Home Blog Page 135

Országúti verseny a Pilisben: Átéltem a Kínok Kínját!

Biztos mindenki elgondolkozik azon, hogy miért neveznek el egy kerékpárversenyt Kínok Kínjának. Vajon ennyire nehéz lehet vagy csak a szervező szeretne egy jellegzetes nevet adni a versenyének, esetleg mindkettő? Megpróbálok ezekre a kérdésekre válaszolni ebben a beszámolóban. 🙂

Idén május 7-én rendezték meg 19. Kínok Kínja országúti mezőnyversenyt, ami ebben az évben ismét az esztergomi Bazilikától rajtolt. Most már jó pár éve átkerült a verseny útvonala a Pilisbe, régen Esztergomból rajtolva a Gerecsében ment a verseny, részben érintve a Turul Kupa nyomvonalát, viszont a rossz utak miatt a szervezők változtattak és átvitték a versenyt a Pilisbe – érdekességképpen, 2012-ben még a régi pályán álltam dobogóra ezen a versenyen. A Pilisben is változott a pálya évről évre, mire megkapta a mai formáját, egyébként Hegyek Pokla néven (szereti az ilyen neveket a szervező csapat 🙂 ) is rendeztek ugyanezen a pályán versenyt még a régi időkben. Na, de nézzük, hogy mi is volt a pontos útvonal! Esztergomból el kellett tekerni Pilismarótra, majd onnan fel ez erdészeti úton a Két-Bükkfa nyeregig és onnan vissza Esztergomba, amiből három kört kellett teljesíteni. Ez így majdnem 120 km és 1500 m szintemelkedés, ami talán egy edzettebb bringásnak nem is tűnik soknak a távolsághoz mérten. Évente egyszer-kétszer mindig bringázom errefelé, ezért a pálya túl sok újdonságot nem jelentett nekem, kivéve a lejtőt, aminek az állapota folyamatosan változik, van egy két nem túl jó aszfalttal rendelkező kanyar, amit időnként megpróbálnak kijavítani, és itt a „próbálnak” a kulcsszó 🙂 . Most verseny előtt is a lejtő okozta legnagyobb fejtörést a versenyzőknek és a szervezőknek egyaránt, ugyanis a Tour de Hongrie egy héttel később itt ment felfelé és 2 nappal a Kínok Kínja előtt a közútkezelő megjavította az utat, de millió apró kavics maradt utánuk az úton, ami persze a kerékpárosoknak veszélyes. Szerencsére a két nap elég volt arra, hogy az autók lejárják és a szervezők letisztítsák az utat, így nem jelentett különösebb problémát a mezőny nagy részének.

A verseny reggelén újra meg kellett állapítanom, hogy a Bazilika nagyon hangulatos rajthelyszín, még a parkoló macskakövei sem vesznek el ebből az élményből. Bár idén furcsa volt a parkolóban, hogy találtam a verseny előtt egy órával parkolóhelyet, ami régebben nem igazán volt jellemző. Érezhető, hogy egyre kevesebben járnak itthon országúti versenyekre, fogy az amatőr versenyző mag, egyébként ezt más versenyeken is látszik, 10 évvel ezelőtthöz képest nagy a visszaesés, ami lassan a versenyek jövőjét veszélyezteti. Például most a rajtban sem kellett azon aggódni, hogy túl hátul van az ember ha leghátulra állt be, mert bőven volt hely és idő ebben a „kis” mezőnyben előremenni, ebből a szempontból pozitív hogy nem ötszázan állunk a rajtban.

A Bazilikától lassú rajttal gurultunk ki Esztergom végéig, ahol a 11-es úton elengedték a mezőnyt. A hátszélnek köszönhetően elég komoly tempót mentünk, de így is voltak olyanok, akik szökni próbáltak a síkon, persze értelmetlenül. Pilismaróton már ment a helyezkedés, mert nagyon nem mindegy, hogy hol kezdi meg az ember hegyet, ráadásul a templomnál a kanyar elég szűk, főleg ha az egyik sávot autók állják el. A hegy első fele olyan volt mintha síkon mennénk, húzott felfelé a boly, itt nem is volt érdemes akciózni, mert nehéz elmenni, elég csak a pár évvel ezelőtti Tour de Hongrie-ra gondolni, ahol gond nélkül együtt felment itt a mezőny, kb mintha nem is lett volna hegy. Aztán ahogy egyre meredekebb lett az emelkedő elkezdett szakadozni a boly és már csak az erősek maradtak elöl, sajnos én nem tartoztam közéjük, el kellett engednem, mert sok volt a tempó és ma hiányzott 20 watt fáradtság vagy betegség miatt, de egyébként sem bírtam volna ki a tetőig. Így maradt a saját tempó és próbáltam regenerálódni, utolértem közben pár embert, de engem is előztek meg, bár egyébként sem volt kérdés, hogy a lejtő alján majd összeállunk és nem fogunk egyesével bringázni. A hegy teteje a legmeredekebb, itt már le kellett váltanom elöl is (hol vannak a régi szép idők amikor 53-as tányéron rugdostam fel itt a bringát? ), igazából ez az egyetlen nehéz szakasza ennek az emelkedőnek. Az összes néző, szurkoló, segítő is ezen a szakaszon állt, szurkoltak nekünk, ami akár jól is esett volna, ha versenyzés közben nem lennék introvertált 🙂 . A nyeregre felérve ott volt a frissítőpont, ahol természetesen nem álltam meg, aztán jöhetett a várva várt lejtő.

Nem volt egy egyszerű történet lejönni gyorsan, mert előző nap esett az eső és az erdőben nem száradt fel az út, plusz egy-két helyen még voltak kavicsok az úton, így figyelni kellett rendesen a kanyarokban. Az egyenesekben gurultam ahogy tudtam, de a kanyarokban nem kockáztattam, főleg miután 3 szakadt mezes bringást is láttam az élbolyból. Az egyik kanyarban alattam is mászott kifelé a bringa, de még kontrollálható maradt szerencsére. A lejtő aljára felértem az emelkedőn előttem menő bolyra és összeálltunk páran. Később Esztergomban is utolértek minket páran, mellyel már egy kisebb bolyt alkottunk. Érdekes volt, hogy páran milyen erőseket vezettek a második kör elején a síkon, gondolkoztam is rajta, hogyha ilyen erősek akkor mit csinálnak a mi bolyunkban. Próbáltam vezetni, de mindig volt valaki akinek nem tetszett, hogy csak 40-nel vezetek, így végül többnyire csak pihentem valahol a bolyunkban. A második körben még sokakban megvolt az erő felfelé, egész kis mini verseny lett a csoportunkban, lószok, üldözés és a tetőre megint szétszakadtunk. A lejtőn gyorsan elléptünk a többiektől a csapattársammal (éljen a nagy súly 🙂 ), de már autók között kellett lejönni, amik feltartottak minket, így végül újra összezártunk.

A harmadik körre már nem volt annyira friss az ember, itt már számított az állóképesség és az hogy ki hogyan frissített eddig, én csak egy kulacsnyit ittam meg, ami nem volt túl jó előjel. A síkon is már kicsit kényelmesebb volt a tempó, de azért haladtunk. Az emelkedőn ezúttal már senki nem akart vezetni, az elején csak gurulgattunk, már szőttem a tervet a fejemben, hogy mit fogok csinálni ha marad ez a tempó. De átváltottunk profi versenyre, ugyanis Vock Balázshoz megállt a fia (nem tudom miért várt meg minket) és ő ment tempót a boly elején. Pont annyit ment, amit Balázs elbírt, ami egyébként nem annyira kevés, melynek az lett az eredménye, hogy kb a bolyunk 2/3-a eltűnt. Igazi kínok kínja lett belőle, nekem sem esett jól, de azért ott maradtam és csak pár másodperc hátrányt gyűjtöttem be. Csapattársam, Robi viszont megindult a végén a meredeken és elsőként kezdte meg a lejtőt. Két kanyar után már én is az ex-bolyunk előtt voltam, szerettem volna felérni a csapattársamra, de kb 20 mp volt a hátrányom hozzá képest a lejtő alján és nem volt bennem annyi, hogy ledolgozzam, főleg hogy ő 10 kg-mal nehezebb mint én. Hátranéztem és csak a távolban látszódtak a többiek, így nem maradt más minthogy nyomjak egy időfutamot a célig. Esztergomba beérve már erősen elgondolkoztam azon, hogy miért vagyok ennyire hülye és minek szívatom magam az „ezredik” helyért, lehet csak a verseny neve miatt 🙂 . De ha már belevágtam akkor végigviszem, élvezzük ha már versenyen vagyunk, szóval nyomtam neki ahogy tudtam, de valahogy nem igazán jöttek a wattok (lehet enni kellett volna verseny közben vagy csak többet inni? – nem tudom). A végére elég necces lett a helyzet, de beérkeztem a boly előtt 3 másodperccel.

A célban elnézve az arcokat, jó pár embert meggyötört ez a verseny, mégiscsak háromszor kell felmenni a Két-Bükkfához, hiába nem meredek az emelkedő a tempó mégis öl. És most még szerencsénk is volt, mert az időjárás sem volt túl meleg. Viszont azt mindenképpen fontosnak tartom elmondani, hogy nem kell megijedni ettől a versenytől, mert messze nem annyira nehéz, főleg ha az ember erős és jól bírja a hegyeket, idén én már indultam több ennél keményebb pályával rendelkező versenyen, amiknek nem volt ennyire félelmetes neve 🙂 .

Eredmények: https://kulloszaggatok.hu/wp-content/uploads/2023/05/XIX.-Kinok-Kinja-kerekparos-mezonyverseny-eredmenylista.pdf

Eshet az eső, fújhat a szél, a bringások esőben tekernek, de nem csak a reggeliért

Kit a pörgés, kit a gyorsaság, kit a függetlenség és a szabadság motivál, hogy kerékpárral járjon munkába. Országszerte 80 helyszínen tartottak szerdán bringás reggelit és uzsonnát, kerékpárral a dolgukra igyekvők ezrei pótolhatták a letekert kalóriákat a Bringázz a munkába! kampány hagyományos nyitóeseményén.

Bajától-Kazincbarcikáig, Soprontól-Debrecenig mindenki bringára ült, hogy két keréken guruljon el a munkahelyére, vagy az egyetemre. A Bringázz a munkába! kampányhoz kapcsolódó bringás reggeli esemény főszervezője a Magyar Kerékpárosklub, akik szeretnék felhívni az emberek figyelmét arra, hogy a kerékpár a hétköznapok során is legkiszámíthatóbb közlekedési eszköz.

A bicikli mindennapos használatával a közlekedés kevésbé stresszes és a gyerekek is örömmel mennek bringával iskolába. A szervezők azt írják, hogy míg mi a mindennapos bizonytalanságban keressük a kapaszkodót, bringánk hűségesen várja, hogy felismerjük benne a megoldást.

A Kerékpárosklub posztjában azt írta, hogy szinte pillanatok alatt elfogyott a több száz reggeli adag, Kiskunhalason pedig zuhogó esőben is kitartóan osztották a reggelit és népszerűsítették a kerékpáros közlekedést a lakosság körében.

De nem csak a reggeliért éri meg bringára pattanni

Ha bringával közlekedsz, akkor elfelejtheted a forgalmi dugókba szorult kocsiban benned halmozódó stresszt, vagy az idegeskedést a tömegközlekedés zsúfolt járművein, és persze a szorongást, hogy jön-e már végre a reggeli busz. Helyette frissen, jókedvűen érkezhetsz a munkahelyedre. Hazafelé pedig levezetheted a munka közben esetleg felgyülemlett feszültséget.

A legolcsóbban és leginkább időtakarékosan kerülhetsz formába. Nem kell a drága és zsúfolt fitnesztermekben tölteni az időt és költeni a pénzt. Kerékpározás közben munkába vagy onnan haza mozoghatsz olyan intenzitással és annyi ideig, amennyi jólesik.

Drasztikusan csökkentheted a szén-dioxid-lábnyomodat és hozzájárulhatsz a globális felmelegedés (vagy legalábbis legsúlyosabb hatásai) elkerüléséhez.

Kerékpárral közlekedve nagyban hozzájárulhatsz a tisztább levegőhöz, így embertársaid életének meghosszabbításához. És még a te életed sem rövidül meg attól (sőt!), ha nem a legtisztább levegőjű városokban közlekedsz bringával. Egyrészt bringán ülve eleve kevesebb légszennyezettségnek vagy kitéve, mint az autóban, másrészt a kerékpározás és gyaloglás egészségügyi haszna jócskán felülmúlja a légszennyezés okozta veszélyeket.

Mindegy a tempó, miénk a terep

Ismerd meg a Salomon legújabb terepcipő kínálatát, melyekre akkor is számíthatsz, ha éppen nem két keréken járva fedeznéd fel a szebbnél szebb erdei ösvényeket, hanem futva, vagy épp túrázva.

Hogy mi is a közös a túra- és a terepfutó cipőkben? Leginkább az extra kényelem, a sokoldalú felhasználhatóság, és a mozgás szabadságának biztosítása, hogy bármilyen extrém körülmények között is megállja a helyét. A Salomon márkának pedig minden terepre, és tempóra is van megoldása, mindegy hogy túrázol, vagy éppen futsz az erdei utakon. A francia alpesi márka legújabb modelljeiben felfedezhetsz egyaránt klasszikus turista ösvényeket, de neki vághatsz a legextrémebb, saras, technikás lejtőknek is. A döntés a tiéd!

 

Túracipő ajánló

Az új kalandokhoz, új túracipő jár! Válaszd a Salomon bármelyik modelljét, ha egy igazán tökéletes társat keresel az erdei kalandokhoz. A Salomon túracipőire bármilyen helyzetben rábízhatod magad, mivel a terepfutásban szerzett tapasztalatokkal tökéletesítettük modelljeinket a professzionális élmények érdekében.

X Ultra 4 MID GTX – MINDEN ÚT A TE UTAD

Az X-ULTRA 4 GTX készen áll, hogy veled tartson minden emelkedőn és lejtőn. Terepfutó cipőink ihlette a mozgékonyságát, miközben megkapott minden terepre szükséges olyan tulajdonságot, mint a GORE_TEX membrán által biztosított vízálló védelem, erős tapadás, masszív tartás, hogy a legkeményebb, legtechnikásabb lejtőkön se érjen meglepetés. A megújult talp- és belső kialakítása még jobban véd a legérzékenyebb helyeken, miközben még több szabadságot enged mozgás közben.

Terepre alkottuk

A terepfutásban szerzett tapasztalatainkat ötvöztük ebben a túracipőben, így garantált a mozgás maximális élménye.

Fokozott stabilitás

A megújult ADV-C Chassis még kényelmesebb, mivel a habosított párnázat körülöleli a lábfej külső részét, közvetlenül a külső talphoz csatlakozik, így anélkül tartja stabilan a sarkadat, hogy elvenné a mozgás szabadságát, miközben a magasabb bokavédelemnek köszönhetően extra védelmet kínál a lábfej ízületei számára.

Bármilyen terepre tökéletes választás

​​A Contagrip® MA talpra nedves és csúszós terepen is számíthatsz, különösképp a meredek szakaszokon bizonyítja tökéletes tapadását, így minden kalandod során veled tart. A GORE-TEX membrán garantáltan szárazon tartja a lábadat minden körülmények között legyen szó akár sárról, akár izzadságról, akár zuhogó esőről.

 

Cross Hike GTX 2 – ÁLLJA A SARAT

Könnyű és gyors túracipő, melyre minden kalandod során számíthatsz. A Cross Hike 2 Gore-Tex könnyed kialakítása ellenére stabil tartást és tökéletes védelmet nyújt, többirányú talpmintázatának köszönhetően az agresszív terepen is megállja a helyét és a legkeményebb körülmények között is gondoskodik felhőtlen kényelemről. Ebben a cipőben nincs előtted akadály, gyors, és mozgékony, amely kiállja az időjárás és a terepviszonyok nehézségeit.

Tökéletes tapadás minden terepen

A többirányú mintázattal ellátott Contagrip® talp nagyobb tapadást és tartást biztosít sáros terepen, míg az optimalizált sarokrész biztonságos tartást nyújt a lejtőkön.

Víz- és időjárásálló védelem

Erős védelmet nyújt minden helyzetben köszönhetően a GORE-TEX membránnak, és a rendkívül strapabíró hálós bevonatnak, mely távol tartja a kellemetlen törmelékeket, az apróbb kavicsokat.

Masszív tartás minden terepen

Ebben a túracipőben észrevétlenül egybeolvadsz a talajjal köszönhetően a gyors és könnyed lépteknek. A középső résznél kialakított bevarrás tökéletes kényelmes biztosít lábfej számára, miközben garantáltan védi a bokákat, továbbá a lábujjaknak is megfelelő komfortot és védelmet nyújt.

 

Terepfutócipő ajánló

Mindegy, hogy most kezdesz ismerkedni a terepfutás szépségeivel, vagy már gyakorlott futónak számítasz aszfalton és a legvadregényesebb terepeken is, a Salomonnak mindenre van megoldása.

Ultra Glide 2 – KÉNYELEM MINDEN TEREPEN

Ha már az első széria a lenyűgözött, akkor garantáltan nem csalódsz majd a következőben sem, hiszen a megújult Ultra Glide 2 most még kényelmesebb, mint valaha. A párnázott kialakítás továbbra is megbízható komfortérzetet biztosít, a tökéletes tapadásról pedig az újragondolt talp gondoskodik, így a technikásabb terep és a változatos kihívásokat kedvelő kalandorok számára is megfelelő választás a hosszabb távú terepfutáshoz.

Párnázott kényelem

Szuperkönnyű párnázott, puha Energy Foam habszivacs réteggel a középtalp alatt a tökéletes energia visszatérítés és a dinamikus elrugaszkodás érdekében.

Puha gördülékenység

A gördülékenységről az R.Camber kialakítás gondoskodik, mely garantálja a lendületes talajfogást és a dinamikus elrugaszkodást.

A könnyű, rugalmas és tartós hálós felsőrész optimalizált és kényelmes tartást biztosít.

 

Sense Ride 5 – A SOKOLDALÚ TEREPFUTÓCIPŐ

A sokoldalúság mindig is egyet jelentett a Sense Ride családunkkal, ám a megújult Sense Ride 5 most még emeli a tétet. Ha csak egy terepfutócipőt tárolsz a szekrényedben, akkor ez legyen az, hiszen tökéletes választás a hosszabb és a rövidebb távú terepfutásokhoz is, könnyedén alkalmazkodik a legváltozatosabb terepviszonyokhoz, kiegyensúlyozott párnázottsága, és a Sensifit hálós felső része garantálja a kényelmet és illeszkedést, miközben a talp gondoskodik a megfelelő tapadásról és talajfogásról.

Párnázott, mégis gyors léptek

Az Energy Save talpközép-kialakítás gondoskodik a puha kényelemről és a lendületes léptekről.

Sokoldalú tapadás

All Terrain Contagrip® talpkialakítása bármilyen terepen magabiztos tapadást biztosít.

Könnyű felsőrész

A könnyű, rugalmas és tartós 3D hálós felsőrész optimalizált és kényelmes tartást biztosít.

További információkért kattints a képre

Cikkünket a Salomon támogatta (X)

Mit tegyünk, ha Szolnokon vagy környékén sofőrként szeretnénk elhelyezkedni?

Ha szolnokiak vagyunk, akkor kicsit egyszerűbb a dolgunk, ha viszont az ország más pontjából tervezünk odaköltözni, akkor nyilvánvalóan kicsit komplikáltabb a helyzet. Persze ilyenkor sem lehetetlen feladatra vállalkozunk, de az utóbbi esetben gondoskodnunk kell lakhatásról is.

No meg persze el kell döntenünk azt is, hogy milyen jellegű sofőrállást szeretnénk megpályázni, hiszen ahány jármű, annyi féle különböző feltételt támasztanak a munkáltatók. Az, hogy számunkra melyik fér bele, csak mi tudhatjuk. Mai cikkünkben mindenesetre megpróbáljuk sorra venni az opciókat.

Család mellett szeretnénk dolgozni?

Amennyiben otthon vár minket a család, esetleg kisebb gyermekek, akkor valószínűleg mindenképpen olyan munkát keresünk, ahol a nap végén haza tudunk térni szeretteinkhez. A SzolnokÁllás oldalára jutsz a Link the site szavakra kattintva, ahol rengeteg olyan álláslehetőség vár rád, ahol mindezt kényelmesen megtehet.

Az egyműszakos autóbuszvezetői állás vagy az ételfutár pozíció mind-mind olyan, ami mellett tervezhetővé válnak a napok, és a családi fészket sem kell hosszabb időre elhagyni, hiszen a munka végeztével minden nap haza lehet térni.

Sőt, még érdemes számba venni a fuvarszervező munkakört is, bár ez esetben nem autót fogunk vezetni, hanem a többi sofőr fuvarjait szervezzük, így ha nem kifejezetten szeretnénk a volán mögé ülni, akkor ez is egy kiváló opció lehet.

Minél magasabb kereset érdekel minket?

Persze akadnak olyan esetek, amikor még a családnál is fontosabb az, hogy el tudjuk őket tartani, és sajnos egy-egy hitel vagy adósság nem várt helyzetekbe sodorhatja a családfőt. Ilyenkor jöhet szóba a teherautózás, ahol akár hosszabb külföldi utakat is vállalhatunk, vagy a kamionozás, ami pedig már a szakma legkeményebb változata.

Ilyenkor természetesen jobbára a hetelős megoldások jöhetnek szóba, vagyis hogy egy-egy hétre eltűnünk a család életéből. Ugyanakkor a mérleg másik serpenyőjébe pedig az kerül, hogy meg tudjuk menteni a házunkat, tudjuk taníttatni a gyermekeinket. Ezért pedig nem is olyan nagy áldozat az, hogy egy-egy hétig távol vagyunk, hiszen az internet segítségével azért bármikor kommunikálhatunk, a szabad hetünkön pedig teljes egészében a családé lehetünk.

Ezeket mindenképpen érdemes megfontolni, mielőtt a SzolnokÁllás oldalon elkezdünk nézelődni.

Mérjük fel az emberi oldalát is!

Persze mindenképpen számolni kell azzal is, hogy a sofőrködés egyáltalán nem olyan könnyű, mint amilyennek tűnik. Szükségünk van helyismeretre, meg kell küzdeni a határidők okozta stresszel, tudnunk kell kommunikálni, problémát megoldani, és számolni kell a magánnyal is!

Bár ahogy fentebb írtuk, nem egyszerű, mégis megéri ezt a szakmát választani, hiszen változatos munkakörnyezetben dolgozhatunk, miközben szép summákat keresünk hónapról hónapra.

(X) Támogatott tartalom

Országos bringás reggeli és uzsonna REKORDSZÁMÚ helyszínen

Május 17-én ismét megmozdul az ország, hiszen idén REKORDSZÁMÚ helyszínen, több mint 80 ponton várják finom reggelivel és uzsonnával a bringával munkába vagy suliba igyekvőket.

A Magyar Kerékpárosklub szervezésében az Aktív Magyarország támogatásával megvalósuló Bringázz a munkába! szemléletformáló kampány „KERÉKPÁR = KISZÁMÍTHATÓSÁG” – üzenetét népszerűsítik az egész országban.

A Kerékpárosklub “Bringázz a munkába” kampánya 2023-ban is a munkahelyek kerékpárral történő megközelítését kívánja népszerűsíteni. Ezúttal arra szeretnének rávilágítani, hogy bicikli mindennapos használatával a közlekedés sokkal kevésbé stresszes és a gyerekek is örömmel mennek bringával iskolába.

A szervezők azt írják, hogy míg mi a mindennapos bizonytalanságban keressük a kapaszkodót, bringánk hűségesen várja, hogy felismerjük benne a megoldást.

Biciklinkre a legnehezebb időkben is számíthatunk, hiszen mobilitást és függetlenséget biztosít, így segítségével magunk menedzselhetjük az időnket anélkül, hogy menetrendekhez, vagy közlekedési dugókhoz kellene alkalmazkodnunk.

A kampányhoz kapcsolódóan az elmúlt években számtalan érvet sorakoztattak fel a kerékpározás mellett, idén azonban a kerékpározás kiszámíthatóságára szeretnék felhívni a figyelmet.

Pattanjatok bringára és fogadjátok el ti is a kerékpárosként nektek járó reggelit, ill. uzsonnát, mert május 17-én ismét Bringás reggeli! Akár a szabadban étkezel, akár a munkahelyeden fogyasztod el a bringás reggelit, falatozz bűntudat nélkül, hiszen a rendszeres bicajozás fittebbé és egészségesebbé tesz!

Keresd a térképen a hozzád legközelebbi helyszínt, és csatlakozz a bringás reggelihez és uzsonnához május 17-én!

Helyszínek: https://tinyurl.com/yc29hahm

Bringás reggeli esemény: https://fb.me/e/FfG334cY

A Bringázz a munkába! kampány a Magyar Kerékpárosklub szervezésében, az Aktív Magyarország támogatásával valósul meg.

Hogyan teheted felhőtlenné a kutyás strandolást?

Mivel a legtöbb helyen a kutyát igazi családtagként tekintik, így nyáron ők sem maradhatnak ki a vízparton történő hűsölésből. Szerencsére manapság már Magyarországon is egyre több olyan strand van, amely a kedvencünk számára is lehetőséget biztosít a csobbanásra, és az önfeledt úszkálásra.

Ahhoz azonban, hogy számunkra és a kutyánk számára is önfeledt legyen ez az idő, nem árt előre felkészülni, amelyhez a mai cikkünkben megosztunk néhány hasznos tippet.

Állítsd össze a strandolós csomagot!

Ha a kedvenced is veled tart a strandra, akkor jó néhány dolgot be kell majd pakolni neki. Nem szabad elfelejteni például a kakizacsit és a pórázt. Sőt, ha az eb nem túl jó úszó, akkor szükség lehet még egy BARFSHOP.hu strandolós termékei között is kapható, direkt kutyák számára készített úszómellényre is.

Fontos azonban, hogy semmiképpen se erőltesd rá a vízbe menetelt, és ne fröcsköld, mert így egy életre szóló vízfóbiát alakíthatsz ki nála, különösen akkor, ha még csak most ismerkedik a vízzel és az úszással.

Emellett a legtöbb gazdi általában még egy itatótálkát is magával szokott vinni, amit a strandon lévő kútból töltenek meg. Ha tiszta az adott tó vize, akkor ez nem feltétlenül szükséges, hiszen akkor akár az sincsen kizárva, hogy a kutyus abból oltsa a szomját.

Majd válaszd ki a megfelelő strandot!

Bár ahogy fentebb is említettük, ma már nagyon sok kutyastrand létezik, de ezek között is jócskán akadnak különbségek. Nem mindenhol van például elég árnyék, ahová be lehet húzódni, vagy kevés szabad terület áll rendelkezésre arra, hogy a kutyus szaladgálni tudjon.

Gondoskodj a nap elleni védelemről!

Hiába van elegendő árnyék a strandon, amelyet választottál, a nap elleni védelemről mindenképpen gondoskodnod kell. Vigyél magaddal egy napernyőt vagy egy árnyékoló sátrat, amely alá az úszás és a játék között behúzódhattok!

Amennyiben viszont 100%-os védelmet szeretnél biztosítani a kutyádnak a túlhevülés ellen, akkor érdemes lehet beszerezned egy hűsítő matracot is a BARFSHOP.hu kínálatából, amely nagyon finoman vezeti a testhőt, és a benne lévő gél nyomás alatt gyorsan lehűl körülbelül 10-15 fokkal hidegebbre a környezeti hőmérsékletnél, és körülbelül 3-4 órán keresztül működik.

Mindeközben pedig azért ne felejts rápillantani, hogy minden rendben van-e! Ha ugyanis azt látod, hogy túlzottan gyors liheg, ha vörössé válik a nyelve és ragacsossá a nyála, az mind hőgutára utalhat.

Végül pedig az egyik szemed mindig legyen rajta!

Annak ellenére, hogy egy kutyastrandon vagytok, nem mindenki tolerálja ugyanolyan jól azt, ha a kedvenced közeledik felé, még akkor is, ha azt csak barátságos szándékkal teszi. Ezért mindenképpen szeretnénk még arra felhívni a figyelmedet, hogy az egyik szemedet mindig tartsd rajta az eben, és ha úgy ítéled meg, akkor inkább hívd vissza magad mellé!

(X) Támogatott tartalom

A műanyag nyomtatott, logózott ragasztószalagok jellemzői

Egy műanyag, nyomtatott, logózott ragasztószalaggal Ön is szebbé és egyedibbé teheti a termékek csomagolását. Miért fontos ez? Azért, mert a minőségi csomagolásra egyre nagyobb a vásárlói igény, ezt pedig mindig célszerű figyelembe venni.

Egyedi, esztétikus, biztonságos: minden a nyomtatott, logózott ragasztószalagok mellett szól

A nyomtatott, logózott, műanyag ragasztószalagok, amelyek a DunaShop kínálatában is szerepelnek, széles körű lehetőségeket biztosítanak mindenkinek, így Önnek is. Tevékenykedhet akár a gyártásban, akár a szállítmányozásban vagy a kereskedelemben, ezekkel a kellékanyagokkal teljesen egyedivé teheti a termékeit.

Ez nemcsak az esztétikum és a biztonság miatt lényeges, hanem marketing szempontból is, hiszen ezzel ki tud tűnni a versenytársai közül. A márkaépítés eszközeként alkalmazva őket észrevétlenül égeti be magát a vásárlói köztudatba: minél többször találkoznak a vállalkozása arculati elemeivel, annál hamarabb gondolnak majd Önre akkor, amikor arra a termékre lesz újra szükségük.

Milyen alapanyagai vannak a műanyag nyomtatott ragasztószalagoknak?

  • PP (polipropilén) alapanyagok – a csomagolástechnika világában költségkímélő megoldásnak számítanak és támogatják a környezetvédelmet is. Az áruk kedvező, tökéletes csomagzárást garantálnak.
  • PVC alapanyagok – nehezebb kartonok zárására alkalmasak, akár 40 kg-os csomagok is biztonsággal zárhatók vele. Jól ellenállnak a mechanikai hatásoknak és sérüléseknek, a ragasztójuk pedig lényegesen erősebb tartást biztosít. Egyetlen hátrányukat a magasabb áruk jelentheti.

Milyen lehet a nyomtatott, logózott ragasztószalag ragasztója?

A legelterjedtebb típusnak az akril ragasztóval ellátott ragasztószalagok számítanak, nem véletlenül, hiszen ár/érték arány szempontjából ezek jelentik a legoptimálisabb választást. Hidegebb, de nem hűtőházi, normál és magas hőmérsékleti tartományban egyaránt használhatóak, a tapadásuk stabil, záró hatásukat a felületre ragasztástól számítva 2-4 óra múlva érik el.

A Hot-Melt ragasztó melegítésre lágyul/olvad, de kiváló tapadási tulajdonsággal rendelkezik, ami szobahőmérsékleten a felragasztól számítva 1-2 órán belül tapasztalható. Figyeljen arra, hogy 10°C-nál hűvösebb környezetben már lényegesen romlik a tapadása, ennélfogva hűtött raktárakban az alkalmazása nem javasolt.

Azok a ragasztószalagok, amelyek Solvent ragasztóréteggel rendelkeznek, kizárólag PVC alapanyaghoz társulnak. Mivel erős a kezdeti tapadásuk, így szinte valamennyi anyagra tökéletesen tapadnak. Még hűtőházi használatra is alkalmasak, tökéletes választást jelentenek normál vagy magas hőmérsékletű környezetben egyaránt.

A nyomtatott, logózott ragasztószalagok alapszínei: átlátszó, havannabarna, fehér, de van alapanyagában színes ragasztószalag is. Tárolásuk során ügyelni kell arra, hogy ne érje őket se nedvesség, se fagy, se magas hőmérséklet, sem UV-sugárzás.

Szerezzen be Ön is nyomtatott, logózott ragasztószalagokat!

Ha stílusos és modern dekorációs ötletet keresel, válaszd a vászonképet!

A modern lakberendezésben a kreativitás és az egyediség kifejezése kulcsfontosságú. A vászonképek egyre népszerűbbé válnak, mint dekorációs elemek, amelyek stílust és karaktert adnak a térnek.

Egyedi és személyre szabott műalkotások a falon

A Vaszonkepem.hu vászonképei lehetőséget nyújtanak arra, hogy egyedi és személyre szabott műalkotásokkal díszítsük az otthonunkat. Kiválaszthatjuk a saját fényképeinket, vagy akár saját készítésű műalkotásokat is reprodukálhatunk. Ezáltal az otthonunk falaira olyan művek kerülhetnek ki, amelyek maximálisan tükrözik az egyéniségünket és stílusunkat.

Változatos stílusok és témák közül válogathatunk

Akár modern, absztrakt műveket szeretnénk, akár természetmotívumokat vagy városi tájképeket, biztosan találunk olyan témát, amely illik az otthonunk stílusához és hangulatához. Ezáltal lehetőségünk van egyedi atmoszférát teremteni minden helyiségben.

A vászonképek kitűnően alkalmasak arra, hogy fókuszpontokat hozzanak létre a térben. Egy nagyobb méretű vászonkép központi elhelyezése a falon azonnal vonzza a tekintetet és átalakítja az enteriőrt. Ez különösen hatásos lehet a nappaliban, étkezőben vagy hálószobában.

A vászonkép modern megjelenést kölcsönöznek a falaknak

A vászonkép textúrát és dimenziót ad a falaknak, ami érdekes és vonzó vizuális hatást eredményez. A vászon anyaga, a vakráma vastagsága és az alkalmazott festék lehetővé teszi, hogy a kép kiemelkedjen a falból, és érzékeltessen egyfajta mélységet és térbeliséget. Ezáltal a képek egyedi vizuális élményt nyújtanak, amit a hagyományos keretbe foglalt fotókkal nehéz elérni.

Az egész falat elfoglaló, nagyméretű vászonképek igazán lenyűgözőek lehetnek, és képesek átalakítani egy szoba hangulatát. Az absztrakt, geometrikus vagy városi tájképek a modern lakberendezési stílushoz tökéletesen illeszkednek.

További előnyük, hogy könnyebben felszerelhetőek és cserélhetőek, mint a hagyományos keretbe foglalt képek. Nem szükséges keretet kiválasztani és összeszerelni, hanem egyszerűen fel lehet akasztani a falra.

A kép témája függ az adott helyiségtől is

Ha személyes és emlékeket idéző képeket szeretnél viszontlátni a falakon, akkor mindenképpen érdemes szemezgetni a saját készítésű fotókból. Tájkép vagy a legutóbbi nyaraláson készült jól sikerült felvételek is kerülhetnek a falra.

Gyerekszobába tökéletesen illenek a gyermekrajzok, melyek vászonra nyomtatva sokkal jobban mutatnak, mint papíron. Sőt, a jól sikerült alkotásokból egy galéria is kialakítható.

Hálószobába érdemes nyugtató és pihentető hangulatot árasztó képet választani. A pasztell árnyalatok, lágy színek segítenek a hálószoba higgadt atmoszférájának megteremtésében. A lehetőségek száma végtelen, akár nagyméretű kép mellett döntünk, akár a kedvenc fotókból összeállított galériafal mellett, mindenképpen egyedi lesz a dekoráció.

(X) Támogatott tartalom

Mikor érdemes social media tanácsadást igénybe venni?

Gyakori probléma a cégeknél, hogy nem tudják, mit posztoljanak, nincs elég eladásuk, vagy éppen nem találják a hangot a social media felületeiken. Ilyenkor mindenképpen jól jön egy marketingügynökség segítsége, amely kellő tapasztalattal és tudással rendelkezik az online marketing területén.

A social media tanácsadás során az ügynökség pontosan meghatározza, hogy hol van az elakadás a folyamatban, majd pedig megoldást nyújt rá. Ennek a lehetőségnek köszönhetően meg lehet úszni a tanulópénzt, hiszen a tanácsadás során kiderül, hogy mi kell a sikeres social media jelenléthez. Továbbá a felmerülő kérdésekben és az esetleges problémák megoldásában is támogatást nyújtanak a szakemberek.

Megszűnik az ad hoc módon történő posztolás és hirdetés a felületeken

A szakemberek sok-sok konverzióbőséges kampánnyal a hátuk mögött új szemléletmódot adnak át, ezáltal megszűnik az ad hoc módon történő posztolás és hirdetés. Az üzleti célok alapos megismerését követően segítenek elérni a megfelelő célcsoportot. Nemcsak a meglévő csatornák felülvizsgálatára kerülhet sor a folyamat során, hanem újabbak indítására is.

A social media tanácsadás során fontos, hogy minden esetben meg kell fogadni a szakértők által javasolt lépéseket, hiszen csupán ebben az esetben érhető el, hogy az eladások száma növekedjen. A tanácsadók segítségének köszönhetően egyszerűen meg lehet érteni az online marketinget és eredményesebb kampányokat lehet létrehozni. Érdemes élni a lehetőséggel, hiszen így időt és pénzt egyaránt lehet spórolni.

A praktikákat tanítja meg, nem pedig látszatmegoldásokat kínál

Olyan ügynökség mellett érdemes dönteni, amely nem beszél mellé, vagyis azt is közli, ha az adott termékre nincs szüksége a piacnak. Továbbá akkor is segít, ha a kommunikációs stratégiával van gond, és a praktikákat tanítja meg, nem pedig látszatmegoldásokat kínál.

Mindez azért fontos, mert csak így lehet eredményesen teljesíteni. Mindemellett elengedhetetlen az ügynökség esetében, hogy 100 százalékos garanciát vállaljon, és utánkövetéssel segítse az ügyfél munkáját. Az említett szempontokat mindenképpen figyelembe kell venni a választás során.

Érdemes social media tanácsadó segítségét kérni

Ma már nélkülözhetetlen szerepe van a cégek sikerében az online marketingnek, érdemes maximálisan kihasználni a lehetőséget, amelyhez érdemes social media tanácsadó segítségét kérni. Így lehet elkerülni a buktatókat, azonnal sikeres kampányokat lehet létrehozni, és egyszerűen átláthatóvá válnak a folyamatok.

A tanácsadásnak köszönhetően sokkal gyorsabban lehet sikert elérni a social media felületeken. Továbbá egyfajta magabiztosságot is ad ez a lehetőség, mert mindig elérhető lesz egy olyan szakember, aki segít minden felmerülő kérdés esetén, támogatást nyújt a problémakezelés során. Minden cégnek érdemes tehát élnie a tanácsadás nyújtotta lehetőségekkel.

(X) Támogatott tartalom

A macska gondozásának alapjai – hogyan biztosítsunk megfelelő körülményeket?

Ahhoz, hogy kiskedvencünk egészséges, aktív, boldog életet élhessen, és minél tovább velünk maradhasson, gondolnunk kell a macska ideális tartási körülményeire. Ebbe beletartozik a gondos táplálás minőségi eledellel, és a komfortos, vidám élettér megteremtése is.

Gondoskodjunk cicánkról felelősségteljesen!

A Grandopet.hu macska termékkörében mindent megtalálunk, amire szüksége lehet egy cicagazdinak. Magas minőségű eledeleket, felszereléseket és speciális kiegészítőket. Igen változatos a kínálat tápok terén, elérhetünk például szőrlabda képződés elleni, hipoallergén, érzékeny, gabonamentes száraz macskatápot is.

A vedlés időszakában különösen fontosak a szőrlabdák képződése elleni intézkedések, ezt megtehetjük a speciális táp választásával, de beszerezhetünk szőroldó pasztát is kedvencünknek. A gondoskodás azonban nem merül ki a táplálásában, figyelmet kell fordítanunk a bundájára is. Nem maradhat el a rendszeres átnézése, a külső paraziták elleni készítmények, nyakörvek alkalmazása sem. A legelterjedtebbek a rácsepegtető oldatok és a speciális nyakörvek.

Szőrtípusához mérten választhatunk fésűt, kefét, cicasampont is. A hosszú szőrrel rendelkező állatoknál elengedhetetlen a rendszeres fésülés, vagyis a levedlett bundától való megtisztítás. Ezzel mérsékelhetjük a lenyelt szőr mennyiségét, ugyanakkor sokkal szebb és ápoltabb is lesz.

Bundás barátunk külső ápolásához hozzátartozik az időszakos karomvágás is, melyet megtehetünk egy erre a célra fejlesztett karomvágó ollóval.

A macska nélkülözhetetlen kiegészítői

Kiskedvencünknek biztosítanunk kell egy nyugalmas kis zugot, ahol biztonságosan végezheti a dolgát, vagyis fontos beszereznünk egy cica WC-t. Ez lehet nyitott, peremes alomtálca vagy billenőajtós box is.

Nem szabad megfeledkeznünk a szállítóboxról sem, hiszen így garantálhatjuk a biztonságát a szállítás során. Az állatorvosi látogatások idején, valamint a közös utazások alkalmával is nagy hasznát vehetjük egy efféle praktikus felszerelésnek.

Attól függően, hogy bizonyos időközönként vágjuk a karmait, létfontosságú számára egy kaparófa vagy speciális cicabútor, amely tartalmaz kaparófelületet. Az egyedül töltött órákban is lefoglalhatjuk, ha minél több játékkal ellátjuk a kialakított kis területét. Így nem fog unatkozni akkor sem, amíg mi dolgozunk.

Kötelező oltások, időszakos féreghajtás

Az állatorvosnál tett látogatások egy macska esetében sem maradhatnak el, számára is lényeges, hogy megkapja a kötelező oltásokat, valamint a rendszeresen beiktatott féreghajtás se maradjon el.

Ez nem csupán kisállatunk érdeke, hanem a miénk is, hiszen a boldog, egészséges, aktív szőrmók bearanyozza mindennapjainkat. Rengeteg szeretettel és vidámsággal ajándékoz meg minket. A mi felelősségünk, hogy hasonlóképpen viszonozzuk ezt az odaadó szeretetet.

(X) Támogatott tartalom