A Giro eddigi történetében három kerékpárosnak sikerült öt alkalommal is megszereznie az összetettbeli győzelmet, két olasznak és egy belgának. Alfredo Binda 1925 és 1933 között volt ötször a mezőny legjobbja, Fausto Coppi 1940 és 1953 között,  Eddy Merckx pedig 1968 és 1974 között.

Alfredo Binda

Az 1920-as évek elejétől egészen 1960-ig az olasz kerékpársport egyik meghatározó alakja, aki győzelmeinek jelentős részét a fasiszta ideológia európai térhódításának időszakában szerezte.

Alfredo Binda 1902. augusztus 11-én született Cittiglio (Varese) kis városában. 17 éves korában Nizzába megy, hogy apja utasításának eleget téve Franciaországban tanulja ki a stukkózás mesterségét. Profi szinten is itt, a francia riviéra egyik legszebb városában kezd el versenyezni 1922-ben. 1923-ban a Nizza – Mont Chauve versenyen az akkoriban már nagy neveknek számító Girardengo, Belloni és Sirocci is rajthoz álltak, akiket a Mont Chauve hegyen nagy meglepetésként ért az ifjú Binda szívóssága és elszántsága.

Legelső olasz versenyére egy évvel később, 1924-ben kerül sor. Döntésében, hogy elinduljon az 1924-es Giro di Lombardia-n kiemelkedő fontossággal bírt az az 500 lírás különdíj, amellyel a verseny szervezői a Ghisallo emelkedőre legelsőnek felérő kerékpárost szándékoztak díjazni. A verseny után Binda 500 lírával a zsebében, és egy, a Legnano csapatához szóló szerződéssel a kezében tér haza. 1925-ben debütál a Girón, ahol csupán egy szakaszelsőséget szerez (Bari), de az összetettben Girardengo előtt 5 perc előnnyel nyeri élete első olasz körversenyét. Innentől fogva, vagyis első Giro győzelmétől kezdve nyolc éven át Binda egyeduralma megdönthetetlennek látszik. Kezdeti sikerei pedig kitűnő alkalmat jelentenek az olasz sportújságírók számára, hogy olasz honfitársuk olasz földön elért győzelmeiről szóló híradásaikkal ellensúlyozzák Bottecchia franciaországi népszerűségét.

Ahhoz, hogy az adott időszak (1925-1933) egyik legjobb olasz országúti kerékpárosának, Alfredo Binda-nak a dominanciáját jobban lássuk, egy kicsit előre kell ugranunk az időben. Egészen 1930 májusának egyik reggeléig, amikor is fellapozván a la Gazzetta dello Sport újságot Binda nem találja nevét a Giro d’Italia-ra benevezett versenyzők közt. Nem akar hinni a szemének, hogy őt, mint négyszeres győztest (1925, 1927, 1928, 1929) mellőzték a versenytől. Történt ugyanis, hogy akkori csapatának, a Legnano-nak vezetői titokban megegyeztek a Giro szervezőivel, hogy 22 500 líráért, vagyis az összetett verseny győztesének járó pénzdíjért cserébe nem indítják Binda-t az olasz körversenyen. A verseny szervezői attól tartottak, hogy Binda hatalmas dominanciája „unalmassá”, a média számára eladhatatlanná teszi majd a versenyüket. Félelmük valóban nem volt alaptalan. 1927-ben például a verseny 15 szakaszából három kivételével az összeset Binda nyerte, 1929-ben pedig 8 szakaszt nyert meg egymásután zsinórban. A Giro történetében ezt a két óriási versenyzői teljesítményt eddig még senkinek sem sikerült túlszárnyalnia. 2004-ig egy másik, a legtöbb szakaszgyőzelmet elért versenyző rekordját is ő tartotta: profi kerékpáros pályafutása alatt 91 szakaszon állt rajthoz a Girón, melyből 41 alkalommal ünnepelték az ő győzelmét. Ezt a rekordot egyébként nem másnak, mint egy bizonyos Mario Cipollini-nek sikerült megdöntenie a 2004-es Giro d’Italia folyamán.

Versenyzőtársaitól egyszerűen csak az „il Signore della Montagna”, vagyis a Hegyek Ura megtiszteltető elnevezést kapta, de Binda nemcsak a hegyekben, hanem a sprintekben és a sík szakaszok hosszú magányos szökéseiben is otthon érezte magát. A szurkolók szemében azonban mindig is egy „lélektelen” perfekcionista, egy másokhoz nem hasonlítható divatdiktátor volt, aki a kor legelegánsabb automobiljaiban (pld. Lancia Artena, Lancia Lambda) furikázott. Csupán pár alkalommal sikerült olyat alakítania, amiért az emberek hosszú hónapokig csak róla beszéltek. Az első ilyen eset 1926-ban a Giro di Lombardia-n történt.

A versenyt 158 kilométer magányos szökést követően nyerte meg fél óra előnnyel a másodikként beérkező Antonio Negrini előtt. Másnap az újságok arról számoltak be, hogy óriási győzelmét Binda annak a kormányán feltört tucatnyi tyúktojásnak köszönheti, amit szökése közben fogyasztott folyamatos időközönként. A cikkben leírtak sokáig szolgáltattak beszédtémát az eset kapcsán az újság fellelkesült olvasóinak. A második hasonló alkalom az 1927-es Giro d’Italia Róma – Nápoly közti etapon történt. A szakaszt egy korán indított őrjítő sprintbefutó során Binda nyerte, aki a célnál összesereglett tömegnek még azt is megmutatta, hogy a hatalmas sprintbefutó ellenére tüdejében azért maradt még egy kis szufla. A befutó után azonnal átvette a célbaérkező kerékpárosok ünnepélyes fogadására kivezényelt zenekar egyik trombitásának hangszerét és korábbi zenei előképzésének köszönhetően (12 éves korától fogva szülővárosának fúvószenekarában játszott) könnyedén állt helyt ezen, a sporttól teljesen eltérő területen is.

Abban az időben több fiatal titán is kétségbe vonta a Bindára ragadt „Hegyek Ura” jelzőt, akik közül a francia René Vietto-t, és a spanyol Vicente Trueba-t kell név szerint is megemlíteni. Az apró termetű spanyol hegyimenő igazi izgő-mozgó figura volt, akit a mezőnyben pont emiatt neveztek el „la pulce di Torrelavega”-nak, azaz a torrelavegai bolhának.

Egy nap Truebának az a szerencsétlen ötlete támadt, hogy egy fogadásra hívja ki az akkor már igen nagy sztárnak számító Bindát. Trueba úton-útfélen azt hangoztatta, hogy a közelgő Giro (1933) hegyi szakaszain képes lesz otthagyni olasz ellenfelét. Alfredo Binda-ról, az akkoriban már háromszoros világbajnok olasz kerekesről köztudott volt, hogy ki nem állhatja a nagyzoló szájhősöket. Binda „bosszújára” a Tonale hágón került sor, ahol megvárta, hogy a spanyol támadást kezdeményezzen, majd hagyta magát leszakítani. Miután már az apró termetű spanyol annyi előnyre tett szert, hogy nem látta maga előtt, Binda megállt, leszállt kerékpárjáról és mint egy hétköznapi turista a csodaszép panorámát kezdte el nézni a versenybírók nem kis döbbenetére. Miután már úgy vélte, hogy a „bolha” megfelelő előnyre tehetett szert, ismét bringára ült és megkezdte ellenfele üldözését. A szájhős spanyolt könnyedén befogta, később pedig le is sikerült szakítania magáról. A Girót Binda nyerte, Trueba pedig 1:35:50 hátránnyal a 43. helyen végzett, akit még Albino Binda-nak, Alfredo Binda egyik fiútestvérének is sikerült megelőznie az összetett versenyben.

