Home Blog Page 340

Európa-bajnokság eredmények: Karl Ádám 24. az U23-as mezőnyben

Az időfutamok után péntek-szombaton a mezőnyversenyeket rendezték az országúti Európa-bajnokságon, ahol magyar részvevőknek is szurkolhattunk, az U23-as férfiak között Karl Ádám a 24. helyet szerezte meg, míg az U19-es lányoknál Jordán Dorka gurult át 69.-ként a célvonalon.

Pénteken elkezdődtek a mezőnyversenyek az országúti Európa-bajnokságon, melyet augusztus 7. és 11. között rendeznek a hollandiai Alkmaar-ban. Elsőként az ifi lányok rajtoltak, ahol Jordán Dorka révén hazánk is érdekelt volt. A versenyt végül a holland Ilse Pluimers nyerte honfitársa Sofie Van Rooijen és a francia Kristina Nenadovic előtt, a kerékpárversenyzést idén kezdő Jordán Dorka a 69. helyet szerezte meg 5 perc 49 másodperc hátránnyal az első mögött.

Az ifi férfiak 115 km-es versenyében Fábián Csongor és Bajorfi Ádám képviselte hazánkat, sajnos egyiküknek sem sikerült értékelhetően befejezni a versenyt, de azt fontos megjegyezni, hogy kb a mezőny fele nem ért célba ebben a kategóriában. Az Európa-bajnoki címnek az ukránok örülhettek Andrii Ponomar révén, a 2. helyet a német Maurice Ballerstedt szerezte meg, míg a harmadik az olasz Andrea Piccolo lett.

Az U23-as női mezőnyre 93 km várt a hollandiai Európa-bajnokságon, egyetlen magyarként Szabó Zsófia állt rajthoz ebben a futamban, de a verseny során bukásba került és nem tudott célba érni. Az első helyet a profik között is rendszeresen jól szereplő olasz versenyző, Letizia Paternoster szerezte meg a CCC lengyel kiválósága, Marta Lach, és a holland Lonneke Ueneken előtt.

Az U23-as férfiak mezőnyében szintén volt magyar induló, Karl Ádámnak és Peák Barnabásnak szurkolhattunk. Közülük Karl Ádámnak sikerült befejeznie a versenyt, és nem is akárhogy, a végső hajrára a mezőnnyel érkezve a 24. helyet szerezte meg. Az Európai-bajnoki cím birtokosa az olasz Alberto Dainese lett, az ezüstöt a dán Niklas Larsen érdemelte ki, míg a harmadik helyen az észt Rait Arm haladt át a célvonalon.

Az elit nők versenyét is szombaton rendezték, ahol a technikás pálya végén hárman tudtak ellépni a többiektől, közülük a hazaiak versenyzője Amy Pieters volt a leggyorsabb, az Elena Cecchini és német Lisa Klein előtt. Ebben a futamban magyar induló nem volt.

Az utolsó napon az elit férfiak versenyére kerül sor, ahol szintén lesz magyar részvevő.

 

Két keréken a limfómásokért!

A Magyar Rákellenes Liga idén is egy kerékpáros felvonulással hívja fel a figyelmet azokra, akik a limfóma betegségben érintettek.

A felvonulás fővédnöke: Prof. Dr. Polgár Csaba, az Országos Onkológiai Intézet főigazgató főorvosa

Várunk mindenkit! A BKK támogatásának köszönhetően a résztvevőknek biztosítjuk a MOL Bubi kerékpárokat!

Mivel a limfóma színe a zöld, zöld pólókban, zöld dekorációval, bármilyen színű saját és zöld MOL Bubi kerékpárokon tesszük meg az utat. Kérjük, hogy ha zöld színű ruhában, kiegészítővel tudsz jönni, ezzel is fejezd ki a szolidaritásod!

Útvonal: DPC Szent László Kórház – Albert Flórián út – Vágóhíd utca – Üllői út – Vámház körút – Szabadság híd – Szent Gellért rakpart – Attila út – Krisztina körút – Magyar Jakobinusok tere – Kék Golyó utca – Országos Onkológiai Intézet. A távolság 8 km, kis emelkedőkkel.

Gyülekező: 2019. szeptember 15. (vasárnap) 9:30- 10:00, a rendezvény vége kb. 12 órakor.

A találkozó pontos helyszínét elküldjük azoknak, akik regisztrálnak.

Kérjük, regisztrálj a következő lehetőségek valamelyikén:
Tel: +36 1 225 1621
E-mail: info@rakliga.hu
A regisztrációkor jelezd, hogy saját kerékpárral jössz-e!

Evenepoel elitben is legyőzhetetlen – Időfutam eredmények az Európa-bajnokságról

Idén augusztus 7.-11. között rendezik a hollandiai Alkmaar-ban az országúti Európa-bajnokságot, ahol a szerdán és csütörtökön az időfutamokra került sor. Magyar indulókért is szoríthattunk mindkét nap, szerdán Jordán Dorka a WU19-es kategóriában állt rajthoz, csütörtökön pedig Peák Barnabás az U23-as férfiak, míg Pelikán János az elitek futamában volt érdekelt.

Egy új számra is sor került az idei Európa-bajnokságon, 6 fős vegyes váltóban is összemérhették az erejüket Európa kerékpáros nemzetei. A 3 férfi 3 nő alkotta csapatok között Hollandia volt a leggyorsabb, pedig nem is a legerősebb hatosával állt ki, 2. helyen a németek végeztek, míg a 3. helyet Olaszország szerezte meg.

Az EB további különlegessége, hogy a junioroktól az elitekig nemtől függetlenül ugyanazt a távot teljesítik, így történhetett meg az ifi lányok és az elit férfiak is 22 km-es távon versenyeztek.

Szerdán a váltón felül az ifi lányok és fiúk mérték össze tudásukat, a lányoknál a holland Shirin Van Anrooij volt a leggyorsabb – Jordán Dorka a 38. helyen végzett, de fontos hozzátenni, hogy a magyar bajnok az egyik kanyarban elcsúszott és ezzel időt vesztett – a fiúknál pedig az olasz Andrea Piccolo hajtott kerekeken 50km/h-s átlagot, amivel megszerezte az Európa-bajnoki címet.

Csütörtökön az U23-as és elit kategóriák futamai következtek, WU23-ban a németek örülhettek Hannah Ludwig révén, az elit nőknél pedig Ellen Van Dijk szerzett a hollandoknak újabb EB aranyat. Érdemes megjegyezni, hogy jó pár nagy név hiányzott a versenyről, az Európa-bajnokságnak még mindig nincs óriási rangja a kerékpárosok között.

Az U23-as férfiaknál kettős dán siker született, az első helyet Johan Price-Pejtersen szerezte meg honfitársa Mikkel Bjerg előtt, míg Peák Barnabás a 25. helyen végzett 1:51 hátránnyal, ami az eredménylista alapján 48,48 km/h-s átlagnak felel meg. Az elit férfiaknál is elég foghíjas volt a mezőny, talán ennek is köszönhető, hogy a tavaly még az U19-es korosztályba tartozó belga szupertehetség, Remco EvenePoel volt a leggyorsabb, mindenesetre megverte a teljes mezőnyt, ami egy aranyat ért a számára. Pelikán János a 32. időt hajtotta és 3 perc 37 másodpercet kapott az elsőtől.

A folytatásban a mezőnyversenyek következnek.

Eredmény- és rajtlisták

Gencsapátiban rendezték a BMX Cross OB-t

Gencsapáti 2013 után adott otthont újra országos bajnoki futamnak – illetve a négy állomásból álló Magyar Kupa sorozat első futamát is ott rendezték a hétvégén. A bajnokságra összesen 59-en neveztek, érkeztek versenyzők Budapestről, Veszprémből, Zalaegerszegről, Ajkáról, Győrből és Sopronból is.

Igazán jól sikerült a verseny, sok néző előtt, remek hangulatban zajlottak a futamok és szerencsére erős mezőny jött össze. Sokat készültek a szervezők erre az erőpróbára, hiszen már márciustól a pálya kialakításával foglalkoztak: döngölték a földet, nyírták a füvet, permeteztek, terepet rendeztek.

Egymást érték szombaton a különböző korosztályok futamai, hiszen a versenyen 9 korosztály képviselői mérték össze tudásukat. Először az amatőrök álltak rajthoz, őket követték az igazolt versenyzők.

A Gyermek 2 kategória döntőjében a veszprémi Pálinkás Balázs haladt át elsőként a célvonalon, megelőzve Csuport Ádámot és Mars Áront. A győztes, a BMX Cross Spartacus SE versenyzője így nyilatkozott: “Mind a 3 selejtezőt megnyertem, ugye a finálét is, én nagyon örülök, hogy nyertem, mert ilyen komoly sikerem még nem volt.”

A serdülők között az ország legnagyobb utánpótlás egyesületének tagja, Zsembery Boldizsár uralta a pályát, Farkas Bendegúz és Torma Zalán sem talált rajta fogást. Zsembery Boldizsár, a Superior Mountain Bike Team versenyzője elmondta: “Nekem a gencsi pálya nagyon tetszett, persze nem olyan, mint egy nemzetközi szintű jó pálya, én Csehországban szoktam edzeni, profi pályákon.”

A legnagyobb érdeklődés a 17+-os kategóriát kísérte, amely a házigazda főszervező Vincze Gergely, valamint az országos szinten BMX-es ikonoknak számító Mészáros Krisztián és Prájczer Péter nagy csatáját hozta, a királykategóriában végül Vincze Gergely, a Gencsapáti KSE versenyzője diadalmaskodott.

Vincze Gergely azonban nem csak BMX-es tudását tette próbára, hanem a versenynap során szervezésből is vizsgázott, és a következőket mondta el: “Az a sajátossága a sportágnak, hogy nagyon sűrű kategóriaváltás van. Ez azért van, mert ahogy a gyerekek fejlődnek, irtó nagy lenne a különbség, mondjuk ha azt mondanám, hogy 10 és 15 év közötti kategória lenne, tehát ezt szét kell darabolni és emiatt ez így valósítható meg.”

Mind a nézők és a versenyzők részéről is egyértelműen pozitív visszajelzéseket adtak, mindenki jól érezte magát Gencsapátiban. Külön öröm a szervezőknek, hogy a Gencsapáti KSE sportolói szépen teljesítettek, főleg a Magyar Kupában gyűjtöttek be sok érmet. A rendezvény megmozgatta a BMX-es társadalmat, egészen jó versenyt hozott, szép létszámmal zajlott le az amatőr futam is. A szervezők tervei szerint a jövőben is igyekeznek minél több rangos BMX-viadalt elhozni Gencsapátiba.

Forrás: Bringasport.hu

Műanyagmentes Július után elindult az Autómentes Augusztus

„A Műanyagmentes Július sikerétől fellelkesülve szeretnénk meghívni mindenkit az Autómentes Augusztusra! Próbáljuk ki, milyen letenni az autót, és egy utazást biciklivel, gyalog, közösségi közlekedéssel, esetleg telekocsival megtenni, sőt akár az egész hónapon át autómentesen élni” – írja az akciót elindító Magyar Kerékpárosklub. A környezetbarát és egészséges közlekedési módváltást népszerűsítő kampányban tippeket és tanácsokat is adnak azoknak, akik hétköznap vagy nyaralás során tennék le az autót.

A Kerékpárosklub felhívása így folytatódik: „Unod a dugót és a parkolóhelyek keresését? Eleged van abból, hogy sehova nem érsz oda időben? Spórolnál vagy sportolnál? Zavar a szmog, a zaj, hogy autók foglalják el a közterületeket? Szeretnél biztonságosabb és élhetőbb környezetben élni? Tennél valamit a klímaváltozás ellen?”

A szervezők tudják, hogy nyaralás közben nehezebb lehet letenni a kocsit. Ugyanakkor arra biztatnak mindenkit, hogy a nyár adta lehetőségeket kihasználva próbáljanak ki olyan megoldásokat, amiket beépíthetnek a mindennapjaikba.

„Augusztusban könnyen kipróbálhatod, milyen útvonalon bringázhatsz el legkönnyebben a munkahelyedre” – mondott egy tanácsot a sok közül Halász Áron, a Kerékpárosklub elnökhelyettese és szóvivője.

A Kerékpárosklub azt tanácsolja, hogy első lépésként „gondoljuk végig, mielőtt útra kelnénk: biztosan szükség van autóra ahhoz az utazásodhoz? Másként is meg tudjuk oldani?” „Nem várunk el teljes autómentességet a kihívásban, egy utazás is sokat számít” – nyugtattak meg mindenkit a szervezők.

A Kerékpárosklub kampánya mögött nincsenek nagy támogatók, ezért a csatlakozó emberekre számítanak a sikerhez. Arra kérnek mindenkit, hogy osszák meg tapasztalataikat közösségi médiafelületeiken az #automentesaugusztus hashtag alatt és várják cégek, szervezetek csatlakozását is.

Az Autómentes Augusztus Facebook eseményét már több mint ezren visszajelölték, és a történetek is elkezdtek gyűlni. Már mintegy 30 szervezet csatlakozott az akcióhoz, köztük a Greta Thunberg klímaaktivista által alapított Fridays for Future magyarországi csoportja is.

Az esemény Facebook oldalán és a kerekparosklub.hu oldalon tippeket és tanácsokat gyűjtöttek össze a hétköznapok és a nyaralás autómentesítéséhez is: https://www.facebook.com/events/2421862891471251/

Elhunyt Bjorg Lambrecht a Lengyel Körversenyen

A 22 éves belga versenyző, Bjorg Lambrecht a Lengyel Körversenyen bukott, melynek következtében meghalt.

A tavalyi világbajnokság U23-as mezőnyversenyének ezüstérmese az éppen zajló Lengyel Körversenyen vett részt, amikor a harmadik szakaszon bukott és beleesett egy beton vízelvezető árokba. A sérülései annyira súlyosak voltak, hogy helikopterrel nem lehetett szállítani, így mentőautó vitte a kórházba. A kórházban azonnal életmentő műtétet kellett végrehajtani rajta, de sajnos nem tudtak segíteni a 22 éves belga versenyzőn, aki a műtét során elhunyt.

Bjorg Lambrecht a második szezonját töltötte a Lotto Soudal-nál, idén fehér trikós volt a Dauphinén, 4. lett a Fléche Wallonne-on, és ötödik volt az Amstel-en.

XCO világkupa Val di Sole 2019: Európa legjobbjai harcban a győzelemért

Pauline Ferrand-Prevot 2015 után nyert újra világkupát - @Bartek Wolinski/RedBull Content Pool

A múlt hétvégi Európa-bajnokságot követően Olaszországban folytatódott a legrangosabb nemzetközi versenysorozat. A kontinensviadal legjobbjai itt is a mezőny elején. Magyar eredményekkel!

A pénteki Short Track verseny szakadó esőben zajlott, saras körülmények között küzdöttek meg a rajtpozíciókért a versenyzők a Nap völgyében. Jolanda Neff (Trek Factory Racing) már a rajt előtt elmondta, hogy szeret ilyen időben versenyezni, amit a pályán is bizonyított, nyerte a futamot. Jolanda honfitársa Sina Frei (Ghost Factory Racing) támadását hárítva, az utolsó körben előzve szerezte meg az elsőséget, Frei második lett. Harmadikként Pauline Ferrand-Prevot (Canyon SRAM) zárt, míg kisebb meglepetésre a világbajnok Kate Courtney (Scott SRAM) csak 10. lett, így csak a második sorból startolhatott vasárnap. Benkó Barbara (Ghost Factory Racing) egy bukást követően a 35. helyen zárt.

A férfiaknál a cyclocross versenyhez hasonló körülmények Mathieu van der Poel (Corendon Circus) malmára hajtották a vizet. A holland csodagyerek minden eddigi XCC versenyt megnyert idén, ahol indult, Olaszországban a már megszokott módon egyedül Henrique Avancini (Cannondale Factory Racing) tudta vele tartani a lépést. Van der Poel az utolsó körben támadott, amivel lerázta brazil vetélytársát és magabiztosan nyerte a versenyt. Harmadikként, meglepetésre a belga bajnok Jens Schuermans (Scott Cresue Oxygene) futott be, Ondrej Cink (Kross Racing Team) és Nino Schurter (Scott SRAM) előtt. Parti András (TREK Team) a 37. lett.

Avancini és van der Poel harca a Short Track versenyen – @Bartek Wolinski/RedBull Content Pool

Az olaszországi pálya 4,3 km hosszú, 190 m szintemelkedést tartalmaz körönként. A 2008-as világbajnokság helyszíne nem a legtechnikásabb körök egyike, viszont az egybefüggő hosszabb emelkedők komoly kihívás elé állítják a versenyzőket. Vasárnapra a nap is kisütött, így tökéletes állapotú pályán kellett a nőknek 5, míg a férfiaknak 6 kört megtenni.

Val di Sole XCO pálya 2019

XCO nők

A hölgyek futamában Pauline Ferrand-Prevot 2015 után tudott ismét futamot nyerni. A verseny meglehetősen érdekesen alakult, hiszen Jolanda Neff a harmadik körre 50 másodperc hátrányba került a francia mögött, sőt felért rá a visszatérő évében egyre jobb formába kerülő Jenny Rissveds (Team 31) is.

Pauline Ferrand-Prevot 2015 után nyert újra világkupát – @Bartek Wolinski/RedBull Content Pool

Neff végül meg tudott újulni és az utolsó körben felzárkózott az élre, az első hely sorsáról sprint döntött, amit így Ferrand-Prevot szerzett meg. Neff így is remek hétvégét zárt, visszavette a vezetést a világkupa-összetettben. Harmadikként Jenny Rissveds ért célba, a svéd versenyző 3 év kihagyás után ismét a világ élvonalában van. Rossz hétvégét fogott ki a világbajnok Kate Courtney, 5 perc fölött hátránnyal a 17. helyen ért csak célba. Benkó Barbara 41. lett.

XCO férfiak

Már a verseny elején nyilvánvalóvá vált, hogy három versenyző közül fog kikerülni a futam győztese. Mathieu van der Poel, Nino Schurter és Mathias Flückiger (Thömus RN Racing) korán elszakadtak a többiektől, és bár a második körben úgy tűnt, hogy Gerhard Kerschbaumer (Torpado Ursus) és Stephane Tempier (Bianchi) felérnek, végül nem tudtak megragadni a legjobbak között, ráadásul az olasz versenyző defektet is kapott. Az élen álló hármas a teljes versenyt együtt tette meg, apróbb támadások voltak, de az alapvetően gyors tempó miatt senki sem próbálkozott nagyobb akcióval.

Mathieu van der Poel bombaformában – @Bartek Wolinski/RedBull Content Pool

Érdekes volt látni, hogy Schurter leginkább csak teszi a kereket, felfelé még le is szakadozott, de a lejtőkön mindig visszaért. Az első komoly támadás az utolsó kör elején jött, Mathieu ezzel gyakorlatilag el is döntötte a versenyt, magabiztosan nyerte a futamot. Matthias Flückiger lőtávolban maradt ugyan, de meg kellett elégednie az ezüstéremmel. Schurter harmadikként zárt, Avancini 4. lett, míg talán kisebb meglepetésre 5. helyen Daniele Braidot (CS Carabinieri) érkezett legjobb olaszként. A magyarok közül Parti András 44., Palumby Zsombor 92. lett, Dina Márton nem fejezte be a versenyt.

A sorozat jövő héten Svájcban folytatódik.

Magyar eredmények:

Short Track

  • Benkó Barbara (Ghost Factory Racing) – 35.
  • Parti András (TREK Team) – 37.

XCO

  • Schmidel Regina – U23 nő DNF
  • Benkó Barbara (Ghost Factory Racing) – Elit nő 41.
  • Parti András (TREK Team) – Elit férfi 44.
  • Palumby Zsombor – Elit férfi 92.
  • Dina Márton – Elit férfi DNF

 

Bringa Fieszta – Master OB beszámoló, eredmények

Augusztus első hétvégéjén a Bringa Fieszta keretein belül mérték össze erejüket hazánk master országúti versenyzői, a Kincsesbányán rendezett versenyről a legjobbak országos bajnoki trikóval és kupával térhettek haza.

Minden évben Kincsesbánya ad otthont az Országúti Master Országos Bajnokságnak, melyet a Bringa Fieszta betétfutamaként rendeznek. Idén augusztus 4-én került sor a rendezvényre, és a master és elit futamokon felül a Maccabi Európai Játékok országúti versenyét is a Fejér-megyei rendezvény keretein belül rendezték, így a szokottnál jóval nagyobb érdeklődésre tartott számot az idei verseny.

10 órakor az elit férfiak rajtjával kezdődött a verseny, majd 5 percenként következtek az egyre idősebb kategóriák futamai, a végén hölgyekkel. A 17,4 km hosszú dombos körpályán minden futamban izgalmas verseny láthattak a versenyre kilátogatók, minden kategóriában igazi ki-ki meccset hozott a verseny.

Az eredményhirdetésen a legtöbb díjazott két éremmel térhetett haza, mert külön értékelték a Bringa Fieszta eredményét és külön a master országos bajnokságét, az utóbbiban ugyanis csak a licenccel rendelkezők állhattak rajthoz.

Eredmények:

U19
1. Árvai Kristóf (KONTENT-DKSI)
2. Sánta Ármin (KONTENT-DKSI)
3. Polyák Gábor (KONTENT-DKSI)

U23
1. Schneider Sebestyén Ferenc (BVSC-Zugló)
2. Berecz Bence (Lotus Cycling Club)
3. Molnár Gábor (BVSC-Zugló)

Elit férfi
1. Vigh Zoltán (DKSI)
2. Pápai Ádám (Epronex BSS Oil Team)
3. Horváth Tamás (EDO Bike Team SE)

Master1
1. Maximilian Faschina (Team Standert)
2. Tóth Norbert (Saxum KSC)
3. Bokor Attila (Sólyom Team SE)

Master2
1. Antal Attila (Merida Maraton Team-CST)
2. Molnár Tamás (ASE Kerékpár)
3. Horváth Csaba (Focus Team Hungary)

