Az idei év hivatalosan is legjobb magyar országúti kerékpárosa, az UCI-ranglistán top 200-as (147.) helyezésével az olimpiai kvótát kiharcoló Lovassy Krisztián Kaliforniában készül a pályafutása szempontjából döntő fontosságú 2012-es szezonra.
„Lovászt”, „Krisztinát”, „Sumit” – ahogy tetszik – a napfényes államban értük utol egy interjúra. Az Ora Hotels 23 éves versenyzője november elején utazott el az ugyancsak londoni részvételért dolgozó Benkó Barbarával együtt az USA-ba, egy hosszú – közel 7000 versenykilométer – és eredményes szezon után, ami az UCI Europe Tour sorozatban elért sikerek után a koppenhágai világbajnoki részvétellel zárult, ahol egyedüli magyar elit férfi indulóként képviselte hazánkat. Krisztiánnal nem csak a legaktuálisabb kérdésekről beszélgettünk, de megkértük arra is, foglalja össze kicsit, milyen utat járt be pályafutása eddigi legsikeresebb szezonjáig.
Bikemag: Mielőtt a nem mindennapi edzőtáborozási lehetőségről kérdeznélek, értékeljük az idei szezont! Külső szemlélőként úgy tűnt, idén raktad magad először össze fejben, hogy 100 százalékosan az országúti versenyzésre koncentrálj, és ez rögtön meglátszott az eredményeken. Eddig a legtöbben nagy tehetségnek tartottunk, akinek párszor „elsült a lába” pályán, 2011-re azonban megváltozott valami. Te hogyan látod ezt, tudnál mesélni erről a folyamatról?
Lovassy Krisztián: Ugye a sikereim nagy részét pályán értem el még utánpótlás korú versenyzőként, ezért értelemszerűen mindig közelebb állt a szívemhez mint az országút.
Mikor ifiből felléptem az U23-as korosztályba, az első fél évben még akadt egy-két jobb eredményem, aztán ez szépen lassan kezdett elmúlni. Voltak problémák a gerincemmel, de még nagyobb a kerékpárhoz való hozzáállásommal! A 2008-as év nagyjából azzal telt el, hogy a gerincemmel jártam kezelésekre mellette pedig kisebb versenyeken indultam otthon a BVSC színeiben. A sikeres utánpótlás éveim után 20 évesen ott tartottam, hogy ezeknek a kisebb versenyeknek egyáltalán a befejezése is komoly gondot okozott, így egy komolyabb szerződésnek még csak a reményét sem láttam és 2009 elején majdnem a befejezés mellett döntöttem.
Ekkor csörrent meg egy keddi napon a telefonom és Stubán Ferenc szerződést ajánlott, mint utólag kiderül Pisók István javaslatára. Egy napom volt dönteni, mivel csütörtökön már csapatbemutató volt, de igazából nem volt kérdéses a válaszom, mivel vagy ez, vagy a kerékpár vége… Egy elég komoly csapatba kerültem be, ha csak az előző évi magyar bajnokot nézzük: Madaras Zoltánt vagy a komoly kerékpáros múlttal és rutinnal rendelkező Arany Gábort.
Nagy szerepem nem is volt a csapatban, csak hogy maximálisan segítsem az idősebbeket, így semmiféle teher nem volt rajtam. Az első komolyabb lehetőségem a Banja Lukán (Europe Tour UCI 1.2 – Szerbia) adódott ahol sikerült is megjönnöm sprinten a 3. helyen, ami sikerülhetett volna jobban is, de nagy izgalmamban elnéztem a befutót és későn kapcsoltam. Ezek után könnyebb versenyeken már kaptam lehetőséget, bár ezeket nem igazán sikerült kihasználnom. Viszont már ebben az évben magaménak tudhattam egy győzelmet: a Gemenci Nagydíj első szakaszát nyertem meg, nagy meglepetésre Dér Zsoltot és Jurco Matejt vertem el a sprintbefutón! A második napon rajtam volt az összetett trikó, amit végül nem sikerült megőriznem, pedig a komplett csapat értem forgott, de itt mutatkozott először az, hogy túl nagy teher alatt képtelen voltam teljesíteni.
A 2010 es évet lelkesen vártam, gondoltam ha az első évben így teljesítettem, akkor ennél már csak jobb lehet! És ekkor jött a nagy pofára esés! A komplett csapat majdnem hogy kicserélődött és nagyrészt fiatalokkal voltam körbevéve. Az elmúlt év után mindenki jobb teljesítményt várt tőlem és a versenyek nagy része rám volt kiélezve, amit nem tudtam kamatoztatni.
Sajnos kisebb problémák is adódtak a csapatban, így nem tudtunk minden versenyre eljutni ahova szerettünk volna és azon a kevésen pedig óriási teher alatt versenyeztünk/tem, hogy eredményt érjünk el. Számomra ez így túl kemény volt, és amikor igazán kellett volna az eredmény, a teljesítményem meg sem közelítette azt a szintet, amit kellett volna.
Így egy sikeres év után, amikor 2009-ben 62 pontot szereztem az Europe Tourban szinte ismeretlenül, 3 ponttal zártam a 2010-es évet. 2010 telén elkezdődött a kvalifikáció a londoni olimpiára pályán és szerettem volna kijutni az omnium versenyszámban. Keményen készültem is télen, Pataki Ibolyával többször voltunk edzeni a bécsi fapályán. Az első világkupán részt is vettem, ahol sajnos már a selejtezőben kiestem.
Úgy éreztem mi mindent megtettünk a siker érdekében, de heti 1-2 alkalom a fapályán kevés, és megfelelő edzőversenyek illetve edzőpartner nélkül lehetetlennek bizonyult az olimpiára való kijutás. De nem adtam fel és reméltem, hogy akkor majd országúton sikerül kiemelkedő eredményt elérnem.
Egy kemény edzésekkel tarkított tél után a 2011-es szezont egy hosszú, több mint 50 napos edzőtáborral kezdtem Olaszországban az Ora Hotels-Carrera csapatával. Több 1.1-es illetve 2.1-es profi Europe Tour versenyen is részt vettem ezalatt, ahol a tisztes helytállás volt a cél.
Aztán következtek az 1.2-es Europe Tour versenyek, de itt sem sikerült maradandót alkotnom, pedig jó erőben éreztem magam! Kezdtem igazán elkeseredni és azok is, akik eddig teljes mértékben mellettem álltak, azt javasolták, hogy talán ideje lenne abbahagyni. Nem akartam ilyen egyszerűen feladni és úgy döntöttem a Banja Luka lesz a vízválasztó.
Teljes mértékben rákoncentráltam, hogy a maximumot hozzam ki belőle. Benne voltam egy elmenésben is, ami sikeresnek nézett ki sokat is dolgoztam, hogy hazaérjünk, de többen ismertek onnan és tudták hogy ez nem lesz nekik jó, így nem nagyon vállalták a vezetést. Olyan 40-50 km-rel a cél előtt be is fogtak minket és egyből ment a kontra, amire nem tudtam válaszolni. Akkor azt hittem, hogy itt a vége, semmi nem jön össze.
De a mezőny befogta a szökevényeket és az utolsó 20 kilométeren már látszódott, hogy sprintre érkezünk, eddig a csapattársaim tartották bennem a lelket, hogy jó lehet még, ne törjek meg. Összeszedtem magam és elöl helyezkedtem végig az utolsó 10 kilométeren, az utolsó kanyarban a 8. pozícióban lehettem, mikor volt egy bukás pár emberrel előttem, de mivel más íven kanyarodtam nem veszítettem a sebességemből és egyből az élre ugrottam, amivel csak az volt a baj hogy 400 méter vissza volt még, és a komplett mezőny mögöttem sorakozott fel. Olyan 200 métert emelkedett az út és az utolsó 200-ra lankult ki. Úgy voltam vele, ha itt most leadom, akkor semmi esélyem nem lesz nyerni, ezért ugyanazzal a tempóval mentem tovább. Az utolsó 250 méternél lenéztem és láttam, hogy elkezdődött a sprint!
Nem foglakoztam semmivel, leváltottam és én is elkezdtem sprintelni és végül szélárnyékból sem sikerült lekerülnie senkinek! Elképesztően boldog voltam és nagyon nagy teher esett le rólam abban a pillanatban! Viszont ha most vissza gondolok, akkor nem az a pillanat ugrik be először, ahogy áthaladok a célvonalon, hanem az az elégedettség és boldogság, amit a csapattársaim és a csapatfőnököm arcán láttam!
Ezen a versenyen megváltozott bennem valami és ezek után minden versenyre úgy álltam oda, hogy igen, én is nyerhetek sőt én fogok nyerni! Sok pontra szükség volt még az olimpiai kvótához és pont ezért minden versenyen nagy teherrel versenyeztem, de tudtam, hogy sikerül mert bíztam magamban és a csapattársaim is bíztak bennem!
Bikemag: Hogyan értékeled összességében az idei szezonod, amikor végül összejött a világranglistán az olimpiai kvótát érő helyezés?
