Home Blog Page 293

Az aktuális junior Európa-bajnok és a korosztály legnagyobb sztárja is rajthoz áll a magyar világkupa-futamon

Ahogyan érkeznek a nevezések a Visegrad 4 Juniors világkupára, úgy kezd körvonalazódni a mezőny összetétele, amelyben a jelenkor egyik legnagyobb tehetsége, a német Marco Brenner mellett az aktuális Európa-bajnok, az ukrán Andrii Ponomar is ott lesz.

Az ifjúsági világkupa-sorozatban a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) a nemzeteket rangsorolja, amelyek közül a 2019-es szezon végén Németország zárt az élen toronymagasan, több mint hatvan ponttal megelőzve az Amerikai Egyesült Államok fiataljait. Ennek a német csapatnak a legeredményesebb és egyben legifjabb tagja volt Marco Brenner, aki az előző idényben egymaga több pontot szerzett, mint a kilencedik helyezett Csehország.

Brenner a mögöttünk hagyott szezont húsz győzelemmel abszolválta, a Nemzetek Kupájában nyerve a svájci Tour du Pays de Vaud szakaszversenyét és a luxemburgi GP Général Patton egynaposát. Nem mellékesen megszerezte a német junior időfutam- és mezőnyverseny, valamint a cyclo-cross nemzeti bajnoki címeket is. Tehetsége kiaknázatlan, ezért a Team Sunweb WorldTour csapata már most négyéves megállapodást kötött vele, amely 2021-től a 2024-es szezon végéig szól.

A német kiválóság mellett az aktuális Európa-bajnok, az ukrán Andrii Ponomar is rajthoz áll Magyarországon. A tizenhét esztendős bringás egy top 10-es hellyel nyitotta az előző szezont, mégpedig az utánpótlás Párizs-Roubaix-n, amely a korosztály legnagyobb presztízzsel bíró egynaposa, majd szakaszt nyert a Trophée Centre Morbihan és az LVM Saarland Trofeo világkupa versenyeken is.
A pontot az i-re a hollandiai Alkmaarban megrendezett Európa-bajnokságon tette fel, ahol a 115 kilométeres mezőnyverseny során, egy remek támadás végén, közel fél perc előnnyel célba érkezve szerezte meg az Európa-bajnoki trikót.

Németország mellett Ukrajna is a legerősebb sorával nevezett a világkupa-futamra, de a kiemelt nemezetek közül már Csehország és Norvégia is megerősítette részvételi szándékát.

A nemzetközi korosztályos sorozat először látogat hazánkba, amely közel száz év után rendezhet ismét világversenyt a sportág történetében. A Nations’ Cup futamain válogatottak és regionális csapatok vesznek részt. A hazai viadal három országúti mezőnyszakaszból és egy egyéni időfutamból áll majd augusztus 26. és 28. között.

A versennyel kapcsolatos további információk, érdekességek a Visegrád 4 Juniors magyar futamának hivatalos honlapján (https://www.visegrad4juniors.hu/) találhatók.

Elhunyt Bicskey Richárd 33-szoros magyar bajnok pályakerékpáros

A Furmen–Bicskey kettős (felül) a Millenárison

84 éves korában hunyt el Bicskey Richárd 33-szoros magyar bajnok pályakerékpáros, aki pályafutása során számos sikert ért el, mint például 1964-ben a tokiói olimpián 5. helyezést szerzett tandemben.

Budapest, 2007

Szomorúan értesültünk arról, hogy Bicskey Richárd 84 éves korában, 2020. Június 21-én eltávozott az élők sorából, de a sikeres és olykor szerencsétlen tényezők által befolyásolt pályafutásának köszönhetően beírta magát a kerékpársport történelmébe, és örökre emlékezni fogunk rá.
(Több, mint egy évtizeddel készítettünk interjút Bicskey Richárddal, ahol a karrierjéről mesélt, melyet ide kattintva olvashattok.)

Bicskey Richárd a Tipográfia – Szabad Nép csapatában kezdett kerékpározni, pályafutása gyorsan felfelé ívelt, 1954-ben 18 éves korában már a felnőtt válogatott volt és megnyerte az első hegyi bajnokságát is. Később már szinte csak pályán versenyzett és ott érte el a sikereit, 33 magyar bajnoki címet szerzett. Az 1956-os melbourne-i olimpiáról a forradalom miatt lemaradt, viszont Furmen Imrével (tandemes társával) kimentek Párizsba versenyezni, ahol szintén győzelmeket értek el, Bicskey Richárd francia amatőr sprint bajnok lett. 1957-ben visszatértek és Magyarországon folytatták a versenyzést.

Útban a bajnoki győzelem felé - elöl a Tipográfiás Bicskey-Habony páros
Útban a bajnoki győzelem felé – elöl a Tipográfiás Bicskey-Habony páros

Ezután Bicskey Richárd 1958-ban EB 2. helyezést szerzett 4000 méteres csapatüldözéses versenyben, 1964-ben a tokiói olimpián tandemben az 5. lettek Habony Ferenccel, bár jó esélyük volt az aranyra is, de szerencsétlenül alakultak számukra a dolgok. Még ebben az évben világbajnokságon 4000 méteres csapatban 10. helyezést ért el a magyar válogatott tagjaként. 1967-ben az amszterdami VB-n ismét tandemben szerzett 5. helyet Habony Ferenccel, majd 1968-ban visszavonult és edzőként kezdett dolgozni a Tipográfiában, ahol edzőjükhöz hasonlóan a versenyzői szintén számtalan győzelmet szereztek.

Bicskey Richárd jelentősebb eredményei:

Magyar bajnokságok (összesen 33 győzelem):
Országúti hegyi: 1954, 1956
Országúti hegyi csapat: 1956
1000 m: 1961, 1966
4000 m egyéni: 1959
4000 m csapat: 1960, 1961
Páros: 1954, 1956, 1963, 1965, 1967
Pont: 1955, 1958
Sprint: 1956, 1958, 1959, 1960, 1961, 1962, 1964, 1965, 1966
Tandem: 1958, 1959, 1960, 1961, 1962, 1963, 1964, 1965, 1967

Nemzetközi eredmények:
1957 – Nemzeti Pályabajnokság, Párizs – Francia amatőr sprintbajnok
1958 – Európa-bajnokság, Forst – 2. 4000 m-es csapat üldözőversenyben
1964 – Olimpia, Tokió – 5. tandem, Habony Ferenccel
1964 – világbajnokság, Párizs – 10. 4000 m-es csapat üldözőversenyben
1967 – Világbajnokság, Amszterdam – 5. tandem, Habony Ferenccel

Nyugodj békében!

 

 

 

Everesting: Kemény munkával elérheted a céljaidat

Egy válogatott parakerékpáros blogját olvashatjátok most, Szénási Péter egy nem mindennapi kihívásra készül, hamarosan megcsinálja a manapság oly népszerű Everestinget. Az első bejegyzésben a céljairól és a felkészüléséről mesél. 

„Kedves Olvasók!

Talán néhányan ismernek, de a többségnek illendő lenne bemutatkoznom. Szénási Péternek hívnak, parakerékpáros vagyok. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy a születési rendellenességem miatt tagja lehetek a Magyar Parakerékpáros válogatott keretének. Azért tartom magam szerencsésnek, mert eme hiányosság nélkül soha nem húzhattam volna fel a válogatott mezt. Inkább elhivatott, mint tehetséges kerékpárosnak gondolom magam.

Elhivatott kerékpárosként mindig is vonzottak a kihívások. Ezek közül napjaink legfelkapottabb kihívása az Everesting. Ennek szabályai pofon egyszerűek, de kellően kegyetlenek is. Egy adott napon egy Strava szegmenst annyiszor kell teljesíteni hogy a Mount Everest szintkülönbségét teljesítsük.

8848 méter szintkülönbség egy nap alatt nem egy átlagos vasárnapi tekerés egy átlagkerékpáros számára. Profik számára is kihívást jelent főleg emiatt megy a harc a leggyorsabb teljesítés címéért. 
Erre való felkészülésemet szeretném bemutatni. Emellett szeretném támogatni a Végtaghiányos gyermekekért alapítvány munkáját.
https://vegtaghiany.hu/

Az alapítvány a végtaghiánnyal született gyerekeket, szüleiket, és a gyerekek hétköznapi életbe való beilleszkedését segíti. Édesanyám is sok segítséget kapott tőlük a műtétemkor.

Célom elsősorban az lenne, hogy bemutassam a gyerekeknek, hogy kitartó munkával, edzéssel ők is elérhetik a céljaikat, akár az Everestet is megmászhatják. Illetve, hogy ezáltal gyűjtsek adományt az alapítványnak a gyerekek támogatásához.

Edzések:

Ha szeretnéd teljesíteni a kihívást akkor sokat kell menni, lehetőleg hegyen. Heti öt óra edzés mellett nehéz felkészülni egy várhatóan 13-14 óra tekerésre.

A felkészüléshez több hasznos cikket videót olvastam, láttam a témában, ezeket is szeretném megosztani. Talán az egyik legfontosabb segítség kicsit technokrata beállítottságú embereknek ez a link:
https://everesting.cc/app/lap-calculator/

Itt kiszámolhatod hány kört kell tenned a kiválasztott szegmensen. Beállíthatod a felfelé és a lefelé átlagsebességedet. Láthatod a tekeréshez szükséges kalória és watt adatokat. Ilyen hosszú tekerésnél a watt terhelést célszerű az FTP 70 %-a körül tartani. Ennél magasabb terhelés esetén a szénhidrát raktárak kiürülését vélhetően nem tudod kompenzálni a bevitt kalóriákkal és ahogy “Sipi bácsi” mondaná biztosan fejen vág a kalapácsos ember. A kalória adatok az energia visszatöltésénél lehetnek érdekesek, mert enni itt kell, sokat. Sima izotóniás italokkal nem pótolható az elvesztett energia, zsírból pedig a szervezet nem tudja a kalóriákat pótolni. A hosszú edzések pontosan a zsíranyagcsere javítására szolgálnak minél több kalóriát tudj nyerni a rajtad lévő végtelen zsír energiaraktárakból.

Sok rizsa után hogyan is nézett ki az első felkészülési edzésem (2020.06.04.):

Az edzésen négy irányból támadtam meg a Kékestetőt. 200 km alatt 4800 m szintet másztam 10 óra alatt.

Az erőbeosztás jól sikerült, kb. 5 %-kal csökkent csak a végére a leadott wattok száma. Azonban az elfogyasztott kalóriák számát alul becsültem. A magammal vitt 10 müzli és 2 fehérjeszelet nem volt elegendő. Eddig nem nagyon gondoltam volna hogy az utolsó mászás előtt elfogyasztott két csomag ropi is életmentő tud lenni, amelyet egy bezárt étteremből kaptam.

Következő hetekben szeretnék 6000 méter szintet teljesíteni, több kalóriát elfogyasztva okulva az első tekerés tapasztalataiból.”

Szezonnyitó Kerékpárverseny Szombathelyen

Úgy hozta az élet, hogy a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület hagyományos Szombathelyi Kerékpáros Csapat Időfutam Versenye lett Magyarországon a szezonnyitó.

Az eddigi versenyek a többségében 30 fok fölötti hőmérséklettel vésték be magukat a versenyzők és a rendezők emlékezetébe. Most azonban 20 fok alatt, esőtől fenyegetve és erős lökésekkel kísért, váltakozó irányú széltől tépázva folyt a verseny. Ezzel együtt nagyszerű volt a hangulat, mindenki ki volt éhezve a versenyzésre. 15 férfi és 4 női, összesen 19 csapat állt rajthoz 2, vagy 4 fős összeállításban.

Csapatlétszámtól függetlenül nemenként az abszolút bajnokok külön díjazásban részesültek: A Sólyom Team 1-es csapat megvédte tavalyi bajnoki címét, míg a hölgyeknél a Fehérvár Cycling Team először indult és győzött Szombathelyen.

A Team KKE AlpokCycles és Vasi Tri Wonder Women lett a hazai leggyorsabb férfi illetve női formáció.

A képen a Vasi Tri Wonder Women. Rózsaszín sisakban városunk sportikonja Kálovics Anikó.

Kívés István versenyigazgató: „Teljesen meghatódtam, hogy ekkora létszámban (57 fő) és ilyen sok helyről érkeztek résztvevők. Amatőr versenyzőknél egy jó csapat összeállítása komoly kihívás, igényli a rendszeres közös edzést és nem is mindig sikerül az összhangot megtalálni. Négy erős ember még nem csapat. Fontos egy vezéregyéniség, akire mindenki hallgat. Annak is nagyon örülök, hogy a Szombathelyi Biciklisek Klubja is több csapattal volt érdekelt. A négy női team pedig igazi slusszpoén. Rendező kollégáimnak köszönöm a munkát. Rutinjuk és precizitásuk révén az idén is versenyezhettem a versenyünkön.
A rendező Szombathelyi Egyetemi SE mellett támogatta a versenyünket a Metrinwest Kft, a Hétforrás Zrt.és a Szombathelyi Intersport. Nekik is nagy nagy köszönet.”

Eredmények:

Abszolút férfi:
1. (F4) Sólyom Team I. 28:27
2. (F4) Mazsola KSE 29:52
3. (F2) Fillari Team Budaörs 29:54

Férfi 4 fős:
1. Sólyom Team I. 28:27
2. Mazsola KSE 29:52
3. Team KKE AlpokCycles 30:54
4. Old Boys 31:26
5. Talán sikerül végigmenni 32:07
6. Sólyom Team II. 33:28
7. AdhoCrono 34:45
8. Aszfaltcápák 36:02
9. Öveket becsatolni 36:35

Férfi 2 fős
1. Fillari Team Budaörs 29:54
2. Sebaj 32:45
3. Road Riders 33:35
4. Monster 36:40
5. SZoESE (monoKiwi) 36:50
6. Csigabigák (Otto-mono) 38:1

Abszolút női:
1. (N2) Fehérvár Cycling Team 34:39
2. (N4) Vasi Tri Wonder Wom 37:52
3. (N4) A Nők 41:47 bronz

Női 4 fős
1. Vasi Tri Wonder Women 37:52
2. A Nők 41:47

Női 2 fős
1. Fehérvár Cycling Team 34:39
2. Ballábasok 46:42

Leggyorsabb Hazai férfi csapat: Team KKE AlpokCycles 30:54
Leggyorsabb Hazai női csapat: Vasi Tri Wonder Wom 37:52

Roglic nyerte a szlovén országúti bajnokságot

Európa első 2020-as országúti nemzeti bajnokságát Szlovéniában rendezték a hétvégén, amit izgalmas csatában Primoz Roglic nyert meg Tadej Pogacar előtt.

Fotó: Team Jumbo-Visma

A szlovén kerékpáros szövetség június elején érdekes bejelentést tett, míg Európában még sok helyen a koronavírussal küzdenek és az UCI által ajánlott augusztus végi időpontot is korainak tartják, addig a szlovénok az eredeti időpontnak megfelelően rendezik az országúti nemzeti bajnokságukat, azaz június utolsó hétvégéjén, pontosabban 2020-ban egy héttel korábban, amit eredetileg az olimpia miatt hoztak előre. Azzal érveltek, hogy ebben az időszakban minden nagy versenyző otthon tartózkodik, így teljes mezőnnyel tudják megrendezni a versenyt amire mostanában nem volt példa náluk, és mivel Szlovéniában a járványt gyakorlatilag teljesen sikerült még kezdő stádiumában megállítani, ennek köszönhetően az intézkedések is megengedik az OB rendezését. Így történt, hogy június 21-én a legnagyobb szlovén nevek mind rajthoz álltak egy 2020-ban egyedülálló eseményen.

A férfi mezőnyre 146 km várt, mely 6 körből és a végén egy 8 km hosszú átlag 7,9 %-os emelkedőből állt, ezzel biztosítva, hogy 2020-ban a legerősebb szlovén fogja nyerni a nemzeti színű mezt. A körözés közben a Ziga Horvat (Adria Mobil), Jan Tratnik (Bahrain McLaren), Nik Cemazar (KK Kranj) és Matic Groselj (Ljubljana Gusto) négyese szökött meg, és az előnyük a két percet is elérte. A szökevények közül először Horvat, majd Groselj szakadt le, és végül csak Tratnik és Cemazar tudta megkezdeni a mindent eldöntő hegyet előnnyel a Primoz Roglic, Tadej Pogacar, Janez Brajkovic, Matej Mohoric üldözők előtt. Gyorsan kiderült, hogy Roglic és Pogacar kilógnak a mezőnyből, hamar bedarálták a szökevényeket a hegyen és együtt érkeztek az utolsó 2 km-re. Roglic a végén lerázta a hátsó kerekén lógó Pogacart és végül 10 mp előnnyel nyerte a szlovén bajnokságot. A harmadik helyen Mohoric ért célba 39 mp hátránnyal.

A nőknek 68 km volt a penzum az ob-n, ahol két kört és az említett emelkedőt kellett teljesíteni. Itt az Ale BTC Ljubljana versenyzője Ursa Pintar bizonyult a legjobbnak, aki 14 másodperccel verte Kela Spernt, míg a harmadik helyezett Urska Zigart már több, mint 9 percet kapott az elsőtől. A verseny alakulásáról túl sok információnk nincs, valószínűleg az első két versenyző szökésből ért haza, akiket hátul nem üldöztek.

Bérelj elektromos autókat, majd vedd meg, amelyik tetszik

Javaslom, hogy vásárlás előtt bérelj elektromos autókat, és válaszd ki, hogy melyik számodra a legjobb. Ha így teszel, akkor garantáltan jó autót fogsz vásárolni, mert lesz időd kipróbálni minden kiszemeltet.

Meglesz a lehetőséged arra, hogy ráérezz mindegyikre, hogy megtudd, melyik kényelmes, melyik kevésbé, és melyik elégíti ki legjobban az igényeid. A hab a tortán, hogy van, ahol még a bérleti díjat is beszámítják a vételárba. Lássuk, mire is gondolok!

Ennél könnyebb dolgod még soha nem volt

Ha autót szeretnél bérelni, akkor arra számos lehetőséged van már nagyon régóta. Viszont arra, hogy elektromos autók közül válogathass, hogy melyiket szeretnéd kibérelni, a közelmúltig nem sok esélyed volt. Mostanra viszont, hála a 101 EV Park bérautóinak, számos opció közül választhatsz, ha kipufogófüst-mentesen szeretnél autózni. Ennél könnyebb dolgod még soha nem volt, ha ki szeretnél próbálni egy Tesla Model 3-at vagy egy Volkswagen ID.4-et. 

Függetlenül attól, hogy mi a célod a bérléssel, kiváló lehetőség ez számodra, hogy akár órákon belül beülhess egy elektromos autóba.

Bérelj elektromos autókat, hogy könnyebben dönthess

A legjobb dolog a világon az autóbérlés, ha épp kocsit vásárolnál. Épp ezért olyan jó, hogy a 101 EV Parknak hála immár elektromos autókat is bérelhetsz kedvedre. Ezzel majd garantáltan meg tudod hozni a megfelelő döntést, ha eddig bizonytalan lettél volna. Ez nem olyan, mint az élményvezetés… Itt nem beleülsz, gyorsulsz egy-két alkalommal, majd kiszállsz. Itt valóban lesz lehetőséged megismerni, illetve kiismerni a járművet.

Ha még egyáltalán nem tudod, hogy milyen típus érdekel, akkor is óriási segítség lesz, hogy több gyártó modelljébe beülhetsz. Megismerheted a különbségeket a belső térben, letesztelheted, hogy a család hogyan fér el az egyes autókban, hogy viselkedik hosszabb távon.

Ha határozott elképzelésed van, hogy a Tesla Model 3-at szeretnéd, csak a változatok között vacillálsz, akkor is hatalmas segítség lehet. A 101 EV Parknál ugyanis van lehetőséged kipróbálni a Tesla Model 3 három különböző típusát is. Béreld ki a Standard Range+-t, a Long Range változatot és a Performance-t is 1-1 napra. Garantáltan rá fogsz jönni, hogy melyiket is szeretnéd valójában.

A legjobb ebben az egészben nem is az, hogy ha valamelyik bérelt modellt megvásárolod, akkor beszámítják a teljes bérleti díjat. Hanem az, hogy mivel ültél a kiválasztott modellekben, ezért garantáltan jó döntést fogsz hozni a vásárlásnál. Ennél biztosabb döntéselőkészítésről nem is álmodhatnál.

A kellemest a hasznossal

Nem elég, hogy kipróbálhatod álmaid elektromos autóját, még jól is fogod érezni magad közben. Ráadásul akár össze is hangolhatod az egészet egy eseménnyel is, mint pl. esküvő, céges rendezvény, szülinap, bármi. Így egyszerre tudod tesztelni az autót, és fel is tudod használni más célokra is. Például esküvői fotózás vagy menőzés a kollégák előtt.

Alex Zanardi súlyos balesetet szenvedett kerékpárral

Alex Zanardi (facebook)

Az egykori Forma1-es pilóta és négyszeres paralimpiai bajnok Alex Zanardi egy olaszországi kerékpárversenyen egy teherautóval ütközött, melynek következtében súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

Alex Zanardi (facebook)

Alex Zanardi neve nem csak kerékpáros körökben ismert, hiszen az autósport világából sokan ismerhetik az olasz pilótát. Zanardi a Forma1-ben és több autóverseny sorozatban is megfordult nem is eredménytelenül, például a CART sorozatban az összetett győzelemig vitte. 2001. szeptember 15-én a lausitzringi versenyen súlyos balesetet szenvedett, melynek következtében elveszítette két lábát, gyakorlatilag orvosi csoda volt, hogy túlélte ezt a balesetet, a szakkönyvek szerint meg kellett volna halnia annyi vért veszített. Az olasz versenyző elszántságát jól mutatja, hogy 2003-ban már speciálisan átalakított autóban újra versenyezni kezdett, majd a saját maga által tervezett protézissel megtanult újra járni és a túraautóban is versenyzett.

Handbike-kal – 3 kerekű kézzel hajtható kerékpár – maratonokat is teljesített és 2012-ben már ott volt az olasz válogatott színeiben a londoni paralimpián, ahol két aranyérmet szerzett. Ezt 2016-ban Rióban újra meg tudta ismételni.

Azóta sem hagyott fel Zanardi a handbike versenyzéssel, folyamatosan készült. A napokban az Obiettivo Tricolore para-sportolóknak szervezett versenyen, ahol szintes pályát kellett teljesíteni az indulóknak, az egyik lejtőn elveszítette az irányítást a handbike fölött és átsodródott az út túloldalára, ahol egy teherautóval ütközött. A sisak a fejéről lerepült és súlyos fejsérüléseket szenvedett. A szemtanúk állítása szerint mikor a mentők kiérkeztek még eszméleténél volt. A kórházban megműtötték, az állapota egyelőre stabil.

Zátonyra futott üzlet: Az óriási bejelentés után nincs új főszponzor a Mitchelton Scottnál

Múlt héten jelentették be, hogy a Mitchelton-Scott csapata július 1-től Team Manuela Fundacion néven fog versenyezni, egyből kezdődtek a találgatások, hogy csak névadó szponzornak érkezett a non-profit alapítvány vagy megvették a csapat licencét is, aztán a két fél egymásnak ellenmondó nyilatkozatokat tett és végül tegnap érkezett a hír, hogy semmi nem lesz az üzletből.

Óriási hír volt múlt héten, hogy a Mitchelton-Scott, ahol Peák Barnabás is versenyzik, július 1-től 2021 végéig Team Manuela Fundacion néven folytatja. Több kérdést felvetett ez a bejelentés, mert az ausztrál WorldTour csapat eddig lényegében Gerry Ryan (tulajdonos) hobbija volt, – hozzáfűződik a GreenEdge Cycling létrehozása (a csapat korábbi neve) és a Mitchelton is az ő tulajdona – , és nem lehetett tudni, hogy szabadulni próbál szeretett hobbijától vagy csak egy komoly névadószponzort talált. Ezenkívül felmerült az a kérdés, hogy a Manuela Fundacion non-profit alapítványként miért akar szponzorálni egy WolrdTour csapatot, eddig túl sok sikeres akciójuk nem volt a sport világában.

Mindkét fél nyilatkozott és meglepő módon ellentétes vélemények születtek. A Manuela Fundacion elnöke Francisco Huertas úgy nyilatkozott, hogy megvették a csapat licencét és 2021-től már spanyol bejegyzésű, granadai központtal rendelkező csapatként vágnak neki a szezonnak. Gerry Ryan viszont azt mondta, hogy csak a névadó szponzorságról volt szó és esze ágában sincs megválni a csapatától, de eddig nem is találkozott Huertas Úrral és még nem írtak alá semmit.
Ezután a tegnapi napon a GreenEdge Cycling közleményben jelentette be, hogy mégsem kötnek szerződést a Manuela Fundacionnal és továbbra is Ryan fogja biztosítani a működéshez szükséges anyagiakat. A múltban a médiában megjelent hír, hogy a koronavírus új kihívások elé állította a cégcsoportot, ezért a versenyzők fizetését 70%-kal csökkentették, viszont most a tulajdonos ígéretet tett arra, hogy a szezon beindultával a női és a férfi csapat tagjai egyaránt megkapják a teljes fizetésüket. Ennek ellenére az anyagi problémák nem tűntek el, továbbra is szponzorokat keres a Mitchelton-Scott.

 

Bringázz te is a Team Bahrain-McLaren felszerelésében

Legtöbbször a professzionális verseny-csapatok felszerelése egyedi megoldásokkal és igények szerint készülnek, hogy a versenyzők a lehető legtöbbet kihozhassák magukból egy-egy megmérettetésen. Ezek a felszereltségek pont ezen speciális kialakítások miatt sokszor nem érhetők el az átlag sportolók számára, ám a Team Bahrain-McLaren protour országúti csapat egyik fő technikai beszállítója most lehetőséget nyújt, hogy te is pont ugyanolyan felszerelésben tekerhess, mint a legnagyobbak!

A több mint 30 éves olasz Rudy Project több éve kiemelt technikai partnere a csapatnak, mely együttműködés révén most a csapat tagjai által használt sisak és szemüveg elérhető bárki számára – ezen termékeken nincs módosítás a versenyeken használtakhoz képest!

Éld át te is a profi versenyzők által is használt szemüvegek és sisakok komfortját és teljesítménynövelő hatását!


SPECTRUM SISAK
Egyedülálló összhangot nyújt a komfort, a fejvédelem és a könnyű súly tényezők között. Forradalmi dinamikus formájának része a három részes polikarbonát héj, amit szinte láthatatlanul illesztettek az EPS habréteghez. Airframe-szivacsozása és szellőzőnyílásainak, valamint a sisakon belül kialakított csatornák révén utolérhetetlen kényelmet nyújt versenyzés közben is.

Tulajdonságok:
– dupla InMold-héjszerkezet
– CE 89/686 EEC, EN 1078, CPSC 12.03, AS/NZS 2063 tanusítványok
– matt festésű
– 15 szellőzőnyílás
– Airframe-szivacsozás
– csatos állhevederpánt
– függőlegesen is állítható racsnis tarkórögzítés
– normál- és bogárhálós szivacsozás tartozéka
– cserélhető, mosható szivacsozás
– szemüvegtartó kialakítás a sisak hátulján
– fényvisszaverő elemek a tarkó résznél
– egy év garanciával
– S (51-55 cm), M (55-59 cm), L (59-62 cm) méretekben
– 220-240-260 gramm

Team Bahrain-McLaren Edition
fogy.ára: 59 900 forint

DEFENDER SZEMÜVEG
1992-ben jelent meg először az AGRESSOR modell, mely rövid időn belül az olasz cég ikonikus modelljévé vált. A most debütáló DEFENDER modell ezen régi modellünk inspirációja alapján készült úgy, hogy napjaink legmodernebb és legfejlettebb megoldásait tartalmazza, ezáltal utolérhetetlen kényelmet és szemvédelmet nyújtva viselője számára.

Tulajdonságok:
– magas (7) bázisgörbületű keret
– Grilamid alapanyagú, rendkívül erős és rugalmas keret
– keretbe integrált extra szellőzőnyílások
– lencsébe integrált extra szellőzőnyílások
– nedvességre is tapadó gumírozások a szárvégeken és az orrnyergen
– arcra alakítható szárvégek és orrnyereg
– lencse-élvédő gumírozás
– cserélhető lencse
– cserélhető alkatrészek
– Multilaser Orange lencsével (fém-oxidos bevonatú polikarbonát lencse, 21,9% fényáteresztési tartománnyal, 2-es UV szűrőkategória, UV400 védelem)
– ajándék keménytokkal és mikroszálas törlőkendővel
– 2 év garanciával
– dioptriázható
– opcionálisan elérhető Custom Kittel (szárgumi+szárlogó+bumper+keretlogó) egyedivé alakítható

Team Bahrain-McLaren Edition
fogy.ára: 59 900 forint

Ezen modellek csapatszínezésű változatai csak limitált darabszámban érhetők el – mely termékeket megtalálod a Rudy Project hazai forgalmazójának webshopjában, illetve bemutatótermében.

www.rudyproject.hu

Június 28-án Miskolcon startol a „B-MTB SERIES 2020.” Olimpiai Cross Country versenysorozat

A 2015-ben Borsod MTB Bajnoka néven életre hívott sorozat szervezői a nyári szünetben rendezik meg az idei év versenyeit, ahol kiemelt hangsúlyt kapnak az utánpótlás korcsoportos versenyzők, illetve a szakággal most ismerkedő bringások is.

A B-MTB Series 2020. sorozat – korábbi nevén Borsod MTB Bajnoka – amatőr hegyikerékpáros bajnokság XCO (Olimpiai Cross Country) szakágban. A sorozat célja, hogy versenyzési lehetőséget biztosítson olyan amatőr hegyikerékpárosok számára is, aki még csak most ismerkednek a kerékpársport ezen műfajával.

Az elmúlt években az összetett eredményhirdetésnél csak a Borsod megyei bringások kerültek értékelésre, de a szervezők az idén úgy döntöttek, hogy nem csak az indulási lehetőséget biztosítják a más megyéből érkezők számára, hanem az összetett cím meghódításának lehetőségét is. Így 2020-ban B-MTB Series néven minden XCO szakág után érdeklődő bringást szeretettel várnak versenyeikre.

A sorozat nagy hangsúly fektet az utánpótlás versenyzők versenyzési lehetőségeinek biztosítására, de idén a szülőket, illetve a sportággal most ismerkedőket is próbálják bevonni egy könnyen teljesíthető, pár körre szóló „Hobbi-futamra”.

A sorozat futamai:

Miskolc, Komlóstető 2020. június 28.
Miskolc, Görömböly: 2020. július 19.
Ózd: 2020. július 26.
Kazincbarcika: 2020. augusztus 16.

A sorozatnak saját weboldala és facebook oldala is működik, ahol megtalálhatóak az egyes futamok versenykiírásai, nevezési lehetőségei, valamint a sorozat életével kapcsolatos friss információk is.

Web: www.borsodmtbbajnoka.hu

Facebook: https://www.facebook.com/borsodmtbbajnoka/