárokon minden lehetséges ponton próbáltak grammokat faragni, de sehol nem a merevség vagy a menettulajdonságok rovására, s természetesen a „Rider First” – technológiának megfelelően figyelembe véve a bringások testalkatát.

A kereskedelmi forgalomban is megvásárolható McLaren S-Works gépek nem lesznek olcsók, várhatóan 20 000 dollár áll majd az árcédulán, és 250 darabban limitálják a szériát. Az előrendeléseket a Tour de France kezdetével egyidejűleg már leadhatják a kedves vásárlók, akik színben harmonizáló S-Works cipőket, bukót és ruházatot is választhatnak majd a McLaren-hez.

kiegészítők
kiegészítők

.

Cube pólók nemcsak márkafanatikusoknak!

cobe_polo_2Talán kevesen tudják, hogy a kiváló kerékpárjairól nevezetes német Cube cég rendkívül széles ruházati termékkínálattal rendelkezik. Természetesen fő céljuk a márkahűség és -image erősítése, de ebben az esetben valóban kreatív, modern dizájnnal párosul a marketingtevékenység, így termékeik nem kizárólag Cube tulajdonosok, rajongók számára is ajánlhatók. Lássunk három utcai pólót a több tucat Cube felsőruházati modell közül!

A legtöbb Cube ruházati termék adott felhasználási körhöz gyártott, speciális típus: azaz külön kollekció áll rendelkezésre országúti kerékpározáshoz, városi vagy általános közlekedéshez, MTB-hez vagy akár extrém kerékpározáshoz. A Race Pilot az általános felhasználást célozza meg, nem is feltétlenül bicajozáshoz használatos darab, ellenben retrokerékpáros designja mindenképpen a kerékpár iránti szeretetünket demonstrálja. A szín szerintünk telitalálat, klasszikus ívelt nyakszabás, 100% pamut alapanyag jellemzi.

cobe_polo_1A másik két modell egyértelműen lezser, utcai viselet, ugyancsak a kerékpáros elkötelezettséget sugall. Szerintem egyértelmű, hogy a hangsúlyos grafikát mutató modell a bevállalósabb montisokat célozza, amíg a diszkrét Cube-márkajeles lényegében bárkit, aki divatosan akar öltözni a mindennapokban, és szeretné demonstrálni a kerékpározás iránti elkötelezettségét. Ezeket a modelleket is a klasszikus ívelt nyakszabás és a 100% pamut alapanyag jellemzi. További modellek elérhetők a forgalmazó honlapján, amihez a cikk végén is találtok linket.

cobe_polo_4A bemutatóhoz elengedhetetlen Cube márkatörténet:

A Cube kerékpárgyárat Marcus Pürner 1993-ban alapította Németországban, egy mindössze 50 m²-es helységben. Mára a termelési terület 20.000 m²-re nőtt, a Cube kerékpárok 34 országban kaphatóak. A dinamikus fejlődés ellenére még mindig a bajor Alpokban fekvő Waldershofban folyik a kerékpárok gyártása, tesztelése illetve összeszerelése. A cég hitvallása szerint közönséges kerékpárokat bármely cég tud gyártani, de ez nem a Cube stílusa. A bringák tervezését az elhivatottság és a versenysportban szerzett tapasztalat motiválja. Törekszenek arra, hogy mindig a felhasználási stílusnak és a felhasználói célcsoportnak leginkább megfelelő geometriát, alkatrészeket, illetve részletmegoldásokat alkalmazzák. A prototípusokat laborban és a gyakorlatban egyaránt kemény próbatételnek vetik alá. A Cube több kerékpáros csapatot is támogat, ezek közül kiemelkedik a fiatal versenyzőkből álló CUBE BIKE Junior Team. Itt nagy hangsúlyt fektetnek a doppingmentes sportszemlélet kialakítására, és az eszerint gondolkodó utánpótlás kinevelésére. A Cube számos versenysorozat és rendezvény támogatója, mint például a CUBE Action Team Enduro World Series. A Cube kerékpárok kiválóan szerepelnek a nemzetközi összehasonlító tesztekben: mind országúti, mint MTB modelljeik több országban megkapták az „Év kerékpárja” díjat. A Cube a sikereket részben a csúcstechnológiát alkalmazó tervezésnek (Frame Save System), a lelkiismeretes összeszerelésnek (minőségbiztosításnak), illetve a rigorózus tesztelésnek (DIN Plus quality and safety controls) tulajdonítja.

Ajánlott fogyasztói ár: 7.990 Ft, a Race modell 8.990 Ft.

További információ a forgalmazó honlapján

cobe_polo_3

A Millenium City Center cégei búcsúztak a Millitől

Harmadik és egyben a Millenáris bontása miatt utolsó alkalommal került megrendezésre a Millenium Kupa. A rendezvényen a Millenium City Center tornyaiban dolgozó kollégák mérték össze erejüket.

IMG_6398

A távok 500 m, 1000 m és 4000 m állórajtos egyenkénti indítású versenyszámok voltak. Illetve megméretteték magukat a cégek egymás ellen is. A Vodafone 1-es számú csapata magasan győzött a Vodafone 2-es csapata és a K&H csapata mögött az olimpiai sprint  csapat versenyszámban.

IMG_6457

A 18 induló beszámolót kapott a Millenáris történetéről és a rendezvényekről, amelyeknek az Öreg Betonteknő otthont adott. Úgy mint kerékpáros Világbajnokság és az Aranycsapat otthonaként is funkcionáló építmény. Az idén történelemmé váló építménytől a kerékpárt szerető cégek méltón búcsúztak és reméljük az új pályán hasonló rendezvények a jövőben is lesznek!

.

Selle Italia Q-bik Flow nyereg

A Selle Italia bő 100 éves múltra visszatekintő patinás olasz cég, amely a mai napig a Dolomitok lábánál fekvő üzemében állítja elő széles nyeregpalettájának minden darabját, a profi versenyzők számára tervezett csúcstechnikától a mindennapos bringázáshoz ajánlott modellekig. A jelen bemutatóban szereplő Selle Italia Q-bik Flow nyereg az utóbbi végletet képviseli, de a gyártó tapasztalata és hírneve ezt a modellt is kiemeli a konkurens termékek tengeréből.

selle_italia_qbik_2

A Selle Italia a versenysport erőteljes támogatásával alapozta meg hírnevét, az 1970-es évektől kezdve évről évre újabb és újabb technológia csúcsmodellek kifejlesztésével vált a világ vezető minőségi kerékpárnyereg gyártójává. A profi kerékpárversenyzők zöme ma is a Corsicóban gyártott, még mindig bőrborítással rendelkező de a legmagasabb szintű karbontechnológiát alkalmazó Selle Italia modelleket részesíti előnyben. A nyergek formájához egy gyártó sem ért úgy, mint a klasszikus Turbo, Flite vagy SLR modellek megálmodója. Tradíció, tapasztalat és szenvedély: vallja a gyártó, immár több, mint egy évszázada!

selle_italia_qbik_1

A számunkra megfelelő nyeregforma kiválasztását ma már a Selle Italiánál egy rendkívül fejlett számítógépes, interaktív alkalmazás is segíti, amely nemsokára egyre több kerékpár-kereskedésben lesz elérhető. Az „idmatch’” nem más, mint egy, a kerékpáros felhasználói szokásait és anatómiai paramétereit figyelembe vevő, professzionális nyeregkiválasztó rendszer. A vizsgálat során az általános paramétereken kívül (magasság, testsúly, kor, nem, szakág), az ülőcsonti gumók távolsága, a comb körfogata és a medencecsont környéki izmok hajlékonysága került rögzítésre, majd ezek kombinációjából megtudhatjuk, milyen kategóriába kerülünk. Itt kapunk ajánlott modelleket különböző árfekvésben.

A Q-bik Flow minden bizonnyal gyakran szerepel a „találatok” között, hisz népszerű modell, kényelmes, a kidolgozáshoz és dizájnhoz képest meglepően kedvező árfekvésben. A gyártó ajánlása szerint belépő szintű MTB sport nyereg azoknak a bringásoknak, akik egy kis extra komfortot szeretnének közepes távú bringázásaikhoz. Emellett a kerékpározás számos más felhasználói körének beválhat, a városi közlekedőktől a túrázókig. Létezik középső kivágás nélküli változatban is, tehát a szín mellett ez is választási lehetőség, Tudva levő, hogy nagy vitákat szül bringás körökben a „lyukas” vagy “nem lyukas” kérdés: a jobb gyártóknál szinte minden nyeregtípusból létezik középen kivágott verzió is a palettán. Sok kerékpáros számára a hasítás kényelmesebbé teszi a bringán töltött időt, így mindenki számára érdemes kipróbálni ezen típust, így megtapasztalva, hogy melyik változat a kényelmesebb. Szerencsére a teljes nyeregválaszték kipróbálható a Selle Italia Test Centerhez csatlakozott kerékpár-kereskedésekben.

selle_italia_qbik_5

A Selle Italia Q-bik Flow mikroszálas borítás a tartósságot kölcsönöz a nyeregnek, könnyen tisztítható, praktikus megoldás. A viszonylag vastag szivacsozás felegyenesedett felsőtesttartás mellett is kellő kényelmet nyújt, ha szükséges, nem kerékpáros nadrággal is használható. A 7 mm-es acélötvözet pálcák erősek, nem hajlamosak az elhajlásra a kátyús utakon, terepen használva. Összességében a világ egyik legnevesebb nyereggyártójának közkedvelt modelljére ülhetünk minimális anyagi kiadás árán. A Q-bik Flow tartós, megbízható darab, modern tervezéssel, kialakítással, kiváló minőségben. Érdemes kipróbálni!

[divider scroll_text=”Selle Italia Q-bik Flow”]
selle_italia_qbik_aJellemzők:

  • MTB vagy bármilyen más felhasználás
  • Borítás: mikroszálas műbőr
  • Sín: FeCr Ø 7 mm
  • Szélesség: 140 mm
  • Hosszúság: 272 mm
  • Tömeg: 270 g

Ajánlott fogyasztói ár: 9.990 Ft

A 80-as évektől az összes legendás Selle Italia nyeregmodell, illetve az alkalmazott technológia megtekinthető a gyártó honlapján.

További információ a forgalmazó honlapján, illetve a Lánchálózat honlapján.
[divider scroll_text=”Selle Italia Q-bik Flow”]

selle_italia_qbik_3

Csütörtök délig még lehet – last minute – nevezni a Sajó Péter Emlékversenyre

A hétvégi Sajó Péter Emlékversenyre az utolsó pillanatban kaptuk a hírt, hogy meghosszabbították a nevezési határidőt, még lehet regisztrálni.

A háromnapos eseményről bővebben a versenynaptárban: https://bikemag.hu/ai1ec_event/11-sajo-peter-emlekverseny?instance_id=1042

A Tour de France rajtlistája

Összeállt a július 5-én, szombaton rajtoló 2014. évi Tour de France rajtlistája, a nevek alapján az utóbbi évek legjobb versenyére számíthatunk.

Tour_de_France_csapatok

A Leeds-ből (Yorkshire, Nagy-Britannia) rajtoló háromhetes versenyen a legerősebb, csúcsformában érkező GT-menők, többek között a címvédő Chris Froome (Sky), Alberto Contador (Tinkoff-Saxo), Vincenzo Nibali (Asztana), Alejandro Valverde (Movistar) küzdenek majd egymással, és a sprinterek közül is természetesen a leggyorsabbak érkeztek a Tour de France-ra: Marcel Kittel (Giant-Shimano), Mark Cavendish (Omega Pharma-Quick Step), Andre Greipel (Lotto-Belisol) vagy éppen a nem klasszikus hajráember, de a zöld trikóra hajtó Peter Sagan (Cannondale).

Team-Sky-2014Team Sky
1 Christopher Froome (GBr)
2 Bernhard Eisel (Aut)
3 Vasil Kiryienka (Blr)
4 David Lopez (Spa)
5 Mikel Nieve (Spa)
6 Danny Pate (USA)
7 Richie Porte (Aus)
8 Geraint Thomas (GBr)
9 Xabier Zandio (Spa)
Movistar-Team-2014Movistar Team
11 Alejandro Valverde (Spa)
12 Imanol Erviti (Spa)
13 John Gadret (Fra)
14 Jesus Herrada (Spa)
15 Beñat Intxausti (Spa)
16 Jon Izaguirre (Spa)
17 Ruben Plaza (Spa)
18 Jose Joaquin Rojas (Spa)
19 Giovanni Visconti (Ita)
Team-Katusha-2014Team Katusha
21 Joaquím Rodríguez (Spa)
22 Vladimir Isaychev (Rus)
23 Alexander Kristoff (Nor)
24 Luca Paolini (Ita)
25 Alexander Porsev (Rus)
26 Egor Silin (Rus)
27 Gatis Smukulis (Lat)
28 Simon Spilak (Slo)
29 Yury Trofimov (Rus)
Tinkoff-Saxo-2014Tinkoff-Saxo
31 Alberto Contador (Spa)
32 Daniele Bennati (Ita)
33 Jesus Hernandez (Spa)
34 Rafal Majka (Pol)
35 Michael Mørkøv (Den)
36 Sergio Paulinho (Por)
37 Nicolas Roche (Irl)
38 Michael Rogers (Aus)
39 Matteo Tosatto (Ita)
Astana-Pro-Team-2014Astana Pro Team
41 Vincenzo Nibali (Ita)
42 Jakob Fuglsang (Den)
43 Andriy Grivko (Ukr)
44 Dmitriy Gruzdev (Kaz)
45 Maxim Iglinskiy (Kaz)
46 Tanel Kangert (Est)
47 Michele Scarponi (Ita)
48 Alessandro Vanotti (Ita)
49 Lieuwe Westra (Ned)
Cannondale-2014Cannondale
51 Peter Sagan (Svk)
52 Maciej Bodnar (Pol)
53 Alessandro De Marchi (Ita)
54 Edward King (USA)
55 Kristijan Koren (Slo)
56 Marco Marcato (Ita)
57 Jean-Marc Marino (Fra)
58 Fabio Sabatini (Ita)
59 Elia Viviani (Ita)
Belkin-Pro-Cycling-Team-2014Belkin Pro Cycling Team
61 Bauke Mollema (Ned)
62 Lars Boom (Ned)
63 Stef Clement (Ned)
64 Steven Kruijswijk (Ned)
65 Tom Leezer (Ned)
66 Bram Tankink (Ned)
67 Laurens ten Dam (Ned)
68 Sep Vanmarcke (Bel)
69 Maarten Wynants (Bel)
Omega-Pharma-Quick-Step-2014Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team
71 Mark Cavendish (GBr)
72 Jan Bakelants (Bel)
73 Michal Golas (Pol)
74 Michal Kwiatkowski (Pol)
75 Tony Martin (Ger)
76 Alessandro Petacchi (Ita)
77 Mark Renshaw (Aus)
78 Niki Terpstra (Ned)
79 Matteo Trentin (Ita)
AG2R-La-Mondiale-2014AG2R La Mondiale
81 Jean-Christophe Peraud (Fra)
82 Romain Bardet (Fra)
83 Mickaël Chérel (Fra)
84 Samuel Dumoulin (Fra)
85 Ben Gastauer (Lux)
86 Blel Kadri (Fra)
87 Sébastien Minard (Fra)
88 Matteo Montaguti (Ita)
89 Christophe Riblon (Fra)
Garmin-Sharp-2014Garmin Sharp
91 Andrew Talansky (USA)
92 Janier Alexis Acevedo (Col)
93 Jack Bauer (NZl)
94 Alex Howes (USA)
95 Benjamin King (Aus)
96 Sebastian Langeveld (Ned)
97 Ramunas Navardauskas (Ltu)
98 Tom Jelte Slagter (Ned)
99 Johan Vansummeren (Bel)
Team-Giant-Shimano-2014Team Giant-Shimano
101 Marcel Kittel (Ger)
102 Roy Curvers (Ned)
103 Koen de Kort (Ned)
104 John Degenkolb (Ger)
105 Dries Devenyns (Bel)
106 Tom Dumoulin (Ned)
107 Ji Cheng (Chn)
108 Albert Timmer (Ned)
109 Tom Veelers (Ned)
Lampre-Merida-2014Lampre-Merida
111 Rui Costa (Por)
