Home Blog Page 1183

UMF Hardy DJ1 váz 2011

UMF Hardy DJ1 váz 2011
UMF Hardy DJ1 váz 2011

Az UMF 2011-re szinte teljesen áttervezte a csúcs dirt jump vázát. A tavalyihoz képest teljesen új az alsócső, melynek profilja átment négyszög keresztmetszetűbe – ezáltal erősebb és merevebb is a gyártó állítása szerint. Kapott egy plusz merevítést is az alsócső-nyeregvázcső találkozásához, valamint a támvillák csatlakozását is előrébb hozták, amit így most a felsőcsőhöz és a nyeregvázcsőhöz egyaránt hozzá tudtak hegeszteni (felismerték a tavalyi modell egyik esetleges gyenge pontját). Mindenképpen említést kell tennünk továbbá a mai trendnek megfelelően átalakult fejcsőről, mely idén már tapered (felül 1 1/8”, alul 1,5”) szabványú. Ezek mind komoly fejlődések, ráadásul a gyártó állítása szerint könnyebb is lett a váz.

UMF Hardy DJ1 váz 2011
UMF Hardy DJ1 váz 2011

Egyéb tulajdonságok:
– Full HFS technológiával kialakított vázcsövek, 6061 aluból
– A kábelvezetőket oldalt-alul helyezték el
– 20 mm-t variálható a tengelytáv az állítható vázpapuccsal
– 1 sebességesen is használható, integrált láncfeszítő csavar a vázpapucsban
– félintegrált, tapered kormánycsapágy

UMF Hardy DJ1 váz 2011
UMF Hardy DJ1 váz 2011

A csomagban: félintegrált kormánycsapágy, nyeregcső bilincs

Tömeg: (saját mérési adatok)
– váz: 2367 g (S-es vázméret)
– kormánycsapágy: 145 g
– nyeregcső bilincs: 53 g

Ajánlott fogyasztói ár: 92.900 Ft

UMF Hardy DJ1 váz 2011
UMF Hardy DJ1 váz 2011

A gyártó és a forgalmazó honlapja, geometriai adatok és további információk: umf-bikes.com; www.bikefun.hu

Szöveg és fotó: Lcs

Jövő szombaton ismét Intersport Tour de Tisza-tó

Jövő szombaton ismét Intersport Tour de Tisza-tó
Jövő szombaton ismét Intersport Tour de Tisza-tó

2011. május 7-én Tiszafüredről rajtol a 4. Intersport Tour de Tisza-tó, az Alföld legnagyobb tavát megkerülő kerékpáros verseny és túra mezőnye. A Budapest Sportiroda-BSI eseményén két távon, 65 és 15 kilométeren indulhatnak azok, akik május első szombatján a kerékpározást választják.

Jövő szombaton ismét Intersport Tour de Tisza-tó
Jövő szombaton ismét Intersport Tour de Tisza-tó

Bár a túra a Tisza-tó körül zajlik, a programra az ország minden tájáról érkeznek résztvevők. Tavaly a férfiak versenyét a Vinibike-os nyíregyházi Bakosi Nándor, a nőkét a Mazsola SE színeiben versenyző gyenesdiási Budai Péterné nyerte. A 2010-es eseményen már megközelítette az ezret az indulók száma, idén várhatón még többen állnak rajthoz.

Jövő szombaton ismét Intersport Tour de Tisza-tó
Jövő szombaton ismét Intersport Tour de Tisza-tó

Az Intersport Tour de Tisza-tó útvonala gyakorlatilag végig kijelölt kerékpárúton, a tó körül halad. A távok bármilyen kerékpárral, minimális kerékpáros tudással teljesíthetők. Az esemény arra is kiváló alkalom, hogy a résztvevők kerékpározás közben felfedezzék az ország e tájegységét és a Tisza-tó környezetének természeti értékeit.

Bővebb információ: http://www.futanet.hu/cikk/4-intersport-tour-de-tisza-to

Forrás és fotó: BSI sajtóközlemény

Az UCI elnökének hazai látogatása, és ami az esemény hátterében van

A Central European Tour sajtótájékoztatója, mely az UCI elnök részvételével zajlott
A Central European Tour sajtótájékoztatója, mely az UCI elnök részvételével zajlott

Múlt héten Magyarországon járt a világ kerékpársportját vezető Union Cycliste Internationale (UCI) első embere, Pat McQuaid, a szervezet elnöke. Nem sűrűn jár hazánkban hasonló rangú sportvezető, a sportág közel 120 esztendős hazai története során ez volt a negyedik alkalom. Pontosan ennek fényében különös, hogy a látogatás a hazai kerékpáros szaksajtó teljes kizárása mellett zajlott (ez végül nem sikerült maradéktalanul), továbbá – mint az a későbbiekben kiderül – a magyar kerékpársportot nemzetközi szinten kizárólagosan képviselő Magyar Kerékpársportok Szövetségének elnökét sem informálták kellőképpen a látogatásról.

Az eset körülményeiről a két érdekeltet kérdeztem meg: Törzsök Zsoltot, a Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség (MKSZSZ) elnökét és Sipiczki Róbertet a Magyar Kerékpársportok Szövetsége (MKSZ) elnökét. Szót kap továbbá, és benyomásairól mesél a Bringahíradó munkatársa, Takács Tamás is, aki agilitásának köszönhetően mégis ott lehetett az UCI elnök részvételével zajló Central European Tour sajtótájékoztatón, így mikrofonvégre kaphatta Pat McQuaidot.

A helyzet értelmezéséhez röviden ismertetném a hazai kerékpáros sportvezetés struktúráját. A XX. század hetvenes-nyolcvanas éveiben két új szakág alakult ki a kerékpársportban, a hegyikerékpár – avagy mountain bike – és a BMX. Ezen szakágak hivatalos hazai meghonosítására a kilencvenes évek elején került sor, meglehetősen szerencsétlen módon. A két új szakág képviselői ugyanis nem az akkori Magyar Kerékpáros Szövetségen (MKSZ) belüli szakágként kezdték szervezni a hazai sportéletet, hanem önálló szakszövetséget alapítva attól teljesen függetlenül. A sporttörvény változása miatt ezt az állapotot meg kellett szüntetni, így 2004-ben az addig különálló módon működő három szakszövetség szakági szövetségként működik tovább, föléjük pedig ernyőszövetségként az újonnan alakult Magyar Kerékpársportok Szövetsége (szintén MKSZ mozaikszóval) került. Erre a lépésre már csak azért is szükség volt, mert a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) csupán egyetlen nemzeti szakszövetséget ismer el. Innentől kezdve az Magyar Kerékpársportok Szövetsége (MKSZ) égisze alatt működik tovább a három szakági szövetség, a klasszikus szakágakat (országút, pálya, terem, terep) tömörítő Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség (MKSZSZ), a Magyar Mountain Bike Szakági Szövetség (MMTBSZSZ) és a Magyar BMX Cross-Triál Szövetség (MBMXSZ).

Most pedig következzenek a kérdések és a válaszok. A cikk szerkezete innentől kezdve a következő: félkövérrel szedve a narratív szövegek, dőlt félkövérrel a kérdések, míg normál, kiemelés nélküli kivitelben a válaszok olvashatók.

A Central European Tour sajtótájékoztatója, mely az UCI elnök részvételével zajlott
A Central European Tour sajtótájékoztatója, mely az UCI elnök részvételével zajlott

Törzsök Zsolt MKSZSZ elnök egy hivatalos közleményben válaszolt április 27-én az április 23-án elküldött kérdéseimre. Ugyanezt a közleményt azonban április 25-én körlevélben kiküldte az MKSZSZ-hez kötődő tagszervezeteknek és sportvezetőknek, majd ugyanezen a napon közzétette az egyik kerékpáros portál a témával foglalkozó blogbejegyzésének kommentjei között. A közleményben foglaltak és a feltett kérdések között vannak ugyan átfedések, de a lényeges kérdésekre nem érkeztek válaszok. Pontosan ezért fontosnak tartom közzétenni az eredeti kérdéssort, mely így nézett ki:

– Milyen célja volt az UCI elnök látogatásának?

– Ez egy hivatalos látogatás volt, avagy magánlátogatás?

– Miért Sutkó Mihály hívta meg az UCI elnökét, és nem Sipiczki Róbert, a magyar kerékpársportot az UCI felé kizárólagosan képviselő Magyar Kerékpársportok Szövetségének elnöke?

– A magyar kerékpársport vezetői részéről kik fogadták és látták vendégül az elnököt?

– Mi volt az UCI elnök látogatásának pontos programja?

– A látogatással és az előzményekkel kapcsolatos közlemények miért csak a www.kerekparsport2000.hu honlapon jelentek meg és miért nem kerültek ki az MKSZSZ honlapjára, az mksz.com-ra, illetve miért nem kapta meg a hazai kerékpáros szaksajtó?

– Miért próbálta a közleményeket kiadó MKSZSZ azt a látszatot kelteni, mintha most járna Magyarországon először ilyen magas rangú kerékpáros sportdiplomata?

– A közleményeket szignáló Kassai János MKSZSZ sajtófőnök fizetésért avagy társadalmi munkában végzi a feladatát?

– Amennyiben Kassai János valóban az MKSZSZ sajtófőnöke, miért kizárólag a Kerékpársport 2000 SE / Alapítvány honlapján jelentek meg az UEC kongresszusról és az UCI elnökének látogatásáról írott beszámolói?

– A Kerékpársport 2000 SE által szervezett Central European Tour sajtóközleményét miért az MKSZSZ sajtófőnöke készíti?

