fbpx

Változás az Új Mészkőember hegyi időfutam lebonyolításában és időpontjában: Két verseny egy napon!

2025. július 6-ára módosult az Új Mészkőember hegyi időfutam verseny megrendezésének időpontja.

A korábban egy tavaszi és egy őszi futamra kiírt kupát, egy napon (július 6-án) Pilismaróton rendezik meg.
A kiírás értelmében a gyerekek versenyét követően 10:00 órakor indul az első futam, 10 km-en 400 méter szintet kell teljesíteni a Hoffmann úton, majd visszagurulni a versenyközpontba. Kis pihenő után 12:30-kor startol a 2. futam, mely már a Rám-hegyi úton halad, a 13 km-en 530 szintet kell legyőzni. Összesen így 23 km-t és 930 méter emelkedést teljesítenek azok a versenyzők, akik mind a két futamon indulnak.

Összesen három eredményhirdetés követi majd a versenyt, hiszen külön díjazzák az első a második futam korosztályos dobogósait, valamint a két futam összetett helyezettjeit is.
A Bexs Team kísérleti jelleggel szervezi meg egy napon a két futamos versenyt, remélve, hogy a versenyzők tetszését is elnyeri az új lebonyolítás.

Nevezési felület:
https://sportnaptar.hu/meszkoember-hegyi-idofutam_7F168651C7157368

Versenykiírás

Első futam: 2025.07.06. 10:00-kor Pilismarót
Táv: 10 km útvonal
link: https://turistautak.openstreetmap.hu/mentettutv-1739193211w0nf

Második futam: 2025.07.06. 12:30 Pilismarót
Táv: 14 km útvonal
link: https://turistautak.openstreetmap.hu/mentettutv-173919362283hq

Gyerek futam: 2025.07.06. 9:00 Pilismarót
1.Táv: kb. 1000 méter, enyhe emelkedővel.
Korosztályok: 0-7 éves korig (2017-ban, vagy utána születettek)

2.Táv: kb. 3000 m enyhe emelkedővel. Korosztály: 8-11 éves (2014-2016-ben születettek)
Értékelés: két éves bontásban állapítjuk meg a korosztályhatárokat, a legfiatalabb induló születési idejét véve alapul

Versenyközpont, parkoló, start:
Pilismarót, Hoffmann út (az Erdészet területén) a nagyrét.

Kategóriák:
-férfi
-női
Korosztályok:
7 éves korig (2017 és utána született) Gyerek futam 1. táv
8-11 éves (2014-2016) Gyerek futam 2. táv

12-13 éves (2012-2013)
14-18 éves (2011-2007)
19-30 éves (1995-2006)
31-40 éves (1994-1985)
41-50 éves (1975-1984)
51-60 éves (1974-1965)
61+ (1964, vagy előtte)

Nevezési díjak:
Előnevezés:
2025. 07.03-ig
A két futamra 12.000,- Ft
Csak az egyik futamra 7.000,- Ft
————————————————–
2025.07.06-án helyszíni nevezés esetén:
A két futamra 14.000,- Ft
Csak az egyik futamra 8.000,- Ft
————————————————-

A gyermek kategóriák előnevezési díja 2025.07.03-ig:
2017 és után születetteknek 1000,- Ft
A 2014-2016 között születetteknek 2000,- Ft

CSAK AZOKAT A NEVEZÉSEKET TUDJUK ELŐNEVEZÉSBEN ELFOGADNI, MELYEK UTÁN A NEVEZÉSI DÍJ BEÉRKEZETT A MEGADOTT BANKSZÁMLÁRA A HATÁRIDŐIG!

Rajt: Az első futam első versenyző 10.00 órakor, utána 1/2 perces indítás.
A második futam első versenyző 12.30 órakor, utána 1/2 perces indítás.

Eredményhirdetés: A második futam utolsó célba érkező után 30 perccel

A versenyen CSAK hagyományos, emberi erővel meghajtott kerékpárokkal lehet indulni. Elektromos és más rásegítéssel működő kerékpárral NEM LEHET RAJTHOZ ÁLLNI!!!
A KRESZ szabályok betartása kötelező!
Bukósisak használata kötelező!

Aki lekési a rajt időpontját, az csak az utolsó rajtoló után ismételhet!
Technikai probléma esetén a versenybíróság engedélyezheti a futam végén az ismételt rajtolást…

Mivel a gyerekfutamok után azonnal rajtol a nagyok versenye, kérünk mindenkit a pontos megjelenésre a rajtvonalon!!

Szolgáltatások:

  • Kerékpáros kiállítók és akciók.
  • Ingyenes parkolás a versenyközpont mellett.
  • Gépjármű forgalomtól elzárt, minőségi aszfalt nyomvonal.
  • Büfé
  • MobilWC
  • Chipes időmérés
  • Mentőautó orvosi személyzettel
  • Öltözősátrak
  • Kellemes, forgalommentes erdei környezet
  • Egyedi rajtszám
  • Frissítő a versenyközpontban
  • Magnéziumos krém, izomgörcsök ellen, stb.

Összetett eredmény:

A 2. futamot követően korcsoportonként díjazzuk a két futam alapján legjobb időt elért 3 versenyzőt, akik a kupán kívül a szponzorok ajándékait is megkapják.

A futamokon mindenki saját felelősségére indul!
A nevezéssel ez elfogadásra kerül, és a szervezővel szemben nincs semmilyen követelés!

Lemondási feltételek:
Nevezési díjat nem utalunk vissza, de azt fel lehet használni bármely általunk rendezett verseny nevezésénél, vagy átírjuk más nevére, (ezek egyszeri költsége 3000,- ft.)
A módosításra a verseny napjáig van lehetőség!

Szervező banki adatok:
Újbuda MTB és Szabadidő SE
Bankszámlaszám:
10101542-74050400-01004003
MBH Bank

Nevezés: https://sportnaptar.hu/meszkoember-hegyi-idofutam_7F168651C7157368

Info: 06-30-7862087 (Sós Sándor)

e-mail: ujbudamtb@gmail.com

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo