fbpx

Mossuk, kenjük, fújjuk: bringás tisztító és kenőanyagok

Nemrég megjelent cikkünkben részletesen foglalkoztunk a kerékpártakarítás témakörével, most segítséget szeretnénk adni a megfelelő „szerek” kiválasztásához és használatához. Az itt bemutatott cuccok többségét magunk is használjuk, teszteltük, nem véletlenül ezeket válogattuk össze nektek!

Elég komoly már itthon is a felhozatal!

Elég komoly már itthon is a felhozatal!

Első körben bontsuk több csoportra a kerékpár-ápolási termékeket. Vannak megelőző szerek, kifejezetten tisztásra használható folyadékok és spray-k, majd végül a tisztítás után alkalmazandó olajok és zsírok. Érdemes különvenni ezeket, hiszen más-más célra készültek. Nyilván a nemzetközi porondon az itt bemutatottnál szélesebb a paletta, de idén szerencsére már nem panaszkodhatunk: talán sosem volt ilyen választék kifejezetten kerékpárosoknak szánt kerékpár ápolási, kenési termékekből a hazai piacon!

Inkább előzzük meg a szennyeződés letapadását!

Előzzük meg a szennyeződés letapadását!

A koszos kerékpár valós probléma, de mi lenne, ha megelőznénk? Elsőre kicsit hülyén hangzik, de talán egy példán keresztül talán jobban érthető lesz. Sokkal rosszabb/nehezebb/drágább egy betegséget meggyógyítani, életmódunkon, táplálkozásunkon javítva eleve elkerülni a betegséget. Persze a példa „kicsit” sarkított, hiszen ha belemégy a dagonyába, akkor nehéz elkerülni, hogy sáros legyen a bringa, és nem mindig van lehetőséged arra, hogy kikerüld a sarat. Viszont a Holmenkol Dirt Protector-ral megkönnyítheted az életet! Nemcsak hegyikerékpárokon lehet hasznos a cucc, hanem cyclocross-, gravel- vagy olyan túragépen is amivel letérsz az aszfaltról. Aki tekert már esőben országúton tudja, milyen olajos dzsuva rakódik a vázára, főleg az esőzés kezdetén, amikor még nem mosta tisztára az utat a víz. A Dirt Protector-t a már letisztított kerékpárra kell fújni, hiszen ez lesz az “alapozó” védelmi réteg. Főleg a vázon, villán, nyeregcsövön, nyergen, kormányon, stucnin érdemes használni, mivel ide rakódik a legtöbb kosz/sár. Próbáltuk már terepgumin is, és ott is hatásos a beleragadó sár ellen. Gumi esetében mindig felszerelés előtt fújd le a tiszta külsőt, hogy a fékre ne kerüljön a permetből! A Dirt Protector film réteget alkot az alkatrészeken, összetételéből adódóan a szennyeződés nem vagy kevésbé képes megtapadni rajta. Ettől persze a bringa koszos lesz, de a sár nem tud nagy mennyiségben összegyűlni, lepereg róla, és tisztításkor elég csak leslagozni a gépet. Tehát nem kell súrolni, a tiszta állapot sokkal könnyebben elérhető. Akinek nem hobbija a bringamosás, annak a Dirt Protector aranyat ér! Egyébként teljesen „zöld” termék, nem szennyezi a környezetet!

Forgalmazó: Flex92 Kft.

Elérhetőség: http://flex92.hu/index.php/webshop/2015-01-25-14-55-53/kerékpár-védelem,-ápolás/holmenkol-dirt-protector-250ml-detail

Ajánlott fogyasztói ár: 4 200 Ft.

Nagy kiszerelésben is kapható ha csapatbringákat mosnál.