Testi adottságait tekintve akkoriban ő volt a legszívósabb kerékpárosok egyike. Szíve nyugalmi állapotban ötvenet vert, lábai pedig olyannyira voltak erősek, hogy profi kerékpáros pályafutásán túl is, már közel a nyolcvanhoz még látták őt síelni a Tonale hágó közelében. Nem dohányzott, nem fogyasztott alkoholt és sokáig még a nőktől is távol tartotta magát. Csak 50 éves korában házasodott, igaz egy nálánál jóval fiatalabb 23 éves lánnyal. Versenyeken nagy odafigyeléssel kerülgette a gödröket és kődarabokat nehogy defektet kapjon. Talán ő volt az első olyan kerékpáros, aki mezőnyben haladva még arra is figyelmet szentelt, hogy csapattársaival körbevéve biztosítsa magát a bukásoktól. Versenyek előtt már-már mániákus precizitással tanulmányozta és memorizálta az útvonalat, támadásait pedig mindig az előre kijelölt helyen hajtotta végre.

Pontosan úgy, mint az Adenau-ban megrendezett 1927-es világbajnokságon, ahol első alkalommal értékelték külön a profi és amatőr versenyzőket. A verseny útvonalát a Nürburgring szolgáltatta annyi apró módosítással csupán, hogy a kerékpárosoknak egy 18% meredekségű emelkedő teljesítése végett körönként egy kis kitérőt kellett tenniük. A négy fős olasz válogatottat Piemontesi, Belloni, Binda és az akkor már 34 éves Girardengo alkották. Pár körrel a verseny vége előtt csupán nekik négyüknek sikerült az élen maradni. Az utolsó körben, a 18%-os résznél Binda megindul, támadására pedig három honfitársa közül senki nem tud reagálni. Egyedül érkezik a célhoz 7 per 15 másodpercet adva a másodikként befutó Girardengónak. Az utolsó emelkedőn az első két helyezett kivételével hosszabb-rövidebb időre valamennyi versenyző leszállni kényszerült kerékpárjáról. A harmadik Piemontesi 11 percet, a negyedik Belloni pedig 11 perc 30 másodpercet kapott az újdonsült világbajnoktól. Négy olasz kerékpáros a világbajnokság első négy helyén, óriási „reklámértékkel” bírt ez akkoriban az olasz politikai rezsim számára! A díjátadó ceremónia alatt Binda és egész Olaszország számára játszották el a királyi indulót, a la Marcia Reale-t, melyet egy Olaszország jelképévé vált sportolónak vigyázzállásban kidüllesztett mellkassal és emelt fővel illett végighallgatni. Nem volt ez másként 1930-ban a Liege-ben, valamint 1932-ben a Rómában megrendezett és Binda győzelmét hozó világbajnokságokon sem.

Igen, Binda egyike volt a harmincas évek azon olasz sportolóinak, akik külföldön elért sikereikkel (akaratukon kívül is) nagy mértékben tudtak hozzájárulni a politikai rezsim „népszerűsítéséhez”, propagálásához. Pont ezért a politikai vezetők nem nézték jó szemmel, amikor egy olasz versenyző „hibázott”, vagy feladni kényszerült a versenyt. Olyan időszak volt ez, amikor a Propaganda Minisztérium például megtiltotta az újságoknak, hogy közöljék a Joe Louis Barrow által kiütött és földön fekvő olasz ökölvívóról, Primo Carnera-ról készült képeket. Ezzel a sportpolitikai helyzettel kapcsolatosan Bindát is érték kisebb-nagyobb „atrocitások”. 1932-ben például a Gp delle Nazioni versenyen 76 kilométer megtétele után feladni kényszerült a versenyt, aminek az lett a következménye, hogy „elégtelen teljesítménye” miatt, és mert „foltot ejtett hazája becsületén” egy hónapra kizárták az Olasz Kerékpáros Szövetségből. Hasonló szankciót Girardengóval együtt már négy évvel korábban, a Budapesten megrendezett világbajnokság alatt előadott „mutatványuk” miatt is kapott Binda. Akkor az történt, hogy a két olasz versenyző annyira el volt egymás kontrollálásával foglalva, hogy hagyták meglépni később a versenyt is megnyerő belga Georges Ronsse-t. Pontosan úgy, mint húsz évvel később Fausto Coppi és Gino Bartali Valkenburgban.