112 Davide Cimolai (Ita)
113 Kristijan Durasek (Cro)
114 Christopher Horner (USA)
115 Sacha Modolo (Ita)
116 Nelson Oliveira (Por)
117 Maximiliano Ariel Richeze (Arg)
118 Jose Serpa (Col)
119 Rafael Valls Ferri (Spa)
Equipe-Cycliste-FDJfr-2014FDJ.fr
121 Arnaud Démare (Fra)
122 William Bonnet (Fra)
123 Mickaël Delage (Fra)
124 Arnold Jeannesson (Fra)
125 Matthieu Ladagnous (Fra)
126 Cédric Pineau (Fra)
127 Thibaut Pinot (Fra)
128 Jérémy Roy (Fra)
129 Arthur Vichot (Fra)
Lotto-Belisol-Team-2014Lotto Belisol
131 Jurgen Van Den Broeck (Bel)
132 Lars Ytting Bak (Den)
133 Bart De Clercq (Bel)
134 Tony Gallopin (Fra)
135 Andre Greipel (Ger)
136 Adam Hansen (Aus)
137 Gregory Henderson (NZl)
138 Jurgen Roelandts (Bel)
139 Marcel Sieberg (Ger)
BMC-Racing-Team-2014BMC Racing Team
141 Tejay van Garderen (USA)
142 Darwin Atapuma (Col)
143 Marcus Burghardt (Ger)
144 Amaël Moinard (Fra)
145 Daniel Oss (Ita)
146 Michael Schär (Swi)
147 Peter Stetina (USA)
148 Greg Van Avermaet (Bel)
149 Peter Velits (Svk)
Team-Europcar-2014Team Europcar
151 Pierre Rolland (Fra)
152 Yukiya Arashiro (Jpn)
153 Bryan Coquard (Fra)
154 Cyril Gautier (Fra)
155 Yohann Gène (Fra)
156 Alexandre Pichot (Fra)
157 Perrig Quemeneur (Fra)
158 Kevin Reza (Fra)
159 Thomas Voeckler (Fra)
Trek-Factory-Racing-2014Trek Factory Racing
161 Fränk Schleck (Lux)
162 Matthew Busche (USA)
163 Fabian Cancellara (Swi)
164 Markel Irizar (Spa)
165 Grégory Rast (Swi)
166 Andy Schleck (Lux)
167 Danny van Poppel (Ned)
168 Jens Voigt (Ger)
169 Haimar Zubeldia (Spa)
Cofidis-Solutions-Credits-2014Cofidis, Solutions Credits
171 Daniel Navarro (Spa)
172 Nicolas Edet (Fra)
173 Egoitz Garcia (Spa)
174 Cyril Lemoine (Fra)
175 Luis Angel Mate (Spa)
176 Rudy Molard (Fra)
177 Adrien Petit (Fra)
178 Julien Simon (Fra)
179 Rein Taaramäe (Est)
Orica-GreenEDGE-2014Orica GreenEdge
181 Simon Gerrans (Aus)
182 Michael Albasini (Swi)
183 Simon Clarke (Aus)
184 Luke Durbridge (Aus)
185 Mathew Hayman (Aus)
186 Jens Keukeleire (Bel)
187 Christian Meier (Can)
188 Svein Tuft (Can)
189 Simon Yates (GBr)
IAM-Cycling-2014IAM Cycling
191 Mathias Frank (Swi)
192 Sylvain Chavanel (Fra)
193 Martin Elmiger (Swi)
194 Heinrich Haussler (Aus)
195 Reto Hollenstein (Swi)
196 Roger Kluge (Ger)
197 Jérôme Pineau (Fra)
198 Sébastien Reichenbach (Swi)
199 Marcel Wyss (Swi)
Team-NetApp-Endura-2014Team NetApp-Endura
201 Leopold König (Cze)
202 Jan Barta (Cze)
203 David De La Cruz (Spa)
204 Zakkari Dempster (Aus)
205 Bartosz Huzarski (Pol)
206 Tiago Machado (Por)
207 José Mendes (Por)
208 Andreas Schillinger (Ger)
209 Paul Voss (Ger)
Bretagne-Seche-Environnement-2014Bretagne-Séché Environnement
211 Brice Feillu (Fra)
212 Jean-Marie Bideau (Fra)
213 Anthony Delaplace (Fra)
214 Romain Feillu (Fra)
215 Armindo Fonseca (Fra)
216 Arnaud Gerard (Fra)
217 Florian Guillou (Fra)
218 Benoit Jarrier (Fra)
219 Florian Vachon (Fra)