Nagy kiszerelésben is kapható, ha esetleg csapatbringákat mosnál…

Ha már koszos a bringa, akkor a sima víz túl sokat nem fog segíteni: de ezt már az előző cikkünkben is leírtuk! A gőzborotva hatásosabb, de azzal meg nem árt vigyázni, hogy hová, milyen messziről, és főleg milyen irányban permetezel. Nem véletlen, hogy a World Tour és montis világkupacsapatok is speciális, kifejezetten bringás szennyeződések oldására használahtó termékeket használnak. A Bike Workx új márka a hazai piacon, a Cyclo Star szórófejes bringamosó folyadék pedig egy nagyon lényeges tanusítvánnyal rendelkezik. Rajta van, hogy „Carbon tested”, így nyugodtan használhatod karbonalkatrészeken is. A karbon ellenálló anyag, de egyes oldószerek, vegyszerek kárt tehetnek benne. Nem véletlen, hogy a legtöbb gyártó használati útmutatójban szerepel a „használat előtt próbáld ki kis felületen próbáljuk ki” mondatrész. Itt nem lesz ilyen gond, a Bike Workx a szer karbonkompatibilitását letesztelte helyetted! Természetesen a festést sem bántja, illetve az illata is kellemes. Gyorsan oldja az olajos szennyeződéseket, esős bringázás után használata ajánlott.

Forgalmazó: BikeFun Kft.

Elérhetőség: http://www.bikefun.hu/product/bikeworkx-cyklo-star-tisztitoszer-hab-spray-500-ml

Ajánlott fogyasztói ár: 1 990 Ft.

Végre specializálódik a "mindenre jó" WD-40

Végre specializálódik a “mindenre jó” WD-40!

A WD-40 termékeket már részletesen bemutattuk és teszteltük, újdonságuk a Bike Cleaner-ük, ami nem kevesebb, mint egy literes kiszerelésben kapható, így jó sokáig ki fog tartani! Speciális összetétele nemcsak a festést óvja, hanem a gumi és krómozott felületeket sem bántja. Fókuszált és peremetező „üzemmóddal” is rendelkezik, tehát csak oda jut a cuccból ahová szeretnéd. Benzizotiazol-t tartalmaz, így elbír a makacs szennyeződésekkel is!

Forgalmazó: BikeLine Magyarország Kft.

Elérhetőség: http://wd40bike.hu/product/tisztitoszer/

Ajánlott fogyasztói ár: 4 490 Ft.

holmenkol_sport_clean

Lánctisztító, ami nem szárítja ki a fémet, és még csak nem is büdös!

Nem csak a vázat és az alkatrészeket kell letakarítani egy kiadós esőben történő tekerés vagy terepezés után, hanem a hajtást és féket is! A Holmenkol Sport Clean ezek tisztítására ideális termék. A kommersz féktisztítókat mindenki ismeri, nem túl drágák, de két elég jelentős hátrányuk van: egyrészt a főleg kerozinból álló permet brutálisan szárítja a bőrt. (Tegye fel a kezét, aki MINDIG kesztyűben takarítja a hajtást/féket!) Másrészt hatóanyaguk nem túl környezetbarát, de ami sokkal lényegesebb, elpárolgás után teljesen kiszárítják a fémfelületet. Így a lánc mikrorepedéseibe, barázdáiba rögtön „beköltözik” a nedvesség, ami pedig korróziót okozhat. És bizony erre a „vízre” teszed rá az olajat, ami ilyenkor már nem a fémmel fog érintkezni! A Holmenkol Sport Clean nem olcsó cucc, de a minőségnek és a tudásnak ára van. Ez sem bio, de a bőrt legalább nem szárítja, így mégiscsak “barátságosabb” alapanyaga lehet. Nemcsak lánchoz, hanem mindenféle fémfelületre használható a hajtástól a féken át az agyakig.

Forgalmazó: Flex92 Kft.

Elérhetőség: http://flex92.hu/index.php/webshop/2015-01-25-14-55-53/kerékpár-védelem,-ápolás/holmenkol-sport-clean-detail

Ajánlott fogyasztói ár: 4 200 Ft.

Tiszta ügy!

Tiszta ügy!

Kevesen szerethetnek láncot takarítani, ami érthető, hiszen rengeteg kosszal jár, főleg ha “kezünk ügyében” nincsen kert vagy garázs. Konkrétan váláshoz vezethet az előszoba kövén végzett lánctisztítás! Ezt valószínűleg a BBB-nél is tudhatták, mivel a Bright & Fresh láncmosó dobozzal úgy lehet dolgozni, hogy a környezet garantáltan nem lesz “olajsaras”. És nem fog a felnire, gumira sem kerülni a dzsuvából. Nem kell leszedni sem a láncot, elegendő szétnyitni a dobozt, belefűzni a láncot, és párszor hátrafelé megforgatni a hajtókart. Persze előtte nem árt valamilyen tisztító folyadékkal feltölteni! A mosókefék cserélhetőek, és a használatot a fogantyú is segíti. Ennél gyorsabban és egyszerűbben nehéz túllenni a bringa takarítás legmocskosabb részén!

Forgalmazó: Pacific Cycles

Elérhetőség: https://www.pacificcycles.hu/index.php/termekek/bbb-0/kiegeszitok-0/muhelyszerszamok-0/btl-21_lanctisztito_kerekparhoz_bright&fresh-0-detail.html

Ajánlott fogyasztói ár: 6 860 Ft.

A "csodaszer"

A “csodaszer”!

Akinek matt, natúr vagy anodizált felülettel rendelkező váza van, a kerékpár takarítása kész rémálom. Hiába mosod le szépen a bringát, hiába van csilivili bringás „samponod”, bizony csúnyán tud kinézni a tiszta, de „vízköves”, bemattult felület. Erre egyetlen megoldás létezik: a híres kenőanyag és tisztítószergyártó, a Motorex kínálatában szereplő Bike Shine kifejezetten erre lett kitalálva, és természetesen barátja a karbon alapanyagnak is. Éves szinten „literszám” használjuk el, hogy a tesztbringák olyan állapotban kerüljenek vissza a forgalmazóhoz, ahogy elhoztuk őket. Néha jobb állapotban visszük vissza mint ahogy megkapjuk! Sokan gondolják, hogy mindössze általános WD-40 spray-vel kell lefújni a matt felületet. Ettől előre óva intek mindenkit. Egyrészt  ha a WD-40 fékfelületre kerül, akkor nulla közelivé redukálja a fékhatást, másrészt kiválóan gyűjti a port, így ami jól néz ki reggel, az másnap már nem annyira… A Bike Shine visszaadja a színeket, úgy fog kinézni a váz, mint az új, de portaszító felületet is képez! Gumikra is kiváló, csak tisztítás előtt vedd le a kerékről!

Forgalmazó: Boneshaker Kft.

Elérhetőség: https://boneshaker.rs3.hu/details/31/100058/motorex/tisztitoszerek/bike-shine-kerekpar-feny-spray-300ml.html

Ajánlott fogyasztói ár: 3 290 Ft.

Shimano_Bike_Polish

Főleg az olasz országúti bicajok gyártói szeretik a szuperfényes, agyonlakkozott már-már művészi festéseket. Természetesen sok más gépen is megtalálod a lakkozott fényezést. Bár jellemzően erős, tartós bevonatokkal látják el a gépeket, azért ezeknek sem ár az ápolás. A Shimano Bike Polish kifejezetten a festett, fényezett részek polírozásához, ápolásához ajánlott, a retrobringák tulajdonosai minden bizonnyal kedvelni fogják. Emellett por, víz és sártaszítóvá varázsolja az alkatrészeket, így védelmi alapozó bevonatnak is megfelel. Persze csak makulátlanul tiszta alapra fújva érdemes használni! Érdekessége, hogy a hajtógáz nincs vegyítve az alapanyaggal. Az folyadék egy tasakban van a flakkonon belül, a hajtógáz pedig elszeparálva a tartályban. Így a gáz a tasakot nyomja, vagyis az űrtartalma maradéktalanul kijön belőle és fejjel lefelé is tökéletesen működik!

Forgalmazó: Paul Lange Hungary

Elérhetőség: http://paul-lange.hu

Ajánlott fogyasztói ár: 2 190 Ft.

Takarítás után jöhet a lánc kenése. De mivel?

Takarítás után jöhet a lánc kenése. De mivel?

Most már tiszta és fényes a bringa, a „kisrutint” befejezve jöhet a lánc újrakenése. De nem mindegy, hogy mivel! Persze láncolajjal… de milyennel? Itt három részre osztanánk a csapatot. Vannak a teljesen környezetbarát olajok, melyek lemosáskor sem terhelik a környezetet, 100%-ig lebomlanak. Ezen felül vannak wax-ok, avagy viaszok, melyek egyfajta bevonatot képeznek a láncon. Általában gyorsabban „leperegnek”, de utánuk a lánc legalább tiszta marad. Majd jönnek a kifejezetten száraz időra való „hígabb” olajok, és végül a saras, esős időre tervezett, „sűrűbb” kivitelek.