– Miért nem hívták meg az UCI elnök vendéglátói a vezető hazai kerékpáros médiumok képviselőit a látogatással kapcsolatos eseményekre?

– Kik voltak jelen a magyar sajtó részéről az UCI elnök látogatásával kapcsolatos eseményeken?

– A Bringahíradó munkatársát az MKSZSZ hívta meg a sajtótájékoztatóra, és bízta meg annak dokumentálásával, vagy őt mindössze nem érdekelte, hogy nem hívták meg, és kötelességének érezte ennek ellenére, hogy tudósítson az eseményről?

– Kérte részetekről valaki arra a velo.hu honlap stábját, hogy levegyék a „Titokban járt Magyarországon az UCI elnöke” című kiemelt cikküket a honlapjukról, vagy maguktól döntöttek így?

– Hogyan informáltátok az UCI elnökét, mit képvisel az Amatőr Kerékpáros Egyesületek Szövetsége Magyarországon?

– Miért erősíti folyamatosan az MKSZSZ az AKESZ-t saját magával szemben?

– Tudta-e az UCI elnöke, hogy az MKSZSZ csupán egy szakági szövetség, és nem az egész hazai kerékpársportot képviseli?

– Az UCI elnöke a Bringahíradó interjúja alapján a magyar kerékpársport legfőbb problémáját ebben látja: „A legnagyobb problémának azt látom, hogy négy külön szövetség működik egymástól elszeparálva. Próbáltam informálódni erről és megpróbálok segíteni, hogy változzon ez a rendszer. Per pillanat megoszlanak az erőforrások, a szakágak külön-külön dolgoznak magukért, pedig profi módon működtetni csak egyetlen szövetséget lehet, ami egységesen felel az összes szakágért. Példaként említhetném az önök versenyzőjét, Bodrogi Lászlót, aki most francia színekben versenyez, ő szintén ennek a rossz szövetségi struktúrának lett az áldozata, nem kapva megfelelő háttértámogatást világbajnokságokon. Csak akkor van esély, hogy profizmus legyen a sportágban, ha elindul a munka egységes irányba. A szervezeti átláthatatlanságot tartja – négy szövetség.” Te személy szerint hogyan vélekedsz erről?

– Milyen lépéseket kívánsz tenni annak érdekében, hogy a meglévő szervezeti struktúra előnyére változzon?

– Milyen egyéb hozzáfűznivalód van a történethez?

Minderre Törzsök Zsolt MKSZSZ elnök ezt a közleményt küldte el a Bikemagnak címezve, melyet változtatás és kommentár nélkül közlünk:

Tisztelt Sportbarátok !

Néhány, az UCI elnökének látogatásával kapcsolatos komoly tévhitet szeretnék eloszlatni.

Egyesek azt állítják, hogy senkinek sem volt tudomása az UCI elnök látogatásáról, ami nem igaz. Ennek alátámasztásául álljon itt egy idézet a velo.hu márciusi cikkéből: „Wojciech WALKIEWICZ az Európai Kerékpáros Szövetség elnöke közbenjárására, és Sutkó Mihály meghívására áprilisban villámlátogatást tesz Magyarországon, az UCI elnöke, aki a júliusi a Central-European Tour nemzetközi kerékpáros verseny-sorozat országos sajtótájékoztatójára érkezik majd hazánkba.

Az MKSZSZ honlapja a látogatást megelőző hetekben technikai okokból – Szórádi Balázs sajnálatos balesete miatt – valóban nem került frissítésre, de már hetekkel korábban tudni lehetett, hogy a Central European Tour áprilisi sajtótájékoztatójára érkezik az Elnök Úr, ahogyan a fenti link is mutatja. Komolyan nem értem, hogy miért áll érdekében egyes kerékpáros médiumoknak úgy feltüntetni az UCI elnök látogatását, mintha ez titokban történt volna. Azt sem értem, hogy a Magyar Kerékpársportok Szövetségének elnökének miért fáj az, ha az UCI elnöke részt vesz egy országúti kerékpáros verseny sajtótájékoztatóján Magyarországon. Szinte már felmerül a gyanú, hogy a fenti két érthetetlen dolog között valamilyen összefüggés van esetleg.

Teljességgel érthetetlen, hogy Sipiczki Úr hogyan merészeli azt állítani, hogy az UCI elnökét „rászedték”, amikor már a márciusi meghívás során egyértelmű volt számára, hogy egy országúti kerékpárverseny sajtótájékoztatójára hívjuk, és az országúti szakágért felelős magyarországi képviselőkkel beszélt.

Teljességgel érthetetlen továbbá az, hogy Sipiczki Úr miért feltételezi azt, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság, vagy bárki más az állami sportvezetésből nem ismeri a magyar kerékpársport szervezeti struktúráját és „megvezethető” abban a tekintetben, hogy ki jelent meg a Central European Tour sajtótájékoztatóján.

Schmitt Pál, a Magyar Köztársaság Elnöke McQuaid Úr jó ismerőse a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban való közös részvételből kifolyólag, ezért szívesen találkozott vele. Az Elnök Úrral a versennyel kapcsolatos esetleges védnökség, valamint egy fedett fa kerékpárpálya építésének lehetőségével összefüggésben tárgyaltunk. A Magyar Kerékpársportok Szövetsége korábban többször kinyilvánította, hogy ezt nem tartja fontosnak. Szerencsére a Köztársasági Elnök Úr másként gondolkodik.

Még egyszer akkor, hogy egyértelmű legyen a dolog: Az UCI elnöke azért érkezett hazánkba, mert az egyik legjelentősebb magyar UCI országúti verseny szervezője meghívta, hasonlóan az UEC elnökének tavalyi látogatásához. Eredetileg a versenyre érkezett volna, de sajnos az időpont nem felelt meg neki, ezért választottuk azt a megoldást, hogy a verseny sajtótájékoztatóján vegyen részt. Az UEC elnök tavalyi látogatásával senkinek nem volt problémája, komolyan nem értjük, hogy most mire ez a nagy felháborodás.

2. Az UCI elnökével találkozott Sipiczki Úr, az MKSZ elnöke/MMTBSZ elnöke, az MBMXSZSZ újdonsült elnöke, illetve az MKSZ egyik alelnöke is. Továbbá az AKESZ és a KMSZ elnökei is. Ennek megfelelően az állítás, hogy senki nem tudott róla, szintén nem állja meg a helyét. (megjegyzés: az AKESZ szervezetével a kapcsolatunk kiváló és kölcsönös együttműködésen alapszik – lásd itt)

Hogy a meghívás miért nem Sipiczki Elnök Úr fejéből pattant ki, azt nem tudom, de emlékezetem szerint regnálása óta az Elnök Úr egyetlen UCI közgyűlésen sem vett részt, illetve senkit sem küldött maga helyett.

3. Az UCI elnökének egyértelmű üzenete volt, hogy egységre van szükség a kerékpársportban, és valamennyi szakágnak erre kell törekednie. Ezt a célt semmi esetre sem szolgálják azon közgyűlési jegyzőkönyvek, amelyekben rögzítettek szerint Sipiczki elnök úr küldetése az, hogy kivezesse a Magyar Mountain Bike Szakági Szövetséget az MKSZ béklyójából, és önállósíthassa azt.

4. Szintén nem szolgálja a fenti célt az, hogy a szakágak nincsenek egy mércével mérve. Az MMTBSZ csak jellemzően 1 éves késéssel fizeti be a versenyengedélyeket az MKSZ-nek, nyilván a többségben lévő MMTBSZ által delegált elnökségi tagok tudtával és beleegyezésével. Természetesen az MKSZ elnöke és az MMTBSZ elnöke egy és ugyanaz a személy.

5. Nem szolgálja az egységet az sem, hogy az MKSZSZ évek óta nem tud hozzájutni azokhoz az MKSZ-szel szembeni kintlévőségekhez, amelyek MKSZ elnökségi döntések sorozatával és szerződésekkel lettek megerősítve.

6. A korábban közzétettek szerint én és a „bandám” vagyis az MKSZSZ elnöksége, az országúti szakág vezetése és egyéb tisztségviselői nemcsak „nagyon rossz emberek” hanem hihetetlenül jó színészek is vagyunk, akik a teljes állami vezetést, az UCI elnökét és minden magyar állampolgárt sikeresen átvertünk. Ezek alapján sok hiszékeny ember él hazánkban, beleértve azokat is, akik nyugodtan mondhatták volna, hogy nem tudunk fogadni, mert Ti nem az MKSZ vezetése vagytok… De nem tették.

7. Sipiczki Elnök Úr arról is elfelejtette tájékoztatni a közvéleményt és a szakágakat, hogy az MKSZ nevében sikertelen tárgyalásokat folytatott az egyik legnagyobb magyar vállalattal. Rossz nyelvek szerint a tárgyalások kudarcának egyik oka az, hogy ezt a vállalatot jobban érdekelte az országúti kerékpározás, mint a hegyi kerékpározás. Ez a fajta megközelítés szintén nem azt támasztja alá, hogy az MKSZ jelenlegi vezetése egyformán tartja szem előtt valamennyi szakág érdekeit. Erről szívesen vennénk némi felvilágosítást az Elnök Úrtól annak érdekében, hogy a rosszindulatú feltételezések eloszlathatóak legyenek.

8. Szintén nem szolgálja a szakágak közötti együttműködést az, hogy az idei év elején legnagyobb megdöbbenésünkre megpróbáltak kitenni abból az irodából, ahol a szövetségünk alapítása óta, vagyis pontosan 117 éve működik. Az MKSZ próbálta a teljes irodát kibérelni, azzal az indokkal, hogy „az MKSZSZ úgysem tud fizetni”.