Lovassy Krisztián: Az egész év az olimpiára volt kiélezve és 100%-os formában kellett versenyezni márciustól szeptemberig. Úgy érzem a lehető legtöbbet kihoztunk a csapattal ebből az évből. Egy ilyen fiatal sortól senki nem remélte Stubán Ferencen kívül, hogy kivívja az olimpiai kvótát. Azokon a versenyeken, ahol csak egy kis esélyem is volt a sikerre, a srácok gyakran feltétel nélkül megbíztak bennem és tudásuk legjavát beleadták, hogy a lehető legjobb pozícióban és állapotban legyek a verseny döntő pillanataiban! Mivel én voltam az egyetlen sprinter idén a csapatban, ezért többnyire az utolsó 10 kilométerre egyedül maradtam, és bár nehézkesen, de gyakran sikerült kiválóan megoldanom a feladatot, így nem okoztam csalódást senkinek. Ez az év hozta meg igazán az éhséget a sikerekre és ezek után csak több és nagyobb győzelmekre vágyom, amiben remélem a csapat továbbra is mögöttem ál és részesei lehetünk egymás kiugró eredményeinek.
Bikemag: Úgy tűnik, minden adott a sikerek folytatásához, jobb edzőterepet nehéz elképzelni, mint a napfényes Kalifornia. Hogyan jött számodra ez a lehetőség?
Lovassy Krisztián: Mindenképpen szerettem volna külföldre jönni és kicsit kiszabadulni az otthoni légkörből, átgondolni és kipihenni az elmúlt évet. Valami melegebb égövre akartam menni ahol rendesen tudok készülni, és Kaliforniánál sokkal jobb helyett nem is tudtam volna elképzelni. Az év közben versenyeken nyert pénzemből és egy kis családi támogatással pont finanszírozni is tudtam ezt az utazást. A család tulajdonában van itt egy ház, így minden adott volt, hogy itt kezdjem meg a felkészülést a következő évre. Így egy ideiglenes 3 hónapos vízummal ki is ruccantam Amerikába két barátommal Attilával és Barbival.
Bikemag: Összességében hogy érzed magad egy teljesen új környezetben, hogyan sikerült beilleszkedni, hogyan fogadtak titeket a helyiek?
Lovassy Krisztián: Az elmúlt évekhez képest sokkal jobb formában vagyok már most, mivel 100%-osan az edzésre tudok koncentrálni. Nemrég megjelent Barbiról meg rólam egy elég terjedelmes cikk képekkel a helyi újságban, hogy itt készülünk a következő szezonra és az olimpiára. Azóta felismernek minket az utcán, előfordul hogy a nevünket kiabálják és mindenkinek van egy biztató szava. Ráadásul ez mellett még maileket is kapunk, hogy többen szívesen edzenének velünk, meghívásokat ebédre vagy egy kávéra hogy megismerkedhessenek velünk! Teljes mértékben elismerik az eredményeinket és örülnek, hogy itt készülünk.
Bikemag: Milyen edzésprogram szerint készülsz?
Lovassy Krisztián: Jelenleg is – csakúgy, mint az elmúlt években – Pataki Ibolya irányítja a felkészülésemet, hiszen ha valaki igazán ismer, akkor az ő, 13 éves korom óta fogalakozik velem. Heti két konditermi edzésem van, amit hosszú évek óta Bánhidi Ákos irányít. Az elő pár hét csak a kilométergyűjtésről szólt és hogy felszedjek egy pár kilót. A napokban már sokkal komolyabb és hosszabb edzéseket végzek. Barbival nehezen tudjuk összeegyeztetni az edzésünket mivel más sebességgel is közlekedünk, illetve egyre több a résztávos edzésem amibe nem fér bele az hogy együtt kerékpározzunk.
Nagyon örülök, hogy itt tudok készülni Kaliforniában, hiszen nap mint nap kapom a híreket otthonról, hogy napok óta esik vagy éppen mínuszok vannak. Eközben én rövidnadrágban, maximum lábszárban minden gond nélkül el tudom végezni az edzésmunkámat.
Bikemag: Mik a tervek a 2012-es évre? Hogyan tervezed felépíteni a szezont? Mennyire fontos ebből a szempontból ez a kaliforniai lehetőség?
Lovassy Krisztián: Ha minden jól alakul akkor már január végén, február elején versenyezni tudunk komoly egy és többnapos versenyeken, mellette meg 3×2 hetet edzőtáborozunk Olaszországban a csapattal, ami nagyon jó alapokat adna az év további részére, ha csak az idei évből indulok ki. Természetesen már ezeken az év eleji versenyeken is szeretnék értékelhető eredményt elérni, de túl korán nem szeretnék csúcsformába kerülni. A pontos versenynaptáramat majd év elején Stubán Ferenc csapatfőnökkel egyeztetem és akkor derül ki, hogy hogyan alakul az év első fele. Viszont ami biztos, hogy áprilisban a BANJA LUKÁN szeretném megismételni az idei győzelmemet, ami egynapos versenyen, ráadásul 1-es rajtszámmal nem könnyű feladat, de annál nagyobb lesz az értéke! A csúcsformámat egyértelműen a londoni olimpiára hegyezem, bár még nincs hivatalosítva, hogy ki fogja képviselni a nemzetet, de remélem, hogy az év eleji formám egyértelműsíti, hogy én leszek az!