Master3
1. Bakos András (Bakony Bike K.E.)
2. Balogh Lajos (Sólyom Team SE)
3. Takács Péter (Mazsola KSE)

Master4
1. Nagy Attila Picasso (Szingo SE)
2. Benedek István (VKE-NELSON Pepperl-Fuchs Team)
3. Kívés István (Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület)

Old Fit Boys
1. Gál István József (Kerékpársport 2000 SE)
2. Hirth István (Pécsi JKE-Bringa Akadémia)
3. Csaplar Arpad (C.K.Piko Bike)

Elit női
1. Péteri Niké (Fehérvár Cycling Team)
2. Temela Eszter (Fehérvár Cycling Team)
3. Marton Orsolya (FTC)

WMaster1
1. Szekeres Viktória (KTM Team Hungary)

WMaster2
1. Varga Tímea (ASE Kerékpár)
2. Ábel Melinda (BTS SE)
3. Benczés Krisztina (Dr. Bátorfi-Agria Ktk)

WMaster3
1. Budai Katalin (Buruczki Training System)
2. Ducza Valéria (TREK SE)

Részletes eredmények: http://bringafieszta.hu/eredmenyek2019.pdf

Nemzetközi Kerékpáros Béketúra – 2019. Szeptember 21.

A tavasszal elmaradt 30. Nemzetközi Kerékpáros Béketúrát szeptember 21-én rendezik meg, melynek különlegessége, hogy a 65 km-es túra 3 országon is áthalad, Pozsonyból indulva Ausztriát érintve végül Lipóton érkeznek célba a túrán indulók.

A 65 km-es túrára a szervezők minden kerékpárost szívesen fogadnak, a tempó nem lesz feszes, átlagos erőnléttel kényelmesen teljesíthető, sőt még pihenők is be lesznek iktatva. A túra végén pedig a résztvevők a Lipóti termálfürdő szolgáltatásait élvezhetik ingyenesen.

További információk a rendezvény facebook oldalán és a kiírás alján található elérhetőségen!

A részletes kiírás itt olvasható:

A Túra:
Ideje: 2019. Szeptember 21. szombat
Helye: Szlovákia- Ausztria-Magyarország
Résztvevők: Szlovák, osztrák, magyar kerékpárosok (versenyzők, túrázók) korra és nemre való tekintet nélkül.
Rendezők: Starz Bratislava, Nickelsdorfi Polgármesteri Hivatal Szenyor Kerékpáros Szabadidő Sport Egyesület, Mosonmagyaróvári Polgármesteri Hivatal.
Nevezés: 2019. augusztus. 23-tól Mosonmagyaróvár, Kossuth Lajos utca 16., a Szenyor kerékpárboltban (a távolról érkezők a megadott email címen)
Nevezési díj: 3000 Ft
Rajt: 9:30, Bratislava Namerstnie M.R. STEFANIKA (EUROVEA)
Táv: 65 Km
Áthaladási Tervezet:
9:30 Rajt – Eurovea Pozsony
10:15 Jarovce – Határátlépés
11:45 Érkezés Nickelsdorfba
11:45-12:30 Pihenő
12:30 Indulás Nickelsdorfból
12:45 Hegyeshalom- Határátlépés
13:30 Mosonmagyaróvár-Áthaladás
14:30 Cél-Lipót Termálfürdő

Tombola: 15:00
Hivatalos befejezés: 17:00
Részletes ismertetés:
Résztvevők: A Túrán bárki elindulhat, aki műszakilag megfelelő kerékpárral és a határátlépéshez szükséges iratokkal rendelkezik. A túrán részt vehetnek igazolt versenyzők is.
A Magyar részvevőket korlátozott számban kiszállítjuk a rajt színhelyére.
Gyülekezés: reggel 7 órakor a Szenyor Kerékpáros Szabadidő Egyesület Műhelyénél (Mosonmagyaróvár, Pozsonyi út 87.)

A Lipóti termálfürdőben a célba érkezés után a résztvevők ellenszolgáltatás nélkül használhatják a célállomás egész területét.

Tombola: Minden résztvevő a rajtszáma alapján tombolasorsoláson vesz részt. A tombolához szükséges ajándékokat (30 DB) mindhárom ország biztosítja (10-10-10). A három fődíj 3db kerékpár.

Az útvonal biztosítása: Minden ország rendezői saját területen gondoskodnak a rendőri felvezetésre és az útelágazások lezárására szükséges biztonsági és polgárőrökről. A túra útvonalát jól láthatóan az útra festve vagy táblákon jelölik. A rendezvény biztosítása csak a konvojban haladókra vonatkozik az azt elhagyók kötelesek a kerékpárutakat használni. A rendőrség kérésére több kényszer pihenő előfordulhat a könnyebb biztosítás érdekében, mivel a nagy létszám miatt a mezőny nagyon széthúzódik. Minden résztvevő a saját felelősségére indul a túrán. Fejvédő használata ajánlott de nem kötelező. A Rendezők az esetleges balesetekért, sérülésekért felelősséget nem vállalnak.

Az egész Túra folyamán a sebesség limitált! Ez kb 20Km/h! Tehát, aki versenyezni szeretne, az ne hozzánk jöjjön!
Kísérés: A Túra útvonalán a résztvevőket teherautó, személyautók, autóbuszok kísérik, megfelelő egészségügyi és szervizhez szükséges személyzettel.

Információ: Tóth István +36303259952 
Email: egon.toth@freemail.hu

Csúcs országúti gumi 10ezer Forint alatt? – Mitas Syrinx tartós teszt

A Mitasról többnyire a mountainbike külsők jutnak eszébe a bringásoknak, ami nem véletlen, hiszen ezen a területen végez erős marketing tevékenységet a gyártó, viszont tudni kell, hogy az országúti vonalon is jelen vannak, és nem csak alap gumikkal, hanem a felső kategóriában is kínálnak külsőket. Ezek közül az egyik legjobb országúti külsőjük, a Syrinx érkezett hozzám tesztre a szezon elején, amit azóta is folyamatosan használok. Lássuk mit tud!

2018 őszén jelent meg cikk nálunk a Mitas országúti gumikról, akkor figyeltem fel én is az Syrinxre, jeleztem is a hazai forgalmazónak, hogy szívesen tesztelnék a Racing Pro verzióból egy párat, mert a leírás alapján elég jónak tűnik, főleg ezért az árért.

Egyébként a Mitas név hallatán országúti külsőkből eddig nekem is mindig az egyszerűbb, belépő kategóriás külsők jutottak eszembe, amiket nem szívesen választottam volna magamnak edzeni, versenyezni, ami nem meglepő, hiszen nem arra tervezték őket, hanem inkább városi vagy hétköznapi használatra valók. De a Racing Pro verziók teljesen mások, csak a „mintázat” azonos, már ha lehet ilyenről beszélni egy országúti gumi kapcsán, magas, 127 tpi-s szövetsűrűség, Silica Medium Compound gumikeverék és Weltex+ defektvédelem jellemzi őket.

Egy kis elmélettel folytatnám.
A Silica Medium Compound egy olyan speciális gumiösszetétel, ami száraz és nedves körülmények között is jól működik és emellett lassan kopik.
127 tpi szövetsűrűség: Minél magasabb a szövetsűrűség annál könnyebb a külső, mivel kevesebb gumit kell felhasználni a készítésekor. Ezenfelül jobban tart a külső, nem nyúlik meg olyan könnyen, viszont a kevesebb gumi miatt hajlamosabb megsérülni az oldalfala, ezért jó, ha rendelkezik valamilyen speciális védelemmel, lásd eggyel lejjebb.
Weltex+: Egy rendkívül tartós gumírozott szövet, magas sűrűségű polimer szálakkal, mely a teljes külső gumit védi. Magas rugalmassága és elhanyagolható tömege révén növeli a kopással szembeni ellenállást, melyet elsősorban a carbon felnik pereme okoz.

Az elmélet után nézzük, hogy milyen a valóságban a Syrinx!
Egy pár 25-ös Mitas Syrinx Racing Pro érkezett hozzám, a kicsomagolás után az volt az első dolgom, hogy feltegyem őket a mérlegre. A gyári adat 240 gramm, amit majdnem hoznak a tesztpéldányok is, az egyik 237, a másik 238 grammot nyomot a mérlegen, ami nagyon jó sok gyártó a valóságban mért +-10%-os szórásához képest. Bár a Mitas gumiknál már megszoktuk, hogy tényleg olyan nehezek, mint amit a gyártó rájuk ír.

Kézbe véve az oldalfala érdekelt még nagyon Syrinxnek, nagyon sokat el tud árulni a gumiról az oldalfal vastagsága, mert a papírvékonyak többnyire hamar kiszakadnak, ha bármi behatás éri őket, kíváncsi voltam, hogy mennyire érezhető a Weltex+ védelem benne. Nagyon, tapintva is érezhető, hogy van benne oldalfalvédelem, sokkal erősebb, mint egy normál külsőé, viszont meglepő módon nem társul hozzá tetemes tömeg, maximum 20-30 grammal nehezebb, mint egy védelem nélküli külső.

A másik fontos dolog még a használat előtt lemérni, hogy a 25-ös gumi valóban ilyen széles-e, vagy a gyártó csak ráírta. 15 mm-es belső szélességű felnire tettem fel a Syrinxet, felfújtam 7 barra és lemértem tolómérővel, pontosan 25 mm széles volt. Apropó a felszerelés, minden szerszám nélkül könnyedén ment a szerelés és levenni is könnyedén le lehet kézzel, szerelhetőségre nálam a maximális pontot kapja. Ezenkívül felfújás közben sem kell igazgatni vagy túlfújni, hogy a helyére pattanjon, minden a legnagyobb rendben van vele, és azt gondolom már mondanom se kell, hogy egyenesen fut.

Egy negatívumot tudok említeni vele kapcsolatban, hogy a futófelület közepén nem igazán szép az „illesztés”, ez inkább persze csak esztétikai hiba, csak akkor is ott van.

Menet közben

Áprilisban, amikor megkaptam, felraktam a legtöbbet használt kerékszettemre és azóta le sem vettem őket, ez már magában sokat elárul… Eddig több mint 5000 km-t futottak problémamentesen.

Mivel az érzékeim egy laborvizsgálathoz képest erősen elmaradnak, ezért azt nem tudom megmondani, hogy adott sebességnél mennyi wattot nyerünk vagy veszítünk a Syrinxszel, vagy azt hogy esőben hány centivel lesz rövidebb a féktávunk, viszont a tapasztalataimat el tudom mesélni.

Használat közben nem volt érezhető, hogy lassabb lenne, mint egy hasonló kategóriás külső, pedig általában mindig felsőkategóriás gumikkal járok és a Syrinx nem lógott ki erősen lefelé gurulásban. Számomra pozitív tulajdonsága, hogy nagyon jól tapad, nagyon szépen lehet döntögetni kanyarban, ebben az egyik legjobb külső, amit eddig használtam, nem tudom hogyan csinálták, de tényleg nagyon jó. És a másik, nedves körülmények között is kifejezetten jó, valószínűleg nem véletlenül van rajta az oldalfalán a napocska és az esőfelhő logója is. Esőben is bátran lehet vele menni, bár én életem egyik leghosszabb aszfalton csúszását hoztam vele össze, annyira biztonságban éreztem magam ezeken a gumikon, hogy az egyik kifelé dőlő kanyarra úgy rádöntöttem esőben a bringát, mint ahogy szárazon szoktam és egy szép esés lett a vége. Tehát azért vannak korlátai, hiába érezzük, hogy nagyon jól tapad, csak ésszel 🙂

Nem kopik extrémen gyorsan, ez a fent említett 5000+km-ből is látszik, de azért kopik, szerintem a hátsót 6-8ezer km után már érdemes lesz cserélni, nem fog elkopni teljesen, de már szögletes lesz a felülete. Persze vannak olyanok, akik szövetig koptatják a gumijukat, ők lehet az említett számokat meg tudják duplázni.

Defektem nem volt vele, pedig tényleg használtam mindenhol, mentem vele kavicsos úton, földúton és sehol nem kíméltem, nem sikerült kárt tennem benne. A használat persze már észrevehető rajta, látszik, hogy a Weltex+ defektvédelem már jó párszor megmentette az oldalfalat. A futófelület egyébként nem igazán sérülékeny, komoly sérülés nincs rajta, pedig nagyon sokat kapott már.

A Silica Medium Compound összetételnek egy hátránya van, sajnos gyorsan öregszik, a mintázatnál már repedezik a gumi és az oldalfalról is hullanak le a feliratok, amik gumival lettek rányomva. Az utóbbi mondjuk túl sokat nem befolyásol, de az előbbinél ha nagyon megnőnek a repedések akkor könnyebb lesz vele defektet kapni. Így a gumit elnézve azt mondanám, hogy két szezonnál többet biztos nem megy el, bár ennyi idő alatt azért illik elkoptatni egy országúti gumit.

Kinek ajánlanám?
Azoknak, akik egy olyan országúti gumit keresnek, ami minden körülmény között megbízhatóan teljesít, legyen szó akár poros vagy vizes aszfaltról. Ezenkívül lehet vele edzeni és versenyezni is, ráadásul nem kerül egy vagyonba. Nagyon jó ár-érték arányú országúti külső.

Ajánlott fogyasztói ár: 7990 Ft
További információk:
www.mitas.co.hu
Mitas Hungary Facebook