Holmenkol Natural Bike Lube

A Holmenkol Natural Bike Lube-on a zöld kupak már messziről jelzi, hogy természetbarát alapanyagot alkalmaz, és ezt a leírása is megerősíti. A Lube Extreme-hez hasonló kétkomponensű olaj található benne, de aránylag híg kivitelben, így inkább száraz időjárásra javasolt. Kiválóan tapad a láncra, mégsem lesz nagyon “dzsuvás” a nap végén, tehát könnyű letisztítani. A folyadék a kopás és a korrózió ellen is gyaránt véd, és nem csak láncon, hanem váltóknál, bovdenezésnél is használható, ahol tökéletes siklásra van szükség.

Forgalmazó: Flex92 Kft.

Elérhetőség: http://flex92.hu/index.php/webshop/2015-01-25-14-55-53/kerékpár-védelem,-ápolás/holmenkol-natural-bikelube-50ml-detail

Ajánlott fogyasztói ár: 2 600 Ft.

Wax? Akkor GO!

Wax? Akkor GO!

A világhírű Pedros is megérkezett hazánkba! A Pedros Go! Olaja rendkívül híg, alacsony viszkozitású és egyben “nagyon zöld”. Főleg száraz időjárásra tervezték, alapanyaga növényi és szintetikus alkotóelemekből áll, a tiszta fémfelületen védőréteget képez, kiválóan tapad. A korrózió ellen is véd, sőt a „molekuláris méretű” alkotóelemekből álló alapanyag a legszűkebb helyekre is bejut, így korrodált csavarok kilazításához is segítséget nyújt. Nemcsak a bringás szereszámok területén piacvezetők, olajaik is a legmagasabb szintet képviselik.

Forgalmazó: BikeLineMagyarország Kft.

Elérhetőség: https://pedros-europe.ch/collections/lube-and-grease/products/go

Ajánlott fogyasztói ár: 2 890 Ft.

Az évek során bevált.

Az évek során bevált.

Személy szerint imádom a láncviaszokat, amiből a Holmenkol Lube Extreme-et már évek óta használom. A waxok jellemzően száraz időjárásra alkalmasak, kiválóan lepergeti a vizet és a sarat. A Lube Extreme tartalma nanotechnológiás, de a flakkonban klasszikus értelemben nem találsz olajat, mivel más alapanyagokból áll. Apró részecskéinek köszönhetően a lehető legkisebb helyekre is bejut, de itt utalnánk vissza a Sport Clean-re és a lánc kiszáradására! Az anyag elhasználódás után lepereg a láncról, és a hajtás majdnem tiszta marad. Ez a wax-ok legjobb tulajdonsága ez, ugyanis senki sem szereti a nyakig dzsuvás láncot tisztítani!

Forgalmazó: Flex92 Kft.

Elérhetőség: http://flex92.hu/index.php/webshop/2015-01-25-14-55-53/kerékpár-védelem,-ápolás/holmenkol-lubeextreme-50ml-detail

Ajánlott fogyasztói ár: 4 200 Ft.

Waxolni nem csak a sílécet lehet

Waxolni nem csak a sílécet lehet

A hazai piacon ugyancsak új szereplő a BikeWorkx, amely csatasorba állított egy száraz időre való waxot Chain Star Wax Dry néven. Kissé hígabb összetételű, mint a másik két induló, így hamarabb befolyik a csapok, láncszemek közé. Vékony de ellenálló filmréteget képez, ami a kifejezetten nagy stressznek is ellenáll, ezért versenyzőknek is nyugodtan ajánlható. Rozsdagátló adalékkal is ellátták. Használat előtt érdemes felrázni, bár nem különülnek el a benne található alkotóelemek, de nem is a sztenderd „átlátszó” olajjal van dolgunk. Kis mérete miatt (50 ml) akár mez zsebben is elvihető száraz, poros talajú maraton versenyekre.

Forgalmazó: BikeFun Kft.

Elérhetőség: http://www.bikefun.hu/product/bikeworkx-chain-star-wax-lanckeno-50-ml-waxchain-50

Ajánlott fogyasztói ár: 1 490 Ft.

Pedros_ice_wax_2

Szintén két komponensű a Pedro’s Ice Wax, de nevével ellentétben nem téli, saras, vizes körülmények közé tervezték, hanem szárazra, mint az előző „olajat”. Az Ice Wax por, kosz és víztaszító bevonatot képez a láncon. Ezt is alaposan fel kell rázni használat előtt, mert a két alapanyag tárolás közben szépen különválik. Öntisztuló kivitel, így egy idő után „lepereg” a láncról. Természetesen nem tart annyi ideig mint a hagyományos olajok, de nem is gyűjti a koszt, nem lesz fekete olajsaras a lánc tőle. Célszerű egy órával használat előtt felvinni, de a waxok akkor teljesítenek a legjobban, ha előző este átkened velük a tiszta láncot. Az anyag alacsony viszkozitású, így a legszűkebb helyekre is befolyik, de célszerű rendesen letisztítani a láncot használat előtt, mert csak akkor tudnak ideális bevonatot képezni.

Forgalmazó: BikeLineMagyarország Kft.

Elérhetőség: https://pedros-europe.ch/collections/lube-and-grease/products/ice-wax-2-0

Ajánlott fogyasztói ár: 3 190 Ft.

Amikor jön a mocskos idő, a sár, a tél, akkor bizony komoly védelem kell a láncnak. Erre valók a „wet lube” olajok, és az új hazai belépő BikeWorkx kínálatában ez a típus is megtalálható. Chain Star Extrem néven keresd, nemcsak csepegtetős olaj, hanem spray formában is elérhető: kinek melyik tetszik, azt használja. A „nedves” olajoknál is lényeges, hogy olajozás után pár perccel letöröljük a felesleget. A Chain Star Extrem alapanyaga bekúszik a legkisebb résekbe is, ezért célszerű kenés után állni hagyni, és az említett törlést csak kicsit később eszközölni. Természetesen víz- és korróziálló olaj, hiszen a téli és esős időjárás erős kihívás elé állítja a kenőanyagot is.

Forgalmazó: BikeFun Kft.

Elérhetőség: http://www.bikefun.hu/product/bikeworkx-chain-star-extrem-lanckeno-50-ml-chaine-50

Ajánlott fogyasztói ár: 1.490 Ft (spray kivitelben 200 ml- 2.990 Ft.)

Olaj, spray, vagy nagy "utántöltős" spray kivitelben

Olaj, spray vagy nagy “utántöltős” spray kivitelben egyaránt kapható…

A Motorex Wet Protect-et akár a „zöld” olajok közé is berakhattunk volna, hiszen annak ellenére teljesen környezetbarát, hogy alapanyaga a legdurvább körülmények között is sokáig kiváló kenést nyújt a láncnak. Esőben, télen ezt érdemes használni. Ugyan a láncot így rendszeresen takarítani kell, de ez velejárója az ilyen kenőanyagoknak. Teljesen szintetikus olaj magas korrózióvédelemmel és vízlepergető képességgel, hatása nagyon sokáig kitart, mivel sűrű, nem verődik le hamar a láncról. Érdekessége, hogy nemcsak csepegtetős flakkonos kivitelben elérhető, hanem kisméretű spray formájában is, amit versenyen magaddal tudsz vinni, sőt a nagy 300 ml-es spray-vel után tudod tölteni a kicsit amikor az kifogyott!

Forgalmazó: Boneshaker Kft.

Elérhetőség: https://boneshaker.rs3.hu/details/34/101415/motorex/kenoanyagok/wet-protect-nedves-lancolaj-100ml.html

Ajánlott fogyasztói ár: 2 690 Ft.