Mindezeket figyelembe véve kétségesnek tartom azt, hogy a jelenlegi MKSZ vezetés alkalmas valamennyi szakág érdekeinek a képviseletére. Amennyiben az MKSZ Elnöke és Elnöksége nem áll készen arra, hogy sürgősen változtasson az efféle megosztó működésen, alighanem erősen megkérdőjelezhető az alkalmasságuk a kerékpársport különböző szakágainak képviseletére.

Balról Pat McQuaid UCI elnök, jobbról Törzsök Zsolt MKSZSZ elnök
Balról Pat McQuaid UCI elnök, jobbról Törzsök Zsolt MKSZSZ elnök

Sipiczki Róbert MKSZ elnök ezzel szemben legnagyobb örömömre valóban a kérdéseimre válaszolt, lássuk hát ugyanezt az ő nézőpontjából:

Bikemag: – Egy kerékpárverseny szervezője jogosult-e arra, hogy az UCI elnökét Magyarországra hívja? Egy ilyen meghíváshoz szükséges-e a magyar kerékpársportot az UCI felé képviselő MKSZ jóváhagyása?

Sipiczki Róbert: – Idézet az MKSZ alapszabályából:

„4.§
(1) A Szakszövetség tagja a Nemzetközi Kerékpáros Szövetségnek (UCI), amelynek alapszabályát, szabályzatait és határozatait magára nézve kötelezőnek ismeri el.
(2) A Szakágak hivatalosan csak a Szakszövetségen keresztül – annak előzetes egyetértése mellett – tarthatnak kapcsolatot az UCI szakági egységeivel.”

Az UCI Elnök meghívásának szervezése 2010. őszén kezdődött. A meghívásra illetve az UCI Elnökével történő közvetlen kapcsolatfelvételre sem felhatalmazást sem megbízást nem kapott sem Törzsök Zsolt, sem Sutkó Mihály, sem pedig Kovalóczy Áron.

– Tudtál-e előzetesen arról, hogy a Central European Tour főszervezője, Sutkó Mihály meg kívánja hívni az UCI elnökét Magyarországra?

– Nem tudtam.

– Mikor derült ki számodra a meghívás ténye?

– Egész pontosan 2011. Március 13-án

– A velo.hu kerékpáros portálon a témával kapcsolatosan megjelent blogbejegyzéshez hozzászólva ezt írod: „A látogatás előtt néhány nappal az UCI elnöke rájött, hogy csúnyán rászedték. Ezt követően kérte és követelte, hogy a program során találkozhasson az MKSZ elnökével és elnökségével.” Konkrétan mire jött rá az UCI elnöke?

– 2011. március 18-án az alábbi levelet írtam Törzsök Zsoltnak:

„Tisztelt MKSZSZ Elnök Úr, Kedves Zsolt!

Örömmel vettem hírét, hogy az UEC közgyűlésen (MKSZ delegáltként) történt találkozó alkalmából az UCI Elnökét meghívtad Magyarországra.

Mint az MKSZ Elnöke kérlek, hogy a meghívás körülményeiről és tárgyáról HIVATALOS tájékoztatást küldeni szíveskedjél. Tájékoztatlak, hogy az UCI Elnökének HIVATALOS jellegű látogatása csak és kizárólag az MKSZ, mint az UCI felé kizárólagos képviselettel rendelkező magyarországi szervezet égisze alatt történhet meg. Magán jellegű látogatás természetesen megtörténhet ettől eltérő körülmények között is. Kérlek tájékoztass a látogatás ilyen jellegű minősítéséről.

Jelzem továbbá, hogy az állami szervek, az állami sportvezetés illetve az MOB bevonása ilyen irányú eseményre szintén az MKSZ feladata és jogosítványa. 2011. március 23-ig távol-keleti üzleti úton vagyok, ezért mielőbbi válaszodat e-mailben várom.

Üdvözlettel:

Sipiczki, Róbert

elnök – MKSZ”

Erre az alábbi tartalmú választ kaptam március 21-én:

– Az UCI elnök Sutkó Mihály meghívására, magáncélú látogatásra érkezik Magyarországra.
– Ha kíváncsi vagyok a részletekre, hívjam fel Sutkó Mihályt.

Talán az olvasó is érzi a válasz fonákságát. Természetesen nem kívántam „szívességet kérni” Sutkótól, hogy „Misa, ugyan áruld már el, hogy mikor is jön az UCI elnök pontosan”. Ez nem így működik…

Ehelyett március 24-én levelet intéztem az UCI elnökéhez. Igen, ahogy illik, mint Elnök az Elnöknek. A protokollnak megfelelő udvariassággal jeleztem neki, miszerint tudomásomra jutott, hogy magánjellegű látogatást tesz Magyarországon. Érdeklődtem utazásának részletei felöl is, hiszen Törzsökék ezt nem kívánták tudtomra adni. Másfelől jeleztem, hogy amennyiben mégis lehetősége nyílna arra, hogy látogatását hivatalossá kiterjessze, úgy az MKSZ elnöke és elnöksége nagy megtiszteltetésnek venné Őt fogadni és vendégül látni.

Az UCI elnöke április 1-jén kelt válaszának tartalma:

– „meglepetésének” adott hangot, miszerint nem tudok az ügyről, mindenesetre leveléből értesültem első alkalommal, hogy április 20-án érkezik.
– látogatását egyértelműen hivatalosnak minősítette, arra is kitérve, hogy mint ilyen, az MKSZ elnökének bevonása természetes és elvárt.
– egyúttal határozottan felhívta Törzsök figyelmét (ő is megkapta másolatban levelet), hogy az MKSZ elnökének és elnökségének útmutatása és kívánsága szerint kell a látogatásnak lefolynia.

Az MKSZ elnökségének 2011. április 4-én megtartott elnökségi ülésére felkértem Törzsök Zsoltot, hogy jelenjen meg. Ezt meg is tette Kovalóczy Áron társaságában. Az ülésen heves szóváltás alakult ki (közben Sutkó Mihály telefonon jelezte, hogy a Sipiczki Róbertet nem ismeri el MKSZ elnöknek), de végül az Elnökség jelenlétében Törzsök ígéretet tett arra, hogy az UCI elnök látogatásának szervezését és az UCI felé történő kommunikációt átadja az MKSZ-nek, illetve együttműködést biztosít. Ígéretet tett továbbá arra is, hogy másnap délig a látogatás szervezésének eddigi állásáról az MKSZ felé tájékoztatást ad. Az elnökség ezt megnyugtató és biztató megállapodásnak vélte. (Részletek az MKSZ elnökségi ülés jegyzőkönyvében)

A kerékpársport iránt érdeklődő olvasó talán már ki tudja találni, hogy a fenti megállapodást Törzsök már megkötésekor sem gondolta komolyan. Továbbra is folyt a direkt kommunikáció az UCI felé az MKSZ negligálásával.

Az MKSZ elnökeként kénytelen voltam április 6-án újabb levelet intézni az UCI elnökéhez. Jeleztem a kialakult állapotot és azt is, hogy látogatásának rangja és méltósága kerül ilyen módon veszélybe és fontolja meg, hogy kiteszi-e magát ennek. Miután többek között Schmitt Pálhoz is bejelentették, nyilván udvariatlanságnak tartotta volna, ha látogatását törli. Viszont április 12-i levelében határozott elvárását fogalmazta meg Törzsök felé, hogy a tervezett programok között szereplő ebédek legalább egyikén szeretne találkozni az MKSZ elnökével és elnökségével. Törzsök az UCI elnök nyomására április 14-én kénytelen volt részemre (ha nem is az MKSZ elnökségének részére) meghívót küldeni a közvetlen elutazás előtti ebédre. Az itt töltött 30 órából másfélre.

– Szintén a korábban említett blogbejegyzéshez hozzászólva azt állítottad, hogy az MKSZSZ elnöke és a Central European Tour főszervezője becsapta az UCI elnökét, a Magyar Olimpiai Bizottságot, Schmitt Pál köztársasági elnököt és nem utolsó sorban Téged, no meg mindannyiunkat, kerékpárosokat. Ez egy nagyon súlyos kijelentés… Konkrétan mire gondolsz, amikor ezt nyilatkozod?

– A kialakult „kényes” helyzet kezelése közben a MOB és a KEH is arról tájékoztatott, hogy „úgy tudtuk, hogy a hazai kerékpársport első számú képviselője” szervezi az UCI elnök magyarországi látogatását.

– Az UCI elnöke átlátja-e ténylegesen a hazai szövetségi struktúrát, tudja-e, hogy kiket képvisel az MKSZ, és kiket az MKSZSZ?

– Most már igen.

– Úgy tudom, végül találkoztál az UCI elnökével. Nyilvános-e, hogy miről esett szó köztetek?

– A „nagyszerű” hangulatban lezajlott ebédet követően lehetőség nyílt arra, hogy az UCI elnökével négyszemközt beszélhessek. Lényeges és fontos dolgok hangzottak el, mely amint az időszerű, kellő nyilvánosságot fog kapni.

– Az UCI elnöke a bringahirado.hu interjúja alapján a magyar kerékpársport legfőbb problémáját a jelenlegi szervezeti struktúrában látja. Te személy szerint hogyan vélekedsz erről? Milyen lépéseket kívánsz tenni MKSZ elnökként annak érdekében, hogy a meglévő szervezeti struktúra előnyére változzon?