Bikemag: Kerékpáros berkekben sokféle véleményt lehet arról hallani, hogy mennyire kellene magától értetődőnek lenni annak, hogy az utazzon Londonba, aki a csapatával a háta mögött kiharcolta a részvételt. Én például azt gondolom, hogy ha így alakult, érdemes lenne felépíteni téged, aki már bizonyított, ráadásul a pálya is feküdne neked. Csak tartalék versenyzőben gondolkoznék, ha valami miatt nem nyújthatnál megfelelő teljesítményt. De mások, mást gondolnak, te hogyan látod ezt a kérdést?
Lovassy Krisztián: Nem feltétlen tartom korrektnek azt, hogy ha valaki – ez esetben én – az egész évemet arra építem fel, hogy megszerezzem a kvótát és aztán mást küldjenek helyettem! Legyen válogató verseny a tartalék helyre, ha lesérülök vagy nagyon nagy formahanyatlásom van. Nem hiszem, hogy normális az, hogy februártól-májusig csúcsformában kell versenyezni azért, hogy még egyszer kiharcoljam az indulás jogát. Ez tönkreteheti az olimpiai felkészülést is! Idén a csapattársaim tisztában voltak azzal, hogy én versenyzem a legjobb formában és nekem volt sanszom arra, hogy megszerezzem a kvótát úgy, hogy ráadásul az olimpiai pálya kedvez is nekem. Ők gyakran azért áldozták be a versenyüket, hogy ha már valaki kijut az olimpiára az én legyek. Sokan azzal példálóznak, hogy 2008-ban is volt válogató verseny, csak azt elfelejtik, hogy akkor a nemzet kvalifikálta magát és a 2008-as évben 4 versenyző is az első 200-ban zárt az Europe Tour-ban. Ettől függetlenül nyugodtan készülök és már az év első felében olyan formában fogok versenyezni, hogy kétség nem fog férni ahhoz, hogy ki induljon Londonban!
Bikemag: Nyilván most cél a londoni olimpia, de egyébként milyen hosszú távú céljaid vannak a kerékpársportban, milyen irányban szeretnél továbbmenni? Mik a realitások – mondjuk egy vagy öt éven belül?
Lovassy Krisztián: Mindenképpen szeretnék magasabb szintre lépni 1-2 éven belül, amihez jó kiugrási lehetőség lenne az Olimpia. Ha ez nem jön össze, akkor nehéz lesz kitalálni, hogy mihez kezdjek, mivel annak nem látom értelmét, hogy 25 éves kor felett is egy magyar kontinentális csapatban kerékpározzak. Ennél én sokkal többre vágyom, és ha addig nem sikerült volna, akkor már nagyon kevés esélyt látok rá, hogy megvalósuljon ez az álom ! Ez nem azt jelenti, hogy teljesen eltávolodnék ettől a sporttól, hisz azt mindenki tudja, hogy ha valaki egyszer ennek a körforgásnak a része volt az már az élete része marad örökre. Edző nem szívesen lennék, hiszen jelenleg is annyi “kiváló edző” van ebben az országban hogy az bőven elegendő. Viszont később szívesen foglalkoznék kisgyerekekkel, hogy ha már elkezdték ezt a könnyűnek nem nevezhető sportot, minél jobban megszeressék!
Bikemag: Akkor mindezek szellemében további eredményes felkészülést és kellemes Ünnepeket kívánunk a Bikemag olvasói nevében!
Lovassy Krisztián: Én is boldog karácsonyi ünnepeket kívánok mindenkinek, és itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy szeretnék köszönetet mondani az idei évért elsősorban a családomnak, a csatfőnökömnek, Stubán Ferencnek, az edzőmnek, Pataki Ibolyának, és persze a komplett csapatnak Bernárd Bendegúznak, ifj. Stubán Ferencnek, Simon Péternek, Durucz Miklósnak, Puskás Dávidnak, Cador Ridának, Cziráki Istvánnak, Solymosi Mártonnak, valamint Haiszer Ákosnak és Ragó Tibornak!
Készítette: Takács Tamás, Fotók: Lovassy Krisztián archívuma