.

Gyászol a magyar kerékpársport: Nyugodj békében Imi!

Riczu Imre (1979-2014)

Ma reggel távozott közülünk Riczu Imre, aki egy baleset következtében szenvedett fejsérülés után több mint egy hétig feküdt kómában.

Riczu Imre (1979-2014)
Riczu Imre (1979-2014)

Riczu Imi a kilencvenes évek óta kerékpározott, majd a legtöbben a magyar válogatott és Stubán Ferenc mindenkori csapatainak szerelőjeként, mindeneseként ismerték. Imi rengeteget segített a magyar kerékpárosoknak, sokszor önzetlenül, saját szabadidejét feláldozva, sportbaráti szeretetből. Az elmúlt hétvégén Imi kerékpározás közben szenvedett balesetet és súlyos fejsérülést, azóta kómában feküdt. Ma reggel a teste feladta a küzdelmet, 35. életévében távozott közülünk.

Sosem felejtünk el, és azt sem, amit a magyar kerékpársportért tettél. Nyugodj békében Imi!

Szerkesztőségünk nevében szeretnénk kifejezni őszinte részvétünket Riczu Imi hozzátartozóinak!

.

Greg LeMond a Tour de France közvetítések alatt debütál az Eurosporton

Hatalmas küzdelem várható Froome és Contador között a szombaton kezdődő Tour de France-on, amit az Eurosport idén is közvetít, sőt, ezúttal a háromszoros Tour de France győztes, Greg LeMond lesz a sportcsatorna szakértője, aki 25 évvel 1989-es, legendás győzelme után látható ismét a képernyőn.

Greg LeMond
Greg LeMond

A Leeds-ből július 5-én startoló Grand Depart izgalmaitól kezdve a július 27-én sorra kerülő párizsi célbaérkezésig minden szakaszt élőben közvetít a csatorna, jónéhányat az elejétől a végéig. LeMond saját, “LeMond on Tour” című műsorában latolgatja az esélyeket, valamint utólagos elemzéseket ad a szakaszokról.

Az Eurosport eddigi legátfogóbb közvetítésére készül

A csatornának ez a 25. Tour de France közvetítése, amit stílusosan szeretne megünnepelni, így a nézők összesen 350 órányi Tour de France közvetítést láthatnak az Eurosport és az Eurosport2  csatornákon, melyekből  90 óra élő, HD minőségű tartalom lesz.

Az élő közvetítés már július 3-án elkezdődik:  a csapatok 19:30 – 21:30 óra között mutatkoznak be Leeds-ben. Itt Greg LeMond és a csatorna műsorvezetői is jelen lesznek, és számos csapatvezetőt és versenyzőt megszólaltatnak.

Július 5-én kezdődnek a közvetítések, melyekből tíz szakasz teljes egészében képernyőre kerül: a Yorkshire-i a nyitóhétvége, a harmadik szakasz Londonban, a negyedik Lille-ben, az ötödik Arenbergben, a tizedik a Vogézekben, a tizennegyedik az Alpokban, a tizenhetedik és tizennyolcadik a Pireneusokban és a befejező szakasz Párizsban.

“LeMond on Tour”

A 15 perces “LeMond on Tour” műsor minden nap kétszer jelentkezik élőben az Eurosport helyszíni stúdiójából. Az első felméri az adott napon várható eseményeket, a 17:30-kor kezdődő második pedig értékeli és elemzi az aznap történteket. A programot exkluzív kulisszák mögé kalauzoló felvételek, valamint a játékosokkal és csapatkapitányokkal készült élő interjúk teszik még érdekesebbé. A rajongók többek között azt is láthatják majd, hogy hogyan pihennek a csapatok, vagy hogyan élte meg Contador Tinkoff-Saxo csapata a csapatprezentációt Leeds-ben. A stúdióban rendszeres látogatást tesz Sean Kelly, a brit Eurosport kommentátora, többszörös Tour de France szakaszgyőztes és négyszeres zöld trikó győztes, hogy a nap eseményeit LeMonddal megvitassa.

A kerékpársport rajongói további izgalmas Tour de France tartalmakat találnak az Eurosport Playeren, amelyet a Player alkalmazás letöltése után számítógépen, mobiltelefonon és táblagépen érhetnek el.

La Course by Le Tour de France: élőben július 27-én

Az Eurosport 13:45 – 15:00 óra között élőben sugározza a női elit kerékpárosok körversenyét, a La Course by Le Tour de France eseményt. Ennek keretében a női versenyzők a város történelmi negyedében versengenek egymással, a győztes a Champs-Elysées-én fogja átszakítani a célszalagot.

A legnagyobb kerékpáros megmérettetés előtt Greg LeMond már elemzést is adott, és favoritjairól a következőket mondta: “Hatalmas küzdelem várható Froome és Contador között. Még soha sem láttam senki mást, aki ennyire Froome nyakában volt, mint Alberto a Dauphiné alatt. Contador már három éve nem állt pódiumon, de elsőosztályú versenyző, minden tehetsége megvan a győzelemhez. A Sky talán kissé kevésbé domináns már, mint régen, emiatt azt gondolom, hogy a nagy csata Froome és Contador között fog zajlani.”

.