„Ez az ítélet szolgáljon figyelmeztetésképpen valamennyi külföldi versenyeken résztvevő olasz sportoló számára.” – állt az ítélet hivatalos indoklásában.

A világbajnokságok és a New York-ban, valamint Chicagóban évente megrendezésre került nagy pályaversenyek kivételével Binda nagyon keveset versenyzett külföldön. A Tour de France-on is csak egy alkalommal, a politikai utasításnak eleget téve 1930-ban indult el, hogy külhonban is „propagálja az olasz faj sportolói virtusát”. Ez az 1930-as Tour de France volt az első élő adásban közvetített francia körverseny, ahol a különféle egyesületek helyett ekkor indítottak először nemzeti csapatokat (belga, olasz, spanyol, német és francia). Valamint arról vált még nevezetessé ez a körverseny, hogy ekkor tűnt fel először a mára már teljesen megszokott, a különféle szakaszokon versenyzők előtt járó úgynevezett reklámautó karaván.

Az olaszok közül mind Bindának, mind pedig az emberi gőzmozdonynak (la locomotiva umana) nevezett Guerrának a végső győzelem megszerzése volt a célja. Guerra elég hamar, már a második szakaszon megszerzi a sárga trikót, aminek következtében Bindának alá kell magát vetnie az olasz csapat érdekeinek. A hetedik szakaszon (Bordeaux-Hendaye) 60 kilométer megtétele után Binda belekeveredik egy bukásba, csúnyán bedagad a bokája, eltörik az egyik pedálja és ráadásul még egy órás hátrányba is kerül az összetett verseny állásában. Szeretné feladni a versenyt, de a büszkesége nem engedi. Az elégtételig nem kell sokat várnia, csupán a másnapi szakasz (Hendaye-Pau) sprintbefutójáig, ahol ő bizonyul a legerősebbnek. Ezzel azonban még nem ért véget Tour de France szakaszgyőzelmeinek száma, ugyanis másnap is övé a dicsőség a Pau-Luchon közti etapon. Miután megpróbálta védeni csapattársát, Guerra-t a franciák és a nagyotmondásáról elhíresült spanyol Trueba (alias bolha) támadásaitól Binda a Tourmalet emelkedőjén indított támadást, amire már senkinek nem volt ereje reagálni. A nap végén Guerra át kényszerül adni sárga trikóját az összetett versenyt később megnyerő francia André Leducq-nak. Két szakaszgyőzelme ellenére Binda nem sokáig reménykedhet az összetett verseny élmezőnyébe való visszakerülésében. A Luchon-Perpignan közti szakaszon gondjai adódnak a nyergével, megáll és negyed órán át próbálja megjavítani az elromlott alkatrészt. A kerékpárjára már nem ül vissza, a versenyt feladni kényszerül.

Utolsó versenyét 1933-ban nyeri. 1936-ban elindul a Milano-Sanremo versenyen, ahol hatalmasat bukik és combcsontját töri. 34 éves korában pont emiatt a sérülése miatt vonul vissza véglegesen a profi kerékpárversenyzéstől. A kerékpárversenyzéstől igen, de a kerékpársporttól egyáltalán nem marad távol, versenyzői visszavonulása után még 23 évig tölti be az olasz kerékpáros válogatott technikai megbízottjának szerepét. Ott volt Bartali 1948-as, Coppi 1949-es és 1952-es, valamint Nencini 1960-as Tour győzelmeinél. De az ő technikai munkája is benne volt például Coppi 1953-as és Baldini 1958-as világbajnoki arany érmeiben. 1986. július 19-én, 83 éves korában halt meg szülővárosában.

Írta: Lengyel László