Teljesen szintetikus olaj

Teljesen szintetikus olaj

A Pedros is kínál kifejezetten rossz időjárási körülmények közé való olajat, a Syn Lube-ot. Nevéből kitalálható, hogy teljesen szintetikus alapanyaggal rendelkezik, 1989 óta gyártják és feljesztik. Nem véletlen, hogy a Pedros az egyik legnagyobb név ebben a témában! Kifejezetten ajánlható cyclocross versenyekre: ha valahol van bőven sár és víz akkor az ez a “műfaj”. Korróziógátló, és a folyamatos vízutánpótlás esetén sem mosódik le a láncról, kenését nagyon sokáig megtartja. Hosszútávú versenyekre (Ironman, 24 órás) kifejezetten ajánlott akár száraz időben is, mivel a 200 km fölötti távokon nagy időkiesés lenne a lánc kenése, a száraz lánccal pedig sok wattot veszítesz.

Forgalmazó: BikeLineMagyarország Kft.

Elérhetőség: https://pedros-europe.ch/collections/lube-and-grease/products/syn-lube-100ml

Ajánlott fogyasztói ár: 2 390 Ft.

Shimano_PTFE_Lube

Ha Shimano láncot használsz, akkor a szinergia érdekében célszerű a hozzá tervezett olajat rácsepegtetni. A Shimano PTFE Lube – ahogy a nevéből is kiolvasható – a híres DuPont által szabadalmaztatott teflon adalékot tartalmazza, ami csökkenti a súrlódást és ellenálló bevonatot képez. A Shimano mindig próbál valami extrát beletenni a termékeibe, ennél az olajnál az a plusz, hogy nem csak láncra használhatod, hanem a bovdenek kenésére és a fékek forgáspontjainak karbantartására is, sőt alkalmas a váltókarok belső mechanikájának olajozására! Száraz olajnak is ideális, mivel nem gyűjti a koszt.

Forgalmazó: Paul Lange Hungary

Elérhetőség: http://paul-lange.hu

Ajánlott fogyasztói ár: 1 990 Ft.

wd-40_wet_chain_lube

A WD-40 általunk is tesztelt Wet Lube nevű olaja a „nemszeretem” időkre készül. A felső kategóriás láncok általában rozsdamentesek, viszont azokon a bringákon, amiket napi szinten használnak közlekedésre, munkába járásra, esetleg téli edzésre, ritkán feszül tizenezer forintos lánc. Az olcsóbb modelleknél a rozsda elleni védelemre nem sok gondot fordít a gyártó, így nagyon fontos a védelem kérdése. A rozsda miatt leváló finom por brutál gyorsan el tudja koptatni az apró görgőket, csapokat, így hamar megnyúlik a lánc. A WD-40 Wet Lube éppen ezért rozsdagátló adalékot is tartalmaz, rendkívül  hosszú ideig keni a láncot, könnyen befolyik a lánc szemei közé, így csökkentve a lánc súrlódását. Ez utóbbi nemcsak a wattokra van jótékony hatással, hanem a lánc élettartamára is. Szintén teszteltük!

Forgalmazó: BikelineMagyarország Kft.

Elérhetőség: http://wd40bike.hu/product/nedves-kenoanyag/

Ajánlott fogyasztói ár: 3 190 Ft.

Egy bringa életében a legszebb időszak a nyár, ilyenkor kevés a sár meg az eső, de azért a láncnak a por sem tesz jót. A BikeWorkx Chain Star Normal nevében is benne van, hogy a „normális” időjárási körülmények közé készítették, ami bringásoknak egyértelműen a szárazság. Folyós állagú, a benne lévő adalékok miatt kicsit tejszerű olaj, ellenben gyorsan bejut a láncszemek közé. Biztos ami biztos, rozsdagátló komponensel is ellátták. Nemcsak csöpögtetős kivitelben tudod megvenni, hanem fújós spray-ként is, így azt használod, amelyik szimpatikusabb.

Forgalmazó: BikeFun Kft.

Elérhetőség: http://www.bikefun.hu/product/bikeworkx-chain-star-normal-lanckeno-50-ml-chainn-50

Ajánlott fogyasztói ár: 1 490 Ft (spray kivitelben 200 ml- 2 990 Ft.)

A Shimano még egy ilyen marginális dologba is beleteszi a tudását!

A Shimano még egy ilyen marginális dologba is beleteszi a tudását!

Ugyan a száraz időre tervezett olajok közé soroljuk a Shimano Chain and Cable Lubricant termékét, de jóval több annál. Nem vagyunk nagy hívei a fújós lánckenő anyagoknak, de a japán gyártó ezt is nagyon kitalálta, akárcsak az alkatrészeit és egyéb kerékpáros kiegészítőit. A szórófejbe csatlakozó műanyag cső olyan vékony, mintha egy kapilláris lenne, így nagyon messzire is nagyon koncentráltan lehet fújni: azaz nem porlad rögtön. Az olaj összetétele ugyan titkos, de szagra és tapintásra a legkomolyabb ipari kenőanyagokat idézi (elég sokat dolgoztam robotokkal, gyártósori gépekkel.) Tehát büdös! A Shimano-nál nem az illatra mentek rá, hanem a hatékonyságra. Kétféle szórófejjel kapod: az egyik azonnal porlaszt, a másik pedig a hosszú csövet tartalmazza. És itt jön a csavar: nemcsak láncra ajánlják, hanem bovdenek kenésére is, mivel nem gyűjti össze a port. És nem is a Shimano gyártotta volna, ha nem lenne benne egy olyan vívmány amit mások nem tudnak! Ugyanis a hajtógáz nem az olajjal van vegyítve, hanem az olaj egy tasakban van a flakkonon belül, a hajtógáz pedig elszeparálva a tartályban. Így a gáz a tasakot nyomja, vagyis az űrtartalma maradéktalanul kijön belőle, kevésbé porlad az olajsugár, és fejjel lefelé is tökéletesen működik! Le a kalappal!

Forgalmazó: Paul Lange Hungary

Elérhetőség: http://paul-lange.hu

Ajánlott fogyasztói ár: 2 690 Ft.

WD-40 Dry Lube

A WD-40 Dry Lube szintén alacsony viszkozitású nyári olaj PTFE adalékkal. A PTFE a DuPont által szabadalmaztatott vegyület amit köznapi nevén teflonnak hívunk. Kémiailag ellenálló bevonatot képez a láncon (már ha tiszta felületre kenjük), és a súrlódást is csökkenti, ezáltal növelve a lánc élettartamát. Mivel híg anyagról van szó, ezért könnyen befolyik a csapok és a görgők közé, de a felesleget itt is érdemes pár percnyi állás után letörölni – bár közel sem szedi össze annyira a koszt mint a „nedves” olajok. Korábban megjelent tesztünkben részletesen bemutattuk a WD-40 termékeket.

Forgalmazó: BikeLineMagyarország Kft.

Elérhetőség: http://wd40bike.hu/product/szaraz-kenoanyag/

Ajánlott fogyasztói ár: 2 990 Ft.

A karbon is össze tud gyógyulni!

A karbon is össze tud gyógyulni!

Van itt még valami, amiről sokan megfeledkeznek, pedig nagyon hasznos tud lenni takarítás után! A nyeregcső mellett a bilincsnél sokszor befolyik a víz, és akár a finomabb homokot is bemossa, de gőzborotvás takarításnál a víz is bejuthat. Nemcsak a csövet kihúzva célszerű a vizet kiönteni és a nyeregvázcsövet kitakarítani, hanem utána karbon nyeregszárat spéci pasztával be is kell kenni. Sőt, sok karbonvázat és nyeregcsövet használó bringás panaszkodik arra, hogy hiába húzza meg izomból a bilincset, tekerés közben a cső csúszik lefelé. Pontosan erre találták ki a Motorex Carbon Paste-t. Ha nem láttál még aluvázat nyeregcsővel összegyógyulni, akkor még nem tudod mennyire kell neked ez a kis tégely! Ugyanis nemcsak a nyeregcső lecsúszását akadályozza meg, hanem az összegyógyulásukat is! Évekig ki fog tartani otthoni használat mellett.

Forgalmazó: Boneshaker Kft.

Elérhetőség: https://boneshaker.rs3.hu/details/32/100065/motorex/zsirok/carbon-paste-karbon-alkatreszekhez-es-vazakhoz-100-g.html

Ajánlott fogyasztói ár: 5 690 Ft.