– Az eset rávilágított arra, hogy a jelen szövetségi felállás megérett a reformra. Lépéseket nem az elnök tesz, hanem a tagegyesületek összességét képviselő közgyűlés. Folynak a kvótaszerzések, az olimpiai ciklus derekán vagyunk. Álláspontom szerint nem gyors, hanem hosszú távú megoldásra van szükség.

– Milyen jelenleg a munkakapcsolat az MKSZ és az MKSZSZ között?

– A fentiekből véleményem szerint kiolvasható.

– Számodra mi az eset tanulsága, illetve milyen egyéb hozzáfűznivalód van a történethez?

– A legveszélyesebb típus a küldetéstudattal felvértezett, buta és becstelen ember.

Takács Tamás interjút készít az UCI elnökével
Takács Tamás interjút készít az UCI elnökével

Az UCI elnökének részvételével zajló Central European Tour sajtótájékoztatón a hazai kerékpáros médiumok közül egyedül a Bringahíradó volt jelen, a portál képviseletében Takács Tamást kérdeztem meg néhány részletről:

Bikemag: – Hogyan és honnan szereztél tudomást az UCI elnökének látogatásáról?

Takács Tamás: – Először az Európai Kerékpáros Szövetség kongresszusa után hallottam róla, erről akkor hivatalos sajtóközlemény is megjelent nálunk.

– Honnan értesültél arról, hogy mi lesz az elnök programja?

– Az elnök programjáról részletesen nem értesültem, teljes egészében a Central European Tour sajtótájékoztatón történt beszélgetés során derültek ki számomra a részletek.

– Kaptál-e meghívót az elnök részvételével lezajlott Central European Tour sajtótájékoztatóra?

– Kaptam, de mivel említetted korábban, hogy az általad készített összeállítás szempontjából fontosak a körülmények, annyit hozzáteszek, hogy egy más ügyben folytatott beszélgetés során került szóba az UCI elnök látogatása a megelőző hétvégén, és kértem, hogy a szervezők küldjenek meghívót, mert szeretnék vele interjút készíteni… – ha nagyon pontosak akarunk lenni, akkor így pontos.

– Igaz-e az a konkurencia részéről érkezett vád, miszerint Te konkrétan az MKSZSZ megbízásából voltál jelen az eseményen, és készítettél interjút az elnökkel?

– Ez – bocsánat a kifejezésért –, de kapitális marhaság. Szerencsére a konkurenciával (azért tegyük itt hozzá, hogy nem rólatok van szó) tisztáztuk ezt a dolgot és nem mérgesedett el a helyzet, bár nem sokon múlott, mert rettenetesen felháborodtam azon, hogy ilyen felhanggal belekevertek ebbe a történetbe.

– Sipiczki Róbert nyilatkozata szerint az UCI elnöke a látogatás előtt pár nappal jött rá, hogy „rászedték”. Az interjú készítése során erről esett-e szó, illetve láttad-e ennek bármiféle jelét rajta?

– Nézd, ez egy olyan kérdés, amire én is a leginkább kíváncsi voltam az interjú előtt, miután már nagyjából ismertem mindkét oldal tolmácsolásában a kialakult kényes helyzetet. Ami konkrétan a hangfelvétel készítése közben elhangzott, az olvasható az interjúban is. Megtudtam többet is, amit szerettem volna, viszont sajtónyilvánosság előtt erről nem nyilatkoznék. Személy szerint nem akartam kihagyni a lehetőséget, hogy találkozzak vele, pláne a kialakult helyzetben, de személyes benyomásokról vagy olyan dolgokról, melyek nem az interjúban hangzottak el, a sajtónyilvánosság előtt nem szeretnék beszélni.

– Mi a te személyes véleményed a hazai kerékpáros szövetségi struktúráról?

– Szerintem borzasztóan rossz, „érdekes tanulmány” volt ez maga McQuaid számára is, ez kiderült. Ilyen a világon sehol nincs, a legerősebb kerékpáros nemzetek is tudják irányítani a kerékpársportjukat egy szűk létszámú, FELELŐS szervezettel. Nálunk a különálló szervezetek munkája gyümölcseként év elején rendre nem találkozom egy releváns versenynaptárral, ha van, az is hatszor változik év közben, nincs egy jól működő honlap, nem ismerek olyan szövetségi tisztségviselőt – és ebbe beleértek minden alszövetséget – aki behatóan ismerné a nemzetközi szövetség szabályzatát. Ami egyébként nem lep meg, mert az idegen nyelvekkel gondok vannak, az UCI-szabályzat fordítása meg tudomásom szerint nem létezik Magyarországon. De kezdek belemerülni a részletekbe, sorolhatnám, csak nem hinném, hogy erre pont nekem kellene rávilágítanom.

– Számodra mi az eset tanulsága?

– Először azon kell elgondolkoznom, hogy mi az „eset” maga. Talán az, hogy úgy távozik egy UCI elnök Magyarországról, hogy elkönyveli magában, hogy itt a legsötétebb balkáni állapotok uralkodnak a szövetség szervezetében? Ha ez az „eset”, akkor a tanulság szerintem az – de ezt talán megint csak nem nekem kellene levonni –, hogy elég komoly naivitás hülyének nézni egy minden hájjal megkent nemzetközi sportdiplomatát…

– Milyen egyéb hozzáfűznivalód van a történethez?

– Isten óvja Magyarországot! Vagy ezzel túl cinikus vagyok?


A cikket kommentálni a Bikemag Fórumon lehet, a topic ide kattintva érhető el.

Szöveg: HBalage
Fotó: bringahirado.hu

Magyar csapat a tereptriatlon világbajnokságon – esélyek és ellenfelek

Drámai küzdelem a tereptriatlon Országos Bajnokságon
Drámai küzdelem a tereptriatlon Országos Bajnokságon

Spanyolországban a világon első alkalommal rendezik meg a minden szakágat és alszervezetet egyesítő tereptriatlon világbajnokságot. Mostanáig az olimpiai triatlont szervező ITU és a tereptriatlont világszerte népszerűvé tevő XTERRA külön utakon járt, de látva a tereptriatlon növekvő népszerűségét minkét szervezet nyitott a másik felé, ennek köszönhetően a spanyolországi világbajnokságon eddig soha nem látott mezőny gyűlik össze – köztük a Magyarországon júliusban megrendezésre kerülő Európa-bajnokság küldöttsége.

Poór Brigitta
Poór Brigitta

A magyar csapat két kiemelt PRO kategóriás tagja: Poór Brigitta, aki az XTERRA versenyeken már Európa- és Világbajnoki címet is magáénak tudhat U23 kategóriában, illetve Sipiczki Csaba, aki többszörös magyar bajnokként és számos nemzetközi verseny dobogósaként lép a rajtvonalhoz.

A magyar csapatot erősíti szenior kategóriában Dezső Sándor a magyar triatlon örökifjú versenyzője, aki a korosztályos versenyben esélyes jó eredményre, illetve Tóth Viktor a magyar tereptriatlon reneszánszának elindítója és az Európa-bajnokság fő szervezője.

Poór Brigitta – XTERRA, Maui
Poór Brigitta – XTERRA, Maui

A mezőnyben a triatlon számos világ- és olimpiai bajnoka mellett az extrém változat (XTERRA) és más „saras” sportok versenyzői is nagy számban jelennek meg.

Néhány név az illusztris mezőnyből: Eneko Llanos (triatlon világbajnok), Olivier Marceau (triatlon világbajnok, többszörös olimpikon), Ivan Rana (többszörös világkupa dobogós), Conrad Stoltz (kétszeres olimpikon, 4-szeres XTERRA világbajnok).

Rajtol a mezőny
Rajtol a mezőny

A női lista is figyelemreméltó: Carina Wasle (téli triatlon világbajnok, többszörös világkupa győztes), Melanie McQuaid (3-szoros XTERRA világbajnok), Renata Bucher (többszörös Európa-bajnok, svájci MTB válogatott), Marion Lorblanchet (extrém síelő, XTERRA világkupa helyezett).

A magyar csapat eredményei és az Európa-bajnokság szervezése nyomon követhető a www.tereptriatlon.hu oldalon.

Forrás és további részletek: www.terepsport.hu
Fotó: X2S

Szombaton ismét versenytől hangos a Millenáris

Pálya edzőverseny 1. forduló
Pontversenyben iparkodnak az elit versenyzők

Második fordulójához érkezik a Pálya Edzőverseny-sorozat 2011. április 30-án, szombaton, a budapesti Millenáris Sporttelepen. A pályások 11 órától mezőny- és időfutam számokban állnak rajthoz, a hangulat minden bizonnyal kiváló-, a verseny pedig látványos és kemény lesz. A délutáni Critical Mass előtt remek családi programnak ígérkezik a verseny.

A mezőny az első forduló során is nemzetközi volt: három versenyző érkezett Ausztriából, közülük középen Georg Reinprecht, aki egy forduló után egyből a második helyre került az összetettben
A mezőny az első forduló során is nemzetközi volt: három versenyző érkezett Ausztriából, közülük középen Georg Reinprecht, aki egy forduló után egyből a második helyre került az összetettben

A mostani forduló három mezőny és egy időfutam számból áll majd, a versenyzők egy iram-, egy pont- és egy selejtezőverseny mellett egy egykörös repülőrajtos időfutamban mérik össze erejüket. Azok, akik amatőrként szeretnék kipróbálni a pályát, állórajtos egykörös időfutamon vehetnek részt.

Nem lehet elég korán kezdeni a pályasportot…
Nem lehet elég korán kezdeni a pályasportot…

Az előző forduló egy iramversenyből és egy pontversenyből állt, valamint az összetett szempontjából nem értékelt módon egy látványos selejtező futamban vett részt az U23-elit mezőny egy része. Az egyes korcsoportok két mezőnyben küzdöttek egymással, az U13-as; U15-ös, U17-es és női elit versenyzők, valamint a férfi U23-as és elit versenyzők alkottak egy-egy külön mezőnyt. Az előző mezőny mindkét futamát Ferencz Soma, a KSI SE versenyzője nyerte, így ő áll jelenleg egy forduló után a tabella élén. Az U23-elit mezőnyben hasonló siker született, a szintén a KSI SE-ben versenyző Veres Ádám nyerte mindkét számot, és állt az összetett élére. A selejtezőverseny Szalontay Sándor (KSI SE) nyerte.

Veres Ádám (elöl) vezeti az U23-elit összetett tabellát az első forduló után
Veres Ádám (elöl) vezeti az U23-elit összetett tabellát az első forduló után

A versenyprogrammal párhuzamosan régi idők kiváló magyar országúti- és pályaversenyzői tartottak találkozót a lelátón, rotyogott a kondérban a gulyás, repkedtek a régi történetek. Többen egyetértettek abban, hogy ennyi embert már régen látott versenyen a Millenáris, a lelátó állóhelyes része szinte teljesen megtelt. Hasonlóan jó hangulat várható most szombaton is, a szervezők minden érdeklődőt sok szeretettel várnak.

Egykori versenyzők a lelátón
Egykori versenyzők a lelátón

A Pálya Edzőverseny-sorozat 1. fordulójának képgalériája ide kattintva tekinthető meg.

Letölthető dokumentumok:
– A szombati verseny pontos programja
– a versenysorozat kiírása
– az első forduló eredménylistája és az összetett tabella állása

További információk:
– a versenysorozat beharangozója
www.bvsccycling.hu

A versenysorozat további fordulói:
3. forduló: 2011. május 14.; szombat, 11:00
4. forduló: 2011. május 28.; szombat, 11:00
5. forduló: 2011. június 5.; vasárnap, 11:00
6. forduló: 2011. június 25.; szombat, 11:00
7. forduló: 2011. július 16.; szombat, 11:00

Selejtező futamban nyomul a mezőny
Selejtező futamban nyomul a mezőny

A Millenáris Velodromról röviden:

A Millenáris Európa egyik legrégebbi kerékpárpályája, mely 1896-ban a Milleniumi ünnepségek sportrendezvényeinek helyszínének épült fel. Itt rendezték meg 1897-ben az első nyilvános hazai futballmérkőzést, 1928-ban pedig az UCI kerékpáros világbajnokság pályaszámainak adott otthont. Emeltfordulós, 412 méteres cementburkolatú pályáról van szó, mely az egyenesekben 11,6; míg a kanyarokban 36,6 fokos dőlésszögű. A Millenáris Sporttelep a Budapesti Olimpiai Központ része, a létesítménnyel kapcsolatos fejlesztési tervek kapcsán pedig 2006-ban a lebontása is felmerült. A hír erős kerékpáros civil szervezkedést váltott ki, ennek következtében az épület végül helyi védelmet kapott. A létesítmény a Thököly út felöl, a Szabó József utcán keresztül közelíthető meg, pontos címe pedig: XIV. Szabó József utca 3.

Szalontay Sándor (KSI SE - jobbra) nyerte a selejtező futamot, mellette Lawrence Grün (Niederösterreichische Radunion)
Szalontay Sándor (KSI SE - jobbra) nyerte a selejtező futamot, mellette Lawrence Grün (Niederösterreichische Radunion)

Szöveg: HBalage
Fotó: Jári Róbert

Megérkeztek a Lazer 2011-es fejvédői

Megérkeztek a Lazer 2011-es fejvédői: az innovatív Rollsys-rendszer 2005-ben elnyerte az Eurobike Awardot, és azóta nem igazán kellett hozzányúlni
Megérkeztek a Lazer 2011-es fejvédői: az innovatív Rollsys-rendszer 2005-ben elnyerte az Eurobike Awardot, és azóta nem igazán kellett hozzányúlni

A belga székhelyű gyártó folyamatos fejlesztéseinek köszönhetően ismét új fejvédőket mutathatunk be. Frissült a gyermekeknek szánt kínálat a Skoot, Nut’z és a P’nut modellekkel, illetve új országúti- és terep fejvédők is érkeztek Neon, Clash és Vandal / Kiss néven. Utóbbiak mindegyike a sikeres Rollsys rögzítőrendszert használja, a gyermekeknek pedig az Autofit mechanika varázsol kényelmet a belső térbe.

Termékek, technikai újdonságok itt:
http://www.bikefun.hu/a-lazer-2011-es-fejvedoi-megerkeztek

Megérkeztek a Lazer 2011-es fejvédői: az innovatív Rollsys-rendszer 2005-ben elnyerte az Eurobike Awardot, és azóta nem igazán kellett hozzányúlni
Megérkeztek a Lazer 2011-es fejvédői: az innovatív Rollsys-rendszer 2005-ben elnyerte az Eurobike Awardot, és azóta nem igazán kellett hozzányúlni

Mi is az a Rollsys?
Az egyedülálló, szabadalmaztatott Rollsys-rendszerű integrált rögzítés egyetlen, kézre álló, görgős gomb segítségével hozható mozgásba. Az egész fejet körülölelő rögzítés teljesen szimmetrikus anélkül, hogy bárhol is szorítana. Állítógombja a fejtetőn helyezkedik el, így könnyen elérhető és állítható fél kézzel, akár menet közben is. Hátul nincs zavaró keresztpánt, így a lófarok is kényelmesen elfér a sisak alatt. Tökéletes tartás és kényelem – erre garancia a Rollsys. Ez a rendszer most már a 20.000 ft alatti középkategóriás modelleken is elérhető.

Forrás és fotó: Bikefun sajtóközlemény

Merida Reacto Team 2012 kerékpárteszt

Merida Reacto Team 2012 kerékpárteszt
Merida Reacto Team 2012 kerékpárteszt

Mostanság, amikor a szakágspecifikus kerékpármodelleket technikai téren szinte már a végletekig kihegyezték, az egyes szakágakon belüli trendek kerülnek a fejlesztők látóterébe. Mountain bike-ok esetében ilyen aktualitás a 29”-os trend, országúton viszont az aero vázkialakítás. Utóbbi trendre a Merida válasza a Reacto modell, amit volt szerencsém tesztelni februárban Mallorcán. A tapasztalataim alapján azt mondhatom, hogy a kérdésre adott válasz szerintem jó válasz, a német újságíró kollégák vizsgálataiból viszont az is kiderül, hogy egyenesen kitűnő válasz…

Merida Reacto Team 2012 kerékpárteszt
Merida Reacto Team 2012 kerékpárteszt

Trendtörténet

Az általános országúti mezőnyversenyzésre szánt aerodinamikus gépek koncepciójának alapjait sokan egyértelműen a Cervélo háza táján vélik megtalálni, hiszen az S3 modelljük volt az első ilyen szellemben fogant masina. Aztán jöttek a profi kerékpáros csapatokat szponzoráló további követők, mint a Felt, a Scott, a Kuota, a Canyon vagy a Ridley.

A német Tour Magazin utánajárt annak, hogy van-e egyáltalán értelme ennek az egész trendnek. Drezdában végeztek szélcsatorna teszteket, és meglepő eredményre jutottak. Ha a versenyző 45 km/h sebességgel halad egy aero vázas országúti géppel, a sebesség fenntartásához 13 wattal kevesebb energia szükséges, mintha hagyományos mosóp… kialakítású országúti vázat használna.

Merida Reacto Team 2012 kerékpárteszt: karakteres látványelem az aerodinamikus nyeregcső, melyen folytatódik a váz grafikája
Merida Reacto Team 2012 kerékpárteszt: karakteres látványelem az aerodinamikus nyeregcső, melyen folytatódik a váz grafikája

Kiderült tehát, hogy a legtöbb aero országúti váznak valóban kisebb légellenállása van, mint hagyományos társainak, és ez tényleg érezhető sebességnövekedést eredményezhet. Emellett azonban miután a vázcsövek lapítottak és magas profílúak, ezért ezek a vázak nehezebbek, alacsonyabb merevségi mutatókkal bírnak, kevesebb komfortot nyújtanak, tehát végeredményben alacsonyabb összteljesítményt kínálnak, mint egy hagyományos kialakítású országúti váz.

A Tour tesztje

Marketingszöveg helyett most következzenek a német Tour Magazin 2011./2. számában megjelent összehasonlító tesztjének Reactóra vonatkozó megállapításai. Összességében az állapíttatott meg, hogy a váz jól ötvözi egy hagyományos váz erényeit (alacsony tömeg, határozott irányítás, hajtáshatékonyság) az aero vázak nyújtotta légellenállásbeli előnyökkel.

A német kollégák pedig nem a levegőbe beszéltek, hanem mértek. Az összehasonlító tesztben a következő gépek szerepeltek: Cervélo S3, Felt AR 0, Kuota Kult, Kestrel Talon SL, Canyon Aeroad CF 0.0 Team, Stevens SLR Aero és a Merida Reacto.

A hét tesztelt gép közül a Merida Reacto produkálta a legkönnyebb vázszett tömeget. Az általunk is tesztelt vázméretben: 1.048 g a váz; 388 g a villa; 80 g a fejcsapágy, tehát mindösszesen: 1516 g a vázszett. Emellett toronymagasan a legjobb fejcsőmerevséget hozta, hála az 1 1/8” – 1 1/2”-os fejcsőméretnek: 112 Nm/fok. Itt említendő meg, hogy a második helyezett Canyon jelentősen maradt alul 89 Nm/fok mért értékkel.

Merida Reacto Team 2012 kerékpárteszt
Merida Reacto Team 2012 kerékpárteszt

Érdemes tudni azonban, hogy a német szaklap a fejcső merevségének mért értékét „Fahrstabilität”-nek, azaz menetstabilitásnak nevezi, ami némileg megtévesztő, hiszen itt már olyan magas értékekről van szó, hogy menet közben garantáltan nem tudunk különbséget tenni két érték között stabilitási tekintetben, legyen az akár nagyságrendileg annyira eltérő, mint a 89 és a 112. A régi acél vázak hasonló adata 50-60 Nm/fok körül mozgott, a jobb alumínium vázaké pedig 70-80 Nm/fok körül.

A középcsapágy merevségére kitalált „kraftübertragung”, azaz erőátadás már sokkal találóbb kifejezés, itt a Merida esetében 56 N/mm érték jött ki, mely a vizsgált vázak között a 3. helyre tette a Reactót.

A végelszámolásnál aztán a legjobb váz címét a Reacto érdemelte ki, a komplett kerékpárok között pedig az előkelő 2. helyen végzett.

A váz és a mögötte rejlő technológia

A kiváló teszteredmények okait keresve taperoljuk egy kicsit végig a vázat, és nézzük meg, mi a hivatalos kommunikáció a benne rejlő technológiával kapcsolatosan!

A szükséges merevséget a Double Chamber, azaz kétkamrás technológia garantálja a megfelelő helyeken. Ugyanezt hivatott szolgálni a csapágyház kialakítása is, mely a hivatalos kommunikáció szerint jellemzően BB30-as szabványt követ, de mi a tesztbringák között találkoztunk ilyennel is, meg hagyományos angol menetes csészéssel is.

Merida Reacto Team 2012 kerékpárteszt: Jürgen Falke főmérnök a nyeregcső egyik prototípusával
Merida Reacto Team 2012 kerékpárteszt: Jürgen Falke főmérnök a nyeregcső egyik prototípusával

A merevség és komfort viszonyát gondosan finomhangolták, így a villaszárakban és a nyeregcsőben „FLAX bio-fiber” névre hallgató karbonszálakat találunk, melyek a rezgéscsillapításért felelősek. Az aerodinamikus nyeregcsőben egy rezgéselnyelő betétet is elrejtettek, ez nagyban tompítja az aszfalt felől érkező ütéseket. A nyeregcső kérdéskörét egyébként sikerült oly módon megoldani, hogy teljes mértékben állítható, ámde optikailag mégis az ebben a szegmensben gyakori integrált megoldások megjelenését hozza.

Súly tekintetében az 1.000 gramm körüli váztömeg tartása volt a cél, ez sikerült is, lásd a korábban közölt tömegadatokat. A vázszett össztömegét kedvezően befolyásolja a full karbon villa, amely annak ellenére, hogy alul 1,5” col méretű, és magas profilú szárakkal rendelkezik, még mindig a 400 grammos tömegadaton belül marad.

A váz megjelenésével és dizájnjával kapcsolatosan nem lehet panasz: nagyon szép darabbal állunk szemben. A rejtett vezetésű kábelek, a lapított csövek, a formavilágot előnyösen kiemelő grafika nyálcsorgatásra alkalmas összképet teremtenek.

Beállítás, geometria

Abból is látszik, hogy a Meridánál egyre komolyabban gondolják az országúti vonalat, hogy az idei Mallorcai sajtótáborba a szokásos 3-4 darab helyett idén majdnem húsz tesztpéldány érkezett az aktuális országúti újdonságból, ami ezúttal ugyebár a Reacto volt, annak is a 2012-es verziója. Egyből rárepültem tehát egy M-es példányra, amely az 54-56-os klasszikus vázméretet hivatott lefedni.

Merida Reacto Team 2012 kerékpárteszt: a tesztgépeket PRC kiegészítőkkel szerelték
Merida Reacto Team 2012 kerékpárteszt: a tesztgépeket PRC kiegészítőkkel szerelték

A bringabeállításnál egyetlen problémába ütköztem bele, ez pedig az aero nyeregcső fejének rögzítése, ami két Torx nyílású csavarral történik. A kialakításához képest könnyű csőben nem hagytak plusz grammokat, így a két rögzítő csavar alumíniumból készült, és az elnyalódás, valamint a rögzítéshez szükséges nagyobb nyomaték miatt volt szükséges a Torxos megoldás. Maga a fej egyszerű, ámde okos kialakítású: az első rögzítő csavar fix, míg a hátsó egy íves horonyban elmozdulásra képes, így állíthatjuk be a nyereg szögét. A nyeregpozíciót oldalról, az egész rendszert két csavarral összehúzva rögzíthetjük, ahol az alu pofák a karbon cső érdesített felületén tapadnak meg, így megakadályozva a nyereg szögbéli elmozdulását. Itt azonban nagyon figyelni kell a meghúzási nyomatékra, mert ha ez túl kicsi, akkor a nyereg bizony előre fittyenhet, ahogyan ez az első tesztkilométerek során alattam is megtörtént. Az utána állítást, és újbóli rögzítést követően azonban az elkövetkező 100 kilométer alatt már nem volt gond.

A beállítás után következhetett a geometria méricskélése. Látványos fejlődésen ment keresztül a Merida országúti vázak esetében alkalmazott vázgeometriai koncepciója az utóbbi három évben. A 2008-ban tesztelt Scultura EVO 907 Com-ról akkoriban igen nehéz volt eldönteni, hogy mire is szánták a tervezők. Versenygeometriának a legnagyobb jóindulattal sem lehetett nevezni a furán lapos szögekkel operáló, hosszú tengelytávval és magas csapágyházzal kombinált koncepciót.

Merida Reacto Team 2012 kerékpárteszt: a váz egyik talán legszebb része a támvillák becsatlakozása
Merida Reacto Team 2012 kerékpárteszt: a váz egyik talán legszebb része a támvillák becsatlakozása

Az adott vázméretben a szokásosnál 2008-ban 2,5-3 cm-rel, a mostani Reactónál viszont már csak 1,5-2 cm-rel hosszabb tengelytávra egy európai szabvány adja a magyarázatot, amit a Meridánál nagyon kényesen betartanak. Ez szigorúan leszabályozza a középtengely és az első kerék tengelyének távolságát, teljesen kizárva a cipőorr és az első kerék kontaktusát. Ez a gyakorlatban a tesztelt Reacto esetében most 603 milliméteres front-center distanciát eredményezett, társulva pedig egy ma már szinte szabványosnak számító 405 mm-es láncvillahosszal, M-es vázméret esetén 1000 milliméteres tengelytáv adódott. A hosszabb tengelytáv a szakirodalom és a tapasztalatok alapján a gép agilitását csökkenti, ezt azonban most jó vázszögekkel és jó villa geometriával sikerült nagyon jól kompenzálnia a gyártónak, így menet közben mindebből semmit sem érzünk.

Alacsonyabbra került a középcsapágy és ezzel együtt a gép súlypontja is, ami tovább javítja a viselkedést. A 275 mm-es középcsapágy-magasság (60-as csapágyesés) jó kompromisszum, hiszen így azért a gép bedöntésekor – ha éppen hajtani is szeretnénk –, csekélyebb a kockázata a pedál lekoppanásának.

Merida Reacto Team 2012 kerékpárteszt: minden bowden rejtve fut, a csavarral rögzített támvillaszárak pedig szerencsére már rég a múlt ködébe vesztek
Merida Reacto Team 2012 kerékpárteszt: minden bowden rejtve fut, a csavarral rögzített támvillaszárak pedig szerencsére már rég a múlt ködébe vesztek

A vázszögek pontos kimérésére a helyszínen nem kerülhetett sor, az azonban már ránézésre is látszott, hogy jóval meredekebb, mint a korábbi Meridák esetében. Utólag aztán kiderült, hogy valóban: a gyártó adatai alapján a tesztelt méretben 73,5 fokos nyeregvázcső-szöggel és 73,0 fokos fejcsőszöggel rendelkezik a váz, a Tour Magazin mérései szerint az utóbbi inkább 73,5 fok. Azt azért nem kell magyarázni gondolom, hogy fejcsőszög tekintetében fél fok is nagyon sokat számít, nemhogy 1-1,5 fok…

Abban talán mindenki egyetért velem, hogy a vízszintes felsőcső nagyon üdítő látvány a gépen, sokat dob annak megjelenésén. Kimérve amúgy van benne egy fél centi lejtés (81,5 – 82,0 cm az átlépési magasság), de ez az összhatást tekintve nem tűnik fel.

Menet közben

A szakbarbárkodás befejezése után nekivágtam a mallorcai aszfaltnak, azzal az alantas szándékkal, hogy meglátogatom a velodromot a fővárosban. Kellemes hátszélben siklottam a tengerparti úton, a kisebb-nagyobb dombokon jól megtéptem a gépet, a lejtőket kigurultam, olyan gyorsan, amennyire csak tudtam, a körforgalmakban pedig igen lendületesen közlekedtem.

Merida Reacto Team 2012 kerékpárteszt: SRAM Red mindenhol
Merida Reacto Team 2012 kerékpárteszt: SRAM Red mindenhol

Bevallom tetszett, amit tapasztaltam. A kormánymozdulatokra gyorsan reagált a gép, merevségproblémákat sehol sem tapasztaltam, jó volt vele menni, na. A kormányzás érzete az a paraméter, amit a legjobban lehet érzékelni, mi több két bringát váltogatva a különbséget is aránylag egyértelműen meg lehet állapítani. A régi Sculturák karakterisztikáját valahol a neutrális és a lassú kormányzás közöttinek éreztem, és szerintem inkább a lassúhoz álltak közelebb, mint a neutrálishoz. Ezzel szemben ez a gép kifejezetten agilis módon viselkedett, de mégsem volt az eleje zavaróan ideges hírtelen manőverek esetén. Így érezték ezt a Tour tesztelői is, így grafikonjukon a neutrális és az agilis közti zónának a neutrális felé eső részébe pozícionálták a gép viselkedését.

Palma de Mallorcába érve már rutinosan vágtam át a városon, és kerestem meg a nyitott, 250 méteres betonpályát. Szombat lévén ismét hatalmas szerencsém volt, így körözhettem benn, nem is keveset. A pálya rövid, és ehhez mérten meredek is, így a közel 45 fokos kanyarokban nagyon észnél kellett lenni. A Reacto azonban ezen a nem éppen rendeltetésszerű felhasználási területen belül is nagyon jó partnernek bizonyult, így élvezetes pályabiciklizést folytattam le vele. Bevállaltam jó pár nagysebességű leborítást is, iszonyat stabilan kúszott a gép a betonon a kanyar felé, éreztem, hogy a tekerésre szánt energiám maximálisan előrehaladásra és sebességnyerésre fordítódik. Más kérdés, hogy akkor, ott, a rendelkezésre álló energia sajnos nem volt éppen sok, és bevallom ezek a résztávok fájtak, nagyon.

Közel harminc, a pályán töltött élvezetes kilométer után hazafelé vettem az irányt, és közben azon gondolkoztam, hogy ezt a vázszettet simán bevállalnám. Az alkatrészek mindegyikét azonban nem feltétlenül, lássuk hát őket is szép sorjában!

Merida Reacto Team 2012 kerékpárteszt: BB30-as csapágyház az egyik tesztgépen, a diszkrét él az alsócsövön pedig azt mutatja, hol csatlakozik az alsócső a „Structure Element Carbon” technológiának köszönhetően egy egységet képező láncvilla/csapágyház egységbe
Merida Reacto Team 2012 kerékpárteszt: BB30-as csapágyház az egyik tesztgépen, a diszkrét él az alsócsövön pedig azt mutatja, hol csatlakozik az alsócső a „Structure Element Carbon” technológiának köszönhetően egy egységet képező láncvilla/csapágyház egységbe

A SRAM Red váltórendszerrel már jó párszor volt dolgom. Az első találkozás a rácsodálkozás jegyében telt: jééé, ez működik! A további találkozások célja a rendszer megszokása és készségszintű működtetésének elsajátítása lett volna, ami valahogy sohasem jött össze – így ezúttal sem. Fejben még csak rá tudok állni arra, hogy hogyan kell váltani az egyetlen váltókarral, de hogy a két váltásirányt elválasztó ponton áttolva a kart még arra is figyeljek, hogy hány fokozatot váltsak, az már nem megy, magas pulzus, meg nagy igénybevétel mellett különösképpen nem. A tesztgépen a váltórendszer picit pontatlanul működött, és némi sikertelen állítgatás után úgy döntöttem, hogy szervizelés helyett inkább bringázok. A gond szerintem ott lehet, hogy a váltóbowden házaknál (különösképpen ezeknél a bandás alatt vezetetteknél) el kéne felejteni a műanyag bowdenház zárókupakokat, mert bármilyen anyagból is készülnek, úgyis folyamatosan eszi bele magát az acélsodrony a kupakba, ebből adódóan pedig „nyúlós” lesz a rendszer, azaz egyfolytában utána kell állítani. Szubjektív meglátás, de a SRAM esetében a váltás érzete számomra olyan, mintha minden egyes váltásnál fogak törnének le a hátsó lánckerekekről. Továbbá az elmúlt időszakban volt szerencsém a konkurensek rendszereivel is több kilométernyit hajtani, ezek fényében a SRAM fékváltókar kényelmét már nem helyezném a legjobbak közé.

Szintén az amerikai márka szállította a tesztgép kerékszettjét, ami az S40 névre hallgat, és a cég legkönnyebb karbon felnis peremes rendszerű kerékszettje. A gyártó igazi mindenesként állítja be az S40-et, amely mászáshoz, gyors haladáshoz és sprintekhez egyaránt ideális. Rosszat nem is tudok mondani róla, és 38 mm-es profilmagasságú felnijével jól illeszkedett a gép koncepciójába is.

Merida Reacto Team 2012 kerékpárteszt: a kúpos fejcsőnek köszönhetően a fejcső merevségére nem lehet panasz
Merida Reacto Team 2012 kerékpárteszt: a kúpos fejcsőnek köszönhetően a fejcső merevségére nem lehet panasz

A kiegészítők közül talán a kormányt emelném ki, tanulságos alkatrész volt ez. Tetszett a kompromisszumos, a klasszikus és az anatómikus között félúton elhelyezkedő alsó íve, ellenben a befogás mellőli résztől ellapított, és hátrafelé ívelt felső szekciója már sokkal kevésbé. A magam részéről nem értem, hogy miért szenvednek ennyire a gyártók, hogy a felső fogás terén mindig valami újat, különlegeset alkossanak. Hallott már valaha valaki olyat, hogy bárki arra panaszkodott volna, hogy kényelmetlen számára egy hagyományos kormány felső fogása, és ennek okául a cső kör keresztmetszetét jelölte volna meg? Na ugye, hogy nem… Az extravagáns megoldások viszont mindig létrehoznak egy-egy új problémát – jelen esetben például az ellapított és hátranyilazott felső szekció nem meglepő módon belevág az alsó fogásban lévő alkarunkba rendesen. Ezt a hatást az összeszerelés jóvoltából még tovább fokozták, mivel a váltóbowdent a kormány hátsó ívén vezették el, ami szintén az alsó fogás / alkar viszonylatában volt zavaró. Fontos még itt megemlíteni, hogy a cég logójával díszített bandázs viszont nagyon kényelmes volt, és hosszú távon is jól használhatónak tűnt. Lábjegyzetben itt említeném meg, hogy próbáltam mindkét metódust a gyakorlatban a saját bringáimon, és a hátul elvezetett váltóbowden mellett nem tudok érveket felhozni. Ezzel szemben mindkét bowdent elöl vezetni egyszerűbben kivitelezhető, esztétikus, nem okoz kényelmi problémákat, és jobban elférnek úgy a házak.

Merida Reacto Team 2012 kerékpárteszt: idegen közegben is jól helytállt – egy kis kiruccanás a pályabringázás világába
Merida Reacto Team 2012 kerékpárteszt: idegen közegben is jól helytállt – egy kis kiruccanás a pályabringázás világába

Ez az egész kormányos gondolatmenetemet azonban egyelőre zárójelbe is tenném, hiszen a Reacto modellek 2011-ben a magyar piacra FSA kiegészítőkkel érkeznek majd. A következő évben azonban már idehaza is SRAM hajtóművel és Procraft kiegészítőkkel lesz elérhető a Reacto.

Szumma

Mi más lehet még hátra, mint az összegzés. A Reacto egy nagyon kellemes meglepetés volt számomra, élő bizonyítéka annak, hogy egy vázzal, illetve bringával kapcsolatosan elsősorban nem a márkanevet kell nézni, és ebből levonni ilyen-olyan következtetéseket, hanem a valós teljesítményt. A Reacto egy nagyon gusztusos, szerethető masina, de ami még fontosabb: nagyon jó haladni vele, és az általa nyújtott teljesítmény most már nem marad el a patinásabb országúti márkák által jóval drágábban kínált termékeinél tapasztalhatótól. Csak ajánlani tudom tehát mindenkinek, csalódást garantáltan nem fog okozni.

Merida Reacto Team 2012 kerékpárteszt
Merida Reacto Team 2012 kerékpárteszt

Geometriai adatok: (összehasonlítás gyanánt zárójelben a 2008-as Merida Scultura Evo 907-Com adatai)
Fejcsőszög: 73,5 fok (72,0 fok)
Nyeregvázcső-szög: 73,5 fok (74,0 fok)
Fejcsőhossz: 159 mm
Tengelytáv: 1000 mm (1010 mm)
Láncvillahossz: 405 mm (405 mm)
Nyeregvázcső-hossz (cső tetejéig mérve): 540 mm (530 mm)
Vízszintes felsőcsőhossz: 560 mm (555 mm)
Kormányszárhossz: 100 mm (100 mm)
Középcsapágy-magasság: 275 mm (284 mm)

InfoBox:

Forgalmazó: BikeFun Hungary Kft.; www.bikefun.hu
Származási hely: Tajvan
Vázgarancia: 5 év
Vázméretek: XS, S, S/M, M/L (tesztelt), L, XL
Alkatrész-garancia: 1 év
Ajánlott fogyasztói ár: Jelenleg idehaza a tesztgép 2011-es verziója érhető el. A komplett kerékpár a tesztpéldánnyal ellentétben FSA kiegészítőkkel és hajtóművel: 1.390.000 Ft
Vázszettként: 529.000 Ft

Váz: Merida Reacto karbon
Villa: Merida Reacto Double Chamber; 1 1/8” – 1,5”; full karbon
Hajtómű: SRAM Red; 53/39 fog; 172,5 mm
Középrész: SRAM Red; BSA (a tesztgép nem BB30-as csapágyházzal készült)
Lánckeréksor: SRAM PG 1070; 12-25 fog
Lánc: SRAM PC 1091
Fékváltókarok: SRAM Red
Hátsó váltó: SRAM Red
Első váltó: SRAM Red
Fékek: SRAM Red
Első agy: SRAM; 18 furat
Hátsó agy: SRAM; 20 furat
Felnik: SRAM karbon / alu; 18 / 20 furat; 38 mm profilmagasság
Küllők: SRAM kardküllők rejtett anyákkal; radiális + 2 kereszt
Külsők: Vittoria Diamante Pro; 23-622
Kormány: PRC Procraft karbon; anatómikus; 31,8 mm; 450 mm (széltől szélig)
Stucni: PRC Procraft; 100 mm; 31,8 mm
Kormánycsapágy: FSA félintegrált; 1 1/8”
Nyeregcső: Merida Reacto Aero; 30 / 50 mm keresztmetszet; 330 mm
Nyereg: Selle Italia SLR; Vanox pálca
Bowdenek és házak: Jagwire L3
Bandázs: Merida műbőr

További információk, vázgeometria és specifikáció:
http://www.merida-bikes.com/de_de/bike/2011/123/Road+Bike/REACTO+Team-20

Szöveg: HBalage
Fotó: HBalage, Bóta Gergő, Daniel Geiger

Új kerékpáros parkolót adtak át a budapesti Műcsarnok mellett

Új kerékpáros parkolót adtak át a budapesti Műcsarnok mellett
Új kerékpáros parkolót adtak át a budapesti Műcsarnok mellett

A projektet támogató MasterCard kártyatársaság és a Műcsarnok együttműködésével kiírt pályázaton mindkét kérdésre megtalálták a választ: a díjazott tervezők munkája jó példát adhat bárkinek, aki kerékpár-depót készül építeni (reméljük minél többen lesznek ilyenek!). A Műcsarnok főbejárata előtt található új parkolóhelyeket húsvéttól vehetik használatba a bringások.

Új kerékpáros parkolót adtak át a budapesti Műcsarnok mellett: Gauder Milán, a MasterCard Europe regionális igazgatója és Nagy Enikő, a Műcsarnok kommunikációs osztályának vezetője az átadáson
Új kerékpáros parkolót adtak át a budapesti Műcsarnok mellett: Gauder Milán, a MasterCard Europe regionális igazgatója és Nagy Enikő, a Műcsarnok kommunikációs osztályának vezetője az átadáson

A Műcsarnok, mint a hazai kortárs művészeti egyik elsődleges kiállítóhelye megköveteli a korszerű és így sokszor radikális dizájnt. Talán éppen ez az oka, hogy némileg a repülőgépek függőleges vezérsíkjára emlékeztető, különböző méretű furatokkal áttört fényes acélállványok nem sok hasonlóságot mutatnak a megszokott kerékpár-parkolókkal. De ez ne tévesszenek meg senkit! Ide valóban biciklit lehet kötni. De még hogy!

Nézzük a külsőt. A biciklitámasz kicsit dől, így tökéletesen illeszkedik a legtöbb kerékpár függőleges vázvonalához, a furatokon keresztül akár többszörösen, biztonságosan rögzíthetjük a kerékpárt. Az acéllemez felső, tetőszerű vízszintes felülete egyszerre több kellemetlen problémát is megold. Ha kellően szorosan zárjuk a biciklit a támaszhoz, akkor lehetetlen lesz külön a nyerget levenni a vázról. Ezen felül, száraz időben ideális rakodófelületként szolgál például a biciklikulcs megkereséséhez, esőben pedig szárazon tartja a nyerget. A tároló 1 cm vastag acéllapból készül, a perforáció pedig a lemez széleitől 3 cm-re kezdődik, hogy kellő biztonságot nyújthasson a támasz. A felszín alatt az acéllemezt masszív, beton alaptesthez rögzítették.

Új kerékpáros parkolót adtak át a budapesti Műcsarnok mellett
Új kerékpáros parkolót adtak át a budapesti Műcsarnok mellett

A Műcsarnok új kerékpártárolóit április 22-én, pénteken 16 órakor adta át a bringásoknak Gauder Milán, a MasterCard Europe regionális igazgatója és Nagy Enikő, a Műcsarnok kommunikációs osztályának vezetője. Az átadás a kétéves sikeres együttműködés záróeseménye is volt egyben. A MasterCard nem csak a kortárs művészet, de a városi kerékpározás elkötelezett híve is, idén másodszorra kétkerekes szponzora az MKK szervezésében megvalósuló Bringázz a Munkába Programnak. A megnyitón elmondták: a kerékpártárolóra tizenöt csoport adott be pályamunkát. A zsűri Máthé Dóra és Vígh Ágnes terve mellett tette le a voksát.

Forrás és fotó: Műcsarnok sajtóközlemény; www.mucsarnok.hu

Május elsején a IX. Buda Maratonnal indul a szezon

Május elsején a IX. Buda Maratonnal indul a szezon
Május elsején a IX. Buda Maratonnal indul a szezon

A hagyományoknak megfelelően május elsején, a Hármashatár-hegyi Repülőtéren, a Buda Maraton alkalmával kezdődik a hegyikerékpárosok maraton-szezonja. A viadal – a tavalyi évhez hasonlóan – a Samsung Olimpiai Zöld Fesztivál keretében kerül megrendezésre.

Május elsején a IX. Buda Maratonnal indul a szezon
Május elsején a IX. Buda Maratonnal indul a szezon

A tavaly indult fesztivált – melyen mintegy kétezren sportoltak – idén nagyobb sportkínálattal, a repülőtéren teljes légtérzár mellett, nagyobb alapterületen rendezi meg a Budapest Sportiroda és a Sportaktív Klub. Az esemény fővédnöke Schmittné Makray Katalin olimpiai ezüstérmes tornásznő – Schmitt Pál köztársasági elnök felesége –, védnöke Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. A programban a hegyikerékpározás mellett 3, 7, 14 vagy 21 kilométeres terepfutás, 200 méteres dombfutás valamint túrázás szerepel.

Május elsején a IX. Buda Maratonnal indul a szezon
Május elsején a IX. Buda Maratonnal indul a szezon

A hegyikerékpárosok a 10, 21 vagy a 42 kilométeres táv közül választhatnak; a pálya – mely újdonságként a repülőtéren hosszan fog kanyarogni – a Hármashatár-hegy mind a négy oldalát és a környezetében lévő többi hegycsúcsot is érinti. A hobby kategória szintkülönbsége közel 700, a sport kategória szintkülönbsége mintegy 1600 méter. A legkisebbeket az egykilométeres Diák Kupa gyermekverseny várja. A kerékpáros kiegészítő-programok közt páros szlalom, triálbemutató, Gizmo-show kerül műsorra.

A helyszínen nyolc és tíz óra között lehet nevezni, a IX. Buda Maraton rajtjára 11 órakor kerül sor, a gyermekeket fél háromtól indítják. Idei újdonságként a Diák Kupa és a Turista futam keretén belül rendezik meg az 1. Siketek és Hallássérültek Mountain Bike Bajnokságát.

Bővebb információk: www.sportaktiv.hu és www.futanet.hu

Forrás és fotó: Sportaktív SE sajtóközlemény

Merida Matts Scandium Special Edition XO váz 2011

Merida Matts Scandium Special Edition XO váz 2011
Merida Matts Scandium Special Edition XO váz 2011

Igazán jó hír e váz érkezése azoknak, akik az egyik legkönnyebb alu alapanyagra esküsznek. Ez a Matts Scandi X0 Edition váz, a képen látható festésben a legszebb Merida váz, amit eddig a kezembe foghattam. Tökéletesen eltalálták az arányokat, hogy a gyönyörű fényes fehérhez mennyi fekete és mennyi „Merida zöld” passzol. Gratulálunk! A küllemen túl nagyon komoly műszaki tartalom is kényezteti azt a vevőt, aki 140 ezret ki tud fizetni érte.

Merida Matts Scandium Special Edition XO váz 2011
Merida Matts Scandium Special Edition XO váz 2011

Lássuk szépen sorban:
– Tapered (felül 1 1/8”, alul 1,5” szabványú félintegrált csapágyat fogadó fejcső (X-Taper)
– 4-féle vázméret (16”; 18”; 20”; 21,5”)
– simára csiszolt hegesztések (Smooth-Welding)
– PM tárcsafék rögzítés
– BB30 középcsapágy szabvány
– csavaros konzolos átdobó rögzítés
– M7 Scandium alu alapanyag
– csak tárcsaféket fogad

Merida Matts Scandium Special Edition XO váz 2011
Merida Matts Scandium Special Edition XO váz 2011
Merida Matts Scandium Special Edition XO váz 2011
Merida Matts Scandium Special Edition XO váz 2011
Merida Matts Scandium Special Edition XO váz 2011
Merida Matts Scandium Special Edition XO váz 2011

A csomagban: félintegrált kormánycsapágy, nyeregcső bilincs, BB30 adapter, műanyag / gumi láncvilla védő

Tömeg: (saját mérési adatok)
Váz: 1573 g (18” – csapágycsészékkel együtt)
Félintegrált kormánycsapágy: 137 g
Nyeregcső bilincs: 57 g
Láncvilla védő: 15 g

Ajánlott fogyasztói ár: 139.900 Ft Ft

Merida Matts Scandium Special Edition XO váz 2011
Merida Matts Scandium Special Edition XO váz 2011

A gyártó és a forgalmazó honlapja, geometriai adatok és további információk: www.merida-bikes.com; www.bikefun.hu

Szöveg és fotó: Lcs