Shimano_anti_seize

Akinek van téli bringája, az feltétlenül tanulmányozza el a Shimano Anti Seize paszta előnyeit! A közhiedelemmel ellentétben nemcsak az acél az acéllal tud végérvényesen összegyógyulni, hanem azok a részek is melyek nagy hőnek vannak kitéve. Ilyenek a féktárcsa apró torx csavarjai, vagy éppen a féknyerget a vázhoz/villához rögzítő csavarok. No meg kiválóan be tud rohadni a középrész csészéje nagyjából bármilyen vázba, a sárvédő rögzítőkről nem beszélve, de láttunk már szerelőket megszívató nyeregbilincset, és stucni csavarokat is. Ha ezt a szerelőpasztát használod a menetes részekre, el tudod kerülni a kémiai kötést, de kilazulni sem fog az általa kezelt csavar. 1200 Celsius fokig hőálló.

Forgalmazó: Paul Lange Hungary

Elérhetőség: http://paul-lange.hu

Ajánlott fogyasztói ár: 1 690 Ft (50 ml).

Ideális kezdőcsomag

Ideális kezdőcsomag

A Motorex arra is figyelt, hogy ne kelljen külön-külön összevadásznod a bringa takarításhoz való cuccokat, hanem egy vödörbe csomagolva kínálja ezeket. A Bike Cleaning Kit hatféle termékből tevődik össze. Van benne Bike Clean szórófejes “bringasampon”, ami eltávolítja a makacs szennyeződéseket is, és természetesen karbon vázakon is tesztelték, ezért gondolkodás nélkül fújhatod rájuk. Nem mellékesen nagyon kellemes illata van és teljes mértékben lebomló alapanyagú! Sőt, arra is gondoltak a Motorex mérnökei, hogy a pumpás fej felszívó csövébe golyós szelepet tervezzenek, így fejjel lefelé is ugyanúgy működik. Apróság, de fontos lehet. Emellett kapsz egy Easy Clean X-Treme Chain Degreaser-t ami a legdurvább “nedves” olajjal kezelt láncot, hajtóművet és sort is tisztává varázsolja. Magától értetődik, hogy ez is biológiailag lebomló anyagokat tartalmaz. Nem szárítja ki a fém felületeket, maradék nélkül elpárolog, és ami otthoni használatnál talán a legfontosabb, hogy kellemes citrom illatú. A dobozban benne van még egy száraz időre való Dry Power Lube láncolaj ami kifejezetten versenyzésre lett “kikeverve”, nagy teherbírású, és hosszú ideig keni a láncot. Ezen felül egy bringamosó szivacs, és egy textil törlőkendő is a szett része, a vödröt pedig használhatod magához a mosóvíz tárolásához. Versenyzőknek, csapatoknak ideális választás, de otthoni szettnek kiegészítve egy Bike Shine-nal teljes körű profizmust nyújt.

Forgalmazó: Boneshaker Kft.

Elérhetőség: https://boneshaker.rs3.hu/details/31/100055/motorex/tisztitoszerek/bike-cleaning-kit-vodorben.html

Ajánlott fogyasztói ár: 13 990 Ft.

Shimano_PRO_maintenance_kit

Powers Your Performance – ez a Shimano jelszava, és természetesen minden terméküket ennek az üzenetnek a fényében tervezik. A PRO Maintenance Kit nagyon fullos bringa takarító csomag. A név ne tévesszen meg, a PRO márka is a Shimano-é 🙂 Tartalmaz egy bringa mosó szivacsot, egy szűk helyekre is beférő szivaccsal kombinált kefét (ami egyébként kulacs takarításra is tökéletes), egy lánckeréksor tisztító kefét, és egy kifejezetten külső gumikhoz való durvább kefét. Ezen felül helyet kapott benne egy Chain and Cable Lubricant lánc spray (feljebb bemutattuk) és egy zsírtalanító spray is. Nem mellékesen méretes a tárolóvödör (talán 5L-es) így a mosószeres vizet is könnyű benne tárolni.

Forgalmazó: Paul Lange Hungary

Elérhetőség: http://paul-lange.hu

Ajánlott fogyasztói ár: 9 690 Ft!

Reméljük sikerült ezekkel az ajánlásokkal kicsit megkönnyíteni a választást és az itthon kapható termékek között az eligazodást!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo